2003/12/22

catan
Emma végre újra eszik. Teljesen megkönnyebbültem...

A karácsonyi bulin (Jura főnökééknél) kaptunk egy társasjátékot. Az a neve hogy Catan telepesei. Nagyon jó stratégiai játék, és úgy van megoldva, hogy a 6 éves gyerek is ugyanúgy élvezi mint mi felnőttek. Tegnap már megvettük a tengeri kiegészítő csomagot is. Nagyon vicces!
Nem tudom mit írjak, olyan sokminden történt, és valójában semmi sem. Holnapután itt a Karácsony, de egyenlőre csak annyit érzek, hogy nagyon várom már a Szentestét, amikor Emma meglátja a fát, és nagyon szeretném már látni Jura arcát, mikor kibontja az ajándékokat.

2003/12/19

mirror
Tegnap volt egy jó kis karácsonyi buli Jura főnökéjéknél. Nagyon jól szórakoztam, még angolul is beszéltem Tom feleségével. Van egy Emmával nagyjából egyidős kisbabájuk. Mint kiderült koraszülött volt, és 2 hónapig volt kórházban. Nem lehetett egyszerű. Ha jobban tudnék angolul azért szivesen elbeszélgettem volna vele, megkérdeztem volna, hogy hogy érzi magát egy idegen országban két kisgyerekkel otthon (Tom még később jár haza mint Jura) egész nap. Ő nem golyózik be? Ehh...
Jura kollegái nagyon jófejek (kivéve egyet, kit akár néven is nevezhetnék, ő komplett idióta), meg is beszéltük, hogy szervezni kéne egy activitizős bulit. Én biztos nagyon élvezném...
Szóval beindult a "gyerekes hétvége" fedőnevű akció, amit én most kicsit nehezen viselek, lévén Emma szegénykém nagyon gyagyás, Dani megkezdte a szokásos téli felsőlégúti megbetegedését (amit aztán abba sem hagy tavaszig), én meg örökösen rettegek, h mikor kapja el Emma. Persze nézhetjük a jó oldalát is, mire ovis lesz annyira megerősödik az immunrendszere, hogy egy tifusz meg sem kottyan majd neki.
Jura kollegái szerint nagyon hasonlítunk egymásra Zsófival, és kuncogva jegyezték meg, hogy Jura a lánya után választott társat. Nem kell túl mélyre néznem a lelkemben hogy bevalljam, ez egyáltalán nem esett jól. Sőt. Nagyon rosszul esett. Világ életemben második voltam mindig, mindenhol, de különösen a partnerkapcsolataimban. Akaratukon kívül egy nagyon érzékeny pontra tapintottak ezzel, még akkor is, ha ez csak egy vicc (bár mint tudjuk minden viccben van igazság).
Főleg most, hogy ilyen rohadék passzban vagyok...
Amúgy most az előbb rájöttem mi bajom van. Hiszen ez csak a jó öreg szokásos Karácsony előtti depresszióm. Azért ez a tudat nagyon megnyugtató, végülis ezzel a helyére zökkent a világ. Újévre elmúlik majd, és én végre fellélegezhetek. Remélem nem én szugerálom Emmába az agybajt (persze hogy én, ki más?!)...
Addig is igyekszem nem gondolni semmire, meghúzom magam egy csendes sarokban, és szűkölve megvárom az Újévet...

