2010/04/28

Tegnap megvolt az első iskolás szülői.
Az első fél órában az őrbottyáni iskola igazgatónője adta elő magát, meghallgathattuk az élettörténetét, munkásságát (bár ez senkit sem érdekelt).
Aztán Ildikó néni mesélt arról, honnan látszik, hogy egy gyerek iskolaérett. Ami mondjuk alapvetően érdekes dolog, de hát csupa olyan szülő ült ott, akinek iskolaéretté lett nyilvánítva a gyereke, mitöbb fel is vétetett az első osztályba.
Végül a másfél órából az utolsó húsz percben el is hangzott az érdemi mondanivaló, mi az iskola rendje, mik a szokások, megkaptuk a listát a nyáron beszerzendő cuccokról.
Persze szegény Judit elkésett miattam a munkahelyéről, hiszen ő vigyázott a gyerekekre...
Így beszélgetünk mi...

Reggelizünk. Milos a székében, én az asztalnál. Milos észvesztően sivít.
- Mit kérsz? Kiflit? - tagolom kedvesen.
- NEN! - vágja rá egyből (ez nála a nem), és nyúl a kifliért.
- Tessék édesem, jó étvágyat.
Megcsinálom a szendvicsemet, a kutya is beáll az őrhelyére, az etetőszék alá. Nemsokára megkezdődik a morzsa- és nagyobb darabok hullása.
Egy perc csend, majd Milos fejhangon felvisít.
- Mit kérsz? Felvágottat?
- NEN! - szól határozottan, és nyúl a szalámi felé.
- Tessék, bár tegnap sem ízlet...
Most sem ízlik neki, felvisít, és lehajítja a kutya fejére. Chili kicsit zavarba jön, de lepecázza a feje búbjáról az illatos falatot.
Milos eddigre már kiszemelte a paprikámat. Gurgulázva felüvölt, rezegnek az ablakok.
- Paprikát kérsz? -semmi sem rendíthet meg a nyugalmamban.
Levágok egy kicsit neki.
- Tessék...
- NEN! - röhög rám, megkóstolja, elhajítja. Sebaj, kell a vitamin a kutyának is. Nyúlkál az asztal felé, és visít. Na persze, neki az EGÉSZ paprika kell.
- Na legyen jó napod, itt van - adom oda neki.
- NEN! - röhög rám, és beleharap a paprikába. Mérhetetlenül felháborodik azon, hogy pontosan olyan íze van, mint az előző szeletnek. Rámordít, paprikát pályára állít, de én röptében elkapom. Még csak az kéne, hogy a kutya összefossa az előszobát a sok paprikától.
Kis csend, én eszem, ő kiflit morzsáz, csócsál.

Közben kész a kakaóm, az is kell neki. Kap kiskanállal, melléfolyatja, kér a nagy bögréből (NEN, NEN!), szürcsöl, diszkréten fulldoklik.
Kanalazok neki egy kis feles pohárba, miközben dobhártya-szaggatóan sivít.
A kis pohárból ügyesen szürcsöl.
Végre befejezzük. Nekem lüktet a fejem a sivítástól, de Milos elégedett. A türelmem még mindig a topon van, holmi bébivisítás nem hoz ki a sodromból, két ovis írelte kikezdhetetlenre a idegeimet.
Leveszem Miost az etetőszékből, földre állítom, lesöpröm róla a morzsát. A kutya számára ez a fénypont, szinte táncol örömében. Felporszívózza a kisebb-nagyobb kiflidarabokat, szalámi cafatot, paprika csócsálmányt. Milos röhög neki.
- Ejeje, ejeje - mutogat neki (helyedre).
Végeztünk a reggelivel, a konyhában szolíd kupi, de mindenki jól lakott, még a kutya is...

2010/04/27

Mörfi
hogy az egész utcában le tudták betonozni a csatornafedeleket, csak azt nem, ami pont a mi kapukijáratunk előtt van (miért is lenne két kapu között, így sokkal jobban ki lehet baszni szúrni az emberekkel).
Az más kérdés, hogy múlt csütörtökön ásták ki az egészet, körbe, nagy sziklákat kiforgatva, a lyuk köré, de persze nem rakták körbe jól látható dolgokkal, csak úgy magyar módra.
Péntekre már el is lopták a csatornafedőt, a szomszédunk pedig a kiálló csatornacsövön-lukon keresztül hajtott kocsival, el is törte.
Megkoronázásként valaki tele is dobálta (igen, a csatornacsövet) kövekkel, betondarabokkal. Nóóóórmáááliiis?
Most jöttek a markolóval, szerencsére jófejek, beordibáltak, hogy ha ki akarok állni kocsival, most tegyem meg, mert nekilátnak.
Perszehogy ki akarok állni, nemsokára megyek az oviba, aztán pedig szülőire az iskolába...
Még jó, hogy ki tudtam állni...

