2011/12/31

BUÉK


Ez az év nagyon remek volt, és szőrmentén végiggondolva csupa-csupa jó dolog történt, rossz nem is jut eszembe. Jobban pedig nem akarok belegondolni, mert biztos eszembe jutna valami, de hát végülis annyira rossz nem lehet, ha csak hosszas gondolkodás után kerül csak elő a fejemből.
Rengeteget utaztunk idén, ez volt szerintem a legutazósabb évünk, a három éves böjtöm után bizony ránkfért.
Fogadalmat most sem teszek, csak amit évek óta, minden felesleges, elromlott kacatot kihajítok. Sok sok köbméter lomtól szabadultunk már meg így.
Egy szó, mint száz, jó ez így nekem (megkockáztatom: nekünk), soha rosszabb évünk ne legyen!

BÚJJÉK mindenkibe minden jó jövőre!

2011/12/30

Két napja

olyan kellemesen jó, úgy látszik ennyi idő kellett a gyerekeknek, hogy átrendeződjenek itthonlevésbe. Ma is csupa henyélős, főzögetős, netezgetős nap van. Voltunk okmányirodában is, személyit csináltatni a nagyoknak, Ivánnak parkoló kártyát, ott is csupa jófejek voltak, egy óra alatt végeztünk. Addig itthon Jura és Milos békés egyetértésben játszottak, Miloska épp csak ki nem lökött hármunkat az ajtón, mikor indultunk, hogy húzzatok már, apa csak az enyém lesz, hurrá.
Tegnap kedves barátok felvilágosítottak, hogy csirkét nem lehet szilveszterkor enni, mert elkaparja a szerencsét, vagymi, ezért ma csináltunk csirkepaprikást, és holnap csak "tegnapi maradék lesz", nem főmenü.
Ez most így kellemes, ilyen maradhatna, ezt elviselném bármeddig. Iván egész nap az új fülesében jön-megy, most elmentek fodrászhoz, arra húzta a sapkát. Lehet, hogy tényleg jót tesz neki a kevesebb zaj, sokkal nyugodtabb. Remélem azért hajvágásnál le lehet róla imádkozni, és nem kell Erikának körbenyírnia.

Fülesmackó

Az autizmus mesék blogon olvastam erről, és tényleg remek ötlet, füles az érzékeny hallású gyerekek számára. Rögvest fel is kutattam, és még aznap meg is rendeltem innen. Nagyon hálás vagyok nekik, hogy még aznap postára adták a fülest, mert ma meg is kaptuk.
Íme a büszke tulajdonos:

2011/12/28

Ivánduma

Anya, jól gondolom, hogy a Jézuska az egy kis maci?

Már megint, még mindig autizmus...

Hogy nekem mi az autizmus?

Sok-sok vicces, bosszantó, szívszorító pillanat.

Az, amikor üvölt, és sikít, hogyha a kikészített ruha nincs sorrendbe rakva. Minden nap pontosan ugyanúgy, ugyanabban a sorrendben. Ha nem a trikó van a legtetején, kész, vége, elromlott a nap.

Az, amikor bármiféle műszaki berendezéshez úgy nyúl, mintha legalábbis ő tervezte volna.

Az, amikor egyik pillanatról a másikra elkezd vihogni, és ész nélkül szaladgálni, miközben ordít.

Az, ahogy a lábát rázza, amikor izgul.

Az, hogy akkor van béke, ha a nap katonás rendben zajlik.

Az, ahogy ha már végképp nem bírom, és rákiáltok, felsikít, aztán a saját éles hangjától megijedve a szájára tapasztott kézzel mered rám tágra nyílt szemekkel.

Az, ahogy elpusztulnék a fáradtságtól egy vele töltött nap után.

Az a rettenetes lelkiismeret-furdalás, hogy néha egyszerűen nem bírom elviselni a saját gyerekemet.

Az az igazságtalanság érzése, hogy nem lehetünk soha egy átlagos háromgyerekes család.

Az a folyamatos mérlegelés, magyarázkodás.

Az a mérhetetlen ragaszkodás, ahogy belém csimpaszkodik.

Az a végtelen bizalom, amivel hiszi, hogy én el tudom neki magyarázni a világot, hogy soha nem nevetem ki.

Az örökös kihívás, minden percben, hogy jobban megértsem, mit miért tesz, vagy fog tenni, hogy egy lépéssel előtte járhassak mindannyiunk békességének érdekében.

Az, ahogy néha rákiált másokra: "te nem az én fejemben élsz!"

Az ahogy kaszkadőrt megszégyenítő ügyességgel ugrál.

Az, hogy tizenöt betű tudással elolvassa a szerszámkatalógusban, hogy "most akkumulátoros változatban is kapható".

Az, hogy csendben megtanulta a másodikos matekot is.

Az, ahogy akar. Jó akar lenni.

Az, hogy tudom, neki jó lenni iszonyat nehéz, olyan, mint hegyeket arrébb hordani, pusztán mentális energiákkal.

Az, hogy számára a világ ijesztő, kiszámíthatatlan rengeteg, ahol a fények, zajok, bántóan élesek.

Az, hogy mások számára ő ilyen.

Az, ahogy egy osztálytársnője megkérdezte tőlem, mi baja az Ivánnak, mert vihogott, sikítozott, és teljes testében rángatózott. Izgult a karácsonyi műsor miatt...

Az én gyerekem, én szültem, emlékszem, amikor kibújt erre a világra. Félig még bennem volt, mikor már torka szakadtából ordított. Mintha tudta volna, mi vár rá. Mérhetetlenül büszke vagyok rá, és mérhetetlenül aggódom érte. Forog bennem ez a dolog, teszem a dolgom, telnek a napok, sokszor jó lenne, ha olyan sírós fajta lennék, jól kisírnám magam, és jobb lenne. Azt mondják az okosok, ez egy gyász-folyamat. Dolgozom rajta, vagy ahogy az angol mondja: work in progress, addig meg valószínűleg teleírom a blogomat ilyesmikkel :-)
Az a pár ritka, nyugis pillanat :-)

2011/12/23

Az új családtag

Maszat...
Nem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz szerezni egy kismacskát. Végül csak került egy, nem icipici cicababa, kb. 4 hónapos, de nagyon szép. Kicsit még fél, de Emma már kezelésbe vette, és szelidíti.
Az első pár napot kell túlélni, amíg megszokik nálunk, utána már könnyebb lesz, neki is, nekünk is.
Szóval újra macska van a háznál, megjegyzem ideje volt, a garázsban kezd egérszag lenni...

2011/12/21

Szünidő

Hétfő óta szünet van nálunk az iskolában. Igen kemény, mert Iván hajlamos a teljes szétcsúszásra.
Most vezetem be azokat a dolgokat, amik megkönnyítik az életünket, és Iván dolgát.
Lassan egy hete írjuk a naplót. Mivel az autista gyerekeknek nehéz felidézni a velük történt eseményeket, nehéz ezeket térben és időben elhelyezni, segít nekik a minden nap írt napló.
Itt a miénk két napja:

Minden nap két oldal, délelőtt és délután, vagy iskola napokon iskola, és otthon. Felülre dátum kerül, kékkel bekarikázva a hétköznap, pirossal a hétvége. Felül  jelöljük még, hogy az adott nap hányadik a héten.
A dátum alá kerül a hely-ikon (iskola, vagy otthon).
Alá egy-két esemény, rajzolva, és írva is, mellé pedig a fejecske, ami a hangulatát jelöli az eseménynek. A fontos dolgok nyomtatott nagybetűkkel vannak írva. Az egész lefekvés előtt 5-10 percet vesz igénybe, és azon túl, hogy napi levezetésnek is remek, kezdi megteremteni a tér- és időbeli folytonosságát az eseményeknek. Nagyon élvezi :-)

A másik rendszer, amit bevezettünk, a kuponozás. Mivel számukra (és megkockáztatom nem csak az autistáknak, hanem általában a gyerekeknek) az idő szétfolyik, nem behatárolható, nem túl megfogható, hogy na akkor tévézhetsz, internetezhetsz. Az autistákat ez rettenetesen bestresszeli, ez nálunk egy mindennapos konfliktus forrása. Tegnap hirtelen felindulásomban bevezettem a kuponrendszert. Íme:
Minden olyanért, amikor jól viselkednek, kupont kapnak. Megpróbálom egyensúlyban tartani a dolgokat, főleg Iván számára fontos, hogy nagyjából belátható feladatot kapjon, képes legyen normálisan viselkedni. Emma természetesen simán nyomja, vele lehet rugalmasabban csinálni, de Iván rendesen küzd. Hatalmas akarat van benne, és képes komolyabb rohamokat is leállítani, egy net kupon reményében.
Mivel békét és nyugalmat szeretnék a szünetben, iszonyat feszesen kell tartanom a tempót, szinte a teljes nap le van bontva 20 percekre.
Nekem ez kín és keserv, mivel alapvetően egy rendszerezetlen, rögtönzős típus vagyok, ez a katonás fegyelem nekem véres verejtékkel megy csak, de ha ez az ára annak, hogy ne úgy nézzen ki a családunk, mint egy zárt osztály, muszáj megtenni. Péntektől Jura és Milos is itthon lesz, az egy kicsit nehezebb menet, hiszen plusz két (:-) gyereket kell irányítanom. Lehet, hogy Jurának is bevezetem a pihenő kupont :-))

2011/12/13

Már megint Mörfi

Sejthettem volna már tegnap, hogy ez bizony vihar előtti csend. Minden olyan jól alakult. Jura kivette a hétfő, keddet, hogy a maradék elintéznivalókat elintézzük.
Vasárnap kissé aggódtunk, mert nagyon nyavajgós volt a banda, de végül hétfőn senki sem ébredt betegen.
Napközben egy csomó dolognak a végére jártunk (végre megvettük a padlószőnyeget a hálónkba), estére pedig színházba mentünk.
Gyanúsan remekül ment minden.
Parkolóhely a színház előtt, időben odaértünk, még egy pezsgőt is meg tudtam inni. Felújított nézőtér kényelmes székekkel, habkönnyű, kellemes darab, utána pedig egy remek vacsora a Klasszban. Ismét pezsgőt, és bort ittam. No nem sokat, csak éppen nagyon kellemesen éreztem maga.Éjfélre értünk haza, emelkedett hangulatban, tervezgettük a mai programot.
A mennykő hajnali négykor csapódott be, alig három óra alvás után (ami alkoholos állapotban feleannyinak tűnik). Miloska felsírt. Ötig felváltva itattam, és őriztem. Akkor kiderült, hogy lázas. Lázmérő keresés, lázcsillapító adagolásának a neten való kikeresése, stb...
Sejthettem volna... Az egyenleg egy csak annyira beteg gyerek, hogy rendkívül nyűgös legyen, hosszas várakozás a gyerekorvosnál, Jura pedig ül a gép előtt, és dolgozik...
Fél óra múlva indulunk a többiekért. A sok eltervezett program dugába dőlt, és csak azért nem vagyok másnapos, mert igen jó pezsgőt és bort ittam.

2011/12/12

Ivánduma

Milos szétrombolta Emma Lego repülőjét. Emma magából kikelve mondja neki:
- Milos! Soha, de soha ne nyúlj az én dolgaimhoz!
Mire Iván:
- Inkább azt mondd neki, hogy "never, ever, ever". Mert nem ért magyarul.

2011/12/11

Haladunk!

