2009/05/31


Hat éves!

Döbbenet, komolyan. Olyan nagy lány, nőnek a nagy fogai elöl, idétlen, mint egy kisiskolás, nyilván a zavarát leplezi vele, de közben olyan kisgyerek is tud lenni.
Okos, mint a nap, ez nem is kétséges, no és persze gyönyörű.
Hat éve ilyenkor rettenetes kínokat éltem át, halni készültem már a fájdalomtól és a kimerültségtől.
Mégis megérte minden, minden, hiszen ő az egyik legbecsesebb kincsem.
Már hat éve...

2009/05/28

Ez milyen már?

(cross not inculded :-)))))

2009/05/27

A legjobb hírek!
A mai UH-on egészen döbbenetes jó híreket kaptunk.Milos rosszabbik veséje 4-es fokozatú tágulatból 1-2-es fokozatúra csökkent, a kevésbé rossz maradt 3-as. Tökéletes kéregvastagsággal rendelkezik mindkettő.
Tehát egyértelműen elhárult a műtét fellege a fejünk fölül, legközelebb csak FÉL ÉV múlva kell visszamennünk kontroll UH-ra.
Tudtam én, hogy ez egy csodagyerek, de most már papírom is van róla.

Nyolc hónapja azt mondták, lehet, hogy élettel összeegyeztethetetlen fejlődési rendellenessége van. Talán életben sem marad, talán csak addig él, amíg bennem van.
Nyolc hónapja aggódunk, féltjük az életét, egészségét.
Nyolc hónapja az idő vizsgálattól vizsgálatig telik.
Nyolc hónapja ülünk a hullámvasúton.

Ma reggel a kórházban becsekkoláskor azon rágódtam, hogy vajon mikor szokom ezt meg, vajon meg lehet-e szokni azt, hogy ide járunk. Néztem a vesegondozó várójában a nagy gyerekeket, akik szinte már hazajárnak, minden orvos, nővér ismerősként üdvözli őket.
Az ő szüleiknek mikor múlt el (ha egyáltalán elmúlt) az a rettenetes idegesség, ami az időpont előtt napokkal az ember lelkére ül? Egy gonosz fekete köd, ami a legrosszabbakat suttogja, megkeserít minden falatot, minden szemhunyásnyi pihenést.
Vajon mikor múlik el a gyomrot összeszorító félsz, ami epeízként gurgulázik fel a torkomig, vajon mikor múlik el a kézremegés, a fojtogató sírás inger, a reszkető hang, ha szólni kell.
Nem tudom, fél év múlva elmúlik-e, vagy ugyanolyan rettenetesen idegesen megyek megint.
Akkor már kilenc hónapos lesz. Szinte felfoghatatlan.

Az adrenalinsokkos félsz eufórikus örömmámorba csapott át, ami most kezd elfáradni bennem. Estére üveges szemű zombi leszek, és gyaníthatóan rémálmokkal megfűszerezett éjszaka vár rám.
Sebaj! Ünneplünk!

2009/05/25

Szuper hétvégénk volt már megint.
Szombaton délután jöttek Orsiék, akiket már régen nem láttunk. Bográcsoztunk, sokat beszélgettünk, volt mit bepótolni.
Vasárnap pedig csak lustálkodtunk, előző napi gulyás és palacsinta volt a menü. Ebéd után pedig elmentünk az oviba, hiszen hála a számkódos kapunak hétvégén is be lehet menni játszóterezi, vagy átmenni az Árnyas Kert-be, ami az ovi kalandparkja, mini állatkertje.
A gyerekek élvezték, hogy övék az egész oviudvar, büszkén mutatták a csoportjuk ágyását, ahol mindenféle finomságot termesztenek.
Képek következnek erről a remek hétvégéről.
Annyira büszke vagyok Emmára. Nem egy birka, az biztos...
Az egész oviban tombol a Hannah Montana láz. Többek között a legjobb barátnői is ájulásig odavannak ezért a sorozatért.
Nemrég felajánlottam Emmának, hogy ha gondolja, nézzünk meg egy részt belőle, hiszen a barátnői oda meg vissza vannak érte. Ez nagy felajánlás volt a részemről, mert Jetix-et nem nézhetnek.
Bele is nézett pár percig, majd közölte, ez butaság, kapcsoljuk el.
Őt a szurikáták jobban érdeklik, így talán egyedüli lányként az oviból este hétkor ő nem Hannah Montánát néz a Jetixen, hanem Szurikáták udvarházát az Animal Planet-en.

