2006/03/29

Az alábbi levél érkezett a bébicsőszös hirdetésünkre (X. Y. egy férfi nevét rejti, mert én adok a személyiségi jogokra):

" X. Y. vagyok.
Én is őrbottyánba lakok és nagyon nagyon szeretem a gyerekeket.
Sajnos magát névről nem ismerem de szerintem ön se engem.
Az árról meg tudunk egyezni mert mivel nem kell utazgatnom és
általában ráérek ezért nem kérnék sokat.Számomra öröm hogyha
gyerekekkel lehetek ez a másik ok amiért olcsón elválalnám.
várom válaszát ha még áll az ajánlata."

Szimpatikus fiatalember, igaz?
Most zabáltam magam gyomorrontásig tejszínes-cadburry-s palacsintával. Azt hiszem az eddig jóízűen elfogyasztott két Cuba Libre után befigyel egy Jager is (nemtom hol az umlautos a, ha valaki talál egy feleslegeset küldje el nekem postafordultával).
Így aztán végképp komoly esélyekkel indulhatok a "család alkesze" titulusra, amely oly méltatlanul hever parlagon apám halála óta.
Ma ismét négy gyerekesek vagyunk, és én gyáván megléptem a felelősség elől, és léhán elautóztam egy fodrászhoz. Klassz lett a hajam, szép színes, jövő héten még hosszú is lesz. Igaz a szalonban kicsit feszengtem, különösebben nem tudtam hozzászólni a menő ékszerek fellelhetőségét taglaló témához, és lopva megtöröltem a cipőm orrát a nadrágom vádli részén. Hiába no, sáros utcában lakunk. Önvédelemből belemerültem egy pletykamagazinba, ahol teljességgel érdektelen dolgokat tudtam meg számomra ismeretlen emberekről. Felvilágosítottak, hogy ez azért van, mert nem nézem a menő sorozatokat. Hát ez tény.
Nem vagyok trendi, na... Szerencsére nem is zavar ez az állapot. Itthon mind a négy gyereket és apjukat életben, mitöbb jókedvben találtam, így levonhatom a nap mérlegét: remek volt!

2006/03/27

Jöttünk este nyolckor hazafelé, falvakon keresztül.
A levegő balzsamos, a kocsi hőmérője 16 fokot mutatott, az emberek kint zsezsegnek az utcán. Szomszédok jönnek össze a kapuk előtt egy kis trécselésre, fiatal srácok bütykölik a ladákat susogós naciban.
Ez már a tavasz, kérem szépen, és ez nagyon jó.
Szeretek vidéken lakni. A turis csaj vácon megismert, pedig életemben kétszer voltam nála, utoljára több hónapja.
Van nekünk három rigónk. Két fiú, meg egy tojó.
Az öregebbik hímé a kert ház vonalától hátrafelé lévő része, a fiatalé pedig az előkerti rész. Kétségtelenül az öreg jár jól, mert ott vannak a virágágyások, , ahol több kaját talál.
Ha a konyhaablakon nézek ki, akkor őt látom, amint fontoskodva ugrándozik, ha a nappali ablakán, akkor a fiatalt.
A tojó pedig, aki úgy néz ki mint egy kisebb, kopott hím (a tolla szürke, a csőre is fakó sárga), a madárvilág nagy ribanca.
Hol az öreg hímnek illegeti magát nagy kacéran, hol pedig a fiatalnak.
Azok meg majd összetörik magukat a nagy udvarlásban.
Tiszta Balázs só az egész...

2006/03/26

Ma tartottuk Jura szülinapját, ami holnap lesz.
A legkellemesebb körben, amit csak remélhet az ember. Csak Árpiék voltak itt, és nagyon klasszul éreztük magunkat. A torta egész jól sikerült (mitöbb: isteni lett, csak szerénységem tiltja, hogy zárójelen kívül írjam ezt), és a lámpa is klassz lett. Szóval egész jó lett.
Na nem lett tökéletes, még csak olyan sem, amilyet elképzeltem, de azért Jura nagyon örült neki.

