2012/12/22

Egy teljesen felesleges este margójára

Ülök egy társaság közepèn, egy olyan társaság közepén, aki nagyon nem az én társaságom.
Jura előző életéből valók, váláskor a felesége örökölte őket. Most tíz év után amnesztiát hirdettek, meghívták újra a szokásos karácsonyi bulijukra.
Azt gondolná az ember, tíz pév alatt minden vicc megkopik, talán még ez is. De nem, a nők nem bocsájtanak, így hàt légüres térben ücsörgök, korban a szülők és a gyerekek között éppen félúton.
A nők vicces félpillantással méregetnek, a férfiak a mellemnek mutatkoznak be, majd elsunnyognak, mielőtt a feleségük bokán rúgná őket. Szinte senki sem áll velem szóba.
Egy tanulmány, bár kissé unom már. Jura hamar becsípett, félórákra eltűnik, élvezi a régi barátai társaságát, nincs szívem piszkálni, hogy induljunk.
Feri szerint ez egy szervezési baki, miszerint itt van az exnej is, szerintem meg eléggé felnőttek vagyunk mindannyian, hogy tíz év múltán túllépjünk elmúlt dolgokon. Azt hiszem én tévedtem, és mégiscsak Ferinek van igaza.
Lehet, hogy arra számítottak, nem jövök, de mivel úgy tűnik, több vagyok egy egy éjszakás kalandnál, a férjem mellett a helyem.
Ps.: Anetta, számítottam rád! :)

2012/12/14

Karácsony

Az ajándékok komoly része beszerezve. Pár apróság hiányzik még, ma délelőtt csomagolást tervezek.
Szeretnék túllenni rajta. Sajnálom, hogy a gyerekeimnek nem tudok egy szép ünnep-mintát továbbadni, de képtelen vagyok kilépni a saját árnyékomból. Nem is tudom, hogy kellene csinálni. Pár éve még próbálkoztam, de a vége mindig heves frusztráció lett, így idén azt a technikát követem, hogy nem erőltetek semmit. A ház persze fel van díszítve, szeretek este úgy hazajönni, hogy égnek a fények.
De ami múlt hét szombaton a Nemtommilyen Center parkolójában volt, az nem embernek való.
A legtöbb ajándékot itt a környéken veszem meg, mivel hiszek abban, hogy a pénzemmel támogatom azt a boltot, ahol vásárolok, ezerszer szívesebben költök abban a játékboltban, akinek ismerem a tulajdonosát, mint egy multiban. Még akkor is, ha a multiban olcsóbban kapok meg dolgokat, és többmindent egyszerre.
Persze a multit én sem kerülhetem ki, amit itt nem kapok meg, azt muszáj ott megvenni.
Az ajándékokat minimálisra szorítottuk, nem ragyognak fényesebben attól a csillagok, ha egy tonna játékot öntünk a gyerekekre. Tavaly már jól működött, idén is ez a terv.
Próbálom a gyerekek figyelmét egyre inkább felhívni a jótékonyság fontosságára, idén készítettünk két cipősdobozt is, hosszasan válogattak a megunt, de jó állapotban lévő játékaik közül (szinte csak az van), és közben arról beszélgettünk, hogy vannak más körülmények között élő gyerekek is. Jó lenne, ha rá tudnám vezetni őket arra, hogy adni legalább akkora öröm lehet, mint kapni.
Tegnap el is vittük a cipősdobozokat (egy fiús, egy lányos) a gyűjtőpontra, Emmának hatalmas élmény volt, a konténerben ülő hölgyek végtelenül kedvesek voltak, megkínálták Emmát szaloncukorral is.

2012/12/13

Lúzer-e vagyok?