2003/12/18

screem
Üvölteni szeretnék. Hangosan és artikulálatlanul. Vörös fejjel, és taknyom-nyálam egybefolyatva.
Kezdem nagyon utálni, hogy itthon esz a rohadás. Ráadásul Emma is nagyon unja. Tiszta dilis napok ota, de ma súrolja az elviselhetetlenség határát. Közben a lakás egyre kisebb, egyre több halom holmi van (eginkább szétszórva, mert hely az persze nincs), és úgy érzem rámszorul, folytogat, mint valami nagy állat. Ahová nézek ott dolog terem. Nincs a lakásnak olyan pontja, amin ne kellene egy kicsit pakolni, reparálni, molyolni. És hiába csinálom egész nap, nincs vége. Tényleg üvölteni akarok, és kivágni a büdös picsába minden tetves rohadék szemét holmit, ami láb alatt van.
Emberek közé akarok menni. Értelmes, felnőtt, érthetően beszélő emberek közé.
És nem akarok gyereket látni. Sem a sajátomat, másét meg főleg nem. Nem bírom tovább idiótán hammogva és gügyögve (egy órán keresztül) a pempőt lapátolni egy kisbabába, aki mindenre elszántan igyekszik ebben meggátolni.
Nap mint nap, mindig ugyanaz. Közben pedig semmi értelmes dolognak nem tudok nekilátni, mert egyrészt ha már van időm, akkor valami házimunkával molyolok, de ha mégsem, akkor sincs semmi értelme, mert nem lehet úgy semmibe sem belemélyedni, hogy bármikor félbe kell szakítani...
Megyek és felkötöm magam. (Persze csak ha találok valami használható zsineget ebben a tetves kuplerájban.) grrrrrr...

2003/12/16

na jo, ez nem thai no
Kifejlesztettem egy szépruha- és üléshuzatbarát etetési módot színes pempők esetére. Van etetősruha (ezer éves, több gyereket kiszolgált ócska rugi), előke (ikejás) éééééééés egy régi fehér törölköző az etetőszékre. Azért fehér, mert azt könnyű folttalanítani. Persze ez még nem igazi etetőszék, csak a hordozó, és bármennyire tiritarka is, csúnyán meglátszanak rajta a kajafoltok.
Ennek örömére még a konyhában kiszédült az üvegből a kiskanál. Természetesen (gyengébb idegzetűek és tisztaságmániások most ugorjanak a következő bekezdéshez) cékla-sütőtök kombináció volt benne. Ez saját készítésű elegy, szigorúan bio alapanyagokból (tartalmazott még csicsókát és anyatejet is, de az nem hagy maradandó foltot).
Megveregettem a vállamat, és beképzelten kacagtam önnön leleményességemen, hogy végre feltaláltam a fájdalommentes babaétkeztetést... A Sors máshogy rendelte...
Az elsőn kívül még kétszer fordult ki a kanál az üvegből. Először a fehér lepedőre (igen, az ágyban etetem a gyereket, máshol nincs hely), majd másodszor a szárítóról reggel levett (egyébiránt egyetlen) itthoni nadrágomra. Az szolgált egyedül némi vigasszal, hogy egy óvatlan pillanatban Emma széles ívben köpte ki a főzeléket, beterítve az előkét és a kajálós ruháját is. Kevéske vígasz, de ki a kicsit nem becsüli... ugyebár.

Azért az elgondolkodtató, hogy mostanában nem értekezek túl magasröptű dolgokról. Igen, az embert bedarálja a gyereknevelés. A gyerek megállás nélküli input (tej, tápi, főzelék, gyümölcs, tea, gyógyszer stb...) és output (kaki, pisi, takony, stb...) tevékenységének ellenőrzése, és szórakoztatása fárasztóbb, mint szenet lapátolni a bányában. Néha kicsit lazítok olvasással (Merle Francia históriájának kb ötödik köteténél tartok), de valójában este gondolattalanul zuhanok ágyba. (A háztartást direkt nem említem, az szinte szórakozás-számba megy, hiszen a szennyes edények és ruhák nem kezdenek el nyűgösen nyifogni, ha leteszi őket az ember valahova, és nem köteles az ember beszélgetni velük. Persze lehet, de az már más kávéház.)
Vajon valóban meddig tud az ember szórakoztató, széleslátókörű és művelt társa maradni a férjének, aki viszont egy ingergazdag környzetben tölti a napjának jelentős hányadát?!
Mindenesetre komolyan megrémültem a minap, mikor már a Mónika show-ra fanyalodtam. Innen csak egy ugrás (nem, nem a Sugár) a délelőtti matiné, a lompos megjelenés, az elhízás és a frigiditás. Jaj, most úgy megrémültem, hogy gyorsan eszek is egy kis thai kaját. Pálcikával, hogy érezzem milyen multikulti nagyvilági nő is vagyok én.

