2003/10/31

szep alom
Rémséges napunk volt szerdán. Emma elkezdett hányni este, és jó sokáig abba sem hagyta. Végül kihívtuk a doki nénit, de mire kijött Emma csak vigyorgott, látszólag kutya baja sem volt. Valószínüleg elcsapta a pociját a Sinlac-kal.
Tegnap reggelre kutya baja sem volt. Igaz egesz nap bágyadt volt, de az inkább az időjárás számlájára írható. Ronda szürke, nyúlós idő volt, szitáló köddel. Éppencsak a Sátán Kutyája nem vonyított...
Ok nélkül aggódtam azon, hogy annyit aludt egész nap, ugyanis tegnap végre hosszú hetek óta először teljes mértékben átaludta az éjszakát.

Ma pedig nagyon izgalmas napunk volt. Hajnali fél nyolcra mentünk oltára (szegéyn kis angyalkám olyan jól viselte), aztán elloholtunk a nyolcadik kerületi önkormányzathoz Jura anyakönyvi kivonatának a másolatáért, aztán pedig a kilencedik kerületben folytattuk. Először az én anyakönyvi kivonatomért mentünk, aztán pedig bejelentkezni az esküvőre. Ugyanaz a nő volt ott, akinél az apasági nyilatkozatot tettük. Mindenki olyan nagyon kedves volt, hogy hihetetlen. Mintha nem is egy hivatalban járnánk. Végül sikerült megszervezni, jövő hét pénteken lesz az esküvő. Hurrá!!!
(Azért amikor a nő azt mondta, hogy elfogadják a kérelmünket, hogy nem kell 30 napot várnunk, hát komolyan úgy kellett visszafognom magam, hogy azt ne mondjam, adjon össze minket azonnal.)

Tegnapelőtt éjjel csodálatos álmom volt (mondhatnám csodálatos álmot láttam), amit minden szempontból kedvező jelnek tekintek a jövőre nézvést (úgyismint házasság). Az egyik barátunk vett egy nyaralót, segítettünk berendezkedni, de nagy sajnálatukra a kertre már nem jutott pénzük. Így mi kitaláltuk Jurával, hogy felvidítjuk őket azzal, hogy csinálunk egy performanszot, eljátszuk nekik a kertet. Jura volt a nap, én pedig egy virág, és ahogy ő sütött le rám, én úgy növekedtem, és virágoztam. Boldog virág voltam, Jura pedig ragyogó fényes nap.

2003/10/29

emma segit
Jura tegnap hivatalosan is elvált ember lett. Merő tapintatból nem örömködtem túl látványosan, bár mindenki azt kérdezte, hogy megünnepeljük-e. Hát én szívesen megünnepelném... Nem sokáig élvezheti a szabadság édes mámorát, hiszen terveink szerint jövő pénteken újra bekötöm a fejét. Ennek viszont maradéktalanul örül ő is.

Emma viszont nagyon aranyos, egyre inkább úgy tűnik érti amit mondunk neki. Példának okáért nekem szokott segíteni pelenkázni. Ha kibontom felhúzza a lábát és megfogja. Közben nyög nagyokat és vigyorog. Meg kell zabálni, olyan édes.

Ajjjj megjött anyu, megyek, mert hipphopp kikéri magának, ha netezni merek, mikor ő is itt van.

2003/10/28

emma purrog
Emmán rajta van a szeparációs frász. Az egész tegnap kezdődött, mikor anyu feljött, hogy vigyázzon rá, amíg rendet rakok itthon (a lakás úgy nézett ki, mintha egy erőteljesebb gázrobbanás történt volna). Anyu ölbevette, én eltűntem a látóteréből a gyereknek, mire az addig csupa mosoly kislányom hátborzongató keserves süvöltésben tört ki. Visszamentem, megvígasztaltam. Aztán újra kikerültem a látóteréből, megint üvöltés. Visszamentem, megvígasztaltam. És ez még párszor. A vége az lett, hogy anyu jött utánam Emmával a kezében, és gondosan ügyelt rá, hogy végig a látóterében maradjak. Még így is párszor nekem kellett ölbe vennem.
De az óraátállítás is iszonyúan megviseli ám, teljesen össze van zavarodva.