Hatalmas sikerélményben volt részünk tegnap. A szokásos Mikulás bulin voltunk Edináéknál, most csak a "kis" csapat volt jelen, 9 gyerekkel. Ebből csak az én kettőm fiú, a többi lány. Iván nagyjából egy óra alatt meg szokta unni, a gyerekekkel, bármennyire is régi, közeli barátok, soha nem játszott. Számítógépezett, vagy elkunyerálta valamelyik felnőtt telefonját, és azzal foglalkozott, de nagyon gyorsan nyígni kezdett, hogy vigyük haza.
Ehhez képest végig(!) jóízűen játszott a többiekkel, remekül érezte magát, az ipad-re oda sem bagózott, és haza sem akart jönni négy óra ott töltött idő után sem. A többieknek is feltűnt, hogy micsoda változás állt be, dicsérték Ivánt, mennyire kinyílt, milyen beszédes és játékos lett.
Kimondhatatlanul büszke vagyok rá, és elmondhatatlanul hálás Zsuzsa néninek, bármit is csinálnak a foglalkozásokon.

2011/12/10

A Nagy Logisztikai Projekt

Vannak olyan időszakok, amikor az átlagosnál is nehezebben sikerül megszerveznem a napjainkat. Ilyen ez, mikor egy hónapja bejelentkeztem az Én-könyv készítő foglalkozásra, majd kiderül, hogy senki sem ér rá vigyázni a gyerekekre. Jura "céges elvonuláson" (ennek már a neve is halálosan bosszantó), anyu a húga ezüstlakodalmán vidéken, Judit dolgozik, a lánya pedig korizik. Még szerencse, hogy van tarcsiban egy pót-beugrós-tartalék bébiszitterem is, aki szerintem megőszül mire hazaérek, de nem tudok mit tenni.
Délután pedig Mikulás ünnepség Edináéknál, éppen csak hazaesek, összerakom a gyerekeket, és spuri.
Legyen már karácsony, és múljon is el, de gyorsan...

2011/12/09

Pamuya

Ezt a kendőt elég régóta kötöm. Hosszú, kalandos útja volt. A minta a ravelry-ről származik, fonal Bucillától. Igazi kézzel festett gyönyörűség. Sajnos kevésnek bizonyult, de Buci volt olyan kedves, és festett nekem még egy motringot (a kis képek a színhelyesek).



Igazi élvezet volt minden sor, hatalmas (2x1m) kendő lett belőle, igazi téli estékre való. Imádom!

Játék

Nem szoktam ilyet, mert általában ezeket a játékokat szimplán vírusmarketingnek tekintem. De Juci számomra egy nagyon különleges személy, és múlt hétvégén végre alkalmam volt vele személyesen is találkozni.
Pontosan olyan kedves ember, mint amilyen szépek a babái.
Waldorf babát mindenki egy kicsit máshogy készít. Ez is a lényege, szívből kell jönnie. Juci babái és manói messze a legjobban tetszenek, természetesen beleértve a sajátjaimat is. Míg én saját kútfőből varrogatok, addig ő elment, és a legnagyobbaktól tanulta ki a babavarrás rejtelmeit.
Aztán a saját szája íze szerint alakította át, és ettől még szebbek lettek, ahogy azt szombaton megtapasztaltam.
Megbeszéltük, hogy januárban elmegyek hozzá pár alkalommal, és megtanít igazán szép babát és manót varrnom. Már nagyon várom, talán mondanom sem kell :-)
Szóval itt van Juci játéka, ismerjétek meg ti is! :-)

2011/12/06

Mikulás

Rettenetes rossz szülőként csak a múlt héten döbbentem rá, hogy az ajándékba kapott wellnesst pont mostanra szerveztem le. Így történhetett, hogy december hatodika engem egy hotelszobában ért, és nem otthon. Vasárnap felkerekedtünk korán, és átmentünk Bécsbe. Csatangoltunk vagy három órát, vettünk egy kis vásárfiát, ittunk eszméletlen finom forralt bort, meg gyümölcsös puncsot, és mikorra elviselhetetlenné vált a tömeg, és kockásra fagytunk volna, szépen visszaültünk az autóba, és eljöttünk Herceghalomra. Nagyon furcsa egy hely, idejét sem tudom, mikor voltam utoljára Magyarországon igazi szállodában, hát én teljesen elfelejtettem, milyen "klassz" is a magyar vendéglátás. Rögtön a becsekkolásnál kuncogtunk egy sort, mikor elmagyarázták nekünk, hogyan is működik a kártyás szobakulcs, majd a vacsoránál voltunk kicsit kínban, mikor néma csendben kellett enni. Vagyis nem kellett volna, de milyen lett volna már, ha csak én hangoskodok. Értem ezalatt a nevetést, mert akkorra már már rendesen leborogattam magam pezsgővel. Ült mellettünk egy család, apa, anya, kb. 6-7 éves kislány. Esküszöm, még a gyerek is úgy viselkedet, hogy ihaj. További két gyerekkel találkoztunk a három nap alatt, azok is mind példásan viselkedtek. Engem ez különösen rosszul érintett, legalább löktek volna fel véletlenül egy poharat, vagy valami, egy kis hiszti... De nem... A tegnapi napot erős henyéléssel töltöttük, a jakuzziból átmásztunk a szaunába, onnan egy másik szaunába, majd vissza a jakuzziba, aztán szaunák megint, végül masszázs. Én újra bepezsgőztem, majd vacsora. Jót tett nekünk, sokat beszélgettünk, rengeteget nevettünk, egyszerűen tökéletes nap volt. Űgy tűnik Jura is elengedte végre azt a nevetséges elképzelését, hogy a pihenés alatt feltétlenül kell csinálni valamit, legalább egy kis városnézés, vagy ilyesmi. Rávilágítottam a nyilvánvaló tényre, miszerint a jakuzzi és a szauna közötti távolság megtétele bőven megfelelő testedzésnek minősül. A mi esetünkben legalábbis. Otthon mama és Judit tartotta a frontot, a Mikulás szerepében is mamát láthatta a nagyérdemű, az előre összekészített cuccot elhelyezte a megfelelő ablakban. Mama for presidet!

2011/12/02

Advent

24 kicsi filcelefántból álló csorda masírozott be a bölcsibe, hogy bekerülhessen a zsákokba.
Gyapjúfilcből, hímzőfonalból, fagyöngyből készült a kültakaró, és rízsből a belbecs.
Cukik, dögönyözhetők. Az ujjaim rommá szurkálva, de megérte.

2011/12/01

Minden napra...

Egy jó élmény. Arra gondoltam, hogy advent alkalmából minden nap meglátok valami jót, ami aznap történt velem. Szerencsém van, még válogatni is tudok. Érdekes, de nagyon sok ilyen vezetés közben történik velem. Például a suli felé menet szoktam látni egy rókát az út mentén. Nem olyan satnya, girhes, koszlott jószágot, amilyet általában lát az ember, hanem mesebeli lompos farkú, fényes szőrű, rőt színű állatot. Szinte zavarbaejtően értelmes tekintettel néz az emberre, de lefényképezni nem hagyja magát. Vagy a minap esett meg, bogy a bölcsi felé menet nagy dugó támadt (kb. ezer fős kisfalu), és amikor odaértem láttam, hogy egy fehér kiskutya szaladgál a kocsik között, teljesen halálra rémülve. Több kocsiból is kiszálltak, volt aki még a kocsiajtót is nyitva hagyta, és próbálták becserkészni. Kosztümös, tűsarkúban billegő üzletasszony és egy rettentő koszos melós, akinek valami mezitlabas cigi lógott hanyagul a szája sarkában próbálták bekeríteni, miközben egy fekete ruhás, kendős anyóka hessegette ki a teli szatyrával a busz kerekei alól. Minden autós, buszsofőr, teherautó vezető állt türelmesen, senki sem anyázott, dudált, vagy vágódott ki a sor végéről kiló hússzal. Jó volt látni, hogy az emberekben igenis van még emberség, türelem, segítő szándék, meg ha csak egy rettegéstől tágra nyílt szemű kis kutyáról is van szó, és igenis össze tudunk fogni, bárki bárkivel egy olyan ügyben, amihez nem fűződik érdekünk.

2011/11/26

Advent első hétvégéje

Régóta kerestem egy jó közös csajos programot Emmával, hiszen mindig neki kell okosabbnak, belátóbbnak, türelmesnek lennie. Joggal érezheti magát kicsit elhanyagoltnak. Nagyon kapóra jött egy veresi szerveződés, amolyan csajos klub, ahova összejönnek a nők, csevegnek, és közben hasznos dolgot is csinálnak. A fonók ugyebár nem működnek. Tegnap volt az első nap, adventi koszorú készítés, ez deklaráltan kettőnk közös programja Emmával. Mostantól minden pénteken csak róla szól az este, kocsiba ülünk, elmegyünk a klubba, kézműveskedünk, jól érezzük magunkat a többi nő és gyerek között.
A debütálás fergeteges volt, ezt a gyönyörű koszorút készítettük ketten, Emma pedig olyan boldog volt, hogy amikor hazajöttünk, kacagva nyargalászott négykézláb a nappaliban.
Talán nem olyan szép, mintha profi virágkötő készítette volna, de a miénk, és garantáltan egyedi...

2011/11/22

Emmaduma

Anya! Olyan az élet, mint a kidobós. Él az ember, és ha kidobják, akkor vége.

Lélekvidámító

Ha egész éjjel a gyerekekhez kell kelni, ha reggel hideg van és köd, ha lefagy a fülem, és didergek, ha rossz napom van, ha a március még soklapnyira van a naptárban, ha...
Akkor ezt a képet nézegetem, és próbálom felidézni, milyen érzés is volt ott a tengerparton. Olyan már, mint egy álom, de talán erőt ad a télre...

2011/11/21

Máshol olvastam...


"Egy este az öreg indián mesélni kezdett az unokájának arról a harcról, amelyik minden emberben zajlik.
Azt mondta: - Fiam, a kűzdelem két farkas között zajlik, akik mindannyiunkban ott lakoznak. Egyikük a Fájdalom Farkasa — a düh, irigység, harag, féltékenység, gonoszság, kapzsiság, erőszak, önsajnálat, bűntudat, harag, kisebbrendűség, hazugság, hamis büszkeség, felsőbbrendűség és az önzés. Másikuk a Boldogság Farkasa — az öröm, béke, szeretet, remény, nyugalom, harmónia, alázat, kedvesség, jóindulat, empátia, nagylelkűség, igazság, együttérzés és a hit.
Az unoka elgondolkozott, majd megkérdezte nagyapját:
- És melyik farkas győz?
Az öreg indián mosolyogva válaszolt:
- Az, amelyiket eteted. "

X. Autizmus nap

Ez egy egész napos rendezvény volt, és ahogy a programból kitűnik, nagyon sok témát felsorakoztató előadásokkal.
Mi még nagyon kezdők vagyunk ebben a helyzetben, és igazából Ivánnal nagy szerencsénk van, hogy csak a felszínét kapargatjuk ennek az igen komoly dolognak.
Végigülve ezt a napot nagyon sok minden derült ki, merült fel, ülepedett le bennem.
Megpróbálom sorba venni, az előadásokra azt hiszem nem nagyon térek ki, mert a címek önmagukért beszélnek, és egytől egyik nagyon színvonalasak, informatívak és roppant érdekesek voltak.

Ott ülve, hallgatva az embereket rá kellett jönnöm, hogy igen, az én fiam tényleg autista. Ez egy letaglózó dolog, nem lehet mondani, hogy tévedés történt, ő csak egy eleven gyerek, akinek viselkedésproblémái vannak.
Amikor kívülállókkal beszélek Ivánról valahogy mindig azt érzem, hogy nem igazán értik, hogy miről is van szó. Próbálják elképzelni, összehasonlítják a bennük élő Ivánról kialakított képpel, de végül mégiscsak nem értik. És ez nem hibája senkinek, aki nem ebben él nap mint nap, el_sem_tudja_képzelni, milyen is ez. Ott ülni száz olyan ember között, aki olyan családban él, mint mi, és amikor felmerül egy tipikus autis probléma, csak mosolyogva bólogatnak, hogy hát igen... Ez egyrészről nagyon felszabadító, másrészről rettenetesen szívszorító.

