2011/04/28

Nem tudom, mi van velem, éjjel két volt pasimmal (szeretőmmel) is álmodtam. De hogy miért pont ezzel a kettővel (még jó, hogy nem az összessel, elég sem lett volna ez a pár óra alvás), a jó ég tudja, és hogy miért pont ezt (semmi különöset)...
Az a haszna megvolt, hogy reggel felébredve nagy örömmel konstatáltam, hogy a legjobb pasim mellett horgonyoztam le...
De hogy meséljek még. Főleg állatügyek, és húsvéti visszaemlékezések.

Mivel nálam a Húsvét a világ legjobb ünnepe, ezért mindig nagy lendülettel készülök rá. Mondjuk idén pont nem, mert ágyban fetrengtem egészen szombatig, amikor is félig szédelegve megejtettük a húsvéti bevásárlást.
Azazhogy ajándékokat. Milos kismotort, Iván jáva építőt, Emma pedig tengerimalacot kapott.
Minden tele van a húsvétra ne vegyünk élő állatot mizériával, de mit csináljak, ha egyszer pont úgy jön ki a lépés, hogy ilyenkor ideális megvenni.
Négy éve a Nyúl hozta Chilit is, aki azóta remek családtag lett, és azon ritka alkalmakkor bánom csak meg, amikor összeszarjakakálja, -hugyozzapisili az előszobát.
Három éve kórházban hédereltem, örültem, hogy luk van a fenekemen...
Két éve kis jóindulattal állíthatjuk, hogy a Nyúl hozta Milost, talán említenem sem kell, hogy ez is remek döntésnek bizonyult.
Tavaly na jó, tavaly tényleg impulzív vásárló voltam, ellágyultam a veresi piacon, és vettünk egy igazi élő nyuszit. Mentségemre szóljon, Aranyfül tényleg iszonyat jófej nyúl lett, és ha nem vesszük meg, pár héten belül nyúlpaprikásként szagolta volna alulról az ibolyát.
Nagyon mellékszál, hogy télire beköltözött az Árnyas Kertbe, ami az ovis állatsimogató, hogy ne fagyjon meg egymagában itthon. Most tudtam meg, hogy egy nálánál tíz mérettel kisebb lógó fülű törpenyúl végigverte az egész bandát, csak a mi nyulunk úszta meg ép bőrrel, lehet, hogy átkereszteljük Hegylakóvá. A gyerekek már nagyon nyígnak, hogy hozzuk haza, és én hajlok is rá, de előbb (amennyiben lány) elviszi Laci bácsi (az ovis gondnok) bepároztatni, és lesznek kisnyulak. Terveink szerint.

Rengeteg állatunk van, de végül is vidéken lakunk, van nagy házunk és kertünk, én itthon vagyok egész nap, simán belefér. Arról nem is beszélve, hogy szilárd meggyőződésem, hogy jót tesz a gyerekek lelkének, ha állatok között nő fel. Persze nem olyan állatok között, mint én, mert azok kocsmában laktak, büdösebbek és hangosabbak voltak, mint az igazi állatok.

Egy szó, mint száz, most van egy malackánk, aki rendkívül félénknek bizonyult eddig, remélem hamarosan beleszokik a családi miliőbe, és hangos visításba kezd, ha zacskózörgést hall. Mert egy igazi tengerimalac ilyen, buta, jóindulatú, visít és kurrog. Amióta az öröklött malac eltávozott az örök szénaföldekre, hiányzik egy kis házi bűzgenerátor. Bár mondjuk annak itt van Chili...
Ha a halakat nem számolom, van négy állatunk, ami teljesen rendjén van így falusi viszonylatban, és akkor erővel tartom magam vissza attól, hogy ne vegyek pár csirkét, házi tojás reményében...

2011/04/26

Ivánduma
- Ivánkám jó volt az ovis kirándulás a Vácrátóti Botanikus Kertben?
- Igen, nagyon jó volt!
- És mondtad az óvónéninek, hogy te már voltál itt?
- Igen, mondtam.
- Na és mit mondott erre?
- Azt hogy Ivánka ne kiabálj...
Színházklub

Voltunk kétszer színházban is, következzék itt a szigorúan vett saját véleményem.

Mikve - Pesti Színház
Anyu ajánlotta, és én is csak szuperlatívuszokban tudok róla beszélni. Mondjuk eleve Eszenyi Enikőt nagyon szeretem azóta, amióta egyszer ezer éve láttam, mint Nóra.
Ezt a darabot szerintem minden nőnek látnia kéne annyira rólunk szól. A színház csurig volt, pótszékeken ültek, álltak emberek. A végén szűnni nem akaró vastaps. Meg is érdemelték, döbbenetesen jó előadás volt.

Egyszer élünk avagy a tenger azontúl tűnik semmiségbe - Nemzeti Színház
Életem egyik legszörnyűbb színházi élménye, ezt biztosan állíthatom. Ráadásul három felvonásban, a végére már meg akartam halni. Inkább, mint hogy néznem kelljen ezt a vérborzalmat. Az eleje még csakcsak, basszus tök jó színészekkel (és Kulka egyébként is szívem csücske), de második felvonásra az írók-rendezők gyógyszere oly mértékben gurult el, hogy csak a jólneveltségem tartott vissza attól, hogy ki ne fussak sikítozva.
Jurának tetszett, ez nagymértékben jellemzi kettőnk ízlésvilágának messzeségét. Simán lehet, hogy csak az én proliagyam nem emelte be a magaskultúrát.
Itt vagyok, élek, majdnem virulok is.
Tudom, egy teljes hónapja nem írtam, de mentségemre szóljon, gép előtt sem nagyon ültem.
Egy brutál vírus rászabadult a gyerekekre, több mint három hétig nyomták itthon az ágyat, és nyiszatolták az idegeimet. Emma repetázott is.
Mire minden gyerek felgyógyult, engem nyírt el egy olyan fejfájás, hogy azt hittem belepistulok. Ez is több hétig tartott, a végére totál szétestem, enyhén nyáladzó kakatón biomasszává lényegültem.
Következett egy három napos szünet, mire múlt kedden újra fellobbant a fejfájás, soha nem látott erősséggel, estére már rezgő kocsonya maradt az agyam helyén. Reggelre kipurcantam, a nyirokcsomóim alma méretűre duzzadtak, a fejemen lévő összes mindenem kegyetlenül fájt (fül, fog, állkapocs, torok, szem, tényleg minden).
Három napig nyomtam az ágyat, mire magamhoz tértem. Utoljára három éve voltam ilyen szarul, mondjuk akkor kórházba is kerültem.
Végül Jura elcipelt dokihoz, kaptam antibigyót, és tádám, csodák csodája, meggyógyultam.
Az elmúlt másfél hónap tanulsága számomra az, hogy az élet egészen csodás, ha nem fáj az ember feje.
Most próbálom utolérni magam a házimunkával, és nagy bánatomra a Húsvétra sem úgy tudtam felkészülni, ahogy szerettem volna.
Holnap jönnek szétkalapálni a konyha egy részét, hogy az mzs-től örökölt hűtő beférjen.