Jurának ma van a válópere, kettőkor kezdődik, majd referálok.

2003/10/27

az elso barack-nyammi
Rengeteg dolgok történtek. Kibújt a második fogacskánk is, és hamiztunk barackot is (persze üveges bébiételben). A baracktól rettentetes hascsikarast kapott, úgyhogy azzal leállunk most egy kis időre, lehet hogy nincs még felkészülve az emésztőrendszere erre. Szilvágyon voltunk egyébiránt szerda óta (Jura csütörtökön jött utánunk, mert Londonban volt), és sikerült azért picit pihenni is.
Viszont végérvényesen úgy tűnik, nem megy nekünk ez az együttalvás a gyerekkel. Mivel szegény kicsikémnek második éjszaka lejegesedtek a takaró alól kilógó tagjai úgy döntöttem lesz ami lesz, velünk alszik, legalább tudom melengetni. Hát nem jött be a dolog. Ő nem tudott aludni tőlem, én meg tőle. Jura végül hajnalban megelégelte a dolgot, és (az én kérésemre) visszakerült a gyerek a saját ágyába. Boldogan aludtunk mindahányan 9-ig...

Csütörtök este pedig elkezdett esni a hó, és abba sem hagyta péntek délig. Addigra jó sok leesett, ki is mentünk Emmának megmutatni. Persze ő még kicsi ahhoz hogy értékelje, de akkor is jó buli volt.

Amikor hazaértünk telefonáltak a mamáék, hogy ottmaradt két cumi. Mondtuk, hogy nem baj, van egy egész raklappal, pont az a kettő nem fog hiányozni. Megveregettük egymás vállát Jurával, hogy milyen fasza csávók vagyunk, megúsztuk 2 cumival a feledékenységünket. Nemsokkal ezután rájöttünk, hogy ottmaradt Jura téli dzsekije, benne a pénztárcája, amiben az összes bankkártyája, személyije, lakcimkártya, jogosítvány, a számla a mosógépről, amit szerdán hoznak (természetesen be kell mutatni), stb... szóval minden, ami a hétköznapi élethez kell. És természetesen a kulcsa is...
Így mamikám ma megalkotta valószínűleg minden idők legszebb dobozát (mama egy csomagolóművész), és feladta postán. Elszórtunk pár miatyánkot, h szerdáig megérkezzen.

(Holnap lesz a válóper, Jurának igazolnia kell magát. Még szerencse, hogy az útlevele itthon volt, remélem elfogadják...)

2003/10/20

egy elvezetes furdes apaval
Kibújt az első fogacska!
Tegnap vette észre anyu. Sorra megtapogattuk, és tényleg, ott karcol egy éles kis egérfogacska. Meghatottan ölelgettük egymást Jurával hosszú másodpercekig. A mi lányunk. Csak úgy. Növesztett egy fogacskát. Döbbenet.

Este pedig mentünk pakolni, dobozolni. Hát nem volt egy fáklyásmenet. Három előtt nemsokkal végeztünk, átfagyva, fáradtan. Alig aludtunk egy keveset, és már kelni is kellett. Úgy volt, hogy jön egy szeretetszolgálat a használahtó bútorokért, ruhákért, de persze nem jönnek. Szóval marad a lomtalanítás. Ez a szó rettenetes... Elkeserítő.
Persze az emlékeket, egy csomó mindent szépen bedobozoltunk, Őrbottyánban fognak várni arra, hogy méltó helyükre kerülhessenek.
Jura pedig már meg is érkezett Londonba. Kutyafuttában tudtunk csak búcsúzni. Ilyenkor már azt szoktam várni, hogy mikor jön haza. De ma nagyon messze alszunk egymástól. Nem túl jó érzés...
Holnap dévényes torna, aztán jönnek a költöztetők. Végül lazításként levezetek Szilvágyig. Valószínűleg engem sem kell majd ringatni este.

Viszont még egy hír főcímben: egészen úgy néz ki, hogy visszajön a tejecske! Hurrá!

Képek majd lesznek, ha lesz erőm keresni és feltenni.

