2009/10/30

Poszt egy unalmas éjszakáról

Milos ugyan elég nyugtalanul aludt, de nem hányt, és nem ébredt gyakrabban, mint szokott. Szóval azért két óránként kelt, de ez tőle megszokott.
Jurát nem sokkal kettő előtt hívtam fel, hogy mi a helyzet, már úton volt, nem is messze, a hangja elég elgyötört volt. Azt mondta, most már ő is utálja az SAP-t.
Én eléggé felébredtem, szóval gondoltam jólesik neki, ha megvárom, csináltam egy teát, mire kész lett, be is futott. Kicsit még beszélgettünk a nappaliban, teáztunk. Aztán Milos ébredt, felmentünk, és mire megszoptattam a kisrókát, Jura mély álomba zuhant.
Én viszont nem tudtam elaludni. Teljesen felébredtem.
Közben Ivánt láttam a folyosón mászkálni, kiderült, hogy pisilni ment, ekkor volt három óra. Nagyon megdícsértem.
Aztán csak feküdtem egy órát, próbáltam aludni, de aztán négykor Milos megint felébredt, visszasímogattam, de kurjantott kettőt, amire Emma ébredt fel.
Őt is visszaaltattam, és akkor hipp-hopp fél öt lett.
Akkor már el tudtam aludni, de aztán fél hatkor Milos szerint reggel lett, így gyorsan lejöttünk, hogy Jura alhasson. Emma is csatlakozott hatkor.
Már megy a mosógép az összehányt cuccokkal, még le kéne húzni a gyerekülés huzatát (még este behoztam a kocsiból), és fel kéne takarítani a fürdőszobát.
A szemem alatt nem is táskák, hanem egyenesen Vazul néni cekkerei lógnak...
De azért elégedett vagyok, mert Milos teljesen jól van, nem hányt, nem ment a hasa, ez nekem bőven elég.

2009/10/29

Emmaduma

Tegnap lovaglás után leszállt a lóról, és szomorúan közölte:
- Anya! Olyan kicsinek érzem magam.
Hát igen, könnyű megszokni, ha az ember magasságát megtoldja egy ló úgy másfél méterrel...
Amikor lovaglás után kocsiba ültünk, egy kellemes hangulatú posztot fogalmazgattam a fejemben.
Amiben szerepelt, hogy Emma csodaszépen lovagolt, ismét futószáron gyakorlás végett, gyorsügetésben, ami mármár vágta. Csípőre tett kézzel kiállt a nyeregből, csak rótta, rótta a köröket, mint egy gyerekamazon.
A szép őszi időre való tekintettel rengetegen voltak a lovastanyán, a nagy karámban Lajos egy fiatal lányt edzett ugratásra, a lány is valami gyönyörű volt, karcsú szépség egy ébenfekete lovon, hosszú szőke haja lobogott a szélben, tisztára mint egy lányregény. Mondjuk akkor már néma lányregény legyen, mert Lajos néha megdícsérte a lányt: "jóvan, ezt faszán csináltad!" Ez nem annyira illik a virágmintás borító mögé.
Kicsit megbicsaklott a dolog azon a ponton, mikor Iván lepisilte magát, végig mindenét, és miközben Milos rám volt kötve, próbáltam menteni a menthetőt.
Ő a kocsiban végezte, Emma nadrágjában (még jó hogy elhoztuk az oviból, mert ott adtam rá a lovas gatyát).
Nem nagyon volt kedvünk hazaindulni Emmával, csak álltunk a nagy karám mellett, és néztük a többi lovast, ahogy egy ló ugrik, vágtázik, az egyszerűen megunhatatlan.
Végül visszamentünk a kocsihoz, ahol Iván felrakott lábakkal a No women, no cry c. számot hallgatta.
Szóval ezen a ponton mindenki elégedett, és vidám volt. Aztán jött a fekete leves.
Milos idulás után szinte azonnal hányni kezdett, és hányt is hazáig. Nyomtam a gázt, mint egy őrült, hogy mielőbb hazaérjünk. Addigra szegény fullra telehányta az anorákját, az ülést, mindent.