Hónapok óta tart, éjjel jár haza, ideges, egyik határidős meló éri a másikat. Az első tíznél még megértő az ember. A második tíznél már kicsit húzom a számat. Fél év után már katatón üvegszemek.
Szerdán éjjel hazaért Londonból, megvan a bádzset prezi, meg az internál audit. Fellélegzés.
Na! Akkor most mi jövünk, ugye? Kibekkeltük, türelmesen.
Nem, az a helyzet, hogy még mindig nem mi következünk, és egy nap dühöngő haragom csillapodtán belátom, sose nem mi leszünk, akik következnek. Lúzer-e vagyok? Perszehogy. Mint az anyám, aki mindig elhitte, hogy az a bizonyos pohár, az a bizonyos balhé az utolsó.
Ma reggel negyedjére is rákérdeztem. Ugye akkor hazahozol miket Pestről Emmával? Perszehogy.
Ja, nem! Hogy felejthetted el, hiszen ma megyünk megünnepelni a kollegákkal, hogy túl vagyunk ezen. Ma vacsorázni megyek velük. Teljesen érthető, ugye? Hogy kikkel megy el ünnepelni... Az első szabad estén.
Olyan hirtelen öntötte el a híg szar az agyamat, hogy igazán még csak fel sem kaptam a vizet azon melegében. Ő sértődött meg, és húzott el Ivánnal a suliba.
Egy idő után feltűnt, hogy nem jött haza, vinni Milost az oviba, anyut be Pestre. Elfelejtett hazajönni értük. Értitek? Egyszerűen el.fe.lej.tett.
Elvittem Anyut az állomásra, Milost az oviba, Emmát a nevtanba (diszlexia vizsgálatra, mejd erről is írok), majd hazarohantunk (nem egyből, mert vettünk csirkekaját, kutyakaját, emberkaját, stb), megebédeltünk, ültünk a vonatra, be Pestre Emmával pszichomókushoz, leadtuk a cipősdobozokat, majd szinte vonatfordultával haza.
Hétkor (késett a vonat) felhívott, hogy milyen volt a napom, hazaértünk-e rendben. Mit meséljek? Úgyis hallom a klaviatúrakopácsolást a háttérben, az udvarias hümmögést, a Kalevalát is kántálhatnám, oly mindegy. Tényleg mit meséljek? Leadtuk a cipősdobozt. Igen látta a facebook-on. Értitek??? Látta bazmeg a fészen!!! Akkor lájkolj, legalább érezzük mán a családi tűzhely melegét...
Szinte már enyhülnék, amikor udvariasan JÓ PIHENÉST KÍVÁN! De most komolyan... Ki fektetett már három hülyére fáradt, problémás gyereket? Értitek??? Jó pihenést!!! Ennél a pontnál pattant meg csendesen bennem valami...
Így aztán én szépen kipihentem magam így este a három gyerekkel, míg ő hülyére dolgozza magát a Konrády Stakehouse-ban a hasonló sanyarú sorsú kollegáival.
Slusszpoén, hogy az ADHD fórumban viccesen felvetette az egyik anyuka, hogy holnap este hagyjam őt pihenni itthon a gyerekekkel, és én menjek melózni a barátnőimmel a Konrádyba, de szóljak a babysitternek, hogy kapcsolja ki a telefonját. Elméláztam ezen, és rájöttem, lúzer-e vagyok. Teljes mellszélességgel. Még csak nem is tudja a babysitter számát...

Így tehát két út áll előttem. Vagy elmegyek terápiába, vagy drogozni kezdek. Kipróbált, kiváló terapeuták és dílerek elérhetőségét kérném priviben, ha lehet...

2012/12/10

Filmklub

Sokat járok moziba. Ahhoz képest meg főleg, hogy erre viszonylag kevés időm van. Mégis, szeretek moziba járni, akár egyedül is.
Rengeteg filmet láttam az elmúlt pár hónapban, említésre méltót nem sokat. Persze láttam a Twillight befejező részét, tényleg nagyon jól sikerült, nagyjából ennyi.

Amiről azonban írni szeretnék, az az a film, amit már az első bemutatója óta nagyon várok. Komoly elvárásaim voltak vele kapcsolatban, de állíthatom, beváltotta a hozzá fűzött reményeimet, sőt, messze felülmúlta. Ez a Felhőatlasz.
Amerikában állítólag nagyot bukott, nem is csodálom, iszonyat bonyolult, pár percenként ugrál az időben négy vagy öt síkon, amik vagy egymásba érnek, vagy nem, de végső soron mindegyik kapcsolódik az összeshez. Több, mint 2,5 óra, de ezalatt tátott szájjal néz az ember, én még a nachos-omat is félreraktam pár perc után, annyira lenyűgözött.
Ha tehetitek, nézzétek meg, és lehetőleg moziban.

2012/12/05

Egy új korszak hajnala

Remélhetőleg sokkal többet fogok mostantól írni, mert végre végre van egy működő gépem. Vettünk egy MAC minit.
Az egész olyan apple-s. Egy picurka doboz, nem zúg, nem búg, működik. Csak így simán.