2003/10/18

apa etet
Reggel gyorsan elszaladtam a védő nénihez a tápi receptért. Milumil HA nevet visel. A lányok igen dícsérik a fórumon. (Végre a párologtató is szervízbe került, hála a munkanapnak.) Aztán elmentünk kirándulni Visegrádra. Az étteremben pedig megtörtént az első tápi evészet. Apa volt az elkövető. Hatalmas kő gördült le mindkettőnk szívéről, mikor a többnapi kinlódás után végre láttuk a kis sarjat, amint jóízűen cuclizza a tápit. Hát mégsem hal éhen ez a gyerek!
Holnap viszont ki kell pakolni Jura anyukájának a lakását, mert a vevők már ott toporzékolnak az ajtóban.

2003/10/17

igy olvasnak ok
Jura ezekkel a szavakkal jellemezte ezt a mai napot:
"ma elindult az AXN...
ma (is) szeretem a páromat...."
Nos nekem meglehetosen pocsek napom volt, ez a tej-dolog nagyon aggaszt. Fagyitej nem kell a kisasszonynak (megeszi, de ma pl fél óra kitartó zokogás után volt csak hajlandó). Telefonáltam már a védő néninek is, hogy írjon fel tápi-receptet, mert ez így nagyon nem megy. És minél jobban ki vagyok borulva, annál kevésbé van tejci... Ördögi kör.
Szinte összenőttem a fejővel. Mondtam is Jurának, hogy azzal az átkozott fejővel temessenek el ha kimurdelnék. Feküdjön mellettem bársonypárnán, mint a leghűségesebb társam.

A nap mélypontja mégis az volt, mikor Jura bejelentette, hogy hétfőn Londonba utazik.

2003/10/16

emma ilyen ugyes
Na túléltem a tegnapi party-t. Rettenetesen izgultam. A ruhám kész lett, cipőt is sikerült venni. A tegnapi nap meglehetősen katasztrofális volt. Ez az a nap, amikor valahogy semmi sem sikerült. De végülis minden jó, ha jó a vége. Egy csokor lufival tértünk haza 11 körül. És angolul sem kellett beszélnem. Rettenetesen kínos hogy ilyen béna vagyok, hogy még angolul sem vagyok képes beszélni. Ezért anyut teszem felelőssé! (Na jó, nem leszek igazságtalan, anyu csak részben bűnös.)

Voltunk kedden doki néninél, mivel Emma rettetesen csúnyán köhög. De a diadnózis újra csak: semmi baja, csak taknyos. Köszi. Egyébiránt már gyógyul,c sak nagyon nehezen. Viszont ha már ott voltunk le is mértük a kiscsajt. És akkor jött a döbbenet. A nem egészen 2 héttel azelőtti méréshez képest most 50 grammal volt kevesebb. Letörtem, mint a bili füle. Megbuktam anyaságból, még normális tejet sem vagyok képes csinálni szegény kis angyalkámnak. Megegyeztünk a védő nénivel, hogy következő kedden újra mérünk, és ha nincs gyarapodás, akkor "átgondoljuk az étkeztetést". Ajjaj. Ennek bizony tápszerszaga van.
Mindezek tetejébe Emma tegnap legurított 70ml teát egy húzásra. Ő, aki ezelőtt undorodva köpött ki mindent, ami nem tej volt. Hát hiába, változnak a dolgok...

Tegnap viszont végre tettem is valamit azért, hogy ne csak keseregjek magamon. Hajnalban elmentem Nóri barátnémmal tornázni. Nagyon jólesett, szuper volt. Kicsit nehéz felkelni 6-kor, de megéri. Néha elmorzsolok pár miatyánkot, hogy kitartó legyek ezügyben. Rafináltam apróbb célokat tűzök majd magam elé. Csak az esküvőig, csak még 5 cm a derekamból, csak fel tudjam cipelni a babakocsit az emeletre... Csak bejön. Elvégre felelősségteljes családanya lennék, vagy mi. Illik kitartónak lennem, különben hogy mutatok példát a gyerekemnek?!
Most izomlázam van, és nagyon buszke vagyok magamra. Ezen a téren legalábbis...

