2010/05/31


Hét éves

Nem is tudom, mit írhatnék, mert ami eszembe jut, az olyan sok, és megfoghatatlan és leírhatatlan, hogy nem állnak össze a mondatok.
Nem tudom elhinni, hogy már hét év eltelt azóta, hogy megszületett. Mostanában sokszor eszembe jut, hogy azt mondták, lehet, hogy nem is fog tudni járni, de tanulási zavarai biztosan lesznek, ne is reménykedjek, hogy ezzel a gyerekkel minden rendben lesz.
Sokszor eszembe jut az a keserves fél év, amikor jártunk dévényezni, ő a kezelést zokogta végig, én pedig a hazautat.
Eszembe jut, a vidám kis képe kétéves korából. Az is, hogy mindig arcra esett, hogy mennyire ki voltam borulva, hogy kitörte a két első fogát háromévesen.
Az is, hogy mennyit szívtunk az ovikezdéssel, a kruppal. És az is, hogy végül milyen nagy öröm volt megtalálni a mostani ovit.
Az is eszembe jut, hogy milyen nagyon büszke voltam rá, mikor először megnyerte az oviban tornaórán az egyik versenyt. Röhögtem magamban, még hogy nem fog tudni járni?!
A lovaglás is, amiben akkora örömöt talál minden alkalommal, az edzője is rommá dícséri, olyan tehetséges. Egy kis kentaur, ő lóval együtt érzi magát egésznek, ha leszáll a lóról, panaszkodik, hogy kicsi és lassú lett megint.
Szörnyű kiállhatatlan tud lenni, máskor meg elbűvölő. Hisztis, irigy, erőszakos, szeleburdi, aztán valami történik, és olyan komoly lesz, hogy csak nézek. Ha igazán fontos, már lehet rá számítani, komolyan, kötelességtudóan megteszi, amit kérek. Látszik, hogy kezdi érteni a világot. Úgy igazán.
Igazi ember, jó- és rossztulajdonságokkal, hatalmas tehetséggel lovaglásban és rajzolásban.
Ősszel pedig iskolába megy, van rá még három hónapom, hogy megemésszem.

2010/05/26

Kicsit nyomaszt, hogy nem haladunk a pszihoembertől kapott házival cseppet sem.
Sok dologban változtunk, például naponta többször mélyen egymás szemébe nézve szerelmet vallunk egymásnak, de ilyet eddig is csináltunk, ha nem is ilyen gyakran. És mondjuk nem is ez volt a feladat...
Kissé megcibálta a hangulatot az is, hogy T. barátnőm férje bejelentette, ő bizony nem szerelmes már, ezért elköltözik.
Szóval itt van nekem feladva a labda, hogy találjam ki a saját autonómiámat, de ez autonómia hiányában viszonylag nehéz. Mondhatni enmaga farkába harapó kígyó.
Kitaláltam, hogy majd jól elmegyek tornázni heti kétszer. De olyan torna, amire én szeretnék járni, csak este van.
Pénteken jobbára itt van anyu, az egy.
Egy másik napon meg hazajön korábban Jura. De mondjuk hétfőn menedzsmentmíting, kedden meg az ofiszkól, szerdán meg a nemtommilyenkól. Esetleg csütörtök?
Itt kicsit alábbhagyott a lelkesedésem.

Egyébként Jura sokkal jobban halad a saját házijával, miszerint hazaúton hangolódjon rá az itthoni dolgokra, és akkor egyből bevethető, amint megérkezik, és nem a wc ajtón keresztül kell vele társalogni az egész családnak úgy fertály órácskát.
Szóval haladunk, haladgatunk, de a nitrót még nem kapcsoltuk be, ahogy öcsike mondaná...
Így a harmadik gyereknél már nem okoz akkora lelki traumát, ha egy póni méretű bulldog képennyalva kicsiny magzatomat hanyatt dönti azt a lószarba.
Lehetne rosszabb is.
Mondjuk ha kutyaszarba dönti...

