2008/09/26

Agyonütöm ezt a kutyát (és most itt konkrétam a kutyára gondolok)!
El sem tudtam képzelni, hogy a túróban lehet, hogy mindig, mindenhol a bugyijaimba és zoknijaimba botlok. Lebukott a kis disznó, bejár a mosókonyhába, és a szennyes kupacokból kilopkodja a fehérneműmet, behurcolja a vackára, és azzal alszik...
Jura szerint valahol elrejtve van neki egy titkos kis oltára, a képemmel és néhány személyes tárgyammal.
Hát, legalább a falkavezérségem töretlen...

2008/09/22

Áldott állapotok

Tudományosan tudom én, hogy a relaxin nevű hormon egy nagyon fontos hormon, mert a medencémet készíti fel a szülésre, és hát a "koordinációs zavar" csak egy aprócska mellékhatása ennek, mégis kifejezetten bosszant, hogy egy héten 2-3-szor török össze valamit. A kisporszívó lassan beköltözik a nappaliba, nincs értelme visszahordani a helyére.
A régóta esedékes új étkészlet megvásárlása sürgetővé vált...

Még akkor sem tudom kialudni magam, amikor átalszom az éjszakát, bár az annyira ritka, hogy szerintem csak megszokásból vagyok hulla fáradt azokon a reggeleken is.
Na és az álmok? Még mindig halottak, halottak. Most már tényleg sok-sok hete. Továbbra sem rémálmok, nem ijesztőek, vagy szomorúak, mégis olyan nagyon fárasztóak, mintha a maratont futnám le minden éjjel.

Igyekszem nem belecsúszni a nem-evésbe, ennek pedig hízás a vége. Egyrészről büszke vagyok magamra, hogy még ilyen lelkibajos időkben is képes vagyok enni, másrészről persze működnek a jó öreg anorexiás hízásparák. Azt mondják, ez sosem fog elmúlni, csillapodhat, erősödhet, de mindig meglesz. A legbölcsebb dolog, ha megtanulom elfogadni.

Milos péntek óta nagyon csendben van, csak néha moccan meg nagy duzzogva a kedvemért, ha nagyon piszkálom. Remélem a saját kis ügyeivel van elfoglalva, mondjuk vesét növeszt, cisztát apaszt...

És végül, de nem utolsósorban Juráról pár szó.
Az a gyengéd kedvesség és támogatás, amit tőle kapok, páratlan. Tudom, hogy ő is izgul, és rágódik azon, mi a helyzet Milossal. Mégis képes félretenni minden saját nyűgét, hogy a kedvemre tegyen, bármiben is, amit csak kívánok.
Még a Szent Harmadik Héten is képes volt időben hazajárni a kedvemért, és csak pénteken említette meg, hogy harmadik hét van ám, hónapzárás...
Lehetne mogorva, bezárkózhatna önmagába, háríthatna, tagadhatna. Ezek mind természetesek lennének egy férfi részéről. Helyette ő kedveskedik símogat, ölelget, Milossal cseveg.

A végső következtetés azért mégis az, hogy nincs okom panaszra, hiszen minden mindig csak jobb lesz, és London is nagyon jól fog esni jövő héten. Jó lesz csak ülni a buszon, vagy sétálni az utcákon, és nézni az embereket, a várost, ahogy él, lüktet, feltölt erővel...

Kakaókoncert

Nem lehet elég korán kezdeni a zsenge, fogékony gyermeki lélek komolyzenei művelését - gondolja Fischer Iván, és milyen jól gondolja! Most, hogy öcsike is lassan négy éves lesz, járhat ő is kakaókoncertre, és a tavaszi főpróba után (ahol csak Emma volt apával), az idei négy kakaókoncertből háromra vettünk jegyet. A márciusira csak azért nem, mert Milos akkoriban kerül szabadlábra.
Fischer egyszerűen zseniális. Bevonul a kopott, kockás mellényében, és zseniális pedagógiai érzékéről tanúságot téve a száz gyerek egy pillanat alatt némán, tátott szájjal bámul.
Megtanítja őket tapsolni, bohóckodik, mesél, és elrepít a zene birodalmába.
Amikor megkérdezi, kik vannak itt először, alig pár kéz emelkedik csak a magasba, a többiek már rutinos kakaókoncertezők.
Iván apa ölében ült végig, elernyedve itta magába a zenét, csak ritkán élénkült fel a háromnegyed óra alatt. Emma figyelmes nagylány volt, őt már az is foglalkoztatta, hogy megfejtse az összekötő szövegeket.

