2011/02/28

Egész jó kis hétvége lett volna, ha a gyerekek nincsenek össznépileg megkattanva. Ez az a megkattanás, amikor hajnali ötkor már olyan zsivajt csapnak mint egy fapados légitársaság beszállási oldala július elején.
Mindenki egyszerre beszél, visít, csépeli a másik fejét, rombol és követelőzik. Ez délelőttre kicsit jobban felpörög, majd következik úgy másfél óra csend, ha sikerül rávenni őket, hogy menjenek ki a kertbe játszani. Természetesen nem akarnak kimenni. A csend is csak viszonylagos, mert kint ugyanúgy visítanak és zajonganak, csak szerencsére jól hangszigetelt ablakokat vettünk legutóbb.
Aztán rimánkodni kell nekik, hogy jöjjenek be, mert ronggyá ázott minden réteg ruha rajtuk, a rájuk ragadt sártól öt kiló pluszt cipelnek, és egyébként is Kínáig lóg a takony az orrukból.
Kisebb közelharc árán bejönnek, levetkőznek, megmosdanak. Az előszoba láttán gyanítható, hogy az öt kiló sár fejenként volt értendő, és a kutyára is jutott.
Megpihennek egy kis időre, de csak hogy a konyhát elárasszák morzsával, és különféle ragacsos dolgokkal, esetleg üvegszilánkokkal.

Ezek után minden folytatódik ugyanúgy, az építőkockán/legón/társason/wii-n/számítógépen/bármilyen játékon visításig, egymás csépeléséig összevesznek. De ekkor már mi is ordítunk, mert az idegeink cafatokban lógnak, az agyunk rég kifolyt a fülünkön.
Néha elszökünk egy-egy percre, addig a másik tartja a frontot, Jura pedig álmodozva simogatja a telefonját, hátha felhívja a Sanyi, hogy mostazonnal el kell utaznia nagyonfontos céges ügyben mondjuk Zimbabwébe olyan tíz-tizenkét évre.
Anyu összeesett arccal azt hajtogatja, hogy ő ezt már nem bírja tovább, jövő héten nem jön (ezt mondogatja egy ideje, de az arckifejezéséből ítélve most komolyan is gondolja). Mélységesen megértem, és biztosítom róla, hogy ha tehetném, én se jönnék. De nekem muszáj, mert itt lakom, és én szültem ezt a szakajtónyi ördögfiókát.

Jura sajnálkozva közli, hogy a héten saaaajnos Lengyelországba kell utaznia, de legalább van benne annyi jóérzés, hogy próbálja elrejteni a megkönnyebbülését.
Én egy pillanatra lehunyom a szemem, felpörög előttem, hogy mit és hogyan kell átszerveznem, valamint azt hajtogatom magamnak, hogy nagyon szar dolog egy multinál dolgozni, a Sanyi pedig multi szemmel mérve is egy szemét rabszolgahajcsár, és nagyon egészségtelen dolog egy héten háromszor öt üzleti vacsorát lebonyolítani különféle nagyonjó éttermekben. Elhessegetem az elmémbe tóduló képeket a csendes szállodai szobákról, sushi bárokról, és felnőtt beszélgetésekről. Megszidom magam gondolatban, hiszen az irigység nagyon csúnya dolog, ez a drága ember értünk húzza az igát, csak hogy én itthon reszelgethessem a körmömet. És tényleg fárasztó a repülő út, szálegyedül hosszasan ücsörögni egy jó könyvvel, a légnyomás ingadozástól pedig rettenetesen felpuffad az ember.