Adott a helyzet. Van egy ezer éves PC, ami a család férfitagjai által a legutóbbi rendkívül szakszerűtlen, ám annál lelkesebb "megjavítás" után jóformán csak e-hulladékként hasznosítható, mert bekapcsolás után azonnal lefagy, viszont cserébe nagyon hangos, és ronda is. Ekkor (fél évre rá) jöhet az új gép projekt.
Mert ugye van az egyszerű lúzer júzer, mint én, aki nem akar RAM-okkal, videokártyákkal, alaplapokkal, meg hasonló számára tökéletesen érdektelen dolgokkal foglalkozni. Csakcsupán egy gépet akar, ami működik, amiről nyomtatni lehet, amire lehet képeket fel-letölteni, megy a FB, meg a Blogger, (amire le lehet tölteni, majd megnézni a vámpíros sorozatok aktuális epizódját az eredeti bemutató másnapján).
Aztán van az ilyen embereknek férfirokona, pasija, tesója, aki csak egy kicsivel ért hozzá többet (bocs Jura), de el van szánva, hogy a végsőkig elmegy a legjobb gépért, amiről működik a helikopter-szimulátor, össze lehet kötni a bankoki tőzsdével (is), de minimum a háztartásban fellelhető összes elektronikus kütyüvel, de még az sem kizárt, hogy a NASA irányítóközpontjába is bele lehet babrálni (ha akar, de persze nem akar, elég a tudat).
Na ekkor a nő aszongya: menjünk be egy szaküzeltbe, kérjük meg az ott dolgozó lángoló tekintetű szemüveges, soványka srácokat, hogy adjanak egy olyan gépet, ami ezt mind tudja. Fizessük ki, kérjünk házhozszállítást, és helybeni összeszerelést, holnapra már tudjuk is használni (ma éjjel megy Amerikában az a rész, amikor Elena végre összejön Damonnal, muszáj megnéznem azon melegiben).
Mire a férfi: na erről szó sem lehet minek fizessünk ilyen butaságokért, hogy tanács, meg összeszerelés, mikor én ezt még rosszabb napjaimon is kirázom a kisujjamból.
Ezután hetekig (hónapokig) mindenféle számítógépes magazinok és netes okosítók, fórumok bújása következik. (Elena valószínűleg összejön Damonnal de lehet, hogy azóta már szakítanak is, sőt, az évad is véget ér mindeközben.) Kiderül, hogy a gép még menthető (nem az), nincs szükség újra, csak le kell benne cserélni az alaplapot, a videókártyát, összekötni, majd partícionálni, van is Tibinek egy, pont elfekvőben a szekrény alján, majd behozza valamelyik nap, addig is akciós a MM-ban egy szuper vieokártya, beszereli azt. A Tibitől kapott alaplap nem működik, mert Tibi azt elfelejtette közben, hogy ő is azért szerelte ki, mert "nem tett jót a gépnek", de aztán végül nem dobta ki, mert jó lesz az még valamire. Az összeszerelés utáni első bekapcsoláskor az új videokártya elfüstöl, valamint az egész ház elsötétül. Biztosítékcsere a villanyórán, megolvadt alatrészek kiszerelése, kormos PC ház lesikálása.
Újabb magazin- és fórumbújás következik (Tibi közben elválik, az exneje vesz egy gépet egy szakboltban, otthoni összeszerelést kér, másnapra a teljes évad le van töltve rá, vámpírmaratont rendez a még férjnél lévő barátnőinek).
Óvatos célozgatások semmire sem vezetnek, neki van gép az irodájában, ott is meg lehet nézni az Index híreit, nem kell elsietni a dolgokat.
Végül jön egy kihagyhatatlan akció a Apple boltban, ami végül cselekvésre sarkalja az elkeseredett férfiembert (ki szereti azt hinni magáról, hogy Y kromoszómás létére egy nyomorult gépet sem tud összerakni), és egy huszáros lendülettel hazahoz egy kis dobozt.
A benne lévő gép pici, fehér, legömbölyített sarkokkal, néma, és hatékony. Bekapcsolod, és működik. Csak úgy, magától, semmi macera. Szét sem szerelhető, nem lehet benne részeket csereberélni, mert mindenből a legjobb van benne, megfelelő módon összehangolva.
Nem fagy le. Nem kell kikapcsolni, bekapcsolni (és várni negyed órát, mire feláll).

Hát így lett nekem egy MAC minim, amiről újra tudok blogolni. Ez a bejegyzés pedig nem születhetett volna meg, ha nincs Jura, aki mindezt lehetővé tette (úgy pénzben, mind belátásban), és akiről természetesen nem szól ez a poszt, hiszen ő álmából felrázva is összerak egy gépet, de mivel a ujját az számítógépes világ ütőerén tartja, tudja jól, hogy apple cuccot vásárolni simán trendi húzás.
A történetben szereplő emberek és történések kizárólag a fantázia szüleményei, hasonlóságuk bármely létező személlyel, vagy esettel kizárólag a véletlen műve. (Tibi exneje azóta összejött egy brazil kertészsráccal.)