2010/04/26

Egy mászkálós hétvége margójára:
Jó lenne már egy olyan hétvége, két teljes nap, amikor nem mászkálunk ezer felé, hanem simán csak otthon vagyunk, és tevékenykedünk.
Ahogy bejött a tavasz, sorra másra hívva vagyunk mindenféle kerti mulatságokra, miközben a heti nagybevásárlásokat is intézni kell.
És persze ki tudna ellenállni egy remek délutánnak barátokkal, bográcsozással, hús sütögetéssel? Nincs az a fűnyrás, amiért érdemes lenne kihagyni...
Minden esetre már nálunk is mehet a menet, hétvégén beszereztük a megfelelő árnyékoló cuccokat ahelyett, amit tavaly rommá tört az az őrült szél.

2010/04/23

Ma itt volt a srác megnézni, felmérni a felső szintet, hogy mit kell majd csinálni. Két szobából három lesz, falak átrakva, fűtés-, villanyszerelés, nyílászáró csere, és a plafon gipszkartonozása.
Be vagyok tojva, hiszen a gatyánk is rá fog menni, és hetekig munkálatok zaljanak majd, de a vége legalább tuti jó lesz.
Milosnak lesz saját szobája, és mi végre felnőtt módra használhatjuk a hálónkat. Óh borzalom, még akár olvashatunk is lefekvés előtt...
Egy kis labor

Kicsi vérszegénysége van (ami mondjuk nem csoda, hiszen csak szopizik, tápszert nem kap), kapott maltofert, hogy szedje három hónapig. Kicsit gyanús ez nekem, úgy tűnik, mintha jobb ötlet híjján kapná ezt, egy kis vas sosem árt alapon...
Ez a kiscsaj egy amazon. Hónapokat hagyott ki, és ott folytatta, ahol abbahagyta. Ma már osztályban is lovagolt, nagyon ügyesen irányítva a lovat. Számomra elképesztő látvány, ahogy az a kicsi lányka rábírja azt a marha nagy állatot, hogy azt csinálja, amit ő akar.
Kapott egy feladatot, be kellett mennie egy kis kapun egy lóhossznyi átmérőjű körbe, ott megfordítani a lovat, és kijönni. Harmadikra sikerült is.

2010/04/21


14 hónapos

Újra elkezdett gyarapodni, 9840 gramm, és a múltkor 77 cm-t mért a védőnő.
Sokat ügyesedett a mozgása, kiválóan mászik föl bármire, amint az a képen is látható.
Legkedvesebb neki a kanapé (onnan indul az ablakpárkányra), de ma egyszerűen kimászott a karámból. Nem esett, mert se puffanás, se sírás, hanem egyszer csak kint volt, és a nagyok játékait fosztogatta.
Kedvenc szava a "nem", olyannyira, hogy mindenre használja. Az alvása szépen rendeződik, már csak egyszer-kétszer kel egy éjjel.
Még mindig nagyon-nagyon sokat szopizik, de délben főzelék, este sinlac-os gyümölcs is lecsúszik szépen.

2010/04/20

Beiratkoztunk...
Kaptunk egy kis plakettet a beiratkozásról... Emma nagyon büszke magára, és ma még megyünk lovagolni is, idén először.
Iván sem ment oviba végül, legyen neki is egy szabad napja.

Reggel hétre mentünk a dokihoz, nyolckor sorra is kerültünk, így Milost megszabadították némi torok- és orrváladéktól (kenet), valamint ezer kémcső vértől. Példásan tűrte, csak a lefogása ellen volt némi kivetnivalója.
Holnap, egy- és három hét múlva eredmény...