Vasárnap persze elmegyünk kirándulni, a kicsi is jön velünk a hátihordozóban. Erdei ösvényeken, vízmosásokban talpalunk, megfigyelünk mindent, amit egy kiránduláson meg lehet figyelni, kicsit talán mégis jobb lenne a hangulat, ha a két gyerek nem kétfelé akarna menni, nem vesznének össze minden boton és kődarabon. A legtávolabbi ponton természetesen nagyon elfáradnak, éhesek, szomjasak lesznek, valamint pisilniük és kakilniuk kell, noha ettek, ittak, pisiltek, kakiltak indulás előtt.
Ráfaragnak, mert a kocsiban van szendvics és innivaló, valamint nyilvános wc, ahol parkolunk. Gatyaféken vissza, de persze a közeli játszótérnél kiderül, hogy annyira mégsem kínozza őket a szükség, mert rögtön elfelejtkeznek mindenről a hólés homokozó láttán.
Amikor már mindenki bugyiig átázott, és fejtetőig sáros, és egyébként is Kínáig lóg a takony az orrukból, hízelgéssel, fenyegetéssel és feszítővassal beorigamizzuk őket a kocsiba, a különféle botokat és köveket betárazzuk a csomagtartóba, el is indulunk haza.
Otthon vetkőzés, fürdés. További konyhamocskolás, visítás, rohangászás fekvésig.

A fekvés már gördülékenyen zajlik, hiszen szigorú menetrend szerint következnek a dolgok egymás után, erre már rászoktattam őket.
Miközben ezt az egészet kiírtam magamból, rá is jöttem a megoldásra, amit eddig nem akartam belátni. Csak akkor viselkednek ilyen elmebeteg módon, ha szervezetlen az idejük. Nem véletlen, hogy az esték mindig békések, hiszen tudják, hogy mi mi után következik, minden nap úgy van, nincs apelláta. Ellenben a hétvégékkel, amikor próbálnánk mi is lazítani, ezért szétcsúszik minden. Írok is egy szigorú napirendet a hétvégékre is, és bármennyire utálni fogom, be fogom tartatni mindenkivel (hát igen, Jurába is bele kell verni, hiszen ő még mindig nem érti, hogy miért is nem lehet este fekvéskor még egy kicsit számítógépezni a gyereknek, hiszen olyan jól belejöttek, és még van nitró bónuszuk is).
Talán pár év múlva hódolhatunk a spontán örömöknek, addig is katonás rend, hátha hoz valami kis hasznot.

2011/02/26

Ivánduma

- Anyaaa! Hozd a krémet, nagyon mécses a szám!
- Milyen?
- Hát mécses! Nézd!
- Ja, cserepes...
- Nem kaptam el valami mécses-gyulladást, vagyis cserepes-gyulladást?

2011/02/23

Ma kicsit lassabban őröltek a malmok a Bókay utcában, elég sokáig ott voltunk. Milos egy tündérfalat volt, kiválóan tűrte a hosszas várakozást (összesen 2,5 óra), az UH-on érdeklődően nézte a monitort, felhúzta a bodyját, amikor kellett, hason fekve pedig vígan könyökölt, és dumált.
A végső konklúzió az lett, hogy bár a bal vese (a rosszabbik) kicsit romlott, a kéregállomány azért teljesen jó, szóval végső soron sem jobb, sem rosszabb, mint eddig.
Ez pedig jó hír.
Egy év múlva kontroll.
Ma megyünk kontrollra a nefrológiára. Tudom, hogy nem lesz semmi, mégis olyan ideges vagyok, hogy a gyomrom borsónyi méretben görcsöl a hasam mélyén.
Jóformán egy vizsgálat sem tud ilyen stresszt kihozni belőlem, mint ez a nyavajás vesebalhé. Pedig már minden majdnem tökéletesen rendben van.
Olyan erővel tör fel belőlem az összes emlék, de különösen az első, mint ha tegnap történt volna...
Az a dermedt csend olyan éles ellentétben volt az addigi vidám babamozizással, mikor feltűnt a monitoron a két hatalmas folt, ahol a veséje kellett volna lennie.
Amikor kitámolyogtunk a vizsgálóból, és vártuk a számla kiállítását, úgy éreztem megfulladok, ki kellett szaladnom a rendelőből.
Az üvöltve zokogás a kocsiban, hogy az én gyerekemnek nem lehet baja.
Nem lett baja, minden a legtökéletesebben alakul, jobban, mint azt bárki remélte. Mégis bennem van a sokk a mai napig, és ilyenkor előhívódik...