A második, vagy inkább az elsővel holtversenyben végző felismerés az volt, hogy rettenetes szerencsénk van Ivánnal, aki az auti spektrum legszélén van, képes lesz normális, önálló felnőtt életre. Ennek az éremnek a másik oldala, hogy neki is nagy szerencséje van velünk, mert felismertük a problémát, és én szokásos anyai bullterrier üzemmódomban addig nyomtam (és nyomom) a témát, amíg lett diagnózisunk, és megkapja a legjobb fejlesztést, ami csak erőnkből, és anyagi lehetőségeinkből telik. Az Iván típusú autisták töredékének lesz csak diagnózisa (pár százalékról beszélünk!), és kapja meg a megfelelő segítséget.

Tudtátok, hogy a teljes népesség kb. 1%-a mutat autisztikus tüneteket (Magyarországon 60-100 ezer ember!)? Minden száz gyerekből (emberből) egy valamilyen fokon rajta van az autizmus spektrumon! Mindegyikünk ismer autistát, csak nem tudjuk, és legtöbbször ők sem tudják magukról. Az Iván típusú "enyhe autizmussal élők" nagyjából negyedét teszik ki a teljes autista populációnak. Ezek azok a furcsa, bogaras, maguknak való emberek, akikkel valahogy nem jutunk egyről a kettőre. Töredéküknek van diagnózisa (10-15 ezer ember), és kapja meg a megfelelő segítséget. Hatalmas számokról beszélünk!

A súlyosabb autistákról egyszerűen nyilatkozni sem tudok, mert csak halvány elképzelésem lehet arról, micsoda emberfeletti erő egy ilyen gyereket nevelni, milyen lehet szembenézni azzal a ténnyel, hogy sosem fog önálló felnőtt életet élni, mi lesz vele, ha a szülők megöregszenek, meghalnak. És amikor nagyon elkeserednék az élet igazságtalanságán, akkor mindig ezzel a gondolattal higgadok le, és most itt szívből jövő elnézésem emiatt azoktól, akik súlyosan autista (és/vagy fogyatékos) gyermeket nevelnek, őszinte leborulásom előttük!

Az AOSZ nem viccel, sorai között mindenre elszánt, lelkes, küzdeni akaró emberek vannak, ez kitűnt az előadásokból is, keresztülverték a rendszeren, az Országos Autizmus Stratégia megvalósítását, amitől úgy látom, mindenki sokat vár. Persze nekem, mint újszülöttnek minden vicc új, tátott szájjal lestem csak, mi minden van ebben a hatalmas világban.

Pár számomra igen fontos kezdeményezés:
        A Cseperedő Alapítvány, ahova Iván is jár, összeült a Kreatív Hobby-val, és az AOSZ-szal, és kidolgoznak egy keretrendszert, ami segítségével könnyebben elkészíthetők lesznek azok a segédeszközök, amivel az autista gyerekek könnyebben eligazodnak a világban (Napirend, Én-könyv), reméljük, hogy kis időn belül elkezdik a gyártást, és mi is használhatjuk (fényképezünk is lelkesen).
        Bemutatkozott a Mentorszülő-hálózat is, akikre igen kíváncsi voltam, az előadás után össze is ismerkedtem egyikükkel, jó lesz végre egy sorstárs szülővel beszélgetni, amikor Milosnak zajlott a vese-ügye, akkor is a hasonló cipőben járó szülők nyújtották számomra a legnagyobb segítséget, és viszont.
        Roppant érdekes volt az egészségügyben megvalósítandó autizmus specifikus Mátrix-ellátás (a nem autizmussal összefüggő betegségek kezelése). Szerencsére minket ez nem érint, de el tudom képzelni, milyen durva lehet egy súlyosabb autistával végigjárni az egészségügy bugyrait akár egy egyszerű egészségügyi probléma esetén is. Mind tudjuk, hogy ez még nem-autistaként is embert próbáló feladat az esetek nagy részében.
       December 1-től él egy éjjel-nappal hívható telefonszám, ahol segítséget és információt lehet kapni az autizmussal kapcsolatban: 06-1-476-19-35

Végezetül a végén egy autizmustól teljesen független AHA-élményem is volt. Négykor ért véget a rendezvény, nekem addigra kezdett masszív fejfájásom kialakulni, és egyébként is zsongott még bennem a sok információ, élmény. Jura egyből haza akart vágtázni, de én egyszerűen képtelen voltam visszacsöppenni a napi rutinba, a visító, folyamatosan kérdező, csacsogó, követelőző gyerekeim közé, egyszerűen muszáj voltam valamivel átmosni az agyam, mielőtt hazaérek. Akkor hirtelen megvilágosodtam, hogy milyen is lehet Jurának nap mint nap munka (hasonló megfeszített agymunka) után hazajönni és egyből átvenni a gyerekeket. Az a fél óra hazaút reménytelenül kevésnek tűnt az átálláshoz.
Így elmentünk vacsorázni és moziba :-)

2011/11/10

Ivánduma

- Anya! Képzeld, kiderült, hogy szeretem a káposztát!
- Hát ez meg hogy történt?
- Ebédnél rajta volt a rizsen, nem vettem észre, véletlenül megettem, és kiderült, hogy szeretem...

2011/11/04

7 éves...

Az én csodaszép, okos nagyfiam...

2011/10/22

Repülőn

Itt ülök a repülőn, éppen a Mojave sivatag fölött szállunk el. Már a repülőn is van net, nevetséges :-) Kicsi Ivánomnak nagyon hiányzunk, tegnap sírt is, hogy neki rettenetes "anyahonvágya" van. Kicsi angyalom, imádnák ezt az utazást.

2011/10/20

Levélváltás Emmával

Regisztráltunk neki egy gmail-es postafiókot, vad levélváltásban vagyunk.
Részlet:
Én küldtem neki képeket, meg pár sort arról, hogy mit csinálunk.
Válasz Emmától:
"szia anya mind ez jó de halgasd eszt emlék szel ara amikor fekete volt a körmöm ?kébzeldel hogy lejöt ."

(beütötte az egyik lábkörmét még nyáron, és befeketedett neki)

Reggeli


2011/10/19

A napfényes Kalifornia

nem is annyira napfényes. Hideg van, köd, és szél.
Mocskosul megfáztam valahol, valamikor, tegnapra a hangom is elment. Szomorúan nézegetem a nyári rucikat, szandikat a polcon, és áldom az eszemet, hogy Santa Monica-n vettem pár lazább, melegebb ruhát.
Részletes beszámoló, képekkel megtűzdelve majd csak otthonról lesz feltéve, mert otthon van csak olyan programom, ahol a képeket tudom rendezgetni.

2011/10/17

Megérkeztünk

Közel 24 órai utazás után végre a szállodai szobában. A repülőn nem tudtam aludni, szóval kissé elcsigázva. Los Angeles-ről az első benyomásom az, hogy minden hatalmas. Az épületek, az utak, a kocsik. Kilenc órával van itt korábban, mint otthon. Holnap rendesen körül nézek.

2011/10/16

Hosszú út porából

Köpönyeget éppen nem veszek. A gépünk három órás késéssel indult Bp-ről, lekéstük a csatlakozást. A légitársaság automatikusan átfoglalt egy holnapi gépre, de szerencsénkre Jurának van egy kapcsolata, akit felhívott, és a mai utolsó, délutani gépre lefoglalta nekünk az utolsó két helyet. Alig több, mint egy órás rohangászás, sorbanállás után becsekkolhattunk. Csak reménykedünk, hogy a csomagjaink követnek minket ezzel a géppel. Másfél òra múlva indul a gépünk LA-be, az már csak potom 11 órás út lesz, és megérkezünk. Micsoda balszerencse, és mázli, egy azon napon! :-) Hajrá az aranyér!

2011/10/15

Minden jó...

ha jó a vége, vagyis a kezdete.
Megy a fűtés, Iván és a mama lába jobban van. Minden be van pakolva.
Mint a mesében...

Új elemmel...



Vágjuk a centit

Sz. természetesen igazad volt, nem kellett volna leírnom a tegnapi poszt címét.
Fél ötkor Emma jött át, ötkor Iván. Mire lapjával fekve elszunnyadtunk volna, Iván elkezdett hányni. Azóta már a fél házat körberókázta, szegény mocsok rosszul van.
Anyu lába szerencsére a lehetőségekhez képest nagyon jól van, bár fáj neki, és sántikál, de vitézül helyt áll.
Én az egyik kezemmel vasalok, a másikkal pakolok, a harmadikkal begyújtottam a kályhába, a negyedikkel mosok, az ötödikkel hányást takarítok, a hatodikkal... Ja, nem, nincs hatodik kezem...

2011/10/14

Mi jöhet még?

A fűtés már majdnem megy, de mégsem, holnap megint jönnek vissza. Semmi sincs becsomagolva, viszont anyu esett egy nagyot, mindjárt jön a bébiszitter, hogy vigyázzon a gyerekekre (Jura még dolgozik), viszem be Vácra. Azt említettem már, hogy faszkivan?

Péntek foreva

A nap azzal indult, hogy Miloska ugrott egy tripla leszúrt rittbergert a kanapé karfájáról, természetesen fejre. Ahogy az lenni szokott, ott ültem mellette. Szerencsére vastag szőnyegre esett, de azért sírt nagyon, látszott, hogy fáj a feje.
Vaj szívem okán itthon tartottam, neki is kijár egy potyanap anyával, este úgysem leszek itthon, vasárnap meg elhúzok hosszú időre.
Így aztán a napom nem teljesen úgy alakult, ahogy terveztem, de Milos kivirult, be sem áll a szája, pörög, mókázik, fontoskodik álló nap. Egyszerűen meg kell zabálni. Hogy milyen könnyű egy gyerekkel?!
Talán mondanom sem, kell, hogy még egy lila folt sincs rajta, örökölte a kőkemény családi tulokfejet.

Hogy az élet mégsem legyen ekkora móka és kacagás, a napok óta erősödő megfázásom kezd kitörni rajtam, fáj a fejem, torkom, náthás vagyok. Basszus a repülőn vinnyogni fogok, ezt nagyon megszívtam. Azért a fűtésszerelő még ma jön egy körre, meglehetősen várom már azt a pillanatot, amikor végleg becsukhatom mögötte az ajtót.