2009/05/22


Hogy mit kaptam szülinapomra Jurától?
Hát olyat, amit elképzelni sem tudtam volna. Megszerkesztette a blogomat, és kinyomtatta könyvben. Mármint hogy csinált egy igazi könyvet belőle.
Majdnem sírtam a meghatódottságtól, de aztán mégsem, mert közben a gyerekek örvénylettek a lábunk körül, Emma büszke volt magára, hogy ő tudta ezt, de mégsem árulta el, Iván meg csalódott volt, hogy ő nem kapott ajándékot, ezért zokogott.
Szóval így csak szipogtam kicsit, és megnedvesedett a szemem, de aztán inkább Ivánt vígasztaltam meg.
Nagyon furcsa ez így végigolvasni a hat évvel ezelőtti gondolataimat. Nagyon sokat változtam azóta, de egy biztos, minden csak jobb lett.
Az én édes szerelmem hónapok óta dolgozik ezen titokban, szerkesztget, formálgat, javítgat, szervezkedik.
Ide kéne valami frappáns lezárás, de semmi sem jut az eszembe, mert komolyan, teljesen le vagyok taglózva ettől az egésztől, annyira kedves meglepetés volt.
Hazajött tegnap este végrevégre. Mintha két hete ment volna el. Végre egy jót aludtam (már amikor éppen nem mászkáltak a gyerekek, vagy kajált Milos).
És reggel végre jóízűen zsörtölődhettem, ez hiányzott nekem...
Komolyan, tisztára mint egy kamasz, hol mély depresszióban fetrengek a hiányától (tuti, hogy ma is későn jön haza), vagy szárnyalok a boldogságtól (hogy de legalább ma hazajön).

Reggel viszont szegény emberkém fogát kihúzták. Már két hete bőgött fogfájós oroszlánként, végre ma reggel elment orvoshoz. Hát igen, ez a fog menthetetlen volt, és egy másik is a másik oldalon.
Szegény drágám most hetekig oda fog járni, és odalapátoljuk egy átlagos család havi keresetét.

2009/05/20

Kocsiügyek

Kinőttük puntókát bezony, nem háromgyerek-kompatibilis. Ha a babakocsiváz is bent van, akkor a fonott kosaram már nem fér be...
Meg aztán elég lerobbant állapotban is van szegénykém, mostohagyerek, nem vitás.
Szóval el kell adni, és venni újat. Fázom én ettől, én tipikusan az a fajta vagyok, akit ilyen esetekben jól át lehet rázni.
Na persze ha nagyon gazdag lennék, akkor csak besétálnék egy mazda kereskedésbe, és aszondanám, hoci nekem ide egy ilyet. Mivel a mazda nekem abszolúte szerelem, a vágyaim csúcsa. De nem vagyok krőzus, szóval innentől maradnak a kompromisszumok.
Mivel olyan kocsikból, amikbe elfér hátul három gyerekülés korlátozott a kínálat az általam megfizethető árfekvésben, nem túl sok kocsi maradt fenn a rostán.

Leginkább maradt a Picasso, ami egy cuki családi autó, de motorilag nem egy tigris (ez részemről komoly lemondás).
Tegnap aszonta E., hogy nézzem meg a Chevrolet Tacumát, mert egy ismerősének az van, és szuper, vagy Opel.
Neeeem, opelt nem - sikítottam fel, mert a bennem élő sznob azt már nem bírná elviselni.
Szóval megnéztem a Tacumát, és ööö hát, tényleg jó árban vannak, de ez a kocsi olyan rémesen unalmas, hogy ha csak ránézek, elalszom. Jesszusom, hogy nem tiltották még be ezt a kocsit, hát nem okoz tömegszerencsétlenséget, hogy a forgalomban körülötte autózóknak hangos horkolással koppan a feje a kormányon?