2006/03/25

Jura azt mondta tegnap, hogy érezhető volt, ahogy a savanyú rosszkedv megülte a házat, mikor itt volt anyu.
Azon morfondíroztam, hogy hogy jutottunk idáig. Ránézek erre az összeaszott, gyűlöltettől eltorzult arcú emberre, és nem értem, hogy hogy lehet ő az anyám.
Aztán rögtön a következő gondolatom az volt, hogy hogyan kerülhetem el, hogy a gyerekem ezt gondolja rólam huszonpár év múlva. Egy hajszálon múlt csak, hogy egy másik irányba indultam el. Egy egészségesebb lelkű, boldogabb irányba.
Én sem vagyok tökéletes anya, és soha nem is leszek. De ha csak annyit tudok adni a gyerekeimnek, hogy egészséges lelkű felnőttek válnak belőlük, akkor már megtettem mindent, amit megtehettem.

Érezhető volt, ahogy egész héten vidámak és kiegyensúlyozottak voltunk, a gyerekek jókedvűek, alig volt vita, rosszalkodás. Pedig Jurát alig láttuk, rengeteget dolgozik, jóformán végig én csináltam mindent, fürdettem, fektettem, stb...
És mégis olyan jó volt.
Aztán tegnap megjelent a felhő az égen, egyre közeledett, én szorongtam, és a gyerekek persze lecsekkolták, tiszta zizik voltak.
Jurával is összevitatkoztunk. Aztán meg is állapítottuk, hogy egész héten mégcsak össze sem zördültünk, megjött anyu, erre tessék, máris marjuk egymást.

Egy gyerekfelvigyázó nénivel is beszéltem, elsőre nagyon szimpinek tűnt. Óvónő, gyermekvédelmis vagy mi a szösz, de nem is ez fogott meg benne, hanem az, hogy azt mondta, hogy addig nem is nagyon érdemes beszélnia dologról, amíg nem találkozott a gyerekekkel, mert úgyis az számít, hogy ők elfogadják-e. Jövő hétvégén eljön hozzánk. Izgi...

2006/03/24

Most nagyon belül zajlanak a dolgok, szinte nem is vágyom netezni.
De azért kiderül, hogy mennyi barátom is van nekem. Rengeteg.
Az a sok kedves szó, bíztatás. Talán nem tudom kifejezésre juttatni annyira, amennyire szeretném, de nagyon sokat jelent ez nekem.
Na mi is a legjobb szó erre? El vagyok anyátlanodva.
Világos, nem? Csak azt nem értem, hogy miért pont most, hiszen sosem volt anyám igazán. Inkább csak keresztem ő nekem, nem anyám.
De aztán egy nagyon elkámpicsorodott állapotomban néha kiválasztok egy nevet a telefonomból, és bárki kerül is a vonal másik végére, mind olyan kedvesek, megértőek és támogatóak, amennyire az ember csak kívánhatja a barátaitól. Mint a felém nyújtott kezek.
A batáraim kezébe kapaszkodva mászom egyre csak feljebb, és már érzem a friss levegő illatát.
Mert olyan ez most, mintha egy nagy, sőtét felhő vonult volna el a fejünk felől.

Aztán meg van a mai nap, amikor eljött, és hozta a teljes arzenálját. Ha esetleg nem telefonálták volna meg a barátok, akiket felhívott, hogy nekik is elmesélje, hogy milyen szemét voltam, akkor is láthattam saját szememmel, hogy mennyire össze van zuhanva.
És ha a saját szememnek sem hittem volna ne adj isten, akkor azért néhány jól megkomponált szóból kiderült.
Hogy mennyire sanyarú is most az ő sorsa. Még hűtője sincs, meg a mosógép is tönkrement, meg áldatlan állapotok uralkodnak a lakásban, jóformán lakhatatlan. A gyomra is kikészült, és a maradék pénzét most hagyta ott a gyógyszertárban, annyi gyógyszert írt fel neki az orvos.

