2003/12/22

catan
Emma végre újra eszik. Teljesen megkönnyebbültem...

A karácsonyi bulin (Jura főnökééknél) kaptunk egy társasjátékot. Az a neve hogy Catan telepesei. Nagyon jó stratégiai játék, és úgy van megoldva, hogy a 6 éves gyerek is ugyanúgy élvezi mint mi felnőttek. Tegnap már megvettük a tengeri kiegészítő csomagot is. Nagyon vicces!
Nem tudom mit írjak, olyan sokminden történt, és valójában semmi sem. Holnapután itt a Karácsony, de egyenlőre csak annyit érzek, hogy nagyon várom már a Szentestét, amikor Emma meglátja a fát, és nagyon szeretném már látni Jura arcát, mikor kibontja az ajándékokat.

2003/12/19

mirror
Tegnap volt egy jó kis karácsonyi buli Jura főnökéjéknél. Nagyon jól szórakoztam, még angolul is beszéltem Tom feleségével. Van egy Emmával nagyjából egyidős kisbabájuk. Mint kiderült koraszülött volt, és 2 hónapig volt kórházban. Nem lehetett egyszerű. Ha jobban tudnék angolul azért szivesen elbeszélgettem volna vele, megkérdeztem volna, hogy hogy érzi magát egy idegen országban két kisgyerekkel otthon (Tom még később jár haza mint Jura) egész nap. Ő nem golyózik be? Ehh...
Jura kollegái nagyon jófejek (kivéve egyet, kit akár néven is nevezhetnék, ő komplett idióta), meg is beszéltük, hogy szervezni kéne egy activitizős bulit. Én biztos nagyon élvezném...
Szóval beindult a "gyerekes hétvége" fedőnevű akció, amit én most kicsit nehezen viselek, lévén Emma szegénykém nagyon gyagyás, Dani megkezdte a szokásos téli felsőlégúti megbetegedését (amit aztán abba sem hagy tavaszig), én meg örökösen rettegek, h mikor kapja el Emma. Persze nézhetjük a jó oldalát is, mire ovis lesz annyira megerősödik az immunrendszere, hogy egy tifusz meg sem kottyan majd neki.
Jura kollegái szerint nagyon hasonlítunk egymásra Zsófival, és kuncogva jegyezték meg, hogy Jura a lánya után választott társat. Nem kell túl mélyre néznem a lelkemben hogy bevalljam, ez egyáltalán nem esett jól. Sőt. Nagyon rosszul esett. Világ életemben második voltam mindig, mindenhol, de különösen a partnerkapcsolataimban. Akaratukon kívül egy nagyon érzékeny pontra tapintottak ezzel, még akkor is, ha ez csak egy vicc (bár mint tudjuk minden viccben van igazság).
Főleg most, hogy ilyen rohadék passzban vagyok...
Amúgy most az előbb rájöttem mi bajom van. Hiszen ez csak a jó öreg szokásos Karácsony előtti depresszióm. Azért ez a tudat nagyon megnyugtató, végülis ezzel a helyére zökkent a világ. Újévre elmúlik majd, és én végre fellélegezhetek. Remélem nem én szugerálom Emmába az agybajt (persze hogy én, ki más?!)...
Addig is igyekszem nem gondolni semmire, meghúzom magam egy csendes sarokban, és szűkölve megvárom az Újévet...

2003/12/18

screem
Üvölteni szeretnék. Hangosan és artikulálatlanul. Vörös fejjel, és taknyom-nyálam egybefolyatva.
Kezdem nagyon utálni, hogy itthon esz a rohadás. Ráadásul Emma is nagyon unja. Tiszta dilis napok ota, de ma súrolja az elviselhetetlenség határát. Közben a lakás egyre kisebb, egyre több halom holmi van (eginkább szétszórva, mert hely az persze nincs), és úgy érzem rámszorul, folytogat, mint valami nagy állat. Ahová nézek ott dolog terem. Nincs a lakásnak olyan pontja, amin ne kellene egy kicsit pakolni, reparálni, molyolni. És hiába csinálom egész nap, nincs vége. Tényleg üvölteni akarok, és kivágni a büdös picsába minden tetves rohadék szemét holmit, ami láb alatt van.
Emberek közé akarok menni. Értelmes, felnőtt, érthetően beszélő emberek közé.
És nem akarok gyereket látni. Sem a sajátomat, másét meg főleg nem. Nem bírom tovább idiótán hammogva és gügyögve (egy órán keresztül) a pempőt lapátolni egy kisbabába, aki mindenre elszántan igyekszik ebben meggátolni.
Nap mint nap, mindig ugyanaz. Közben pedig semmi értelmes dolognak nem tudok nekilátni, mert egyrészt ha már van időm, akkor valami házimunkával molyolok, de ha mégsem, akkor sincs semmi értelme, mert nem lehet úgy semmibe sem belemélyedni, hogy bármikor félbe kell szakítani...
Megyek és felkötöm magam. (Persze csak ha találok valami használható zsineget ebben a tetves kuplerájban.) grrrrrr...

2003/12/16

na jo, ez nem thai no
Kifejlesztettem egy szépruha- és üléshuzatbarát etetési módot színes pempők esetére. Van etetősruha (ezer éves, több gyereket kiszolgált ócska rugi), előke (ikejás) éééééééés egy régi fehér törölköző az etetőszékre. Azért fehér, mert azt könnyű folttalanítani. Persze ez még nem igazi etetőszék, csak a hordozó, és bármennyire tiritarka is, csúnyán meglátszanak rajta a kajafoltok.
Ennek örömére még a konyhában kiszédült az üvegből a kiskanál. Természetesen (gyengébb idegzetűek és tisztaságmániások most ugorjanak a következő bekezdéshez) cékla-sütőtök kombináció volt benne. Ez saját készítésű elegy, szigorúan bio alapanyagokból (tartalmazott még csicsókát és anyatejet is, de az nem hagy maradandó foltot).
Megveregettem a vállamat, és beképzelten kacagtam önnön leleményességemen, hogy végre feltaláltam a fájdalommentes babaétkeztetést... A Sors máshogy rendelte...
Az elsőn kívül még kétszer fordult ki a kanál az üvegből. Először a fehér lepedőre (igen, az ágyban etetem a gyereket, máshol nincs hely), majd másodszor a szárítóról reggel levett (egyébiránt egyetlen) itthoni nadrágomra. Az szolgált egyedül némi vigasszal, hogy egy óvatlan pillanatban Emma széles ívben köpte ki a főzeléket, beterítve az előkét és a kajálós ruháját is. Kevéske vígasz, de ki a kicsit nem becsüli... ugyebár.

Azért az elgondolkodtató, hogy mostanában nem értekezek túl magasröptű dolgokról. Igen, az embert bedarálja a gyereknevelés. A gyerek megállás nélküli input (tej, tápi, főzelék, gyümölcs, tea, gyógyszer stb...) és output (kaki, pisi, takony, stb...) tevékenységének ellenőrzése, és szórakoztatása fárasztóbb, mint szenet lapátolni a bányában. Néha kicsit lazítok olvasással (Merle Francia históriájának kb ötödik köteténél tartok), de valójában este gondolattalanul zuhanok ágyba. (A háztartást direkt nem említem, az szinte szórakozás-számba megy, hiszen a szennyes edények és ruhák nem kezdenek el nyűgösen nyifogni, ha leteszi őket az ember valahova, és nem köteles az ember beszélgetni velük. Persze lehet, de az már más kávéház.)
Vajon valóban meddig tud az ember szórakoztató, széleslátókörű és művelt társa maradni a férjének, aki viszont egy ingergazdag környzetben tölti a napjának jelentős hányadát?!
Mindenesetre komolyan megrémültem a minap, mikor már a Mónika show-ra fanyalodtam. Innen csak egy ugrás (nem, nem a Sugár) a délelőtti matiné, a lompos megjelenés, az elhízás és a frigiditás. Jaj, most úgy megrémültem, hogy gyorsan eszek is egy kis thai kaját. Pálcikával, hogy érezzem milyen multikulti nagyvilági nő is vagyok én.

2003/12/15

havas fenyo szilvagyon
Hehhh... Az előbb bevillantott a tél, de el is takarodott. Konkrétan arról van szó, hogy kb. 5 percig hóvihar volt. Most persze már szebben süt a nap, mint az elmúlt pár héten bármikor is. Nagyobb átélést kéne belevinni, hát hogy lesz így fehér Karácsonyunk?!

Mára virradóra úgy döntöttem, vége a lazsálásnak, gyógyultnak nyilvánítottam magam az összes kórságból, és nekiugrottam a házimunkának. Nem túl szórakoztató program, de legalább a lelkiismeretem nyugodt. A konyha meg van csinálva (azóta már újra összekoszolva), mosok, kicsit molyoltam a könyvespolcon is.
A legnagyobb baj ezzel a lakással az, hogy kb feleakkora, mint lennie kéne. Tudom, tudom, sok ember sokkal kisebb lakásban él (mint pl én gyerekkoromban), de annak a sok embernek valószínüleg nem könyvmániás a férje. Persze ez igazságtalan, hiszen nekem is rengeteg mániám van. Közös nagy örömünk a gyűjtögetés. Megveszünk minden vackot, aztán persze főhet a fejünk, hogy hova rakjuk. Jura cipősdobozokat gyűjt, én meg befőttesüveget (különös tekintettel a bébiételes üvegre). Tegnap már javasoltam, hogy talán az ő cipősdobozaiba tehetnők az én befőttesüvegeimet...

2003/12/14

laz
Ehh... Végigsöpört a családon egy jó kis betegség. Én kaptam a legtöbbet, a teljes repertoárt végigzongoráztam. Hányás, hasmenés, torok- és fejfájás, magas láz, nátha, gyengeség, izületi fájdalmak, stb, stb... Emmának a gyengített verzió maradt, ő csak lázas volt, kicsit náthás és nyűgös. A legnehezebb az volt, mikor hulla betegen (és nyűgösen) kell apolni a hulla beteg (és nyűgös) gyereket. Nem annyira jó dolog. Szerencsére (kopp kopp kopp) úgy tűnik kezdünk kilábalni belőle.

És hopp, az ártatlan polgár amint kilát a takonyból mit vesz észre? Nyakunkon a Karácsony.
Szombaton sikerült egy huszárvágással elintéznem a maradék bevásárlást, így már csak csomagolópapír és ajándékkísérőt kell venni.
Hónak persze nyoma sincs, és a megszokott örjöngéssé fajult vásárló hordákon kívül jóformán semmi sem utal arra, hogy vészes gyorsasággal közelg Az Ünnep. Az ablakokban is csak igen visszafogottan világítanak a szines égősorok, és a mi erkélyünkön nyarat megszégynítő bujasággal hajt és virágzik a muskátli. Teljesen önellátóvá képezte ki magát, kb 2 hónapja nem locsoltam, és tápoldatot sem kapott. Ez valami mutáns lehet...
E-mail-en is csak egy-két eltévedt karácsonyi angyalkás-fenyőfás jókínánság-giccs jött eddig.
Mindazonáltal nagyon várom már a Szentestét, mert látni akarom Jura arcát, mikor az ajándékait kibontogatja.
Emma még nagyon kicsi ahhoz, hogy igazán élvezhesse. Azt hiszem nála a nagy öröm a csomagolópapírok zizegtetésében fog kimerülni.

Ja, és elolvastam a Harry Potter 5. részét is... Hááát... Többszáz oldal, de nem az a körömrágós izgalom. Mellesleg meg is értem. Nemrég született kisbabája a nőnek (akkor, amikor ezt a könyvet irta), és hát gondolom jobb dolga is volt ennél...