Mindenképpen kövér kompromisszum lesz ez, látom én, a bennem élő autómániásnak csúnyán víz alá lesz nyomva a feje, fene a jódolgomat...
Ötleteket és tanácsokat várok ezügyben...
Most egy festői összevisszaságban elmesélt történet következik

Túl azon, hogy istenien sikerült a szombati céges buli (egyszerűen imádunk mindketten meghívni sok embert, sütni-főzni nekik, és csillogó szemmel nézni, ahogy sokat és jóízűen falnak), származott egy igen kellemes dolog is belőle.
Az egész ott kezdődött, hogy izzadó arccal álltunk a flekkensütő mellett, és Eddie (Jura főnöke) odasompolygott, újabb adag ételt szedett magának, és közben úgy csinált, mint aki beszélgetni jött, szóval aszongya Eddie, hogy hát Jura, hogy te nagyon messze laksz, mennyi idő innen bemenni az irodába?
Hát - fordította meg a húst az én szerelmem a tűzön - reggel egy-másfél óra, délután kettő is, de késő este csak fél.
Na ja - morogtam savanyú arccal - ez elég gyakran előfordul.
Eddie meg ránkvigyorgott, amolyan "pontosan tudom, miről beszélsz" fejjel.

Na erre tegnap Jura azzal jött haza, hogy Eddie szerint nagyon messze lakik, egy napot igazán dolgozhatna itthonról is. Mondjuk pénteken... És hogy ő már szólt is a számteches srácnak, hogy oldja meg ezt a dolgot technikailag.
Bakker, hát vannak még ilyen főnökök. Eddig is nagyon kedveltem (volt is rá okom eddig is, hiszen ő egy ízig vérig angol fickó, kedves, jól nevelt és elég csúnya), de mostantól imádom.
Jura nagyon lelkesen mesélte ezt az egészet, majd rámszólt: hé, te nem is figyelsz rám?!
Várj egy kicsit - feleltem - pár percig hadd éljem bele magam, hogy péntekenként itthon leszel. Öööö, ezt nem lehetne most péntektől?

Ilyen ez, lassan hét éve élünk együtt, és egyszerűen nem bírom megunni ezt az embert...
Hírek

Jura repülőn ül, anyjához készül Lengyelországba utazik, holnap éjjel jön haza. Gondoltam jól megsértődöm majd, hogy nem is lesz itthon a szülinapomon, de mivel a sértődősködés nekem nekem megy, hát lemondtam róla.

Már meg is érkeztek az útlevelek (legalábbis azok, amelyeket elsőbbségivel kértünk).

Emmát is Ivánt felvették a waldorf oviba.

A pizzafutár végre nem tévedt el az utcánkban.

2009/05/19

Az alábbiakban képeket lehet megtekinteni arról, hogy milyen élhető és szép a kertünk, mert lehet fára mászni, cseresznyét enni a létra tetejéről, hogy kinyíltak a rózsák, a gyerekek gyönyörűek és szorgosak, valamint kaptunk két fát is a szombati bulin.

Három hónapos

Továbbra is csak és kizárólag áradozni tudok. Ez a gyerek egy főnyeremény, egy lottó ötös, egy bónuszpálya.
Ha tiszteletben tartom az érzékenységét, és nem piszkálom meg hurcolom feleslegesen, akkor a világ legnyugodtabb, legkiegyensúlyozottabb gyereke. Cserébe ha muszáj jönnimenni, nyüzsögni, akkor azt jól tűri. Eltűri. Ő nem az a baba, akit hurcolni lehet babaúszásra, bébizenére, ringató foglalkozásra, stb... Ő köszöni szépen, kiválóan elvan a járókában is. Már a kert is határeset...

Érzelmileg
továbbra sem egy haverkodós fajta, leginkább csak rám mosolyog, nekem magyaráz, de azt igen bőbeszédűen. Apára és tesókra korlátozott mértékben vigyorog, mamát néha a kegyeibe fogadja. Mindenki mást gyanakodva szemlél.

Értelmileg
szélsebesen fejlődik, ért összefüggéseket, és kiválóan felismeri azt a szót, hogy "cici". Mozgó dolgokat, leginkább a forgót, vagy faleveleket hosszasan tanulmányoz.
Sokat és jól alszik, napközben is. Éjjel egyszer kel, eddig négykor, de ma például hatkor.

Mozgásilag
sejtet egy-két nagyobb lélegzetvételű dolgot, ügyesen az oldalára fordul (ha akar), ma reggelre lerúgta a takaróját és körbeforgott 180 fokot az ágyban. Hasonfekve egészen kinyomja magát, és hosszasan nézelődik, kúszással próbálkozik. Ezek nagy dolgok, tekintetbe véve azt a tényt, hogy a súlya (és testalkata) egy fókabébiével vetekszik.
Egyre ügyesebben céloz be, és fog meg dolgokat, amiket aztán jó eséllyel a szájához húz. Az öklét jóízűen nyónyálja, viszonylag ritkán vágja orrba magát.
Kicsit aggaszt, hogy még mindig sokat van ökölben a keze, kicsit feszesnek tűnik a tónusa. Tényleg fel kéne hívnom Tiát.