A bárányok korántsem hallgatnak

Sőőőt, kifejezetten hangosak, ha azok Miloska kis testén legelésznek. Úgy három hete azzal fogadott az óvónéni, hogy bárányhimlő ütötte fel a fejét a csoportban. Jöhet- mondtam én, essünk túl rajta.
Miloska szófogadó gyerek, hajszál pontosan két hét múlva bepöttyösödött.
Természetesen  a következő két napon csupa halaszthatatlan tennivalóval volt tele a naptáram, így az együtt töltött első nap fele telefonálgatással telt.
Az első pár nap békésen telt, bár nem volt lázas, és csak pár pöttye volt, és kicsit vakarózott, ágyban heverészve töltöttük az idő java részét, mert elég kis bágyadt volt. Hanem amikor elmúlt a vakarózás, és leszáradtak a pöttyök. Jajjj lett nekem. Nehéz szívvel mondom, de legszívesebben világgá szaladnék. Mintha az elvesztegetett napokat is be akarná pótolni, az én pici fiam úgy pörög, mint már nagyon rég nem. Egész nap visít, anyaaaaa, anyaaaaa, anyaaaaa, reggel öttől este nyolcig, kizárólag fulltestkontaktban bír létezni.
Még egy hét... be fogok csavarodni...

2012/11/16

Egykupacban

Emma egyik este azt mondta, hogy ő fél egyedül aludni, össze szeretne költözni valamelyik tesójával. Sikert aratott a gondolat a fiúk körében is, nagy hangon követelték az azonnali megvalósítást, így nem kis sakkozás árán becuccoltam Emma ágyát a fiúkhoz. Egész este písz és láv volt, Emma és Milos ölelgette, puszilgatta egymást, mintha egyébként nem gyilkolnák egymást megállás nélkül. Ilyenkor azért remény kél bennem, hogy mégiscsak jó nekik ez a tesó dolog.
Iván rezignáltan nyugtázta a lakótárs bővülést, igaz az ő ágyát nem piszkáltuk. Most ott alszanak egy kupacban, mint a kölyökmacskák.

2012/11/11

Ünnepi miniszünidő

Kilencedik házassági évfordulónk alkalmából eljöttünk Tágyonra Garry messze földön híres gasztrohétvégéjére. Nem bántuk meg, a környezet csodás, a menü pazar, a társaság pedig remek.
Jól esik végre felnőtt emberekkel felnőtt dolgokról beszélgetni, külön örömömre - angolul. Szombaton egész nap heverésztünk, szundikáltunk, tízpontos volt.

2012/10/31

Vallásról és egyházakról

Régóta morfondírozom ezen a poszton, sokáig meg sem akartam írni, de végül mégis megteszem. Én ateistának vallom magamat, utána is néztem a neten, miféle formában is, kiderült, hogy agnosztikus ateista vagyok. Dióhéjban: nem hiszek isten (semmilyen istenben), nem is érdekel ez a téma, de senkit sem akarok erről meggyőzni, részemről mindenki abban hisz, amiben csak akar. Cserében egyetlen dolgot várok el, más se akarjon megtéríteni. Mostanában viszont egyre erősödő tendencia ez, hogy mindenáron le akarják dugni a torkomon a hitet, egész pontosan a keresztény hitet (az a helyzet, hogy sem muszlimok, sem zsidók, sem pedig buddhisták nem zaklatnak, de tegyük fel a PC hozzáállás kedvéért, hogy ez azért van, mert statisztikailag kevesebben vannak a környezetemben). Ez az egész pedig kezd olyan hátviszketősen idegesítő lenni, olyan finoman sötét középkori felhangokkal, ami tekintettel az ország jelenlegi (vissza)haladási irányára, nem is meglepő. Bibliából bebiflázott mondatokat vagdosnak hozzám, hiába kopogtatok az értelmük falán, "a villany ég, de nincs otthon senki". Ha pedig próbálom elhatárolni magam, mondván felnőtt emberek vagyunk, hagyjuk már egymás meggyőződését békén, akkor jönnek azzal, hogy de hát Jézus meghagyta nekik, hogy térítsenek meg mindenkit a jó útra. Nem ismerem személyesen a fent említett urat, de ha igazak a hírek róla, akkor kétlem, hogy ilyen mértékű erőszakosságra kérte volna a követőit... Sietve hozzáteszem, ismerek olyan családot, akinél látom, hogyan is működik az igazi szívből fakadó hit, hogyan élik meg a mindennapjaikat, hogyan fér meg harmonikusan a hit és a józan ész egymás mellett. Nehéz lehet ezeknek az embereknek manapság, mert valószínűleg ők is kapnak hideget-meleget a sok habzó szájú hittérítő és ocsmány egyházi ügyek miatt. Ők még soha nem kapacitáltak semmire, a példaértékű életük pedig többet ér minden szónál. Mindazonáltal utánaolvastam (na jó, a wikipédián :-) a lent említett scientológiának is, mert eddig csak annyit tudtam róla, amennyi a nem-hermetikus bulvársajtó mentes életembe beszivárgott Tom Cruise-ról. Amennyi (nagyon csekély) tudásom tehát lett a scientológiáról, abból azt a következtetést tudom levonni, hogy Hubbard nyilván ugyanakkora zseni lehetett, mint Bill Gates, meg a többiek, felismerte a lehetőséget az egyház(ak)tól megcsömörlött, mégis vezetőt kereső nyájban, és gyorsan alapított egy egyházat ezen emberek szája íze szerinti tanokkal (bár a Xenu résznél azért kicsit rezeg a léc). Minden bizonnyal mocskosul megszedte magát belőle. Szóval a scientológiával kapcsolatban is pontosan ugyanaz a véleményem, mint bármely más vallással kapcsolatban, köszönöm, én nem kérek belőle, aki igen, annak szíve joga ezt tenni, egészen addig, amíg nem akar az életembe belemászni a hite (vagy egyháza) zászlója alatt.