Itthon kezdődött a téboly. Milos folyamatosan hányt, beültettem a kádba, lemostam, kivettem, felöltöztettem, hányt, levetköztettem, vissza a kádba. Mindeközben Emma bejelentette, hogy bepisilt. Beparancsoltam őt is a kádba, végig szerencsétlenkedett, közben a telefonomat kerestem, de ők nem találták, én meg nem tudtam kiszabadulni a fürdőből, mert Milos folyamatosan hányt, már reszketett, krétafehér arccal feküdt a pelenkázón.
Közben Emma lefürdött, de közben kakilnia is kellett, valahogy egy kis pici kaki is a wc mellé esett, azt Iván vette észre, aki szintén kakilni jött. Hányás és kakifoltokat kerülgetve öltöztettem át újra Milost, majd ismét le, és már együtt ültünk a kádba, mert engem is végighányt tokától bokáig.
Közben meglett a telefon, hívon Jurát, na persze ők ma küldik az első havi zárást SAP-vel, de mondta, hogy ha kórházba kell vinni a gyereket, hazajön.
Végre kijutottam a fürdőből, hívtam a doki nénit, aki fél dedalonetta kúpot javasolt. Szegény gyerek megkapta, onnantól nem is hányt, viszont kakilt, szerencsére nem hasmenéseset.
Gyengébb idegzetűek ezt most ne olvassák: kiszedtem a kakiból a maradék kúpot, és visszahelyeztem.
Aztán rendeltem pizzát, mert vacsit készíteni esélytelen voltam.
Innentől kezdve furcsa fordulatot vett az este, mert Milos egycsapásra meggyógyult. Többet nem hányt, visszatért a színe, és turbó sebességgel porzott a nagyok nyomában négykézláb a nappali padlóján.

Happy enddel zárul a történet, a pizza megjött, befaltuk, és Milos is megtért az ágyába. Hiperérzékenyre van állítva a bébiőr, hogy egy hangosabb szusszanást is meghalljak.
Remélem az est további része eseménytelen lesz, és Jura is hazajön még ma...

2009/10/28

Hoppácska

Köszönet az internetnek, idén először nem csúsztam le az adventi kalendáriumokról. Ma megvettem a teszveszen, lényegesen olcsóbban, mintha bárhol máshol vettem volna.
Megvan a két gyerek karácsonyi ajándéka, no háromé még hátra van. Ivánnak már megérkezett a szülinapi ajándéka (thx e-bay), Zsófié még hátra van, pedig az övé is nagyon közeleg (mármint a szülinap, nem az ajándék).
Jura ajándékával nagy bajban vagyok, mert sehol sem lehet kapni azt, amit én kigondoltam. Legalábbis a neten (röhej), személyesen meg valahogy nincs érkezésem a boltokat bújni.
És persze ki is kell találnom valami remek ajándékot karácsonyra a gyerekeknek, amit anyuéktól fognak kapni (anyagi helyzetre tekintettel most lényegesen olcsóbbat), és be is kéne szerezni. Ötlet azért már van.
Szóval bármennyire is úgy tűnik, hogy a java még hátra van, lényegesen jobban állunk így is, mint eddig bármikor...
Emmaduma

Az Animal Planet-en néztük az állatmentőket. Elkoboztak két éheztetett csüngőhasú malacot a gazdájuktól, és a bizonyítás végett megröntgenezték a hasukat, ahol a belekben csak gázok voltak láthatók.
Emma tálalásában:
- Anya, képzeld a csingilingi malacoknak füst volt a pocakjában!

2009/10/23

Gondolom az alatt a tíz perc alatt szoktak összebeszélni esténként, amíg a vacsorát csinálom.
Leülnek a játszószőnyegre, Chilit az ajtóba állítják őrnek, nehogy rajtakapjam őket, és nekilátnak az éjszakai tervet kidolgozni.

