2012/12/22

Egy teljesen felesleges este margójára

Ülök egy társaság közepèn, egy olyan társaság közepén, aki nagyon nem az én társaságom.
Jura előző életéből valók, váláskor a felesége örökölte őket. Most tíz év után amnesztiát hirdettek, meghívták újra a szokásos karácsonyi bulijukra.
Azt gondolná az ember, tíz pév alatt minden vicc megkopik, talán még ez is. De nem, a nők nem bocsájtanak, így hàt légüres térben ücsörgök, korban a szülők és a gyerekek között éppen félúton.
A nők vicces félpillantással méregetnek, a férfiak a mellemnek mutatkoznak be, majd elsunnyognak, mielőtt a feleségük bokán rúgná őket. Szinte senki sem áll velem szóba.
Egy tanulmány, bár kissé unom már. Jura hamar becsípett, félórákra eltűnik, élvezi a régi barátai társaságát, nincs szívem piszkálni, hogy induljunk.
Feri szerint ez egy szervezési baki, miszerint itt van az exnej is, szerintem meg eléggé felnőttek vagyunk mindannyian, hogy tíz év múltán túllépjünk elmúlt dolgokon. Azt hiszem én tévedtem, és mégiscsak Ferinek van igaza.
Lehet, hogy arra számítottak, nem jövök, de mivel úgy tűnik, több vagyok egy egy éjszakás kalandnál, a férjem mellett a helyem.
Ps.: Anetta, számítottam rád! :)

2012/12/14

Karácsony

Az ajándékok komoly része beszerezve. Pár apróság hiányzik még, ma délelőtt csomagolást tervezek.
Szeretnék túllenni rajta. Sajnálom, hogy a gyerekeimnek nem tudok egy szép ünnep-mintát továbbadni, de képtelen vagyok kilépni a saját árnyékomból. Nem is tudom, hogy kellene csinálni. Pár éve még próbálkoztam, de a vége mindig heves frusztráció lett, így idén azt a technikát követem, hogy nem erőltetek semmit. A ház persze fel van díszítve, szeretek este úgy hazajönni, hogy égnek a fények.
De ami múlt hét szombaton a Nemtommilyen Center parkolójában volt, az nem embernek való.
A legtöbb ajándékot itt a környéken veszem meg, mivel hiszek abban, hogy a pénzemmel támogatom azt a boltot, ahol vásárolok, ezerszer szívesebben költök abban a játékboltban, akinek ismerem a tulajdonosát, mint egy multiban. Még akkor is, ha a multiban olcsóbban kapok meg dolgokat, és többmindent egyszerre.
Persze a multit én sem kerülhetem ki, amit itt nem kapok meg, azt muszáj ott megvenni.
Az ajándékokat minimálisra szorítottuk, nem ragyognak fényesebben attól a csillagok, ha egy tonna játékot öntünk a gyerekekre. Tavaly már jól működött, idén is ez a terv.
Próbálom a gyerekek figyelmét egyre inkább felhívni a jótékonyság fontosságára, idén készítettünk két cipősdobozt is, hosszasan válogattak a megunt, de jó állapotban lévő játékaik közül (szinte csak az van), és közben arról beszélgettünk, hogy vannak más körülmények között élő gyerekek is. Jó lenne, ha rá tudnám vezetni őket arra, hogy adni legalább akkora öröm lehet, mint kapni.
Tegnap el is vittük a cipősdobozokat (egy fiús, egy lányos) a gyűjtőpontra, Emmának hatalmas élmény volt, a konténerben ülő hölgyek végtelenül kedvesek voltak, megkínálták Emmát szaloncukorral is.

2012/12/13

Lúzer-e vagyok?

