2008/08/28

Iván duma

Mesélte az óvónéni, hogy amikor bementek ebédelni, épphogy leültek, mikor Iván kétségbeesve szólt neki, Emma kint maradt az udvaron!
Akkor óvónéni kézen fogta, átvitte a Csigabiga csoportba, és megmutatta neki, hogy hát Emma ott ebédel, nem maradt az udvaron.
Ezután a nagy megnyugvás után jobban csúszott az a főzelék...
Egy kis előretekintés

2008 ősz
Emma 5,5 éves, ovi, nagyközépső
Iván 4 éves, ovi, kiscsoport
Halacska pocakban

2009 ősz
Emma 6,5 éves, ovi, nagycsoport
Iván 5 éves, ovi, középső csoport
Halacska féléves, itthon

2010 ősz
Emma 7,5 éves, suli első osztály
Iván 6 éves ovi, nagycsoport
Halacska 1,5 éves, itthon

2011 tavasz
Emma 8 éves, suli, első osztály
Iván 6,5 éves, ovi, nagycsoport
Halacska 2 éves, bölcsi

2011 ősz
Emma 8,5 éves, suli, második osztály
Iván 7 éves, suli, első osztály
Halacska 2,5 éves, bölcsi

satöbbi, satöbbi...
Csak egy fél évem lesz, mikor a három gyerek háromfelé fog járni. Azért az nem rossz végülis...
Hát ovis lett a nagyfiam...
Hetek óta jár át az oviba, az óvónénik és a gondozónénik szépen átszoktatták.
Nekem tegnapra már csak annyi dolgom maradt, hogy kipakoltam a bölcsis zsákját (kicsit a szívem szakadt meg), és átpakoltam az ovis zsákjába.
A bölcsiben elbúcsúztatták, kapott fakanálra akasztott pöttyös tarisznyát (teletömve csokival, pogácsával, síppal, minden földi jóval).
Mint kiderült, mire megérkeztem, Iván és Zsuzsa néni (az óvónénije) már megbeszélték, hogy melyik lesz a szekrénye, hol fog aludni. Tegnap már be is mutatkozott a Katica csoportban.
Minden bölcsis felnőtt megölelgette, megcsókolgatta Ivánt, még a takarító néni is, mintha mostantól sosem látnák többet, pedig csak a térdig érő kerítés másik oldalán fog játszani...

Most látszik csak, milyen jó döntés volt még egy évet a bölcsiben tartani. Igaz, hogy novemberben már 4 éves lesz, de mostanra érett meg igazán az ovira. Ég a vágytól, hogy ovis lehessen, már most nagy érzelmi biztonsággal kötődik Zsuzsa nénihez, szót fogad neki, betartja a szabályokat, tökéletesen szobatiszta (idejét sem tudom, mikor történt bármiféle apró baleset is).
Úgy éli meg az oviba menetelt, mint egy régóta áhított nagy ajándékot, bölcsis ölelő karokból ovis ölelő karokba.

2008/08/21

Halacska, alias Mini Voldi

Hát kérem megvolt a nagy 12. heti szent UH és nyaki redő mérés.
A gyerek igen jól nevelten egyből mutatta a nyakát, a doki meg is dícsérte. Tökéletesen hozza a korának megfelelő méreteket, így lehet, hogy komoly, tekintélyt parancsoló ülőmagassága 5,5 cm.
Kaptam egy igen nagy fejtörést okozó portrét is a legkisebb Sándorról, de szerencsére a doki nagyon türelmes ember, hosszasan magyarázta, hogy mi micsoda és hol van.
Hogy ti is tudjátok, és lássátok a gyermeket önnön meseszép* valójában, íme egy eredeti, és egy preparált kép.

* Igen, nekem is feltűnt, a gyerek valóban kisértetiesen hasonlít Voldemort nagyúrra, bíztató tény viszont, hogy a hetedik részt még nem kezdték el forgatni, talán sikerül becsúsznunk egy vágókép erejéig...



