2005/09/30

2005/09/29

Itt járt a védőnő. Alaposan kifaggattam a helyi ovodáról, orvosokról. Kérdezte hogy az Iván mond-e már szavakat. Nem nagyon -válaszoltam, aztán rájöttem hogy bizony mondogat. Egy-két hete nem csak gagyog, hanem babanyelven beszél. Belesző néha egy-egy anyaanyát, mamammááát és apapapááát.
Alaposan megfigyeltem tegnap a kis lurkót, és kiderült hogy bizony szövegel. Azt mondta tegnap: "Ezzz tetete". Ekkor esett le, ez a gyerek is elkezd hamarosan beszélni!
Tegnap a kádban ácsorgott, és a kérésemre (miszerint üljön már le) határozottan megrázta a fejét.
Hát elkezdődött...

2005/09/28

Esőlábú nénike vagyok...
Tuti hogy valami nagyon nyirkos, vacak idő jön, fáj minden porcikám. A bal karom két napja, a térdem tegnap óta. Azért az nagyon gáz hogy 27 évesen olyanok az izületeim, mint egy köszvényes vénasszonynak...

2005/09/27

Iván nagyon szépen totyog már teljesen egyedül. Még nagyon koncentrál, és ha észreveszi hogy figyelem, a büszkeségtől szó szerint összeesik. Nem bírja még a felszabadult büszke röhögéssel járó egyensúlyvesztést.

2005/09/26

Csoda történt, valódi csoda!
Minden nőnek van egy farmer a szekrényében mélyen, nevezzük Etalon Nadrágnak, ami fénykorában volt jó rá. Az ember néha megtalálja, felpróbálja, elszontyolodik, elhatározza hogy fogyókúrázni kezd, majd visszasüllyeszti a szekrénybe jobb időkre.
Na nekem a minap jutott éppen eszembe ez a farmer, a 3 évvel ezelőtti nyaralós képeket nézegettem, és szomorúan állapítottam meg, hogy na ez a farmer az, ami soha többet nem fog rámjönni. Erre mit az Isten?! Tegnap pakolom a téli-nyári ruhákat, és a kezembe akadt AZ a farmer. Gondoltam úgysem látja senki, felpróbáltam. ÉÉÉÉÉÉSSSSS (dobpergés) simán rámjött. Nem csak amolyan beleszuszakolós, levegőt nem kapós, leülni nem tudós, de azért beleférek fíling, de nem ám! Teljesen jó rám.
Azért rámfért már egy ilyen is...

2005/09/25

Csak pihegünk, álmosan kóválygunk egész nap.

2005/09/24

A nagy házavató napja. Sajnos az én barátaim szinte egytől egyig lemondták, de azért így is rengetegen voltunk. Iván az elején nagyon anyás volt, csak akkor nem ordított mikor az én ölemben volt. Így aztán magamrakötöttem kenguruban, de még így is sírvafakadt ha valaki hozzászólt. Egy nagy adag gulyás sokat lendített a jókedvén...
Azt hiszem mindenki jól érezte magát, és ez nagyon jó, hiszen ennyi külömböző embert összeengedni, hát...

2005/09/23

Viharos készülődés a holnapi házavatóra. A konyhában különféle ételek illata keveredik egymással. Jura ma itthon maradt hogy segítsen készülődni.
Épp az üstért ment el, mikor három kislány csengetett. Kaktuszokat árultak, zsebpénz-gyűjtés céljából. Először csípőből nemet mondtam (házalók kíméljenek), de aztán mikor láttam az elkámpicsorodott arcukat, inkább megtekintettem az árut.
Nagyon szép kis kaktuszok voltak, kilométereket gyalogolhattak velük, hiszen Erdőkertes túlsó végéből jöttek.
Kicsit kérdezgettem őket, hogy mire gyűjtenek, hány testvérük van, és hirtelen úgy éreztem hogy egy szar Mónika Show-ba csöppentem. Intézetben élő testvérek, sok gyerek, munkanélküli szülők, rokonok nyakán hagyott gyerekek. A legnagyobb kislány (14 éves), kissé túlsúlyos, de kedves, szerény, okos, értelemtől csillogó szemekkel el fog kallódni. (Nem, nem voltak cigányok, talán csak az egyik. Nem is lényeges...)
Beszélgettünk kicsit, majd a legkisebb rámeredt a telefonomra. "Te jó ég! Már ennyi az idő? Elkezd?dött a Csacska angyal" (Na jó, nem biztos hogy ezt a sorozatot mondta, lehet hogy mást.) Gyorsan megköszönték a pénzt és szaladtak haza hogy még a végét lássák a sorozatnak. Én pedig csak remélhettem hogy a kezemben tartott kaktuszok szülői beleegyezéssel változtak zsebpénzzé.