2011/10/13

Már megint szerelnek nálunk

Igen tudom, rettenetes, de nálunk már megint volt egy kisebb szerelés. A nyári vendégszoba-gardrób átalakításból maradt egy radiátor felszerelés, és hozzácsaptam a fürdőszobai kád csaptelep szerelését is. Az már annyira nem működött, hogy a zuhany egyáltalán nem folyt, és a vizet sem lehetett bekeverni, random fagyasztott, vagy forrázott le menet közben. Ez nem túl egészséges három kisgyerek esetében.
Ráadásul a dugó szereléke is szétesett, hónapok óta egy kis késsel kellett kipiszkálnunk a dugót a kádból. Ez pár hónap múlva vicces kis epizód lesz az életünkből, mostanáig kevéssé volt kacagtató.
Ó igen, mivel a kádat teljesen körbefalazták, még bontani is kellett.
Zárójeles kérdés egy laikustól, ki az az amatőr balfasz, aki egy kádat befalaz teljesen?
No hosszas alkudozás után (ami alatt kétszeresére hízott az árajánlat) kedden felvonult a brigád. Még két ilyen szerencsétlen idiótát az életben nem láttam. Azt sem tudták, melyik a jobb kezük, és melyik a bal. Késő este végeztek, fűtés oké, csap oké, dugó oké. Az én mindenre elszánt imádnivaló takarítónőm még átjött este, segített takarítani. Megfürdettem, ágyba dugtam a fekvés-csúszástól félhülye három gyereket, beájultam az ágyba. Már elaludtam volna, mikor megjött Jura, aki észrevette, hogy nem megy néhány radiátor.
Többek között a mi hálószobaink sem.
Másnap hívom a srácot, hát hajaj, ő nem tud jönni, tök messze vannak, légtelenítsek. Oké, az megvan folyamatosan, mégsem történik semmi. Este tud jönni. Nyolckor hívom, áááá, csak később tudna jönni, majd holnap.
Azaz ma. Ma reggel felhívtam, de megint csak hímezett-hámozott, nekem meg eldurrant az agyam, és jól beolvastam neki. Érdekes módon, össze tudta kapni magát, szent esküt tett, hogy este jön, és megcsinálja. Na erre kíváncsi vagyok. De miért, és miért kell minősíthetetlen hangnemet elővenni, miért van az, hogy bizonyos emberek csak ebből értenek? Annyira utálok ilyen kekec seggfej lenni, és most megint bebizonyosodott, hogy a kekec seggfejek érik el, hogy megkapják azt, amiért fizettek...
Annnnnnyira nem akartam már ezzel a dologgal foglalkozni, annnnnnyira ki akartam már pipálni a fűtésszerelést az (egyébként igen hosszú) listámról... Remélem ma este sikerül...

Izgalom

Emma ma egyedül jön haza busszal a barátnőivel együtt 2 falu távolságról. A többi lányok már hetek óta egyedül járnak, de Emmának ez lesz az első igazán egyedül-útja. Ő nagyon akarta, nagyon várja, én pedig lefosom a bokám a parától izgulok nagyon, bár próbálom nem kimutatni.
Ebéd után elhozom Ivánt, bevonatozunk a városba, megyünk a Cseperedőbe, Emma ehelyett a buszozást, és a barátnőjét választotta. J. anyukája a buszmegállóban fogja őket várni, és náluk lesz, amíg haza nem érünk.

Boci cica

Nagy szomorúság van minálunk, Boci cicánk napok óta nem került elő. Egyszer mintha láttam volna csatangolni  pár telekkel arrébb, de messze volt, és a bokrok között bujkált, lehet, hogy nem is ő volt. De ha ő is volt, miért nem jön legalább kajálni, a gyomra eddig mindig hazahúzta.
Nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy ott fekszik valahol az út mentén élettelenül. Sajnálnám nagyon, bármennyire is szemtelen volt, mégis szelíd volt, a gyerekek bármennyire is nyúzták (Emma konkrétan babázott vele), békésen tűrte, ha megunta arrébb ment. Rengeteg egeret megfogott, bár sajnos madarat is. Lehet, hogy télre cica nélkül maradunk...

2011/10/12

Ezmegaz

Amikor arra vágytam, hogy a mérlegen lévő szám ötössel kezdődjön, nem egészen arra gondoltam, hogy a merülőfélben lévő elem miatt legyen ez így.
Határozottan vidáman indult a napom mászkálós része, amikor egy bácsi teátrális mozdulattal csókot dobott nekem, csak mert elengedtem egy kellemetlen, sokat várakozós kereszteződésben.
Nagy lendületemben egy csomó olyan dolgot is elintéztem, amit már régóta húzok, még a kocsimat is kimosattam, pedig mindig ég a fejem, és szörnyen szabadkozom, mert tényleg iszonyatos dzsuva szokott lenni benne. Egy átlagos sertéshízlalda hetekig ellenne akkora morzsamennyiséggel ami az ülésekből és a padlóról kijön, és néha a szag is olyan.
Mivel hetek óta minden nap többször is el kell olvasni az APG-ből az "Autómosó" című kis szösszenetet, megvolt a kellő lelkifurka, hogy Reteksziszt, a kis kék járgányt leadjam a megfelelő helyen. Az én autóm mosását egyébként kb. úgy képzelem el, mint a Szörny Rt.-ben, hogy ráhúznak egy nagy biohazard feliratú sátrat, szörnyű, zajok, atomvillanás, és izzadó homlokú vegyvédelmi ruhás emberek özönlenek mindenhonnan futurisztikus fegyvereket szorongatva.
Mire lefutottam a köreimet (igen, elemet is vettem abba a nyavalyás, kétszínű mérlegbe), Retekszisz is megtisztult a bűnei(m)től.

2011/10/11

Számolom a napokat

Los Angelesben 30 fok feletti hőmérsékletet jeleznek hétvégére. Előkotrom újra a nyári cuccokat.
Halálosan izgulok :-)

2011/10/09

Egy kellemes szombat

Ahogy Lappa igen kiválóan meglátta, éhes is vagyok. Reggel a mérleg 60,0 kg-t mutatott, ennek igen megörültem, noha tudtam, a mai nap nem a diéta jegyében fog telni. Délelőtt kettesben felkerekedtünk, és elmentünk a Várba. Eredetileg a Markó kiállításra készültünk, de az útunkba akadt a Pálinkafsztivál. Iszonyat cudar idő volt, belénk fért pár kupica pálesz, aminek mindenféle zsíros kajával ágyaztunk meg. Sült kolbász, nem sült kolbász, krumplilángos, mangalica tepertő, és még számos update százas falat csúszott le. Ezt újabb kupica pálinkával és vodkával borogattuk le. Végul az időjárás is megenyhült, mi pedig elég vidám hangulatban látogattuk meg a Nemzeti Galériát. A képek tényleg csodásak voltak. Nekem a Tóbiás és az angyal című kép tetszett nagyon, főleg mert felidézte a Londoni képtárban tett látogatást, ahol ugyanezt a történetet dolgozták fel mindenféle módon iskolas gyerekek. Egy csomó helyre elcsavarogtunk egész nap. Átbeszéltük, hogy mit is akarunk majd csinálni Los Angelesben, de főleg New Yorkban, mit kell vinni, addig mennyi teendő van. Jó kis nap volt ez, sokat nevettünk, és élveztük, hogy több mondatot is tudunk úgy váltani, hogy senki sem visít közbe.

2011/10/08

Iván

Bár a malmok lassan őrölnek, azért sikerült végre sínre tenni Iván fejlesztését is. Már régebben kinéztem a Cseperedő Alapítványt, nagyon szimpatikus a programjuk, az autizmussal élő gyereket nem kiragadva, önmagában veszi alapul, hanem a családi környezettel együtt. Múlt héten kedden voltunk is egy első beszélgetésen, egyelőre csak mi ketten Jurával, jövő héten pedig Ivánt viszem.
Első körben egyéni foglalkozásai lesznek, de hosszú távon a csoportot céloztuk meg, hiszen úgy fogják eredményesen begyakorolni a szociális helyzeteket. Szerencsénk van, a csütörtöki aspi csoportba valószínűleg be fog illeni.
Januártól indul testvér foglalkozás is, és remélem néhanap lesz szülőcsoport is.
Nagy reményekkel indulunk neki, mert bár az iskola rengeteget javított Iván állapotán, azért vannak megoldásra váró feladatok, pl. az iskolai kiránduláson az Állatkertben megint elveszett, ami azért elég régen fordult elő, a tanító nénik még nem tudják úgy, mint mi, meg az óvónénik, hogy nagyon szemmel kell tartani.
Beszéltünk sokat az iskoláról is, és bár az év eleje elég lehangolóan indult számomra, a továbbiakban nagyon kellemes meglepetés ért a tanító nénik részéről. Nyilván saját érdekükben is, betartják az Ivánhoz adott használati utasítást. A Cseperedőnél azt az ötletet kaptam, hogy nyissak egy füzetet, amibe a menet közben felmerülő problémákat írjuk be, amit bizonyos időközönként átbeszélünk.
Pont ez a védőháló az, amire szüksége lesz ahhoz, hogy optimálisan fejlődhessen.

2011/10/06

Tükör

Nos, tegnap mélyen magamba néztem, meg felhívtam Emesét is, aki van annyira jó barátnőm, hogy sosem kertel, és megvitattuk a kérdést. A végeredmény pedig az lett, hogy unatkozó, dugatlan, hisztis picsa lettem, aki jódolgában azt se tudja, mi baja legyen.
Szar dolog ezzel szembenézni, de mivel sem az önáltatás, sem a hosszú távon való nyavajgás nem kenyerem, ezért úgy döntöttem, a tettek mezejére lépek.
Már az elhatározástól is sokkal jobban érzem magam. Köszönöm a kommenteket, azok is nagyjából ebbe az irányba mutatnak (még ha sokkal kedvesebben is vannak megfogalmazva, mint Emese véleménye :-)

2011/10/05

Nem túl szép gondolatok

úgy általában az életről. Eredetileg azt akartam írni, hogy a gyerekekről, meg a férjekről, de kellő önismerettel be kell lássam, én vagyok a hülye picsa.
Ettől még nem lesz jobb a helyzet, már csak azért sem, mert ilyen lelkivilággal természetesen bevonzza az ember a nagy szívásokat.
Annyira marhára elegem van az egész vándorcirkuszból, hogy ihaj. Természetesen alapból imádom a férjem, imádom a gyerekeimet, De... dömdödöm...
Halálosan idegesítenek, ha csak meghallom, hogy anyaaa, minden idegszálam felmered, és legszívesebben visítva elrohannék. Nekem ez az egész szeretés dolog nagyon nehezen megy, alapból egy sün vagyok, és ilyenkor sünebb vagyok a sünnél is. Irtózom attól is, hogy megérintsenek. Bárki... Ők is...
Ez ugyebár nem túl szép dolog egy anyától. Józanabb pillanataimban sajnálom is őket.
És persze ott van Jura is, akire a legkönnyebb haragudni, akit a legkönnyebb bántani, hiszen ő van legközelebb.  Úgy érzem mindig, mindent rosszul csinál. Na nem, mintha annnnnyira igyekezne, de valamennyire még is, de most ezt kicsit sem érzem elégnek. Kérdés az, hogy mennyit éreznék elégnek, vagy hogy elvárhatom-e tőle ezt?
Talán kicsit jobban, mint a szokásos, "no a zasszony bekattant, kicsit úgy csinálok mintha, de leginkább megpróbálom kibekkelni a zord időszakot, majd talál magának egy újabb játékot, és akkor megint nyugiba' lesz".
Időről időre visszatérő kényszerképzetem, hogy ülök itt egy hatalmas vákuumban, bedarál a napi rutin, és közben az életnek nevezett valami elhúz mellettem ezerrel. Na persze nincsenek illúzióim, józanul belegondolva remek életem van, szerető férj, nagyszerű gyerekek, mit akarhatnék, amitől jobb lenne, az emberek igen jelentős részének közel nem jut még ennyi sem. Nem tudom, nem tudom mi hiányzik. Menjek el dolgozni? Mi a francnak? Mit nyernék azzal, hogy plusz még valahol helyt kéne állnom, és az amúgy is nehezen szervezhető életem még kaotikusabbá válna. Maximum az egész napos meló után lényegesebben fáradtabban nyomhatnám le az esti rutint. Szálegymagam.
Szóval ez egy nagy csapda. Időről időre belekerülök, tapasztalatom szerint a kivárás a megfelelő stratégia, majd elmúlik. De addig nagyon szarul érzem magam a bőrömben. Jódolgomban, ugyebár...

2011/10/03


Mihály napi vásár az oviban, ez volt a legnagyobb sláger, a kosaras körhinta. Ivánt szinte kis sem lehetett rimánkodni belőle.