Milos: - Na jó srácok, én már tényleg kezdek kifáradni, szeretnék végre egy jót aludni az éjjel. Bevállalok egy anya elalvása utáni ötpercben keltést, ez gondolom olyan tíz körül lesz. De aztán háromig ne is számítsatok rám. Régen meggyógyultam, erre egyre nehezebb ráfogni az ébredést.
Emma: - Oké fiúk, engem hagyjatok ki a buliból, közismert tény, hogy az alvás szépít. Maximum egy kora hajnali nagyágyba való somfordálásra vagyok hajlandó, viszont hattól garantáltan nem hagyom őket aludni.
Iván: - Rendben tesókáim, látom rám hárul a dolog oroszlánrésze. Akkor én fél kettőkor bepisilek. Lehetőleg a matracvédő mellé, hogy a teljes ágyat szét kelljen szednie.
Milos: - Hú, az remek ötlet, tehát akkor lássuk csak. Elalvás utáni ébresztés (az igazi gyilkos) tíz körül, fél kettőkor fullbepisi, az eltart kettőig. Háromkor én kelek, aztán négykor is, meg ötkor is, végül fél hatkor végképp felébredek, röhögcsélés, nyígás, visítás. Emma hatkor csatlakozik, hátha az egyikük vissza találna aludni.
Iván: - Rendben, akkor ezt megbeszéltük, ma sem lesz meg a három óra egyben. Kezdenek megtörni, pár hét, és miénk a világuralom.
Emma: - Okés fiúk, vigyázzatok, azt hiszem jön, gyorsan Iván, lökj el... Azaz! Anyaaaaaaa! Az Iván ellökőőőőőt! Ahhahhaahaaaaaa!

2009/10/22

Nem tudom megállni, hogy ne gondoljak arra a kisbabára, akivel együtt várakoztunk a dokinál. Gyönyörű, kerek képű két és fél hónapos kislányka. Régi, kopott ruhákba volt öltöztetve, a nagymama hozta, az a furcsa szag (talán naftalin?) lengte őket körül, ami az én nagymamám szekrényéből is áradt. Nagymama mesélte, van egy nagyobb is, anyuka beteg, idegi alapon, most elvitték Erdélybe rokonokhoz kúrálni. Később kiderült, anyuka nem beszámítható, csatlakozott valami szektához, hetek hosszat csak lődörög a faluban.
Nagymama tisztességgel ellátja a pici lánykát, de még rá sem mosolyog. Sopánkodik, hogy nincs pénzük, az ő nyugdíjukból élnek, apuka (az ő fia) is elvesztette a munkáját, hogy a feleségét kiszedje ebből az állapotból. Most olcsóbb tápszert kér a babának, mert nem tudják kifizetni a mostanit.
Ott az a mosolygós, gyönyörű kicsi lány, nincs anyukája, a nagymama éppen csak a víz fölött tartja a fejüket, mosolyog a világra, és én csak arra tudok gondolni, milyen hendikeppel indul. Mert azzal indul, és persze bármi lehet belőle, hiszen én is hendikeppel indultam és lám, boldog életem van, de amíg ide eljutottam, nem kívánom másnak.
Nem forognak álmatlanul éjszaka miatta, hogy mi lesz neki a legeslegjobb, jajj hol vesznek biosütőtököt, nem korai-e még (bio) husit adni neki, vonatos, vagy macis pediped cipőcske legyen a lábán, milyen bölcsibe, oviba, suliba járjon majd, miben tehetséges, miben kell megsegíteni, satöbbi, satöbbi...
Hazavinném azt a kis kerekképű kisleányt, de ő nem egy kóbor kutya, hanem ember, akinek vélhetően nehéz sorsot mértek odafönt...
Megjöttünk a doki nénitől, egészségesnek van nyilvánítva a legkisebb anyaszomorító. Pukkanjatok pezsgők!
No ha már szóbakerült egy másik blogon az ekcéma, akkor feltartott kézzel jelentkeznénk mi is. Ivánnak régóta nem látott intenzitással lobbant be a bőre, és egy gondolatnyi késlekedésem miatt mostanra tiszta seb szerencsétlen gyerek.
Sajnos nem lehet rávenni, hogy csak 2 naponta fürödjön (ez tavaly egész jól bevált), mert akkor "éjjel megrágják a koszmanók", szóval vastagon bekenem hidrofillal, beugrik a kádba, én meg három másodperc alatt végigsimítom a bőrét a vízzel, közben hangosan sipákolok (ti. mint koszamnók magyar hangja), hogy "jaaaaaaaj neeee, most vééégűűűűnk", és mire észbekapna (Iván, nem a koszmanók), már hopp, ki is vettem, és törlöm, és kenem vastagon a BABÉ omega háromjával, amit ugyan aranyárban mérnek, de tapasztalatom szerint ez a legjobb (legalább is Ivánnak).
És közben rágom a kefét, mert már tavaly is ematt nem úszhatott, az első pár hét után olyan szinten vált kezelhetetlenné a bőre, hogy ki kellet íratnom. Pedig imádja, az egyetlen különfoglalkozás, amit nagyon szeret és kéri, hogy járhasson. Nem tudom, melyik ujjamat harapjam. Vagy inkább melyik ujját harapjam szegény kiskölkemnek...
Tegnap napközben aludt egy órát délelőtt, szunyókált egy felet a kocsiban oviba menet, és nyolckor úgy kellett lenyomni.
Ma kilenckor majd felborult, bealudt cicin, tátott szájjal aludt vagy három percet, de amikor megközelítettem vele a kiságyat, felvisított. Azóta is itt molyol a nappaliban halál békésen, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy nyolc hónaposan pontosan elég három perc alvás délelőtt.

