2004/07/09

pocakkep
Tegnap éjjel valami varázslat volt a levegőben. Olyan furcsa hangulatban voltam.
Lefekvés előtt benéztem Emmához, és amikor jöttem ki megakadt a szemem az ajtó mellett a szandálján. Olyan valószínűtlen volt ott a sötétben egy icipici kis szandál katonásan egymás mellé igazítva, két pici rózsaszín zokni belegyűrve. Felemeltem és csak nézegettem. Te jó ég! - gondoltam - nekem tényleg van egy gyerekem...

Éjfél volt már mikor beálltam a zuhany alá. Kinnt zsongott a nyári éjjel, pont olyan, amiből egy évben fájdalmasan kevés van csak. Meleg, zsibongó, élettel teli. A testemen lassan csorgott végig a hűvös víz, és ahogy lenéztem egyszercsak látni kezdtem magam Jura szemével. A mellem súlyos, duzzadt, halvány kék erek hálózzák be, a mellbimbóm szinte fekete, előremeredő. Alatta a hasam gömbölyödött, az új élet bölcsője, titkos boszorkánykonyha, melyet diszkréten borít a feszülő bőr.
Ott és akkor igazán szépnek láttam magam, kívánatosnak, varázslatosnak.
Jura láthatta a szemem csillogásából, hogy valami különleges történt, mert ahogy végeztem a zuhanyzással ő is gyorsan beugrott a kádba. Bár ő is élvezte a hűs vizet - láttam rajta -, gyorsan végzett.

Úgy szerettük egymást, mintha a világ olvadt volna össze velünk együtt. A ciripelő nyári éjjel bekúszott az ablakon, és elrepített minket egy varázslatos világba, ahol eggyé váltunk a mindenséggel. A szerelem titkos fejezetei ezek, amik csak néha mutatják meg magukat.

2004/07/08

lepke
Szabó Lőrinc: Dsuang Dszi álma

Kétezer évvel ezelőtt Dsuang Dszi,
a mester, egy lepkére mutatott.
- Álmomban - mondta, - ez a lepke voltam
és most egy kicsit zavarban vagyok.

- Lepke, - mesélte, - igen, lepke voltam,
s a lepke vigan táncolt a napon,
és nem is sejtette, hogy ő Dsuang Dszi...
És felébredtem... És most nem tudom,

most nem tudom, - folytatta eltünődve, -
mi az igazság, melyik lehetek:
hogy Dsuang Dszi álmodta-e a lepkét
vagy a lepke álmodik engemet? -

Én jót nevettem: - Ne tréfálj, Dsuang Dszi!
Ki volnál? Te vagy: Dsuang Dszi! Te hát! -
Ő mosolygott: - Az álombeli lepke
épp így hitte a maga igazát!

Ő mosolygott, én vállat vontam. Aztán
valami mégis megborzongatott,
kétezer évig töprengtem azóta,
de egyre bizonytalanabb vagyok,

és most már azt hiszem, hogy nincs igazság,
már azt, hogy minden kép és költemény,
azt, hogy Dsuang Dszi álmodja a lepkét,
a lepke őt és mindhármunkat én.

A terhesség egy hullámvasút. Korábban azt gondoltam hogy elég jól beszívni ahhoz hogy ráérezzünk a Nagy Lényegre. Elég betolni a nyelvünk alá egy exet, hogy átéljük az egyetemes szeretetet, és rögtön utána lebukjunk a legsötétebb mélységekbe. Elég bedobni egy spurit ha pörögni akarunk mint a búgócsiga, elég felszippantani egy kis utcát hogy mi legyünk a világ királya.
Aztán rájöttem, hogy ez mind semmi a terhességhez, és a gyerekszüléshez képest...