2010/04/19

A minap rádöbbentünk Jurával, hogy elmúlt a közös hetedik évünk, és mi elfelejtettünk válságban lenni. Most várhatunk három évet, mert a következő statisztikai válság év a tizes lesz...
Köhögés

No hát addig nem tágítottam (sokat sejtetően le is ültem a doki néni műanyag hokedlijére), amíg alapos magyarázatot nem kaptam a dolgok állása felől.
Tehát:
A köhögés oka legtöbbször allergia. Igen, ezt tudjuk, van neki tejallergiája. Tartjuk a diétát.
Lehet még tojás allergia is, tehát mostantól két hétre leállunk a tojásról is.
Egyéb allergia vizsgálatra elküldeni felesleges, mert legtöbbször nem ad megbízható eredményt a dolog ilyen kis korban. Ehhez már volt szerencsénk (vö. szuper gasztrós doki, aki sok pénzért azt mondta: igaza lehet anyuka, ez tényleg tejallergiának tűnik...).
Pullmonológia egyenlőre felesleges, hiszen ott max. alávetnék egy csomó kellemetlen vizsgálatnak, aminek aztán túl sok értelme nem lenne, hiszen nem lenne terápiás vonzata. Hiszen nem fullad, nincs szüksége oxigénre, tehát nem állítanák be gyógyszerre. Már csak a veséje miatt sem.
Akkor meg tényleg tök felesleges a hörgőtükrözés, attól nem javul a helyzet, ha tudjuk, hogy szűkülete van a hörgőkben (is - ez egy ilyen szűkületes gyerek).
Köptető nem kell, használjuk a gyógyszerporlasztót napi háromszor, valamint holnap vérvétel és torokkenet, hátha vashiánya van.

Így világosan elmagyarázva tökéletesen érthető az egész helyzet, csak kérdem én miért úgy kell ezt az egészet kitaposni a dokiból, miért nem lehet ezt elmondani nyaggatás nélkül is?
Trehány...
Az vagyok, és Jurában méltó páromat leltem meg. Szörnyűségesen frusztrál, hogy vannak olyan emberek, akik képesek tisztán és rendezetten tartani a környezetüket. Szorgosan dolgoznak a kertben, ősszel beviszik, tavasszal előhozzák a fagyérzékeny növényeket (nem fordítva, mint én...), a fűnyíró nyírás után visszakerül a garázsba, vagy például az előszobát nem borítja folyamatos sár, homok, aprókavics, babakocsi(4db!), sapka, kabát, zokni (szigorúan félpár), és százegy(!) darab(!) cipő művészi elegye. Van, akinél a mosókonyhában sem kell térdig gázolni a szennyesben (pedig esküszöm, minden nap 2-3 adag mosás megy).
Olyat is láttam már, hogy például asztal üresen! Mondjuk mi dohányzóasztalt direkt azért nem vettünk...
Ilyen mélypontokon tud nagyon jól esni az, ha az ember barátai azzal fogadják (egyébként 2 óra késés utáni érkezésünkkor), hogy bocs, de a paprikás krumplit azért nem bográcsban főzték meg, mert a tavalyi utolsó bográcsozás maradéka a bográcsban maradt, az pedig a kert sarkában. Valószínűleg új bográcsot kell majd venniük.
Ilyenkor kisimul az ember lelke. Nem, mint ha én nem hagytam volna ételmaradékot bográcsban komplett télre valaha is, mert dehogyisnem. De hogy ez megesik egyébként olyan emberekkel is, mint fent említettem, akkor a világ békéje helyreáll bennem...
Köhögés

December óta szinte folyamatosan tart. Egy-egy hétre gyógyul csak meg, vagy csillapodik a köhögése. Ha elviszem dokihoz, csak megkapom, nem olyan vészes ez, adjak neki köptetőt, meg C-vitamint. Ma újra elmegyünk a gyerekdokihoz, és megpróbálok kiverni belőle egy pullmonológiai beutalót, mert józan ésszel ez már nem tekinthető banálisnak...
Faszkivan már Most már picit pipa vagyok...

