2008/12/27

Milosügyek

Karácsony előtt még volt egy UH. Nem sok kedvem volt elmenni, nem szeretek rossz híreket hallani.
Rossz híreket kaptunk.
A bal vese is romlott újra, 13 mm a tágulat (4 mm-t nőtt), igaz a kéregvastagság 8 mm, ami teljesen jó. Emiatt a vese miatt továbbra sem kell agódni, úgy gondolom.
A jobb vese 29 mm (8 mm-t nőtt), kéregvastagság 5 mm, ami elfogadható (3 mm alatt biztos a károsodás).
Ha ilyen ütemben nő a jobb vese tágulata, komolyan veszélybe kerül az épsége. Persze egy vesével is lehet élni...
Milos baba csücsül, így aztán nem is csoda, hogy egészen máshogy érzem mozogni, mint a másik kettőt.
Ennek a sok dolognak a fényében elég valószínű a császár, túl nagy rizikó lenne belemenni egy indított hüvelyi szülésbe, főleg ha tényleg faros marad.
A fejét 4 héttel nagyobbnak mérte a doktornő, ezen már nem is akarok parázni, azt gondolom, hogy van ő olyan alapos és jó diagnoszta, hogy ha baj lenne, meglátná.
Kezdek elfáradni, jó lenne egy kis tartalék erő valahonnan...

2008/12/26

Könyvklub

Stephenie Meyer - Twilight

Jézuska tojta nekem szenteste ezt a könyvet. Jézuska nagyon jófej, mert tudta, hogy pontosan erre a könyvre vágyom legjobban. Zsófi azt mondta, neki tetszett, és mivel összepasszol az izlésünk, sejtettem, hogy tényleg jó lesz.
Este bele is kezdtem, és ugyan az első 70-80 oldal dögunalom volt, nem adtam fel.
Aztán egyszercsak beindultak az események, olyannyira, hogy le sem tudtam tenni. Kiolvastam egy szuszra mind az ötszáz oldalt még aznap éjjel.
Hát mit is mondjak?
Nem egy világirodalmi műremek. De izgalmas, fordulatos, lebilincselő. Jólesett belemerülni ebbe a világba, és nekem külön kellemes élmény volt, hogy nem volt benne felesleges ijesztegetés, vértócsák, gyilkolászás (amit azért elég nehéz kikerülni egy vámpíros könyvben).
Azt mondják, ez az új Harry Potter. Hát azért attól nagyon messze van, hiszen azt a kellemes brit eleganciát és szinvonalat nehéz überelni - de az is lehet, hogy csak én vagyok elfogult.
Mivel most megy a mozikban a film is, két ünnep között mindenféleképpen meg szeretném nézni.

2008/12/24

Karácsony 1.

Karácsony

Tegnap este kiderült, hogy az (egyébként új) talp nem jó a fára. Jura éjjel bejárt pár tacskót, persze talp nem volt.
Reggel útrakelt, miközben én a gyerekeket próbáltam megfékezni.
Csodák csodája, viszonylag gyorsan megjárta, tízre itthon is volt az új talppal.
Felállította a fát, mi pedig feldíszítettük a gyerekekkel. Emma akkora stresszben van, hogy percenként elsírja magát.

Jura elszaladt a halászléért, és friss kenyérért, közben a fa elkészült. Minden díszt felaggattak rá.
Én leborogattam a lelkemet egy fél pohár borral. Na az jót tett mindenkinek.
Amíg rotyogott az étel, megérkezett a Jézuska.
A gitár és az elekrtomos zongora átütő sikert aratott. A duplóra rá sem néztek - ahogy az sejthető volt.
Így aztán kis családi zenekar alakult. Jura néha harcba szállt a gyerekekkel a hangszerekért, többször rá kellett szólnom, hogy hagyja békén őket, majd felhangol meg beállít, ha a gyerekek megunták. Bánatában összerakta a duplókat.

A sült kacsacomb istenien sikerült, Emma egészen döbbenetes mennyiséget felfalt (másfél egész combot...)

Nincs más hátra, mint kibírni a nap hátralevő részében a civakodást, sipítozást, zokogógörcsöket - ezt Emma produkálja úgy hárompercenként. Végülis nem panaszkodhatom, tavaly annyira izgult, hogy bekruppolt, idén csak zokog.

Mindent összevetve a legjobban sikerült Karácsonyunk ez...

2008/12/22


30. hét

Bevallom, vártam már ezt. Valami babona ez bennem, betöltött 30. héttől ha meg is születne, komoly eséllyel semmi baja sem lenne már.
Szóval hatalmas pocak, Milos igen jól érzi magát, elég kis kényelmes. Ülni nem ülhetek, feküdni még annyira sem. Az felháborító piszokság a részmeről. A kocsikázás pedig egyenesen felér a gyerekkínzással, még szerencse, hogy nem tud telefonálni a Gyivi-nek...
Legjobb, ha csak sétálgatok. Egész nap és egész éjjel. Az úgy rendben van.
És legyek szíves arrébb rakni a bordáimat, a rekeszizmomat, gyomromat, hólyagomat. Legjobb lenne, ha kivetetném, neki az útban van.
Felejtsem el, hogy polcnak használom a hasam tetejét, mert ennek már a gondolata is sértő.
Apa jöhet, apának bulizik, fáradhatatlanul nyomul a tenyerébe, bárhová is teszi a hasamon. Ha éjjel hozzábújok, kéjesen rugdossa apa veséjét is.

Én +11 kilónál tartok, hellyel-közzel vizesedem, szuszogok, de aludni még úgy-ahogy tudok.
Egyre gyakrabban kérdezik meg tőlem kedves idegenek, hogy csak nem karácsonyi baba lesz?
Hát remélem nem :-)
Gyermeteg lélek vagyok, legalábbis ami a zenei izlésemet illeti. Akárhányszor jönnek a Nagytesók, mindig kiderül, hogy a 14 éves Zsófival ugyanazokat a számokat szeretjük.
Mondjuk mivel ő kamasz, kívülről betéve tudja az előadókat és a számok címeit is - velem ellentétben.
Én csak úgy tudom, hogy " ááá, imádom azt a számot, tudod, azt hogy "I wanna be a rockstar".
Ja igen, az nekem is a kedvencem - mondja Zsófi.
Na és mondd csak, ki énekli?
Hát Nickelback...

Szóval akkor itt van Nickelback Rockstar-ja. (Kéretik a szöveget figyelni, mert az a lényeg!)

2008/12/19

Szilveszter újra

Juránál nagy sikert aratott a szilveszter, a fél dobozzal fel is falta. Mire hazaért, szépen megpuhult, és hát tényleg finom lett.
Csináltam is hát konyhablogot, jó eséllyel elég ritkán fogok bele írni, de azért lesz.
A sablon nagyon minimál, majd ha lesz időm (tehát nem a közeljövőben) kicsit kipofozgatom, hogy pofásabb legyen.

2008/12/18

Kéne már nagyon csináljak egy konyhablogot, látom én.
Legfőképp nem azért, mert mindenki csinál, sőt, főleg nem azért, de jó lenne a recepteket egy helyen tudni.
Van egy zsírpecsétes, ezer éves kockás füzetem, ami már meg van toldva egy csíkossal is, mert betelt, de azért lássuk be, a zsírpecsétes füzetkék idejétmúltak.
Még akkor is, ha számomra igen becsesek, hiszen a legtöbb receptet a papával diktáltattam bele. Megjegyzem nem eleget, vagy nem időben, vagy papa halt meg túl korán, mert sokszor most is nyúlnék a telefon után, hogy a tanácsát kérjem ebben-abban, de már nem lehet.
Nincs meg a túlvilág telefonszáma, és ha meg is lenne, vajon mi lehet a papa melléke?

Szóval receptblog, ahova most beírhatnám az imént legyártott "szilveszter" nevű süti receptjét, ami valójában persze egy sima linzer, tudjátok, az a baracklekvárral összetapasztott felül lukas virágforma teasüti.
Amióta az eszemet tudom, Karácsonykor nálunk van szilveszter. A spájzban lakik (puhul) papírdobozban, várva, hogy eljöjjön A Naaagy Alkalom, mikor asztalra kerül puhán és omlósan.
Na persze addigra mi, a gyerekek alaposan megdézsmáljuk, papáék meg úgy tesznek, mint akik ezt nem veszik észre.

Amikor kimértem a hozzávalókat a deszkára, és elkezdtem a késsel összedolgozni a száraz részeket, kicsit el is facsarodott a szívem. Nagymamám mozdulatait láttam hirtelen a kezemben, amit soha nem tanított, mégis belémívódott, szinte készségszinten. Ki tudja mennyit ültem a kisszéken mellette a konyhán, és csak lestem, hogyan süt-főz. Ragadozómadárként csaptam le a megürült krémes-tésztás edényekre, és bár minden alkalommal elhangzott papa szájából, hogy "jaaaaj, ne egyed, nem jó ízű, nyers tojás (élesztő, sütőpor, stb...) van benne", soha senki nem vette ki a kezemből, és valahogy mindig maradt az aljukon egy kevés...

2008/12/15






Szombaton voltunk Laura szülinapján. Önző módon engem leginkább az érdekelt, hogy mit szólnak a gyerekeim a még éppen újszülöttnek minősülő Dorkához.
Hát azt hozták, amit gyanítottam. Emma nagyon megilletődött, két lépésnél közelebb nem volt hajlandó menni a babához, Iván viszont azonnal odarontott, és simogatni kezdte, nagyokat mosolygott rá.
Emmát ezután nem nagyon érdekelte a dolog, szerintem zavarban is volt, Iván pedig egészen nagyfokú rajongással viseltetett a kiscsaj iránt. Amikor pelenkáztam (örömmel vettem, hogy nem jöttem ki a gyakorlatból), végig ott toporgott mellettem, segített mindenben adogatta a cuccokat, simogatta Dorkát, patentolta a bodyt.
Aztán mikor ölbevettem a kiscsajt egy kis ringatásra, Iván megint ott termett, és közölte, ő is fogni akarja. Így hát leültünk a kanapéra, és így Iván is egészen odabújhatott. Mikor többszöri kérésére is csak annyit válaszoltam, hogy majd Milost ölbeveheti, akkor sírós hangon csak annyit közölt, hogy akkor Milos bújjon ki most azonnal!
Aztán mikor mzs átvette Dorkát, Iván azonnal az ölemben termett, és elfészkelte magát pont úgy, ahogy előtte Dorka volt ott. Ő most kisbaba - mondta, és elégedetten cumizni kezdett.
Azóta többször is mondta ezt odabújva hozzám, hogy ő most Dorka...

Hááát, a főpróba megvolt, kíváncsi vagyok a saját verziónkra is 2-3 hónap múlva...


Hétvégén végre megcsináltuk az adventi koszorút a gyerekek által készített gyertyákból.
Volt az oviban adventi készülődés, ott mártották ezeket a szépséges gyertyákat (Iván egyet, Emma hármat). Én megvettem a koszorútalpat, a gyertyatüskéket, aranyozott ágakat, tobozokat, vágtunk a kertben tiszafaágakat, és apa összeszerkesztette a művet.

Ma reggel döbbentem rá, hogy már legalább egy hete nem hánytam. Közel sokszor voltam hozzá, de végül mégsem lett semmi.
Ma reggel pedig élvezettel sikáltam a fogamat, és hirtelen belém villant, hogy hát bakker újra élvezem a reggeli fogmosást. Ez nekem mindig is fontos volt, egyszerűen jó érzés, közben felébredek, átgondolom a napomat. Sehol egy alattomban támadó hányinger, öklendezés.
És aztán később az jutott eszembe, hogy nagyon jól megvagyunk mi csinálva, mi nők. Annyira akarjuk a gyereket, hogy nem számít semmi. Nem számít a fél évig tartó napi hányás, brutál rosszullét, a sok nyűg, nyavaja, mihelyst elmúlik, már el is lett téve a polcra, amire az van írva: "áá, nem is volt olyan vészes".