2003/12/05

aerobic
Egyre ritkábban ülök le a gép elé mostanában, reggel jobbára már be sem kapcsolom. De bizton állíthatom (előéletem megfelelő történelmi háttere után), múló szeszélyről van csak szó. Egy kis időre vége annak a fanatikus időszaknak, mikor reggel a wc felé menet benyomtam a gépet, majd az első szusszanásnyi időmben levetettem magam elé. Lázasan blogoztam, fórumoztam, szörföztem. Akaraterő kellett ehhez is, mint minden szenvedély csillapításához. Rájöttem, hogy az nagyon nem lesz jó sem nekem, sem az Emmának, sem Jurának, ha én egész nap itt punnyadok a gép előtt. Ebben az esetben kizárólag én szórakozom jobbára felhőtlenül... Csak közben a lakás ezer felé szalad, Emma nyüglődik, mert nem foglalkozom vele, és semmivel sem jutok előrébb estére. Arról nem is beszélve, hogy semmiféleképpen nem akarok lemondani a kézzel készített karácsonyi ajándék nemes hagyományáról, és az így felszabaduló (igen jelentős) időben tudok ezzel is foglalkozni.
Én ugyebár felelősségteljes, családanya vagyok, mitöbb feleség, egy gyermek nevelése (szellemi, testi fejlődése), és egy házasság sorsa nyugszik a vállamon. Nem akarom elrontani. Nem akarom olyan lakásba hazavárni a munkától megfáradt kedvesemet, amit még az ENSZ is katasztófa súlytotta övezetnek nyilvánítana.
És hát hogy tovább fényezzem a glóriámat (ide még egy kis szidolt!), meglehetősen büszke vagyok arra, hogy egész jól csinálom ezt a reggeli torna dolgot. Előző este mindig határozottan meg vagyok győződve arról, hogy másnap semmiféleképpen nem lesz erőm felkelni, és elmenni tornázni. Ebben csak nagyon kicsit tévedek mindig, hiszen másnap (ha válogatott szitkok közepette is, de) elmegyek. Komoly szerepe van annak a dologban, hogy nem akarok puhánynak látszani a világ (jobbanmondva A Világ előtt).
Ma reggel mégis kisebbfajta katasztrófa történt úgyis. Szépen gyanútlanul (és szokás szerint késve) vánszorgunk befelé Nórival a vesztőhelyre, mikor a recós csaj közli jó előre, hogy ma nem a Judit tart órát. Kicsit megszeppentünk, de már nem volt visszaút.
A zsigereimben éreztem már, hogy ennek nem lesz jó vége.
Kiderült, hogy egy fiatal srác kapta meg a megtisztelő szerepet, hogy eltunyult testünket megmozgassa. Talán ha húsz éves lehetett a kis drága. Nagyon trendi fekete ujjatlan póló, szolidan passzentos fekete naci, enyhén fényes sportcipő (nem is tudtam, hogy gyártanak sport-lakkcipőt férfi méretben). Nem tehetek róla, nekem a Norbi sem jön be, bár ez a srác azért kicsit jobb kiadása ennek az állatfajnak. Ahhoz túl öreg vagyok, hogy láttára megcsillanjon a szemem, túl fiatal, hogy megnyaljam a szám szélét ha közelebb jön (nem is vagyok egy tipikus szexésnyújorkos szingli), és túl rendben van a szexuális életem ahhoz, hogy ne kizárólag csalódottságot érezzek arra a gondolatra, hogy ő fog órát tartani a megszokott csajszi helyett.
Ráadásul amióta megtaláltam a párom, meglehetősen konzervatív nézeteket vallok bizonyos dolgokról. Én nők között, nők előtt akarok izzadni, fintorogni, morogni és jóízüen lecsalni gyakorlatokat.
A reggel mélypontja mégiscsak az volt, mikor négykézláb emelgettem a lábamat fölfelé, és a nadrágom szára visszacsúszott a téremig, felfedve fehér és szőrös lábamat (nincs mentségem, lusta vagyok gyantázni és szolizni). Nagyon imátkoztam, hogy nem akkor jöjjön oda a kölyök. Ehhhh Isten nem látta be, hogy ez komoly törés lehet az önbecsülésemnek, mert nemcsak hogy odajött, de még meg is mutatta, hogy hogyan kell megcsinálni a gyakorlatot helyesen (mellesleg vazze én is tudom, hogy nem jól csinálom, de jól nem tudom csinálni, mert akkor leszakad a lábam a fájdalomtól, és mit kezd Jura egy féllábú asszonnyal - ennyivel azért tartozom neki).
Hát így esett, hogy megkaptam a végső lökést a gyantázás rögös útja felé. Jurának egy szőrtelen lábú asszonyt fog hozni a Mikulás...

2003/11/24

az unnepelt
Ma az a vád ért engem, hogy újabb hobbit találtam grafomán szenvedélyemnek, és a blog már ejtve van... Álljon itt mementóul: igaz. Azt hiszem nem sok mindent fejeztem még be (avagy folytattam hosszasan) az életben. De amit befejeztem, arra nagyon büszke vagyok. Itt van példának okáért a jogsim... Meg a kozmis suli. Meg Emma... Mondjuk azt nem lehetett nem befejezni (mármint a terhességet), mert az nem egy olyan dolog...

De azért persze vannak hírek is. Például ma van Emma névnapja. Nem sikerült túl ütősre a buli, csináltam pár szecsót, Jura hozott tortát és pezsgőt. Szegény kislányomat álmosan, éhesen és fáradtan belepréseltük az ünneplő ruhájába. Csoda hogy morcos képet vágott?!
Végül csak anyu jött el a meghívottak közül, öcsém beteg lett, bátyám meg nem is válaszolt a meghívásra... Azt hiszem ezt Emma bánta legkevésbé...

Szombaton pedig kicseréltettem az irataimat... Igen, szombaton. Az okmányirodában. Kellemes családias hangulatban. Emmának meg útlevelet csináltattunk. Uszkve negyed óra alatt végeztünk. Aztán még húsz percbe tellt, míg keresgéltem a vadi új lakcímkártyámat, és csináltattam egy újat.
Azt hiszem megdöntöttem a saját rekordomat, mikor az okmányirodától kb. 10 méterre már sikerült is elvesztenem azt a kis kártyát. Jóformán még a tinta sem száradt meg rajta...

Képek meg lesznek jól, ha lesz rá érkezésem bepótolom a lemaradásomat...

2003/11/10

szerelem
Ma jutott eszembe, hogy nem is volt menekülési kényszerem az esküvő előtt. Mert hogy állítólag van egy csomó embernek. De nekem nem volt... Én csak egyszerűen nagyon vártam, aztán átadtam magam a boldogságnak, és utána is csak lebegtem. Azt hiszem mélyen a lelkemben el kell hogy ismerjem, nagyon jót tett mindkettőnknek ez az esküvő. Naphosszat kérdezgetjük egymástól, hogy mi most tényleg házasok vagyunk? Olyan sokat vártunk rá (egy évet), és ahhoz képest olyan hirtelen történt minden. Mondtam is Jurának, hogy talán a lagzi arra jó, hogy a nagy ünneplésben képes az ember beemelni, hogy mostantól házas ember. Én úgy gondolom, mostantól a nap is másképp süt le ránk. Cinkosan, mindenttudóan...

Na ez jó zagyva lett. Sebaj, hiszen teljesen zavarodott vagyok... És boldog...

2003/11/09

tajkep csata utan
Két napja férjes asszony vagyok és mondhatom, nem igaz hogy az esküvővel nem változik meg az ember élete. Én igenis sokkal boldogabb vagyok, és nagyon-nagyon szerelmes!
A mai napi bejegyzés címe lehetne akár "Gábor nem ugrik" is. Ugyanis a bátyám elhatározta, hogy márpedig ő tandemugrik. Most szakított a barátnőjével, és ilyenkor az ember hajlamos szuicid manőverekre. De csak olyan lájtosan. Na ez pont ilyen volt. Pechjére (szerencséjére) aznap az ország egész területén ragyogó napsütés volt, kivéve Esztergomot, ahogy sűrű köd ülte meg a tájat. Elég későn szakadozott fel, és így nem került sor arra, hogy ő ugorhasson...
De mi jól éreztük magunkat, Jura elkóborolt, és becserkészet egy repülőmodellező társaságot, és azon nyomban be is épült közéjük. Hát ő már csak ilyen. Mindenhol azonnal megkedvelteti magát.

Holnap hétfő, és már előre utálom, hogy Jurának mennie kell dolgozni...

2003/11/07

bizakodassal a jovobe
Mára elszállt belőlem minden izgulás, csak a nagy öröm maradt. Persze nem is volt időm rá, délelőtt fodrász, sminkes, utána pedig usgyi anyuékhoz, készülődni. Emma példásan viselkedett egész nap. Semmi probléma sem volt vele, sőt, még kakilt is mielőtt átöltöztettük volna az ünneplőruhájába.
Az egész szertartás alatt szinte transzban voltam, így aztán jóformán semmire sem emlékszem. Az anyakönyvezető egy tündér volt, egészen személyes hangot ütött meg, elmesélt, hogy ő akkor találkozott velünk először, mikor az Emmát vártuk (nála tettük az apasági nyilatkozatot).
Az ebéd jó volt, jókat beszélgettünk, de sokkal inkább emlékeztetett egy baráti összejövetelre, mint egy esküvői ebédre. Persze kevesen is voltunk hozzá...
Végül hazajöttünk, és megtartottuk a nászéjszakát... Emma anyunál aludt, így cincoghattunk egész éjjel. Felkapcsolt villanynál szerelmeskedtünk a saját ágyunkban, és tévéztünk is szintén ott (azaz DVD-ztünk). Élveztük hogy nem kell suttogni, hangtalanul osonni, és sötétben tapogatózni.
Egész nap nem esett az eső szerencsére, de a nap sem bújt elő. Azaz...
Amikor a házasságkötő terem előtt kiszálltam a taxiból, épphogycsak elrendeztem a ruhámat, mikor Jura kilépett onnan. Azt a pillanatot sosem fogom elfelejteni... Szívfájdítóan jóképű volt, úgy éreztem, kisüt a nap, és az arany színű nyakkendője felragyog a napsütésben. Jura szerint egyáltalán nem sütött ki akkor a nap, ugyanolyan felhős-borús volt mint addig s azután egész nap.
Nem tudom. Talán csak a lelkemben ragyogott a napsütés, amikor megláttam. De amíg élek így fogok emlékezni erre a pillanatra.

2003/11/06

egy gyuru mind felett
Holnap lesz az esküvő. Úgy tűnik nagyjából minden megvan. Izgulok...

2003/11/03

a mult varazsa
Kezd szerelem szövődni Emma és Jura között. Ennek a tápis kajálásnak az lett a "mellékhatása", hogy sokkal közelebb kerültek egymáshoz, szorosabb a kötődés köztük. Ma este ahogy Jura belépett az ajtón, Emma jóformán kiugrott az ölemből, akkorát vetődött az apja felé. Jura teljesen odáig volt a gyönyörűségtől, hogy a lánya ennyire örül neki. Olyan édesek együtt, nagyokat vigyorognak egymásra. Hol van már az az idő, mikor Jura féltékenyen szemlélte bensőséges kis szimbiózisunkat, mert sehogy sem tudott beférkőzni az anyamelegbe közénk. Most már ténylegesen hárman vagyunk nagy örömömre.