Babakarám
Többen kérdeztétek, mindenféle formában, hogy mi is ez, és honnan lehet beszerezni. Úgy tudom, ez régen a KIKÁ-ban volt kapható, műanyag járóka néven futott. Mostanában szinte lehetetlen beszerezni, én a neten vadásztam le.
Ami nekünk van, az valójában két szett (a sárga a sarokelem, a kék az oldalelem, a piros egy ajtós oldalelem).
Újonan itthon biztosan nem kapható, használtan is nagyon ritkán, de állítólag az e-bay-en le lehet vadászni. Mi nagyon szeretjük, mert jól elkeríti Milos territóriumát a nappaliban. A játékos panelen is szokott babrálni.
P.S.: a vigyorgó kisded nem szériatartozék, azt önerőből kell előállítani.
Jura tegnap úgy szervezte, hogy a 7 órás call itthon érje. Na késett egy negyed órácskát, ás úgy sietett, hogy egy kicsit a kocsit is megzúzta benne a kerítésben. Az igaz, hogy fél kilencig a telefonon lógott, és ugyanúgy én csináltam mindent, és még a nagyokat is csitítottam közben, de itthon volt, jelen volt, és ez nagyon szuper. És persze utána altatott.
Ma is így tervezi, mi pedig bolgogan állunk elébe...

2009/10/21

Suliügyek

Tegnap összefutottam az utcában lakó régiovistárs anyukával, még az itteni oviból.
Mesélte, hogy végül ő ide íratta a lányát be, de azt cáfolta, hogy (ahogy Zso-nál olvastam) az A lenne a "csókos osztály". Ők C-sek, és a legtöbb szerinte-csókos oda jár, mert a C-s tanítónéni a legkalsszabb az évfolyamban. Igaza lehet, mert az eddig csendesnek, szorongónak tűnő kislánya sokkal felszabadultabbnak tűnt, mosolygott, beszélgetett velem, és az anyukája szerint is szereti a sulit.
De azért szerinte oda elég nehéz bekerülni. Még szerencse, hogy azért nekem is akad támogatóm, ha arról van szó, nincs mese, véletlenül találkoznom kell az igazgatónővel, vagy a titkárral minimum a közértben. Azért az lenne a legjobb, ha mégis ide tudnának járni alsóba, itt találnánk egy kedves, nagyszerű tanítónénit, és nem mellesleg az itteni osztálylétszám 20 fő.