2008/12/14

Jura jófej.
Ma csinált nekem cseh káposztás sült húst, olyat, amire már hetek óta vágyom. Remek lett!
Nem, kicsit sem találom jópofának, hogy állandóan vérzik az orrom.
Csöppet sem vicces orra szorított zsepivel vezetni, ajándékot csomagolni, reggeliztetni a családot, fürdetni a gyerekeket, stb... Na mert persze természetesen sosem akkor ered el, mikor egy könyvvel heverészek a kanapén...

2008/12/13

Könyvklub megen

Borisz Akunyin: Az államtanácsos

Újabb zseniális mű Akunyintól. Régi jó ismerősünk Eraszt Fandorin ismét egy nyomozás kellős közepén találja magát, most az 1890-es évek-beli Moszkva politikai labirintusában kénytelen megfejteni néhány komolyabb talányt.
A könyv hozta azt, amire egy Akunyin rajongó számít, lebilincselő, izgalmas, fordulatos, gyors tempójú, a végén két (három?) csavarral, és egy frappáns csattanóval.
Végre egy kortárs krimiíró, aki képes szinvonalas (és szinvonalát megtartó!) regénysorozatot írni.
Akinek felkeltettem a kíváncsiságát, kezdje a regényfolyam első kötetével (remek karácsonyi ajándék is lehet), aminek a címe Azazel, és szépen folytassa sorban a többivel (A török csel, Leviathan stb...), garantáltan nem bánja meg!

2008/12/12

Fotózás
Ígértem, hogy írok róla, csak vártam az elkészült albumot. Tegnap készen is lett, aki kíváncsi rá megtekintheti a követkető úton:

Katt Patrícia oldalára itt
aztán jobb lent a "clients" feliratra
ott feljön egy jelszókérő ablak, oda be kell írni, hogy jura

Kicsit bonyolult, de én még hetekig nem lennék képes ilyen gyönyörű albumba rendezni a képeket. A photobucket meg gagyi ehhez.
A fotózás egészen olyan volt, mint mi. A kezdeti zavar hamar feloldódott, és vidám vásári hangulatba lendültünk át. Patríciának különös érzéke van a gyerekekhez, mert képes volt elérni a "nem akarom, hogy lefényképezeneeeeek"-et visító gyereknél, hogy egy perc múlva az ölében üljön, mintha régi cimborák lennének.
Őrületes mennyiségű képet kattintott, aminek igen nagyon része szuper lett (gondolom nagyjából csak azok mentek a levesbe, amik mindenféle fénymérési és beállítási célzattal lettek ellőve).
Nagy bánatomra Patrícia nem gyógyít fotosoppal... :-)

Tegnap felmentünk hozzá a cd-ért, amit díszpapírba csomagolva kaptunk meg, mint egy kis ajándékot.
Nagyon ajánlom mindenkinek, mert felejthetetlen élménnyel lettünk gazdagabbak, na és pesze gyönyörű képekkel.
Most szerkesztem belőle a könyvet, amit remélem Karácsonyra ki is tudunk nyomatni.
Milos születése után jön a következő kör, és nekem már a fejemben is vannak mindenféle elképzelések nyárról, hogy micsoda fényképek készülhetnek a kertben...

2008/12/11

Könyvklub 2.

Szendi Gábor: Isten az agyban
Nagyszerű időzítéssel jelent meg (és ezzel egyidőben került a kezembe) ez a könyv, ami szinte folytatása, vagy kiegészítése Dawkins művének.
Nem ateista kirohanás, ha egészen közel is kerül néha a téma miatt a hit megkérdőjelezéséhez, elegánsan ki is táncol a helyzetből minden egyes alkalommal.
Végülis igaza is van, nekem sem hiányozna a helyében a hit felkent védelmezőitől érkező áradat (direkt nem is minősítem az áradatot, pedig vannak feltételezéseim), noha ezzel nálunk jóval kevésbé kell számolni, mint pl Dawkinsnak Amerikában.
Nem is akarom tovább hasonlítgatni a kettőt, mert a két könyv eleve másról szól.
Nagy örömömre szolgál látni a tudományos tényeket a szellemlátásokról, jelenésekről, paranormális dolgokról. Sima temporális epilepszia? Na igen, számomra jóval hihetőbb, mint a szellemvilág...
Jó volt, izgalmas volt, érdekes volt, a végén kissé önismétlő és szájbarágós, de sebaj, érdeklődéssel várom Szendi újabb könyvét, mert hogy lesz, az biztos...

Most Akunyint olvasok, mert kell néha egy kis könnyed ponyva a sok ateista evolúcionista után :-)
Könyvklub 1.

Richard Dawkins: Isteni téveszme
Nagyon régen olvastam már ki ilyen lassan könyvet. Elképesztően nehéz és tömény. Ugyanakkor lebilincselő és izgalmas is.
Néhol kissé agresszív, de az ő szempontjából azért ez érthető is. Na és persze a darwini evulócióbiológia amúgy is közel áll a szívemhez (és agyamhoz), jól esett olvasni róla.
Itt az ideje felkutatnom a génes könyvét is...

2008/12/08

Emmaduma

Feljajdulok, mert görcs áll a lábamba:
- Ó de fáj a lábam. Anyám!
Mire Emma:
- Mi az, szeretnéd, ha itt lenne anyád?
Ez mennyire komoly már?! :-)

2008/12/05

Emmaduma

Ez a gyerek zseni. Most már teljesen biztos.
Tegnap este megmagyarázta nekem ezt az egész Mikulás dolgot. A bácsik beöltöznek Mikulásnak, mert szeretik a gyerekeket, és hogy segítsenek az Igazi Mikulásnak, aki ilyenkor rémesen elfoglalt a sok ajándék körüli tennivalóval, nincs ideje haknizni.
Az Igazi Egyszeri És Megismételhetetlen Mikulás a kiscsizmás éjszakán fogja körbejárni a jó gyerekek ablakait, a többi csak statiszta, kisegítő. De ő személy szerint igazán értékeli a láthatóan igyekvő bácsikat.
Hát kérem így, egy öt és fél éves kislány színtiszta logikával helyre rakta a zavaró részleteket a Mikulás-sztoriban...
Hja kérem...

Karácsonyi műsor lázban égnek az óvónénik. Az már kiderült, hogy Emma mesélő lesz, teljesen világos, akkora szereplésvágy van benne, hogy csak na.
Iván a másik véglet, régóta sejtem, hogy neki esze ágában sem lesz szerepelni semilyen műsorban.
Minap beszélgettem az óvónénivel, aki azért szeretett volna ráosztani valami könnyű kis statiszta szerepet. Csillag, bárányka, vagy valami ilyesmi.
Nem és nem, az én fiam nem akar se csillag, se bárány lenni. Ő kisfiú akar lenni. Óvodás kisfiú! - jelentette ki megfellebbezhetetlenül.
Teljesen megértem, éppen hogy csak megtalálta a valódi, saját, rólam leválasztott identitását, ki a franc akarna akkor egyből csillag, vagy bárányka lenni.
Szerencsére óvónéni nem nagyon erőszakoskodott, én meg megnyugtattam, hogy kiválóan boldog leszek egy olyan karácsonyi műsorral, ahol a fiam nem szerepel (sőt, komoly összegben tudnék fogadni arra az eshetőségre is, hogy végig az ölemben fog ülni).
Zág són, majd lesz jövőre csillag, vagy ha akkor sem, hát én biztos nem sírom tele emiatt a párnámat éjjelente...

2008/12/03

Holnap jön A Fotós!
Gondoltuk, hogy olyan remekül sikerültek Baricz Kati képei rólunk, amikor Emmával voltam terhes, hogy ezt meg kell ismételni. Sajnos Ivánnal elmúlasztottuk...
Be is vagyok tojva, mert köztünk legyen szólva, meglehetősen szarul nézek ki. Azokhoz a pocakos fotókhoz képest eltelt hat év, és hát tudjuk a háborús évek szabályát, én közben tizenkettőt öregedtem. Cukin gömbölyödöm attól a plussz tíz kilótól, olyan helyes kis töltöttgalamb vagyok (vö. undorító hájhurkák a legváratlanabb helyen)...

Szóval gyerekek oviból kiiratva holnapra, én meg készülődöm. Hogy miket is szeretnék, milyen képeket, milyen ruhákban, beállításokban.
Ezért aztán a mai napom aktív készülődéssel telt. A gyerekek ruhái megvannak, a mieinkről még halvány fogalmam sincs.
Tegnap befestettem a hajam, ma délelőtt pedig legyantáztam magam itt-ott. A teljes Kínai Nagycirkusz guminő csoportja hozzám képest kutyafasza volt. Meglehetős kihívás a saját hasamat megkerülve eljutni a fazonomhoz, amivel egyébként hetek óta nem volt szerencsém találkozni. Megjegyzem nem is baj... Viszonylag csekély véráldozatok árán megszabadultam a felesleges szőrzetemtől.

Egy gyors zuhany, végül itt ülök az Emma kacsás zuhanysapijában, holt tengeri iszap arcpakolásban, amitől bőröm üde, bársonyos és kipihent lesz. Legalábbis a csogamoláson lévő reklámszöveg szerint. Hát nagyon ajánlom, hogy az legyen, mert látványra rémes, szagra a cucc innen a sarki dagonyából is származhatna, és olyan horrorisztikus látványt nyújt a képes felemen száradó, pergő zöld sár, hogy a kutya kis híjján szívattakot kapott, mikor meglátott.

Kettőre pedig fodrászhoz vagyok hivatalos. Remélem ennyi tatarozás után (no meg jelentős fotosop bevetésével) emberi formát öltök majd a képeken a gyönyörű gyerekeim és a sármosan őszülő pasim mellett.
Ha nem, még mindig eladhatom az egészet a Moby Dick - A bálna visszanéz c. film forgatásához gondolatébresztőnek.
Hát most sem úsztam meg a szokásos terheses rémálmokat. Pedig már azt hittem...
Nagyon fárasztó egész éjjel harcolni mindenféle gonosz erővel a gyerekeimért...
Ja, és majd' elfelejtettem, hivatalosan is beléptem a harmadik trimeszterbe!

2008/12/02

Karácsonyi ajándékok

Idén nagyon főtt a fejünk, hogy mit vegyünk a srácoknak. Mivel nem kaptuk meg a plusszpénzt, amire számítottunk, elég szűkös a költségvetés.
Jura valamilyen zeneszerszámot akart nekik, nem mellesleg nagyon régóta vágyik egy digitális zongorára. Iván egy ovis rózsaszín műanyag gitárba szerelmes.
Szerintem játékot kell venni nekik, Jura szerint igazit.
Nagy dilemma.
Voltunk hétvégén a Metróban, volt kis tanulógitár (igazi), és olcsó, de mégis elég komolynak tűnő digitális zomgora (ármaximumon belül).
Én mégis fáztam a gondolattól, hogy ezeket kapják.
Élénken él bennem a tavalyi kép, amikor mindketten játék laptopot kaptak, igaz, nem tökéletesen egyformát, ebből az lett, hogy a teljes ünnepek alatt valamelyik mindig visított, hogy a másiké kell neki.
Valami ilyesforma kép lebegett a szemem előtt, mikor elképzeltem az ajándékbontást idén.

Így aztán egy svédcsavarral megoldottam a dolgot.
Ők kapnak egy-egy duplo készletet, Jura kap egy digitális zongorát (úgyis vágyott rá), én meg, nos... egy gitárt...
Így elvesszük az enyém-tiéd harcok élét, Jura is megkapja, amire vágyott, én meg elégedett vagyok a megoldással...
Milos ügyek

Most látom csak, nem írtam a múlt keddi UH-ról.
Maradt az egyik szem sír, másik nevet alaphelyzet, de most a nevető szemem nagyon nevet.
A bal veséje JAVULT! 2mm-rel lett kisebb a tágulat, így (ha csak egy kicsivel is), de alatta van a 10 mm-es álomhatárnak.
A jobb vese sajnos nagyon sokat romlott, 14-ről 21-re (20 fölött elég rossz a helyzet), de bíztat az a tudat, hogy a bal veséje biztosan jó lesz, tehát bármi történik is, egy veséje működőképes lesz.
Egyébként magzatvíz mennyisége átlagos, és ez is jó hír, mert azt jelenti, hogy mindkét vese működik, Milos iszik és pisil megfelelő mennyiséget.
És jól éreztem, valóban befordult menetirányba.
Levelet kaptam lájf...