De szerencsére azért mégiscsak elment haza, és nem aludt itt. Na persze, miután közöltem vele, hogy a vendégszobában ágyazok meg neki, és az Emma nem alhat vele. Hiszen szépen alakulnak a dolgok vele, már második éjszakája alszik szépen a saját ágyában, egy heti szoktatásunk menne füstbe, ha most megint anyuval aludna.
Azt is mondta, hogy nem biztos hogy eljön Jura szülinapjára vasárnap. Nagyon remélem hogy tényleg nem jön el, és csaphatunk egy vidám murit a barátainkkal.

Milyen igaz a mondás: az élet a barátainkkal kárpótol a rokonaink miatt.

2006/03/20

Még soha ennyire nem élveztem a tavaszt.
Élvezettel figyelem, ahogy egyre nagyobbak a föld alól előbújó virágok hajtásai. A gyerekekkel hosszasan bogarászunk a kertben, megtisztítjuk a virágágyásokat, tervezgetjük a hátsó részt (ezt tervezzük az első -idei- ütemben megcsinálni), fát (ki)vágunk.
Délelőtt, mikor kiléptünk az ajtón, Emma legalább tíz percig csak rohangált. Visítozott és rohangált.
Jó ez a tavasz.

2006/03/19

Hát megtettem.
Péntek este megmondtam anyunak, hogy költözzön el. Igyekeztem kíméletes lenni, de ebben az esetben ilyen nem létezik. Azt gondolom mindannyiunknak jobb lesz így. Idővel.
Reggel arra ébredtünk, hogy Emma zokog az ágyukban: mama! mama! hol vagy mama?!
Mama elment, azóta sem áll velem szóba. Öcsémmel beszéltem tegnap, közölte, hogy anyu náluk van, és azóta zokog, már kisírta mindkét szemét.
Hát nem tudok mit tenni, rohadt egy dolog, még akkor is, ha tudom, így lesz jó végül.

2006/03/16

Visszavonhatatlanul itt a tavasz. A levegő balzsamos, a napsütésnek ereje van, mindent sár borít.
Mi más kellemesebb időtöltést találhatna ilyenkor az ember, mint egy kis kertészkedés? Ősszel csúnyán elhanyagolva "tettük el" télire a kertet, még nem is igazán éreztük a miénknek, nagy volt ez a ránk szakadt ezer négyzetméter.
De most már hozzánk nőtt, több mint fél éve lakunk itt, ez az év már egészen a miénk lesz.
Tegnap összegereblyéztük az őszi avart egy kis helyen, megmetszettük a kerítésre futó növényt, kipucoltuk az utca kerítés előtti részét.
Ma hátul tevékenykedtünk, lebontottunk egy sátrat, amit széttépett a szél és hó, avart gereblyéztünk, és kitakarítottam a hátsó virágágyást. Ott pedig nagy meglepetés ért. Az elszáradt növények és avar alól friss hajtások bukkantak elő. Valaminő hagymás növények hajtottak ki titokban, talán tulipánok, nem tudom megállapítani.
Csupa titok még nekünk ez a kert, vajon melyik részén mi hajt ki, borul virágba...
Most kezdem megszeretni a tavaszt.

