2007/03/30

Szolgálati közlemény

Derült égből a napsugár, megszűnt a netem néhány napra, mostanra kalapálták össze a rendszert a fiúk, ha lesz kis időm írok is sokat, de nem most, mert jön mzs s hites ura társasozni.
Addig is az értem aggódóknak: az égiek meghallgattak, és teszteltem egy szép kövér egycsíkosat.
Csókjaim!

2007/03/26

Ma reggeli telefonbeszélgetés (nyolc óra negyenhárom perc):

Búúúú, búúúú katt...

- Jó napot, Ön a Népszabadság telefonos ügyfélszolgálatát hívta. Amennyiben tudja a keresett mellék számát, kérjük tárcsázzon. Ha nem, kérjük válasszon az alábbi menüpontok közül.
Előfizetés (soha nem vesszük fel), egyes gomb.
Akciók (előfizetés sokkal többért kevesebb időre), kettes gomb.
Seggvakargató osztály, hármas gomb.
Kedvesen bocsánatot kérő, ám soha nem intézkedő osztály, hármas gomb.
Ki tudja miért ülünk itt osztály, négyes gomb.
Telefonkezelő, kilences gomb.

Hahaaa -hallatok sátáni kacajt - velem nem babráltok ki megen köccsögök, jöjjék a telefonkezelő.

Búúú, búúúú, búúúú

-Telefonközpont - krákogja egy nagyon sértődött férfihang (szinte hallom a kockás kendőt, amint amint szelíden a szalonna és hagyma fölé símul, bicska becsuk).
- Jó napot S. J. vagyok, van nekem egy Népszabadság előfizetésem, és már a második szombaton nem kaptuk meg az újságot...
- És akkor én most ezzel micsinájak? Ez a telefonközpont! - mordul fel a férfihang.
- Talán ha kapcsolna valami illetékest... - válaszolom meglepetten, elfojtva a torkomba felgyűlő cifra káromkodást.
- Hát megpróbálhatom - feleli sokkal zordabban - bár biztos nincsenek még bent ilyenkor.
- Lekötelezne... - hörgöm.

Halk hattanás, egyet kicsöng, hallom, hogy felveszik a telefont, majd azzal a lendülettel le is rakják.
Az ezután következő borzalmas káromkodás, ami ajakim elhagyta, nem tűr se nyomdafestéket, se képernyőt, így azt nem részletezem...
Tegnap meglátogattuk Chilit. Mivel Iván aludt, ketten mentünk csak be Emmával, Jura kint maradt a kocsiban.
Ölben vittem be a csajt, és ahogy beléptünk, úgy tűnt száz kutya örvénylik a lábam alatt.
Kiderült, hogy csak három, két yorki és egy máltai. A kennelekben tartott további rengeteg kutya olyan vidáman csaholt, mintha a legkiválóbb jelzőkutya címre pályázott volna mind. Rettenetesen igyekeztem, nehogy rálépjek a sok kupát nyert, égig pontozott praclikra, így Emmát leraktam a kanapéra.
A kutyaörvény azon nyomban ott termett, és elborította. Szegény köpni-nyelni nem tudott, máris ezer kis nyelv nyalta arcát-kezét, rágták a kabátját, szimatolták a fülét.
Chili is előkerült, esetlen kis babakutya járással totyogott a party színhelyére.
A tenyésztő nagy kacagással elhessegette a kis vendégmarasztalókat, elzárta őket a másik szobába.
Chili nagyon kis nyafi volt, végig nyüszögött, Emmától picit tartott is (úgy okoskodtunk Gyöngyivel, hogy talán azért, mert nincs kisgyerekhez szocializálva).