2008/08/17

Nézem Lappa péterszegi videóit, és közben csendben csavarodik a szívem, mert eszembe jutnak a gyerekkori emlékek Szilvágyról. Szilvágy is ilyen élő volt, tele szeretettel, munkával, vidámsággal, virággal, állattal. Én is totyogó kis gyerek voltam, aki hajtottam a libákat, tyúkokat, aztán nagyobbacska lettem, és felfedeztük a határt, a tankcsapákban ebihalakat pecáztunk, ugráltunk a szalmában, a paradicsomot csak letéptük, és már ettük is.
A paradicsom nekem azóta is napszítta forrón finom...
Sajnos nem maradtak képek, talán csak egy-kettő, videó meg persze hogy nem. Csak az emlékeim őrzik a képeket, de mindig attól félek, egyszercsak elhalványodnak, vagy elfelejtek valami fontosat, és már nem is fog hiányozni, mert nem emlékszem rá.

Aztán ahogy a Papa beteg lett, minden elkezdett haldokolni. A kert szürke lett, elhanyagolt, eltűnt az élet.
Azzal, hogy ő meghalt, számomra meghalt Szilvágy is. Csak nézem a házat, a kertet, de már nem látom az én Szilvágyomat. Ismeretlen kert, ismeretlen emberekkel.
Mama emberi roncsként, szinte teljes közönnyel bármi iránt, a jótékony szenilitás ködén át várja a halált.
Nincs már Szilvágy, csak az egyre fakuló emlékeimben pislákol még, és fel-fellobban, ahogy Lappa péterszegi videóit nézem.
Az én gyerekeimnek nem jutott se Szilvágy, se Péterszeg, és ha megfeszülök, se lesz nekik, és azt hiszem, egyre kevesebb gyereknek jut ilyen igazi vidéki nagyszülő, igazi vidéki nyaralás.
Én sem leszek az a dolgos, állatokat tartó nagymama, akinek a kertje virágtenger...

Hasító fájdalom bennem, hogy a harmadik gyermekenek már nem örülhet a Papa, nem láthatja őt. Azzal vígasztalom csak magam, hogy ott fennt találkoztak, mikor ez a kis élet útra kelt.
Belémégett a kép, mikor már a kórházban feküdt, viaskodva a rákkal és a fájdalommal, lassan elengedve az életet. Bevittem hozzá a gyerekeket, és a szemébe homályosan bár, de visszatért a régi csillogásból valami.
Fogta Emma kezét, paskolgatta azt, és az öreg, beteg emberek elcsukló, halk hangján ismételgette: "édes gyerekeim, de örülök nektek"...

2008/08/16

Szobaisztaság

Hát igen, elértük a tökéletes állapotot. Mostanra már Fefe is kisbugyit hord pelus helyett (ma történt meg az áttörés).