Említette még ő is Csomádot, és Kisnémedit, amit oktatásügyileg amúgy is Botyihoz csatoltak, mert olyan pici helység, pici iskolával, ovival.
Végülis amit én várok egy sulitól az egyrészről nem sok, hiszen nem kell kacsalábon forgó palota, projetoros tábla, meg mittoménmi. Kicsi suli, családias hangulat, egy kedves, szeretetreméltó, igazán hozzáértő tanító néni, alacsony osztálylétszám. És persze mindez maximum 20 percen belül, mert a legjobb suli sem éri meg hosszasan utaztatni a gyereket minden nap.

Most nézem, Kisnémedinek honlapja is van. Olyan, amilyen, de van! Ez tetszik!

2009/10/20

Ivánduma

-Anya! Nézd, ide teszem az uzsonnás dobozomat, hogy ha majd együtt megyünk világgá, akkor teszel bele hamikát, és együtt megesszük ha fáj a pocikánk az éhségtől...
Tavaly olvastam egy cikket a neten, miszerint több japán vállalat a karosi (túlzásba vitt munkából fakadó halál) elkerülése miatt bevezette, hogy éjfélig engedi csak az embereit dolgozni.
Akkor nagyon viccesnek találtam ezt (éjfél, haha, igazán jófejek, haha), mostanra azonban mindinkább az arcomra fagy a mosoly, és azon gondolkodom, hogy ezt igazán bevezethetné A Cég Juráéknál is.
Hogy ott rohadna meg az SAP ahol van, hogy jöjjön rá a csuklással vegyes lábrázás úgy a kitalálójára, mind arra, aki ezt üdvösnek tartotta bevezetni A Cégnél... És most írnék sokkal, de sokkal csúnyábbat is, de ez a blog nem az a blog (egyelőre)...

2009/10/19


Nyolc hónapos

A cukisági faktor kissé alábbhagyott, de tudjuk be ezt az ebben a hónapban lezajló tüdőgyulába fajult betegségnek és fogzásnak.
A kajálással harcolunk, szopni uncsi dolog, épp csak elveri az éhét, a kanalas kaja meg úgy vacak, ahogy van (pedig már rég nem szutyok bébikaját kap, hanem Chef Anya által kreált kompozíciókat). Egy-egy tiszavirág életű fellángolástól eltekintve nagyjából hangyabokányi mennyiségeket eszik meg.
Ráadásul a hosszú, köhögésekkel teli éjszakákból kiderült számára, hogy az éjszaka bizony nem csak alvásra való. Az éjszaka kifejezetten evésre való, akkor kell bepótolni a nappal kihagyott kalóriabevitelt.
Így most ott tartunk, mint újszülött korában, hogy éjjel-nappal három óránként szopik.
Legújabb találmánya a folyamatos, megrovó hangszínű nyígás. Amit fűt a kezdődő szeparációs szorongás is (tolvajnyelven szepiszori).

Mozgásfejlődése: nem annyira robbanásszerű, mint az elmúlt hónapban, de ez csak azért van, mert már konkrétan nem nagyon van hova fejlődnie, így is toronymagasan az elvárható fölött teljesít. Kapaszkodva feláll bárhol, és bármeddig ácsorog is, valamint nagyon ügyesen leguggot, és leül. Úgy mászik, mintha kis rakéták lennének a pelusában (és hát néha olyan hangok is jönnek ki onnan). Megtanult szökni, lopni, veszekedni, köpködni, csókot adni (nagyranyitott nyálas szájjal az arcomon cuppog), csatalkiáltást hallatva karmolni csak azért nem, mert azt már tudta eddig is. Tisztán látszik, hogy pontosan ugyanolyan elbűvölő égetnivaló zsivány lesz, mint Iván. A hajam tincsekben őszül már így is...