2010/04/16

2010/04/13

Mostanában egyre többet gondolok megint arra, hogy mi leszek, ha nagy leszek. Szeretnék tanulni is valamit. Szivesen kitanulnám a műkörmözést, a kineziológiát, mert ezek érdekelnek, és például nekem a kinez nagyon sokat segített többször is életem során, bárhogy is működik.
Aztán szívesen mennék tovább valamilyen pedagógiai vonalon, nagyon érdekel a bölcsis gondozónőség. Ha nem is használnám, jó lenne újra mozgásba lendíteni a bepunnyadt agysejtjeimet, mielőtt végképp kipusztulnak.
Ezek elég képlékeny dolgok még, mert például főiskolát nappali tagozaton szeretnék végezni, ez pedig leghamarabb a 2011/2012 tanévtől lehetséges, mikor Milos bölcsibe megy. Kisebb tanfolyamok persze közben is mehetnek.
Szóval ezen morfondírozom, abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy Jura mindig mindenben támogat, hatalmas lelkesedéssel üdvözli a leghaszontalanabb hóbortjaimat is, és azt tanulhatom, amihez kedvem van, nem azt, amiből pénzt lehet keresni.

2010/04/12

Rossz napok...

Vannak rossz napok, és nagyon szerencsés vagyok, hogy mostanában nagyon ritkák. Igazából semmi igazán rossz nem történt, csak valahogy összejöttek apró kis bosszúságok.
Azt hittem reggelre elmúlik, de nem. Rosszkedvű vagyok...

2010/04/11

No hát kérem.
Nagy öröm az nekem, hogy mostantól nem lesz gond reggelire, vacsira, csak kimegyek, oszt lekanyarintok egy darabot a kerítésből, hiszen a hülye is tudja, hogy kolbászból lesz...
Személy szerint egyébként az LMP-re szavaztam, bár hezitáltam, hogy a szocikra szavazzak-e (hiszen mindig rájuk szoktam), de arra gondoltam, hogy talán az LMP-nek nagyobb szüksége van rá. Fontos volt, hogy a Fidesz és a Jobbik ellen szavazzak.
Az egyetlen jóhír, hogy az LMP bekerült, így kapnak egy esélyt. Az meg, hogy a Jobbik ilyen nagy százalékban jutott be? Szégyen!
Mindenesetre a gyerekek nagyon élvezték, ők ikszelhettek, és dobhatták be az urnába a borítékot.
Nagyon kíváncsi vagyok, de tényleg...

2010/04/09

Ez a nyúl egy főnyeremény.
Nagyon szelíd, nagyon cuki, nagyon szociális. Emmával együtt szoktak tévézni, kucorog az ölében, nyalogatja Emma kezét, néha sétálgat rajta.
Ha valaki elmegy a ketrece mellett, akkor felugrik a házikója tetejére (ha már eleve nem ott van), leül és körbekémlel.



2010/04/04

Séta a dinoszauruszokkal

Pont olyan szuper volt, mint amire számítottam. Hatalmas, élethű őshüllők sétáltam fel- s alá a színpadon, a történet (már amennyire volt történet) kerek egész, pont kellemes egyensúly az uncsi paleontológia óra és a színes-szagos show között.
Csak Emmát és Danit vittük, Iván kicsi még ehhez Zsófi pedig barátnőzött.
Amióta láttuk a werkfilmjét valamelyik csatornán, látni szerettem volna, és nem csalódtam.
Nagyon örülök, hogy elmentünk.

2010/04/03

Milost is utolérte a rapid hányós formáció. A délutáni alvásból kelve a dekoltázsomba hányta a félig emésztett ebédjét.
Meg is állapítottam, hogy tudok élni, délelőtt a nyúl brunyált le, délután a gyerek rókázott rám. Valószínűleg nincs az az elvadult szexbuli, ahol nekem már újat tudnának mutatni...
(Erről jut eszembe, hamvas leány koromban jártam swinger klubban is ám egyszer, hát az annyira vicces volt, hogy majd egyszer tuti leírom.)

Na de vissza a beteg gyermekhez. Rajta viharzott át leggyorsabban a dolog, miután másfél órán keresztül hányt szegény, elaludt a mama ölében, és úgy két óra múlva gyógyultan ébredt. Kicsit szédelgett, de megfellebbezhetetlenül kijelentette, hogy "ez!"
Szopizott egy jót, kicsit szerelt az Ivánnal, majd felvittem aludni. Remélem tényleg ennyi, és végre lezárhatjuk ezt a fejezetet is.
Húsvét