A ma reggelt az tette teljessé, hogy Jura nem rohant el reggel Kecskemétre, hanem inkább leugrott a boltba reggelinekvalóért.
Így lehetett, hogy kedvenc reggelinkkel dőzsöltünk, ami (minő meglepő) full english breakfast.
Ez nálunk mindig ünnepi lakoma, kényeztetés, titkos összekacsintás.
A full english breakfastos reggelivel induló napok mindig remekül sikerülnek. A serpenyőben sercegő bacon, gomba, paradicsom illata keveredik a vajas pirítóséval, és mióta megvan a másik serpenyőnk is (a boltban is erre gondolotunk egyből, mikor megvettük), egyszerre készül el a tükörtojással (szoszidzsokat mi nem szoktunk sütni, még nem fedeztünk fel igazi angolosat itthon), a harmadik lángon eredeti CBA-s paradicsomos konzervbab rotyog kissé feljavítva.
A gyerekek zsírcsatakos kézzel nyúlkálnak a tálba, és tömik a sült szalonnát, mi pedig azon versenyzünk, hogy ki készítse el a kávét a másiknak, és ki ugorjon fel az asztaltól a serpenyőhöz, ha már kozmás illatok terjengenek. Mert az ilyen reggeleken valahogy sokkal jobban esik adni, mint kapni...
Az ilyen reggelik kibélelik a gyomrot, a lelket, az idegeket, biztosítva a nap további gördülékenységét.
Végül Jura elment Kecskemétre, de már nem szomorkodtam annyira, főleg, hogy úgy tíz perc múlva hívtuk egymást olyan kamaszszerelmesek módján, hogy máris hiányzol...
Holnap jön csak haza, és bár szörnyen nevetségesen hangzik ennyisok év után, de hiányzik...
Az éjjel azt álmodtam, megszületett Halacska. Szülés után voltam már, és nagyon jól éreztem magam. Halacska gyönyörű volt (szőke volt, Ivánra hasonlított), és csak nézett rám az újszülöttek mindent tudó, bölcs tekintetével.
Aztán én kicsit sétáltam a kórházban, de már nem is ott voltam, hanem mindenhol a világban, és repültem, mert könnyű voltam és boldog. Szerintem gyerekkorom óta nem álmodtam, hogy repülök...
Aztán eszembe jutott, hogy biztos vár már a kisbabám, meg kell szoptatnom. Visszaértem a kórházba, ahol a nővérkék azt mondták, az én kisbabám a legszebb és legnyugodtabb, nézzem csak meg, ott van a szoba végében.
És tényleg ott volt, csendben nézelődött, hunyorgott a világra. Akkor ölbevettem, és Halacska nagyon ügyesen szopni kezdett. Éreztem, hogy beindul a tejleadó reflex, és elönt a jóérzés.
Így ébredtem fel, ezzel a világot ölelő jó érzéssel...
Már megint beugrattak minket. Hogy az ördögbe nem lehet eltalálni egy vihar erősségét?
Mindent elpakoltunk, elzártunk, mert jaaaj, mekkora vihar közeleg.
Na persze semmi sem volt.
Fújt kicsit a szél, csendeskén esett az eső...
Bezzeg a múltkor senki sem harsogott vészriadót, aztán majd' lerepült a ház teteje, rendesen be voltam tojva (még én is, pedig szeretem a vihart)...
Na sebaj, sokkal inkább potyára pakoljam el a fél kertet, mint csapjon le váratlanul a forgószél...

2008/08/15

Nyafi, most már nagyon nyafi, meleg monnyon le!
Sosem hittem volna, hogy én a főgyík, a melegimádók titkos szektájának megbecsült tagja egyszer ilyet fogok mondani, de eljött az idő.
Iszonyatosan (m)elegem van!
És az még semmi, mert nagy cucc, max. izzad kicsit a nép, de ez a rettenetes fejfájás megöl. Második napja majd' kifolyik a szemem, úgy fáj, és a hányinger is rámtört, de nem kicsit, és most már egész napos (gyanítom ezt már a fejfájás csinálja).
Szegény Emmácskám nem sokat tud kezdeni a zombi anyjával. Ma előzékenyen hagyott aludni egy órácskát, és tegnap este is elaludtam a kanapén.
A gyerekek csendben lebontották a nappalit, én meg húztam a lóbőrt - erre jött haza Jura. Valamit motyogtam neki, ami nagyjából így hangzott, hogy hööörrrrgmmmrrrfff, és feltámolyogtam az emeletre.
Holnap egyedül leszek velük, mert Jura repülőnapra megy Kecskemétre, és utána Szegedre az István a királyra.
Társaságba persze nem mehetünk, hiszen Emma beteg (egy remek zsúr-meghívást is le kellett mondanunk).
Szóval nyaff...
Ivánduma

Jövünk hazafelé a bölcsiből, Emma alszik. Valamit mondok Ivánnak, mire ő nagyon megrovó hangon:
- Psssszt anya, maradj csöndben, Emma alszik!
Tegnap felhívta Jurát egy rendőr, hogy másnap reggel várja meghallgatásra, egy baleset ügyében.
Tanakodtunk, mi lehet az, de arra a napra egyikünk sem emlékszik (balesetre meg főleg nem).
Így hát ma reggel bement Jura a VIII. kerületi kapitányságra, ahol kiderült, miről is van szó. Aznap reggel, az egyik kereszteződésben megunta az előtte tötyörgőt, kivágódott és megelőzte.
Ezek után a pasi rendőrségi jegyzőkönyvet vetetett fel arról, hogy Jura teljesen összetörte a kocsija oldalát.
Mondta Jura a hölgynek, hogy éppenséggel a szóban forgó kocsival jött, nézze meg, van-e rajta nyoma ilyen sérülésnek. Persze nyilván nem volt...
Megköszönték a segítségét, meg- és aláírták a jegyzőkönyvet, és további szép napot kívántak.
Bárhogy is töröm a fejem a történteken, egyre mélyebb szánalom ébred bennem eziránt az ember iránt. Rengeteg rossznak kellett történnie vele gyerekkorától kezdve, hogy ennyire ne legyen benne erkölcsi és realitás érzék...