Emma nagyon örült, a fülembe súgta: anya, vigyük haza most kérjük kölcsön Húsvétig.
Van rafkó a kiscsajban, megspórolna a Nyúlnak egy utat.
Kőszikla maradtam, nem hoztuk el. De nagyon nehezen hagytuk ott a kisfickót. Nagyot nőtt két hét alatt, és jóval élénkebb is volt most, mint akkor.
Már csak két hét, kibővül a család egy kis négylábúval...
Tegnap meglátogattuk Chilit. Mivel Iván aludt, ketten mentünk csak be Emmával, Jura kint maradt a kocsiban.
Ölben vittem be a csajt, és ahogy beléptünk, úgy tűnt száz kutya örvénylik a lábam alatt.
Kiderült, hogy csak három, két yorki és egy máltai. A kennelekben tartott további rengeteg kutya olyan vidáman csaholt, mintha a legkiválóbb jelzőkutya címre pályázott volna mind. Rettenetesen igyekeztem, nehogy rálépjek a sok kupát nyert, égig pontozott praclikra, így Emmát leraktam a kanapéra.
A kutyaörvény azon nyomban ott termett, és elborította. Szegény köpni-nyelni nem tudott, máris ezer kis nyelv nyalta arcát-kezét, rágták a kabátját, szimatolták a fülét.
Chili is előkerült, esetlen kis babakutya járással totyogott a party színhelyére.
A tenyésztő nagy kacagással elhessegette a kis vendégmarasztalókat, elzárta őket a másik szobába.
Chili nagyon kis nyafi volt, végig nyüszögött, Emmától picit tartott is (úgy okoskodtunk Gyöngyivel, hogy talán azért, mert nincs kisgyerekhez szocializálva).

Emma nagyon örült, a fülembe súgta: anya, vigyük haza most kérjük kölcsön Húsvétig.
Van rafkó a kiscsajban, megspórolna a Nyúlnak egy utat.
Kőszikla maradtam, nem hoztuk el. De nagyon nehezen hagytuk ott a kisfickót. Nagyot nőtt két hét alatt, és jóval élénkebb is volt most, mint akkor.
Már csak két hét, kibővül a család egy kis négylábúval...

2007/03/25

Megszületett hát a döntés, amin hónapok óta rágódom.
A választás nem volt könnyű. A kérdés az volt, hogy Ivánt íratjuk-e be az őrbottyáni oviba, vagy esetleg Emmát az Árnyasba.
Sokáig az első verzió volt napirenden, végül hosszas számolgatás, morfondírozás, helyzetelemzés után mégis úgy döntöttünk, Emmát iratjuk át az Árnyas oviba, és Iván is ott folytatja a bölcsiben "megkezdett tanulmányait". A gondozónénikkel abban maradtunk, hogy majd ősszel eldöntjük, ő mikor megy át az oviba. Neki szinte zökkenőmentes lesz az átállás, hiszen most is összejárnak az ovisokkal, a csoportja nagyrésze is oda megy át a bölcsiből.
Emma pedig májustól fog odajárni, a Csigabiga csoportba.
Barbara (a tulaj) nagyon rendes volt, mert bár a kiscsoportba már nincs felvétel, mégis beveszik Emmát, és szeptemberig sem kell várnia.
Három hónap hiányzás után a régi ovijába is szinte újra kéne szoktatni (főleg hogy szeptember óta összesen ha egy hónapot járt 3-4 napos részletekben).
Jövő héttől megyünk megnézni a csoportot, és májusig csak bejárogatunk ismerkedni.

2007/03/24

Az pedig igen jól esett, sőt legjobban, hogy Jura mikor kiszállt a kocsiból, akkor rámvillantott egy bocsánatkérő mosolyt, és Emmához rohant elsőnek.
Boldogabbá tett ezzel, mint száz csokor virággal és bonbonnal.
Amikor meglátta az első gyereket sírni, akkor már tudta, hogy nem egészen olyan vidám nap lesz ez, mint ahogy azt ő elképzelte.
Gyanakodott is, hátha lesz szuri, vagy valami fájdalmas macera. De szerencsére nem lett.
A műtőbe is sírás nélkül ment be, pedig láttam rajta, hogy fél. De az elhatározás is látszott a kis arcán, hogy ő márpedig nem fog úgy hisztizni, mint az a kislány. Szinte kapaszkodott a közös mesénkbe.
Minden gyerekkel ketten voltak, én voltam csak egyedül Emmával, hát így alakult. Jobb is volt ez, bár a műtő előtt nagyon rossz egyedül ácsorogni.
Amikor kihozták szunyókált, és láttam is, hogy bepisilt, egy csurom víz volt a műtőslepedő. Amikor a műtősfiú lerakta az ágyára, elkezdett sírni. Artikulátlan hangon, ijesztően, ríkatóan. Hányta-vetette magát, alig tudtam lefogni, nehogy leessen az ágyról. Közben a nővérke bénázott, kiszedte a kanült a kezéből, és leragaszttotta. Nem szorította sokáig, és én sem tudtam, persze hamar átvérzett...
Szörnyű volt hallgatni a zokogását, májszit kért (cumi) és vizet. De leginkább újra és újra feljajdult, és monoton hangon sírt anya-anya-anyaaa.
A többi gyerek is öntudtalan állapotban volt, sírtak-zokogtak-vinnyogtak, ki-ki a maga módján. A szülők is sokféleképpen reagáltak, egy kisfiúval üvöltöztek a szülei, és mindenféle rémségekkel fenyegették, ha nem hagyja abba a "hisztit", és nem nyugszik meg azonnal.
Emma addigra már kicsit észhez tért, és csodálkozó arccal nézte őket.
- Anya, én meg akarok nyugodni! - szólt elcsukló hangon.
Meséltem neki Álomországról, ahol járt, és ahol találkozott Micimackóval és Tigrissel is. Mosolyogva hallgatta a mesét, de amikor megkérdeztem, hogy na, kivel akarsz még találkozni Álomországban, akkor elsírta magát:
- Veled anya!