2012/10/30

Hol is kezdjem

Vannak időszakok, amikor az ember azért nem ír, mert semmi sem történik, és vannak időszakok, amikor azért nem ír az ember, mert olyan sokminden történik. Azt hiszem ez most az utóbbi. Először is egyre erősödő gyanúm, hogy Emma is figyelemzavaros, és mivel Virág is hasonló véleményen van, valószínűleg nem csak az én képzelődésem ez az egész. Ő a lassú típusú figyelemzavaros, nem a pörgős. Ahogy nő a teljesítménykényszer a suliban, úgy nyílik az olló, és tulajdonképpen hozza a klasszikus ADHD attitűdöt, ha képtelen vagyok megfelelni, akkor nem is akarok megfelelni, az legalább az én döntésem. Elkezdtünk járni vele pszichológushoz a Cseperedőbe, ezzel párhuzamosan elindítottam a nevtanban is a dolgot, a legbiztosabb, ha csinálnak neki egy képességprofilt. Annyira akarom, hogy ne legyen igazam. Ezzel párhuzamosan folyamatosan a vitaminok fontosságába botlom, valahogy úgy érzem, ebben az irányban érdemes elindulnunk. Voltam egy Lenkei előadáson is, ennek megkoronázásaképpen, és bár nem lettem a Lenkei Fan Club tagja, el kell ismernem, van igazság abban, amit mond. No az összeesküvés-elméletei cseppet sem érdekelnek, ha úgy is van, egymagam tenni ellene nem tudok, nem is akarok. De ha a vitaminokról egy csepp kis igaza is van, akkor érdemes kipróbálni. A november ennek a kipróbálására lett kinevezve, bevásároltam mindenkinek mindenféle vitamint (nem csak lenkei-félét, de azt is), és most tömöm a családba pár napja. Egyelőre pozitív irányba billen a mérleg, Ivánnak nagymértékben lecsökkentek a mostanában gyakori rohamai, de végülis szünet van, lehet, hogy csak kipihentebb. Én sokkal energikusabb vagyok, de ez lehet placebo is, majd egy hónap után referálok, mire jutottam. Tudom, hogy sem autizmus, sem ADHD nem gyógyítható vitaminokkal, azon a részen már túlvagyok. De ha egy kis esélyem is van rá, hogy enyhítsem a vele járó nehézségeket, rajtam ne múljék...

2012/10/10

Milos az oviban

Kicsi Milosom szárnyakat kapott az oviban. Zenei csoportba jár, összesen nyolcan vannak, az óvónénik szuperlelkesek, mi más is kéne még egy ADHD-s gyereknek.
Ráadásul az a két áldott asszony rájött, hogy rengeteg dícserettel a csillagokat is leteríti a lábuk elé a címben említett ded. Rögtön a második hét péntekjén Miloska vihette haza hétvégére a sünit, ami a legjobb gyereknek jár. Ez rögtön azután történt, hogy a teljes gyereklétszámból ő volt az egyetlen, aki kabátostul ugrott fejest az ovi egyetlen pocsolyájába. Zágsón -vontam vállat, van otthon mosógép, és egyébként sem Armani öltönyben járatom a gyereket oviba. De persze nagyon röhögtem ezen a süni dolgon, és lélekben kalapot emeltem ez előtt a zseniális pedagógiai húzás előtt, hiszen Milos ettől kezdve minden energiáját ( ami elhihetitek nekem, nem kevés) a jógyerekségre fordítja.
Részeg matrózokat megszégyenítő harsány énekszóval vonul végig minden reggel a folyosón, hgy az ajtóban elbúcsúzva megejtse az általa kifejlesztett csókcsata elköszönést (nyálas cuppanósokat nyal az arcom minden pontjára, az államtól a szememen át a homlokomig), majd az ajtón belépve fogadja a hódolóit ( úgyismint óvónénik és csoporttársnők).
Ha megyek érte, túláradó szerelemmel vetődik rám, miközben üvegrepesztő hangon ordítja, hogy jóvótazovííí, majd tettetett nemtörődömséggel issza az óvonénik dícsérő szavait az aznapi hőstetteiről.
Így tehát túlzás nélkül állíthatom, ez egy igazán boldog kisgyerek, aki a legjobb helyen van napközben...