Tegnap egy remek játékot eszeltünk ki. Az üvegmatrica festésbe beleunva leveleket kezdtünk egymásnak küldözgetni a konyhaasztalnál.
Iván is kiválóan be tudott kapcsolódni, mert ugyan rajzolni kicsit sem tud (nem is érdekli a téma), de kiválóan megbirkózik az Emma-betűvel és az Iván-betűvel. Ezzel a kettővel, valamint lendületes lengőfirkáival írja a leveleit, az általam rajzolt figurákat pedig kiszinezi.
Emma természetesen komolyan veszi az egészet, néhány szót már le tud írni, valamint kifejező rajzai valóban olyanok, mint egy levél.
Azt hiszem ezzel órákig elszórakoznának, alig lehetett őket ágybakönyörögni (na persze azért az pizsamás Fekete Péter parti komoly ösztönző erő volt).

2008/11/24

Sikerült felújítanom a tavalyi tapasztalatokat, miszerint punto nyári gumival földútra esett vizes havon hááát, nem egy életbiztosítás. A kocsi nagyjából arra megy, amerre neki tetszik.
Hazafelé szépen elcsúszkáltam a kertesi állomásig, és vonattal jöttünk haza. A gyerekek nagyon élvezték, és jártunk egy jót (kb. fél óra séta az állomástól hazáig) a friss, ropogós hóban.
Punyesz ma Kertesen alszik, holnap úgyis Jurával együtt megyünk be a városba...
Terheskedések (érzékeny gyomrúak lapozzanak)

Szombat reggel derült égből, mindenféle előzmény és sejtés nélkül egyszercsak kihánytam a fél reggelimet a konyhaasztalra.
A fürdőben folytattam a műsort, majd mikor mindentől megszabadultam (kár volt belém az a jó ham and eggs) az előszobában összefutottunk Jurával (ő addigra eltakarította a romokat a konyhában).
Rámvigyorgott és azt mondta, hogy így ötödjére azt hitte, neki terhes nő már nem tud újat mutatni. És lám, mégiscsak tud.
Sosem hagynám, hogy unalomba fúljon a házasságunk, mindig tudni kell újítani - feleltem.
Egész hétvégén ezen röhögtünk...
A nagy madáretető projekt

Egész hétvégén barkácsoltuk. Egy régi cipőtartó esett áldozatul a fűrésznek és a festéknek. Vékony lécekből állt, azt előbb szétfűrészeltük, majd összeszögeztük madáretetővé.
A festés a gyerekek munkája teljesen (persze leginkább Emma dolgozott vele), a tervezés és kivitelezés Jura érdeme, én koordináltam a munkafázisokat.
Külön extra a madárlépcső (a sorszámosztó automatát és a fotocellás ajtó ötletét elvetettük):




Íme oldalról-alulról:




Itt az alja, ami a legszínesebb, hiszen a fára akasztva az ovisok főleg alulról látják majd. A léceket külön-külön festették a kis művészek temperával. A tető görögösen világoskék, a madarak jókedvét hivatott meghozni, még zord, szürke téli napokon is. A tetőre és az oldalfalakra ragasztott kéregdarabok pedig othonossá teszik számukra az etetőt. Az egész etető zománcspray-vel van impregnálva.




2008/11/20

Tegnap babalátogatóban voltam.
A 2 hetes Dorka gyönyörű, és igazi álombaba...
Ki is használtam azt a negyed órát, amíg ébren volt, és megdajkáltam :-)


2008/11/19

Gondolom azon kevesek közé tartozom, akik nem nyalják ki a kondért a csokimáz felkenése után...
Csak akkor azt nem értem, hogy honnan a túróból került rám a 25. héten +9 kg???

2008/11/18

Zsuzsa néni komolyan vette Iván oviutálatát, egész nap csak dajkálta, a testképet is róla rajzolták.
A délutános óvónéni (aki egyébként Emma óvónénije, csak helyettesít Iván csoportjában) azzal fogadott, hogy sokat foglalkoztak a kis oviundoritiszes fiacskámmal.
Szerencsémre a bölcsiben Marika délutános volt, és mivel ő a főtanácsadóm, ovi után átmentünk a bölcsibe vendégségbe. Arany kisfiam csak úgy repült át.
Utolsónak maradtunk, sokmindent átbeszéltünk Marikával. Ő is jó ötletnek tartja, hogy most egy darabig péntekenként ne vigyem, és azzal a jó hírrel is szolgált, hogy Iván új óvónénije most szoktatja be hozzájuk a kisfiát, nemsokára kezd az oviban.
Iván számolja a napokat péntekig, tetszik neki, hogy most pénteken már hétvége lesz...
Folyamatos elmaradásban vagyok, csak loholok magam után.
Egyszer végre meg kéne tanulnom pl. a gyerekek cipőit időben beszerezni, és nem az utolsó utáni pillanatban.
Így lehetett, hogy Emma az ősz beköszöntekor még szandálban járt, és még most is csak egy vékony (igaz magas szárú) bőrcipőben.
Hétvégére havat jósolnak (legalábbis ezt olvastam a többi blogban), és persze nekünk még az abalakban sincs csizmánk...
Most aztán kezdődhet a fejvesztett futam, hogy beszerezzem őket... Pedig Emma csak ma kapta meg a bélelt cipőjét...
Gáz vagyok jaaaj...

2008/11/17

Iván mostanában nem szeret oviba járni. Fájlalja a hasát, nyíg, hogy ő bizony beteg, nem akar oviba menni, és különben is, legyen már hétvége (hétfő reggel).
Ráadásként csütörtök-péntek Zsuzsa néni sem volt, ez végképp betette a kaput nála.
Így aztán Lappa után szabadon elhatároztam, hogy pár hétig pénteken itthon tartom ezt a kismókust. Látszik, hogy elfárad az oviban, nagyon meg akar felelni, nagyon jó akar lenni, és azért szeptember óta sok idő eltelt.
Lehet, hogy agyon-óvom őket, lehet... Bár Emmánál úgy tűnik, bejött ez a taktika. Ő is igazán mostanra érett meg ovisnak lenni, most élvezi igazán az ovis létet. Iván még csak tanulgatja, igyekszem nem is megterhelni külön foglalkozásokkal.
Pénteken beszélgettünk az egyik anyukával, kiderült, hogy az öcsivel egyidős kislányát hurcolja magánóráról magánórára, külön torna, külön úszás, külön angol, külön mittoménmi. A kislány pedig fáradt, és péntek este zokog, hogy nem akar tornára menni (hatra).
Amikor azt mondtam az anyukájának, hogy szerintem ha ennyire tiltakozik N., akkor hagyja a fenébe az egészet, kicsi is még, érzékeny gyerek is, éppen elég fárasztó nekik az ovi önmagában.
Ugyan már! -nézett rám fejcsóválva -Miért lenne fárasztó az ovi?! Ő ezt cseppet sem hiszi...

Nem vitatkoztam tovább, nincs értelme. Lehet, hogy más világban élek, tényleg. Szerintem halálosan fárasztó lehet egy pici gyereknek minden nap megfelelni, követni a szabályokat, megtanulni azt a sok dolgot, megállni a helyét a többi ovis között, stb... Nem hiszem, hogy csupa móka és kacagás, még ha alapvetően ez egy szuper ovi is, és összességében igazán jó hangulatban telnek a napjaik.

Visszatérve Ivánra én mégis inkább a saját szívemet követem, és megpróbálok könnyíteni neki most az életén, kicsit többet dajkálni, pedig ez elég nehéz, mert ott van Emma, aki sasszemmel lesi, hogy mikor jut belőlem több Ivánnak, és azt azonnal szóvá is teszi (anya, miért mindig csak Ivánt gondozod?)
És akkor Milos még a kanyarban sincs, igazán nem tudom, hogyan fogok három felé szakadni, ha megszületett...
Bréking nyúz!

Meglett a Másik Fefe, aki szeptember óta illegalitásba vonultan élte az irodaszekrények mélyére rejtett plüss állatok koránt sem izgalmas életét.
Iván tegnap diadalittasan előhúzta az egyik iratszekrény mélyéről a bepókhálósodott, poros Fefét.
Murphy után szabadon várható volt, hiszen zsótól kaptunk egy KisFefét, aki nem egészen Fefe, de rénszarvas, és Iván már teljesen elfogadta.
Köszi zso! Isten hozott újra Másik Fefe!
Az ovistársak jobban tudják

Emma ma reggel:
- Anya! A csaj, az a szék?
- Nem, a csaj az más, az nőt jelent.
- De! A csaj az a szék!
- Nem nyuszika, az a cseer angolul, na az a szék (fény gyúl a lomha anyai agyba).
- Neeeem! Neeeem! A csaaaaaj a szék.
- Apa! - csípem el a borotvahabos embert, aki vesztére a szobába ténfereg. - Mi a szék angolul?
- Cseer.
- Na látod, ha apád mondja, az úgy is van.
- Nem, a K. jobban tudja...
- Oké, akkor kérdezzétek meg K. anyukáját is erről, jó?
- Rendben...

Na örülök, hogy kiirattam angolról. Az angol tanár néni egy tündérbűbáj, imádják a gyerekek, de a kiejtése a sírnivalóan iszonyatosan rossz kategóriába esik. Tavaly az évzárón dermedten, csikorgó fogakkal kameráztam, ahogy a gyerekek, mint kis idomított majmok járnak körbe-körbe, és kántálják, hogy "bot iz jóór néém". Sok embert hallottam már angolul beszélni, a magyar akcentus szinte mindenkinél érezhető, de ez talán megbocsájtható egy turistánál, vagy egy titkárnőnél, de egy angol tanárnál semmiféleképpen. Még akkor sem, ha oviban tanít...

2008/11/15

Napok óta rosszkedvű vagyok. Nem tudom, mi lehet az oka, biztos a hormonok, a korai sötétedés, hogy le vagyunk tiltva a szexről, hogy Jurát lényegében 3 hete nem is nagyon láttuk, ő is fáradt, túlhajszolt emiatt a hülye budget miatt, és persze mire megkönnyebbülök, hogy X forint maradt ehónapra, kisakkozom a kiadásokat, akkor méég jön egy valami, amit ki kell fizetni.
Legszívesebben elvermelném magam egy sötét sarokba, és várnám a tavaszt.

És most, ahogy leírom ezeket, rá is jöttem, hogy mi a bajom.
Az a kibaszott Karácsony jön már megint. Minden évben azt hiszem, hogy na most, végre megszabadultam a Karácsony-fóbiámtól, most végre úgy ülhetem meg, ahogy a többi, normális ember, aki várja a Karácsonyt, és tervezget, díszítget, vásárol, süt-főz.
Nekem meg hiába az évek terápiája, a soksok kineziológiai kezelés, egyre sunyibban tör rám a Karácsonypara. Úgy ül a szívemen, mint megannyi vérszívó lidérc.
Mint az arachnophobiásnak egy pókkal teli szoba. Először csak rosszkedvű leszek, aztán szorongok, minden kis baromságon kiborulok, nyomott vagyok, rámtör a menekülés-vágy. Nem értem, keresem-kutatom az okát, aztán hopp, felgyúl a százas izzó az agyam sötétjében.

Innentől tulajdonképpen már sokkal jobb is. Már csak túl kell élni ezt a másfél hónapot...
Áááááá, százezredszerre kell ma meghallgatnom a Hani-hani-t a Mamma Miáról. Ivánnak az a kedvence.
Hetek óta tart ez a Mamma Mia láz, nekem már a fülemen folyik ki, érzem, hogy közeleg a pillanat, mikor valami végzeteset, és visszafordíthatatlant teszek.
Nincs az a bíróság, ami elítélne, ha ma létezne inkvizíció, tuti, hogy a leggonoszabb kínzások között szerepelne a Mamma Mia végtelenített lejátszása. Bár lehet, hogy ennyire még a jezsuiták sem könyörtelenek...