Hónapok óta tart, éjjel jár haza, ideges, egyik határidős meló éri a másikat. Az első tíznél még megértő az ember. A második tíznél már kicsit húzom a számat. Fél év után már katatón üvegszemek.
Szerdán éjjel hazaért Londonból, megvan a bádzset prezi, meg az internál audit. Fellélegzés.
Na! Akkor most mi jövünk, ugye? Kibekkeltük, türelmesen.
Nem, az a helyzet, hogy még mindig nem mi következünk, és egy nap dühöngő haragom csillapodtán belátom, sose nem mi leszünk, akik következnek. Lúzer-e vagyok? Perszehogy. Mint az anyám, aki mindig elhitte, hogy az a bizonyos pohár, az a bizonyos balhé az utolsó.
Ma reggel negyedjére is rákérdeztem. Ugye akkor hazahozol miket Pestről Emmával? Perszehogy.
Ja, nem! Hogy felejthetted el, hiszen ma megyünk megünnepelni a kollegákkal, hogy túl vagyunk ezen. Ma vacsorázni megyek velük. Teljesen érthető, ugye? Hogy kikkel megy el ünnepelni... Az első szabad estén.
Olyan hirtelen öntötte el a híg szar az agyamat, hogy igazán még csak fel sem kaptam a vizet azon melegében. Ő sértődött meg, és húzott el Ivánnal a suliba.
Egy idő után feltűnt, hogy nem jött haza, vinni Milost az oviba, anyut be Pestre. Elfelejtett hazajönni értük. Értitek? Egyszerűen el.fe.lej.tett.
Elvittem Anyut az állomásra, Milost az oviba, Emmát a nevtanba (diszlexia vizsgálatra, mejd erről is írok), majd hazarohantunk (nem egyből, mert vettünk csirkekaját, kutyakaját, emberkaját, stb), megebédeltünk, ültünk a vonatra, be Pestre Emmával pszichomókushoz, leadtuk a cipősdobozokat, majd szinte vonatfordultával haza.
Hétkor (késett a vonat) felhívott, hogy milyen volt a napom, hazaértünk-e rendben. Mit meséljek? Úgyis hallom a klaviatúrakopácsolást a háttérben, az udvarias hümmögést, a Kalevalát is kántálhatnám, oly mindegy. Tényleg mit meséljek? Leadtuk a cipősdobozt. Igen látta a facebook-on. Értitek??? Látta bazmeg a fészen!!! Akkor lájkolj, legalább érezzük mán a családi tűzhely melegét...
Szinte már enyhülnék, amikor udvariasan JÓ PIHENÉST KÍVÁN! De most komolyan... Ki fektetett már három hülyére fáradt, problémás gyereket? Értitek??? Jó pihenést!!! Ennél a pontnál pattant meg csendesen bennem valami...
Így aztán én szépen kipihentem magam így este a három gyerekkel, míg ő hülyére dolgozza magát a Konrády Stakehouse-ban a hasonló sanyarú sorsú kollegáival.
Slusszpoén, hogy az ADHD fórumban viccesen felvetette az egyik anyuka, hogy holnap este hagyjam őt pihenni itthon a gyerekekkel, és én menjek melózni a barátnőimmel a Konrádyba, de szóljak a babysitternek, hogy kapcsolja ki a telefonját. Elméláztam ezen, és rájöttem, lúzer-e vagyok. Teljes mellszélességgel. Még csak nem is tudja a babysitter számát...

Így tehát két út áll előttem. Vagy elmegyek terápiába, vagy drogozni kezdek. Kipróbált, kiváló terapeuták és dílerek elérhetőségét kérném priviben, ha lehet...

2012/12/10

Filmklub

Sokat járok moziba. Ahhoz képest meg főleg, hogy erre viszonylag kevés időm van. Mégis, szeretek moziba járni, akár egyedül is.
Rengeteg filmet láttam az elmúlt pár hónapban, említésre méltót nem sokat. Persze láttam a Twillight befejező részét, tényleg nagyon jól sikerült, nagyjából ennyi.

Amiről azonban írni szeretnék, az az a film, amit már az első bemutatója óta nagyon várok. Komoly elvárásaim voltak vele kapcsolatban, de állíthatom, beváltotta a hozzá fűzött reményeimet, sőt, messze felülmúlta. Ez a Felhőatlasz.
Amerikában állítólag nagyot bukott, nem is csodálom, iszonyat bonyolult, pár percenként ugrál az időben négy vagy öt síkon, amik vagy egymásba érnek, vagy nem, de végső soron mindegyik kapcsolódik az összeshez. Több, mint 2,5 óra, de ezalatt tátott szájjal néz az ember, én még a nachos-omat is félreraktam pár perc után, annyira lenyűgözött.
Ha tehetitek, nézzétek meg, és lehetőleg moziban.

2012/12/05

Egy új korszak hajnala

Remélhetőleg sokkal többet fogok mostantól írni, mert végre végre van egy működő gépem. Vettünk egy MAC minit.
Az egész olyan apple-s. Egy picurka doboz, nem zúg, nem búg, működik. Csak így simán.