Mire végképp lankadt volna a figyelem, hopp, vége is lett, és lehetett menni az előcsarnokba, ahol piros pöttyös bögrében igazi főzött kakaó várta a kis koncertlátogatókat.

2008/09/19


Kultúrkörök

Azt hiszem Simply Red Love and a russian winter című albuma óta nem volt olyan lemez, ami az első számtól az utolsóig tetszett volna. Az pedig egy nagyon régi album, ráadásul nem volt nehéz dolga nálam, hiszen abszolut Simply Red rajongó vagyok.
És akkor itt van ez a Mika gyerek Life in Cartoon Motion albuma, ami visszaadta az igényes popzenébe vetett hitemet.
Csupa napsütés, vidámság, játszi jókedv, könnyed humor, szívmelengető kedvesség. Olyan zene, amitől az ember szája széle felragad a fülére, és csak vigyorog, vigyorog.
Ilyen szutyok időben orvossal kéne feliratni receptre...

2008/09/17

Ma oviból hazafelé beugrottunk a pékhez kakaós csigáért. A parkolóban hatalmas gesztenyefák állnak. Adta magát, hogy szedjünk egy jó zacskónyi vadgesztenyét. Hiszen ősz van, vagy mi...
Találtunk is számosat. Jókat nevettünk, Iván megfogott egy héjában levő gesztenyét, mire az ijedtében kiugrott szúrós kis kabátkájából.
Még Milos is kivette részét a mókából, lendületes rúgásokkal (fejelésekkel?) adta tudtomra, hogy szerinte egyáltalán nem jópofa, hogy a földet lesve, lehajolva sétálok, őt összenyomva.
Itthon kiterítettük a zsákmányt a konyhaasztalra, hogy figurákat gyártsunk belőle. Itt nekem megállt a tudományom, köztudottan nem vagyok egy kreatív ember. Még szerencse, hogy gugli az én barátom segített.
Azért megvárjuk az erősítést (ti. apát), hiszen ő viszont nagy barkácsoló...
Le is vezényelte szépen a gesztenyeszakkört. Gyártottak emberkét, lovat, sünit.
Iván kezdi felfogni ezt a kistesó dolgot, a maga módján dolgozza fel. Kicsi babákat gyárt mindenből, aki anyukájuk pocakjában vannak (akár néhány darab legóból is).
Az emberkét át is alakította kisbabává, aki köldökzsinóron (szívószál) kapja a pocakjába a hamikát az anyukájától (egy kis párnán keresztül). Az első képen a büszke mester feszít a méhlepénnyel, és köldökzsinórral ellátott kis emberkéjével. (Egyébiránt gyártott nyalókát, és rádiót is.)








Tények

Milosnak van két hatalmas ciszta ott, ahol a veséje van. Mivel a vese ilyen kis korban még nem látszódik UH-on, ezért csak találgatni lehet, hogy hol is van valójában.
Jó hír:
Telt gyomor, és hólyag, tehát működik a vese.
Megfelelő mennyiségű magzatvíz, tehát valószínűleg (és főleg a fentiekből) iszik, és pisil.
Rossz hír:
Nagyon nagyok, és nagyon szimetrikusak, ami inkább valami genetikai gebaszra utal(hat).

Végső következtetés:
Az abszolút elhanyagolható semmiségtől, a komlex genetikai eredetű, élettel összegyeztethetetlen fejlődési rendellenességig bármi lehet, bármekkora eséllyel. Hogy mi, az majd 3 hét múlva derül ki a genetikai UH-on, amit a fő tótumfaktum genetikus dokinő csinál.

2008/09/15


Sándor Milos Marcell

Tegnap meglestük a mi gyönyörű kisfiúnkat. Mosolygott, integetett, vakarózott, szopta az ujját, vakarta a fejét, a lábával kalimpált, és mindent csinált, amitől a szülők elájulnak a gyönyörűségtől a 4D UH-on. Előzékenyen le is fejelt, hogy tudjam, azt, amit érezni szoktam tényleg ő csinálja.
Aztán egyszer csak megunta a dologot, hátat fordított, bebújt a sarokba, belefúrta a fejét a méhlepénybe. Onnantól kezdve csak a hátát mutatta.
Minden mérete tankönyvi, a gép ponotsan akkorának mérte, amekkorának lennie kell ennyi idősen. 15 centi és 15 deka.