U.I. Nem, soha többet nem teszveszezek. Hogy ez mekkora szívás. Töredék pénzekért hisztis picsákkal (és pöcsökkel) alkudozni... Inkább elajándékozom a cuccainkat. Lehet, hogy bebukok pár ezer forintot, de sokkal jobban fogom magam érezni utána.

2008/11/14

A minap meséltem Milos betegségéről valakinek, aki megkérdezte tőlem, hogy nahát, és megtartottátok? Eszetekbe sem jutott elvetetni?

2008/11/13

Voltam tegnap szülőszoba látogatáson.
Elég korán odaértem, egy nagyon izguló leendő nagymamával kettesben várakoztunk a folyosón. Amikor meglett a baba, együtt sírtunk.
Hja kérem, ezek a fránya terhességi hormonok...

Egy órára összegyűlt egy kisebb társaság, és az apukák is képviseltették magukat.
Amikor a szakadt folyosó (szó szerint le-)szakadt ajtaján beléptünk, egy másik világba csöppentünk. Város a városban, mondhatni. És tényleg gyönyörűen felújítva minden. Megkaptuk a lábzsákokat, közben egy távoli helységből vérfagyasztó, átható sikolyok hallatszottak. Többen berezeltek, az apukák megsápadtak, tekintetük a kijáratot kereste.
Egy aranyos, alacsony, szőke kis szülésznő volt az idegenvezetőnk, mosolyogva megjegyezte a hangokra, hogy jókor jöttünk.

Hét szülőszoba, két, vagy három műtő, komplett társalgó tévével, nővérpult, stb... Egy őrületes labirintus.
Hat szoba foglalt volt éppen, a legtávolabbi, hetedikbe tudtunk csak bemenni, de még az is úgy nézett ki, mint valami űrállomás. Telezsúfolva mindenféle géppekkel, ott volt még az is, ami azt mondja "ping" ( lásd az idevonatkozó forrást ).
Akkor kicsit betojtam, hogy hát mekkora egy barom vagyok, megint behúztam magam a csőbe, most már nem úszok meg egy újabb szülést...

A kádas verzióra majdnem felnyihogtam, na én tuti nem olyanban fogok szülni, viszont az EDA iránt élénken érdeklődtem. Megnyugtató válaszokat kaptam...
Összességében nagyon tetszett minden, a hely, a szülésznő (jó, nyilván ő csak egy a sok közül, de akkor is), szóval mivel sajnos szülésen keresztül visz az út oda, hogy Milost magamhoz ölelhessem, hát egye fene, meglesz az is a maga idejében...

2008/11/07

Öt év

Öt éve halálos izgalomban voltam, mentem fodrászhoz, sminkeshez...
Öt éve a taxis bácsi, aki a Bakáts téri házasságkötő terembe vitt rettenetesen izgult. Csak úgy ragyogott az arca, mintha ő lenne az örömapa.
Öt éve ez a taxis bácsi a Bakáts téren előkotort a számtalan alsószoknyám közül a hátsó ülésről.
Öt éve nagyon reméltem, hogy ezt a dicstelen belépőt a leendő férjem nem látja.
Öt éve épp hogy elrendeztem a ruhámat, mikor kilépett a kapun Ő.
Öt éve arra a fél percre kisütött a nap, és megcsillant a nyakkendőjén. Ott állt a lépcső tetején talpig napsugárban és boldogságban.
Öt éve még halálosabb szerelembe estem, ha azt még lehetett fokozni.
Öt éve kimondtuk a boldogító igent.
Öt éve Emma felkurjantott, mikor szülei életre szóló szövetsége megköttetett.
Öt éve hatodmagunkkal beültünk egy étterembe a Ráday utcában.
Öt éve kezdődött hivatalosan is a közös utunk.

Ma reggel, három gyerekkel az ágyunkban arra ébredtünk, hogy életünk egyik legjobb döntését hoztuk meg akkor.
Ma reggel biztosan tudjuk, hogy az az igen tényleg boldogító.
Ma reggel nincs fodrász, nincs sminkes, nincs szép ruha, nincs taxis bácsi, csak a tudat van, az életem jobban alakult, mint azt valaha is reméltem.

2008/11/06

Teendők, ha a gyerek légútjába idegen test (IT) kerül:

1.,AZ IT nem feltétlenül jelent teljes légúti elzáródást.
Gyanújelek: erőteljes nyáladzás, sípoló, erőltetett légzés,köhögésroham, vörös arc. Ilyenkor nem nyúlunk bele a szájba, hanem a lapockák közé csapunk, köhögésre biztatjuk, előredöntjük a kicsit. Teljes elzáródáskor nincs hang, se beszéd, se sírás, se légzési,az arc vörös, lila, szürke lesz nagyjából ebben a sorrendben.Ilyenkor már legtöbbször van eszméletvesztés is.

2.,Csak akkor szabad benyúlni a szájba, ha a szájüregben van az idegentest, garatba NEM nyúlunk, garantáltan beljebb lökjük, pláne pánikban.

3.,az egyik combra hosszában, fejjel előre lejtőztetve fektetjük a kicsit, és a lapockák közé 3-4 határozott ütést mérünk, nagyjából olyan erőset, mintha egy idegesítő legyet akarnánk lecsapni az asztalon.

4., Ha nem kerül ettől legalább a szájüregbe előre az IT, akkor jön a légzésleállás miatt a légzésvizsgálat, hanyatt fektetett gyerek arca fölött a mell felé fordított arccal, hallani, érezni, látni a szuszogást, a légáramlást, a mellkas emelkedését.Bármilyen mozgás, tehát a légzési jelenségek is azt jelzik, van szívműködés.

5., eszméletvesztéskor gyakran elernyednek a légzőizmok, gégeizmok, ilyenkor lehet, hogy megnyílik a légút.

6.,Ha nincs légzés, illetve bármilyen mozgás, akkor el kell kezdeni a mellkaskompressziókat, percenként nagyjából 140-nel /két éves gyerekről van szó/, egy kézzel, a mellkas közepére fektetve a tenyeret. Kemény, lapos alapra kell fektetni. A mellkast kb. 2-3 cm-re kell benyomni.

7., Minden 1 perc kompresszió után légzésvizsgálat.10 másodpercig.

8., a leghamarabb segélyhívás! Ha van valaki más, az menjen telefonálni.Ha nincs, akkor a kompressziók megkezdése ELŐTT telefonálni.


NEM LÉLEGEZTETÜNK az alapszintű újraélesztésben.

Indokok:-egészséges ember/gyerek vérében még van annyi oxigén, hogy megfelelő kompressziókkal, azaz a keringés mesterséges fenntartásával elégséges vért és oxigént kap az agy és vese, mint legfontosabbak.-ha a kompressziók alatt leállunk és lélegeztetünk, e szünet alatt NINCS keringés, még az a kicsi mesterséges sem, így sokkal rosszabb a perfúzió szervszinten.
-a régi ABC szerint a befúvás megelőzte a kompressziót. De logikusan gondolkodva, álló keringésű emberbe befújni mennyit ér?-a befúvás, ha gyomorba megy, a következő kompressziónál a nagy nyomás miatt kiüríti a gyomrot, ami a legközelebbi befújásnál tüdőre megy.
És jól lélegeztetni sokkal nehezebb, mint mellkast nyomni.- újdonság még, hogy nem tökölünk a nyaki verőérkereséssel sem. Nagy a hibás észlelés veszélye, még profiknál is.

A légzés hármas észlelése:
Hallom, hogy lélegzik.
Érzem, ahogy a légoszlop az arcomat éri.
Látom,ahogy emelkedik a mellkas.

Mindezt egyszerre úgy érzékeled, ha a fekvő egyén arca fölött füledet-arcodat a szája-orra fölé közelíted, miközben arcod a mellkasa irányába fordítod.A max. észlelés a 10 másodperc. Gyakorlással ez megy 3-4 sec alatt is.
Kell a percenkénti kontroll, hogy megindult keringésbe ne nyomj bele.

2008/11/05

Te jó ég! Mekkorát nőtt a hasad?! - hallottam az oviban tegnap vagy ötször, jobbára olyan anyukáktól, akik csak pár napja láttak utoljára.
Hát igen, én is érzem, hogy kezd hasam lenni, beleakad mindenbe.
Csináltam hát egy fotót, és látom ám, hogy tényleg, te jó ég, mekkorát nőtt hasam?!

2008/11/04


Kicsi fiam


Kicsi fiam már nem olyan kicsi, kezdi elveszíteni a babaságát már egészen. Csak ha hozzám bújik, vagy alváskor. Akkor még baba.
Okos nagyfiú már, mindenre van válasza, sokszor mond nagyon vicceseket, csupa jó szív, és kalandvágy. Mindent szétcsavaroz, ami a háztartásban van, kedvenc elfoglaltsága az elemeket csereberélni a játékokban.
A karom emlékszik még arra, milyen volt őt pici babaként ringatni, aztán egy pillanatra félre néztem, és nagy négyéves fiú lett belőle.
Csupa büszkeség ránézni is.
Igazán szerencsés vagyok, hogy ez a nagyszerű ember engem választott édesanyjának... Pontosan négy éve...
Isten éltesse Dorkát, aki ma hajnalban csak megtapasztalta végre, hogy kívül tágasabb :-)

2008/11/03

Milos hírek

Jók is, rosszak is.
A bal oldalon alig nőtt a tágulat, most 1 cm, ami a középsúlyos határa pont, jobb oldalon viszont sajnos sokat romlott a helyzet, ott 1,4 cm (2 cm-nél már nagyon súlyos, akár vesekárosodás is lehet).
A hólyagja teljesen rendben van, gyanítható, hogy a vesevezetőkben van a szűkület. Nagyon ritka, hogy mind a kettőben egyszerre legyen, elég kicsi rá az esély. Hát most mit mondjak, inkább megnyerném a lottó ötöst, mert a valószínűsége nagyjából ugyanaz...
Egyelőre marad minden az eredeti tervek szerint, 37. héten indítás, utána műtét. Ha így haladunk, a bal vese teljesen jó állapotban marad, a jobb meg, háát..., drukkolunk, hogy ne ebben a tempóban növessze magát.
Tudom én, hogy egy vesével is teljes értékű életet lehet élni, de inkább abban reménykednék, hogy jövő tavaszra ez már csak egy rossz emlék lesz.
Gyakoribb UH-ok kellenek, 3 hét múlva megyünk újra.

De hogy jót is írjak, Milos egyszerűen tökéletes gyerek. Minden mérete tankönyvi, a biometria alapján pontosan annyi idős, mint lennie kell. Gyönyörű, kedves kis cica. Végig a méhlepényhez bújt, az ujját szopizta, kortyolgatott a magzatvízből, nyalogatta a méhlepényt.
Emma is ezt csinálta odabent, születése óta párnával alszik, úgy tűnik, Milos is ilyen lesz.
Megkapja a világ legszebb párnáját, csak bújjon ki egészségesen...

Következzenek hát a várva várt sztárfotók.
Egy kikukucskálós, egy ujjszopogatós, és egy ékes bizonyíték arról, hogy Milos valóban Milos, és nem Abigél...




Kicsi Dorka szófogadó gyerek, hallgatott anyukájára, és ma elindult világot látni.
Ha még egy kicsit vacakol, Ivánnal egy napon lesz a szülinapja... :-)

2008/10/26

Remek kis hosszúhétvége volt ez!
Zsúfolt volt, és rengeteget főzőcskéztünk.
Csütörtökön Orsiék jöttek, már nagyon hiányoztak nekünk...
Hoztak isteni bablevest, mi meg palacsintát sütöttünk, és persze jókat locsogtunk.