Igen, igen, holnap Húsvét, és mi beszereztük a rengeteg apró kis csetreszt, amit majd elrejtünk a kertben (kindertojás, bakugan, mighty beans, Milosnak kismotor, labda, homokozó vödör).
Ma reggel a veresi piacon mintegy véletlenül az élőállat árusok utcájába tereltem Jurát, és megláttuk a tökéletes (és egyben nagyon elcsépelt) Igazi Húsvéti Ajándékot.
A kisnyulat.
Nyúlszínű, ahogy Jura mondta, vagyis gyönyörű barna, picike, puha és nagyon ijedt. Berakták egy kis dobozba, és vihettük (az ember azt mondta, hogy visszaveszi, ha szükséges).
A kocsiban rögtön az ölembe brunyált, a SPAR-ban ezért úgy néztem ki, mint aki bevizelt (végülis ez történt, csak nem általam).
Most a garázsban pihen az örök vadászmezőkre költözött malacka ketrecében, várja a holnapi nagybelépőt, amikor is megtalálják a sarjak.
Nagyon szeretem a nyulakat, azóta szeretnék egyet, gyerekkoromban sokat segítettem papának, aki leadásra tenyésztette őket. Még szerencse, hogy rá lehet fogni a gyerekekre, hogy nekik vettük...

2010/04/01

Emmaduma

Áll a Medvefarm kilátó tornyában, az összes területen kószáló ember természetesen hallótávolságon belül van, mikor elordítja magát:
- Anyaaaa! Látok egy nőstény farkast! Azt hiszem éppen ellik!

Talán kicsit vissza kéne fognunk az Animal Planet nézését...
Helyesbítenék.
Volt három, tíz percig békésen játszó gyerekem...
Mozgalmas egy nap volt, az biztos.
Reggel egy nagy pisivadászattal indult a nap. Nyolcig oda kellett érni a laborba két kémcső pisivel. Egy eresztés ment a csapba fütyimosás közben, egy másik eresztés egy adag kakába keveredett (próbáltatok már meg nyakig összeszart pelusból mininudlira ragasztott pisizacskót guberálni, hajnali hatkor? Tudunk élni, mi? Jura ennél a pontnál futamodott meg...)
Innentől kezdve totális szárazság. Hét perccel nyolc előtt gondoltam, leszedem a gyerekről a zacsit, most már úgyis mindegy, és ekkor megláttam, hogy kapás van. Azonnal bemosakodtunk, áttöltöttük a kémcsőbe a folyékony aranyat, és repülőstarttal indultam is.
Az éppen megérkező takarítónő meglepetésében kinyitotta nekem a kaput, úgy száguldottam lefelé a kocsifelhajtón.
Odaértem, pisi leadva, hurrá.

De ezzel még nem végeztünk az egészségügyben, mert tízre hivatalosak voltunk a fogászatra Ivánnal, akinek egy ütéstől elhalt (és ettől elfeketedett) az egyik első lapátfoga.
A doki néni kifúrta, és a gyökércsatornát kimosta fertőtlenítős folyadékkal.
Iván szuperbátor volt, bár nagyon izgult.
Kaptunk fecskendőt, meg tűt, minden este át kell mosni a lukat.
Egy klassz fájdalomdíj megvásárlása után hazajöttünk.

Mivel a nap hét ágra sütött, kinti programot irányoztam elő. Medvefarm!
Nagyon sokat fejlődött, amióta utoljára ott voltunk. Az elkerített rész körül viakolor járda, épült egy klassz játszótér, beraktak egy keskeny nyomtávú vonatot. Ez utóbbin töltötték az idő nagy részét, a medvéket udvariasan (kissé ásítozva) megnézték, majd spuri a vonathoz.
Pedig a medvéket lehetett etetni fakanálra csurgatott mézzel, szerintem remek móka volt, mi Milossal még elszórakoztunk volna vele.
A nap legviccesebb pillanata ekkor következett be. Én azt mondtam nekik, hogy gyerekek, indulunk, erre a két gyerek leszállt a vonatról, és elindult a kocsi felé. Őszintén szólva ettől én is mélységesen megdöbbentem, hát még a két anyuka, akik irigységgel vegyes kérdő tekintettel bámultak rám. Ilyet még ők sem láttak...
Így a két torokvészest hamarjában gyógyultnak minősítettem, és jutalmul fagyizást hirdettem.

Itthon még kis kert, és lám, három viszonylag békés gyerek játszik a nappaliban.