2005/09/22

Jura ma bringával ment dolgozni. Vonattal a Nyugatiba, és onnan két keréken a munkahelyére. Azért jó lehetett.
Nálunk itthon két takarítónő vette fel a versenyt a kosszal, ami a felújításból maradt, én pedig az irdatan rendetlenséggel. Estére már azt sem tudtam fiú vagyok-e avagy lány. Kikönyörögtem hogy hadd mehessek be Juráért kocsival, mert már piszkosul elegem volt mindenből. Anyu morgott kicsit, de beleegyezett (Iván már úgyis aludt), és Jurának is jól jött hogy nem a vonat hugyszagú biciklitárolójában kellett egy órát zötykölődni késő este.
Amikor bekanyarodtam az Állatkeri sétányra már láttam is ahogy felém kerekezik a Liget felől. Olyan volt mint egy jelenet egy francia filmből. Amikor találkoztunk végre elővarázsolt egy csokor sárga rózsát a csomagtartóról. Nagyon romantikus volt.

2005/09/21

Újra elmentünk az Állatkerti Játszóházba a gyerekekkel. Emma már egész délelőtt be volt sózva, nagyon várta. Igazán kellemes dolog hogy ilyen közel van hozzánk a város legjobb játszóháza. Fél óra mindösszesen, és még csak be sem kell mennem a városba, ahogy lejövök az autópályáról már ott is van. Hétköznap dél körül még parkolni is lehet.
Úgy látom jót tesz a gyerekeknek a játszó, Emma sokkal önállóbb, felszabadultabb. Kicsit lazult az anyássága is. Iván meg élvezi hogy trappolhat bele a világba, és szivesen eljátszik egy "idegen" nénivel is, amíg én megiszom egy kávét. Azért is jó az ilyen holtidő, mert garantáltan akad szabad "játszónéni", akire rábízhatom. (Emma nevezte el az ott dolgozókat játszónéninek.)

2005/09/20

Csupa maci az életünk. Emma reggelire macisajtos kenyeret eszik, Kismackó szeletet uzsonnázik, és este Macikávéval fekszik le.

Ma reggel Emma teljesen önállóan felhívta az apját mobilon, majd hagyott neki üzenetet a hangpostáján: "Szia apa!". Az összképet kicsit rontja a háttérzörej: (anya hangja távolból) "Emma mi a fenét csinálsz? Te jó ég! Felhívtál valakit?!" katt...

Szeretem nézni a gyerekeimet ahogy együtt játszanak. Emma bohóckodik az öccsének, ő pedig felhőtlenül kacag. Reggel hallom hogy beszélgetnek. Emma Iván ágya előtt áll, és magyaráz neki, Iván meg ugrál és kurjongat, nyúlkál ki a rácson hogy megérinthesse Emmát.