Pénteken Pohly-ék jöttek az ikrekkel. Minden elismerésem az övék. Az ikrek nagyjából olyan elevenek, mint Iván volt ennyi idősen, csak hát ugye duplán...
A menü kakasleves volt, és sült oldalas. Sajnos nem tudták kiélvezni, mert két falat után életet mentettek (az ikrekét).
A két kiscsaj gyönyörű és elbűvölő, még akkor is, ha tényleg sokat sikítanak. Én mindenesetre a bölcsi küszöbén zokognék, hogy vegyék be őket, elalszanak a szekrényfiókban is :-)

Szombaton magányos programunk volt, bábszínház, Marcipán cica.
Találkoztunk egy csomó ismerőssel is a szünetben, közte olyan rég nem látott kedves ismerőssel, aki nem is tudta, hogy jön a harmadik gyermek.
Mindeközben Iván bájosan lehányta az apját.
Mi visszaültünk Emmával a második felvonásra, miközben Jura Ivánnal, egy szál atlétára vetkőzve (az inge csatak kolbászos hányás), ölén hatalmas folttal a ruhatár felé sunnyogva találkozott még egy ismerőssel.
Hát igen, Murphy...
Öcsike a kocsiba ülve azonnal elszundított (nyilván megkönnyebbült).
Hazaérve ivott egy pohár vizet, majd úgy húsz perc múlva engem hányt végig (konkrétan a dekoltázsomban landolt a cucc).
Komplett átöltözés, ő pizsit kapott, majd aludt egy jót.
Gyógyultan ébredt, este enni kért, azóta is kutya baja...

Ma csendeskén telt a napunk, itthon punnyadtunk, főzőcskéztünk Jurával nagy elégedetten, a gyerekek is viszonylag keveset verekedtek.
Nagyon sajnáljuk mindannyian, hogy vége ennek a nagy idillnek, bármeddig eléldegélnénk így.
Az egyetlen előnye a dolognak, hogy ha folytatjuk ezt a mértékű zabálást, a végén nem férnénk ki a konyhából (én minden esetre a jövő héten elkerülöm a mérlegnek még a környékét is)...
Csupa ölelés, összebújás, együtt szuszogás, beszélgetés, sutyorgás.
Milos szinte végigaludta a négy napot, elzsongították a hangok, a ringatózás, és az én elégedett hangulatom.

2008/10/22

Lábügyek

Mivel továbbra is fáj a térdem, a körzeti doki beutalt térd UH-ra, és párhuzamosan egy laborra is, ahol a reumára jellemző értékeket nézik a vérben.
Na szép, harmincévesen reumás vénasszony lettem, mint öreganyám?

2008/10/21

Hohó! Végre van fűtésünk, el sem hiszem!
Idén talán nem fagyunk meg...
Trendi kismama

Van az oviban egy új anyuka, két gyereke jár oda ősztől. A kislány Ivánnal egy csoportba jár a kisfiú egy másikba. Gyönyörű szép, okos, szelíd, kedves gyerekek.
Anyuka szintén a harmadik gyerekét várja, nemsokára szülni fog (velük él még apuka előző házasságából született nagyobb kislánya is).
Ő a trendi anyuka, kismamabarbie. Van vagy 180 cm magas, nádszálkarcsú, vékony bokáján pántos tűsarkú topán, lurex harisnyája ezer szikrát vet az őszi napsütésben, miniszoknyája éppen csak takarja formás fenekét. Cuki, mélyen dekoltált top-ja alatt egy strandlabda feszül, felette még éppen szolídan nagy méretűre szilikonozott cicjei peckesen állnak.
Az arca klasszikusan ovális, sminkje mindig tökéletes, kék szemei kedvesen tekintenek a világra, szőke haja gondosan ondolált csigákban omlik a hátára.
Azt hinné az ember, hogy egy ostoba, beképzelt liba (na persze az előítéletek), de a minap szóba elegyedtem vele, és kiderült, hogy legalább olyan kedves és szelíd, mint a gyerekei.
Túl sokat nem beszélgettem vele, és nem is mertem túl bizalmas hangot megütni, pedig olyan szivesen megtudnám, hogy vajon őt is kínozzák-e a terhesnyavaják.
Valahogy elképzelhetetlennek tartom, hogy aranyere legyen, hogy őt is bántják a szelek, hogy nem tud aludni, mert egész éjjel rohadtul fáj valamije, és akkor reggel úgy néz ki, mint akit lehánytak (és úgy is érzi magát), és láthatólag nem dagad a lába (felfoghatatlan), és nem is úgy jár, mint egy hasmenéses pingvin.

Előbb-utóbb kifürkészem a titkát...

2008/10/16

Másfél hét után végre pihenhetek kicsit. Mindkét gyerek ment oviba, a lábam felpolcolva pihen. Kiváncsi vagyok, ha valóban pihentetem a térdemet, akkor mennyire javul...

2008/10/14


20. hét - félidő

Milos 300 gramm körül van, úgy 30 centi. Erős gyerek, kezd kialakulni a napi ritmusa. Napközben csak akkor mocorog, ha valami kényelmetlenség éri (ez azért elég gyakori), görnyedten ülök, ráfeszül a hasamra A Nagy Ellenség: a biztonsági öv, vagy valamelyik tesója fejhangon visít a hasamhoz bújva.
Este, ha lefekszem, kezdődik a nagy hókamóka, akár egy órán keresztül is bulizik. Már látványosan kidudorodik néha a hasam az akciói nyomán. Felfedezte a hólyagomat, szerinte remek móka rugdosni (szerintem nem akkora móka).
Éjjel hagy aludni, és reggel is csak sokkal később ébred fel, mint én (Isten tartsa meg jó szokásában ezt a gyereket).
Komoly meggyőződésem, hogy ő is egy tökéletes gyerek, akár csak a tesói. De az is lehet, hogy simán az anyai vakszerelem mondatja ezt velem.
Kerek a világ így, hogy bennem lakik, és továbbra is csak azt tudom mondani, minden nehézségek ellenére, hogy áldott állapot ez, és nagyon élvezem.
Imádom a mozgolódásait, szívem szerint a hasamat fognám naphosszat.

Én híztam 5 kg-t, kicsit aggódom, hogy ha megyünk szülni, ne találkozzunk grínpíszesekkel, még a végén mindenáron vissza akarnának tuszkolni a tengerbe...
A hányás szinte rendszeres reggeli program továbbra is, hát evvan.
Méhszáj kicsit megrövidült, de zárt, minden egyéb leletem több mint tökéletes.
A hétvége remekül sikerült, azaz még remekebbül sikerült volna, ha valaminő csillagállásból kifolyólag nem két hiperhisztis gyereket akartunk volna szórakoztatni.
Kirándultunk egy várromhoz, ami valóban egy rom, és nagyon magasan van. Jura szerint csak odagurulunk a kocsival, és a gyerekek szaladgálnak egyet a romok között ebben a szép időben. A valóság viszont az lett, hogy két km gyaloglás után hegyet másztunk. Az idő gyönyörű volt, a táj csodás, azonban én azzal a térddel másztam hegyet, amire a körzeti doki szigorú ágynyugalmat rendelt.
(Nem is lepődtem meg, amikor éjjel a saját sírásomra ébredtem, úgy fájt az említett testrészem.)
Készült videó is, megörökítettük az utókornak a gyönyörű vénasszonyok nyarát, puhány szuszogásunkat, és az Emma folyagatos taknyanyála egybefolyó hisztijét (ha volt sapkánk, ha nem).

Vasárnap kakaókoncert borzolta a kedélyeket, de bármilyen zseniális is volt Iván bácsi, a mi Ivánunkat kivezettettük a teremből a vége előtt kicsivel.
Aztán jött a hajógyár szigeti csúszdapark, amitől nekem az összes aggódásra bekábelezett szinapszisom vad táncba fogott, de szerencsére pontosan annyi felhámmal és foggal távoztunk, mint amennyivel érkeztünk.

A hab azon a bizonyos tortán már az volt, hogy a cukrászdában felejtettem a táskámat (a Szent Londoni Retikülömet, benne a Szent New York-i I-Podommal).
De ezt már csak hétfőn vettük észre, és álljék itt a heppi end: visszakaptam az egész cuccot úgy, ahogy elhagytam (összegyürmölt csokipapírostul és használtzsepistül), sajnos senki sem rakott bele mindeközben egy komolyabb összeget, ezért kicsit megorroltam, de hát ne legyen az ember telhetetlen, nem igaz?

2008/10/12

Ivánduma

Egy félresikerült füllentés...

- Anyaaaa! Jaaaaj, nagyon fáj a nyakam!
- Miért fáj a nyakad kisfiam?
- Hát mert el akarok menni a doktor nénihez...

2008/10/10

Már egy ideje fogalmazgatom ezt a posztot.
Nagyon szívszorító, és felfoghatatlan.
Két héttel volt előttem, első lombikra mindkét baba megmaradt.
Pár hete még együtt viháncoltunk, összemértük a pocakunkat, ami nagyjából egyforma volt, hiszen neki kettő baba lakott bent, nekem meg a harmadik az előző kettő járt útján.
Mivel mindkettőnk férjének ugyanaz a vezetékneve, sokat locsogtunk a babanevekről is. Nekünk akkor már megvolt a két név, nekik csak nagyjából.
Búcsúzáskor még egymásra vigyorogtunk, hogy a legközelebbi találkozáskor már nem leszünk ilyen fürgék.
Nem tudom, mikor lesz legközelebb. Gyötrelmes és rettegéssel teli egy hét kórház után elveszítette mindkét babáját. Huszonnégy óra kínkeserves vajúdás után megszülte halott kisfiát, és az akkor még élő kislányát. Huszonegy hetesen. Eltemetni sem tudja őket, hiszen a "protokoll" szerint ez még vetélés.
Azóta próbálom megérteni, hogy mérhet ekkora kínt a sors egy emberre. De nem tudom felfogni azóta sem, és talán soha nem is sikerül.
Az a kedves, mosolygós, szép lány most végsőkig legyengülve fekszik az ágyában naphosszat, és gyászolja két gyönyörű angyalkáját.
Nem értem, nem értem...
Felfogtam én kérem szépen, hogy a terhesség hányással jár (legalább is az én esetemben mindenféleképpen), és azt is elismerem, hogy ezen a téren ez a legkönnyebb az előző kettőhöz képest, de azt azért mégiscsak túlzásnak érzem, hogy rókázás közben a gyerekeim a fejem fölött állva kommentálják az eseményeket ("fú, ez biztos rossz lehetett...", "most már vége?" stb...)

2008/10/07

Helyzetjelentés
(bocsi azoktól, akik már olvasták ugyanebben a formában a fórumon, de nem volt erőm átírni).

A tegnapi UH alapján a helyzet nem lett sem rosszabb, sem jobb. Hajdú doktornő nem az az édelgős fajta, de szerencsére nem is riogatós.
Van vese, és van veseműködés, a vizelet lejut a hólyagba, és pisil.
Viszont van valami szűkület, ez egyértelmű, hiszen nagyfokú a vesetágulat (7,8 és 7,5 mm), és már a kis kagylók is szarvacska szerűen tágultak.

Azt mondta a doktornő, hogy abban ne reménykedjek, hogy ez magától megoldódik, mindenféleképpen műteni kell majd.
Most drukkolni kell, hogy ne nőjön a tágulat annyira, hogy károsodjon a veseállomány.
34. hétig mindenféleképpen bent kell tartani, hiszen jobb dolga van bent, mint kint, 2,5 kg alatt amúgy sem szeretnek műteni, csak közvetlen életveszélynél.
Ha minden rendben megy, akkor 37. héten javasolnak egy indítást (nem érdemes megvárni a terminus végét, mert abban már túl sok a rizikó), és mivel a 3. babám, nagy esélyem van egy teljesen normál hüvelyi szülésre.

Születése után 2.-3. napon alaposan kivizsgálják (addig tart a külvilághoz való alkalmazkodás), és a MÁV-ból egyenesen megyünk át a gyerekklinikára műtétre.
Ez a legideálisabb eset, erre gyúrunk mostantól nagy erőkkel.