2003/10/12

emma eszik
Nem igaz, hogy minden nő imád vásárolni (ruhát, cipőt). Meglehetősen szörnyűséges hétvége áll mögöttem. Próbáltunk találni valami ruhát (és cipőt) nekem szerdára, Jura céges bulijára. Végigmásztuk az összes rohadék plázát. Rettenetes, hogy mi gagyi szemét van igen drágán. Na arról nem is beszélve, hogy nem vagyok egy konfekcióméret a mázsás tőgyeimmel. Minen egyes próbafülkében szembesültem testem önnön romjaival. Nem részletezném, álljon itt emlékül: totálisan porrá zúzódott a szülés utáni csekélyke kis önbizalmam is. Végül a harmincháromezredik boltban sikerült végre találni egy ruhát. Negyvenes méret, deréktól lefelé lóg rajtam, mint tehénen a gatya. DE! Mellben jó, szép fazon. Egy varrónő meg csak megcsinálja már nekem szerdára! Cipő nincs. Ellenben felhordtuk a téli holmikat, elraktuk a nyáriakat, de a ládák csak holnap kerülnek vissza a pinyóba. Jelenleg úgy fest a lakás, mintha egy különösen agresszív szőnyegbombázást hajtottak volna végre rajta.

Emma csak úgy falja esténként a Sinlacot. Annyira édes, tök jó ez a kajáztatás. Nagyon élvezzük mindahányan.

2003/10/10

sinlac
Ma reggel nem a megszokott szörcsögésre ébredtem, hanem egy kicsit mélyebbről jövő, más tónusú szortyogásra. Nem mondhatnám, hogy a gyógyulás hímes mezejére léptünk...
Elspuriztam a gyerekkel a körzeti dokihoz, hogy nehogy hétvégén lepjen meg valami cifra tüdőgyulladással, vagy mittoménmivel. A doki kívül-belül meghallgatta a gyereket, aztán mondta, hogy a taknyon kívül más baja nincs, porszívózzam alaposan, oszt majd elmúlik eccercsak. Na ennyit arról, hogy mennyire véd az anyatej, meg hasonló baromságok.
Dehamár ott voltam, megkérdeztem a védő néninket, hogy mit gondol, mi a fene legyen, hiszen a gyerek újabban ébred éjjel, láthatólag este nem lakik jól. (Annál szarabb érzés nem sok van, mikor látod a gyerek fején, hogy enne még, de már nincs a ciciben lófütty sem, nemhogy tej.)
Ígyhát kaptunk Sinlacot (aminek én már utánaszimatoltam persze a neten), hogy este adjuk ezt a gyereknek szopikiegészítésül. Ez valami tej- és gluténmentes pempő. Na kíváncsi leszek rá.
Az igazat megvallva persze bevezethetnék egy szopit éjjel is, de mi a túrónak? Azért annyira nem vagyk fanatikus, hogy kicsesszek magunkkal (mélységes meggyőződésem, hogy a gyereknek is jobb, ha békésen átalussza az éjszakát). A napi tápanyagszükségletét igenis egye meg nappal. Más lenne, ha a mai napig lenne éjjeli szopi pesze, de nincs, 3 hetes kora óta. Úgyis jön majd fogmanó, oszt jól megtréfál minket.
Az a mellem, amiben múlt vasárnap látogatást tett gyula, az igen gyengén muzsikál azóta. Pedig az volt az adu ász, abban mindig volt egy csomó tejci. Hát így múlik el a világ dicsősége. Nem mondom, hogy nem érzem szarul magam emiatt, de erről leginkább az a rohadt anyatej-lobbi tehet, akik azt sugalmazzák, hogy ha nem szoptatod a gyereked, nem is vagy jó anya. Persze a józan eszemmel tisztában vagyok vele, hogy attól hogy este kap kiegészítő pempőt még bőven anyatejes marad a gyerek, ennek minden előnyével.
Csakhát akkor is vacak. Megviselt ez a hét, mit ne mondjak... Nem jó nézni szegény kis mókuskám takonytól dagadó fejét, meg hallgatni a fulldoklását. Ehhh... Hócipő...

2003/10/09

gundel palacsinta
Este sütöttem palacsintát jól...