2012/10/09

Krupp és malachalál

Vannak tejesen átlagos esték. Apa elutazik külföldre, és lerakom a gyerekeket, majd magam is villanyt oltok.
Aztán úgy az éjszaka közepén, a legédesebb álom legpihentetőbb percében minden felfordul. Kruppolva fuldokló gyerek kúszik be a takaróm alá, azt szipogja, rosszat álmodott, de igazán rémeset, és tapad, mint egy forró borogatás, próbál a bőröm alá bújni, és közben ugat, ugat.
Mire megnyugszik, én teljesen felébredek, majd mire én is kidőlök újra, szinte vezényszóra újabb két pár jeges tappancs nyomul a takaróm alá.
Persze az alvásnak lőttek, kelés, öltőztetés, három gyerek szanaszét cipelése, utána bevásárlás (egy hétre főtt ételnek), gyerekorvos, főzés.
Este még beutaztam Pestre, beszélni a pszicho nénivel, akihez Emma fog járni, de hétkor esek haza, kutyák, gyerekek éhesek, pörög minden és mindenki, vacsi, kutyavacsi, pakolás, jajmégvanlecke, és a legzizzentebb pillanatban Iván beállít a konyhába. "Emma, vagy meghalt a malacod, vagy alszik." Jaj ne - gondolom, aludni már látta sokszor, ez a másik verzió lesz.
Kisereglünk az előszobába, igen, állapítom meg egy halottkém szenvtelenséggel, Kakaó immár a mennyei mezőkön rágja az almacsutkákat. Mindenki ott nyomul a ketrecnél, kutyák, gyerekek, Suzyban valami ősi vadászösztön kél, orra rátapad a halott malacra, amit éreklődő gyerekfejek között emelek ki a ketrecből. Tényleg halott? Mi baja lett? Nagyon öreg volt? Hol a szeme? Miért van csukva? Miért lapos? Stb... Záporoznak a kérdések, miközben próbálok jópofát vágni a hideg és merev állat érintéséhez. Komolyan, ezt nagyon utálom. Aki fogott már döglött állatot, tudja, miről beszélek...
Berakom egy zacskóba, de ekkor már ketten zokognak, Emma szeméből csendben ömlik a könny, basszus, gondolom, erre a gyerekre nagyon rájár a rúd... Milos ordít, (némi franciás akcentussal) hogy szegény malacka meghalt, egy szappanopera főhősét megszégyenlítő szinpadiassággal omlik össze. Iván a rá jellemző szenvtlenséggel elemzi, hogy mi lesz a malackával, ha berakjuk a kukába (a szeméttelepen szétvágják, meg összenyomják, stb.), igazán szívmelengető téma, legszívesebben én is ordítanék, hogy basszus, Jura is de jókor utazik el...
Berakom malackát a garázsba (de előbb kihajtom onnan a macskákat, de a gyerekek is nyomuknak, végül csak sikerül lecsuknom a garázsajtót), holnap majd elásom.
Milos közben a halállal ismerkedik, hiába mondom, hogy a kis malaclélek már az angyaloknál van, igazi fatalistaként közli, hogy dehogyííís, a malac a garázsban van.
A megzizzent gyereksereget felterelem, zuhany, leckeírás, szundi...
Mostanra alszanak, remélem semelyik nem álmodik halott malacokról, és ezúton is küldöm forró csókjaimat abba a varsó-béli csendes kis szállodai szobába, ahol a jobbik felem éppen a másik oldalára gördül az ő nagy magányában.