Adott a helyzet. Van egy ezer éves PC, ami a család férfitagjai által a legutóbbi rendkívül szakszerűtlen, ám annál lelkesebb "megjavítás" után jóformán csak e-hulladékként hasznosítható, mert bekapcsolás után azonnal lefagy, viszont cserébe nagyon hangos, és ronda is. Ekkor (fél évre rá) jöhet az új gép projekt.
Mert ugye van az egyszerű lúzer júzer, mint én, aki nem akar RAM-okkal, videokártyákkal, alaplapokkal, meg hasonló számára tökéletesen érdektelen dolgokkal foglalkozni. Csakcsupán egy gépet akar, ami működik, amiről nyomtatni lehet, amire lehet képeket fel-letölteni, megy a FB, meg a Blogger, (amire le lehet tölteni, majd megnézni a vámpíros sorozatok aktuális epizódját az eredeti bemutató másnapján).
Aztán van az ilyen embereknek férfirokona, pasija, tesója, aki csak egy kicsivel ért hozzá többet (bocs Jura), de el van szánva, hogy a végsőkig elmegy a legjobb gépért, amiről működik a helikopter-szimulátor, össze lehet kötni a bankoki tőzsdével (is), de minimum a háztartásban fellelhető összes elektronikus kütyüvel, de még az sem kizárt, hogy a NASA irányítóközpontjába is bele lehet babrálni (ha akar, de persze nem akar, elég a tudat).
Na ekkor a nő aszongya: menjünk be egy szaküzeltbe, kérjük meg az ott dolgozó lángoló tekintetű szemüveges, soványka srácokat, hogy adjanak egy olyan gépet, ami ezt mind tudja. Fizessük ki, kérjünk házhozszállítást, és helybeni összeszerelést, holnapra már tudjuk is használni (ma éjjel megy Amerikában az a rész, amikor Elena végre összejön Damonnal, muszáj megnéznem azon melegiben).
Mire a férfi: na erről szó sem lehet minek fizessünk ilyen butaságokért, hogy tanács, meg összeszerelés, mikor én ezt még rosszabb napjaimon is kirázom a kisujjamból.
Ezután hetekig (hónapokig) mindenféle számítógépes magazinok és netes okosítók, fórumok bújása következik. (Elena valószínűleg összejön Damonnal de lehet, hogy azóta már szakítanak is, sőt, az évad is véget ér mindeközben.) Kiderül, hogy a gép még menthető (nem az), nincs szükség újra, csak le kell benne cserélni az alaplapot, a videókártyát, összekötni, majd partícionálni, van is Tibinek egy, pont elfekvőben a szekrény alján, majd behozza valamelyik nap, addig is akciós a MM-ban egy szuper vieokártya, beszereli azt. A Tibitől kapott alaplap nem működik, mert Tibi azt elfelejtette közben, hogy ő is azért szerelte ki, mert "nem tett jót a gépnek", de aztán végül nem dobta ki, mert jó lesz az még valamire. Az összeszerelés utáni első bekapcsoláskor az új videokártya elfüstöl, valamint az egész ház elsötétül. Biztosítékcsere a villanyórán, megolvadt alatrészek kiszerelése, kormos PC ház lesikálása.
Újabb magazin- és fórumbújás következik (Tibi közben elválik, az exneje vesz egy gépet egy szakboltban, otthoni összeszerelést kér, másnapra a teljes évad le van töltve rá, vámpírmaratont rendez a még férjnél lévő barátnőinek).
Óvatos célozgatások semmire sem vezetnek, neki van gép az irodájában, ott is meg lehet nézni az Index híreit, nem kell elsietni a dolgokat.
Végül jön egy kihagyhatatlan akció a Apple boltban, ami végül cselekvésre sarkalja az elkeseredett férfiembert (ki szereti azt hinni magáról, hogy Y kromoszómás létére egy nyomorult gépet sem tud összerakni), és egy huszáros lendülettel hazahoz egy kis dobozt.
A benne lévő gép pici, fehér, legömbölyített sarkokkal, néma, és hatékony. Bekapcsolod, és működik. Csak úgy, magától, semmi macera. Szét sem szerelhető, nem lehet benne részeket csereberélni, mert mindenből a legjobb van benne, megfelelő módon összehangolva.
Nem fagy le. Nem kell kikapcsolni, bekapcsolni (és várni negyed órát, mire feláll).

Hát így lett nekem egy MAC minim, amiről újra tudok blogolni. Ez a bejegyzés pedig nem születhetett volna meg, ha nincs Jura, aki mindezt lehetővé tette (úgy pénzben, mind belátásban), és akiről természetesen nem szól ez a poszt, hiszen ő álmából felrázva is összerak egy gépet, de mivel a ujját az számítógépes világ ütőerén tartja, tudja jól, hogy apple cuccot vásárolni simán trendi húzás.
A történetben szereplő emberek és történések kizárólag a fantázia szüleményei, hasonlóságuk bármely létező személlyel, vagy esettel kizárólag a véletlen műve. (Tibi exneje azóta összejött egy brazil kertészsráccal.)

A bárányok korántsem hallgatnak

Sőőőt, kifejezetten hangosak, ha azok Miloska kis testén legelésznek. Úgy három hete azzal fogadott az óvónéni, hogy bárányhimlő ütötte fel a fejét a csoportban. Jöhet- mondtam én, essünk túl rajta.
Miloska szófogadó gyerek, hajszál pontosan két hét múlva bepöttyösödött.
Természetesen  a következő két napon csupa halaszthatatlan tennivalóval volt tele a naptáram, így az együtt töltött első nap fele telefonálgatással telt.
Az első pár nap békésen telt, bár nem volt lázas, és csak pár pöttye volt, és kicsit vakarózott, ágyban heverészve töltöttük az idő java részét, mert elég kis bágyadt volt. Hanem amikor elmúlt a vakarózás, és leszáradtak a pöttyök. Jajjj lett nekem. Nehéz szívvel mondom, de legszívesebben világgá szaladnék. Mintha az elvesztegetett napokat is be akarná pótolni, az én pici fiam úgy pörög, mint már nagyon rég nem. Egész nap visít, anyaaaaa, anyaaaaa, anyaaaaa, reggel öttől este nyolcig, kizárólag fulltestkontaktban bír létezni.
Még egy hét... be fogok csavarodni...