2003/12/15

havas fenyo szilvagyon
Hehhh... Az előbb bevillantott a tél, de el is takarodott. Konkrétan arról van szó, hogy kb. 5 percig hóvihar volt. Most persze már szebben süt a nap, mint az elmúlt pár héten bármikor is. Nagyobb átélést kéne belevinni, hát hogy lesz így fehér Karácsonyunk?!

Mára virradóra úgy döntöttem, vége a lazsálásnak, gyógyultnak nyilvánítottam magam az összes kórságból, és nekiugrottam a házimunkának. Nem túl szórakoztató program, de legalább a lelkiismeretem nyugodt. A konyha meg van csinálva (azóta már újra összekoszolva), mosok, kicsit molyoltam a könyvespolcon is.
A legnagyobb baj ezzel a lakással az, hogy kb feleakkora, mint lennie kéne. Tudom, tudom, sok ember sokkal kisebb lakásban él (mint pl én gyerekkoromban), de annak a sok embernek valószínüleg nem könyvmániás a férje. Persze ez igazságtalan, hiszen nekem is rengeteg mániám van. Közös nagy örömünk a gyűjtögetés. Megveszünk minden vackot, aztán persze főhet a fejünk, hogy hova rakjuk. Jura cipősdobozokat gyűjt, én meg befőttesüveget (különös tekintettel a bébiételes üvegre). Tegnap már javasoltam, hogy talán az ő cipősdobozaiba tehetnők az én befőttesüvegeimet...

2003/12/14

laz
Ehh... Végigsöpört a családon egy jó kis betegség. Én kaptam a legtöbbet, a teljes repertoárt végigzongoráztam. Hányás, hasmenés, torok- és fejfájás, magas láz, nátha, gyengeség, izületi fájdalmak, stb, stb... Emmának a gyengített verzió maradt, ő csak lázas volt, kicsit náthás és nyűgös. A legnehezebb az volt, mikor hulla betegen (és nyűgösen) kell apolni a hulla beteg (és nyűgös) gyereket. Nem annyira jó dolog. Szerencsére (kopp kopp kopp) úgy tűnik kezdünk kilábalni belőle.

És hopp, az ártatlan polgár amint kilát a takonyból mit vesz észre? Nyakunkon a Karácsony.
Szombaton sikerült egy huszárvágással elintéznem a maradék bevásárlást, így már csak csomagolópapír és ajándékkísérőt kell venni.
Hónak persze nyoma sincs, és a megszokott örjöngéssé fajult vásárló hordákon kívül jóformán semmi sem utal arra, hogy vészes gyorsasággal közelg Az Ünnep. Az ablakokban is csak igen visszafogottan világítanak a szines égősorok, és a mi erkélyünkön nyarat megszégynítő bujasággal hajt és virágzik a muskátli. Teljesen önellátóvá képezte ki magát, kb 2 hónapja nem locsoltam, és tápoldatot sem kapott. Ez valami mutáns lehet...
E-mail-en is csak egy-két eltévedt karácsonyi angyalkás-fenyőfás jókínánság-giccs jött eddig.
Mindazonáltal nagyon várom már a Szentestét, mert látni akarom Jura arcát, mikor az ajándékait kibontogatja.
Emma még nagyon kicsi ahhoz, hogy igazán élvezhesse. Azt hiszem nála a nagy öröm a csomagolópapírok zizegtetésében fog kimerülni.

Ja, és elolvastam a Harry Potter 5. részét is... Hááát... Többszáz oldal, de nem az a körömrágós izgalom. Mellesleg meg is értem. Nemrég született kisbabája a nőnek (akkor, amikor ezt a könyvet irta), és hát gondolom jobb dolga is volt ennél...