2006/03/13

Számtalanszor kérem Jurát, hogy ne kapcsoljon be reggel olyan tévé-, vagy rádióadót, ahol esetleg politikusok nyilatkozhatnak, mert reggel különösen alacsony a baromságtűrő ingerküszöböm.
Ma regggel különösen érzékeny voltam, lévén hajnali kettőkor értünk haza, és az odakint tomboló orkántól rettenetes migrén gyötört, erre mit hallok a tévéből?
Valamelyik agyament, eszement vadbarom közli, hogy az újszülött azért sír fel mikor megszületik, mert ő pontosan tisztában van vele, hogy megszületése pillanatában neki mittomén-hánymillió forint államadóssága van.
Nem szoktam ennyire felpaprikázni magam ezeken, és még csak nem is vagyok célcsoportban a választási kampányhoz (hiszen pontosan tudom kire fogok szavazni), és lehet hogy egy nagyon rossz pillanatban jutott be az agyamba ez a mondat, de ezen nagyon kiakadtam.
Azt már régóta gyanítom hogy a politikusi pályához elengedhetetlen a spontán elhalt homloklebeny (vagy orvosi igazolás a lobotómiáról), de már az is kezd világossá válni, hogy egy sikeres karrierhez minimum élmezőnyben kell lenni az egy percre eső legtöbb baromságot mondó versenyben is.
A vasárnap méltó befejezése volt ennek a remek hétvégének, napközben Árpiéknál voltunk vendégségben (Árpi szülinapja volt), gyerekestül.
Kicsit elfáradtam, részint az elfogyasztott Jager és bacardi hatása volt ez, részint meg az, hogy a gyerekek is nagyon nyűgösek voltak, jóformán egész nap rajtam lógtak. De a buli isteni, volt, remekül éreztük magunkat.
Utána pedig egy gyerek nélküli, spontán szerveződő társasparty következett a városban. Szuper volt, mert nem csak jó társasokat játszottunk, de nagyon jót beszélgettünk is, semmi kínos csend, kényszercsevegés, csak a kellemes, poénkodós, néha komolyabb témákba forduló beszélgetés (miközben a társasban gyilkoltuk egymást).
Arról nem is beszélve, hogy sokkal szórakoztatóbb egy olyan párral eltölteni az estét, akiknek szemmel láthatóan remek a házassága, és semmi kínos nyílt, vagy kevésbé nyílt öldöklés, mint olyasvalakikkel, akiknél érezhető a feszkó a levegőben.

2006/03/11

Egy remek nap, mert megérdemlem!

Nagyon régóta volt ilyen klassz napom, azt hiszem ránk fért már.

Emma jól van, az arca sem néz ki már olyan rémesen, semmi jel sem utal arra, hogy pl. agyrázkódása lenne.
De mivel kicsit köhög, és taknyos, Iván meg még mindig kicsit betegeskedik az oltástól, itthon hagytuk őket mamával, és kettesben Jurával nekiindultunk a világnak. Gyönyörűen sütött a nap!

Délelőtt eladtuk a telket, bár kicsit olcsóbban mint először gondoltuk, de sebaj.

A városba menet kiváltottuk a dzsekimet a tisztítóból, ami jobb lett mint új korában volt.

Jártunk a Kreatív Hobby boltban, ahol Jura szülinapi ajándékához vásároltam hozzávalókat (bővebbet nem írok, mert Jura is olvassa a blogomat).

Aztán átmentünk a Foltvarázs boltba, ahol vettem fonalat a kismackócsaládhoz, amit a gyerekeknek szeretnék kötni. (Az a bolt, isssstenííí, komoly küzdelemmel visszatartottam magam a vásárlástól.)

Aztán kimentünk az M5 melletti Tescoba, ahol van egy nagy kisállatfelszerelés szaküzlet. Kinéztük, hogy milyen ketrecet fogunk venni a tengerimalacnak, akit húsvéti ajándékul szánunk a gyerekeknek.

Bementünk a Tescoba is, ahol telekeladást megünneplendő habzsidőzsi alapon vettünk egy csomó 1000 ft-os dvd-t a gyerekeknek, és gumicsizmákat.

Aztán átmentünk az Arénába a lakáskutúra kiállításra, ahol láttunk gyönyörű konyhát, olyat, amilyet mi szeretnénk pont.
Össze is futottunk Cs-vel, aki meghívott minket egy kis borozgatásra a vip páholyokhoz. Nagyon szeretem Cs-t, igazán megkapó jellem. És a borai is finomak, de nagyon.

Végül hazajöttünk, ahol két vidám kis alakot találtunk, akik már nagyon vártak minket.

Szép, kerek, klassz nap volt!
Még, ilyet, sokat!