2008/09/12

Tudom én, hogy a kismamák hormonilag álmodnak össze minden fasságot, de könyörgöm, most már elegem van abból, hogy sorozatban a sokadik éjszaka hullákkal álmodom. Gyerekekkel, akiknek nem dobog a szívük, de mozognak, fának rohant kocsiból kilógó összeroncsolt testekkel, jááááj! És még csak nem is rossz álmok a szó klasszikus értelmében, csak nagyon fárasztóak. Reggel úgy ébredek, mint aki egész éjjel követ tört a börtönszigeten...

2008/09/11



Almaszüret az oviban

Tegnap a turai almáskertben szüretelt az egész ovi. Reggel glédában álltak a kis hátizsákok (benne ropi, üdítő), és a kis vödrök.
Azt hiszem sikeresen kifogták a hét egyetlen olyan napját, mikor igazán jó idő volt.
Délutánra a kis házizsákok és vödrök almával voltak tömve, és bár délre visszaértek, ebéd után aludtak is nagyot, mégis őrült fáradtak voltak.
De az biztos, remekül szórakoztak.

2008/09/10

Ma végre elmentem a védőnőhöz. Ideje volt már, jövő héten AFP.
Szóval van szép fehér kiskönyvem is. Ami azt illeti még mindig szebb ez is, mint amilyet Emmánál kaptam. Azon egy olyan rettenetesen ronda kisgyerek volt, hogy kilenc hónapig attól féltem, az én gyerekem is ilyen csúf lesz.
Szerencsére nem lett... :-)

2008/09/09

Májszitlanul

Három hete kiesett Emma negyedik (hatodik) foga is. Kis papírzsepiben kaptam meg délután az oviban.
Reggelre a fogtündér nem csak ajándékot hagyott a kis foghíjjas párnája alatt, hanem egy levelet is. Ebben megkérte Emmát, hogy mostantól már csak alváshoz használjon májszit (cumit).
Úgy tűnik, a megfelelő lélektani pillanatban a megfelelő megoldást választottam, mert attól a reggeltől fogva Emma nem cumizik, csak elalváshoz.
Aki ismer minket, tudja mekkora nagy szó ez. Olyan, mintha egy láncdohányos egyik napról a másikra letenné a cigit.
Egy hétre rá a Fogtündér újabb kis ajándékot csempészett a párna alá, egy levél kíséretében, melyben nagyon megdícsérte Emmát a kitartásáért.

Nagyon büszke vagyok az én okos nagy lányomra, és örülök neki, hogy volt türelmem kivárni a megfelelő pillanatot. Úgy tűnik nincsenek lelki problémái a dologból, bár ha izgul, akkor betömi az egész ölkét a szájába, és azt rágja. Az sem zavarja, hogy Iván közben cumis maradt.

2008/09/08

Iván ma megdicsőülve ment oviba. Múlt héten bementünk elbúcsúzni a bölcsiből ott a gondozó nénik adták kézről kézre, hogy végre meggyógyult, ma pedig az óvónénije.
Reggel, mikor meglátta Zsuzsa néni, csak ölelte-csókolta, elmorzsolt pár könnycseppet, és azt szipogta, nagyon aggódott Ivánért. Elmondta neki, hogy minden nap megbeszélték a gyerekekkel, hogy mi van vele, és mikor jön végre oviba. Megtekintette az összes négy szuri helyét, a mellkasán a monitor tappancsnyomát (amit képtelen vagyok lesikálni róla).
Iván mint egy győztes hadvezér vonult a csoportszobába, hátra sem nézett.
Én ma mostam ki az utolsó kis véres pólóját, remélem ezzel a múlt heti történések le is zárultak...

15. hét - második trimeszter
Viszlát cuki tanga, helló nagyibugyi!

Türelmesen várom, hogy a második trimeszterre jellenző kirobbanó energia elöntsön. Na persze nem akarok én túl mohónak tűnni, és igazán megelégedhetnék már azzal, hogy csak pár naponta hányok, és nem alszom el délután négykor rajtaütés-szerűen, hiszen ezek amúgy is példátlan korán elmúltak az előző két terhességemhez képest, de akkor is...

Tegnap megvettem a szokásos sátor méretű bugyogókat a madaras tacskóban (ósán), és Jura igazán halkan kérdezte csak meg, hogy nem lesz ez picit nagy? Én válaszul csak a hasamra mutattam, és kimondtam a nyilvánvaló tényt: ez csak nagyobb lesz...