Ma pedig elmentem a volt kozmis osztálytársnmhöz, aki sminkes, és pár utcával arrébb dolgozik, hogy talán megcsinálná a sminkemet, illetve tudja-e ajánlani valamelyik fodrászt. Tudta. Ajánlotta. Fodrász, smink levajazva. Most már csak a körmömet kell megcsináltatnom, a gyantázást és a lábkörömpingálást megoldom házilag. Izgulok azért... Kicsit... Meg várom is... Nagyon...

2003/11/01

szolidan morbid
Ma, Halottak napján nem is lehettünk volna elevenebbül élők. A temető felé nyomuló tömeg közepette haladt kis hajónk vidáman megpakolva gyerekekkel, amint átverekedtük magunkat "apa új irodája" felé menet. Mi szerelmesen, pezsgő izgalommal a lelkünkben az esküvő miatt, a gyerekek pedig a mi hangulatunkat tükrözve vidáman csivitelve.
Késő este van már, Emma rég alszik, Jura hangja kihallatszik a kisszobából, ahogy a nagyoknak estimesét olvas... Fáradtan, de tele jó érzésekkel dőlünk be nemsokára az ágyba, és tudjuk egyre biztosabban, hogy jobb felé nem is vehette az életünk az irányt.

2003/10/31

szep alom
Rémséges napunk volt szerdán. Emma elkezdett hányni este, és jó sokáig abba sem hagyta. Végül kihívtuk a doki nénit, de mire kijött Emma csak vigyorgott, látszólag kutya baja sem volt. Valószínüleg elcsapta a pociját a Sinlac-kal.
Tegnap reggelre kutya baja sem volt. Igaz egesz nap bágyadt volt, de az inkább az időjárás számlájára írható. Ronda szürke, nyúlós idő volt, szitáló köddel. Éppencsak a Sátán Kutyája nem vonyított...
Ok nélkül aggódtam azon, hogy annyit aludt egész nap, ugyanis tegnap végre hosszú hetek óta először teljes mértékben átaludta az éjszakát.

Ma pedig nagyon izgalmas napunk volt. Hajnali fél nyolcra mentünk oltára (szegéyn kis angyalkám olyan jól viselte), aztán elloholtunk a nyolcadik kerületi önkormányzathoz Jura anyakönyvi kivonatának a másolatáért, aztán pedig a kilencedik kerületben folytattuk. Először az én anyakönyvi kivonatomért mentünk, aztán pedig bejelentkezni az esküvőre. Ugyanaz a nő volt ott, akinél az apasági nyilatkozatot tettük. Mindenki olyan nagyon kedves volt, hogy hihetetlen. Mintha nem is egy hivatalban járnánk. Végül sikerült megszervezni, jövő hét pénteken lesz az esküvő. Hurrá!!!
(Azért amikor a nő azt mondta, hogy elfogadják a kérelmünket, hogy nem kell 30 napot várnunk, hát komolyan úgy kellett visszafognom magam, hogy azt ne mondjam, adjon össze minket azonnal.)

Tegnapelőtt éjjel csodálatos álmom volt (mondhatnám csodálatos álmot láttam), amit minden szempontból kedvező jelnek tekintek a jövőre nézvést (úgyismint házasság). Az egyik barátunk vett egy nyaralót, segítettünk berendezkedni, de nagy sajnálatukra a kertre már nem jutott pénzük. Így mi kitaláltuk Jurával, hogy felvidítjuk őket azzal, hogy csinálunk egy performanszot, eljátszuk nekik a kertet. Jura volt a nap, én pedig egy virág, és ahogy ő sütött le rám, én úgy növekedtem, és virágoztam. Boldog virág voltam, Jura pedig ragyogó fényes nap.

2003/10/29

emma segit
Jura tegnap hivatalosan is elvált ember lett. Merő tapintatból nem örömködtem túl látványosan, bár mindenki azt kérdezte, hogy megünnepeljük-e. Hát én szívesen megünnepelném... Nem sokáig élvezheti a szabadság édes mámorát, hiszen terveink szerint jövő pénteken újra bekötöm a fejét. Ennek viszont maradéktalanul örül ő is.

Emma viszont nagyon aranyos, egyre inkább úgy tűnik érti amit mondunk neki. Példának okáért nekem szokott segíteni pelenkázni. Ha kibontom felhúzza a lábát és megfogja. Közben nyög nagyokat és vigyorog. Meg kell zabálni, olyan édes.

Ajjjj megjött anyu, megyek, mert hipphopp kikéri magának, ha netezni merek, mikor ő is itt van.

2003/10/28

emma purrog
Emmán rajta van a szeparációs frász. Az egész tegnap kezdődött, mikor anyu feljött, hogy vigyázzon rá, amíg rendet rakok itthon (a lakás úgy nézett ki, mintha egy erőteljesebb gázrobbanás történt volna). Anyu ölbevette, én eltűntem a látóteréből a gyereknek, mire az addig csupa mosoly kislányom hátborzongató keserves süvöltésben tört ki. Visszamentem, megvígasztaltam. Aztán újra kikerültem a látóteréből, megint üvöltés. Visszamentem, megvígasztaltam. És ez még párszor. A vége az lett, hogy anyu jött utánam Emmával a kezében, és gondosan ügyelt rá, hogy végig a látóterében maradjak. Még így is párszor nekem kellett ölbe vennem.
De az óraátállítás is iszonyúan megviseli ám, teljesen össze van zavarodva.

Jurának ma van a válópere, kettőkor kezdődik, majd referálok.

2003/10/27

az elso barack-nyammi
Rengeteg dolgok történtek. Kibújt a második fogacskánk is, és hamiztunk barackot is (persze üveges bébiételben). A baracktól rettentetes hascsikarast kapott, úgyhogy azzal leállunk most egy kis időre, lehet hogy nincs még felkészülve az emésztőrendszere erre. Szilvágyon voltunk egyébiránt szerda óta (Jura csütörtökön jött utánunk, mert Londonban volt), és sikerült azért picit pihenni is.
Viszont végérvényesen úgy tűnik, nem megy nekünk ez az együttalvás a gyerekkel. Mivel szegény kicsikémnek második éjszaka lejegesedtek a takaró alól kilógó tagjai úgy döntöttem lesz ami lesz, velünk alszik, legalább tudom melengetni. Hát nem jött be a dolog. Ő nem tudott aludni tőlem, én meg tőle. Jura végül hajnalban megelégelte a dolgot, és (az én kérésemre) visszakerült a gyerek a saját ágyába. Boldogan aludtunk mindahányan 9-ig...

Csütörtök este pedig elkezdett esni a hó, és abba sem hagyta péntek délig. Addigra jó sok leesett, ki is mentünk Emmának megmutatni. Persze ő még kicsi ahhoz hogy értékelje, de akkor is jó buli volt.

Amikor hazaértünk telefonáltak a mamáék, hogy ottmaradt két cumi. Mondtuk, hogy nem baj, van egy egész raklappal, pont az a kettő nem fog hiányozni. Megveregettük egymás vállát Jurával, hogy milyen fasza csávók vagyunk, megúsztuk 2 cumival a feledékenységünket. Nemsokkal ezután rájöttünk, hogy ottmaradt Jura téli dzsekije, benne a pénztárcája, amiben az összes bankkártyája, személyije, lakcimkártya, jogosítvány, a számla a mosógépről, amit szerdán hoznak (természetesen be kell mutatni), stb... szóval minden, ami a hétköznapi élethez kell. És természetesen a kulcsa is...
Így mamikám ma megalkotta valószínűleg minden idők legszebb dobozát (mama egy csomagolóművész), és feladta postán. Elszórtunk pár miatyánkot, h szerdáig megérkezzen.

(Holnap lesz a válóper, Jurának igazolnia kell magát. Még szerencse, hogy az útlevele itthon volt, remélem elfogadják...)

2003/10/20

egy elvezetes furdes apaval
Kibújt az első fogacska!
Tegnap vette észre anyu. Sorra megtapogattuk, és tényleg, ott karcol egy éles kis egérfogacska. Meghatottan ölelgettük egymást Jurával hosszú másodpercekig. A mi lányunk. Csak úgy. Növesztett egy fogacskát. Döbbenet.

Este pedig mentünk pakolni, dobozolni. Hát nem volt egy fáklyásmenet. Három előtt nemsokkal végeztünk, átfagyva, fáradtan. Alig aludtunk egy keveset, és már kelni is kellett. Úgy volt, hogy jön egy szeretetszolgálat a használahtó bútorokért, ruhákért, de persze nem jönnek. Szóval marad a lomtalanítás. Ez a szó rettenetes... Elkeserítő.
Persze az emlékeket, egy csomó mindent szépen bedobozoltunk, Őrbottyánban fognak várni arra, hogy méltó helyükre kerülhessenek.
Jura pedig már meg is érkezett Londonba. Kutyafuttában tudtunk csak búcsúzni. Ilyenkor már azt szoktam várni, hogy mikor jön haza. De ma nagyon messze alszunk egymástól. Nem túl jó érzés...
Holnap dévényes torna, aztán jönnek a költöztetők. Végül lazításként levezetek Szilvágyig. Valószínűleg engem sem kell majd ringatni este.

Viszont még egy hír főcímben: egészen úgy néz ki, hogy visszajön a tejecske! Hurrá!

Képek majd lesznek, ha lesz erőm keresni és feltenni.

2003/10/18

apa etet
Reggel gyorsan elszaladtam a védő nénihez a tápi receptért. Milumil HA nevet visel. A lányok igen dícsérik a fórumon. (Végre a párologtató is szervízbe került, hála a munkanapnak.) Aztán elmentünk kirándulni Visegrádra. Az étteremben pedig megtörtént az első tápi evészet. Apa volt az elkövető. Hatalmas kő gördült le mindkettőnk szívéről, mikor a többnapi kinlódás után végre láttuk a kis sarjat, amint jóízűen cuclizza a tápit. Hát mégsem hal éhen ez a gyerek!
Holnap viszont ki kell pakolni Jura anyukájának a lakását, mert a vevők már ott toporzékolnak az ajtóban.

2003/10/17

igy olvasnak ok
Jura ezekkel a szavakkal jellemezte ezt a mai napot:
"ma elindult az AXN...
ma (is) szeretem a páromat...."
Nos nekem meglehetosen pocsek napom volt, ez a tej-dolog nagyon aggaszt. Fagyitej nem kell a kisasszonynak (megeszi, de ma pl fél óra kitartó zokogás után volt csak hajlandó). Telefonáltam már a védő néninek is, hogy írjon fel tápi-receptet, mert ez így nagyon nem megy. És minél jobban ki vagyok borulva, annál kevésbé van tejci... Ördögi kör.
Szinte összenőttem a fejővel. Mondtam is Jurának, hogy azzal az átkozott fejővel temessenek el ha kimurdelnék. Feküdjön mellettem bársonypárnán, mint a leghűségesebb társam.

A nap mélypontja mégis az volt, mikor Jura bejelentette, hogy hétfőn Londonba utazik.

2003/10/16

emma ilyen ugyes
Na túléltem a tegnapi party-t. Rettenetesen izgultam. A ruhám kész lett, cipőt is sikerült venni. A tegnapi nap meglehetősen katasztrofális volt. Ez az a nap, amikor valahogy semmi sem sikerült. De végülis minden jó, ha jó a vége. Egy csokor lufival tértünk haza 11 körül. És angolul sem kellett beszélnem. Rettenetesen kínos hogy ilyen béna vagyok, hogy még angolul sem vagyok képes beszélni. Ezért anyut teszem felelőssé! (Na jó, nem leszek igazságtalan, anyu csak részben bűnös.)