Négy fog büszke tulajdonosa, és a lovagiasság maximuma a részéről, hogy azóta nem harap, hogy felül is megfogasodott. Kedvenc játéka, ha felváltva hörgünk és vinnyogunk egymásra, mint két C kategóriás horrorfilm-szökevény.
Kezdi belátni, hogy a pelenkázás és az öltözés egy amolyan muszáj-dolog, így néha akár hosszú másodpercekre is nyugton marad közben.
A nagykádban fürdik, néha egyedül, de legtöbbször a nagyokkal.
Súlya szinte nem nőtt, amit nem is csodálok, hiszen alig eszik, beteg volt és állandóan pörög. 8880 gramm. A magasságát már istenuccse lemérem egyszer tényleg.
Tegnap nagy nap volt, Emmát először vittük moziba.
Mivel láttuk az előzetesét, és az neki is tetszett, így esett a választás a FEL című filmre. Nem bántuk meg. Szívszorítóan kedves film.
A dolog nem indult zökkenőmentesen, már sötét volt a teremben, mikor bevonultunk, Zsófi, Dani, Jura már leült, és segítettem Emmának, a fülemen is popcorn, üdítős pohár, 3D szemüveg, száz kicsi izé lógott (feltétlenül vinni kell moziba kistárcát, ceruzát, jegyzetfüzetet, mondta Emma, hogy rajzolgathasson ha unatkozna).
Mire leültünk, a szalsza szósz nagy lendülettel az ölembe borult, végigfolyt a nadrágomon, le a cipőmre, a padlóra.
Eközben valami idióta szellemes előzetest kezdtek adni, mire Emma visítani kezdett. Jura meg veszekedni velem, hogy ne a gatyámmal foglalkozzam, vigyem ki a gyereket. (Mintha ő nem tudta volna kézenfogni, és kivinni.)
Kibotorkáltunk a sötétben, Emma visított, én szalszanyomokat húztam magam után. Végül elmentünk a mosdóba, megbeszéltük, hogy ez egy nagy butaság volt, de szerencsére ez még csak az előzetes volt, a film nem ijesztő.
Közben elhagytuk a tárcáját (amiben persze nem volt semmi).
Mire visszamentünk, már ment a film, én tokától bokáig nem csak szószos, de már vizes is voltam.
Emma nagyon édes volt a hatalmas 3D-s szemüvegében, tetszett neki a film, az izgulósabb részeknél azért ölbe kérte magát.
Ez a mese tényleg varázslatosan kedves, bár én valaminő szembaj miatt nem látok térben, és ezen a 3D-s szemüveg sem segít, nekem tök lapos volt azzal együtt is, kár belém a drága imax jegy.
Slusszpoén, hogy végül megkerült a tárca is, a mozi személyzete hiperszuper kedves volt, pedig olyan disznóólat hagytunk ott, hogy én a helyükben sírva fakadtam volna a puszta látványtól is. Örültem is, hogy nem nekem kell majd kivakarni a piros szutyvadékba taposott popcorn-t a szőnyegből.

2009/10/17

Kinőtt a negyedik fog is, két nappal a harmadik után. Remélem most lesz egy kis pihi...

2009/10/16

Hittan - már megint


Tegnap a vacsi utáni motoszkálás közben Emma egyszercsak elkezdett zokogni, csak úgy ömlött a könny a szeméből.
Nagy nehezen kiszedtem belőle, mi a baja.
Hittanon azt mondta a néni, hogy imádni csak Istent lehet.
Azt hiszem itt az ideje, hogy kiírassam hittanról...

2009/10/15

Megfogadtam, hogy többet nem nyavajgok itt az éjszakáimról, hisz olvasni is tereh. Akkor írok majd, ha azt írhatom, végre visszaállt a régi rend, átalvás van.
Mivel ez nem jött el (még), álljon itt mementóul egy másik poszt.

Eljön az a pillanat is, amikor az agyrohasztó éjszakai nemalvás, gyakori ébredés (ébresztés) kínkeservből életformává lép elő.
Már nem morgok, szűrök szitkokat a fogam között, ha 2-3 óránként hallom a nyüszítést, nyafogást. Viszont már az sem bosszant, hogy mondat közepén elfelejtem, hogy miről is beszélek, a legkésőbb délután menetrendszerint megérkező sajgó fejfájást is már csak vállvonva veszem tudomásul, és a koffeines kávé dobozát is viszonylag ritkán símogatom vágyakozva.
Az ovitól lámpaoltásig terjedő három órát viszont szigorú menetrendben nyomom (és nyomatom) végig, nem hagyok csúszást, kilengést, és már régen nem hiszem el Jurának nyolckor, hogy istenbizonydemostmártényleg indul haza, mert akkor még tízkor is a fejemen ugrál a banda, hogy megvárjuk apát. Lófaszt. Túrót. Apát meg lehet tekinteni reggel oviba menet és hétvégén.
Egyet biztosan tudok, a legnagyobb tanulsága az anyaságnak, hogy bármilyen helyzetben is van az ember (és ez sajnos a jóra is vonatkozik), az biztosan nem marad úgy.
Várom a jobb szeleket...