De legalább az időjárás megkegyelmezett szegény fejemnek. Tegnap már olyan rosszul voltam, hogy csak vonszolni tudtam magam. Megannyi lidérc ült a mellkasomon és a fejemen. Aztán éjjel, ahogy elkezdett esni az eső, mint egy varázsütésre megkönnyebbültem. Életemben nem vártam ennyire az őszt...

2008/09/03


Tényleg jó hely ez a váci kórház, de az illetékes elvtársnak üzenném, hogy köszönjük szépen, elég lesz belőle most egy hosszabb időre (talán végleg is). Köszönjük...
Vasárnap reggel Iván azzal jött át, hogy fáj a homloka. Először meg akartuk várni anyut, hogy ne kelljen Emmát is vinnünk, de aztán olyan hirtelen romlott a gyerek állapota, hogy egy óra múlva kocsiban ültünk mindannyian. Vácra érve már aludt, (itthon hányt is a fájdalomtól), ölben vittük be rohanvást.

Az ügyeletes doktornő azt mondta, hogy ez akár agyhártya gyulladás is lehet. Én azt hittem, hogy homloküreg gyulladás, azért is jött Jura is, mert én nem vihetem a röntgenbe a gyereket. Kiderült, hogy csak 8 éves kortól van homloküreg...

Iván a vizsgálóban elaludt, amig a doki pötyögte az adatokat, kiszaladtam elküldeni Jurát a mamáért (akit közben a váci vonatra irányítottam át). Akkor kicsit elbőgtem magam, tudtam, hogy ez nem játék, és már otthon is éreztem, hogy most nagyon beteg a gyerek.

Mi bekerültünk a vizsgálóba, ahol vért vettek a bal könyökhajlatából, majd, mivel az a véna szétment, branült tettek a bal kézfejébe. Utolsó erejével visított még egy kicsit, majd mikor lefeküdtünk az infúzióval, elaludt. A tarkója szabad volt, kb. negyed óránként nézték neki.

Azt mondták, várjunk 1-2 órát. Ha fennáll az agyhártya gyulladás veszélye, akkor megyünk át a Lászlóba. Ha nem, akkor maradunk. Iván feleszmélt kis időre, csodálkozva nézett végig a kezén, a rendelőn, majd azt kérdezte: Akkor most hazamegyünk?

Maradtunk. Két óra múlva kaptunk egy szobát. Az összes nővér és orvos a mi szobánkban volt, olyan érzés volt, mint egy kibaszott magyar ER. Hoztak új vérnyomás mérőt, az nem működött. Iván akkor kicsit felélénkült, szakértő szemmel figyelte a nővérkék bénázását. Majd úgy két perc alatt visszaájult. Nem nagyon tudták felébreszteni, pedig hoztak másik (a régi) vérnyomás mérőt. Az rendben volt, viszont a pulzusa 140 felett volt. Hoztak EKG-t is, azzal is bénáztak egy sort.
Jura akkor ért vissza, mikor az öt nővérke és a doktornő próbálták a lengyel menüben elérni, hogy mérjen az EKG. Valami sikerült is, de közben Iván állapota egyre csak romlott.
Már aggasztó szívzöreje is volt.

Újabb vérvétel következett, most a másik könyökhajlatából. Senki sem szereti, ha álmában vénán szúrják, így nem róható fel a gyereknek, hogy egy jól irányzott bal horoggal kiütötte a doki kezéből a tűt is, meg a kémcsövet is.
Míg az elrepülő tű után kaptak, a kémcsőből az ágyra folyt egy csomó vér. A gyerek most már vértócsában is feküdt, a feje ijesztően rángatózott.
Hoztak egy monitort is, rácuppantották a tappancsokat, és (nagyon nehezen) beüzemelték a cuccost.
Még vércukrot is néztek, szóval az ujját is megszúrták szegénynek.

Aztán mindenki kiviharzott, és otthagytak minket egy vérfoltokkal tarkított, összeszurkált gyerekkel, akinek a kezébe infúzió csöpögött, a pólója alól pedig számos drót vezetett egy idegesítően csipogó géphez. Valahogy beakadt a fejembe az a mondat, hogy "mint a filmeken".

Aztán órákig csak ültünk szótlanul az ágya mellett, simogattuk a kis vérfoltos kezét, és néztük a csipogó gépet. Pulzus, szaturáció, légzés, pitty, pitty, pitty. Sííp, sííp, mert minden érték a tartományon kívül esett. Hiszen nem lehet folyamatosan 160 a pulzusa, nem lehet 60 körül a belégzés. De annyi volt.
Egyedül a szaturáció volt rendben, 90 fölött...
Elég gyakran ránk néztek, Iván tarkóját nézték, lázat mértek (felment persze), kúpot kapott.