Aztán szép lassan megnyugodott, felébredt mindenki, Emma pedig újra álomba szenderült. Mire felébredt, hazament mindenki a szobából, csak mi maradtunk ketten.
Akkor már újra nyűgös volt. Éhes volt nagyon.
Kimentünk az előtérbe, ahol egy kedélyes cigánycsalád ült egy asztalnál és kártyázott. Nem is nagyon beszéltek magyarul. Emma odavágyott közéjük (bár leginkább az asztalon álló sült libacombok vonzották), így hát leültünk.
Az emberek oda-odasomolyogtak, fogatlanul, vidáman, készségesen széket raktak alánk. Egy asszony kérdezgetett, hogy miért vagyunk ott.
Kínálták is szegény csillagomat, dehát nem ehetett, sírás is lett a vége.

Nagy végre megérkezett apa, jöhettünk haza. Emma már teljesen jól volt, csak sírdogált, hogy éhes.
Este végül kapott egy kis híg tejbegrízt. Úgy evett, mint aki valami munkatáborból szökött.
A hasa kicsit sem fáj, délutánig nem is tudta, hogy ott van valami, a pisilésnél nézett rám csodálkozva.
Mondtam neki, hogy a doktor bácsi véltelenül megkarcolta a varázspálcájával, mikor gyógyította. Azért tett rá ragtapaszt. Rendben is volt ez így.
Túl vagyunk rajta, a többi az én dolgom, melyik polcra teszem ezt a lelkemben...

2007/03/23

Soppingolás

na az kéne nekem most nagyon. Egy jó nagy soppingolás.

Emmaaltatás közben, az ágya melletti matracon gubbasztva talán picit el is szunyókáltam. Azt álmodtam, hogy a kintről hallatszó zuhogó eső egy nyári zápor.
Amikor már napok (hetek) óta aszály van, tikkadtan lóg minden, az emberek feszültek, és várják, hogy essen végre az eső. Akkor egy nap komor fellegek gyűlnek, a levegő szinte zenél, olyan pattanásig feszül minden és mindenki.
Aztán egyszercsak el is pattan az a valami, ami mindenki idegszálát feszíti, és lezúdul a hűsítő eső. Hatalmas cseppekben, bugyborékol és gőzölög. És csak zuhog, zuhog.
Az emberek pedig ebéd után szunyókálnak egyet, mert végre lehet aludni, pihenni, megnyugodni.
Talán egy másodpercre szundíthattam el, hogy ezt álmodtam (képzeltem?), de nagyon jól esett. Szinte megsértődtem, hogy nem ez a valóság...
Emmát fektetni olyan, mint egy fegyverletétel.
A zsebei degeszre vannak tömve mindenféle szajréval (a macis és hercegnős favorizálás után eljött a zsebes ruhák ideje), a két keze is tele van cekkerekkel, mint valami piacozó máminak.
Rutinosan fekvési idő előtt elkezdem neki mondani, hogy nah, alukálás!
Lejátszuk a szokásos nyavajgós köröket, próbálok nem agyvérzést kapni, miközben csigalassúsággal készülődik. Iszik, pisil, stb...
Végre feljutunk az emeletre is (minden lépcsőfoknál alkudozik kicsit alvás ügyben).
A következő napirendi pont a zsebek kiürítése. Hosszas könyörgés és magyarázás után belátja, hogy nem lesz túl kényelmes egy nagyobbacska betonkeverővel a farzsebében aludni, valamint a háromszázhuszonnyolc kindertojás sem feltétlenül komfortos alvótárs.
Vég nélkül pakolássza, átrendezi, gyűjti, csoportosítja, kipakolja, berakja. Mindezt őrületes lassan, megfontoltan.
Mire elkészül, nekem néhány szál hajam őszbe csavarodik.
Ehhez képest szinte pillanatok alatt elalszik, ha már végre vízszintesbe kerül. De addig?!