2006/03/10

Rémséges nap áll mögöttünk. Vagyis csak a második fele volt rémséges, de az nagyon.
A nagyszerű része az, hogy Emma délelőtt festegetett, és úgy tűnik egészen zseniális a gyerek. Még nincs 3 éves, és teljesen felismerhető emberkét fest. Címeket is ad a kéepknek. Úgyismint "repül a kislány", "mérges kislány popopóó", "néni haja", "szegény festék fázik" és ilyenek. Zseni. Na. Ez van.

Viszont a délután nagyon rosszul kezdődött, már nincs is kedvem újra részletesen leírni, még mindig a hatása alatt állok.
Emma leesett a székről, fejjel előre (közben beverte a fejét a másik szék sarkába), úgy hogy a kezét sem tette ki.
A szemem láttára kezdett nőni egy hatalmas diónyi vérömleny a homlokán. Kaptam a nagykést, és leszorítottam neki. Na persze ettől mégjobban üvöltött.
Aztán hívtam Jurát, hogy most azonnal induljon haza, nincs mese, vinni kell a kórházba a gyereket.
Közben Emma egy pillanat alatt elaludt az ölemben (nyilván az egész esés azért történt, mert nagyon fáradt volt).
Egy szó mint száz, elvittük a váci kórházba, ahol megvizsgálták, megröntgenezték, de szerencsére kutya baja.
Jura ahogy hazahozott minket, rohant is vissza dolgozni.
A dolog egyetlen igazán nagy tanulsága: kell venni nekem sürgősen egy kocsit.
Rám már a kocsiban hazafelé rámtört egy iszonyatos fejfájás (nyilván akkor kezdett kijönni a stressz), ami estére olyan szintre fokozódott, hogy duplán láttam, és beszélni is csak kásásan tudtam.
Szerencsére Árpi beugrott hazafelé, és hozott nekem gyógyszert, mert akkor már a falat kapartam kínomban.
Nem akarok több ilyet!

2006/03/09

Kezd a részemmé válni a ház, úgy igazából. Ma reggel vettem észre, hogy már egy ideje van egy kialakult rendje annak, hogy hogy csekkolom az időjárást reggelente (főleg hogy esett-e a hó éjjel).
Mikor félálomban caplatok a fürdőszoba felé reggel, akkor a lépcső mellett lelátok a bejárati ajtó melletti ablakon az udvar egy kis részére, ahol már nem védi a követ az előtető. Kilesek erre a kis fél négyzetméterre, és onnan mindig meglátom, hogy mi történt az éjjel. Esett-e a hó, eső, köd van, ilyes.
Nagyon megörültem annak, hogy ezt észrevettem, úgy látszik kezd szervülni bennem a ház.

2006/03/05

Nézzünk szembe a tényekkel: már megint zuhog a hó. Reggel óta kb. 20 centi esett, és nem hagyja abba. Mire leástuk magunkat Jurával a kapuig, addigra a bejárat előtt már megint vastag hóprém subállott (sic!). A tuják, fák roskadoznak a nagy súly alatt, és mire leveregettem róluk a vizes havat, addigra az én kabátom is csurig elázott.
Emma nem is akart kijönni velünk, láttam a szemében, hogy szép-szép ez a nagy hóesés, de azért mégiscsak jobb dolog a száraz, meleg lakásban Kisvakondot nézni a fotel ölében.

Nagymamám mesélte, hogy pont tegnap volt az évfordulója Szombathely bombázásának a Világháború alatt. Azt mondta gyönyörű verőfényes tavaszi nap volt, éjjel is csak úgy világítottak a csillagok. Aztán éjjel akkor is eleredt a hó, mintha a természet komorodott volna el látván a rettenetes pusztítást.
Hatvan éve az emberek egy porig lerombolt városra ébredtek, a romokat, halottakat és rügyező fákat vékony hóréteg borította, mint egy fehér halotti lepel.
Mi, hatvan évvel később, sűrű hóesésre ébredtünk, mindent betemetett a puha, csendes hó, kicsit szitkozódunk, de azért elvarázsol minket újra és újra a természet, megragadjuk a hólapátot, s eldózeroljuk a bokáig érő fehérséget. Aztán pirosra csípett arccal bemegyünk a meleg házba, és megebédelünk. Húst, terített asztalnál.
Hát egy biztos, jobban élünk mint hatvan éve...