2012/10/08

Agyöblítés a tizedik év jegyében

Péntek estére meglehetősen rossz hangulatban voltam, a hetek óta érlelődő feszkó kicsúcsosodott, van ilyen. Komoly jelzés volt számomra, ami már idejét sem tudom, mióta nem esett meg velem, bekapcsolt a stresszorexiám, teljesen leálltam az evéssel. Hála az évekig tartó tréningnek, egy nap után észrevettem,
Kapóra jött a régóta tervezett miniszünidő, amit féligmeddig a tizedik együtt töltött évünk tiszteletére szerveztünk meg.
Bár kedvem nem sok volt most itthon hagyni a gyerekeket, józan ésszel beláttam, hogy ebben a lelkiállapotban, cseppet sem tennék nekik jót. Így aztán azzal az elhatározással vágtunk neki a tokaji kirándulásnak, hogy resetelem az agyam, újratöltöm az oprendszert.
Ezt komolyabb mennyiségű akarat, jó minőségű bor, és finom étel segítségével meg is tettem. Nagyon jól éreztük magunkat, nem beszéltünk a suliról, és a gyerekekről is keveset, inkább egész más dolgokról. A megismerkedésünkről, hogy mit szeretünk egymásban, mik a terveink. Persze szóba kerültek a borok, a művészet (mostanában ezen sem veszekszünk már, hiába, öregszünk), és egyéb nem fontos, bohó dolgok.
Kirándultunk, sokat nevettünk, élveztük az életet.
A hétvége csúcspontja a szombat esti vacsora volt a Gusteau-ban, mondhatni varázslatos volt. Az étel mennyei, a kiszolgálás pazar. Egy kis különteremben ültünk csak ketten, az ételt mi választottuk, a bort ők ajánlották hozzá. Az egész olyan volt, mint a filmeken.
Vasárnap reggel már tudtam, hogy megvan az újabb töltet a következő időszakhoz, és a kapcsolatunk is kapott egy nagy adag energiát.

2012/10/05

Egy kevésbé vidám poszt

Újabb kicsiny adalék a nagy magyar valóságból. Napirendre került megint a waldorf kérdése, egy Virággal való beszélgetés kapcsán. Nem volt elég annyiszor lepattannunk róla, gondoltam nekivágok újra. Hátha...
Nagy reményeim voltak, mert tetszik a waldorf pedagógia, az, ahogy a gyerekeket szemléli, nagyon közel áll az én belülről fakadó ösztöneimhez.
Több levél, és telefonváltás után elmentünk egy ismerkedésre. Nem árultam zsákbamacskát, nem is akarok, leírtam, hogy Ivánnal mi a helyzet.
Húsz percig voltak bent, ahol az egyik (másodikos) tanítónéni, és egy (talán pszichológus) nézte meg őket. Elmondásuk szeint babzsákot dobáltak, rajzoltak.
Ebből a kis időből kiválóan meg tudták állapítani, hogy Iván szerintük nagyon súlyos eset, és nem vállalják. Megkaptam egy iszonyatosan megalázó handabandát arról, hogy miért is nem veszik fel őket oda. Nem is lényeges, hogy mit mondtak, mert hazugság és körítés volt csupán, egyszerűen beparáztak attól, hogy egy kicsit más gyerekkel kell foglalkozni. Egy hatalmas neonfelirat villog a gyerekem homlokán, ami mindenkit elriaszt. Most már teljesen világosan értem, miről beszéltek az érintett szülők, amikor stigmatizálást emlegettek.
Nézem este, ahogy alszik mellettem, a kis arca békés, gondtalan, kezd eltűnni a babás bája, formálódnak a vonásain a kamaszos, fiús jegyek. Egy hatalmas érték, csiszolatlan gyémánt, bájos, kedves, imádnivaló, okos ember. Akkora akarással, amekkorát felnőtt emberben is ritkán látni, hogy megfeleljen ebben a furcsa, idegen világban, ahova született, és ez a világ újra és újra ellöki magától, nem is sejtve, hogy mekkora kincset herdál el.
Vannak olyan helyzetek, amiknek nem látom a vicces oldalát, nagyon ritkán, de előfordul. Ez egy ilyen.
Az vígasztal csak, hogy kicsi Ivánom még olyan öntudatlan, hogy ezt az egészet észre sem vette. Ha létezik az autizmusban áldás, akkor ez az. Nem tudom, mikor ébred rá, hogy meddig tudom őt védeni a testemmel, lelkemmel, hiszen az utolsó leheletemig küzdök értük, és küzdök a méltó bánásmódért, amit megérdemel.
Sajnos Emmácskám nagyon is tudatában van ezeknek a dolgoknak, őt már sokkal nehezebb védeni, őt erősítenem kell, hogy saját maga tudja megvédeni a lelkét a romboló felnőttek önző világában.
Abban a világban, ahol egy csodás, kicsi álmodozó kislányt kudarcok, és kritikák érnek.
Ő tegnap átérezte az eltaszítottság, a nem vagy elég jó érzését, újra. Azt, amit nap mint nap megél a suliban. Ami miatt állandosult a hasfájása, és felerősödtek a szorongásai.
Az édes, csivitelő, dévajul kacagó kicsi lányom szorongó, hasfájós, levert, szomorú, elbizonytalanodott, önbizalomhiányos. Az iskola réme, mint valami nyomasztó szellem ül a vállán, követel, számonkér, kritizál, elvár.
Azt hittem, a waldorf arról szól, hogy a gyerekek ettől megmenekülve méltósággal nőhessenek emberré. Ehelyett még onnan is kapott egy pofont, egy nem vagy elég jót, és a zokogás közepette azt csuklotta, hogy biztos azért van, mert kétszer is elejtette a babzsákot, és lehet, hogy nem ment az összeadás. Tegye fel a kezét az, aki erre ne fogna egy kalasnyikovot, és sorozná le a szeme elé kerülő összes tanárt!
Az ember azt hinné bohó ifjúsága virágában, hogy  a szerelmi bánatnál nem létezik szörnyűbb fájdalom. Vicces... Nincs az a szerelmi csalódás, ami csak megközelítené azt a kínt, ami akkor hasítja darabokra egy ember szívét, amikor a gyerekét bántják.
Nem tudok semmi poént írni ennek a posztnak a végére sem, talán egy kis idő múlva, ha már meglesz a kellő történelmi távolságból fakadó rálátásom a történtekre, hiszen abban mélyeb hiszek, hogy a végén minden jóra fordul, minden a jó irányába halad, csak néha a poklon keresztül...