2007/03/22

Emmaduma

- Anya! Mit is mondtál, mi ez?
- Töltőtoll.
- Ide súgd a fülembe sokat!
- Töltőtoll, töltőtoll, töltőtoll!
- Jól van! ügyes vagy!
Kezdem azt hinni, hogy a fiamat komoly személyi kultusz övezi a bölcsiben.
Nem elég, hogy ő az egyetlen, akinek megengedik, hogy kedvére barangoljon az épületben (persze felügyelettel - mert olyan kis érdeklődő gyerek) , de minden nap tanítanak neki valami új szót.
Élvezik, hogy elkezdett beszélni, abban a korban van, mikor kis papagáj módjára visszamond mindent.
Hétfőn mentem érte, Marika (Iván nyelvén Katika) ragyogó arccal közölte a nagyszerű hírt:
- Ez a gyerek gyönyörűen beszél már, tanultunk is egy új szót. Mondd szépen Ivánka: CSÚSZDA!
- hmmm-mmmm! - rázta meg a fejét huncut vigyorral a fiam.
- Na mondd szépen Ivánka: CSÚSZDA!
- hmm- mmmm - rázta a fejét a kis ördögfióka, miközben majdnem szétesett a vigyorgástól.
- Pedig olyan szépen mondta már! Na gyere Ivánka, nézz csak ki az ablakon! Mi az? CSÚSZDA!
- cuszda -motyogta Iván a bajsza alatt, a gondozó néni meg majdnem elalélt a gyönyörűségtől.
- Ugye milyen ügyes? - nézett rám örömtől fénylő szemekkel, majd végigcsókolta Ivánt a nyakától a hasáig, miközben a kis gézengúz visítva kacagott.
Talán csak én képzeltem, de szinte sajnálkozva adták oda a gyereket.
Talán más gyerekkel is így bánnak, nem tudom, de egy biztos, nagyon jó érzés ilyen helyen hagyni a gyerekemet nap mint nap.
Emmaduma

Emma egy régi, kicsi vesszőbörönddel játszik a nappaliban. Hiába nyitja fel, a teteje mindig visszacsukódik.
Én már csak a rettenetes, taknya-nyála összefolyós sírásra megyek be.
- Anyaaaaa! Nem áll szóba veleeeeem!

2007/03/21

Délután ahogy jöttünk hazafelé a bölcsiből a hátsó földúton, szembejött velünk egy biciklis ember. Olyan negyvenes forma férfi, vékony, aszketikus alkat, térdig érő viharvert kabátban, csúcsos, folt hátán folt sapkában. Jobb kezével tolta a biciklit, bal kezében egy kis alakú könyvet tartott, elmerülten olvasott.
Ahogy elpöfögtünk mellette a kis tragacsban, göröngyökön hánykolódva, egy pillanatra felnézett. De nem is látott minket, gondolatban messze járt, a ki tudja milyen könyv világában létezett ő akkor.
Hogy ki lehet, nem tudom, sosem láttam még arra. Pedig ha mást nem, hát látásból ismerek szinte mindenkit.
Az építkezőket, a fehér trabantos embert, a kutyás fiatal házaspárt, a mosolygó bácsit, a péket, és a szembeszomszéd sánta, félkegyelmű bácsit.
Hogy ez a furamadár hogy' pottyant oda?! Talán sosem tudjuk meg...
Nagyon kellemes csalódásban volt részem tegnap a sebésznél. Egy tündér bűbáj doki bácsi volt, semmi faxni, meg hűhó. Addig udvarolt Emmának, amíg teljesen levette a lábáról a csajt, a végére nagy haverságba keveredtek.
Szombaton lesz a műtét, szerencsére még bent sem kell aludnia, fél nyolcra bevisszük, és délután már haza is vihetjük. Emma már nagyon várja, hogy mehessen a doktor bácsival űrhajózni, Álomországba.
A doki megadta a mobilját is, hogy ha bármilyen kérdés felmerülne, hívjuk csak fel nyugodtan, szívesen válaszol.
Igaz, végül nem Vácon, hanem Kistarcsán fogják operálni, de végülis mindegy, ha nem kell bent maradni. Kaptunk tájékoztató papírt is, és a doki külön időt szentelt annak, hogy megbeszéljük, milyen mese-forgatókönyv szerint fog Emma Álomországba utazni, hogy a lehető legkisebb lelki trauma érje a műtét során.
Emberek, ez Magyarország?