Szemüveges gyönyörű kislányom


Íme az én szemüveges kislányom. Kb. 10 perce volt meg, mikor ezt fényképeztem.
Hihetetlen csoda, ahogy a gyerekek hozzáállása meg tud változni szinte egyik percről a másikra. Hónapokig titkolta, hogy nem lát jól. Amikor már mi is észrevettük, nagyon elkeseredett, hogy szemüveges lesz. Sokat sírdogált. Még a szemészeti vizsgálaton is. Ott nagy türelemmel ápolták a kis lelkét.
Próbáltam én is nagy lelki erővel átfordítani a hozzáállását.Végső fegyverként bevetettem, hogy pénteken ellóghat a suliból, akkor megyünk kiválasztani az új társát.
A pénteket már nagy izgalommal várta. Ahogy odaléptünk ahhoz a falhoz, ahol a gyerek szemüvegkeretek voltak, ő a kb. száz keret közül kihúzta ezt, hogy neki ez kell. Soha még ilyen gyorsan nem döntött. Felpróbáltattam vele még párat, de neki csak ez kellett. Ha ez, hát ez.
Kiderült, hogy még aznap kész lehet. Délután a Mihály napi vásárra már ebben ment, és szerény mosollyal fogadta a hódolók hadát. Mindenki végtelenül jófej volt, és nagy hangon lelkendezett, hogy milyen csinos benne. Persze csak az igazságot mondták :-)
Azóta ő és a szemüvege elválaszthatatlan jóbarátok, rájött, hogy az éleslátás csuda klassz dolog, élvezi a szemüveges létet.

2011/10/01

Nem működnek

Fogyni nem fogytam, viszont le van tiltva a teszveszes és vaterás fiókom. Vagyis korlátozva van, de hogy miért, azt nem tudom. Jura mostanában garázdálkodott rajta, remélem nem cseszett el valamit nekem.
Én hónapok óta nem jártam ott...
Begyújtottam ma a cserépkályhába is, megkezdve ezzel a szezont. Tavaly nem használtuk, mivel nem lehetett teljesen elkeríteni, Milos meg még pici volt, nem akartam égési sérülésekkel is bajlódni. Mire bejön a hideg, felfűtöm a cserépkályhát is rendesen.
A telefonomon sem működik a képküldés, semmilyen formában, sem e-mailre, sem facebookra nem tudok küldeni képet. Kellett nekem okostelefon. Ezért a funkcióért vettem ilyet, és erre ez nem működik. Tudom, Mörfi, de akkor is, grrrrr...

2011/09/27

Emmácska szemüveges lesz

Egy ideje feltűnt, hogy hunyorog, ha messzire kell nézni, és már szóltak a suliban is, hogy érdemes lenne elvinni szemészetre. Mondtam, hogy már van is időpontunk. Teljesen ki volt készülve a gondolattól is, hogy szemüveges lesz, sokat sírdogált, hogy kinevetik a suliban. Ez az egy dolog, amit biztosan állíthattam neki, hogy nem így lesz. Még vizsgálat közben is eltörött a mécses, a doki néni nagyon jófej volt, kicsit félbehagyta a vizsgálatot, és hosszasan, nagyon kedvesen beszélgetett vele. Meggyőzte, hogy most nagy divat a szeműveg, és biztosan nagyon jól fog neki állni, ráadásul mindent látni fog. Nagyon sokat voltunk ott, volt pupillatágítás is, hogy biztosan jó szemüveget kapjon. A végeredmény -2 és -1,75 lett, ami azért nem kevés. Hazafelé mekiztünk is, és megígértem neki, hogy péneken kiveszem a suliból, hogy elmehessünk szemüveget választani. Most már nagy szemüveg- választási lázban ég, bár biztos lesznek még nehéz időszakok, de talán már kezd megnyugodni. Iván szemét is megnézték, vele minden rendben.

2011/09/19

Kedvenc vámpíros sorozataim

Nem szokásom sorozatokról írni, ha mégoly jónak tartom is őket,most mégis klaviatúrát ragadok felduzzadt mondanivalóm okán.
Nagyon hosszú lesz, csak fanatikusoknak ajánlott, az eredeti amerikai vetítések alapján naprakész spoilerekkel...

Szerettem a Lost-ot, bár ez egy vicc, de még  mindig nem láttam az utolsó évad befejező részeit.

Szeretem a True Blood-ot, az első pár évad nagyon jól sikeredett, és azt hiszem abban sokan egyet is értenek velem, hogy ennek a sorozatnak a főcímzenéje talán a legzseniálisabb ami valaha is készült sorozathoz. Másfél percben benne van az egész hangulata. Sajnálatos módon a lendület így a negyedik évadra azért kicsit alábbhagyott, és bár a könyvek alapján ezt a részt  vártam a legjobban (Eric amnéziája), valahogy mégsem sikerült ez most olyan kerekre, mint azt elvártam volna. Na és persze azt is hozzá kell tenni, hogy szerintem Jessica, mint mellékszereplő magasan viszi a pálmát úgy színészi teljesítményben, mint történetvezetésben (ő egyébként nincs benne a könyvsorozatban). Sookie annyira idegesítő, hogy legszívesebben én magam harapnám át a torkát, de sajnos ez továbbra sem történik meg senki által. Bill azért mintha kezdene kijönni a teszetosza lúzer papucs szerepéből, de csak azért, hogy átadja a helyét ebben a szerepkörben Ericnek. Annak a drága, cuki Ericnek, akit képesek voltak fél évadon keresztül trottyos kosaras gatyában, és szakadt turis izompólóban mutogatni. Egy ezer éves viking istent! Ez megbocsáthatatlan bűn. Azt is sajnálom, hogy Pam-nek, aki a könyvekben szinte Sookie barátja, a sorozatban csak egy folyamatosan visító hisztis picsa mellékszerepe jut, de elismerem, nem lehet minden tökéletes. Helyette ott van Lafayette, akit nagyon bírok, és kifejezetten örülök, hogy jó egészségben érte meg a negyedik évad végét. Remélem a jövő évadban Alcide többet lesz látható (reményeim szerint jobbára fedetlen felsőtesttel), mert magasan ő a legjobb pasi az egész sorozatban (Alcide hangja miatt a női nézőknek kötelező eredeti nyelven nézni a filmeket!).
Summa summarum, még így is erősen ajánlott sorozat, bár kissé széthullóban van, és enyhe leszálló ágat mutatott ebben az évadban, bízom benne, hogy jövőre összekapják magukat, és ez ettől a csapattól ez el is várható.

Na de ami végül is arra késztetett, hogy írjak, az egy másik vámpíros sorozat. Igen, igen a Vampire Diaries (vagy ahogy én nevezem: vámpír diaré).
Szintén könyv sorozatból indított film, de a Sookie könyvekkel ellentétben ez a könyvsorozat rettenetes, borzalmas, pocsék. Kétszer ugrottam neki az első kötetnek, de egyszerűen nem és nem bírtam magamat átrágni rajta, pedig én aztán tényleg sok szemetet elolvasok. Itt és most elnézést azoktól, akik szeretik, és simán lehet, hogy a további kötetek erős javulást mutatnak, azt hiszem én ezt már kihagyom...
Ugyanis ott a filmsorozat, amiről csak szuperlatívuszokban tudok beszélni. (Egyébként a könyvhöz képest szinte csak a cím egyezik meg, jóformán minden mást (nagyon helyesen) átvariáltak benne).
És ez az a sorozat, amiben biztosan állíthatom, minden pasi nagyon, nagyon rendben van. Ott van ugyebár a Damont alakító Ian Sommerhalder, akibe egész egyszerűen szerelmes vagyok akiről háromgyerekes anyaként és hű feleségként csak annyit mondhatok, hogy nyammi. De a többi pasi is kivétel nélkül szuper jól néz ki, Stefan (na jó, az ő feje határeset), Alaric, Tyler, stb...
De hogy leakadjak a jópasi-témáról...
Ez az a sorozat, amit nem is tudom, miért kezdtem el nézni. Azt meg főleg nem tudom, hogy az első évad első pár része után miért nem hagytam annyiban. Valószínűleg nagyon unatkozhattam akkoriban, ugyanis az első évad első pár része meglehetősen közepes színvonalú. Lassacskán bontakozik ki a meglehetősen közhelyes tinisztori a titokzatos vámpírfiúval és a bánatos gimis lánnyal a középpontban. Valahol az évad közepe táján aztán kezdenek a szálak összekuszálódni, felberreg a motor, és pörög az utolsó rész csúcsjelenetéig. A második évad őrült magas hőfokon ég, minden sokkal jobban összezavarodik, hogy aztán a végére egy őrületes zseniális utolsó részben kulminálódon, olyan hangoverrel, hogy az ember ott üljön dobogó szívvel, és összeszorult gyomorral, és a nyári szünet három hónapjára lassú kínzásként gondoljon.
Én figyelemelterelésből újra néztem (izé néhányszor) az első évadot, és elkezdtem a másodikat, de az annyira izgalmas, hogy másodjára is tövig rágom a körmeimet. Amikor újranéztem a második évad első részét, akkor döbbentem le, hogy atyaisten, mekkora hatalmas ívet fut be az a 22 rész, honnan hova jut egy évad alatt. A női főszereplők közül magasan kiemelkedik az egyik mellékszereplő teljesítménye. Caroline egy hebrencs, butácska szöszi kislányként kezdi, akit még a saját barátnői is kihagynak egy csomó dologból, annyira hülyécske. Aztán a második évadban ("Game on!") belekerül a tűzvonalba azzal, hogy vámpír lesz belőle. Egy évad alatt felnő a feladathoz, megküzd a saját (és mások) démonaival. Bátran ki merem jelenteni, hogy az egyik legizgalmasabb karakter a sorozatban. Ráadásul Candice Accola  nagyon jó színész, kész csoda, hogy még életben van, mármint Caroline...
Múlt hét csütörtökön pedig lement a harmadik évad első része, ami annyira izgalmas, és olyan szívszorító, hogy frankón levert a víz a végére.
FIGYELEM, SPOILER KÖVETKEZIK!
Itt már nincs tinis finomkodás, az első évadban halványan érződő Twillight-os hímport is teljesen levedlette, kőkeményen nyomják a történetet, minden felfordul fenekestől, hogy egy teljesen új irányt vegyen. Elena nyavajgása kicsit uncsi, de szerencsére ott van nekünk Caroline és Tyler mellékszálként, ami szokás szerint elég izgalmasnak ígérkezik. Bonnie távol van, de szerintem senkinek sem hiányzik Jeremy-n kívül, bár ő valószínűleg elég elfoglalt lesz a halott vámpír exbarátnői szellemeivel (na jó, ez így leírva elég hülyén hangzik). Elena és Jeremy egyébként is egyedül marad, mert miután minden felnőtt rokonuk elpatkolt, még Alaric is lelécel. Na de tanár úr, remélem nem megy túl messzire, kell ide egy jóképű, bánatos Van Helsing.
Egy részen belül megtudjuk, hogy a búsképű Stefan menthetetlen és azt is, hogy mégsem. Damon pedig szokás szerint lehengerlő, bár szegénynek elég rossz napja van, mert kinyírják a kamucsaját. Hogy kicsoda? Természetesen a tesója.Csúnya, rossz Steph, köpöd ki!
Fővonalként pedig természetesen ott van Klaus ármánykodása, aki vériszamos útján még sok fejfájást fog okozni kedvenceinknek.
Mindenki beült tehát a helyére, induljon a hullámvasút...