2010/05/25

Elszólós poszt, amiben lebukom a védőnő előtt.
Tisztában vagyok vele, hogy magára valamit is adó anya nem szexel. Anyasága mártírpódiumára szegény férjek fel sem tudnak kapaszkodni.
Engem nyilvánvalóan nem fognak szentté avatni, mi több, a boldoggá-avatásomról is magamnak kell gondoskodnom. Én szexelek. Sokat. Horribile dictu a férjemmel (aki gyermekeim apja is, de ez már olyan nevetségesen kispolgári, hogy csak zárójelben írom). És még élvezem is. Na de ez már több a soknál... Nem dicsekszem tovább...
Szóval...
Minap itt volt a védőnő és meséltem neki a felső szint átalakításáról.
Mondtam neki, hogy hát ugyebár az ember nem szexelhet mindig néma csöndben, vagy a kanapén - paskoltam meg az említett bútordarabot. Amin ő is ült.
Kicsit közelebb húzta magához a táskáját, de egyébként megértőre maszkírozott pókerarccal bólogatott.
Mert hát mindenki szexel a kanapén, ez tiszta sor, de az ember a vendégeknek nem dicsekszik ezzel.
A védőnő ezek után nem sokkal távozott, de előtte még egy nagyon távoli időpontot nevezett meg következő jövetele idejének. Addigra talán elfelejti ezt a kis elszólást...
Meglátogattuk ma Olivért a szomszédban.
Olivér két hetes, gyönyörű és picike (olyan picike, amilyen picike Milos sosem volt, hiszen eleve nagyobb súllyal született, mint amennyi most Olivér).
Olivérnek az anyukája Zsófi, aki egészen bosszantó módon jól néz ki. Felháborító, hogy vannak nők, akiknek van derekuk szülés után két héttel. Harmadik gyerek. Arcpirító pimaszság...
De Olivér tényleg tündérbogár...
Tizenöt hónapos

elmúlt már jócskán, szóval kissé megkésett számokat tudok mondani.
Vagyis csak egyet.
10280 gramm.
Hosszra kicsit hosszabb, észre kicsit több, ügyességre kicsit jobb.
Az étvágya kezd kamaszos méretet ölteni, már amennyiben van olyan kamasz, aki még szopik.
Beneveztem a Nivea Baby Blogger Versenyre.
Végül is van itt minden, bébi is, blog is, és néha verseny is...

2010/05/23

Önhatalmúlag a tegnapi helyett a szülinapomat mára helyeztem át.
Tegnap mocsok egy napom volt, a legjobb az volt benne, hogy véget ért. Aztán ma reggel megjavult minden, mert egész nap kettesben kujtorogtunk, beszereztünk egy csomó dolgot a holnapi kerti munkálatokhoz, valamint spontán megszálltuk az Arriba Taqueria-t, és hirtelen felindulásból elkövetett burrito-zabálással múlattuk az időt, amíg a várost elverte a zápor.
Így esett, hogy mindenféle tervezett csodalakoma helyett ez lett a Nagy Szülinapi Vacsora.
Remek volt, tízpontos.

2010/05/21

Szajkó van a kertünkben.
Megdöbbentően nagy, erőteljes madár, gyönyörű színű, és rettenetes hangú.
Még a macskát is megkergette!

2010/05/20

Tegnap belevágtunk egy családi terápiába velük, az első alkalom után azt mondhatom, hogy jól fogunk tudni dolgozni együtt, és segítségünkre lesznek abban, hogy átstruktúráljuk a dolgokat, és egy jobb, működőképesebb rendszert hozzunk létre, amiben mindenki sokkal jobban érzi magát, így Iván viselkedésbeli problémái is szűnnek majd.

2010/05/17

Bréking nyúz

Kibújt a bal felső négyes csücske. Juppííí!

2010/05/16

Levonva az elmúlt egy hét tapasztalatát megint csak az jött ki, mint tavaly nyáron. A szünet első pár napja valami borzalmas, senki sem találja a helyét, kizökken a megszokott rutinból. Aztán szépen összerázódunk, az új, itthoni rendszerben, a gyerekek is lenyugszanak.
Mindezek ellenére cseppet sem bánom, hogy holnap ovi, a házimunkával végzetesen elúsztam...
A nagy sportágválasztó

Hát elmentünk. Én valami furcsa okból kifolyólag azt hittem, ez nem szabadtéri rendezvény.
De az volt.
Rommá áztunk, és fagytunk konkrétan, és a zord időjárás ellenére is olyan iszonyú sokan voltak, hogy szinte sehova nem fértünk oda.
Sportágat nem választottunk, de legalább nem fáztunk meg, ez is valami.