2007/03/19

Híztam három kilót, naphosszat szédelgek és émelygek.
Komolyan, néha tisztára be tudom paráztatni magam...
Azt hiszem jövő hónapban elcsattogok a dokimhoz, hogy kukkantson már rá a spirálomra, megvan-e még...
Emma szétrombolta az alig pár hete elkészült ezer darabos puzzle-t. Ami mellesleg már akkor is másodjára lett összerakva, hiszen az első összerakás után is összerombolta.
Lassan becsukott szemmel, hátratett kézzel összerakom. Végülis minek költeni újabb és újabb puzzle-okra, Emma elintézi a folyamatos elfoglaltságot.
Mikor megkérdeztem tőle, hogy miért csinálta, azt válaszolta, hogy mert jó érzés volt (t.i. összerombolni).
Nos ezzel nem tudok vitatkozni, valószínűleg tényleg jó érzés lehetett...
Elérkezett a várva várt nap, Iván három hét itthonlét után végre ment bölcsibe.
Nagy öröm ez mindannyiunknak, főleg neki. Szabályos örömsokkot kapott a bölcsibe érve, és hatalmas kacagások közepette vetette bele magát a gondozó nénik karjába.
Az ő kis világában helyreállt a rend.

2007/03/17

Emmaduma

Apa leteremtette Ivánt, mert valami rosszfát tett a tűzre.
Kicsivel később felcsendül Emma hangja az előszobában (ahol ketten vannak).
- Na gyere öcsike, nagy öleléééés! Bocsánat, hogy ilyen komiszul viselkedett veled apa!

2007/03/14

Néhány perccel azelőtt fedeztem fel, hogy a kert tele van ibolyával. Amerre csak a szem ellát, mindenhol virít a kis kék virág.
Ibolyát szedtem, gondolatban már válogattam a poharat, hogy mibe fogom beletenni.
Aztán egy nagy zuhanás, üvöltés. Először azt sem tudtam, melyik esett el. Aztán megláttam.
Emma hevert a földön, üvöltött, a szájából dőlt a vér.
Már megint! Nem akarom, NEM AKAROM!
Nem akarom átélni újra és újra ezt a rettegést, hogy a félelemtől összeszorult szívvel, remegve, mint egy parkinson kóros, kell rohanjak a gyerekhez, hogy dőljön a vér, hogy fájjon neki, hogy sírjon és rettegjen, hogy most megint milyen orvos fogja kínozni, szurkálni, bántani, a Szent Gyógyítás nevében.
Ahogy voltunk, véresen, koszosan bevágtam a két gyereket a kocsiba, és átrohantunk Veresre. Ott szinte egyből fogadtak, a kis bőrdarabon fityegő fogacskát kihúzták, megmosták, odaadták.
Akkor derült ki, hogy a másik foga nincs is meg, csak eddig az ömlő vértől nem látszódott.
Hazajöttünk (Emma aggódott, hogy megette a macska az eltűnt fogat), és megtaláltam a földön, a baleset helyszínén.
Így ért véget a sokat hányódott, kicsi, csálé, csorba kis fogainak pályafutása, egy kis mosolygó arcú fogat ábrázoló fadobozkában pihennek végre...

Hazaérve Emma vidáman megebédelt, és mosakodás után kiderült, az ajkán is van egy véraláfutás, és a kézfeje is megzúzódott. Most alszik, én meg próbálom túltenni magam az elmúlt pár óra eseményein...