Egyébként annyira jófej gyerek, hogy csak na. Egyből a hátát mutatta, ahogy előre megbeszéltük vele :-)
A legvégén volt egy kis mozizás, de addigra már bebújt a méhlepénybe, és a kezét az arcocskája elé tette. Megkértem, hogy mutassa a pofikáját, erre lehúzta a kezét, és "felénk" fordította a kis fejét.
Ja, és nagyon kisfiú, teljes premier plánban láttuk amit ilyenkor látni lehet egy fiú esetében :-)


>


2008/10/04

London

Tudtam én, hogy jó lesz, kellett ez nekem, mint egy falat kenyér.
Hétfőn hajnalban indultunk (szó szerint, 4-re kellett kiérni a reptérre), és minden simán ment. Kora reggel érkeztünk Lutonba, de bőven délelőtt volt, mire Marika nénihez értünk. Egész nap csavarogtunk.

Kedden különprogram volt, én shoppingoltam az Oxford Streeten, Jura az irodában ápolta a kapcsolatait (neem, neem röhögcsélt és trécselt az angol kollegákkal, én tudom, hogy KOMOLY munka folyt aznap). Na jó, együtt ebédeltünk, és én közben rásóztam az addigra megszerzett iszonyú nehéz zacsikat.
Lappa főleg neked üzenem, Londonban SEM lehet olyan ovis pamutgatyát kapni fiúnak, ami vékony, jó áron van, kultúráltan néz ki és jó minőségű. Valamiért csak belül bolyhos van, amibe belefőnek a kis tökeik az ovis harminc fokban. (Illetve mégiscsak találtam, teljesen véletlenül másnap Brightonban egy Boots-ban, ahova terhesvitaminért ugrottunk be.)

Szerdán volt a hét csúcspontja, levonatoztunk Brightonba, és megtudtam, milyen is az igazi tenger. Külön jót tett az élménynek, hogy végetért a szezon, alig-alig volt ember, a turistadarálókat már szinte mind lebontották. Ragyogó napsütés volt, igaz hideg, és fújt a szél. A tenger vadul hullámzott, cseppet sem volt barátságos. Lenyűgöző volt, vad, zabolátlan. Erről a tengerről elhiszem, hogy a haragos Posseidon tengere. Nem egy türkiz képeslapdekoráció, hanem élet-halál ura.
A Brighton Pier-en hosszasan heverésztünk a nyugágyakon, élveztük a sós levegőt, a sirályok rikoltozását, a napsütést.

Csütörtökön végre sor került egy olyan programra, amire hat éve vágyom, amióta csak első alkalommal voltam Londonban. Elmentünk a Baker street 221/b-be, a Sherlock Holmes múzeumba. Sokkal-sokkal jobb volt, mint amire számítottam. Ennek a programnak is igen jót tett, hogy lement a nyári dühöngés. Hosszasan, percekig teljesen egyedül voltunk az egész házban (illetve még valakik voltak ott, de csak a lépcsőn futottunk össze), alaposan megvizsgáltunk mindent. Jura szerint, aki saját bevallása szerint nem egy nagy S.H. rajongó (én is csak közepes), bárki számára izgalmas lehet, hiszen egy teljesen élethű Viktória korabeli ház, megfelelő berendezéssel. Külön pont, hogy mivel Holmes nem volt létező személy, ezért személyes tárgyai sem lehettek. Így aztán simán bele lehetett ülni a karosszékébe a sapkájában. A kandallóban igazi tűz lobogott, az asztalokon igazi gyertyák égtek.
A Baker street után a Tate Modern következett, de a turbinatérben csak jövő héttől lesz megtekinthető a következő mű, most még csak szerelik, és el is van kerítve. Basszus, főleg ezért mentünk. A modern művészet általam látott kicsiny szegmenséről lesujtó véleményem van, nem is részletezném...

Pénteken egy laza kis csavargás Camdem Marketen. Egyszer érdekes, de nekem speciel a Portobello sokkal jobban bejött, bár korántsem volt teljes fényében, mikor legutóbb ott voltunk.
Pirítós tartót akartunk beszerezni, de az nem volt, volt viszont jó sok kínai árus, és ettünk egy brutálisan finom mexikói kaját.
Még egy kis mászkálás a városban, és spuri haza.

Szombat hajnalban indult is haza a gépünk.
Még nagyon sokat tudnék írni arról, hogy miért is szeretem jobban Londont, mint Budapestet (túl azon, hogy valami furcsa oknál fogva inkább érzem otthonomnak, mint a várost, ahol felnőttem), hogy mi minden különbséget látok én a két világ között, de akkor egész éjjel itt ülnék és pötyögnék.

Milos a nagy sétákat végigszunyálta, a buszutakat pedig végigméltatlankodta. Valóban erősíti a csontjait, határozottan erősödtek a mozgolódásai.

2008/09/26

Agyonütöm ezt a kutyát (és most itt konkrétam a kutyára gondolok)!
El sem tudtam képzelni, hogy a túróban lehet, hogy mindig, mindenhol a bugyijaimba és zoknijaimba botlok. Lebukott a kis disznó, bejár a mosókonyhába, és a szennyes kupacokból kilopkodja a fehérneműmet, behurcolja a vackára, és azzal alszik...
Jura szerint valahol elrejtve van neki egy titkos kis oltára, a képemmel és néhány személyes tárgyammal.
Hát, legalább a falkavezérségem töretlen...

2008/09/22

Áldott állapotok

Tudományosan tudom én, hogy a relaxin nevű hormon egy nagyon fontos hormon, mert a medencémet készíti fel a szülésre, és hát a "koordinációs zavar" csak egy aprócska mellékhatása ennek, mégis kifejezetten bosszant, hogy egy héten 2-3-szor török össze valamit. A kisporszívó lassan beköltözik a nappaliba, nincs értelme visszahordani a helyére.
A régóta esedékes új étkészlet megvásárlása sürgetővé vált...

Még akkor sem tudom kialudni magam, amikor átalszom az éjszakát, bár az annyira ritka, hogy szerintem csak megszokásból vagyok hulla fáradt azokon a reggeleken is.
Na és az álmok? Még mindig halottak, halottak. Most már tényleg sok-sok hete. Továbbra sem rémálmok, nem ijesztőek, vagy szomorúak, mégis olyan nagyon fárasztóak, mintha a maratont futnám le minden éjjel.

Igyekszem nem belecsúszni a nem-evésbe, ennek pedig hízás a vége. Egyrészről büszke vagyok magamra, hogy még ilyen lelkibajos időkben is képes vagyok enni, másrészről persze működnek a jó öreg anorexiás hízásparák. Azt mondják, ez sosem fog elmúlni, csillapodhat, erősödhet, de mindig meglesz. A legbölcsebb dolog, ha megtanulom elfogadni.

Milos péntek óta nagyon csendben van, csak néha moccan meg nagy duzzogva a kedvemért, ha nagyon piszkálom. Remélem a saját kis ügyeivel van elfoglalva, mondjuk vesét növeszt, cisztát apaszt...

És végül, de nem utolsósorban Juráról pár szó.
Az a gyengéd kedvesség és támogatás, amit tőle kapok, páratlan. Tudom, hogy ő is izgul, és rágódik azon, mi a helyzet Milossal. Mégis képes félretenni minden saját nyűgét, hogy a kedvemre tegyen, bármiben is, amit csak kívánok.
Még a Szent Harmadik Héten is képes volt időben hazajárni a kedvemért, és csak pénteken említette meg, hogy harmadik hét van ám, hónapzárás...
Lehetne mogorva, bezárkózhatna önmagába, háríthatna, tagadhatna. Ezek mind természetesek lennének egy férfi részéről. Helyette ő kedveskedik símogat, ölelget, Milossal cseveg.

A végső következtetés azért mégis az, hogy nincs okom panaszra, hiszen minden mindig csak jobb lesz, és London is nagyon jól fog esni jövő héten. Jó lesz csak ülni a buszon, vagy sétálni az utcákon, és nézni az embereket, a várost, ahogy él, lüktet, feltölt erővel...

Kakaókoncert

Nem lehet elég korán kezdeni a zsenge, fogékony gyermeki lélek komolyzenei művelését - gondolja Fischer Iván, és milyen jól gondolja! Most, hogy öcsike is lassan négy éves lesz, járhat ő is kakaókoncertre, és a tavaszi főpróba után (ahol csak Emma volt apával), az idei négy kakaókoncertből háromra vettünk jegyet. A márciusira csak azért nem, mert Milos akkoriban kerül szabadlábra.
Fischer egyszerűen zseniális. Bevonul a kopott, kockás mellényében, és zseniális pedagógiai érzékéről tanúságot téve a száz gyerek egy pillanat alatt némán, tátott szájjal bámul.
Megtanítja őket tapsolni, bohóckodik, mesél, és elrepít a zene birodalmába.
Amikor megkérdezi, kik vannak itt először, alig pár kéz emelkedik csak a magasba, a többiek már rutinos kakaókoncertezők.
Iván apa ölében ült végig, elernyedve itta magába a zenét, csak ritkán élénkült fel a háromnegyed óra alatt. Emma figyelmes nagylány volt, őt már az is foglalkoztatta, hogy megfejtse az összekötő szövegeket.

Mire végképp lankadt volna a figyelem, hopp, vége is lett, és lehetett menni az előcsarnokba, ahol piros pöttyös bögrében igazi főzött kakaó várta a kis koncertlátogatókat.

2008/09/19


Kultúrkörök

Azt hiszem Simply Red Love and a russian winter című albuma óta nem volt olyan lemez, ami az első számtól az utolsóig tetszett volna. Az pedig egy nagyon régi album, ráadásul nem volt nehéz dolga nálam, hiszen abszolut Simply Red rajongó vagyok.
És akkor itt van ez a Mika gyerek Life in Cartoon Motion albuma, ami visszaadta az igényes popzenébe vetett hitemet.
Csupa napsütés, vidámság, játszi jókedv, könnyed humor, szívmelengető kedvesség. Olyan zene, amitől az ember szája széle felragad a fülére, és csak vigyorog, vigyorog.
Ilyen szutyok időben orvossal kéne feliratni receptre...

2008/09/17

Ma oviból hazafelé beugrottunk a pékhez kakaós csigáért. A parkolóban hatalmas gesztenyefák állnak. Adta magát, hogy szedjünk egy jó zacskónyi vadgesztenyét. Hiszen ősz van, vagy mi...
Találtunk is számosat. Jókat nevettünk, Iván megfogott egy héjában levő gesztenyét, mire az ijedtében kiugrott szúrós kis kabátkájából.
Még Milos is kivette részét a mókából, lendületes rúgásokkal (fejelésekkel?) adta tudtomra, hogy szerinte egyáltalán nem jópofa, hogy a földet lesve, lehajolva sétálok, őt összenyomva.
Itthon kiterítettük a zsákmányt a konyhaasztalra, hogy figurákat gyártsunk belőle. Itt nekem megállt a tudományom, köztudottan nem vagyok egy kreatív ember. Még szerencse, hogy gugli az én barátom segített.
Azért megvárjuk az erősítést (ti. apát), hiszen ő viszont nagy barkácsoló...
Le is vezényelte szépen a gesztenyeszakkört. Gyártottak emberkét, lovat, sünit.
Iván kezdi felfogni ezt a kistesó dolgot, a maga módján dolgozza fel. Kicsi babákat gyárt mindenből, aki anyukájuk pocakjában vannak (akár néhány darab legóból is).
Az emberkét át is alakította kisbabává, aki köldökzsinóron (szívószál) kapja a pocakjába a hamikát az anyukájától (egy kis párnán keresztül). Az első képen a büszke mester feszít a méhlepénnyel, és köldökzsinórral ellátott kis emberkéjével. (Egyébiránt gyártott nyalókát, és rádiót is.)








Tények

Milosnak van két hatalmas ciszta ott, ahol a veséje van. Mivel a vese ilyen kis korban még nem látszódik UH-on, ezért csak találgatni lehet, hogy hol is van valójában.
Jó hír:
Telt gyomor, és hólyag, tehát működik a vese.
Megfelelő mennyiségű magzatvíz, tehát valószínűleg (és főleg a fentiekből) iszik, és pisil.
Rossz hír:
Nagyon nagyok, és nagyon szimetrikusak, ami inkább valami genetikai gebaszra utal(hat).