2006/03/04

Néha azért engem is elhagy a humorérzékem.
Tegnap éppen ebédet főztem, mikor feltűnt a nagy csend. Betrappoltam a szobába, és hajhullasztó látvány tárult a szemem elé. A két kis ördögfióka kiszedte a fahasábokat a kályha mellől, szépen párhuzamosan elrendezték őket a kanapén, és egymás mellett állva ráhajolva egy-egy fadarabra rágcsálták azt.
A szájukból csorgott a fadarabkás, földes, koszos nyál, mindent (de legfőképp a kanapét), fadarabok és kosz borított.
Az ebéd természetesen odaéget.
Három napja cincálják az idegeimet, nem tudom meddig bírom még anélkül hogy ön- és közveszélyessé ne váljak. Minden front monnyon le!

2006/03/01

Jaj Lappa! De jó hogy felhoztad ezt az egész esküvős témát!
Olyan jó visszagondolni az egészre!
Mivel nem tudtuk pontosan a dátumot, hogy Jura mikor lesz szabad, nem is tervezhettunk nagy esküvőt. És milyen jó lett ez így, milyen bensőséges.

Aznap taxival mentem az anyakönyvezetőhöz, még előző nap megrendeltem a kocsit, és percre pontosan meg is érkeztek. Egy idős bácsi volt a sofőr, aki teljesen meg volt hatva, hogy egy menyasszonyt fuvaroz, mondta hogy reggel elvitte kocsimosóba a járgányt, hogy makulátlan tiszta legyen, mire jön értem.
A polgármesteri hivatalnál kisegített a kocsiból (egész pontosan előásott a sok alsószoknya és abroncs közül). Még meg is fordult a fejemben, hogy de jó, hogy életem párja nem ilyen vígjátékba illő pózban pillantja meg az arát.
Hűvös, borult november volt (november 7 ehhe).
Elrendeztem a ruhámat, és amikor felpillantottam már ott állt ő, a lépcső tetején.
Ott, és akkor egy pillanatra kisütött a nap, és egy sugara rávetült az én kedvesemre. A mai napig nem tudom hogy tényleg kisütött-e akkor a nap egy pillanatra, vagy csak az én szerelmem ragyogott fel a szívemben.

Az anyakönyvezető nő munkaidő utánra tette az esküvőnket, ő és a kolleganője ott maradtak szivességből hogy összeadjanak minket. Amikor megérkeztünk bezárták mögöttünk az épületet, mert csak mi voltunk ott.
Az anyakönyvzető nő ismert minket régről, emlékezett ránk, fél évvel korábban nála tettük az apasági nyilatkozatot Emma születése előtt.
Nagyon bensőséges volt a szertartás, egészen személyes szöveget is mondott, beleszőtte hogy hogy ismert meg minket, beszélt Emmához is kicsit, nagyon kedves volt, nem csak a sablon ásó-kapa-nagyharang.
Mi végig csókolóztunk, és mindig ránk szólt hogy ez még nem az a rész, de végül belátta hogy "bolondok" vagyunk, már csak legyintett, mikor újból és újból megcsókoltuk egymást.
Amikor végül házastárssá nyilvánított minket, a nagy megilletődött csendbe Emma kurjantott bele vidám hangon. Hát ezen már mindenki nevetett.

Aztán egy kellemes ebéd következett, végül hazamentünk kettecskén a kis lakásunkba.
Hirtelen nem is tudtunk mit kezdeni a nagy szabadsággal.
Jura tévét nézett, égett az összes lámpa, én meg neteztem. Csupa olyan dolog, amire már régóta nem volt lehetőségünk.
Mindösszesen igen jól sikerült nap volt, és persze főleg egy igen jó döntés...