2010/05/14

Fél éve csinálom a tejmentes diétát, és még most is párnaponta belefutok ilyen kérdésekbe:
- Édesem! A tejbegrízt akkor margarinnal csináljam?
- Öhhhh... Úgy érted a TEJbegrízt? Azt hiszem nekem mindegy...

De legalább próbálkozik...
Ma először voltunk az új lovastanyán. Sokkal szebb, kulturáltabb, jobban megközelíthető és gyönyörű a fekvése.
Lajos pedig itt is Lajos marad.
Emma most először lovagolt angol-nyeregben, eleinte volt kis bizonytalankodás, de óra végére szépen belejött. Egy csinos fehér lovat kapott, Betyárt, aki igazán rendesen viselkedett végig.
Lajos szeretné Emmát elindítani egy kis házi ügyességi versenyen pár hét múlva.

2010/05/13

Ugye, ugye?
Az előbb Emmára dörrentem, hogy "micsináász?", és mind a három gyerek összerezzent. Körülnéztem, és tényleg, mindhárom rosszban sántikált...
Betegség?
Ja igen.
Péntek éjjel kialudtam az egészet, szombaton gyógyultan ébredtem. Hatott az antibigyó.
Így szombaton lenyomtam egy hegymenetes akadályversenyt az oviban, na az szuper volt. Remek hangulat, klassz feladatok, istenien éreztük magunkat...
Uff, hazaértünk...
Mindenki nagyon boldog, hogy végre a saját kis területén játszhat, Milos is hosszasan tologatja az autóit.
No hát egy biztos, a Hotel és Apartman MenDan-t jó messzire elkerüljük a közeljövőben. És az üzletkötők nagy bánatára üdülési jogot sem vettünk. Oda? Ha fizetnének se mennénk vissza...
Mindenesetre a gyerekek végső konklúziója az volt, hogy szuper volt, és tényleg, az egész napos uszikálást nagyon élvezték. Mondjuk nekünk a második nap után szabályos irtózatunk támadt a víznek még az említésétől is (persze más lett volna, ha hosszasan ücsöröghetünk a termálmedencében és szaunákban). Milos utálta a fürdőzést, a következő ilyen kalandunk inkább a "szomszédban" lévő aqualand vagy mifene lesz, Milos nélkül. Mindenki jól fog járni.
Hazafelé azt is elhatároztuk, hogy elmegyünk végre kettesben, ha csak egy rövid napra is, hiszen hosszabb időre a kis szopósborjamtól még nem szakadhatok el.
A klasszikus nyaralást is inkább csak jövőre próbáljuk meg, vagy inkább az azután jövő évben.

2010/05/12

Club MenDan - a liftek szállodája

(hosszú és keserű poszt, elolvasása kizárólag saját felelősségre)

Az egész nagyon jól kezdődött. Lefelé menet megálltunk az Elevencenternél, és vagy két órát játszottunk az Elevenparkban. Nagyon szuper, próbáljátok ki!
Leérkezve ért az első kellemetlen meglepetés, akkor még azt gondolotam, ez egyedi probléma, ez legyen a legnagyobb bosszúság. Pedig nem a legnagyobb, de a legelhanyagolhatóbb volt, és csak egy hosszú sort nyitott meg.
Kiderült, hogy a harmadik gyerek felár nem egyszer kétezer, hanem éjszakánként négyezer. Nem mindegy, ugye, hogy kétezer, vagy tizenkétezer... A recepciós szerint "jééé, ide tegnap még tényleg kétezer volt írva, most meg már négyezer, de örüljenek neki, hogy egyáltalán szóltak hogy van harmadik gyerek felár" Kurvanyátok! - gondoltam, de nem nagyon vitatkoztunk, fáradtak voltunk, és a recepciós nyilván nem tehet róla, hogy milyen a szálloda vezetése...