2003/12/05

aerobic
Egyre ritkábban ülök le a gép elé mostanában, reggel jobbára már be sem kapcsolom. De bizton állíthatom (előéletem megfelelő történelmi háttere után), múló szeszélyről van csak szó. Egy kis időre vége annak a fanatikus időszaknak, mikor reggel a wc felé menet benyomtam a gépet, majd az első szusszanásnyi időmben levetettem magam elé. Lázasan blogoztam, fórumoztam, szörföztem. Akaraterő kellett ehhez is, mint minden szenvedély csillapításához. Rájöttem, hogy az nagyon nem lesz jó sem nekem, sem az Emmának, sem Jurának, ha én egész nap itt punnyadok a gép előtt. Ebben az esetben kizárólag én szórakozom jobbára felhőtlenül... Csak közben a lakás ezer felé szalad, Emma nyüglődik, mert nem foglalkozom vele, és semmivel sem jutok előrébb estére. Arról nem is beszélve, hogy semmiféleképpen nem akarok lemondani a kézzel készített karácsonyi ajándék nemes hagyományáról, és az így felszabaduló (igen jelentős) időben tudok ezzel is foglalkozni.
Én ugyebár felelősségteljes, családanya vagyok, mitöbb feleség, egy gyermek nevelése (szellemi, testi fejlődése), és egy házasság sorsa nyugszik a vállamon. Nem akarom elrontani. Nem akarom olyan lakásba hazavárni a munkától megfáradt kedvesemet, amit még az ENSZ is katasztófa súlytotta övezetnek nyilvánítana.
És hát hogy tovább fényezzem a glóriámat (ide még egy kis szidolt!), meglehetősen büszke vagyok arra, hogy egész jól csinálom ezt a reggeli torna dolgot. Előző este mindig határozottan meg vagyok győződve arról, hogy másnap semmiféleképpen nem lesz erőm felkelni, és elmenni tornázni. Ebben csak nagyon kicsit tévedek mindig, hiszen másnap (ha válogatott szitkok közepette is, de) elmegyek. Komoly szerepe van annak a dologban, hogy nem akarok puhánynak látszani a világ (jobbanmondva A Világ előtt).
Ma reggel mégis kisebbfajta katasztrófa történt úgyis. Szépen gyanútlanul (és szokás szerint késve) vánszorgunk befelé Nórival a vesztőhelyre, mikor a recós csaj közli jó előre, hogy ma nem a Judit tart órát. Kicsit megszeppentünk, de már nem volt visszaút.
A zsigereimben éreztem már, hogy ennek nem lesz jó vége.
Kiderült, hogy egy fiatal srác kapta meg a megtisztelő szerepet, hogy eltunyult testünket megmozgassa. Talán ha húsz éves lehetett a kis drága. Nagyon trendi fekete ujjatlan póló, szolidan passzentos fekete naci, enyhén fényes sportcipő (nem is tudtam, hogy gyártanak sport-lakkcipőt férfi méretben). Nem tehetek róla, nekem a Norbi sem jön be, bár ez a srác azért kicsit jobb kiadása ennek az állatfajnak. Ahhoz túl öreg vagyok, hogy láttára megcsillanjon a szemem, túl fiatal, hogy megnyaljam a szám szélét ha közelebb jön (nem is vagyok egy tipikus szexésnyújorkos szingli), és túl rendben van a szexuális életem ahhoz, hogy ne kizárólag csalódottságot érezzek arra a gondolatra, hogy ő fog órát tartani a megszokott csajszi helyett.
Ráadásul amióta megtaláltam a párom, meglehetősen konzervatív nézeteket vallok bizonyos dolgokról. Én nők között, nők előtt akarok izzadni, fintorogni, morogni és jóízüen lecsalni gyakorlatokat.
A reggel mélypontja mégiscsak az volt, mikor négykézláb emelgettem a lábamat fölfelé, és a nadrágom szára visszacsúszott a téremig, felfedve fehér és szőrös lábamat (nincs mentségem, lusta vagyok gyantázni és szolizni). Nagyon imátkoztam, hogy nem akkor jöjjön oda a kölyök. Ehhhh Isten nem látta be, hogy ez komoly törés lehet az önbecsülésemnek, mert nemcsak hogy odajött, de még meg is mutatta, hogy hogyan kell megcsinálni a gyakorlatot helyesen (mellesleg vazze én is tudom, hogy nem jól csinálom, de jól nem tudom csinálni, mert akkor leszakad a lábam a fájdalomtól, és mit kezd Jura egy féllábú asszonnyal - ennyivel azért tartozom neki).
Hát így esett, hogy megkaptam a végső lökést a gyantázás rögös útja felé. Jurának egy szőrtelen lábú asszonyt fog hozni a Mikulás...