2008/08/14

Kedden elvittem Emmát az orvoshoz, mert rondább lett a náthája, és a fülét is fájlalni kezdte (de elég furcsán). A gyerekorvos olyan beteg volt, hogy alig látott ki a fejéből, az arca lázrózsás volt, és nagyon köhögött...
Kiderült, hogy Emma fülében felrakódot a zsír, dugót képez, az nyomja a fülét, és nem hagyja szellőzni a hallójáratot. Csöpögtessek bele paraffin olajat. A nátha semmiség.
Másnapra Emma sokkal rosszabbul lett, elkezdett köhögni, és begyulladt a szeme.
Ma visszavittem a dokihoz, aki közben szerencsésen meggyógyult... Ki tudja, hány gyereket betegített meg azon (az előző és következő?) a napon...
Nem biztos, hogy ő fertőzte meg Emmát, de mi van ha... Ez azért gáz basszus...
Mamma Mia!

Hát megnéztük tegnap. Jura nagyon lelkes volt, üdítő látvány volt a sok húzódozó, mogorva pasi között, akit a barátnője rángatott el. Nagyon furcsa, hogy teltház volt, én ilyet moziban nem nagyon láttam, főleg ha azt vesszük, hogy hetek óta játszák, és szerda este volt.
Na szóval a film.
Az elején sokat feszengtem, nem vagyok ennyire romantikus alkat, és nekem kicsit túljátszottnak tűnt végül azért csak elkezdtem élvezni. Az biztos, hogy Meryl Streep hatalmasat alakított, ehhez kétség sem fér.
A történetben személyesen is érintett vagyok valami módon, hiszen nekem sem biztos az apám kiléte, csak nekem Pierce Brosnan és Colin Firth helyett egy alkesz Béla, és egy nyerőgép-függő Sanyi jutott. A kies Görögország helyett a Nyócker és Francstadt adta a színteret, és mintha flitterből is kevesebb lett volna...
Szóval a film tényleg klassz, de azért nem ez lesz az, amit egyből megveszek, ha megjelenik DVD-n...

2008/08/12


Tegnap még egy délutánra megkaptuk a nagyokat, mielőtt hosszú időre ismét hazautatak.Jura velük együtt ment a kicsikért ovibölcsibe. Volt is nagy örömködés.Délután még molyoltunk kicsit a kertben, aztán leugrottunk pizzázni.
Nagyon remek kis délután volt, végül, mikor a nagyoknak indulniuk kellett, eltörött a mécses.
Öcsike szorította Zsófi nyakát, és azt hajtogatta, ne menj el. Zsófi megállíthatatlan zokogásban tört ki, és a nyakamba vetette magát, hogy ő nem akar elmenni. Erre a kicsik is rázendítettek, és már én is szipogtam, mikor Jura belépet.
Döbbenten látta, hogy az egész bagázs zokog, mint a záporeső.
Végül csak rendeztük a sorainkat, és Jura is elvitte haza a nagyokat...

2008/08/11



Könyvklub
Szendi Gábor: A nő felemelkedése és tündöklése

Kifejezetten kellemes könyv, és nagy örömömre azért jóval több annál, hogy a nők az istenkirályok, és a hülye pasik meg majd jól ki fognak halni, hahaha...
Nos nem, ez egy kifejezetten olvasmányos evolúció-elméleti könyv, és bár a közepén eléggé szakmaiba megy át, a végére meg már csak ismételgeti önmagát, mégis imádtam.
Kiderült számomra, hogy az élethez való hozzáállásom híven tükrözi a megfelelő evolúciós magatartást.
Bár egyesek megbotránkoztak azon, ha azt mondtam, márpedig nekem pénzes pasi lesz a férjem, mert a gyerekeimnek maximális lehetőséget akarok adni, valójában csak kimondtam a kimondatlan vágyat, ami egy nőt hajt.