2011/02/21



Megérkezett végre a bevinás csomagom, amit már hetek óta vártam. Jahhhhjjjj csupa selyem és puha gyapjú, transzban ülök a doboz előtt, kipakolom, bepakolom, simogatom, nézegetem. Képzeletben megcsináltam már egy csomó babát, manót, angyalt belőle. Szép lassan pedig tett is követi a képzeletet.
Milos szülinapi bulija meglehetősen szerény volt, de annál vidámabb. A tortát együtt sütöttük, a tetejére gesztenyemasszából formáztuk a figurákat. Emma csigát, Jura és Iván egy vitorlás hajót (Milos jele a bölcsiben), én pedig két kisautót, mert imádja az autókat.
Emma készített egy csodálatos koronát az ünnepeltnek.
Az ajándék pedig telitalálat lett, egy nagyméretű építőkocka szett. Azóta is komoly építkezés folyik.
Megérkezett Gergőke!
Tegnap éjjel született kb. 400 grammal és 30 cm-rel:




Közös kép a boldog tulajdonossal:

Gergőke papa-baba tornán:

Miloska is szeretne egy ilyen babát, ha csak teheti, ellopja Ivántól.


Gergőkét én varrtam, minden része kézzel készült, apró láthatatlan öltésekkel. Igazi waldorf manó, belül gyapjúval, kívül biopamut baba-testanyaggal, bébiplüssel, mohair gyapjú fonal hajjal. Eredetileg Milos szülinapi ajándéka lett volna, de Iván beleszeretett, mikor Gergőke még csak egy kis fej volt, és kikönyörögte, hogy az övé lehessen.
Én névnek Petit javasoltam, de Iván szerint ő Gergőke. Ez azért érdekes, mert Anna, Peti, Gergő meséket teljesen magukra húzzák, hiszen tökéletesen behelyettesíthetők a szereplők, a születési sorrend, és a korkülönbségek is stimmelnek. Talán Gergőke azért született, hogy Iván kijátssza vele a Milos miatt érzett feszültségeket.
Mindenesetre ma boldogan vitte oviba, és kint az udvaron gondosan bebújtatta a kabátjába, nehogy megfázzon.

2011/02/20



Két éves...
Számokban 12 kg, és 84 cm.
Egyre szebben beszél, igazi papagáj. Mindent megismétel, olyan ennivalóan édes kis pofával, hogy meg kell zabálni. Amióta jobban ért, és fejezi ki magát, a rémes kétéves dac is múlóban.
Egyre jobban lehet hatni a józan eszére, belátására, és ez már egy kegyelmi állapot.
Most tanuljuk, hogyan válassza le magát rólam tudati szinten. Tanulgatjuk, hogy ő Milos, én meg anya. Néha azért még összemosódik a kettő.
Na és persze cici, cici, cici. Most tanulgatjuk, hogy csak napi 3-4 cicizés legyen csak, ne folyamatos, ha együtt vagyunk. Folyamatosan gajdol, beszél, és 1-2-szer azért még ébred éjjel. Ahogy csökkentjük a cicizést, úgy növekszik az igazán átaludt éjszakák száma. Fél nyolckor fekszik (Lapka malacka után), és öt-hat között kel.
Akkor még szopizik egy fél órát az ágyunkban, aztán kérlelhetetlenül indul a reggel.
Összességében egy imádnivaló, rettenetesen fárasztó, csupa mosoly mókamiki. Rengeteget mókázik, viccelődik, egyből megszeretteti magát másokkal.

2011/02/16

Mit főzzek ma?
Rászoktam, hogy naponta főzök. Több oka is van ennek. A költséghatékonysága mellett egyszerűen jobb a saját főztömet enni. Egy ideig rendeltem innen, aztán onnan, aztán amonnan, de minden kajarendelőnek meguntam az ízét egy idő után, otthon kell lenni, pénzt kell számolgatni, mikor jön a futár.
Aztán persze a végén mindig az lett, hogy nem ettem meleg ételt, vagy rendeltem egy pizzát. Ez se nem egészséges, se nem túl olcsó megoldás.
Végül vettem egy nagy levegőt, és nekiláttam. A naptáramba folyamatosan írok, ha valami eszembe jut, végül hétfő délelőtt összeállítom a menüsort, és be is vásárolok hozzá. Kész listával megyek, így nagyon sok ötletszerű vásárlástól kímélem meg magam.
Én azt eszem, amit aznap főzök, Jurának pedig másnapra csomagolom ugyanazt. Ő is imádja, végre rendes kaja kerül az asztalára, nem valami kifőzdés szutyok.
Amiket főzök egyszerűek, gyorsak, másnapra is jók.