2003/10/08

hajmereszto kaland
Vannak napok, mikor jóformán semmi sem történik. Felkelsz, teszed a dolgod, porszívózod a taknyot egyszem magzatodból, eltelik a nap, este leülsz hogy megírd a post-odat, és hosszasan gondolkozol, hogy mi is történt aznap. Lényegében mondva semmi. Az egyetlen említésre méltó dolog az, hogy Emma humorérzéke továbbfejlődött. Hajmosás után ugyanis becsavartam a hajamat, nagy zöld csavarókra. Az én egyszem kislányom akárhányszor meglátott, tüntetőleg a csavarókra meredt, mintegy elbűvölve, és hangos röhögésbe kezdett... Egyszer megpróbálta kioperálni az egyiket a hajamból, de nagyon összegubancolódott, két marokra tépte az amúgy sem túl sok hajamat. Ezt nem találtam annyira viccesnek, ellenben eszembe jutott egy gyerekkori sztorim. Este (emeletes ágyon aludtam) észrevettem egy (használt) rágógumit a tévé tetején. Valamiért (már nem tudom miért) magamhoz vettem, és addig játszottam vele, míg a hajamba ragadt. Akkoriban derékig érő hajam volt. Úgy emlékszem anyu -becsületére legyen mondva -olló nélkül szedte ki belőle. És ha belegondolok, az én lányom is fog csinálni hasonló hajmeresztő dolgot.
De most azt hiszem abba is hagyom az írást, mert rettenetesen laposra sikeredett ez a mai. Kész csoda, hogy ennyit tudtam írni a mai nap után.

2003/10/07

emberek
Továbbtart a takonykór rémuralma. Ma kiváltottam az orrcseppet is, amit igen találóan "barna orrcsepp"-nek hív a szakma. Hogy miért, azt rögtön az első használat során megtudtam. A valószínűsíthetően jódot tartalmazó orrcseppet rendeltetésszerűen használva Emma orrába cseppentettem. A gyerek tartott egy strófányi hatásszünetet, majd egy jól irányzott tüsszentéssel beterítette a konyhát egyenletesen, apró barna cseppekkel.
Amúgy sem épületes látvány egy taknyos gyerek, de a barna orrcseppel mármár horrorisztikussá lehet fokozni a hatást. Köszönjük neked Barna Orrcsepp!

Tegnap megnéztük a Sakáltanyát. Hát mit mondjak, nem voltam marhára elájulva attól a filmtől. Meglehetősen középszar. Csak úgy szőrmentén.

Mellgyula távozóban, most már csak úgy fáj, mintha egész éjjel valami S/M klubban dorbézoltam volna. Úgy érzem tele van véraláfutásokkal, de nem. Az este rátett forróvizes jegtasak rögtön lecsúszott, és hajnalban tócsában ébredtem. Filózhattam, hogy ez most tej, vagy víz. Nem jöttem rá. Lényegében tökmindegy, tócsa és kész.
Sunyi módon engem is kerülget a nátha és a torokfájás. Ha még ez is elkap, lesz nemulass. Így is alig vonszolom magam.

A képet Jura küldte nekem minap. Nagyon találó, lehet hosszasan nézegetni...