Ezzel rögtön rá is térhetünk a legbosszantóbb dologra itt. Ez egy négycsillagos szálloda és egy másodvonalbeli apartmanház kettőse (mi ez utóbbiban lakunk). Állítólag egy a tulajdonosuk, de az teljesen nyilvánvaló, hogy zsugori és/vagy betegesen retteg tőle, hogy meglopják (alkalmazottak, vendégek).
Ebből fakadóan folyamatosan, megállás nélkül fizetünk, mindig, mindenért, irracionálisan magas kauciókat fizetünk törölközőkért, fürdőköpenyekért, kísérgetnek minket, hogy biztosan azt fizetjük-e, számlákkal szaladgálunk, bemutatni, hogy igen, valóban kifizettük a játszószoba háromszáz forintját (amit a szerencsétlen játszóházas hölgyek két helyre el is könyvelnek gyorsan).
Az biztos, hogy rajzolópapírt nem kellett volna hoznunk a gyerekeknek, hiszen most két nap után már térdig járunk a számlákban.

Az alkalmazottakon savanyú rosszkedv ül, messziről szaglik, hogy gyűlölnek itt dolgozni, de hát ugye itt ez a fránya válság, legalább nekik van munkájuk. Próbálnak kedvesek lenni, de folyamatosan rajtuk csattan az ostor a vezetés seggfejsége miatt. (Egy fürdőzés, és köntös bérlése miatt háromszor fizettünk, jártunk el kaucióval három emeleten, le-föl, ötszöri liftezéssel).

A szarrágás a másik, amivel ki tudnak üldözni a világból. Az apartbanban van pár edény és evőeszköz, de mosogatószer és szivacs már nincs (kb. 200 ft lenne két-három heti adag). Törölközőt ugyan kapunk, de csak kéztörlő méretet, abból hármat is. Ezek csak a legbosszantóbbak, de akad bőven.

A liftek... Azok legalább csak viccesek. Úgy tűnik a szálloda építésekor szereztek "okosba" vagy negyven liftet, igaz kilenc emeletre kalibrálva (itt csak négy van), sebaj, beépítették.
Persze ostobán, hiszen hiába van tényleg vagy harminc lift, azért a babakocsit bőven cipelni kell mindenféle lépcsőkön. Az alaksorból (étterem) az emeletre (fürdő) két lift és két lépcső megjárásával lehet eljutni. Vigyáznak az egészségünkre, teli gyomorral ne ússzon senki, mire eljutsz a fürdőig (pláne három gyerekkel), ledolgozod a kalóriákat.

Erősen gondolkodom, hogy tudok-e jót írni, de mivel nem vagyok német nyugdíjas (egyértelműen rájuk van kalibrálva a hely), nem nagyon jut eszembe semmi. Talán csak első nap a takarító néni, aki átcuccolt nekünk az eredetileg lefoglalt szobából a végülis kibéreltbe, talán ő. Ő jófej volt. Meg a játszóházas lány. Azt hiszem ennyi.
A többi csak inkább röhejes.

A vacsora arcpirítóan drága volt (büfévacsi, fejenként 5 ropi), és nem volt egy kulináris kaland. Ha csak az nem, hogy a felszólgáló srác elszólta magát, mikor arról faggattam, hogy a szószban vajon van-e tejtermék, kiderült, hogy nem tudni, hiszen ezeket még délelőtt készítették, a szakácsok már nincsenek itt, hogy megkérdezze.
Őrülten hangos szintis klimpírban üvöltenek múlt századbeli táncdalok, és vagy fizetett előtáncosok, vagy nagyon lelkes nyugdíjasok társastáncolnak, miközben a német mamik és papik tolják befelé a vínersniclit, és néha udvariasan tapsolnak.
A gyerekek másnap mondták is, hogy ha megyünk vacsorázni ne a zenés helyre menjünk.
Biztosítottuk őket róla, hogy nem áll szándékunkban. Inkább vettünk egy pizzát a büfésoron, az fincsi volt.

