Nálunk járt ma az a barátnőm, aki jelenleg gyógytornászként dolgozik a Heim Pálban a fejlődésneurológián. Megnézte ő is Emmát (meg a zárójelentéseket is átböngészte), és azt mondta, szerinte a gyereknek kutya baja sincsen. Kicsit tényleg öklözik (állandóan ökölbe van szorítva a keze), de ezt ki fogja nőni. Mutatott pár gyakorlatot, amivel tudunk ezen segíteni. Teljesen egyszerűek. Csak azt nem értem, a Sváb hegyen miért nem mutattál ezt meg nekünk...
Jura viszont jó korán jött haza, sajnos pont elkerülték egymást a Tiával. A parkba viszont lementünk. Szuper volt.
Nem tudom mi üthetett belém, de olyan szerelmes voltam, mint egy tini. Pedig az én tinikorom már történelem.
Jura azt mondta, hazafelé eszébe jutott, hogy lemegyünk a parkba, és ettől olyan jó érzése lett.

Hétvégén leruccantunk a mamáékhoz. Igencsak jó dolgunk volt. Azért nagyon jó dolog, ha az embernek élnek a szülei, nagyszülei. Addig még lehetünk gyerekek, unokák, bármennyire is felelősségteljes szülőkké értünk. Csináltunk egy képet, ahol a négy generáció elsőszülött női vannak. Dédi, nagyi, anya, gyerek...
Csináltam "művészi" képeket is. Fa templomtoronnyal, meg ilyenek. Azt hiszem a világ még nem készült fel az én fotoművészetemre, úgyhogy ezen képeket fedje a feledés sűrű homálya...