Álljon itt ötletnek (magamnak és másnak), néhány menüsor:
zöldbabfőzelék sült virslivel, rakott kel, paprikás krumpli, paradicsomos káposzta, halgolyó
spenót főzelék, sertésszűz dubarry, borsófőzelék, rakott krumpli, vargabéles
lencse főzelék, rakott zöldbab, csirkeragu leves bögrés sütivel, gombapörkölt nokedlivel, túrós tészta

2011/02/14

Allergia vizsgálat
Tegnap vittük Milost egy másik helyre tejallergia ügyben. Nagyon örülök, hogy váltottunk, egy laikus számára, mint én, szakmailag itt is teljesen rendjén volt a dolog, de a körítés sokkal-sokkal szimpatikusabb volt, mint a régi helyen.
Eleve ez egy gyerekrendelő, az egész hangulata is megfelelőbb egy kétéves számára, mint a BA.
Az asszisztens hölgy és a doktornő nagyon kedves volt, alapos, mindent elmagyarázott, és külön tetszett, hogy nem beszéltek rá azonnal a legdrágább vizsgálatra.
Nagyon gondosan kikérdeztek minket, partnerként kezeltek, nem a páciens bosszantó toldalékaként. Mivel nekem mogyoróallergiám van, ezért úgy döntött a doki néni, hogy teszteljük le erre is Milost. A szurkálós bőrpróba mellett tettük le a voksunkat első körben.
Nyolc karcolást kapott szegény mókuskám, sima tej, allergén tej, tojás, szója, kétféle mogyoró, egy kontroll negatív és egy kontroll pozitív. Egy hang nélkül tűrte a karcolást, inkább érdeklődve nézte az eseményeket. Szépen ült mozdulatlan kézzel nagyon sokáig. Szerintem fél óra biztos volt. A végén már kicsit huzigálta a kezét, de viszketett is neki rendesen.
Nagyon érdekes eredmény jött ki. A tej először bepirosodott, de az hamar el is múlt, így a végén a kétféle tejre, tojásra, szójára negatív jött ki, a kétféle mogyoróra pedig pozitív.
A doki néni szerint az arcán lévő pattanások is inkább az olajos magvakra való allergia miatt gyanúsak.
Hallelúja, ez az első doki, aki nem hajt el a vérbe, mikor felhozom Milos pattanásait. Születése óta ragyás a képe szegénykémnek, néha igazán csúnya. Ahány dokinak felhoztam eddig (incl. a főtótumfaktum gasztrós főorvosnőt is!), mindegyik azt mondta, hogy ó, az semmi.
Baszki a semmi az, mikor nem ragyás a gyerek feje... Kiderült, hogy csak oda kell figyelni, és rögtön kiderül, hogy mégis valami...
Mivel a tejre negatív jött ki, a következő napirendi pont a tejterhelés lesz, külön örömömre nem kétnapos kórházi bent fekvéssel, hanem ott a rendelőben egy erre kialakított szobában. Úgy beszéltük meg, hogy most egy teljes olajos magvak diéta, és 2-3 hét múlva tejterhelés, hogy az addig kiürült olajos magvak ne zavarjanak bele.
Kaptunk egy dietetikus hölgy e-mail-jét, ő segít abban, hogyan is legyen ez az egész. Beszélnem kell a bölcsisekkel is, hogy így is tudják-e vállalni a kaját, vagy főznöm kell Milosnak.
Hogy mennyit fizettünk? Sokat, de egy fillért sem bánok...