Végső következtetés:
Az abszolút elhanyagolható semmiségtől, a komlex genetikai eredetű, élettel összegyeztethetetlen fejlődési rendellenességig bármi lehet, bármekkora eséllyel. Hogy mi, az majd 3 hét múlva derül ki a genetikai UH-on, amit a fő tótumfaktum genetikus dokinő csinál.

2008/09/15


Sándor Milos Marcell

Tegnap meglestük a mi gyönyörű kisfiúnkat. Mosolygott, integetett, vakarózott, szopta az ujját, vakarta a fejét, a lábával kalimpált, és mindent csinált, amitől a szülők elájulnak a gyönyörűségtől a 4D UH-on. Előzékenyen le is fejelt, hogy tudjam, azt, amit érezni szoktam tényleg ő csinálja.
Aztán egyszer csak megunta a dologot, hátat fordított, bebújt a sarokba, belefúrta a fejét a méhlepénybe. Onnantól kezdve csak a hátát mutatta.
Minden mérete tankönyvi, a gép ponotsan akkorának mérte, amekkorának lennie kell ennyi idősen. 15 centi és 15 deka.

2008/09/12

Tudom én, hogy a kismamák hormonilag álmodnak össze minden fasságot, de könyörgöm, most már elegem van abból, hogy sorozatban a sokadik éjszaka hullákkal álmodom. Gyerekekkel, akiknek nem dobog a szívük, de mozognak, fának rohant kocsiból kilógó összeroncsolt testekkel, jááááj! És még csak nem is rossz álmok a szó klasszikus értelmében, csak nagyon fárasztóak. Reggel úgy ébredek, mint aki egész éjjel követ tört a börtönszigeten...

2008/09/11



Almaszüret az oviban

Tegnap a turai almáskertben szüretelt az egész ovi. Reggel glédában álltak a kis hátizsákok (benne ropi, üdítő), és a kis vödrök.
Azt hiszem sikeresen kifogták a hét egyetlen olyan napját, mikor igazán jó idő volt.
Délutánra a kis házizsákok és vödrök almával voltak tömve, és bár délre visszaértek, ebéd után aludtak is nagyot, mégis őrült fáradtak voltak.
De az biztos, remekül szórakoztak.

2008/09/10

Ma végre elmentem a védőnőhöz. Ideje volt már, jövő héten AFP.
Szóval van szép fehér kiskönyvem is. Ami azt illeti még mindig szebb ez is, mint amilyet Emmánál kaptam. Azon egy olyan rettenetesen ronda kisgyerek volt, hogy kilenc hónapig attól féltem, az én gyerekem is ilyen csúf lesz.
Szerencsére nem lett... :-)

2008/09/09

Májszitlanul

Három hete kiesett Emma negyedik (hatodik) foga is. Kis papírzsepiben kaptam meg délután az oviban.
Reggelre a fogtündér nem csak ajándékot hagyott a kis foghíjjas párnája alatt, hanem egy levelet is. Ebben megkérte Emmát, hogy mostantól már csak alváshoz használjon májszit (cumit).
Úgy tűnik, a megfelelő lélektani pillanatban a megfelelő megoldást választottam, mert attól a reggeltől fogva Emma nem cumizik, csak elalváshoz.
Aki ismer minket, tudja mekkora nagy szó ez. Olyan, mintha egy láncdohányos egyik napról a másikra letenné a cigit.
Egy hétre rá a Fogtündér újabb kis ajándékot csempészett a párna alá, egy levél kíséretében, melyben nagyon megdícsérte Emmát a kitartásáért.

Nagyon büszke vagyok az én okos nagy lányomra, és örülök neki, hogy volt türelmem kivárni a megfelelő pillanatot. Úgy tűnik nincsenek lelki problémái a dologból, bár ha izgul, akkor betömi az egész ölkét a szájába, és azt rágja. Az sem zavarja, hogy Iván közben cumis maradt.

2008/09/08

Iván ma megdicsőülve ment oviba. Múlt héten bementünk elbúcsúzni a bölcsiből ott a gondozó nénik adták kézről kézre, hogy végre meggyógyult, ma pedig az óvónénije.
Reggel, mikor meglátta Zsuzsa néni, csak ölelte-csókolta, elmorzsolt pár könnycseppet, és azt szipogta, nagyon aggódott Ivánért. Elmondta neki, hogy minden nap megbeszélték a gyerekekkel, hogy mi van vele, és mikor jön végre oviba. Megtekintette az összes négy szuri helyét, a mellkasán a monitor tappancsnyomát (amit képtelen vagyok lesikálni róla).
Iván mint egy győztes hadvezér vonult a csoportszobába, hátra sem nézett.
Én ma mostam ki az utolsó kis véres pólóját, remélem ezzel a múlt heti történések le is zárultak...

15. hét - második trimeszter
Viszlát cuki tanga, helló nagyibugyi!

Türelmesen várom, hogy a második trimeszterre jellenző kirobbanó energia elöntsön. Na persze nem akarok én túl mohónak tűnni, és igazán megelégedhetnék már azzal, hogy csak pár naponta hányok, és nem alszom el délután négykor rajtaütés-szerűen, hiszen ezek amúgy is példátlan korán elmúltak az előző két terhességemhez képest, de akkor is...

Tegnap megvettem a szokásos sátor méretű bugyogókat a madaras tacskóban (ósán), és Jura igazán halkan kérdezte csak meg, hogy nem lesz ez picit nagy? Én válaszul csak a hasamra mutattam, és kimondtam a nyilvánvaló tényt: ez csak nagyobb lesz...

De legalább az időjárás megkegyelmezett szegény fejemnek. Tegnap már olyan rosszul voltam, hogy csak vonszolni tudtam magam. Megannyi lidérc ült a mellkasomon és a fejemen. Aztán éjjel, ahogy elkezdett esni az eső, mint egy varázsütésre megkönnyebbültem. Életemben nem vártam ennyire az őszt...

2008/09/03


Tényleg jó hely ez a váci kórház, de az illetékes elvtársnak üzenném, hogy köszönjük szépen, elég lesz belőle most egy hosszabb időre (talán végleg is). Köszönjük...
Vasárnap reggel Iván azzal jött át, hogy fáj a homloka. Először meg akartuk várni anyut, hogy ne kelljen Emmát is vinnünk, de aztán olyan hirtelen romlott a gyerek állapota, hogy egy óra múlva kocsiban ültünk mindannyian. Vácra érve már aludt, (itthon hányt is a fájdalomtól), ölben vittük be rohanvást.

Az ügyeletes doktornő azt mondta, hogy ez akár agyhártya gyulladás is lehet. Én azt hittem, hogy homloküreg gyulladás, azért is jött Jura is, mert én nem vihetem a röntgenbe a gyereket. Kiderült, hogy csak 8 éves kortól van homloküreg...

Iván a vizsgálóban elaludt, amig a doki pötyögte az adatokat, kiszaladtam elküldeni Jurát a mamáért (akit közben a váci vonatra irányítottam át). Akkor kicsit elbőgtem magam, tudtam, hogy ez nem játék, és már otthon is éreztem, hogy most nagyon beteg a gyerek.

Mi bekerültünk a vizsgálóba, ahol vért vettek a bal könyökhajlatából, majd, mivel az a véna szétment, branült tettek a bal kézfejébe. Utolsó erejével visított még egy kicsit, majd mikor lefeküdtünk az infúzióval, elaludt. A tarkója szabad volt, kb. negyed óránként nézték neki.

Azt mondták, várjunk 1-2 órát. Ha fennáll az agyhártya gyulladás veszélye, akkor megyünk át a Lászlóba. Ha nem, akkor maradunk. Iván feleszmélt kis időre, csodálkozva nézett végig a kezén, a rendelőn, majd azt kérdezte: Akkor most hazamegyünk?

Maradtunk. Két óra múlva kaptunk egy szobát. Az összes nővér és orvos a mi szobánkban volt, olyan érzés volt, mint egy kibaszott magyar ER. Hoztak új vérnyomás mérőt, az nem működött. Iván akkor kicsit felélénkült, szakértő szemmel figyelte a nővérkék bénázását. Majd úgy két perc alatt visszaájult. Nem nagyon tudták felébreszteni, pedig hoztak másik (a régi) vérnyomás mérőt. Az rendben volt, viszont a pulzusa 140 felett volt. Hoztak EKG-t is, azzal is bénáztak egy sort.
Jura akkor ért vissza, mikor az öt nővérke és a doktornő próbálták a lengyel menüben elérni, hogy mérjen az EKG. Valami sikerült is, de közben Iván állapota egyre csak romlott.
Már aggasztó szívzöreje is volt.

Újabb vérvétel következett, most a másik könyökhajlatából. Senki sem szereti, ha álmában vénán szúrják, így nem róható fel a gyereknek, hogy egy jól irányzott bal horoggal kiütötte a doki kezéből a tűt is, meg a kémcsövet is.
Míg az elrepülő tű után kaptak, a kémcsőből az ágyra folyt egy csomó vér. A gyerek most már vértócsában is feküdt, a feje ijesztően rángatózott.
Hoztak egy monitort is, rácuppantották a tappancsokat, és (nagyon nehezen) beüzemelték a cuccost.
Még vércukrot is néztek, szóval az ujját is megszúrták szegénynek.

Aztán mindenki kiviharzott, és otthagytak minket egy vérfoltokkal tarkított, összeszurkált gyerekkel, akinek a kezébe infúzió csöpögött, a pólója alól pedig számos drót vezetett egy idegesítően csipogó géphez. Valahogy beakadt a fejembe az a mondat, hogy "mint a filmeken".

Aztán órákig csak ültünk szótlanul az ágya mellett, simogattuk a kis vérfoltos kezét, és néztük a csipogó gépet. Pulzus, szaturáció, légzés, pitty, pitty, pitty. Sííp, sííp, mert minden érték a tartományon kívül esett. Hiszen nem lehet folyamatosan 160 a pulzusa, nem lehet 60 körül a belégzés. De annyi volt.
Egyedül a szaturáció volt rendben, 90 fölött...
Elég gyakran ránk néztek, Iván tarkóját nézték, lázat mértek (felment persze), kúpot kapott.

Megjött a labor, nincsenek aggasztó eltérések, valami vírus lehet. Beszéltek a László kórház főtótumfaktumával is, annyit legalább ki lehetett zárni estére, hogy nem agyhártya gyulladás.
Iván is magához tért, vidoran rúgta a monitor pittyegő ritmusát a lábával, nővérkéket szédített.

Estére elfáradt, hétkor újra aludt, leszedték róla a tappancsokat (fel sem ébredt), 11-kor lezárták az infúziót, hogy én is tudjak aludni (csak egyfajta tartásban működött a branülje, így fogni kellett a kezét végig).
Mondtam a nővérkének, hogy kettőkor nézzen ránk, mert akkor jár le a lázcsillapító kúp 6 órája.

Egykor felriadtam, és odanyúltam a gyerekhez. Tűzelt az egész teste, majd hányni kezdett. Jó szolgálatot tett a nővérhívó.
Beraktam a lázmérőt, és úgy 15 mp alatt felkúszott a higany 39,7-re, szinte pattogott az üveg. Tovább nem néztem, minek is, a nővérke rohant a lázcsillapítóért.
Háromig ébren voltunk, tíz percenként kapott három korty teát.

Másnap jobban volt, még fel-fel szökött a láza, de a bágyadtságon áttűnt, gyógyulni kezdett.
Kakit vártunk. Ők hasmenést. Mikor megkapták, szigorú vesztegzár alá vontak minket.
Ivánnak diétát írtak elő, szerencsétlen lábadozó gyerek csak kekszet ehetett. Kiderült, hogy a vírus megnövelte az agyvíz mennyiségét, attól voltak a furcsa tünetek, kapott valamit, amitől csökkent a nyomás. Tényleg nem is fájt már utána a feje.