2007/03/12

Arcvíz

Az arcvíz az egy nagyon romantikus dolog. A pasi friss, mint a nyári zápor, a bőre babapuhára van borotválva, és az arcán még ott csillog az arcvíz.
Ilyenkor szeretek a nyakába csókolni, abba a bársonyosan puha, lüktető gödörbe, a kulcscsontja mélyedésébe. Akkor az arcomra tapad ilyenkor egy kis arcvíz, a halántékomra, járomcsontomra.
Aztán mikor a pasi már rég elrohant, akkor az arcvíz illata még mindig ott lebeg körülöttem, néha megcsiklandozza az orromat, hogy a legváratlanabb pillanatokban azt gondoljam, milyen jó is ez, milyen finom volt reggel belecsókolni abba a puha kis mélyedésbe a nyakán.
Ez az öröm csak nekünk jut, asszonyoknak, és micsoda szerencsések vagyunk mi, hogy az az arcvíz csak ránk tapad, mert mi vagyunk ott, és ha nem múlasztjuk el azt a csókot, hát minket leng körül az illata fél délelőtt.
Jó ez így, nagyon jó!
És törvénybe kéne iktatni, hogy a pasi hazatérjen mikorra az az illat elszállt, mint Hamupipőke a bálból, ha szűnik a varázs...

Hát ő az! A választás egyértelmű volt, ő Chili, az új családtag.

Emma a levelet még ott helyben megírta a Nyúlnak, még egy kutyát is rajzoltunk a papírra, hogy teljesen egyértelmű legyen, szeretnénk, ha őt hozná nekünk Húsvétkor.

Ott voltunk vagy másfél órát, azalatt Chili egészen megszeretett minket. Mivel kölyökkutya, hamar elfárad, így nemsokára hozzánkgömbölyödve szundikált.

2007/03/10

Morcos és álmos vagyok ettől az időjárástól.
A gyerekeknek is nagyon hiányzik, hogy a kertben rohangálhassanak egyet, ehelyett egymást piszkálják, és az én idegeimet rongyolják.
Azért persze öröm is jár az esővel, a tavaszi virágok tegnapelőtt óta kétszeresükre nőttek. Csak úgy duzzadnak az életerőtől, jó kinézni a kertbe.

Beszéltem mamával is, náluk már süt a nap, tehát holnapra itt is jobb lesz az idő. Megbízhatóbb időjárás jelentő ő, mint a tévé. Ha náluk esik, másnap nálunk is esni fog. Ha süt a nap, az másnapra nálunk is úgy van.

Most először nem várom a Húsvétot. Papa nincs köztünk, és talán Húsvétkor lesz a legfájóbb ez a seb mindannyiunknak. Nincs olyan nap, hogy ne gondolnék rá. Hiányzik.

2007/03/09

A telefonom letiltva, a gmail nem tölti le a leveleimet és nem tudok belépni az indexre...
Vannak ilyen napok, mikor minden összejön...
Különben is furcsa dolgok történnek, Délután a szakadó esőben elindultam, hogy vegyek fel pénzt, és 3 falu 5 automatája nem működött. A hatodik végre megszánt, és adott ki pénzt...
Természetesen eközben ronggyá áztam...
Itthon azzal fogadott anyu, hogy piszok hideg van. Leállt a kazán. Reset neki! De persze a rendszer totális lehült. Végülis miért is ne a hét leghidegebb, legnyirkosabb napján történjen mindez?!
Hallom lentről, ahogy Emma és mama beszélgetnek:
"Hagyjad anyát, dolga van. - De akarok zenét! - Majd lejön anya, és bekapcsolja!"
Trappolás, ordít fel az emeletre:
- Anyaaaaa! Akarok zenéééét!
- Hát kapcsold be!
- De nem érem el. - Mama hangja hátulról: nem tudom hogy kell bekapcsolni.
- Hát mutasd meg a mamának, hogyan kell bekapcsolni.
- Tudom, az első gombot! - trappolás.
- Mama, nyomd meg az első gombot! Nem aaazt! Az ELSŐT! Azaz! - zene hagzik fel -Ügyes vagy mama!
A faun labirintusa

Tegnap, nagy szerencsétlenségünkre betévedtünk erre a filmre. Jó érzésű, ép elméjű embereknek szigorúan ellenjavalt.
Hacsak nincs rejtett (vagy nem rejtett) vágyuk premier plánban látni, hogy kínoznak meg embereket, ütik szét az arcukat egy üveggel vérmasszává, hogyan lőnek le és terrorizálnak mind testileg, mind lelkileg férfiakat, nőket, gyerekeket.
Az egész film egy undorító véres emberi húspép, hatásvadász elemek tömkelegével tarkítva, és az sem mentsége, hogy jó a sztori.
Lehetne ez egy gyönyörű, szívbe markoló, mélyen megrendítő történet az emberi lélek pokláról, és egy kislányról, aki a fantáziavilágba menekül a szörnyű valóság elől.
Ehelyett két órán keresztül küzd az ember a gyomortartalmával, az undorító részletek közt eltűnik a lényeg.
Sajnálatosnak tartom azt, hogy az embereknek olyan mértékben megnőtt már az ingerküszöbe az erőszak terén, hogy már csak egy ilyen filmmel lehet igazán nagyot durrantani, Oscar esőt bezsebelni. Sajnálatos és szánalmas...