Voltunk kedden doki néninél, mivel Emma rettetesen csúnyán köhög. De a diadnózis újra csak: semmi baja, csak taknyos. Köszi. Egyébiránt már gyógyul,c sak nagyon nehezen. Viszont ha már ott voltunk le is mértük a kiscsajt. És akkor jött a döbbenet. A nem egészen 2 héttel azelőtti méréshez képest most 50 grammal volt kevesebb. Letörtem, mint a bili füle. Megbuktam anyaságból, még normális tejet sem vagyok képes csinálni szegény kis angyalkámnak. Megegyeztünk a védő nénivel, hogy következő kedden újra mérünk, és ha nincs gyarapodás, akkor "átgondoljuk az étkeztetést". Ajjaj. Ennek bizony tápszerszaga van.
Mindezek tetejébe Emma tegnap legurított 70ml teát egy húzásra. Ő, aki ezelőtt undorodva köpött ki mindent, ami nem tej volt. Hát hiába, változnak a dolgok...

Tegnap viszont végre tettem is valamit azért, hogy ne csak keseregjek magamon. Hajnalban elmentem Nóri barátnémmal tornázni. Nagyon jólesett, szuper volt. Kicsit nehéz felkelni 6-kor, de megéri. Néha elmorzsolok pár miatyánkot, hogy kitartó legyek ezügyben. Rafináltam apróbb célokat tűzök majd magam elé. Csak az esküvőig, csak még 5 cm a derekamból, csak fel tudjam cipelni a babakocsit az emeletre... Csak bejön. Elvégre felelősségteljes családanya lennék, vagy mi. Illik kitartónak lennem, különben hogy mutatok példát a gyerekemnek?!
Most izomlázam van, és nagyon buszke vagyok magamra. Ezen a téren legalábbis...

2003/10/12

emma eszik
Nem igaz, hogy minden nő imád vásárolni (ruhát, cipőt). Meglehetősen szörnyűséges hétvége áll mögöttem. Próbáltunk találni valami ruhát (és cipőt) nekem szerdára, Jura céges bulijára. Végigmásztuk az összes rohadék plázát. Rettenetes, hogy mi gagyi szemét van igen drágán. Na arról nem is beszélve, hogy nem vagyok egy konfekcióméret a mázsás tőgyeimmel. Minen egyes próbafülkében szembesültem testem önnön romjaival. Nem részletezném, álljon itt emlékül: totálisan porrá zúzódott a szülés utáni csekélyke kis önbizalmam is. Végül a harmincháromezredik boltban sikerült végre találni egy ruhát. Negyvenes méret, deréktól lefelé lóg rajtam, mint tehénen a gatya. DE! Mellben jó, szép fazon. Egy varrónő meg csak megcsinálja már nekem szerdára! Cipő nincs. Ellenben felhordtuk a téli holmikat, elraktuk a nyáriakat, de a ládák csak holnap kerülnek vissza a pinyóba. Jelenleg úgy fest a lakás, mintha egy különösen agresszív szőnyegbombázást hajtottak volna végre rajta.

Emma csak úgy falja esténként a Sinlacot. Annyira édes, tök jó ez a kajáztatás. Nagyon élvezzük mindahányan.

2003/10/10

sinlac
Ma reggel nem a megszokott szörcsögésre ébredtem, hanem egy kicsit mélyebbről jövő, más tónusú szortyogásra. Nem mondhatnám, hogy a gyógyulás hímes mezejére léptünk...
Elspuriztam a gyerekkel a körzeti dokihoz, hogy nehogy hétvégén lepjen meg valami cifra tüdőgyulladással, vagy mittoménmivel. A doki kívül-belül meghallgatta a gyereket, aztán mondta, hogy a taknyon kívül más baja nincs, porszívózzam alaposan, oszt majd elmúlik eccercsak. Na ennyit arról, hogy mennyire véd az anyatej, meg hasonló baromságok.
Dehamár ott voltam, megkérdeztem a védő néninket, hogy mit gondol, mi a fene legyen, hiszen a gyerek újabban ébred éjjel, láthatólag este nem lakik jól. (Annál szarabb érzés nem sok van, mikor látod a gyerek fején, hogy enne még, de már nincs a ciciben lófütty sem, nemhogy tej.)
Ígyhát kaptunk Sinlacot (aminek én már utánaszimatoltam persze a neten), hogy este adjuk ezt a gyereknek szopikiegészítésül. Ez valami tej- és gluténmentes pempő. Na kíváncsi leszek rá.
Az igazat megvallva persze bevezethetnék egy szopit éjjel is, de mi a túrónak? Azért annyira nem vagyk fanatikus, hogy kicsesszek magunkkal (mélységes meggyőződésem, hogy a gyereknek is jobb, ha békésen átalussza az éjszakát). A napi tápanyagszükségletét igenis egye meg nappal. Más lenne, ha a mai napig lenne éjjeli szopi pesze, de nincs, 3 hetes kora óta. Úgyis jön majd fogmanó, oszt jól megtréfál minket.
Az a mellem, amiben múlt vasárnap látogatást tett gyula, az igen gyengén muzsikál azóta. Pedig az volt az adu ász, abban mindig volt egy csomó tejci. Hát így múlik el a világ dicsősége. Nem mondom, hogy nem érzem szarul magam emiatt, de erről leginkább az a rohadt anyatej-lobbi tehet, akik azt sugalmazzák, hogy ha nem szoptatod a gyereked, nem is vagy jó anya. Persze a józan eszemmel tisztában vagyok vele, hogy attól hogy este kap kiegészítő pempőt még bőven anyatejes marad a gyerek, ennek minden előnyével.
Csakhát akkor is vacak. Megviselt ez a hét, mit ne mondjak... Nem jó nézni szegény kis mókuskám takonytól dagadó fejét, meg hallgatni a fulldoklását. Ehhh... Hócipő...

2003/10/09

gundel palacsinta
Este sütöttem palacsintát jól...

2003/10/08

hajmereszto kaland
Vannak napok, mikor jóformán semmi sem történik. Felkelsz, teszed a dolgod, porszívózod a taknyot egyszem magzatodból, eltelik a nap, este leülsz hogy megírd a post-odat, és hosszasan gondolkozol, hogy mi is történt aznap. Lényegében mondva semmi. Az egyetlen említésre méltó dolog az, hogy Emma humorérzéke továbbfejlődött. Hajmosás után ugyanis becsavartam a hajamat, nagy zöld csavarókra. Az én egyszem kislányom akárhányszor meglátott, tüntetőleg a csavarókra meredt, mintegy elbűvölve, és hangos röhögésbe kezdett... Egyszer megpróbálta kioperálni az egyiket a hajamból, de nagyon összegubancolódott, két marokra tépte az amúgy sem túl sok hajamat. Ezt nem találtam annyira viccesnek, ellenben eszembe jutott egy gyerekkori sztorim. Este (emeletes ágyon aludtam) észrevettem egy (használt) rágógumit a tévé tetején. Valamiért (már nem tudom miért) magamhoz vettem, és addig játszottam vele, míg a hajamba ragadt. Akkoriban derékig érő hajam volt. Úgy emlékszem anyu -becsületére legyen mondva -olló nélkül szedte ki belőle. És ha belegondolok, az én lányom is fog csinálni hasonló hajmeresztő dolgot.
De most azt hiszem abba is hagyom az írást, mert rettenetesen laposra sikeredett ez a mai. Kész csoda, hogy ennyit tudtam írni a mai nap után.

2003/10/07

emberek
Továbbtart a takonykór rémuralma. Ma kiváltottam az orrcseppet is, amit igen találóan "barna orrcsepp"-nek hív a szakma. Hogy miért, azt rögtön az első használat során megtudtam. A valószínűsíthetően jódot tartalmazó orrcseppet rendeltetésszerűen használva Emma orrába cseppentettem. A gyerek tartott egy strófányi hatásszünetet, majd egy jól irányzott tüsszentéssel beterítette a konyhát egyenletesen, apró barna cseppekkel.
Amúgy sem épületes látvány egy taknyos gyerek, de a barna orrcseppel mármár horrorisztikussá lehet fokozni a hatást. Köszönjük neked Barna Orrcsepp!

Tegnap megnéztük a Sakáltanyát. Hát mit mondjak, nem voltam marhára elájulva attól a filmtől. Meglehetősen középszar. Csak úgy szőrmentén.

Mellgyula távozóban, most már csak úgy fáj, mintha egész éjjel valami S/M klubban dorbézoltam volna. Úgy érzem tele van véraláfutásokkal, de nem. Az este rátett forróvizes jegtasak rögtön lecsúszott, és hajnalban tócsában ébredtem. Filózhattam, hogy ez most tej, vagy víz. Nem jöttem rá. Lényegében tökmindegy, tócsa és kész.
Sunyi módon engem is kerülget a nátha és a torokfájás. Ha még ez is elkap, lesz nemulass. Így is alig vonszolom magam.

A képet Jura küldte nekem minap. Nagyon találó, lehet hosszasan nézegetni...

2003/10/06

mastitis
Erőteljesen megszívtam pár dolgot. Először is tegnap rám tört a mellgyula. Nem egy túl jó dolog, mert azon kívül hogy az embernek le akar szakadni a cicije (természetesen fejni és szoptatni kell nagyon gyakran), még társul hozzá magas láz és influenza szerű tünetek. Magyarul az ember csendesen sirdogál egy sarokban, és minden arra járótól eutanáziát követel. Miután az algopirintől (tudom, valamelyik "i" "y", de lusta vagyok megnézni melyik), lement a lázam, és kiizadtam még azt is, amit nem ittam meg, kicsit jobban lettem. Az egészben talán az a rettenetes hasogató fejfájás a legrosszabb, az embernek be van állva a tarkója, minden hang, mozdulat, vagy fény kegyetlen éles hasító fájdalmat eredményez, mintha pengéket vagdosnának az ember agyába. Nem olyan jó.
Természetesen azt ugye említenem sem kell, hogy minden ez egy gyerekes hétvégén tör az emberre, mert mikor máskor, ha nem a legrosszabbkor?! Anyut felhívtam, és kértem, hogy jöjjön el, mert Jura nem bír a három gyerekkel (a legkisebbel még úgysem tud olyan sokmindent kezdeni), meg még velem is. Anyu nem volt túl lelkes, remek kis vasárnapi programot eszelt ki magának (a Ferencvárosi Búcsúba akart menni), de azért jött. Emmával foglalkozott, és ez nekem jól jött, mert olyan gyenge voltam, hogy a gyereket alig bírtam felemelni.
Délutánra aztán sokkal jobban lettem, elmentünk a Westend tetején lévő kertbe, merthogy talán az a szmog fölött van, és milyen jó lesz majd ott gyereket sétáltatni (közben Jura elvitte a gyerekeket moziba). Jó kis móka volt, marhára fáztam.
Aztán este megint rámtört a rossznyavaja, végül egy forró vízzel töltött jégkocka készítő tasakkal aludtam szoros közelségben. Emma elég sokszor felébredt az éjjel, még hozzá is állandóan oda kellett vánszorogni, a cumit visszailleszteni a szájába.
Aztán reggel rettenetes szörcsögésre ébredtem. Emma megint betaknyosodott. De most nagyon brutál módon. Anyu nem tud jönni segíteni (kapóra jön neki a fogadóóra), én meg itt kínlódom. Porszívózom a gyerek orrát tíz percenként (még szerencse, hogy teljesen jól tűri), és közben igyekszem nem elájulni a gyengeségtől és a kialvatanságtól (tejcit márpedig csinálni kell, Emmát igyekszem két óránként szopiztatni, már csak a mellem és az immunanyagok miatt is).
Hát ilyen kis mókásan telnek a mi napjaink. Megvagyunk...