Fogyókúra

Nem vagyok az a fogyókúrázós alkat, egyrészt mert eddig nem volt rá szükségem, másrészt mint ex-anorexiásnak, ez nekem egy kicsit más hangzású dolog.
Iván születése után volt egy kósza hónapom, mikor úgy csináltam, mintha, de egy deka sem ment le, és abbahagytam. Aztán szoptatás után simán leolvadt rólam a felesleg.
Most igaz, még szoptatok, de ez más inkább csak cumizás, az a napi két korty igazán nem mennyiség, amit Milosom kinyer.
Szóval az induló súlyom kb 65,5 kg volt, ami az én mércémmel mérve súlyosan mangalica-tartomány, és bőven meg is elégeltem az elmúlt 2,5 évben. Jól jött az októberi LA-i utazás oknak, amiért belevágjak végre a Nagy Fogyi Projektbe. A cél okt. 16-ig, 60 alá menni, végső cél 55 kg (nagyon titkos legvégső cél 50-53 kg).
Az első 2 hétben le is dobtam gyorsan 4 kg-t, és bár fel voltam készülve erre, mégis elég nehéz túltenni magam azon, hogy lassan 2 hete semmi jelentős változás nincs a súlyomban. A ruháimon sem igazán látszik még, talán nem olyan szűkek, és az övemet is eggyel beljebb tudom csatolni. Elég lehangoló az is, hogy senki sem sikít fel láttomra, hogy aztaaa, de lefogytál! Anyu szerint majd 6 kg-nál lesz ilyen, anyu szerint, aki úgy támogat, hogy grízes tésztát csinál ebédre, azzal a felkiáltással, hogy egyél belőle egy kicsit, az nem árt. Ő is fogyókúrázni kezdett, de a szokásos módszerével (na jó, ez a második tányér grízes tészta még belefér, majd nem vacsorázom). Na de piszokság is őt ezzel piszkálni, ilyen és kész...

Szóval megrendeltem az újabb heti Gastroyalos fogyi menümet, ami bár mocsok drága, elképesztően kényelmes és hatékony. A kaják 90%-ban nagyon finomak, kivéve a káposztaleveseket, mert azzal szerintem vallatni lehetne. Jelenleg itt tartok, reggeli mérés, 60,9 kg.

2011/09/14

Iskolaügyek

Nagyon érik bennem a gondolat, hogy jövőre átviszem a srácokat egy másik iskolába. Egyre nő az elégedetlenségem ezzel a hellyel kapcsolatban, Ami előnye volt, az kiderült, hogy nem is úgy van, illetve igen rossz irányba változtak a dolgok egy év alatt.
Most persze megint rágom a kefét, hogy hova a fenébe vigyem őket. Körvonalazódni látszik a dolog, de még nagyon messze van a vége.
Ha tudtok a környéken ( kb. Vác-Gödöllő-Dunakeszi) igazán jó sulit (ez alatt haladó szellemet értek, és lehetőleg kis osztálylétszámot), feltétlenül szóljatok. Egyelőre a fóti Fáy András sulit szemeltem ki egy alaposabb utánajárásnak.

2011/09/02

Na jó, most már aztán tényleg ezer éve nem írtam. A nyár elszállt, szerintem remekül sikerült, a vacak idő ellenére is.
Van két iskolásom, és egy 90%-ban szobatiszta gyerekem. Egyik nagyobb tesója sem szokott le ilyen korán a pelusról, igaz Iván is ilyen gyors volt. Múlt hétfőn kezdtük, és ma már tulajdonképpen csak kakibaleset van. A bölcsiből is egyre kevesebb nedves bugyit hozunk haza, itthon pedig szinte egy sincs. Nyilván én itthon jobban tudok rá figyelni.
Fogyókúrába kezdtem múlt hétfőn, már jó ideje nem vagyok kibékülve önnön mangalicaságommal, de a végső lökést az adta, hogy október közepén utazunk Los Angelesbe. Milos még mindig szopizik, de tejem már nincs, inkább csak nyunyog rajta.
65,5-ről indultam, a végső cél 55 kg, de LA-ig 60 alá akarok menni. Most 62-nél tartok.
Most, hogy beindult a suli, már valószínűleg több időm lesz írni is, és rakok fel képeket a nyárról is.

2011/08/09



Ma lehet, hogy kijutok a Szigetre. A Sziget is, és én is eléggé megváltoztunk az elmúlt 15 évben. Íme a fényképes bizonyíték. A kép a második (Diák)Szigeten készült, ami nekem az első volt.

2011/07/28

Tegnap megvolt a második találkozásunk a doki nénivel. Másfél órán keresztül beszélgettünk Ivánról. Végigbeszéltük az egész eddigi életét, a problémákat, a furcsaságokat.
Azt mondta, hogy ez ún. gyermekkori autizmus, csak azért nem asperger, mert azzal normál beszédfejlődés jár, neki meg az egy kicsit megkésett.
De jellemző azért rá az aspik kimagaslóan magas intelligenciája is, és végülis időben felismertük a problémát, szerinte Iván nagyon szépen fog fejlődni, ha megkapja a kellő segítséget. Ő is, és mi is.
Órákat lehet szörfözni a neten, és az autizmusra keresgélni. Az, hogy gyerekkori autizmus, kicsit csalóka, mert feltételezi, hogy kinőhető. Az autizmus nem kinőhető, de egy ilyen magasan funkcionáló autista, mint Iván, tulajdonképpen teljes értékű életet élhet, főleg ha megsegítjük a tehetsége kibontakoztatásában.
Maga a név tulajdonképpen mellékes is, hiszen az autizmus egy nagyon széles tartományt foglal magában, és Iván azért a jobbik végén van.

A legnagyobb problémát számára, és ezáltal számunkra is az okozza, hogy máshogy érzékeli a világot, mint mi. Az érzelmek számára nem értelmezhetők, sem másoké, de sokszor a sajátja sem. Azt mondják, hogy az autistáknak nincsenek érzelmeik, ez Ivánra egyáltalán nem jellemző. Vannak érzelmei, de nem érti őket, nem tudja kezelni őket. Ezért éli meg ilyen szélsőségesen mind a pozitív, mind a negatív érzelmeket (sikítva rohangászással).
Jóformán nincs empatikus képessége, nem tud belehelyezkedni más ember helyzetébe (hiszen sokszor a sajátja is zavaros számára), ezért az emberek cselekedetei számára kiszámíthatatlanok. Azt hinné az ember, hogy emiatt hajlamos lenne erőszakosságra, a furcsa az, hogy inkább áldozat lesz belőle. A felé irányuló rosszindulatot sem érzékeli, és nem is értelmezi.
Végtelenül jóindulatú, őszinte és hiszékeny kisfiú. Agresszióra kizárólag az öccse felé hajlamos, és számára nem magyarázat a "ne bántsd, mert fáj neki", ezt nem tudja értelmezni. Sokkal inkább bevált a "ne bántsd, mert ez a szabály".
Rendkívül magas intelligenciája segítségével palástolja a szociális hiányosságokat, ezért nem feltűnő mások számára, hogy valami probléma van.

Nekem az egyik szemem sír, a másik meg nevet. Vagy inkább egyik szemem sír, sok meg nevet. Hogy miért sír, az nyilvánvaló. Ahogy egy szintén aspit nevelő anyukatárs fogalmazta a levelében, "a diagnózis, bár számítottam rá, sokkolt".
Örülök viszont, mert most már végre úgy érzem rátaláltunk arra az útra, amin járnunk kell. Éreztem én, hogy Iván különleges gyerek, születése óta. Küzdöttem azzal, hogy kezeljem a viselkedésbeli anomáliáit, rettenetes lelkiismeret-furdalásom volt, mert úgy éreztem, halálosan lefáraszt a nevelése.
Minden külső hatás is ezt erősítette bennem. Hiába vittem el a nevtanba, magán pszihológushoz, mindig elhajtottak, hogy túl magas az intelligenciája, hogy a mi házasságunkkal van a probléma, azt jelzi a gyerek. És noha valóban magas az intelligenciája, és igazából jót tett a házasságterápia - nekünk, a helyzet nem változott, és kezdtem a saját anyaságom kudarcának megélni az ő nevelését.
Jobb napjain borzasztó szégyenérzet járt át, hogy ez az elbűvölő, végtelenül okos kisfiú tökéletesen egészséges, velem van a baj. Amikor meg rátörtek a rohamok, akkor viszont úgy érzetem, nem bírom tovább.
Most pedig végre itt van egy ember, aki elhiszi nekem, hogy igenis ez nem normális, aki összerakja és megfogalmazza a bennem felmerülő érzéseket, aki tudja mit kell kérdezni. Aki végre nem az én hibámul rója fel a fiam viselkedését. Biztos önző dolog ez, de nagy megkönnyebbülés. Csak ettől persze semmi sem lesz jobb, és a munka nagy része még ránk vár. De most már látjuk, hogy milyen úton járunk, és hova tartunk.
Azt hiszem mostanában szinte minden posztomat azzal kezdem, hogy "régen nem írtam, de".
Tehát
régen nem írtam, de nem is nagyon jutottam gép elé, az elmúlt hetekben. Voltunk Berlinben 5 napot kettesben, ami isssssteni volt. Berlin sokkal-sokkal jobb hely, mint amire számítottam, egy nagyon kellemes, nagyon élhető város. Imádom, hogy senkinek nem lóg a fülén mobil, az emberek beszélgetnek egymással, nem az okostelefonjaikon, vagy laptopjaikon lógnak naphosszal. Azt hiszem egy kezemen meg tudom számolni, hány embert láttam telefonálni, és az még mindig több, mint amennyit számítógépezni láttam (az konkrétan nulla). Este megtelnek a sörkertek, és beszélgetnek egymással. Forgalom alig volt (legalább is a belvárosban), viszont a remekül kiépített bicikli utakon tömegek bringáznak, gyerekek, felnőttek, idősek, öltönyösök, nyári ruhások.
Bárcsak jobban érdekelne az építészet, mint amennyire (semennyire), mert akkor Berlin egy igazi csemege lenne.
A legnagyobb élményem Charlottenburg volt, az egész egyszerűen mesés... No és a kaják, jujjj. Két kilót híztam 5 nap alatt, nagyon durván finomakat ettünk.
Szóval csillagos ötös, szuper volt.

Közben a gyerekek élvezték a tábort, igaz 2.5 napig zuhogott az eső, de remek benti programokat is szerveztek nekik.

2011/07/17

Megjöttünk szerda éjjel Londonból, és azt kell mondjam, az egész csillagos ötös volt. Az itthoni kánikula helyett szolíd tavaszi huszon-fokok voltak, Szombat-vasárnap kézenfogva-sétálós-beszélgetősen telt az idő. Vasárnap végül elmentünk Kew Gardenbe, az egész arborétumban csodálatos (talán hársfa?) illat volt, órákig lődörögtünk, vagy heverésztünk padokon, végül felültünk a kisvonatra, és remekül szórakoztunk az idegenvezetésen, megtudtunk csupa olyan fontos dolgot, mint hogy melyik fánál forgatták a Harry Potter egyik jelenetét, meg melyik a legöregebb fa, meg ilyenek. Mindez eredeti angol humorral tálalva, imádtam.
Aztán átbuszoztunk Richmondba, ahol elköltöttünk egy kellemes estebédet egy folyóparti étterem teraszán.
Hétfőn, kedden Jura dolgozott látástól mikulásig, én pedig szénné shoppingoltam magam. Rég voltam már Londonban nyáron, de mindig rájövök, hogy a nyári London nem is az igazi London, szinte elviselhetetlen a zsúfoltság, és mivel készülnek a jövő évi olimpiára, minden szét van túrva, ezért még iszonyat dugó is van.
Szerdán újabb isteni nap következett, az egyetlen kellemetlenség az volt, hogy majd' megfagytam, 16-18 fok volt, és metsző szél. Elzarándoloktunk a Nemzeti Galériába, és láttunk sok csodás festményt, közötte néhány kedvencet is.
Este repülőre csüccs, és éjjel haza. Itthon pokoli kánikula, a kb. 20 fokos különbség mellbevágó volt, csütörtökön jobbára csak szédelegtem.