2007/03/08

Teljes lendületben van a kutya projekt!
Először csak szóba került, fontolgattuk, ízlelgettük, aztán rákattantam, és zak-zaka-zakatolnak a történések.
Megvan a fajta (bichone havanese), és ki vannak választva a legjobb tenyésztők. Azaz az általam legszimpatikusabbak. Vasárnap megyünk, és megnézünk egyet Leányváron.
Eredetileg Karácsonyra akartuk a gyerekeknek, de inkább a Nyúl fogja hozni, tekintettel egy csomó praktikus és érzelmi okra.
Mindenesetre elszórtam pár miatyánkot a mosógép előtt, hogy legyen szíves nem a következő hónapban beadni a kulcsot, mert az utódja árát inkább kutyába fektetjük. Remélem imáim meghallgatásra találnak...

2007/03/05

Az van, hogy ott van ez a Szilágyi Ákos nevű fazon. Olyan szelíd mefisztói láng ég a szemében.
Bemegy oda a sok ember elé, és beszélni kezd. Az kérem karizma.
És mond olyanokat - de sorra! -, hogy egy-egy mondatából regényciklusokat lehetne írni. Ő meg csak úgy közli. Mintegy mellékesen.
Felvettem diktafonra, a füzetemen füstölt a toll, és tuti, hogy az egésznek csak a töredéke jutott el hozzám.
Szelíden szivárgó nyálcsík a bambán eltátott szájak sarkában.
Már ezért simán megérte az egész.
Már azért, hogy ott lehettem, és hallhattam saját fülemmel, ahogy a Szittya szótyárat szavalja lendületesen, megfeszült testtel, előre-hátra dülöngélve.
Hogy én ott röhöghettem többedmagammal, tátott szájjal, szívből hahotázva.
Hogyaszondja: "Ha innen nézem semmi, ha onnan nézem Isten"
Csak hogy mást ne említsek...
Vannak dolgok, amiket egyszerűen nem értek. Vagy a gyerekek működnek fordítva, vagy én gondolom rosszul a dolgokat.
Vegyük például az ebédet. Nem tudok olyan klassz kaját főzni, amiből a kötelező egy kóstoláson kívül bármennyit is ennének.
Ha azonban ebédet rendelek, jóízűen bepakolnak belőle.
Kezdem feladni az olyan irányú vágyaimat, hogy isteni finom, tápláló házikosztot egyen a családom. Pedig esküszöm jól főzök (a Gastroyalos és Food-os ebédnél mindenféleképpen jobban)...

Aztán nézzük a másik megfejthetetlen tételt.
Napok óta be vagyunk zárva a házba, amilyen szutyok esős idő volt mostanában. Délben mindkét gyerek már csak fogpiszkálóval bírta nyitvatartani a szemét. Nulla mozgás, csak a szokásos megkattanós rohangászás, verekedés.
Na mármost ehhez képest ma hét ágra sütött a nap, voltunk kint délelőtt kétszer fél órát, lájtos motorozás, aszfaltfirka, virágnézegetés, macskázás.
Az ember azt gondolná, ez a friss, tavaszi levegő majd tesz róla, hogy jól aludjanak.
Erre mi történik? Ivánnak lassan ébrednie kéne, ehhez képest még mindig a szobájában őrjöng, nem hajlandó elaludni.
Ki a fene érti ezt? Mert én nem, az biztos...