2003/10/02

fotoarena
Mea culpa, mea maxima culpa, nincs mentségem arra, hogy mostanában nem írok. Itt a gyermek, aki most már jóformán egész nap ébren van, és vadul követeli a vele való foglalkozást. Ráadásul szegénykém ma reggelre virradóra be is taknyosodott. Egész nap hurcibáltam, ha éppen nem aludt, mert hason egy idő után elfárad, háton meg a torkára folyik a cucc, és elkezd fuldokolni. Voltunk védő néninél is, a havonként esedékes méredzkedésen, 6190 gramm a lelkem. Nem csoda, hogy szakad le ezerrel a derekam ha cipelem.
Mostanában sokat foglalkoztat a kérdés, hogy hogy lehet a második (harmadik, sokadik) gyereket is úgy szeretni, mint az elsőt. El sem tudom képzelni, hogy lehetne egy másik kicsi lény, akit ennyire imádnék. Mostanában már annyira kommunikatív és együttműködő, isteni humora van ahhoz képes, hogy 4 hónapos. Igencsak huncut is, meg kell hagyni. Amivel meg végképp megfőzött az az, hogy mosolyog ha puszilgatom, élvezi a testi kontaktusunkat. Régen ez nem volt ám így. Elhúzódott, fintorgott. Ma meg behajoltam az ágyába napközben elalvás előtt, ésmindenféle dolgokat sutyorogtam a fülébe. Ő meg hallgatta, és mint aki érti, sokat sejtetően vigyorgott. Azt hittem megzabálom.
Este amikor elalszik szopi közben, próbálom kitalálni a vonásaiból, milyen lesz felnőttnek. Milyen lesz szeme, szája, orra, az egész összességében. De mindig csak azt látom, hogy gyönyörű lesz, és ahogy egyre lazul el, ernyednek el a tagjai, úgy önti el a szívemet a szeretet.

Viszont ezzel a szeretettel együtt növekszik az aggódás is. Noha nem vagyok egy aggodalmaskodó típus, azért sokat gondolkodom ilyesmiken. Minap rettenetes rémálmom volt, Emmával történt benne egy csomó rossz dolog. Kapott valami himlőt, aztán egy oszlop nőtt az ágya mellé, ami repedezett, rá akart szakadni, én meg mozdulni sem tudtam, kiáltani akartam Jurának, de egy hang sem jött ki a torkomon. Szegény Jura rázott fel, mert ő meg arra ébredt, hogy rángatózom és vinnyogok. Napokig rányomta a bélyegét a hangulatomra ez az álom.

2003/09/23

ez a ruha nem az a ruha
Ehhh... A blogger monnyon le.
Megírtam egy remek kis post-ot, volt benne minden, dévényes torna, töltött szőlőlevél, titkos séta, kakilás a Mozart cukrászdában, aztán bumm, ahelyett, hogy szépen megjegyezte volna elszállt az egész. Hát kinek van kedve ezek után megint bepötyögni? Úgyis az első volt a jólsikerült, remekbeszabott... ehhh.....
Szóval megvan a menyasszonyi ruhám, le is van foglalózva, és hiába is próbáltam titkolni Jura előtt, nem ment. Nem tehetek róla, nem tudom tartani a számat. Nem tudok titkolózni előtte...
Figyelem: a képen látható ruha nem az én ruhám lesz, kizárólag illusztráció!

2003/09/22

de erdekes apa ingmintaja
A hétvége egész kellemesre sikeredett. Szombaton nagycsaládosok találkozón voltunk Pápa környékén. Végül csak 3 család gyűlt össze, de remekül szórakoztunk. Úgy volt, hogy ott alszunk a vendéglátóknál, de este mégiscsak úgy döntöttünk, hogy hazaindulunk. Nem jutottunk messze, elvégre Emmának beállt a kis vekkere, este fürcsi, alvás, legkésőbb nyolckor. Egy nagyon szuper kis szállodában megkaptuk a toronyszobát, aminek a lenti részén a gyerekek, a galériáján pedig mi aludtunk Emmával.
Másnap pedig meglátogattuk a Pannonhalmi Apátságot. Az egy órás idegenvezetést Emma ájultan átaludta. De olyan mélyen, hogy amikor megsimogattam meg sem mozdult. Sápadt volt, és hűvös. Én meg iszonyúan megijedtem. Tudom hogy ez hülyeség, de teljesen kétségbeestem, mikor nem akart felébredni. Aztán szegénykémet végül mégiscsak felráztam, de nem kívános senkinek azt a pár másodpercet. Úgy éreztem órák telnek el. Még két óra múlva is remegtek a lábaim.
De minden összességében nagyon jólsikerült kis hétvége volt ez...

2003/09/19

szetesve
Valamiért nem tudom publikálni a tegnapi post-omat, és fogalmam sincs miért. Na nem mintha órákig kutattam volna az okot...
Jura tegnap korán itthon volt már (úgy éjfél körül), és úgy tűnt nem is ivott. Na nem mintha sajnálnám tőle, csak nem a szomszédból autókázott haza, és hát mitagadás, féltem a tyúkszaros életét.
A mai nap a tegnapihoz hasonlatos.
Címszavakban:
Szopi, ébredés, Jura el dolgozni, takanyó, kaki, szopi, peluscsere, szopi, peluscsere (ezek tetszőleges számban), park, haza, szopi, fürdés, alvás, Jura haza gyerekekkel, fürdés, estimese, és... nemtom, itt tartunk most.
Jura mesét olvas, én az előbb írtam egy hosszadalmas levelet a frissen szült barátnőmnek tele okosabbnál okosabb tanácsokkal, most blogot írok (tudom, ez meglepő), és...
Asszem beájulunk az ágyba nagy romantikusan.

2003/09/18

itt repul a kismadár
Tegnap Jura üzleti vacsorán volt este, és bár nem jött későn (kb 11 körül), én már vígan húztam a lóbőrt. De annyira, hogy fel sem bírtam ébredni. Beszéltünk pár szót, de arra sem emlékszem, hogy mit.
Úgy volt, hogy én meg a barátnőmmel találkozom, de sajna nem jött össze. Ma pedig azokkal a barátaival találkozik, akik régen (mikor még csak szerető voltam) kíváncsiak voltak rám, ma már nem. Feleség-státuszba léptem, tehát szerintük semmi keresnivalóm nincs a szeretős bulin. Mindazonáltal mikor legutóbb voltam sem éreztem jól magam egyáltalán, kicsit befülledt a társaság és izzadtságszagúak ezek a bulik már. Abban semmi humoros sincs, hogy egymást baszogatják folyamatosan.
Azt kell hogy mondjam, ma nem történt semmi az ég világon. Vannak ilyen napok. Mindent egybe vetve remek kis nap volt ez a mai. Emma is kiegyensúlyozott, vidám kisbaba volt, sokat játszott, nevetgélt, pürrögött, végül este szépen hang nélkül elaludt. Napközben iszonyú édesen aludt, a kezeit olyan kecsesen tartotta. Le is fényképeztem, és elküldtem Jurának e-mailben itt repül a kismadár címmel.
Furcsa egy dolog ez a szerelem. Ha ránézek, mindig elönt a hála, hogy ilyen csodás párom lehet, olyan nagyon tetszik. Néha ha csak nézem, egy hétköznapi foglalatosság közben, szeretném, ha az agyam egy fényképezőgép lenne, és azt a képet örökre elraktározná. Elvesztegetettnek érzem azt az időt, mikor már kivettem este a kontaktlencsémet, és nem látom, csak nagyon homályosan. Annyira sajnálom, hogy elvesztem a lehetőséget, hogy lássam őt. Tisztán, élesen.

2003/09/17

szilvagyi egbolt
Na jól nem írtam ezer éve. Ennek több oka is van. Az egyik, hogy Szilvágyon voltunk csütörtöktől vasárnapig. Határozottan állíthatom, remekül éreztük magunkat. Apróbb malőrök azért előfordultak. Például az egyik nap bableves és káposztáscvekedli volt az ebéd. Egy szoptató anyának (aki mellesleg imádja ezeket, és már három hónapja nem ehetett) kifejezett kínzás ez. Igen goromba megjegyzéseim voltak magamban, miközben én sajtos-tejfölös tésztát majszoltam, a család többi tagja igen jóízűen falatozott a fent említett étkekből.
Pénteken telefonáltak az Orextől, hogy megérkezett a gyűrű és matt is. De érdekes! Most hirtelen meg tudták csinálni? Természetesen elnézést most sem kértek...
Hétfőn mentem el érte, nem bírtam megvárni anyut, magamra kötöttem a gyereket, oszt gyia, átkocogtunk a Westendbe.
A hét legizgalmasabb híre azonban mégiscsak az, hogy Jura hétfőn kezdett az új munkahelyén. Nagyon izgalmas. Jó későn is jött haza, már hazafelé menet voltunk a parkból, mikor elénk jött. Ott az utcán húztam az ujjára a gyűrűt, nem bírtam tovább magammal. De a legjobb mégiscsak az volt, hogy Jurát szinte egészen kicserélték. Szinte szökellt a vidámságtól (remélem az is közrejátszott, hogy meggyűrűztem), este is mókázott a gyerekkel. Akinél viszont eltört a mécses, és valami rettenetes üvöltést vágott le vagy egy órán keresztül.
Kicsit megtépázott idegekkel mentünk át kajálni a Friday's-be. Eredetileg mozizni is akartunk, de az már nem fért volna bele az időbe. Arról nem is beszélve, hogy másnap korán keltünk, vittük Emmát a dévény-féle tornára, utána pedig kontrollra a Sváb hegyre.
Szegény kiscsibémnek most fájt is, amit csináltak, üvöltött mint a sakál. Jura csak elvitt minket (nem lóghat rögtön a második napján), egyedül voltam. Hiányzott a lelki támasza, az az igazság. Taxival mentünk fel a hegyre, ahol Emmát fel kellett keltenem. Szegény teljes stesszben volt, hogy már megint basztatják, totál befeszült. Persze kijelentették, hogy még mindig nagyon feszesek az izmai, és hogy nem szimetrikusan használja a végtagjait. Jött is főfőatyaúristen doktornő, és megultrahangozta szegény kicsikém agyát. Közölte, hogy hát a jobb agyféltekén, ahol a vérzés volt, van egy kis agykamrai tágulat. Ugye hogy a bal keze van elmaradva? -kérdezte tőlem nagy diadalmasan. Hát -mondom -nem. Sokáig így volt, de egy ideje a bal keze az ügyesebb, a jobb pedig az erősebb.
Na erre csak hápogott, látszott, hogy pörög az agya, hogyan mondhatna valami okosat, hogy megússza ezt a beégést. Nem nagyon sikerült neki. Közölte, hogy ezek a tünetek utalhatnak arra is, hogy ez egy kezdődő féloldali bénulás, de ő személy szerint mégiscsak arra hajlik, hogy ez már csak olyan maradványa a hypotóniának. Ebben maradtunk...
Azt azért hozzátenném, hogy amint végeztünk, és beraktam a gyereket a kocsijába, egyből elkezdte fogdosni és birizgálni a vonatos csorgőjét. Teljesen szimetrikusan...
Aztán este még bepótoltuk a hétfőről lemaradt mozit.
Hogy, hogy nem, én pedig oly nagy szerelembe estem az én jövendőbelimmel, hogy magam sem értem. Naphosszat csókolnám, szeretném... Ki érti ezt?!