Volt pár napunk elrendezni a dolgokat, lerendezni a mesterekkel amit még kellett, és kimosni mindent. Valamint pakolni a következő körre. Emma és Iván ovis táborba megy, mi ketten Jurával pedig Berlinbe.
Mivel a gardróbom szét van robbantva (csak kedden jön majd az asztalos megcsinálni a szekrényket), mindenféle kupacokból válogatom négyünknek a ruhákat. Issssteni mulatság...

2011/07/10

Most van időm végre írni. Tegnap megérkeztünk Londonba. Magyarországon megdőlt a melegrekord, itt kellemes tavaszi napsütés, 20-22 fok van. Néha még fázom is, hát mit mondjak, nagyon jól esik.
A szálloda egy nagyon furcsa hely, egy hatalmas gyár, méretre és kinézetre az előcsarnoka olyan, mint egy kortárs múzeum. Kb mint a Tate Modern. A szoba minimál stílus, nem olyan puccos, mint az eddigiek, de lényegesen olcsóbb is, a célnak tökéletesen megfelel, kicsi, tiszta, minden van, ami kellhet. A legtutibb benne az, hogy a Marble Arch-nál van, az Oxford Street eleje.

Miután lecuccoltunk, sétáltunk egy nagyot. Tényleg nagyot, mert végül a Borough Marketen kötöttünk ki, ami egy nagy piac (na jó, oda végül taxival mentünk). A gyümölcsök, zöldségek, sajtok, valamint különleges áruk tárháza, tényleg szuper hely, nyári szombat délutánnak megfelelően szinte mozdulni sem lehetett a tömegtől.
Halálos fáradtan vonszoltuk magunkat vissza a szállodába, az Oxfordon olyan dugó volt, hogy a busz is csak araszolt.

Én este hétkor nemes egyszerűséggel elaludtam, azt se mondtam fapapucs. Most persze nem bírok aludni, várom, hogy Jura felébredjen, és nekivághassunk a napnak. Szolíd kis csavargást terveztünk mára, talán Kew Garden, de ez még nem biztos.
Képek később.

2011/07/08


Eltűnésem oka nagyon prózai, pisilni sem nagyon van időm.
A vendégszobát szétverték hétfőn, hogy pár hét múlva mint főnixmadár a hamvaiból, gardróbszobaként éledjen fel.
Ez iszonyat mennyiségű porral, és egyéb dzsuvával jár. Fullra járatom a mosógépet, mert holnap reggel megyünk Londonba, és tiszta ruha kell oda is, meg itthon is hagyni, hogy anyunak mosnia ne kelljen, hiszen ő marad itthon a gyerekekkel. Amikor nem mosok, akkor felmosok, talán csecsemő koromban kúsztam ennyit négykézláb, mint most. Ugyanis a házat használjuk - nyilván, tehát ha délután hazajönnek a gyerekek, elfogadható állapotoknak kell uralkodnia.
Jura olyan szinten hajt bent, hogy kb két hete nem láttuk, éjjel jár haza (hajnali 1-2 körül).

Annyi könnyebbség van a dologban, hogy anyu elvitte Ivánt hétfőn magával, így csak két gyereket kell terelgetnem reggel és este. Minden szívással együtt azt kell mondjam, Iván nélkül egy pásztoridill az élet. Ilyenkor érzem azt, hogy mennyi energiát vesz el tőlem az ő nevelése. Rettenetes szomorúság ez bennem, hogy ennyire megkönnyebbülök, hogy valaki leveszi a vállamról az ő felügyeletét. Imádom minden kis porcikáját, de beleőszülök, mire felnő. London után megyünk a Bethesdába egy pszihiáter doki nénihez, akit ajánlottak. Ő úgy tudom autizmus és asperger szakértő, remélem fog tudni nekünk segíteni. Nekem az is jó, ha azt mondja, nincs a gyerekkel az ég világon semmi, én csesztem el valamit vastagon. Akkor mondja meg, mit rontottam el, és hogy hozhatom helyre...

Na nem is erre akartam kilyukadni, hanem arra, hogy holnap reggel elrepülünk Londonba, és alaposan kipihenem magam. Addig meg átrágom magam az előttem tornyosuló kásahegyen.

2011/07/04

Milos
Úgy három hónappal a "mi ez" korszak után megérkezett a "miért" korszak...

2011/06/23

Közös fagyi

Végül tegnap este nem ment el a Nagyon Fontos Mindenki Ott Lesz partira, és ez jófejség. Valamint a Roger Waters koncertre sem ment el, igaz, hogy oda én sem, pedig legalább annyira vágytam rá, mint ő.
És az is hozzátartozik, hogy Iván évzárójára is eljött, igaz a műsor után visszarohant dolgozni, de legalább ott volt, és ezzel nagyon nagy örömet szerzett nekem is és Ivánnak is.
Emma évzárójára nem jött el, a mázlista, bár én is megúszhattam volna, borzalmas volt. Emmának nagyon szép lett a bizonyítványa, dicséretet kapott technikából. Persze sikerült úgy intézniük, hogy teljesen letörjék szegényt, hiszen a sztár-tanulók kaptak egy csomó könyvet, akinek meg "csak" jó lett a bizonyítványa (értem ezalatt, hogy a szöveges értékelésben szinte csak jókat írnak), nem kapott semmit. Mivel az egész iskolába 24 gyerek jár, lehet, hogy nem haltak volna bele egy pár oldalas színezőbe, így viszont pont azoknak a gyerekeknek vették el a kedvét a szorgalomtól, akikre főleg ráfér a biztatás.
Emma órákig bömbölt a csalódottságtól, főleg mert év végén nagyon belehúzott, és most (teljesen jogosan) úgy érzi, hogy a semmiért dolgozott annyit. A tanárok, és az ő skatulyáik...
Ilyenkor érzem azt, hogy lehet, hogy a waldorf mégiscsak jó választás lett volna.

2011/06/22

Hogy ne csak mindig madárcsicsergés legyen...
Kétségkívül minden június súlyosan megviseli a házasságunkat. Jura lassan már haza sem jár, valószínűleg jobban járna, ha bent aludna a munkahelyén. Minden héten elutazik, és amikor nem dolgozik hajnali egyig (hétvégén is), akkor üzleti vacsorákra jár.
Pár hétig még lehet is jópofát vágni ehhez, de elérkezik az a pont, amikor rólam is lehull a bájos feleség álarca, és egy gorgófő tekint ki a fejemből.
És nem azért, mert oly nagyon kéne a segítség a gyerekek körül, hiszen azt kirázom a kisujjamból, jobbára eddig is egyedül csináltam, hanem mert úgy érzem, jogom van a férjemhez.
Egy sötét szörnyeteg okádja a tüzet bennem, forog, és ki akar bújni. Én pedig kínomban inkább azt kívánom, bár ne várnám haza mindig, bár mindegy lenne, jön-e, vagy sem, vagy hova fújja a szél. Látom, hogy ő is fáradt, nyúzott, segítenem kéne neki, nem piszkálni, de bennem meg üvölt egy önző hang, hogy 33 évesen jogom lenne a választott társammal élni.
Az előbb hívott Bukarestből, hogy hurrá, elérte a délutáni gépet, megy Emmáért rajzra (persze előtte még sok dolga lesz, de hétkor ott lesz). Én pedig hiszem is meg nem is, de azért vicceskedve felvetettem, hogy haha, de ha hazajött akkor már kötelező ám velünk is maradnia, nem visszarohanni (este nyolcról beszélünk), ahogy szokott volt mostanában. Hát izé - kezdte -, igazából jó is, hogy felhozom, mert a Sanyi üzletfelének ma lesz Az Éves Legnagyobb Nagyszabású Színes Szélesvásznú partija, és hát mindenki ott lesz, kérdezgetik őt is, hogy ugye biztosan megy...
Ez mondjuk önmagában semmi különös, mert persze előfordul az ilyesmi, csak történetesen ez volt a leges-legutolsó csepp abban a bizonyos pohárban, amibe hetek óta csordogál.
Nyilván kis idő múlva lehiggadok, csak megvonom a vállam, hogy hát evvan. De most úgy érzem, a fülemen gőz tör ki sivítva, vagy én szaladok világgá sikítva.
Faszkivanmá...

2011/06/16

A kertet elárasztották a kertészek, a házat a redőnyösök. Emma itthon van, unatkozik, következésképpen engem cseszeget. Nekem ránőtt a fülemre a telefon, mert nagyjából hárommillió elintéznivalóm van, délelőtt ingért és lufiért szaladgáltam, próbálom fejben tartani, hogy a ballagásra mi mindent kell vinni, semmi se maradjon itthon, de közben konténerest keresni, eligazítani félóránként az embereket.
Valamikor kéne szakítanom egy fél órácskát zuhanyzásra, de itt mászkál mindenki a fejemen.
Jura személyes elmondása szerit a Halálcsillag fővezérével tárgyal ma délelőtt, olyan izgulásban volt, hogy épp csak nem kellett őt is bepelusoznom. Mondjuk szerintem ez csak Ede bácsi, a Sanyi embere, akivel tavaly itt grilleztünk a kertünkben, de ő nyilván jobban tudja.
Ja, és a nyuszik hat hetesek, aki kér belőlük, most tegye fel a kezét.

2011/06/14

Bahh, rettenetesen megfáztam én is, meg Emma is. Nem tudom hol és mikor, hiszen dögmeleg váltakozik a tikkasztó hőséggel.
Felváltva prüszkölünk és fújjuk az orrunkat.
Éppen lezajlott Emma szülinapi bulija, máris új szerveznivaló tartja gúsba kötve a napjaimat. Iván ballagása. Mivel a ballagók szervezik a büfét, és én csinálom a közös ajándékot az óvónéniknek, plusz Iván ajándéka után szaladgálok. Na semmi komoly, csak lufi, és egy kis plüssel díszített tornacsuka, amit Emma is kapott tavaly.
Mondjuk lufist egyszerűen nem találok, a végén még mászkálhatok Gödöllőig, vagy Fótig.
Közben persze zajlik a szokásos nyári felújítási projekt, a héten várom a redőnyösöket, a kertészeket, jövő héten pedig a festőket.
Jura egészen Londonig (júli 8.) használhatatlan lesz, amikor nem külföldön lesz, akkor válogatott vendégeket vacsoráztat, szórakoztat, és szolgál ki mindenféle számokkal, mérlegekkel és pénzügyi tervekkel.
Így történhet meg az is, hogy se Iván ballagásán, se Emma évzáróján nem lesz ott. Szarul esik? Nagyon. Tudok tenni valamit? Nem igazán. Lenyelhetem a békát, és megpróbálom nem cseszegetni (annyit), mert (tegyük fel) nem tehet róla.
Mivel anyu meg érettségiztet, egy, csak egy legény leszek talpon a vidéken. Míg a többieknek ott lesz a család apraja-nagyja, tántikák és keresztmamikák, én egyszál magamban fényképezek, videózom, lengetek lufit és csokrot. Persze értem én, hogy ez csak egy ovis ballagás, nem az érettségi, de akkor is szar, na. Evvan...