Megtudtam, hogy mi is vonz annyira Jurában, most már egészen pontosan meg tudom fogalmazni azt, amit néhány éve elintéztem ennyivel: jó parti vagy.
Ez nekem azt jelenti, hogy ő a szuperhím, mert nem csak hogy remek a genetikai állománya, de kellően hűséges is tud lenni egy kielégítő kapcsolatban (t.i. egy számára megfelelő, szép, fiatal, termékeny, jó génállományú nővel), de remek a megtermékenyítő képessége, és mindemellett kiváló az eltartó képessége is. Igazi szuperhím, és milyen remekül kiszagoltuk egymást!
Így tehát létrejött ez a kapcsolat, amiben mindketten boldogok vagyunk, és sorra hívjuk életre genetikai állományunk továbbadásáért a gyermekeket (önző módon boldoggá tesszük a gyermekkorukat, csak hogy minél nagyobb kedvvel szaporodhassanak tovább. Éljenek a gének!)

Ezek számomra nagyon megnyugtató tények, hiszen szeretem a dolgokat a maguk realitásában szemlélni. Igen, így már értem az örök szerelem titkát.

No de mindezek mellett sok más egyéb nagyon érdekes információt is tartalmaz a könyv, például a flörtről, a homoszexualitásról, a meddőségről, stb...

Kreatív blogger díj
Nahát, megkaptam én is, és ami felettébb megtisztelő, egy számomra eddig ismeretlen bloggertől. Ezúton is köszönöm!
Néhanap kapok levelet, vagy kommentet számomra ismeretlen emberektől, akik olvassák, és szeretik a blogomat, a gondolataimat, élvezettel olvassák, hogy mik történnek velünk. Ez számomra meglepő és persze szívmelengető, hiszen se nem celeb, se nem különösebben érdekes emberek nem vagyunk. Amik velünk történnek, azok a legnagyobb jóindulattal is csak banálisnak nevezhetők.
Nagy szerencsémre eddig még semmiféle negatív tapasztalatom nem volt ez ügyben...
Nos tehát, a kreatív blogger piramis játék szabályai:

- a logót kiteszed a blogba
- belinkeled azt a személyt, akitől kaptad
- megnevezel 5, számodra kreatív blogot
- belinkeled a blogokat
- üzenetet hagysz a kiválasztott személyeknek
A kiválasztott személyek listájával bajban vagyok, mert elég sokan már megkapták a díjat...
Következzenek hát névsorban (mert máshogy nem is akarok rangsorolni)
Lappantyúnak ajánlom, mert szeretem, hogy úgy éli az életét, ahogy... Igaz, hogy jelszavas, de néhány sor megírása után küldd jelszavat. Ő szereti tudni, hogy kik olvassák :-)
pohly-ékak, mert erőteljes sorsközösséget érzek velük, és szeretem, ahogy kellő humorral veszik az akadályokat.
És sajnos többet nem tudok írni, mert akiket még írnék, már mind megkapták, vagy tudom, hogy az ilyesmi nem érdekli őket (pl. fisher99).

Rémesen lassan telik ez a nyár.
Lehet, hogy mert nem megyünk sehova, csak tengetjük a hétköznapokat a kánikulával váltakozó cidriben. A júliust nagyjából fél évnek éreztem, és az augusztus is úgy az ezredforduló óta tart.
Hol van még a szeptember?!

2008/08/08


Ez én vagyok, a kisbabával a pocakomban.
Látszik, hogy nagyon örülök, mert teliszájjal nevetek, és Halacska is igen vidám odabent.
Ennek a rajznak a kapcsán jöttem rá, hogy Emma most már következetesen ugyanúgy ábrázolja önmagát, öcsit és engem.Önmagát két nagy elálló copffal, öcsit tüsi hajjal, engem félhosszúval, ahogy a képen látható.
Biztosítókálvária

Történt ugyebár még április elején, hogy parkolás közben meghúzta a kocsimat egy szlovák pasi. Akit miután fülön csíptem, elismerte a dolgot, aláírta a papírt.
Rendelkezett ő kötelező biztosítással - szlovákiában.
Kinyomoztam, hogy a Generali a magyar összekötője a szlovák biztosítónak.
Kárfelmérés, majd értesítenek.