2003/09/10

emma furdik-szilvagy
Nem bírom utolérni magamat a mosással. Főleg hogy most már lassabban is száradnak a ruhák. Ehh... Van egy csomó extra, amit mosni kéne (új ágynemű, meg régi, meg törölköző, meg mittomén mennyiféle szirszar...
Ráadásul szeretnék egy fél napot csendes magányomban eltölteni a gép előtt, hogy belemélyedhessek a photoshop rejtelmeibe. Mert az úgy annyira nem kóser, hogy gép bekapcs, levelek leellenőrizve, fórum leellenőrizve, tevék és hősemberek megetetve (közben gyerek hol felnyűg, hol elalszik), majd izaglomtól remegő kézzel Photoshop Biblia kinyit, melléklet CD behelyez, első mondat elolvas, és... AJA AJJA AJJAAA... -szól kislányom. Majd egész délután ugyanez. Anyu elég gyakran feljön (szinte minden nap itt van), de akkor persze szintén nem ülhetek a gép előtt kukán... Este meg már a kutyának van kedve nekiállni, leginkább beájulok az ágyba.

2003/09/09

a.geddes
Hát nem bírtunk magunkkal jól, és ma reggel persze csináltunk egy másik tesztet. Ez már meglehetősen egyértelműen negatív. Nem is tudom, hogy megkönnyebbültem-e, vagy elszomorodtam. Jobban jártam így - ez tény. De akkor is...

Reggel voltunk dévény-féle tornán. Szegény Emma végigüvöltötte, mert aludni akart, de nem hagyták, hanem levetköztették, és összevissza nyomogatták, basztatták. Úgy tűnt azért fájni nem fáj neki... Szegénykém...
Utána hatalmasat aludt. Aztán felébredt, evett, majd újra elaludt. Aztán felébredt (hason aludt), felnyomta magát, előre nyúlt, elkezdte fogdosni és maga felé húzni az egeret, amit elé tettem. Ilyet korábban sosem tett, nem tudta az egyik kezét sem felemelni, mert akkor felborult...

Végre felraktam a képeket, és rendbe raktam ezt a szegény blogot.

2003/09/07

jura kuldte nekem
Ez a nap úgy telt el, hogy jóformán semmisem történt. Délelőtt lent voltunk a parkban, délután pedig Jura elvitte a gyerekeket moziba, aztán haza. Jó sokáig nem volt itthon. Talán ideje lenne már nem úgy érezni, mint egy szerelmes tini, de rettenetesen hiányzik, ha nincs velem...
Este betoppant anyu és öcsém, egyszerre tele lett a lakás. Közben az egyik barátnőm is üzent, hogy megszületett a kisfia. Szóval nagyüzem volt. Anyu nálunk aludt, gondolkoztunk is, hogy elmegyünk moziba, de aztán kiderült, hogy nincs olyan film, amit megnéznénk, mert már mindent láttunk. Így aztán maradtunk itthon, és nem bántuk meg. Fürödtünk egy jót (a kádban istenieket lehet beszélgetni), és hát az este folytatása nászba torkollott. Csodálatos volt, csak ennyit tudok mondani...

2003/09/06

emma és bobi
Igen kellemes kis napunk volt ma. Ott kezd?dött, hogy Emma átaludta az éjszakát, mégpedig oly módon, h még csak fel sem nyüsszent. Reggeli után (délben) nekivágtunk a nagy magyar szombatnak. Els? utunk az IKEÁ-ba vezetett. Mint ott kiderült ezen a szombaton fél Budapest úgy ébredt, hogy halaszthatatlan dolga van az IKEÁ-ban aznap, dél után valamivel. Vártunk egy strófányit a gyerekmegőrző előtt, mert teltház volt. Aztán a babakocsival igyekeztünk ösvényt törni a kavargó embertömegben. Amiért mentünk (ti. akciós emeletes ágy) természetesen nem volt, ellenben vettünk egy csomó szirszart nagyon drágáért...
(Jura itt toporog mellettem és követeli, hogy említsem meg, ez a nap azért indult ennyire jól, mert hajnalban szeretkeztünk egy csodálatosat. Igen. Igaza van. Tényleg.)
Aztán kajáltunk az étteremben húsgolyót meg ilyesmit. Van nekik egy jópofa ötletük (gyerekbarát dolog ez is), a mosdóknal egy külön kis szoba, kézmosóval, pelenkázóval és egy fonott karosszékkel. Baba-mama szoba. Két aprócska probléma van csak vele. Az egyik, hogy mivel a mosdók mellett van, átható latrina-szag lengi be, a másik pediglen az, hogy a babakocsi már nem fér be. Azért jófejek ezek a svédek. Jó hogy ilyen hideg van náluk, mert így állandóan az íróasztal mellett ülnek, és kitalálnak nagyon praktikus dolgokat.
Ezután átmentünk az Árkádba lottózni. Jura volt az utolsó előtti, aki még leadhatta a (nem, nem a szavazatát) a szelvényét. Kerestem Emmának meleg kissapit, de csak egy volt, ami jó volt rá. Akartam venni valami szép kis plüss rugit, de egyik rondább volt, mint a másik. Még a C & A-ben sem, pedig ott nagyon jó dolgok szoktak lenni. Ellenben kaptam egy isssssteni sapit (hozzá illő sállal), Zsófi pedig egy nadrágot. (Én is kaptam egy rövidnadrágot, nagy a szükség az ilyesmikre így ősszel.) Ja, és Emma kapot egy édes szőrös plüss kutyát, amolyan alvósat, amit elvihet majd az érettségiére is. Remélem leglábbis, hogy nem fogy el addigra, mert úgy tűnik szegény eb rühes picit, jelentősen hullik a szőre. Ez mondjuk nem akkora baj, így legalább van egy kis anyafílingje a dolognak, mert nekem meg a hajam hullik marokszám...
Végül békésen hazajöttünk, gördülékenyen lezavartuk az esti cirkuszt, és most abban a biztos tudatban heverészünk az ágyon, hogy királyok vagyunk.
Képek meg majd lesznek, csak igyekszem olyan helyet találni, ahonnan fel is tudom rakni őket.

2003/09/05

bababolt
Érdekes dolog történt ma. Vagyis az egész tegnap kezdődött. Este meglehetősen rosszul lettem. Szédülés, hányinger... Kicsit meglepődtem. Na, mondom, jól nézünk ki, ha máris kopogtat a kistesó. Este még tescoztunk, vettünk egy tesztet is. Hajnalban kibotorláltam, megcsináltam, és a félhomályban, ahogy a csipás szememmel rápislogtam, hát csak egy csík volt. Hát jó, legyen. Reggel Jura is megnézte, egy csík. Hát jó.
Aztán kicsit később felkeltem én is, frissen mosdva, tettrekészen perdültem ki a konyhába, és friss szemmel, a napsütésben mégegyszer megnéztem. Ott halványan, derengőn, bujkálón egy pici második csík. Egészen halvány, ha akarom ott, van, ha akarom nincs. SMS-eztem Jurának, ő pedig egyből hazajött... Ez nagyon meghatott. Nézegette, forgatta, de ő sem tudta eldönteni. Aztán jött anyu, odadugtam az orra alá. Ő is elég bizonytalan volt. Öcsém szerint -akit hozzánk fújt este az őszi szél- bizony van ott egy halvány csík.
Nincs folytatás. Jura délután újra megtekintette, szerinte nincs csík. Megegyeztünk, hogy egy hét múlva újra megcsináljuk, aztán majd meglátjuk.

Más.
Még egy hete beadtam a gyógyszertárba a popsikrém receptet, mondták, h másnapra kész, kaptam egy számot. Este kivettem a farmerem zsebéből, mondván mi van, ha másnap nem azt veszem fel, nem lesz nálam a cetli. Beraktam a pelenkázó tatyóba. Majd egy hétig hiába kerestem, eltűnt. Ma (nem halogathattam tovább) bekullogtam a gyógyszertárba, és bevallottam a néniknek, bizony elvesztettem a számot. Nem örültek, de a popsikrémet megkaptam. Mondták, ha mégis előkerülne, adjam azért be. Égő arccal somfordáltam ki. Anyuval mentünk a parkba (így ejtettük útba a patikát, ami ott van a sarkon). Mesélem neki az egészet, farmert, zsebet, miegymást, majd az előadást szinesítve bemutattam, hogy hova dugtam a kis műanyag bilétát annó. Ebben a pillanatban a kezembe símult a kis cetli. Döbbenten húztam ki a kezem, benne az elveszett lappal. Egy teljes hétig nem találtam, azt a zsebet többször is átkutattam.
Ím a tárgyak titokzatos élete. Ezek után teljes hülyét csináltam magamból, mikor visszavittem a patikába. Van ez így...

2003/09/04

tigris szinrelep
Kinyúvadt a képtár. Képek lesznek majd eccercsak, ha méltóztatik megjavulnia. Addig is, a képtár monnyon le!

Az egész ott kezdődött, hogy terhes lettem. Aztán kicsivel később, midőn nyilvánvalóvá vált az állapotom, elhatároztam, hogy a babona, az babona, legalább a 12. hétig ki akarom bírni, hogy ne vegyek semmit a gyereknek. Nem egészen 11 hetes voltam, mikor Londonban jártunk. Csodálatos pár nap volt, és én végig megálltam, hogy ne vegyek rugdalózót, cipőcskét, miegymást. Akkor buktam el, mikor a felszállásra várva a repülőtéren betévedtünk egy Disney boltba. Álmamim őszi levegőztető anorákja virított szemtelenül a bolt közepén. Egy isteni finom, puha, meleg tigrisjelmez. (A Micimackóból Füles után Tigris a kedvencem.) Jura a megmondhatója, mennyit koketáltam. Arról nem is szólva, hogy Emma tavaszi gyerek... Így hát megvettük abban a méretben, amit kb. fél éves korára saccoltunk. Egészen pár nappal ezelőttig hevert a szekrényben, jobb sorsára várva. Miután átment a szokásos nulladik mosáson, tegnap megtörtént a premier. Ebben vittük a parkba sétálni Emmát. Tökéletes kistigris. Komoly csapat kísérte őt a sétán. Mi ketten Jurával, anyu és öcsém. Igen jól szórakoztunk, csak én fagytam meg teljesen. Emma viszont nem, mert a tigrisjelmez maga a megtestesült puha melegség.
Kép lesz!

2003/09/03


A mai nap legnagyobb hírértékkel bíró eseménye az, hogy Emma kakilt. Hát igen. Vannak mélypontok.
Egyébiránt tegnap voltunk Dévény mamánál. Nagyon kellemesen csalódtam benne, igen szőrmentén fikázta csak a többi orvost és módszert. Ráadásul amiket mondott, sokkal közelebb áll hozzám, mint az, amit a többi orvos mondott pl. a Sváb hegyen. Emma mostanában nem kifejezetten barátkozik szemüveges öreglányokkal, ez azt hiszem a múlt heti oltásra vezethető vissza. Hacsak meglát egyet, elkezd torkaszakadtából üvölteni. Így történt ez tegnap is. Hiába tették-vették magukat ott neki, nem hatotta meg. Okos ez a gyerek, na...
A végkövetkeztetés: hypotonia márpedig van, de ez sikeresen megoldható a dévény-módszerrel. Végre csinálnak is valamit vele, nem csak közlik, hogy fektessük hason, akkor is, ha úgy ordít, hogy taknya-nyála egybefolyik, anyuka sírhat vele max. (Ez a Sváb hegyi főatyaúristen doktor néni szakszerű tanácsa esetünkben a hypotónia orvoslására.)
A lényeg mindenesetre az, hogy végre sínen van a dolog, olyan emberek kezében, akik értenek is ahhoz, amit csinálnak...