És most jöjjenek a számok:
Súlya 7030 gramm, hossza 63 cm, fej és mellkaskörfogata egyaránt 41 cm.

A mai napot két oltással ünnepeltük, amit ő férfiasan sértődött és kitartó zokogással jutalmazott. Szegénykémnek azóta rettenetesen fáj a lába...

2009/05/15

A családban rajtam kívül mindenkinek lejárt az útlevele, de az enyém is a lánykori nevemen van még.
Mióta is lehet Amerikába vízum nélkül menni? Több hónapja már emlékeim szerint is. Persze csak akkor, ha van biometrikus útleveled.
Lehet vajon biometrikus útlevelet csináltatni? Természetesen nem. Majd június végétől...
Na tudom én, ez legyen a legnagyobb bajom... Ha kibírtam harminc évet Amerika nélkül, akkor menni fog még egy kis ideig.
Jura szerelmes New York-ba, és én ígéretet is tettem neki, hogy elmegyek vele, ha eltörlik a vízum körüli hercehurcát. Erre tessék, eltörölték...
Na de nem is Amerikáról akarok írni.

Szóval Jura elviszi Emmát és Ivánt Macedóniába Zsófi ballagására, de persze nem volt útlevelük.
Arról szó se essék, hogy öt embernek egyszerre időpontot foglalni képtelenség, tehát maradt a régi megoldás, háromnapi hidegélelmet becsomagolni, nyitásra odamenni, és várni birkatürelemmel.
Én úgy számoltam, hogy nyolctól délig ott leszünk. Ehhez képest úgy másfél óra alatt cakklipakkli végeztünk. És még az okmányirodás hölgynek is szereztünk néhány vidám pillanatot. (Nem az a pillanat volt az, amikor Iván felmászott a nyitott ablakba, és megpróbált kimászni a párkányra.)
Lost maraton

Egy nagy hajrával kb. 4 hét alatt utolértem Amerikát. Tegnap még letöltöttem az utolsó előtti (múlt heti) részt, megnéztem, és estére lejött a szerda éjjeli évadzáró dupla epizód.
Tegnap éjjel meg is néztük körömrágva Jurával...

2009/05/12

Pénteken hozattunk egy konténert (az utolsó pillanatban a négy köbméterest hatra változtattuk), mivel a tavaszi lomtalanítás elmarad a faluban, a ház végébe pakolt lom viszont ezt meghallván nem távozott el önként és dalolva.
Kicsit izgultunk, nehogy az éj leple alatt telehordják a szuper (drága) konténerünket.
Persze ismételten túlbecsültük a szomszédságot.
Szombat reggelre kelve szerencsére a konténer pontosan olyan üresen tátongott, mint előző este. Délután tele is hordtunk a sok szeméttel. Régi ablakokkal és teraszajtókkal, szétrohadt kerti bútorral, mindenféle csomagolóanyaggal, régi koszlott, macskapisis szőnyegekkel, szóval csupa valóban használhatatlan cuccal.
Aztán bementünk kajálni. Mire végeztünk, az ajtóknak és ablakoknak lába kélt a konténerből.
Igencsak megörültünk a dolognak, hiszen volt még mit kidobni, de hely már nem volt a konténerben (hiába ugráltam rajta tömörítési célzattal a szomszédok nagy derültségére). Újra telehordtuk. És mint magos Déva vára reggelre kelve a fél konténert megint elhordták.
Így esett, hogy harmadjára is teleraktuk, ezt már kerti hulladékkal. Úgy tűnik, a tüskés ágak és kiszáradt kaktuszok a legelszántabb lomisokat is visszariasztották, mert hétfőre úgy maradt minden, ahogy előző este hagytuk.
Remélem az elhordott cuccokat valaki igazán tudja hasznosítani, és örömére szolgál.
Barátságok

Amikor egy pár összekerül, mindkét félnek (ideális esetben) van egy kialakult baráti köre. Amennyiben nem a baráti társaságban kerültek össze, ezek különböző körök.
Aztán megkezdődik a barátok összeeresztése, és vagy sikerül a dolog, vagy nem. Plusz ott van még az idő, mint fontos tényező, hiszen nem feltétlenül olyan intenzív a barátság három gyerek után egy esetleg közben szinglinek maradt baráttal, mint azokon a régi marihuánafüstös éjszakákon. De még talán azzal sem, akinek egyébiránt szintén három gyereke lett.
Az emberek, élethelyzetek változnak.
Aztán megszületnek a gyerekek, és lehet, hogy ők nem bírják egymást. Bizony, ilyen is van.