És hát a gyerekek. Kitesszük a lelkünket is, de nekik semmi sem jó, semmi sem elég. Az akarokmég-üvöltés pillanatok alatt fordul át a túlfáradtvagyok-üvöltésbe. Rádásul a kicsi és a nagyok között szakadéknyi különbség van. A fürdőt Milos nem élvezi, de a nagyok igen, ő a szobában szeret molyolni, azt meg a nagyok unják.
Így Jurával ketten ötfelé szaladunk mindig, megfeszült agytornával szervezünk, hogy minden klappoljon.

Teljesen őszinte leszek. Azt hittem ez a pár nap közelebb hoz minket egymáshoz. A gyerekek is rájönnek talán, hogy szeretjük őket, és a kedvükben akarunk járni. Olyanok leszünk, mint egy normális család, papa-mama-gyerekek, csupaszív-szeretet.
De pár nap alatt nem lehet megváltani a világot, bármennyire is igyekszünk, nagyon kevés az, amikor látjuk az örömtől ragyogó kis képüket, és sokkal több a folyamatos bosszúság, és a fegyelmezés kínja.
Iván sem tud kibújni a bőréből, ugyanaz a bosszantó kis bajkeverő, mint otthon. Milos szívja a legnagyobbat, ő kiszakítva a kis mindennapjaiból, elég nyűgös, bár még így is vele van a legkevesebb baj.

Mi már alig állunk a lábunkon, hiszen fél hatkor kelünk (hála Milosnak), és egész nap animálunk, vitát simítunk el, rohangászunk. Számolom a napokat az oviig, és tudom, hogy Jura is nagy, megkönnyebbült sóhajjal fog pénteken reggel dolgozni menni (a mocsok mázlista, nekem aznap még nevelés nélküli munkanap lesz).

Egy biztos, idén nem megyünk nyaralni, ez a pár nap tömény szívás tulajdonképpen tanulópénz, megóv minket attól, hogy sokszázezret kifizetve, valahol külföldön történjen mindez egy hétig.
Brrr, még belegondolni is szörnyű.
Így hát itthon maradunk a nyáron, ez már biztos, Jura néha kivesz majd egy napot, és csillagtúra-szerűen eljárogatunk strandra, játszóházba, állatkertbe, kirándulni, stb...
Milost pedig otthon hagyjuk mamának a rázós programokkor, így mindenki jól jár.

Nemsokára kezdődik a szállodabemutatónak álcázott másfélórás üdülésijog-tukmálás, ami feltétele annak, hogy "ilyen olcsón" megkaptuk ezt a szállást... Azt hiszem bármennyire is igyekezni fogok, pár pikírt megjegyzés ki fog csúszni...
Holnap pedig végre megyünk haza...

2010/05/07

Totálisan letartolt ez a betegség. Éjjel két órát aludam, mert a felváltva szedett algopirin és panadol csak annyi időre húzta lejjebb a lázamat. Hol a hideg rázott, hol a víz vert.
Reggel elvonszoltam magam a dokihoz, hörghurut és gégegyulladás. A nyakamban lévő nyirokcsomóim akkorák, hogy úgy nézek ki, mint akinek nyelés közben megakadt két pingponglabda. Mondjuk úgy is érzem magam...
Kaptam antibigyót, meg szopogatós izét, meg köptetős micsodát, meg lázcsillapító akármit. Megint otthagytam a gyógyszertárban egy tizest.
A doki kedvesen azzal bíztatott, hogy ha eddig még nem köhögtem, akkor majd fogok, amilyen szörcsögést ő a hátamból hall... Hát köszi!
Szerencsére délelőtt itt volt Judit, most meg megérkezett anyu, ugyanis egy pisijárattól is úgy kimerülök, mintha a Himaláját másztam volna meg. Milost meg sem tudom emelni, magától mászik hozzám szopizni, hangos "ada sziszi, ada sziszi" felkiáltásokkal.
Hétfőre meg kell gyógyuljak, mert utazunk Zalakarosra.