A kép megvan ám, csak éppen a képtár nem működik. Majd holnap.
Az agyam sem nagyon működik, mert hulla vagyok. Nem tudom, miért, talán mert Emma szokásával ellentétben felébredt az éjjel... Ja, és erről jut eszembe, teljesen meghatódtam, mert amikor a gyerek elkezdett nyüszögni (csak finoman, diszkréten, elvégre éjjel van), akkor Jura is felébredt. Na nem kell annyira értetlenül nézni... Hogy mi benne a pláne? Hát az, hogy az esetek túlnyomó részében apuci akkor sem ébred fel, ha a gyerek sikongatva üvölt. (Nem ez az apuci, hanem az apucik úgy általánosan.) Az apukáknak ilyen különös a hallásuk (pihenni kell a másnapi mamut vadászat miatt). De Jura felébredt, és én ebből tudom, hogy fontosak vagyunk neki. Hát ezért szeretem őt.
Na ez jó zavaros volt, de lényeg a bélyeg (a nyelvünk alatt)...
Emma anyázik, megyek...
Kép meg majd holnap.
Vagy ezt már mondtam?

2003/09/02

coffe-cup kepeslap
Tegnap meglehetősen vacak egy napom volt. Még pénteken telefonáltak az ékszerésztől, hogy elkészült Jura gyűrűje, hétfőn lehet érte menni. Nagy izgalommal vártam a hétfőt, alig tudtam magamban tartani,meglepetésnek szántam. Aztán hétfő délután mégis valahogy kikottyantottam a dolgot. Jura nagyon aranyos volt, biztosított róla, hogy ez így jobb is. Aztán míg ő a fodrásznál volt, én elmentem a gyűrűért. Ott ért az első csalódás, nem azt kaptam, amit megrendeltünk. Az enyém ugyanis teljesen mattított, ez meg fényes volt a szélén (ahol a sárga arany van két oldalt). Igaz, hogy ilyet már vehettünk volna akkor is, nem kellett volna 6 hetet várni, de rendben, nagyon szerettem volna már, hát elfogadtam. Hordás közben úgyis elmattul. Aztán mikor Jura kijött a fodrászatból, ráhúztam az ujjára. Ott ért a második csalódás. Kicsi volt. Szegénykémnek úgy nézett ki benne az ujja, mint egy kötözött sonka. Na usgyi vissza az ékszerészhez (még jó, hogy nem bítram kivárni, hogy hazaérjünk). Ott a nő közölte, hogy ez csak egy fél számmal kisebb, mint amit rendeltünk, biztos a melegtől be van dagadva az ujja (ma kb 15 fokkal van hidegebb, mint 6 hete, mikor a méretet megállapították). És különben is jó lesz az... Na itt durrant el az agyam. Nem elég, hogy nem azt kapjuk, amit megrendeltünk (horror áron), de még kicsi is, és ránk is akarják tukmálni. Mondtam, hogy jó, nézzük meg a tesztkarikát, hátha tényleg be van dagadva a keze. (A nő folyamatosan hülyének nézett, először közölte, hogy hát az nehéz lesz, nincs a méretében, mondtam neki, hogy én a tesztkarikákra gondoltam...) Erre adott egy két számmal nagyobbat. Na itt már iszonyú pipa voltam. Az egyetlen szerencséje, hogy Emma nyűgösködött a kezemben, különben iszonyú patáliát csaptam volna. Patkány vénasszony. Végig a szemünkbe sem nézett, úgy sunnyogott, sorozatosan át akart verni. Végül beoldalgott a kuckójába. A másik nő viszonylag kedvesebb volt, elkértük a teszthengert, és megnéztük, nem fél, de egy teljes számmal volt kisebb (szóval ebben is hazudott az a némber). A vége az lett, hogy gyűrű helyett kaptunk egy átvételi elismervényt, és egy ígéretet, hogy majd intézkednek, és ma telefonálnak.
Teljesen elrontották az estémet, amit már hetek óta úgy várok, hogy számolom a napokat. Az egész cirkusz során, az, hogy elnézést, el sem hangzott. Amikor kijöttünk, sírva fakadtam dühömben és csalódottságomban. Még most is nagyon pipa vagyok. Ha ma nem telefonálnak sűrű bocsánatlérések közepette, este bemegyek, és ott kő kövön nem marad, az tuti.

2003/08/31

fotoarena
Nagyon jó kis hétvégénk volt. Pénteken és szombaton is moziban voltunk, és ráadásként szombat éjjel meg is néztük a plakátkiállítást. Nagyon romantikus volt, esett az eső, és egy nagy esernyő alatt összekapaszkodva sétáltunk. A nyirkos idő és a késői időpont valószínüleg elrémisztette az érdeklődőket, mert csak mi voltunk, és az elején két rendőr, akik a szolgálati kocsiból nézték a képeket. Lehet, hogy nem volt esernyőjük... Hideg szerencsére nem volt, és kardigán meg úgyis volt rajtam.
De hogy kronolgiai sorrendben vázoljam fel az eseményeket: péntek éjjel megnéztük a Margó királynét rettentesen hosszú, és borzalmasan undorító film. Ez után maradtunk le először a plakátkiállításról, mert mire kijöttünk a moziból zuhogott az eső, és orkán erejű szél fújt. Beültünk egy italra a Liszt Ferenc téren, hogy átbeszéljük a filmet. Volt mit, mert Jurának tetszett, nekem meg nem.
Másnap, azaz szombaton elugrottunk Őrbottyánba, meglátogattuk Jóska bácsiékat, leendő szomszédainkat. Nagyon kedvesek, jókat beszélgettünk. Este megit mozi, de most a Doktor Szöszi 2. került napirendre. Jura eddig tartózkodott az ilyen tipusú filmektől, de miutaán megnézettem vele videón az elő részt, belátta, nem is olyan szörnyű ez. És a Margó királyné miatt úgyis jött nekem eggyel. Nem volt annyira jó, mint az első rész, de azért szórakoztató volt, különösen a mozi közönsége. Csupa agysebész...
Ezután mentünk ki a plakátkiállításra.
Vasárnap pedig Jura barátaihoz voltunk hivatalosak, akiknek nemrég született kisbabájuk (de ott ő már a harmadik). Jót beszélgettünk, és Jura meglehetősen berúgott. Mondjuk ezt sejtettem, hiszen az Attila mindig addig itatja, amig csak beszélni tud. (Megjegyzem a házigazda még nála is ittasabb állapotba került.) Aztán szépen hazafurikáztam a jókedvű Jurát és a nyavajgó Emmát. A házisszony valami zöldséges rakottast csinált, de azt kell hogy mondjam, Jura spárgás rakottasával egy napon sem lehet említeni.
A hétvége záróakkordjaként felváltva álltunk vigyázzban a kiságy mellett, mert Emma este tíztől majdnem éjfélig hisztériázott. Ki tudja miért, eleve is meglehetősen rossz napja volt. Valószínűleg ez a hirtelen időjárás változás tette be a kiskaput.
Nagyon mozgalmas és jó hétvége volt.

2003/08/29

fotoarena kep
Tegnap Emma megkapta a 3 hónapos oltást. DiPerTe. Ez ha jól tudom torokgyígy, szamárköhögés ellen van, egy tetanusszal megfejelve. Na a gyereket frankón kiütötte. Egykor kapta meg, onnantól kezdve folyamatosan aludt. 5-kor kapott lázcsillapító germicid kúpot, attól végképp beájult. Ha fel is ébredt, enni nem evett, csak nyüglődött. Sírni sem volt ereje, csak tátogott, mintha sírna, és valami szánalmas kis nyekergés tört elő belőle. Szörnyű volt. A kúp ellenére azért estére felment a láza, de enni este sem volt hajlandó (lázcsillapítót meg nem kaphatott 5 órán belül). Végül elaludt, és 11-kor ébredt éhesen, láztalanul. Jó sokat bekajált, vigyorgott, szövegelt, majd elaludt. Reggel 9-kor kelt, picit nyűgösen.
Hát nem ezek a napok a szeretem-napok. Folyton figylemeztettem magam, hogy az ő érdekében történik mindez. Erről persze ismerünk egy mondást... Legközelebb hármat fog kapni egyszerre. Ebbe bele sem merek gondolni, mert elkap a harci ideg... Ilyen rohadék néha az anyák sorsa. Amikor az ember elábrándozik a gyerekvállalásról, egy mosolygó, rózsaszín (vagy matrózkék) rugiba öltöztetett kis angyal jut eszébe. Na jó, nekem olyan van, de sajna benne van a pakliban, hogy lebetegszik, nyűgösködik, és az ember csak nézi a kis sápadt arcát, ahogy küzd a betegséggel, és rettenetes érzések kavarognak benne. Még jó, hogy amúgy igen kitűnő egészségnek örvend. Én nem lennék képes végigcsinálni egy olyan életet, ami egy beteg gyerekkel jár. Láttam épp eleget a Sváb hegyen...

Jura ma felmondott a munkahelyén, ahol nagyon nem érezte jól magát. Nagyon támogattam ezt a lépését, mert nem szerettem egyáltalán, hogy nem becsülik meg, hogy minden reggel rosszkedvűen megy dolgozni, és aztán ha hazajön, sokáig mered a monitorra, csak hogy sikerüljön átállni itthoni üzemmódba. Most jókedvű és bizakodó, tudom, hogy nagyon jól fogja ott érezni magát. Egész más lesz, neki való csapatmunka, egy most alakuló társasággal. Nem szeretném többet azt a borús tekintetet látni, ha a munkája kerül szóba. Inkább azt, hogy a tettvágy fűtse. Büszke vagyok rá, mert fel merte vállalni ezt a döntést, mert lépni. Ezzel végképp új életet kezd. Új munkahely, új család. Tudom, hogy boldog lesz, mert erről tenni fogok.
Új útra lépünk...

2003/08/27

net-cafe lap
Tegnap reggel jól megérdemelt alvásommal foglalkoztam, Jura a zuhany alatt allt, mikor is csöngettek, majd dörömböltek az ajtón. A gázművek volt, jöttek kikapcsolni a gázt, mert valami mérőt, vagy csövet, vagy mifenét cseréltek, ezért minden lakásban le kellett kapcsolni a gázt. (Kérdem én, miért is nincs a házban egy főcsap, amit el lehessen zárni ilyen esetekben?) Nosza ember lecsavarta, oszt gáz egy szemernyi sem (én hős Jurám megvédte a kis családja nyugalmát, jól leteremtette azt a barmot, hogy mit dörömböl). Délután éppen szoptattam, mikor csöngetnek, kisvártatva dörömbölnek mesmeg, majd beszakitják az ajtót. Épphogy ki nem szóltam, hogy "kifaszom?", de úrilány neveltetésem a torkomra forasztotta a szót. Na gázos ember volt, olyan retkes, hogy már ránézve is minimum vérmérgezést kapott az ember. Belülről azonban jól fertőtlenítve volt, olcsó kannás bor és némi két dekás kevert diszkrétnek még véletlenül sem nevezhető szaga lengte körül. Visszacsavarta a gázt, majd kérdezte, hogy gázbojler van-e a lakásban. Mondtam (én hülye), hogy van, a fürdőszobában. Nosza ember ezerrel betrappolt, rá a kilépőre (igen, lehet felhördülni, a hófehér kádkilépőre!). Azon nyomban olyan fekete cipőlenyomatot hagyott, hogy Sherlock Holmes megnyalta volna mind a tíz ujját. Rákiáltottam: "Ember! Nézze már meg mit csinál!" Mire a szólított flegmán lenézett, megvonta a vállát, és közölte, hogy "ja, bocsánat, csak lábat töröltem..."
Baromi nagy szerencséje volt, hogy az említett lakástextília éppen mosás előtt állt, mert ha ezt frissen mosott állapotában tette volna meg, akkor (miután felépültem a heveny agyvérzésből) minden csontot eltördeltem volna mindkét lábában... Megúszta a rohadék... Ide most egy nagyon csúnya és cifra káromkodás jönne, ha a virtuális gyerekszobám nem tartana vissza.
Sokat segített az eset feldolgozásában, hogy Jura nagyon hamar hazajött a munkából, és az ő ölelő karjaiban kúráltam magam.
Este még moziba is elmentünk, megnéztük az Esküvő monszum idején c. filmet, ami viszont nagyon jó volt.