Ez volt 3 hónapja.
Ma felhívtam a Generálit.
Végigcsipogtam a menüt.
Ügyintéző hölgy 1.(továbbiakban Ü.H.): sajnos én ebbe az ügybe nem látok bele, hívjam Ü.H.2.-t.
Felhívtam.
Ü.H.2: Sajnos én nem tudok mit mondani, átadtuk az ügyet a nemzetközi osztálynak, hívjam Ü.H.3-t, vagy Ü.H.4-et.
Hívom.
Ü.H. 3: Mi a kárszám?
Én: ez és ez.
Ü.H.3: Ez nem jó! Mondjon rendszámot.
Én: mondom.
Ü.H.3 (kicsit feddőn): Na akkor mondom a nemzetközi kárszámot, írja fel, itt ezen fut az ügy. Mindjárt utánanézek a dolognak.
Telefon félrerak, háttérből hallom, hogy Ü.H.5-től kérdez, majd együtt felhívnak valakit (gondolom Ü.H.6-ot).

Hosszas várakozás után:
Ü.H.3: No kérem, ez az ügy rendben van, minden el van rendezve.
Én: Ezt örömmel hallom, de akkor hol a pénz?
Ü.H.3.: A beírt bankszámlaszám nem jó, mert ilyen bank nem létezik, mint amit megadott (Takszöv. számla, a bankszámlakivonatomról írtam az adatokat.)
Én: ööööö... akkor megadnék egy OTP-s számlát. Azt ismerik? (Hogy mit gondoltam, ne firtassuk.)
Ü.H.3.: igen, azt ismerjük... (még jó, vazze).
Én: Na és mennyi pénzt állapítottak meg?
Ü.H.3: Azt még nem tudjuk, mert az még nincs kiszámolva. Majd a kollega kiszámolja, és utalják.
Én: Óhogybasznátokmegazédesanyátokattelibe, ez nálatok egy készügy, bazmeg?Sekiszámolva,seátutalva,félórájaketyegatelefonszámlám,egykibaszottemilt,vagytelefontnemtudtatokmegereszteni,bazmeg,bazmeg,bazmeg Köszönöm, várom... Viszhall...

Konklúzió: Én vagyok az idióta, egy nemlétező banknál van számlám, és nem cseszegetem őket hetente...
Jön ma az új kertész, hát nagyon kíváncsi leszek. Adott egy igen borsos, ám sajnos reális árajánlatot a fű körüli szegélyágyás rendbetételére, mulcsozására.
Ma megtekinti, mennyire szörnyű a helyzet.
Nektek elárulom, annál is szörnyűbb, mint amit ő vár. Embermagas gyomok, dzsungel. A fű is khm... Hát igen, engem ledöntött a terhesség, Jurának nincs ideje (amúgy sem az a kertben molyoló típus).
Sokmillió forintunkba fog még nekünk fájni ez a kert, de egy biztos, pár év múlva végre olyan lesz, hogy élvezni is lehessen, ne csak a meló legyen vele.
Így jár, aki nagy kertet vesz...

2008/08/06

Ó édes anyám! Van egy szomszédunk, én nem tudom, mit csinálhat otthon az a drága jó ember, mert minden héten óraműszerűen megjelenik nála a szippantós (igen, hajnali fél tízkor!), és vagy fél óráig szipkázzák a pöcegödrét.
Természetesen elárasztva ezzel az egész környéket gyomorforgató szarszaggal. Finomkodhatnék, de aki vett már levegőt szippantós kocsi mellett munka közben, az nagyon jól tudja, hogy miről beszélek. Van egy sajátos bukéja...
Na jó, hát ő is csak ember, értem én, neki is van bélműködése, na de könyörgöm, ennnyiii?!
Az sem vígasztal, hogy 2010-re kész a csatorna kicsiny falunkban (muhhahhaa), hol lesznek már akkor a meghitt reggeli okádások a szippantós kocsi szagára?!