2005/09/19

Néha azt gondolom magamról hogy milyen szuper felnőtt is vagyok én. Elvégre van férjem, két gyerekem, házam háztartással meg ilyenek. Ezek a pillanatok nagyon rövid ideig tartanak, hogy átadják helyüket a megszokott érzésnek, miszerint én még mindig az a fiatal lány vagyok aki voltam tíz éve, és ez csak valami tévedés.
Néha erőmön felül próbálok megfelelni a saját magam által felállított elvárásnak. Tudniillik hogy milyen is egy valódi felnőtt. Mindig elmosogat meg felsöpör, finomakat főz, jó anya és feleség (=szereti a férje és a gyerekei?), sosem önző és haragos, csupa mosoly és serénykedés.
De én nem mindig tudok ilyen lenni. Néha elmarad a mosogatás, és szeretek lustálkodni, van hogy elfelejtek uzsonnát adni a gyerekeknek, stb...
Ma reggel miután elmosogattam, megreggeliztettem Emmát, elpakoltam, és főztem egy nagy kondér mézes teát, az utolsó mozdulatommal levertem a mézesüveget.
Millió darab mézes, ragacsos szilánk röpült szét a tiszta konyhában .
-Hát ez nem lehet igahahahahahaaaaaaz! -kiabáltam elkeseredetten.
Mire Emma megszólalt a kis székéből:
-Ne sírj anya, apa dolgozik, öcsike alszik...

2005/09/18

Határozottan ősz van. Este korán sötétedik, hűvösek a reggelek, és nehezen melegszik fel az idő napközben.
Este mikor kikísértem öcséméket a kapuhoz hideg szél söpört végig a kerten, táncoló faleveleket sodorva magával. Fázósan húztam össze magamon a kabátot, és közben arra gondoltam, hogy határozottan ősz van. De nem tudtam eldönteni, hogy ez most tetszik-e nekem vagy sem.

2005/09/17

Belenéztem a tükörbe és nagyon meglepődtem. Hé! Ki ez a nő itt? Én úgy emlékszem, egy hamvas tizenéves lány vagyok. Ebben a tükörben meg egy fáradt, a középkorúság felé erőteljesen baktató, nyúzott nő van. Ezekben a szemekben semmi semmi dévaj csillogás, nincs különleges szépség, csábítás. Csak egy tök átlagos csaj. Mikor lettem én ilyen?
Talán tényleg annak van igaza, aki azt mondja szerencsés hogy sosem volt különösen szép, mert így nem akkora megrázkódtatás elveszteni a szépséget.

2005/09/16

Emma beteg és nagyon nyűgös. Folyik az orra mint egy csap, amit nem lehet elzárni. Hőemelkedése van, be van dagadva a szeme, orra, és úgy összességében az egész arca. Nem csoda hát ha ny?gös...
Ma kimentünk a mama elé az állomásra. Szinte minden nap lesétálunk elé (kb 3 km oda-vissza), szeretjük ezeket a sétákat, jókat beszélgetünk a gyerekekkel, megnézünk minden virágot, és kutyust, nénit és bácsit.
De Emma ma nagyon nyűgös volt, reméltem hogy elalszik a babakocsiban. Iván kenguruban nézelődött, míg Emma szívettépően zokogott a babakocsiban. Nem bírtam tovább hallgatni, így aztán helyet cserélt a két gyerek. Iván a babakocsiba került, Emmát meg magamra kötöttem a kendőben.
Nagy tizenhárom kilós cula, szinte azonnal elaludt, eleinte még félálomban megszólalt egy-egy kutyaugatásra hogy "Nana utyus, nana!", de aztán a cumi is kiesett a szájából. A lábai élettelenül himbálóztak, a térdemet verdesték, ő pedig félrebukott fejjel diszkréten hortyogva aludt mint egy kis csecsemő.
Na ilyenkor nagyon jó anyának lenni!

2005/09/15

Ma reggel hosszú elúszott az utolsó lehetőségem is arra, hogy internetem lehessen. A kábeltévé és a kábeles invitel is a 2 házzal arrébb lévő keresztutcáig megy, egyetlen reményem egy rádiós internetszolgáltató volt. De (mint a ma reggeli felmérésnél kiderült) nem látszik innen a tornyuk, ők sem tudnak rajtam segíteni internet-ügyben.
Egyetlen reményem talán a mobilos net marad, de az nagyon gáz. Szóval beújítottam egy pendrive-ot, és marad az offline blog- és honlapkészítés, Jura pedig heti egyszer felpakolja a netre a munkahelyéről.
Mit is mondhatnék?! Brühühűűű...