2009/10/13

Emmaduma

Hittan

- Anya, ma volt hittan.
- No és mit mesélt a néni?
- Azt mondta, hogy ha behúnyjuk a szemünket, és így csinálunk a kezünkkel - itt összekulcsolta a kezét -, akkor tudunk beszélni Istennel.
- Hűha!
- Kipróbálhatod!
- Te kipróbáltad már?
- Nem.
- Miért?
- Mert túl félelmetesnek találtam.
- Micsodát?
- Hogy valóra válik...
Ma újabb jelenésünk volt a dokinál Milossal. A helyzet sajnos változatlan, immáron negyedik hete. Így esett, hogy végül elküldött minket tüdőröntgenre.
Ott pedig kiderült, hogy van egy kis tüdőgyula is.
Nyergeltem, fordultam, még rendelési időben vissza is értem. Kaptunk antibigyót is.
Remélem most már rövidre zárhatjuk ezt a kis köhögős-hörgős-fuldoklós-hányós időszakot.

Egyébiránt Emma megint köhög.

És Milos kinövesztette a harmadik fogát is, a jobb felső egyest. Onnan vettem észre, hogy hajnalban bőszen csikorgatta...

2009/10/09

Zso-nál olvastam a retkes kocsi kérdéskört, és el is kezdtem írni egy kommentet, de végül úgy gondoltam, hogy inkább írok belőle egy posztot.
Az alapfelvetés az volt, hogy létezik-e annyira koszos kocsibelső, hogy azt már szégyen mosóba vinni.
Létezik, és nem is túl ritka.

Megboldogult lánykoromban még az előző pasimmal való összezördüléskor hetekig a kocsiban laktam (egy A6-os volt, elfértem kényelmesen), a csomagtartó tulajdonképpen a gardróbom volt, a lovaglócsizmám mellett ott volt a nagyestélyi is, bárhova fújt a szél, nem jöttem zavarba...

Számomra, és még nagyon sok nő számára a kocsi egy teljesen sima, használati tárgy. Olyan, mint a fogkefénk, a felmosóvödrünk, a vasalónk. Csak kicsit drágább. Sebaj.
Arra szolgál, hogy elvigyen minket gyerekestül A-ból B-be.
Akinek akárcsak egy, totyogósnál nagyobb gyereke van, az tudja, mit tud egy kiskorú a kocsiban rombolni. Morzsa, sár, kiflivégek, keksz- és kölesgolyó darabok, matricák (ablakra ragasztva), szétguruló gesztenyék, ovis rajzok és egyéb alkotások, biológiai fegyverhez közelítő egyéb szemét, ami akár hasadó anyag is lehet, "macskaszartól zongoralábig minden" (ahogy az én családomban mondják), máig harcoló német alakulat, stb...

Szegény puntókám a nálam szolgált három éve alatt egyszer volt csak mosóban, akkor, amikor meghírdettem eladásra. A szélvédő alatt a műszerfal tetején szétolvadt kék zsírkrétát nem tudták teljesen kivakarni....

A renault már volt egyszer mosóban, pedig még csak 2-3 hónapja van meg. A tartalma a fenti lomon kívül:
Három gyerekülés, egy babakocsi, pelekázótáska, takarók, egy fél gardrób a három gyerek és az én cuccaimmal (szennyesválogatásnál a kocsiban is kell razziáznom), zeneovis cucc, lovaglócucc (épp csak ló nem), nekem tornacucc (1 nm habszivacs lapokból), CD-k, könyvek, egy kosár játék, zacskók, rengeteg újság, napi posta, stb...
Persze kirámolhatnám én ezeket napi szinten, de végülis mi a fenének? Mindenhová kocsival megyünk, a legegyszerűbb onnan előtúrni, ha szükséges. Így aztán nem felejtődik otthon semmi.
Hát így vagyunk mi, én és a kocsim. Nagyon szeretem, bármennyire is retkes szegénykém.