Ez most egy elégedetlenkedő poszt, és most elégedetlenkedem jó sokat.
Éppenhogy kiszellőztettem az éjszakai oroszlánszagot a házból, már azon is túltettem magam, hogy két hányás között azt olvasom a babanetes várandós hírlevélben, hogy jó hírük van, mostanra enyhülnek a reggeli rosszullétek (nyihhaaahhaa), erre jön a szippantós...
Nyaff...
Na mindegy, tizenegyre megyek EKG-ra a körzetihez. Így mulat egy magyar úr(inő)...

2008/08/05

Még valami az esküvőről. Mintha éreztem volna Halacskát.
Igazán nem tudom, hogy az volt-e, avagy sem, hiszen még nagyon kicsi. Egy jó kávé után pár perccel egymás után két kis pukkanás, valami ficánkolás, egészen lent, ahol már tuti csak a méhem van...
Azóta sem éreztem semmi ilyesmit, így most már eléggé el is bizonytalanodtam, elvégre aznap még csak 9+6 voltam...
Napok óta csak ténfergek, teljesen kikészített a hőség. Soha az életben nem vártam ennyire a lehülést, mint most. Én, a melegimádó!
Szombaton voltunk Melinda esküvőjén. Nem tudom, láttam-e valaha ennyire sugárzóan boldog menyasszonyt. A vőlegénnyel most találkoztam először, és hát nyilván nem is beszélgettünk sokat, de azt kell mondjam, nagyon kedves ember, remekül összeillenek, boldogok lesznek.
Sajnos a pokoli kánikulát nem bírtam elviselni, vacsora után el kellett köszönnünk, igazán udavriatlanság lett volna összehányni a bartánőm esküvőjét, vagy nyílt színen elájulni.
A kocsiban sem nagyon tértem magamhoz, ahogy hazaértünk, zuhantam az ágyba...
Ma reggelre már sokkal jobban vagyok, köszönet a lehülésnek, és a nap is remekül indult, itt volt az új takanyó-jelölt, aki egy nagyon szimpatikus, középkorú hölgy. Csütörtökön jön takarítani.

Végül két kép az esküvőről:


2008/08/01

Aszondják az okosok, hogy Halacska most olyan 6 cm. Pont mint egy Sport szelet, az a klasszikus régi, szögletes. Addig addig rágódtam ezen, amíg csak lecsúszott egy Sport szelet. Szigorúan tudományos alapon...
Úgy látszik kezdek felnőni. Egyre többször kapom azon magam, hogy egy beszélgetésben inkább nem mondom a véleményemet. Egyre kevesebb az olyan társaság, ahol igazán lehet vitatkozni, a szó legnemesebb értelmében. Érvek, ellenérvek hangzanak el, és még az is jólesik, ha a végén mindenki marad a saját meggyőződésénél.
Talán Jurától tanultam el a problémakerülést, egyre kevésbé szeretek konfrontálódni olyan helyzetekben, mikor tudom, hogy nincs a másik oldalon partner. Ahol a szavakat forgatják ki, csúsztatások, és nagy érzelmi töltettel átsütött, kevéske tényt tartalmazó "érvek" hangzanak el. Miért is akarnék én egy kvázi idegen embert (embereket) meggyőzni arról, hogy a korai fejlesztés nem a sátántól való szörnyűség. Régen is, mikor Emmával ez napi szintű kérdés volt, meglepett némely szülő hozzáállása. Az én gyerekemnek kutya baja, az a rohadék fejlesztő pedagógus baromságokat beszél. Különben is, olyan nem is létezik, hogy "probléma a nagymozgással", kicsit ügyetlen a gyerek, nagy szám, majd kinövi.
Mi az, hogy szocializációs probléma, egy kisfiú legyen verekedős, így fog majd az életben érvényesülni. Satöbbi, satöbbi...
Halál frusztrált emberek vesznek körül, és ez most egészen látványos számomra, ahogy a békés kis kiegyensúlyozott világomból kitekintek.
Nagyon remélem, hogy ez még jó sokáig eltart - mármint az én nyugalmam, nem a mások frusztrációja :-), mert nekem ez így nagyon jó, és úgyis csak saját magamat válthatom meg...