2011/02/12

Mikor azt hinném, hogy na ma aztán nagyon szuper napot csináltunk nekik, amikor tényleg jófej szülőnek érezzük magunkat, akkor bebizonyítják, hogy lószart.
Persze tudom én, ne várjunk hálát a gyerektől, ez eleve hülyeség.
De ma tényleg minden volt, aminek gyerek örülhet, voltunk kisállat kiállításon, hosszasan rajzoltak, színeztek ott, sünit simogattak. Délután Jura másfél órát focizott velük a kertben. Igazi klassz nap volt szerintünk... De ők továbbra is egymás haját tépik csomószám, ugrálnak, őrjöngenek, üvöltönek, szaladgálnak, mint ha egész nap egy üres szobában ülhettek volna csak. Nem várom, hogy örömkönnyektől csillogó szemekkel mondják, hogy anya, apa, de szuper volt ma minden, tényleg nem. De basszameg legalább ne pörögjenek úgy, mint egy (három) megveszekedett búgócsiga.
Felhős tekintettel nézünk ilyenkor egymásra, és biztatjuk egymást, hogy egyszer csak felnőnek, és akkor végre nyugtunk lesz. Ha addig fel nem kötjük magunkat egy csendes keresztgerendára...

2011/02/11

Ovis farsang, avagy a jelmezek élete
Ezt a két jelmezt három éve varrtam, őrült nagy munkával. Akkor Emma és Iván hordta. Utána még egy ismerős kisfiú is kölcsönkapta egymás utáni két évben, végül ma újabb portyára indultak a kis oroszlánzsiványok. Csak most Iván és Milos bújt ragadozóbőrbe.
Összehasonlításképp álljon itt két kép, akkor és most-ról.


2011/02/05

Emma Jóságos Északi Boszorkány volt farsangon. Nagyon sokat dolgoztunk a jelmezével, délelőtt még a kalapját gyártottuk. Nagyon erős volt a mezőny, szinte mindenki házilag készített, nagyon ötletes, igényes jelmezben volt. Emmát hosszasan győzködtem, hogy induljon a versenyen, a legutolsó pillanatban állt be. Megérte, harmadik lett, kb. húsz gyerek közül. A nyereménye egy HM füzet lett. Íme a büszke nyertes:

2011/02/04

Emmaduma

Emma Ivánnak:
- A Milos igenis egy nagyon okos kisfiú! És te is az vagy, csak nem nézel szembe a tényekkel...
De hogy jól is írjak...
Gyúrunk vazze, Edinával. Még csak félve írom le, mert kétszer voltam mindösszesen, és hát az én kitartásommal hátizé, ki tudja, mi lesz belőle.
Edina mondta, hogy mérjem le magam centire, hogy honnan indulok. A haskerületemet utoljára szülés előtt mértem le (azaz két éve), azóta semmiképp nem vitt rá a lélek, nem véletlenül...
Tegnap odasandítottam, huhhh, blőőőe, számokkal nem sokkolnám a világhálót, feledje jótékony homály, egy biztos, több, mint amennyi lánykoromban a csípőbőségem volt...
Régen nagyon sokat jártam kondizni, főleg a szerelmi bánataimat kikúrálandó (ebből is látszik, hogy a történelem előtti időkről van szó), de bármennyire is le vagyok pattanva, pont olyan jól esett, mint akkor.
Remélem kitart a lelkesedésem, mert nagyon rámfér mindenféle szempontból...
Beteg, beteg beteg...
mindig mindenki, nagyon régóta. December közepe óta három napot volt mind a három gyerek intézményben (azok sem egymás utáni napok voltak). Ilyenkor nagyon megértem azokat a cégeket, akik kicsit fázva vesznek fel egy három kisgyerekes anyukát. Másfél hónap alatt három nap munkaképesség nagyon durva, ha én magam a nem létező munkáltatóm lennék, kirúgnám magam, de iziben.
Nyelvlógatva loholok a dolgom után, valaki mindig rám akaszkodik, nyíg a fülembe, köhög, fosik, lázasodik, pöttyösödik, bepisil.
Túlélésre játszom, tiszta sor, részemről a hőn áhított tavasz nem csak úri passzió, hanem szabadulás a közkórházi állapotokból. Mert már komolyan pont teszek rá, hogy esik a hó, vagy sem, fagy, vagy olvad, köd, vagy napsütés, zombiként vonszolom magam át a napokon.
Szabadulnék, de rettenetesen, visítva menekülnék a kölykeim elől, mert úgy érzem a bőröm alá bújnak, szétrágnak, kiszipolyoznak, addig, addig, amíg az én önvalóm eltűnik végleg, csak egy ápoló, ellátó anyagép marad belőlem.