2007/03/03

Az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy nagyon igazságtalan vagyok vele (velük).
Morgok ütre-főre, meg zsémbelek, sehogy se jó, semmi sem jó.
Pedig ő a lelkét is kiteszi, elvisz Rómába (végigizgulja, hogy tetszik-e nekem), elhalmoz, tenyerén hordoz.
Ma reggel ahogy beszálltam a kocsiba, megláttam az ülésre odakészített új Norah Jones CD-t, és rajta egy marcipán csokiszivet.
Én meg csak zsémbelek, morgok, nyavajgok.
Pedig valójában olyan férjem van, hogy más nők zokognának a gyönyörűségtől, ha ilyet tudhatnának maguk mellett.
A gyerekeimmel is csak zsémbelek, pedig jobb gyerekeket álmodni sem lehet.
És nekem mégis vannak olyan időszakaim, mikor teljesen magamba akarok fordulni, ilyenkor szeretném ha békénhagynának, és senki sem akarna nekem se jót, se rosszat, se egyáltalán ilyenkor ne akarjanak engem semilyen formában.
Világos, hogy ezt egy anya, egy feleség már nem teheti meg.
Ilyenkor aztán jön az a szétszakítottság érzés, az a vég nélküli vita bennem, önmagammal. Ilyenkor jön a zsémbelés, a fogcsikorgatás...
Majd elmúlik, és újra nyitok a világra teljes lélekszélességgel, de most nem jó, nagyon nem jó, bármi is van, sőt, annál inkább...
A legjobb dolog Rómában kétségkívül Jura volt. Még szerencse, hogy őt haza lehetett hozni magammal, nem úgy a Trevi kutat, vagy a vatikáni szekrényajtókat.
Szomorú tény azonban, hogy egészen Rómáig kell menni, hogy végre együtt lehessünk, és ne csak félájultan a fáradtságtól szédelegjünk egymás mellett...

2007/03/02


Hát ímé, az én kis Bertie-m - közkívánatra...
Emma a legkisebb Harry Potter rajongó

A végső megbolondulás előtt (mikor már a fülemen is kisvakondok sétálnak ki- s be), beraktam nekik a HP hangoskönyvet, amit Kern András olvas fel.
Még januárban kaptam, azóta is ott árválkodik a polcon, hát mikor volt nekem időm meghallgatni 7 lemezt?
Teljes volt a siker. Minden lemez végénél hangosan követelték a folytatást (hogy Emmát idézzem: "Dörzlit akarok!")
Este pedig, amikor hármasban vacsoráztunk apával (Iván már az igazak álmát aludta), egyszercsak nagy komolyan megszólalt, mutató ujját az égnek bökve.
- Anya! Négy ház van!
Iván nyelvtan

A ragozás még picit döcögős, de mint jóféle magyar gyerek, rögtön a birtokos szerkezettel kezdi a sort.
Apa Ájé -apájé
Anya Ájé -anyájé
Emma Ájé - Emmájé

Végül ha valamiről fogalma sincs, hogy kijé, de azt tudja hogy nem az övé, akkor nemes egyszerűséggel közli:
Ájé

Ugye milyen egyszerű? Minek is bonyolítani?!

2007/03/01

Róma

Róma csodás hely, ilyenkor tél végén, ami ott már koratavasz. Az illatok egészen fűszeresek és teltek, ahogy áradnak ki a parkokból.
Turista nem volt sok, szinte semennyi, azok is inkább vidéki olaszok. Nem volt dühöngő tömeg sehol. Kivéve talán a Vatikánt, de Jura leleményesen előre vett jegyet a neten, így sorbanállás nélkül bejutottunk a tömeg java előtt. Így aztán háborítatlanul fényképezhettem a folyosókat övező szekrényekre festett kis csendéleteket. A fene se' érti miért, ezek nyűgöztek le igazán...
Klassz kis vendéglőkben ettünk nagyon finomakat, mindig volt szabad asztal a legjobb helyeken, és a Trevi kúthoz is odafértünk...
Szóval mindent összevetve igen kellemes utazás volt, jókat ettünk-ittunk-aludtunk, és Jura remek művészettőrténeti előadásokat tartott nekem a reneszánsz és barokk korból.
Emma naplót ír

Kért egy szép füzetet - hoztunk egyet Rómából neki-, és azóta vezeti a kis naplóját.
Kinyitja egy oldalon, és szép hullámos vonallal "írni" kezd.
- Leírom: őőcsii-ke meg-űű-tött - majd elégedetten szemléli...
Valamint tegnap:
- Kaptam szurit a doktor nénitől, és nagyon sírtam. Csak kicsit sírtam, sírni szabad, elhúzni nem szabad! És akkor kaptam ajándékot...