A gyerek most szarta nyakig össze magát. Vidám kis elfoglaltságként kivakartam belőle. Kifolyt a hasánál, a body-ján hatalmas folt (10 pontos felvételi feladat: vegye le úgy a gyerekről a tenyérnyi szarfolttal ellátott -kizárólag fejen áthúzható- ruhát, hogy a gyerek arca lehetőleg ne érintkezzen az említett anyaggal), majd miután kibontottam, belekapott a kezével is (végigkente teljes hosszában), majd mindkét lábával is beletúrt. Emma nagyon élvezte, jókat röhögött rajtam, ahogy igyekszem, miközben engem is mindjobban beterített a matéria. A vége felé elment a kedve a röhögcséléstől, mert elkezdett fázni, éhes is volt (álmos is, mert hasfájósan és kakásan nem tudott aludni), és én is viszonylag unalmas látványt nyújtottam egy idő után.
Jót szórakoztunk. Végül a móka fénypontjaként megszoptattam, most ájultam alszik.

Hát ilyen kis csendeskén telnek a mi unalmas hétköznapjaink.

2003/08/25

negy generacio elsoszulott noi
Nálunk járt ma az a barátnőm, aki jelenleg gyógytornászként dolgozik a Heim Pálban a fejlődésneurológián. Megnézte ő is Emmát (meg a zárójelentéseket is átböngészte), és azt mondta, szerinte a gyereknek kutya baja sincsen. Kicsit tényleg öklözik (állandóan ökölbe van szorítva a keze), de ezt ki fogja nőni. Mutatott pár gyakorlatot, amivel tudunk ezen segíteni. Teljesen egyszerűek. Csak azt nem értem, a Sváb hegyen miért nem mutattál ezt meg nekünk...
Jura viszont jó korán jött haza, sajnos pont elkerülték egymást a Tiával. A parkba viszont lementünk. Szuper volt.
Nem tudom mi üthetett belém, de olyan szerelmes voltam, mint egy tini. Pedig az én tinikorom már történelem.
Jura azt mondta, hazafelé eszébe jutott, hogy lemegyünk a parkba, és ettől olyan jó érzése lett.

Hétvégén leruccantunk a mamáékhoz. Igencsak jó dolgunk volt. Azért nagyon jó dolog, ha az embernek élnek a szülei, nagyszülei. Addig még lehetünk gyerekek, unokák, bármennyire is felelősségteljes szülőkké értünk. Csináltunk egy képet, ahol a négy generáció elsőszülött női vannak. Dédi, nagyi, anya, gyerek...
Csináltam "művészi" képeket is. Fa templomtoronnyal, meg ilyenek. Azt hiszem a világ még nem készült fel az én fotoművészetemre, úgyhogy ezen képeket fedje a feledés sűrű homálya...

2003/08/22

anya lanyaval
Tegnap este hazajött anyu Erdélyből. Nagyon jót tett neki ez az út. Kivirult, lebarnul, komolyan mondom, 10 évet fiatalodott. Siman. Nem utolsó sorban az tett neki jót, hogy a pasijával voltak... Különben a pasija fiatalabb Juránál is. Büszke vagyok az anyámra, na!
Este felugrottak öcsémmel, lezuhanyzott (mert náluk még mindig nincs kész a fürdőszoba), és mesélt egy keveset. Nem túl sokat, majd ma. Nemsokára jön fel.

Megváltozott a kapcsolatom anyámmal, mióta én is anya vagyok, és nagy megkönnyebbülésemre pozitív irányban. Ehhez persze kell az is, hogy nem ugat bele semmibe, ha szükség van rá, ott van. Nem kérdez, nem dumál, csak segít. Az, hogy mi ilyen szabadon mászkálhatunk Jurával, az az ő érdeme. Soha, de soha egy szóval sem utalt arra, hogy valamit ne csinálnék jól. Szerinte nagyon jó anya vagyok, és tudom, hogy így is gondolja. Ez pedig segít nekem tényleg jó anyává válni. Nem akarom itt fényezni magam, de úgy gondolom, azért jó dolga van ennek a kis mókuskának. Na és persze nekem is vele.

Újabban rászokott arra, hogy a szopizás vége felé, mikor már megtömte a bendőjét, jó alaposan ráharap a cicimre. Akkor aztán les fel rám huncut szemekkel. Én persze jujjogok, és mondom neki, ne csinálja ezt, mert fáj anyának. Erre újra ráharap, inkább csak incselkedve, szélesen elmosolyodik, szabályosan felröhög. Tudom, h pedagógiailag nem helyes, és én fogom iszonyúan megszívni, de ilyenkor nem tudok szigorú maradni, vele nevetek én is. Elbűvöl, hogy két és fél hónaposan saját maga által kitalált játékot kezdeményez, incselkedik, és nem utolsó sorban humora is van. Nagy franc, az biztos...

2003/08/21

net-cafe kep
Most is folyamatosan hallom a légkalapácsot (fáradtak lehetnek a tegnapi buli után, mert most csak egyet zúgatnak a szokásos 2 helyett), és el nem tudom képzelni, hogy a környéken maradt még egyáltalán feltörésre alkalmas útfelület. De rájöttem ám, hogy mikor fogják befejezni. Majd ha fagy! Szó szerint... Persze nem lesz készen semmi, csak olyan magyar módra majdnem kész, de ebben az állapotában teljességgel használhatatlan. Parkolóhely nem lesz, a fél út továbbra is le lesz zárva. Aztán télen felfagy az egész, és tavasszal kezdhetik előről...

Az előbb kint voltam a konyhában mosogatni, Emma a szobában mélyen aludt. Egyszercsak keserves sírás szűrődött át a vízcsobogáson. Egyből berohantam. Szegény kislányom feküdt az ágyban, és zokogott. Biztos rosszat álmodott. Kikaptam, magamhoz szorítottam, csitítgattam. Nagyon nehezen nyugodott meg. Végig az zakatolt bennem, hogy rohadt nagy szemétség az Úristentől, hogy ilyen ártatlan pici babákra is rémálmokat bocsát. Lecsókoltam a sós kis könnyeit az arcáról, válaszoltam a panaszkodó "heöee"-kre, és mikor láttam, hogy még nagyon nyűgös, visszatettem az ágyába, kapott cumit. Most ott fekszik, hol elszundít, hol nagy erőkkel cumákol, csak úgy cuppog. Rám vár a fele mosogatnivaló, de én nem akarom itthagyni egyedül, olyan nyugtalan. Talán túlparázom a dolgokat? Lehet. De én akkor is azt akarom, hogy a lányom tudja, bármikor számíthat rám, csak hívnia kell, és ha kell, a poklok fenekéről is a segítségére sietek.

2003/08/20

mifene kepe - fotoarena
augusztus 20, estván nap, birkaperkelt, miazmás...
Ez a nap nekem valóban ünnep volt. Hogy miért, hát nem az össznépi banzáj, nem a plázs, vagy a tüzijáték. Az ok sokkal prózaibb. Hónapok óta először csendre ébredtem. Sehol egy légkalapács, sehol egy munkagép robaja, sehol egy káromkodó útépítő munkás, semmi, semmi, csak a csend. A kocsik sem tülköltek a dugóban az ablak alatt. Bizony kedves barátaim, az ember ennyitől is lehet boldog. Ha valakinek hónapok óta törik az aszfaltot az ablaka alatt (reggel 6-7-től) még vasárnap is(!) akkor nagyon meg tud örülni egy kis csendnek. A városban sétálgatva rájöttem, nagyjából tök mindegy, hol lakom, mindenhol törik az aszfaltot. Mintha valakinek e tudomására jutott volna, hogy a város valamely pontján hatalmas kincs rejtez az útburkolat alatt, és ő egyetlen nyár alatt szándékozná megkeresni.

Voltunk a várban a mesterségek ünnepén. Rettenetes tömeg volt, őrjítő hőség, teljesen kibuktam, utáltam az egészet. Ráadásul babakocsival nehezített pálya volt. Végignyavajogtam és morogtam az egészet, Jura angyali türelemmel viselte. Amikor hazajöttünk, már minden jó volt, és ráadásul hódolhattam a kedvenc időtöltésemnek a nappali szerelmeskedésnek. És utána ájultan aludtunk egy órácskát. Ha meg kéne fogalmaznom a tíz legjobb dolgot a világon, hát a szerelmeskedés utáni alvás tutira benne lenne. Amikor az ember összeizzadva, összebújva átadja magát az édes álmoknak, hogy kis idő múlva, nagyon lassan eszmélve újra átélje az egészet gondolatban, és ettől még szerelmesebb legyen a párjába.

A tüzijátékra nem mentem ki, csak Jura vitte ki a gyerekeket, én itthon maradtam Emmával, aki jókislány módjára csak aludt és aludt. Nem bánom, én az egészből úgyis csak a ropogás szeretem, az meg hallatszott itt is.

2003/08/19

net-cafe kepeslap
Egyszer régen arról beszélgettünk Jurával, hogy szeretünk meztelenül lenni otthon. Akkor ő megkérdezte, hogy az akkori barátom hogy bírja, hiszen ha én meztelenül mászkálnél előtte, hát bizony megkívánna percenként. Mondtam, hogy köszi jól bírja, ő nem kíván meg, neki tök mindegy, hogy ruhában, vagy ruha nélkül mutatkozom előtte. Jura csak hümmögött erre, én meg arra gondoltam, hogy ez ugyan kedves feltételezés, de el nem tudom képzelni, hogy évek múltán is jelent valamit, hogy az ember meztelenül sétálgat otthon.
Minap jutott eszembe ez a kis epizód, hiszen Jura valóban percenként megkíván, ha meglát ruhátlanul. Tegnap este pedig úgy döntöttem, hogy szentelek ennek egy post-ot. Zuhanyoztam éppen és Jura felajánlotta, hogy megmossa a hátamat. Nem lehet egy ilyen kedves felajánlásnak ellenállni. Ahogy oldalt pillantottam, hát a boxeralsón bizony egyértelműen mutatkozott a tény: az én kedvesem megkívánt engem. A biztonság kedvéért rá is kérdeztem, hogy attól történt-e mindez, mert a hátamat mosta? Hát igen - hangzott a válasz szégyenlősen.
Hogy ezek után mi történt a kádban és az ágyban, azt mindenkinek a fantáziájára bízom. Egy biztos, nagy lelkierő kellett hozzá, hogy még fejjek is...
És csak hogy fokozzam az amúgy fokozhatatlant, hát azt is elárulom, hogy utána még csinált nekem szendvicset is. Pirítósból, sonkából és fogpiszkálóra tűzdelt olajbogyót szúrt bele.
Egy ideje azon morfondírozom néha csendes magányomban (azaz nem túl gyakran), hogy vajon mivel érdemelhettem én ezt ki? Valami nagyon nagyon jót kellett cselekednem...