2003/10/06

mastitis
Erőteljesen megszívtam pár dolgot. Először is tegnap rám tört a mellgyula. Nem egy túl jó dolog, mert azon kívül hogy az embernek le akar szakadni a cicije (természetesen fejni és szoptatni kell nagyon gyakran), még társul hozzá magas láz és influenza szerű tünetek. Magyarul az ember csendesen sirdogál egy sarokban, és minden arra járótól eutanáziát követel. Miután az algopirintől (tudom, valamelyik "i" "y", de lusta vagyok megnézni melyik), lement a lázam, és kiizadtam még azt is, amit nem ittam meg, kicsit jobban lettem. Az egészben talán az a rettenetes hasogató fejfájás a legrosszabb, az embernek be van állva a tarkója, minden hang, mozdulat, vagy fény kegyetlen éles hasító fájdalmat eredményez, mintha pengéket vagdosnának az ember agyába. Nem olyan jó.
Természetesen azt ugye említenem sem kell, hogy minden ez egy gyerekes hétvégén tör az emberre, mert mikor máskor, ha nem a legrosszabbkor?! Anyut felhívtam, és kértem, hogy jöjjön el, mert Jura nem bír a három gyerekkel (a legkisebbel még úgysem tud olyan sokmindent kezdeni), meg még velem is. Anyu nem volt túl lelkes, remek kis vasárnapi programot eszelt ki magának (a Ferencvárosi Búcsúba akart menni), de azért jött. Emmával foglalkozott, és ez nekem jól jött, mert olyan gyenge voltam, hogy a gyereket alig bírtam felemelni.
Délutánra aztán sokkal jobban lettem, elmentünk a Westend tetején lévő kertbe, merthogy talán az a szmog fölött van, és milyen jó lesz majd ott gyereket sétáltatni (közben Jura elvitte a gyerekeket moziba). Jó kis móka volt, marhára fáztam.
Aztán este megint rámtört a rossznyavaja, végül egy forró vízzel töltött jégkocka készítő tasakkal aludtam szoros közelségben. Emma elég sokszor felébredt az éjjel, még hozzá is állandóan oda kellett vánszorogni, a cumit visszailleszteni a szájába.
Aztán reggel rettenetes szörcsögésre ébredtem. Emma megint betaknyosodott. De most nagyon brutál módon. Anyu nem tud jönni segíteni (kapóra jön neki a fogadóóra), én meg itt kínlódom. Porszívózom a gyerek orrát tíz percenként (még szerencse, hogy teljesen jól tűri), és közben igyekszem nem elájulni a gyengeségtől és a kialvatanságtól (tejcit márpedig csinálni kell, Emmát igyekszem két óránként szopiztatni, már csak a mellem és az immunanyagok miatt is).
Hát ilyen kis mókásan telnek a mi napjaink. Megvagyunk...

2003/10/02

fotoarena
Mea culpa, mea maxima culpa, nincs mentségem arra, hogy mostanában nem írok. Itt a gyermek, aki most már jóformán egész nap ébren van, és vadul követeli a vele való foglalkozást. Ráadásul szegénykém ma reggelre virradóra be is taknyosodott. Egész nap hurcibáltam, ha éppen nem aludt, mert hason egy idő után elfárad, háton meg a torkára folyik a cucc, és elkezd fuldokolni. Voltunk védő néninél is, a havonként esedékes méredzkedésen, 6190 gramm a lelkem. Nem csoda, hogy szakad le ezerrel a derekam ha cipelem.
Mostanában sokat foglalkoztat a kérdés, hogy hogy lehet a második (harmadik, sokadik) gyereket is úgy szeretni, mint az elsőt. El sem tudom képzelni, hogy lehetne egy másik kicsi lény, akit ennyire imádnék. Mostanában már annyira kommunikatív és együttműködő, isteni humora van ahhoz képes, hogy 4 hónapos. Igencsak huncut is, meg kell hagyni. Amivel meg végképp megfőzött az az, hogy mosolyog ha puszilgatom, élvezi a testi kontaktusunkat. Régen ez nem volt ám így. Elhúzódott, fintorgott. Ma meg behajoltam az ágyába napközben elalvás előtt, ésmindenféle dolgokat sutyorogtam a fülébe. Ő meg hallgatta, és mint aki érti, sokat sejtetően vigyorgott. Azt hittem megzabálom.
Este amikor elalszik szopi közben, próbálom kitalálni a vonásaiból, milyen lesz felnőttnek. Milyen lesz szeme, szája, orra, az egész összességében. De mindig csak azt látom, hogy gyönyörű lesz, és ahogy egyre lazul el, ernyednek el a tagjai, úgy önti el a szívemet a szeretet.

Viszont ezzel a szeretettel együtt növekszik az aggódás is. Noha nem vagyok egy aggodalmaskodó típus, azért sokat gondolkodom ilyesmiken. Minap rettenetes rémálmom volt, Emmával történt benne egy csomó rossz dolog. Kapott valami himlőt, aztán egy oszlop nőtt az ágya mellé, ami repedezett, rá akart szakadni, én meg mozdulni sem tudtam, kiáltani akartam Jurának, de egy hang sem jött ki a torkomon. Szegény Jura rázott fel, mert ő meg arra ébredt, hogy rángatózom és vinnyogok. Napokig rányomta a bélyegét a hangulatomra ez az álom.