2011/06/06

Emma szülinapi zsúrja


Egyszerűen szuper volt. 20 gyerek, 7 felnőtt vett részt rajta.
Elképesztő mennyiségű munkám volt benne, olyan szinten pörögtem, hogy másnap izomlázam volt.
Mivel rettenetes kánikula volt, előző este szerkesztettünk Jurával egy nagy napvédő hálót. Csináltunk akadálypályát a gyerekeknek, főztünk gulyáságyúban paprikás krumplit. A gyerekek ájult örömére bekapcsoltam a locsolót, ők pedig sikítozva rohangásztak a füvön.
Jelentős mennyiségű törölközőt és száraz bugyit, pólót osztottam szét utána.
Persze a malőr sem maradhatott el, elfelejtettem gyertyát és tüzijátékot venni a tortához (3 torta volt ekkora mennyiségű gyerekre), még szerencse, hogy ilyen rendetlen a háztartásom, mert ki tudtunk guberálni nyolc gyertyát egy fiókból.
Mire a gyerekek befalták a tortát, elkezdett ömleni, zuhogni az eső. Míg a felnőttek mentették a menthetőt, a gyerekek sikítva bezúdultak a házba.
A történelem ismétli önmagát 2-3 éve is pont így történt. Mielőtt módszeresen lerombolták volna a nappalit, felvetettem, hogy nézzük meg az ajándékba kapott Aranyhaj dvd-t.
Nagyon cukik voltak :-)
A film alatt hazaszálingóztak, és mire mindenki elment, mi nagyon fáradtan, de nagyon elégedetten dőltünk le a kanapéra.


Nyolc éves
Ez már gombócból is sok. Nagylány már, pár nap, és elvégzi az első osztályt.
Nem nosztalgiázom azon már, hogy milyen cuki kisbaba és tipegő volt. Mert az volt, de mostani állapotát sokkal jobban szeretem. Lehet rá számítani, a világot kezdi felnőtt szemmel is szemlélni. Lehet vele beszélgetni a szó valódi értelmében, már nem egy kis egocentrikus ovis, hanem egy kissé önző nagylány, aki hajlik már az érdemi diskurzusra is.
Végtelenül büszke vagyok rá, mert tehetséges, érdekes és nagyon szeretnivaló ember.
126 cm, 27 kg és 33-as a lába. Már el tudom csenni a zoknijait...
Kaptok még képet, mert mostanában ilyen képes kedvemben vagyok:
Az új lakótársak, Kakaó és Vanilia:


És az új lakótársak a régi lakótárs gazdáik kezében:

Ivánról egy kép csak úgy, mert imádom:



Milosról is egy igen jellemző:

Álljon itt mementóul a történelmi hűség kedvéért, hogy
Most Nem Én Kezdtem El Pedzegetni Még Egy Gyerek Lehetőségét!
A hangsúly azon van, hogy nem én. Hanem Jura.
Egész konkrétan így szólt derült égből:
"Én úgy szeretem a lányokat. Milyen kár, hogy csak két lányom van, és egy csomó fiam."

Könyörgöm, üssetek agyon, ha szülni akarnék még egy gyereket!
Apróbetűsen: ha valaki garantálná, hogy lány, simán vállalnám a dolgot.
Nem, NEM AKAROK TÖBB GYEREKET...

2011/05/25

Jura hétfő óta Varsóban van, mostanában ér haza. Én azóta egyedül gyűröm velük a napokat, és három fontos felfedezést tettem.
Először is reggel sokkal hamarabb és nyugodtabban kész van mindenki. Bár fél nyolckor kell indulni, hétre mindenki felöltözve, megreggelizve, megfésülve ücsörög.
Másodszor képtelen vagyok nyugodtan aludni Jura nélkül. De a gyerekek is rosszabbul alszanak ilyenkor, Miloska, akinek még nincs időérzéke, mindig csak apát keresi.
Harmadszor pedig reggel hajmosás közben hirtelen azt éreztem, hogy milyennek érezném az életet három gyerekkel, ha négy, vagy több lenne. Meggyőződésem ugyanis, hogy ha van x számú gyerekem, akkor x-1-el nevetségesen könnyű.
Szóval reggel nevetségesen könnyű volt három gyerekkel. Eljátszottak egymással a nappaliban, miközben én ráérősen hajat mostam, és egyáltalán nem kellett izgulni miattuk.
Jó volt nagyon, jó három gyerek anyukájának lenni, és ma reggel különösen az volt...

2011/05/23

Nagyon hosszú, és főleg rengeteg képet tartalmazó szülinapi poszt...

Ugyanis szombaton szülinapom volt, de a dolgok egészen máshogy alakultak, ahogy azt előzőleg szerettem volna.
Ébredéskor Ian Sommerhaldert láttam meg félmeztelenül, masnival átkötve szembesültem a ténnyel, hogy mivel Jura előző este tapas-vacsizott, nyilván későn jött haza, így lúzerségem végső bizonyítékaként jófejségemet megcsillantva felkeltem én Miloshoz (hajnali öt óráról beszélünk).
Mondjuk Jura is hamar ébren volt, nyolckor már a három gyerek visításától megtört szülők csapatát erősítette.
Nem sokkal később kiderült, hogy meglepetés-program vár rám ezen a jeles napon, mikor is krisztusi korba léptem.
Egy utalvány várt ízléses borítékban, egész napos kényeztető wellness programra, este romantikus, gyertyafényes, pezsgős vacsora egy szép kis étterem teraszán, ahol a langy koranyári szellő érzékien simítja végig hamvas bőrömön, meglebbentve az új Karen Millen selyemruhámat.
Izé, Jura kibökte, hogy igazából Zsófinak ma meccse van a sulijában, és nagyon számít ránk, valamint Danit is elhoznánk másnapig. Mivel anyu érettségi dogákat javított, és nem tudtuk bébiszittelésre kényszeríteni, öten vágtunk neki az útnak.
Először beugrottunk egy falubeli lovastanyára, hogy időpontot kérjünk Emmának.
A tanyához vadvirágos szegélyű út vezetett...




Végül hosszas autókázás után eljutottunk Zsófiék sulijába, amit eddig én csak kívülről láttam. De most be is mentem, és izé hűűűűhaaa és jáááájanyám, valamint aztakurva! szerelem első látásra.
Amint lesz évi négy millám gyerekenként, azonnal ide fogom járatni a gyerekeimet, de frankón attól a szent pillanattól fogva. Ez az iskola minden, amit én egy iskolától elvárok, sőt, őszintén szólva még egy kicsit több is, ami nagy szó az én elvárásaim esetén.
A legtávolabbi pályán folyt a meccs (softball), és a hosszas sétáért az elképesztő látvány kárpótolt:


Kicsit olyan volt, mint belecsöppenni egy amerikai filmbe. Az én három gyerekem a kilátásra kevéssé fogékonyan, a meccsre még annyira sem kíváncsian öt perc után randalírozni kezdett, így leballagtam velük az általános iskola játszóterére.
Ami hát basszus így nézett ki (a teljes udvart gumiőrlemény lapok borították):



Az én gyerekeim azonnal vad játékba kezdtek:




Az épületek, termek nyitva voltak, a játszótér környéki osztályokba kívülről kukucskáltunk be, az alsós termek inkább ovira hasonlítottak (de itt most nagyon jó ovit képzeljetek el).
Alig tudtuk őket hazacitálni (és mi sem túl szívesen mentünk el onnan).
Hazafelé beugrottunk kajálni Gödön egy kisvendéglőbe, ami négy fáradt gyerekkel jóval kevésbé romantikus, mint amennyire gyertyafényes sem volt.

A másnapról a következő szösszenetemben emlékezem meg, mert most rohannom kell Emmáért suliba.

Ennek a posztnak a megírása közben egyetlen fa sem került kivágásra, valamint állatokon sem teszteltem a hatását, ellenben sok időbe telt, valamint tetemes mennyiségű nyál folyt el, miközben képeket nézegettem Ian Sommerhalderről, hogy melyiket is tegyem be linknek. Cserében nyomokban sem tartalmaz ajándékot, tortát, sem más izgató hatású szert.

2011/05/20

Rosszfej-e vagyok?

Telefonbeszélgetés a zemberrel este 9-kor, ő kocsiban, én már ágyban.

-Egész nap szörnyű rosszkedvem volt -így ő.
- Meg is értem, szar heted volt. Hétfőn vacsora a lengyelekkel abban az új étteremben, amit az a trendi szakács nyitott, kedden ebéd a Klasszban, este tudtad csak behozni az emiatt elmaradt munkát. Szerda este koccintás a frissen házasodott kolleganőnél, és miután megígérted, hogy csütörtökön hazaesz időben a fene, kicsit elcsúszott a dolog, hiszen nyilvánvalóan munka után el kellett menned vásárolni a holnap esti tapas-vacsira, mivel te főzöl, megcsillogtatva a séf-vénádat az ámuló kollegáknak.
- Hidd el semmi kedvem elmenni arra a tapas vacsira...
- Megértem nekem is fárasztó lenne már a héten ötödik napja szórakozni menni a barátaimmal az esti vacsi-fürdetés-mesélés-altatás helyett. Szar neked, de nagyon...
- Nem értesz meg. Azért vagyok rosszkedvű, mert nem tudjuk méltón megünnepelni a szülinapodat...
- WTF???? Tudod mit? Én most leteszem a telefont...

2011/05/17


Hatalmasat nőttek, selymes a szőrük, már nem csak kúsznak, hanem ugrálnak, sétálnak, rohannak néha, és kinyílt a szemük.
Gyönyörűek, édesek, és engem már egy csomószor le is pisiltek...
11 naposak...

2011/05/10

Nőnek, szőrösödnek, erősödnek. 4 naposak.
Ha meghallják a hangomat, vagy megsimítom őket, vicces nyikkanásokkal pattognak. Vigyázva kell őket kivenni is, mert könnyen kiugranak az ember kezéből.





2011/05/09



Emmácska ma elindult az erdei iskolába. Péntekig lesznek ott, gondolom számos remek programot terveznek nekik.
Napok óta borzasztó nagy izgalomban van, már pénteken be akarta csomagolni a cuccait.
Pénteken jönnek haza, kíváncsi vagyok, milyen élményekkel.

2011/05/06

Bréking nyúz!
Tíz éhes szájjal gyarapodott a család:

A megkönnyebbült friss anyuka neki is látott a tejtermelést fokozó étrendnek:


Teljesen váratlanul, (elszámolás okán) jóval hamarabb megszülettek a kisnyulak.
Már nagyon nagy hasa volt, három napja őrült zabálással tetézve, tegnap már olyan kis ideges volt. Készítette a fészket, rengeteg szőrt kitépett. Még csodálkoztunk is, hogy ilyen hamar készülődik, hiszen csak május 21. utánra vártuk a kicsiket.
Ma olyan kis étvágytalan volt, csak a zöldet kívánta. Tizenegy után még semmi nem volt, mire egykor kiléptünk az ajtón, már ott gömbölyödött 4-5 dagi kis gombóc.
Mire visszaértünk Emmával a suliból, megduplázódott a számuk.
Tíz gyönyörűséges, dagadt kis hurka volt két kupacban. Sajnos egy kis halott is. Nyúlmama megkönnyebbülten, és farkas éhesen vetette magát a friss lóherére, amit szedtünk neki.
Míg ő falatozott, én rendberaktam a fészkét, egy újságpapírt tettem a kicsik alá, elkotortam a szennyes forgácsot, és szórtam neki frisset.
Szomorú kötelességemnek eleget téve eltemettem a halott kisnyuszit is, aki látványra egészségesnek tűnt. Ott alszik már a többi állatunk körében, Roticsek, a tengerimalac, számtalan süni, kismadár és vakond között, egy kis vadvirágot tettem a földkupacra.
Anyuci pihen, a kis gombócok pedig egy kupacban mocorognak.