2009/10/07

Akunyin

Hát most komolyan, ez az ember egy zseni. Azt hiszem most már végleg előlépett a kedvenc írómmá.
Vasárnap a Füsti Parkban jártunk...

2009/10/05

Nyilvánvalóan az sem segít a dolgon, hogy tegnap Jura rábukkant még egy éjszakai rosszalvást előidéző tényre, miszerint a felső két foga már majdnem előbukkant.
Csak az ínyét kell áttörnie, ami szerintem napokon belül meg is történik. Remélhük ezzel egyidőben javul az éjszakai alvás is.
Úgy látszik hamarabb kellett volna itt kifakadnom, mert ma éjjel végre nem hányt! Hurrrá!!!

2009/10/04

Köhögés

Még mindig, főleg éjjel. A doki néni szerint taknyos, a torka már jó. Ami nagyon furi, mert az orrából már régesrégen semmi sem jön (szívva sem), viszont úgy köhög, mintha hatvan éve szívná már a mezitlábas Munkást, napi két dobozzal.
Éjjel a legrosszabb. Ébred, szopizik, lerakom, és abban a pillanatban rátör a köhögés. Harákol, öklendezik, és aztán összehány mindent, ahol éppen van. Az ágyat, a mi ágyunkat, a hátamat.
Hajnalban van mindig egy pont, mikor azt érzem, hogy nem tudom tovább csinálni. Aztán persze kihányja a tejet, még sokat köhög, újra szopik, és köhög (esetleg újra hány), aztán egyszercsak megnyugszik.
Nagyon legyen már ennek vége!

2009/10/01

Hajzuhatag


Féltékenyek

Rettenetesen. Most már nem csak egy kis nyifogó csomag, aki legrosszabb esetben is csak némi kellemetlenséget okoz.
Most már látszik rajta, hogy vetélytárs.
Megszerzi az elől hagyott játékokat, vannak saját játékai, jön, megy. Mindezek mellett pedig olyan, mint egy nagyon profi interaktív játékbaba.
Nem tudják felfogni, hogy baja is eshet. Cipelik, állítgatják.
A puszilgatások közé mindig vegyül egy alattomos csípés is, "véletlenül" kihúzzák a lábát alóla mászás közben, hogy hogy nem, ellökik jártukban-keltükben. Főleg Iván. Kísérletezik rajta, befogja a szemét, vagy belenyúl, nyálat berreg az arcába.
Ezek azok a dolgok, amikor nem tudok higgadtan viselkedni, száz türelmes megmagyarázás után is csinálják. Falra hányt borsó, pusztába kiáltott szó minden kérésem.
Néha úgy érzem magam, mintha csak beszélnék a nagy semminek.
Sajnos ebből a szempontból Jura sem nagyon kivétel, annyira tele van a feje a munkahelyi dolgokkal, hogy látom, semmit sem fog fel abból, amit beszélek, üveges szemekkel mered rám.
Átlálszó vagyok, és hangtalan.

És mivel Milos megint óránként kel éjjel, a türelmem is fogytán. Két hete nem aludtam egyben három órát. Úgy hallom, ezzel a módszerrel embert lehet kínozni. Ami azt illeti én is bevallanék már bármit, csak hadd pihenjem végre ki magam. Vagy legalább ihatnék egy kávét...
Egyébként is valahogy mindig egy REM-fázisban ébreszt fel, így a szokásos egy helyett hat-nyolc álmom is van egy éjjel. Nos annyit mondanék csak, hogy nem véletlenül intézi úgy a természet, hogy az álmaink kilencven százalékára ne emlékezzünk...
Hát csak jobb lesz már...