De a diétához makacsul ragaszkodtak, hiába volt csak egy hasmenése, nem fogadták el az érvelésemet, hogy ennyi kúp után bárkinek hasmenése lenne, megkapta szegénykém a diétás menüt.
A kórház az egyszerűség kedvéért összevonta az összes diétás menüt, tényleg, minek tökölni a sok hülyeséggel, hogy tej, meg só, meg egyéb mindenféle úri huncutság, franc a sok feltűnősködő beteg pofájába, egyet kapnak oszt kuss. Van a minden-mentes menü.
Így történhetett, hogy Iván menüje egy sótlan, ízetlen levesből állt, és krumplipüréből (ami valójában műburgonyapehely langyos vízzel elegyített változata volt.
Nem mondhatnám, hogy moslék, mert ilyet még a disznómnak sem adnék...

Sajnos Jura nem hagyott nekünk pénzt a megváltó büfére. Így történhetett, hogy egy napig jóformán éheztünk. Mivel az én kajám még úgy-ahogy ehető volt (legalábbis a leves, és a zsömle), Ivánnak adtam, nekem maradt a keksz.

Jura felmentő seregként vonult be egy adag török kajával, pitával, és sok jó magyar forinttal. Másnap dúskáltunk a büfé kínálatában. Iván remekül volt, tulajdonképpen meggyógyult, éhes volt, mint öt farkas. Befalta a levesemet, de a másodikat nem kaphatta meg. Azt ilyen felpüffedésig szétfőtt, majd kérgesre száradt virslire mondják azt a hiradóban, hogy emberi fogyasztásra alkalmatlan...

Ismét Jura mentett meg minket este, egy nagy adag mekis kajával. Sosem gondoltam volna, hogy eljutok oda, hogy egy big mac láttán így kiáltsak: végre normális kaja!
Iván apjára emelte a szemét, és rajongással vegyes meghatottsággal azt suttogta: Apa! Hoztál husikáát?! Majd benyomott egy doboz csirkenuggets-et.
Akkor este érkezett meg a másfél napja várt megváltó "normál széklet".
És bár hiába volt bő egy napja teljesen jól, csak ekkor hitték el, hogy végre meggyógyult. Másnap váratlanul haza is küldtek minket.


Utóiratnak szánom, de nagyon fontos, Jura nagyon jófej volt. Azonnal indult értünk, nem morgott, megvárt, és még egy étterembe is elvitt minket, nem rohant vissza dolgozni.
És kivette a következő két napot, hogy itthon lehessen velünk. Éljen Ő!

2008/08/28

Iván duma

Mesélte az óvónéni, hogy amikor bementek ebédelni, épphogy leültek, mikor Iván kétségbeesve szólt neki, Emma kint maradt az udvaron!
Akkor óvónéni kézen fogta, átvitte a Csigabiga csoportba, és megmutatta neki, hogy hát Emma ott ebédel, nem maradt az udvaron.
Ezután a nagy megnyugvás után jobban csúszott az a főzelék...
Egy kis előretekintés

2008 ősz
Emma 5,5 éves, ovi, nagyközépső
Iván 4 éves, ovi, kiscsoport
Halacska pocakban

2009 ősz
Emma 6,5 éves, ovi, nagycsoport
Iván 5 éves, ovi, középső csoport
Halacska féléves, itthon

2010 ősz
Emma 7,5 éves, suli első osztály
Iván 6 éves ovi, nagycsoport
Halacska 1,5 éves, itthon

2011 tavasz
Emma 8 éves, suli, első osztály
Iván 6,5 éves, ovi, nagycsoport
Halacska 2 éves, bölcsi

2011 ősz
Emma 8,5 éves, suli, második osztály
Iván 7 éves, suli, első osztály
Halacska 2,5 éves, bölcsi

satöbbi, satöbbi...
Csak egy fél évem lesz, mikor a három gyerek háromfelé fog járni. Azért az nem rossz végülis...
Hát ovis lett a nagyfiam...
Hetek óta jár át az oviba, az óvónénik és a gondozónénik szépen átszoktatták.
Nekem tegnapra már csak annyi dolgom maradt, hogy kipakoltam a bölcsis zsákját (kicsit a szívem szakadt meg), és átpakoltam az ovis zsákjába.
A bölcsiben elbúcsúztatták, kapott fakanálra akasztott pöttyös tarisznyát (teletömve csokival, pogácsával, síppal, minden földi jóval).
Mint kiderült, mire megérkeztem, Iván és Zsuzsa néni (az óvónénije) már megbeszélték, hogy melyik lesz a szekrénye, hol fog aludni. Tegnap már be is mutatkozott a Katica csoportban.
Minden bölcsis felnőtt megölelgette, megcsókolgatta Ivánt, még a takarító néni is, mintha mostantól sosem látnák többet, pedig csak a térdig érő kerítés másik oldalán fog játszani...

Most látszik csak, milyen jó döntés volt még egy évet a bölcsiben tartani. Igaz, hogy novemberben már 4 éves lesz, de mostanra érett meg igazán az ovira. Ég a vágytól, hogy ovis lehessen, már most nagy érzelmi biztonsággal kötődik Zsuzsa nénihez, szót fogad neki, betartja a szabályokat, tökéletesen szobatiszta (idejét sem tudom, mikor történt bármiféle apró baleset is).
Úgy éli meg az oviba menetelt, mint egy régóta áhított nagy ajándékot, bölcsis ölelő karokból ovis ölelő karokba.

2008/08/21

Halacska, alias Mini Voldi

Hát kérem megvolt a nagy 12. heti szent UH és nyaki redő mérés.
A gyerek igen jól nevelten egyből mutatta a nyakát, a doki meg is dícsérte. Tökéletesen hozza a korának megfelelő méreteket, így lehet, hogy komoly, tekintélyt parancsoló ülőmagassága 5,5 cm.
Kaptam egy igen nagy fejtörést okozó portrét is a legkisebb Sándorról, de szerencsére a doki nagyon türelmes ember, hosszasan magyarázta, hogy mi micsoda és hol van.
Hogy ti is tudjátok, és lássátok a gyermeket önnön meseszép* valójában, íme egy eredeti, és egy preparált kép.

* Igen, nekem is feltűnt, a gyerek valóban kisértetiesen hasonlít Voldemort nagyúrra, bíztató tény viszont, hogy a hetedik részt még nem kezdték el forgatni, talán sikerül becsúsznunk egy vágókép erejéig...



2008/08/17

Nézem Lappa péterszegi videóit, és közben csendben csavarodik a szívem, mert eszembe jutnak a gyerekkori emlékek Szilvágyról. Szilvágy is ilyen élő volt, tele szeretettel, munkával, vidámsággal, virággal, állattal. Én is totyogó kis gyerek voltam, aki hajtottam a libákat, tyúkokat, aztán nagyobbacska lettem, és felfedeztük a határt, a tankcsapákban ebihalakat pecáztunk, ugráltunk a szalmában, a paradicsomot csak letéptük, és már ettük is.
A paradicsom nekem azóta is napszítta forrón finom...
Sajnos nem maradtak képek, talán csak egy-kettő, videó meg persze hogy nem. Csak az emlékeim őrzik a képeket, de mindig attól félek, egyszercsak elhalványodnak, vagy elfelejtek valami fontosat, és már nem is fog hiányozni, mert nem emlékszem rá.

Aztán ahogy a Papa beteg lett, minden elkezdett haldokolni. A kert szürke lett, elhanyagolt, eltűnt az élet.
Azzal, hogy ő meghalt, számomra meghalt Szilvágy is. Csak nézem a házat, a kertet, de már nem látom az én Szilvágyomat. Ismeretlen kert, ismeretlen emberekkel.
Mama emberi roncsként, szinte teljes közönnyel bármi iránt, a jótékony szenilitás ködén át várja a halált.
Nincs már Szilvágy, csak az egyre fakuló emlékeimben pislákol még, és fel-fellobban, ahogy Lappa péterszegi videóit nézem.
Az én gyerekeimnek nem jutott se Szilvágy, se Péterszeg, és ha megfeszülök, se lesz nekik, és azt hiszem, egyre kevesebb gyereknek jut ilyen igazi vidéki nagyszülő, igazi vidéki nyaralás.
Én sem leszek az a dolgos, állatokat tartó nagymama, akinek a kertje virágtenger...

Hasító fájdalom bennem, hogy a harmadik gyermekenek már nem örülhet a Papa, nem láthatja őt. Azzal vígasztalom csak magam, hogy ott fennt találkoztak, mikor ez a kis élet útra kelt.
Belémégett a kép, mikor már a kórházban feküdt, viaskodva a rákkal és a fájdalommal, lassan elengedve az életet. Bevittem hozzá a gyerekeket, és a szemébe homályosan bár, de visszatért a régi csillogásból valami.
Fogta Emma kezét, paskolgatta azt, és az öreg, beteg emberek elcsukló, halk hangján ismételgette: "édes gyerekeim, de örülök nektek"...

2008/08/16

Szobaisztaság

Hát igen, elértük a tökéletes állapotot. Mostanra már Fefe is kisbugyit hord pelus helyett (ma történt meg az áttörés).


A ma reggelt az tette teljessé, hogy Jura nem rohant el reggel Kecskemétre, hanem inkább leugrott a boltba reggelinekvalóért.
Így lehetett, hogy kedvenc reggelinkkel dőzsöltünk, ami (minő meglepő) full english breakfast.
Ez nálunk mindig ünnepi lakoma, kényeztetés, titkos összekacsintás.
A full english breakfastos reggelivel induló napok mindig remekül sikerülnek. A serpenyőben sercegő bacon, gomba, paradicsom illata keveredik a vajas pirítóséval, és mióta megvan a másik serpenyőnk is (a boltban is erre gondolotunk egyből, mikor megvettük), egyszerre készül el a tükörtojással (szoszidzsokat mi nem szoktunk sütni, még nem fedeztünk fel igazi angolosat itthon), a harmadik lángon eredeti CBA-s paradicsomos konzervbab rotyog kissé feljavítva.
A gyerekek zsírcsatakos kézzel nyúlkálnak a tálba, és tömik a sült szalonnát, mi pedig azon versenyzünk, hogy ki készítse el a kávét a másiknak, és ki ugorjon fel az asztaltól a serpenyőhöz, ha már kozmás illatok terjengenek. Mert az ilyen reggeleken valahogy sokkal jobban esik adni, mint kapni...
Az ilyen reggelik kibélelik a gyomrot, a lelket, az idegeket, biztosítva a nap további gördülékenységét.
Végül Jura elment Kecskemétre, de már nem szomorkodtam annyira, főleg, hogy úgy tíz perc múlva hívtuk egymást olyan kamaszszerelmesek módján, hogy máris hiányzol...
Holnap jön csak haza, és bár szörnyen nevetségesen hangzik ennyisok év után, de hiányzik...
Az éjjel azt álmodtam, megszületett Halacska. Szülés után voltam már, és nagyon jól éreztem magam. Halacska gyönyörű volt (szőke volt, Ivánra hasonlított), és csak nézett rám az újszülöttek mindent tudó, bölcs tekintetével.
Aztán én kicsit sétáltam a kórházban, de már nem is ott voltam, hanem mindenhol a világban, és repültem, mert könnyű voltam és boldog. Szerintem gyerekkorom óta nem álmodtam, hogy repülök...
Aztán eszembe jutott, hogy biztos vár már a kisbabám, meg kell szoptatnom. Visszaértem a kórházba, ahol a nővérkék azt mondták, az én kisbabám a legszebb és legnyugodtabb, nézzem csak meg, ott van a szoba végében.
És tényleg ott volt, csendben nézelődött, hunyorgott a világra. Akkor ölbevettem, és Halacska nagyon ügyesen szopni kezdett. Éreztem, hogy beindul a tejleadó reflex, és elönt a jóérzés.
Így ébredtem fel, ezzel a világot ölelő jó érzéssel...
Már megint beugrattak minket. Hogy az ördögbe nem lehet eltalálni egy vihar erősségét?
Mindent elpakoltunk, elzártunk, mert jaaaj, mekkora vihar közeleg.
Na persze semmi sem volt.
Fújt kicsit a szél, csendeskén esett az eső...
Bezzeg a múltkor senki sem harsogott vészriadót, aztán majd' lerepült a ház teteje, rendesen be voltam tojva (még én is, pedig szeretem a vihart)...
Na sebaj, sokkal inkább potyára pakoljam el a fél kertet, mint csapjon le váratlanul a forgószél...