2010/05/06

Basszus, hogy megszívtam, elkapott valami vírus. Tegnap is fájt a fejem, de ma már szét akart esni, pár óra altt belázasodtam, jártányi erőm sem maradt, fáj minden porcikám, mintha késekkel döfködnének. H1N1 ellen be vagyok oltva, de sima influenza ellen nem.
Azért voltunk fogorvosnál Ivánnal, már csak egy körünk maradt, de alig éltem túl három gyerekkel.
Könyörögtem Jurának, hogy siessen haza, de mivel jövő héten nem lesz 4 napig, kizárt, hogy emberi időben hazaérne. Megpróbálom a kanapéról lemenedzselni az estét, Milos úgyis cicire tapad, vele nem lesz gond.
Remélem a panadol legalább azt megakadályozza, hogy kifollyon a szemem a fájdalomtól.

2010/05/05

Az milyen már, hogy kocsiba beszállás közben áztam rommá?!
A fél lábam már bent volt, amikor hirtelen ömleni kezdett az égi áldás. Mire a másik lábamat is beraktam, ronggyá áztam.
Szegény Emma is, mert nála meg le volt húzva az ablak...
A fekete fos esete Milossal...
Végy egy kis fogzást, küldj rá némi antibiotikumot, rottyants rá egy-két napot, máris kész az étvágytalanság, és az abból fakadó kizárólagos anyatej-evés. Ezt bolondítsd meg némi vaskészítmény hosszantartó szedésével.
Máris kész a híg fekete fos napi több alkalommal tálalva...
Talán mondanom sem kell, visszaálltunk erre az időszakra az eldobható pelusra...

2010/05/04

Az anyák napi ünnepség szuper volt, egészen különleges előadás volt.
Milos gyönyörűen elvolt a bölcsiben, szinte végig homokozott. A műsor után a szokásos őrjöngés ment a gyerekek részéről, lehullott róluk az izgulás miatti stressz, és betoltak egy csomó cukrot süti és rostos lé formájában.
A hőmérséklet is a tetőfokára hágott, újra bebizonyosodott, hogy jól tettem, hogy a leglengébb ruhánkba öltöztünk mindannyian.

Emma kis kártyáján ez állt:
Anya! Szeretlek, mert jársz velünk lovagolni. Szeretem, ha ültetsz velem százszorszépet! Ha félek a sötétben, te megvédessz a sötéttől. Minden kérdésemre válaszolsz. Emlékszem, kiskoromban vettél nekem egy krumpli orrú manót, aminek imádtam az orrát!

Ivánén pedig ez:
Azért szeretem Anyát, mert ő kedves...
mert Anya a BARÁTOM!
Ivánduma

- Kitti, vagy Rozi szülinapi bulijába szeretnél inkább menni?
- A roziéba.
- De azt mondtad, hogy a Rozi mindig csípked.
- Igen, de én akkor is a Rozi szülinapjára akarok menni.
- De hát miért?!
- Hogy harcoljunk...
Anyák napja - az oviban

Ma lesz, természetesen ma volt suli is, egész délelőtt rohantam, mint a töketlen szamár. Suli után gyorsan eldobtam Emmát az oviba, hazafelé pedig megálltunk a boltnál. Hiszen a lányos anyák "sütnek valami finomat a bulira". Süt ám a jófranc, örülök, ha csak annyira lóg ki a nyelvem, hogy nem húzom magam után a földön. Jó lesz a spar gazdaságos parány, meg a piskótatallér is, a gyerekek úgyis ezeket szeretik, a házi cuccokat mindig a szülők falják fel (a legnagyobb király úgyis az az anyuka, aki a takarítónője lányával sütteti meg a "finom házi sütit", szerintem ez zseniális, kb. mint az egyszeri leány a mesében, aki hozott is ajándékot, meg nem is).
Arról nem is beszélve, hogy tej- és tojás diéta okán jóformán nincs sütemény (de sós se nagyon), amit megehetnék. Ez pedig nem a legjobb hajtóereje a konyhatündérkedésnek.

Természetesen Jurának ma este ismét Nagyon Fontos és Halaszthatatlan Tárgyalnivalója van, a soron lévő Rendkívül Fontos Emberrel, szóval nem tud Milosra vigyázni, éppen úgy, ahogy se anyu, se Judit, se a lánya.
Így leszerveztem, hogy vigyázzanak rá a bölcsiben arra a fél órára, amíg a műsor tart, szerencsére jó idő van, Milos vidáman ellesz a homokozóban, szerintem fel sem fog tűnni neki, hogy nem vagyok ott, főleg ha tartózkodnak a "cici" szó hangos kimondásától.