Megjött a labor, nincsenek aggasztó eltérések, valami vírus lehet. Beszéltek a László kórház főtótumfaktumával is, annyit legalább ki lehetett zárni estére, hogy nem agyhártya gyulladás.
Iván is magához tért, vidoran rúgta a monitor pittyegő ritmusát a lábával, nővérkéket szédített.

Estére elfáradt, hétkor újra aludt, leszedték róla a tappancsokat (fel sem ébredt), 11-kor lezárták az infúziót, hogy én is tudjak aludni (csak egyfajta tartásban működött a branülje, így fogni kellett a kezét végig).
Mondtam a nővérkének, hogy kettőkor nézzen ránk, mert akkor jár le a lázcsillapító kúp 6 órája.

Egykor felriadtam, és odanyúltam a gyerekhez. Tűzelt az egész teste, majd hányni kezdett. Jó szolgálatot tett a nővérhívó.
Beraktam a lázmérőt, és úgy 15 mp alatt felkúszott a higany 39,7-re, szinte pattogott az üveg. Tovább nem néztem, minek is, a nővérke rohant a lázcsillapítóért.
Háromig ébren voltunk, tíz percenként kapott három korty teát.

Másnap jobban volt, még fel-fel szökött a láza, de a bágyadtságon áttűnt, gyógyulni kezdett.
Kakit vártunk. Ők hasmenést. Mikor megkapták, szigorú vesztegzár alá vontak minket.
Ivánnak diétát írtak elő, szerencsétlen lábadozó gyerek csak kekszet ehetett. Kiderült, hogy a vírus megnövelte az agyvíz mennyiségét, attól voltak a furcsa tünetek, kapott valamit, amitől csökkent a nyomás. Tényleg nem is fájt már utána a feje.

De a diétához makacsul ragaszkodtak, hiába volt csak egy hasmenése, nem fogadták el az érvelésemet, hogy ennyi kúp után bárkinek hasmenése lenne, megkapta szegénykém a diétás menüt.
A kórház az egyszerűség kedvéért összevonta az összes diétás menüt, tényleg, minek tökölni a sok hülyeséggel, hogy tej, meg só, meg egyéb mindenféle úri huncutság, franc a sok feltűnősködő beteg pofájába, egyet kapnak oszt kuss. Van a minden-mentes menü.
Így történhetett, hogy Iván menüje egy sótlan, ízetlen levesből állt, és krumplipüréből (ami valójában műburgonyapehely langyos vízzel elegyített változata volt.
Nem mondhatnám, hogy moslék, mert ilyet még a disznómnak sem adnék...

Sajnos Jura nem hagyott nekünk pénzt a megváltó büfére. Így történhetett, hogy egy napig jóformán éheztünk. Mivel az én kajám még úgy-ahogy ehető volt (legalábbis a leves, és a zsömle), Ivánnak adtam, nekem maradt a keksz.

Jura felmentő seregként vonult be egy adag török kajával, pitával, és sok jó magyar forinttal. Másnap dúskáltunk a büfé kínálatában. Iván remekül volt, tulajdonképpen meggyógyult, éhes volt, mint öt farkas. Befalta a levesemet, de a másodikat nem kaphatta meg. Azt ilyen felpüffedésig szétfőtt, majd kérgesre száradt virslire mondják azt a hiradóban, hogy emberi fogyasztásra alkalmatlan...

Ismét Jura mentett meg minket este, egy nagy adag mekis kajával. Sosem gondoltam volna, hogy eljutok oda, hogy egy big mac láttán így kiáltsak: végre normális kaja!
Iván apjára emelte a szemét, és rajongással vegyes meghatottsággal azt suttogta: Apa! Hoztál husikáát?! Majd benyomott egy doboz csirkenuggets-et.
Akkor este érkezett meg a másfél napja várt megváltó "normál széklet".
És bár hiába volt bő egy napja teljesen jól, csak ekkor hitték el, hogy végre meggyógyult. Másnap váratlanul haza is küldtek minket.


Utóiratnak szánom, de nagyon fontos, Jura nagyon jófej volt. Azonnal indult értünk, nem morgott, megvárt, és még egy étterembe is elvitt minket, nem rohant vissza dolgozni.
És kivette a következő két napot, hogy itthon lehessen velünk. Éljen Ő!