Amikor összekerültünk Jurával, az én baráti köröm nem tartott a családalapításnak még a terveinél sem. Igaz én sem, de ha a Nagy Ő jön, akkor fuccs a terveknek, meg kell ragadni az alkalmat, és nem ereszteni az embert...
Jura rosszabbul járt, az ő baráti körét az exneje örökölte.

Volt néhány hamvába holt próbálkozásunk, de az igazi fény Sződligeten csillant fel, Orsiék személyében.
Aztán mi elköltöztünk, és a telepről csak ők maradtak meg barátnak, de sajnos ritkán találkozunk.
És persze ott vannak mzs-ék is, bár a két harmadik kis lurkó érkezése rendesen betett az éjszakába nyúló társaspartiknak és borozásoknak.
Bár a fiúk és a gyerekek is jól kijönnek egymással, azért ez igazán a mi kettőnk barátsága, a csatolt részek csak élvezik a dolgot.
A nagy áttörést az ovi hozta meg. Itt végre összekerültünk Edináékkal (furcsa véletlen, ő régen együtt dolgozott Jurával), és Timiékkel.
Hurrá! Végre mindenki kedvel mindenkit, és a gyerekek is jól kijönnek egymással. Közel is lakunk egymáshoz.

Hogy miért a hosszas bevezető? Hát megmondom. Szombaton összefutottam a piacon Edinával (ez is mennyire jó már, ez egy életérzés összefutni a piacon egy baráttal), aki megkérdezte, nem akarjuk-e őket meghívni vasárnap, mert hogy remek az idő, de az ő kertjük még csak kopár síkság az építkezés miatt.
Hát dehogyisnem! Ez az igazi jó barátság ismérve, nem kell felesleges udvariassági köröket futni, szót csépelni.
Pontosan olyan remekül sikerült a vasárnap, ahogy az egész indult.
Jöttek Edináék, Timiék, grilleztünk egy jót, teleettük magunkat husival és sütivel, végül pedig bepakoltuk a maradék lomot a konténerbe.
A gyerekek pedig visítozva rohangáltak fel s alá, néha hajbakaptak, de a sarazás összekovácsolta őket.
Sok ilyen hétvégét még!

2009/05/07

Tyúkocska - Emma rajza

Május elsején pedig messze elkerülve a Ligetet elmentünk a Skanzenbe. Remek választás volt, nagyon jól szórakoztunk. Kicsit megkapott minket a nap, és a végére már nyavajgás volt, de remek kis nap volt. Visszamegyünk még többször is, ebben biztos vagyok...
Megvolt az első igazi bosszúállás Milos miatt Iván részéről is. Minap amíg Milost altattam fent az emeleten, addig ő a földszinten szépen szétlocsolt egy vödör vizet, a pizsamáját is levette, és a bejárati ajtót is kinyitotta (kulcsra zárva, a kulcs felakasztva a tartóra).
Mikor lementem, az egész előszobában és folyosón kb centi vastagon állt a víz, a macska bent kódorgott, Iván pedig pucéran tapicskolt a jeges pocsétában, ajtó tárva-nyitva.
Soha többet nem akarok rá olyan mérges lenni, mint akkor voltam...
Az van, hogy Lost maratonozok hetek óta, és szinte be sem kapcsolom a gépet napokig, csak néha rákukkantok a méljeimre.


Pedig vannak történések.
Anyák napjára csodaszép virágot és rajzokat kaptam a nagyoktól. Emma lerajzolta magát, ahogy egy szinpadon előadja az anyáknapi műsort, én meg egy széken ülve nézem.
Iván rajzán pedig a következők szerepelnek: egy kisfiú a homokozóban felejtett egy nagyítót, ami tönkrement, mert összetört.
Milos pedig azzal köszöntött, hogy ötkor kelt először szopizni, és aztán nyolcig durmolt tovább.