Mivel jövő héten elutazunk (remélem nincs térerő abban a panzióban), Iván is Emma csoportjával fog anyáknapjázni. Apróbetűkben jegyezném meg (ha nem lennék lusta átállítani a betűméretet), hogy nem is annyira bánom, hogy csak egyszer kell ezt az egész kört letudni (Milos-felvigyázót keríteni, sütit vásárolni, bevinni, puccban izzadni a teremben, csörtető nagymamák, apukák(anyáknakpja!), és nagypapák(!) között előrefurakodni, hogy láthassam a saját gyerekemet szerepelni).

Milos szerencsére sokkal jobban van, az antibigyó elkezdett hatni. Igaz, hogy ettől meg étvágytalan lesz, és fáj a gyomra, jóformán csak szopni hajlandó, azt viszont nonstop.

2010/05/03

Milos

Egy hétig jól volt, aztán hétvégén megint elkezdett hörögni. Éjjel be is lázasodott.
Ma voltunk a doki néninél, kiderült, hogy valami sztreptococcus tenyészett ki az orrváladékából, szóval kapott antibigyót.
Anyák napja

Már napok óta titkolóztak. Aztán vasárnap arra ébredtem, hogy nincs itthon senki. Kényelmesen, csendben kikászálódtam az ágyból, fogat mostam, mosakodtam. Lejöttem a nappaliba, neteztem. Ahhh, az a csend. Senki sem visított rám, hogy annnnyyaaaaa...
Issteni volt.
Már szinte zavarni kezdett a nagy nyugalom, amikor megérkeztek. Jókedvűen felpakolva orgonával. Kiderült, hogy Jura elvitte őket kirándulni egy közeli rétre, és ott orgonát szedtek.
Szuper volt.

2010/05/02

Tegnap megtört a jég, és a gyerekek életében először elvittük őket majálisozni. Na csak szőrmentén...

Az egész ott kezdődött, hogy Daninak baseball meccse volt Vácon, őt elvittük. Egy eldugott réten két hatalmas iskolakombinát között (persze ballagás volt az egyikben). Dani csapata sokáig nem érkezett meg, így dobáltuk a labdát, a kicsik a réten rohangásztak. Szóba elegyedtünk az ellenfél (váci csapat) vezetőjével, aki egy tündéri amerikai pasi. Meglepően jól beszél magyarul, de azért jóval beszédesebb lett, mikor angolra váltottunk...

Végül egy óra késéssel beestek Dani csapattársai is, mi pedig felpakoltuk az akkorra már erősen nyígó kicsiket (Milos otthon maradt mamával), és elmentünk a váci majálisra.
A dunaparton tartották, az idő remek volt, maga a majális erősen felejthető. Nagy élmény volt, hogy meg lehetett nézni egy-egy tűzoltó-, rendőr- és mentőautót.
Mentek egy kört valami körhintán, ettünk egy lángost, majd dodgem-eztünk egy nagyon jót. Emma és Iván is döbbenetesen jól vezetnek.
Visszamentünk Daniért, még tartott a meccs, ezért ott bóklásztunk még a réten. Őrületes egy sport ez, hosszú ideig nem történik semmi, majd hirtelen felgyorsulnak az események. Aztán megint semmi. De Daniék győztek, még a vesztes csapat is elégedetten vonult le a pályáról. Kivéve azt a lányt, akit orrbanyomott a labda (valószínüleg el is törte neki), és elfolyatott tekintélyes mennyiségű vért.
Kiderült, nem is igazi baseball játékos az, akinek nincs legalább egy véres sztorija...

Hazafelé betévedtünk egy gödi kúria éttermébe, ahol mi voltunk az egyetlen vendégek, miénk volt az egész park, (zavarbaejtően kedves) pincérnő, és konyha. Nagyon jót ettünk.
Itthon hullaként hullott az ágyba a banda.