Erőteljesen megszívtam pár dolgot. Először is tegnap rám tört a mellgyula. Nem egy túl jó dolog, mert azon kívül hogy az embernek le akar szakadni a cicije (természetesen fejni és szoptatni kell nagyon gyakran), még társul hozzá magas láz és influenza szerű tünetek. Magyarul az ember csendesen sirdogál egy sarokban, és minden arra járótól eutanáziát követel. Miután az algopirintől (tudom, valamelyik "i" "y", de lusta vagyok megnézni melyik), lement a lázam, és kiizadtam még azt is, amit nem ittam meg, kicsit jobban lettem. Az egészben talán az a rettenetes hasogató fejfájás a legrosszabb, az embernek be van állva a tarkója, minden hang, mozdulat, vagy fény kegyetlen éles hasító fájdalmat eredményez, mintha pengéket vagdosnának az ember agyába. Nem olyan jó.
Természetesen azt ugye említenem sem kell, hogy minden ez egy gyerekes hétvégén tör az emberre, mert mikor máskor, ha nem a legrosszabbkor?! Anyut felhívtam, és kértem, hogy jöjjön el, mert Jura nem bír a három gyerekkel (a legkisebbel még úgysem tud olyan sokmindent kezdeni), meg még velem is. Anyu nem volt túl lelkes, remek kis vasárnapi programot eszelt ki magának (a Ferencvárosi Búcsúba akart menni), de azért jött. Emmával foglalkozott, és ez nekem jól jött, mert olyan gyenge voltam, hogy a gyereket alig bírtam felemelni.
Délutánra aztán sokkal jobban lettem, elmentünk a Westend tetején lévő kertbe, merthogy talán az a szmog fölött van, és milyen jó lesz majd ott gyereket sétáltatni (közben Jura elvitte a gyerekeket moziba). Jó kis móka volt, marhára fáztam.
Aztán este megint rámtört a rossznyavaja, végül egy forró vízzel töltött jégkocka készítő tasakkal aludtam szoros közelségben. Emma elég sokszor felébredt az éjjel, még hozzá is állandóan oda kellett vánszorogni, a cumit visszailleszteni a szájába.
Aztán reggel rettenetes szörcsögésre ébredtem. Emma megint betaknyosodott. De most nagyon brutál módon. Anyu nem tud jönni segíteni (kapóra jön neki a fogadóóra), én meg itt kínlódom. Porszívózom a gyerek orrát tíz percenként (még szerencse, hogy teljesen jól tűri), és közben igyekszem nem elájulni a gyengeségtől és a kialvatanságtól (tejcit márpedig csinálni kell, Emmát igyekszem két óránként szopiztatni, már csak a mellem és az immunanyagok miatt is).
Hát ilyen kis mókásan telnek a mi napjaink. Megvagyunk...