Szolg. Közl.

A béna betűtevesztésekért ezúton is elnézést kérek, mobilon blogot írni több, mint elvetemült dolog, tudom én...

Fàcsebúk

Nem bírok aludni ma éjjel, az új Ötven könyv uncsi, hát gondoltam rákukkantok a fácsebúkra, csak van zmég ilyen insomniás szerencsétlen fent rajtam kívül. Mivel nem kamasz vagyok, kamasz ismikkel (szuper egy szó, nemrég újítottam), egy délután belinkelt cikk volt legfölül, hogyaszongya "patológiás állapotok a laktáló emlőben".
Magyarul csöcsvész...
Gondolom ez lehet az àtmeneti állapot a "Skrobacsek tancsibá csicska"és az Arany Alkonyat ( esetleg Szürke Platán - bár ez inkább kocsmanév) öregek otthona hirdetések között.
Ertől persze eszembe jutott, hogy volt egy időszak, amikor esküvőkre járogattam, mostanság azok a párok már válnak, nyilván eljön az is, amikor több temetésre fogok járni, mint szülinapra.
Az élet nagy ciklikus rendje ez...

2012/09/29

Amikor összejönnek a dolgok...

Ma ötye volt a csajokkal, sajnálhatja, aki nem jött el, mert remekül éreztük magunkat, mi hárman, hónapok óta újra először.
Hazafelé a kocsiban szóbakerült a blogom, a blogolás. Mondtam, hogy sokan kérdezik tőlem, hogy ezt a sokmindent, ami velünk történik, történt, hogyan lehet bírni. Nekem erre mindig ugyanaz a valaszom: kellő humorérzékkel. Vannak napok, amikor minden összejön, és ez a sok apróság sokszor egyetlen pontba sűrűsödve kirobban, azaz mindig van egy utolsó csepp. És ez az a pillanat, amikor az embernek kicsit meg kell állnia, és elgondolkodnia, hogy ott helyben agyvérzést kapjon-e a dühtől, vagy csak egyszerűen lássa meg a dolgok fonákját, és írjon egy vicces posztot a blogjába.
Megsúgom, az esetek kilencven százalékában ez történik az én esetemben.
Itt és most le is szűrhetünk valamit speciel az én blogom mostani aktivitásából, jól mennek a dolgaim. Vagy az ingerküszöböm nő, nem tudom.
Vegyük példának a mai napot. Két napja egyre kialvatlan vagyok, mert egy rusnya megfázás döntött le a lábamról, természetesen velem erről előre nem egyeztetve. Viszonylag nehéz úgy aludni, hogy az embernek úgy folyik az orra, mint a Niagara vízesés, ráadásul Milos is ágyra jár.
Ennek örömére ma reggelre a két iskolás is lerobbant, fájó torokkal, taknyosan ébredtek. Sebaj, mivel valami csoda folytán hét elején turbó üzemmódban voltam, a házimunka nagy része el volt végezve, mára csak állatorvos volt beütemezve a három kutyával. Még jó is lesz, segítenek a gyerekek. Na igen, csakhogy a kocsi szerint sokkal viccesebb ezt a lécet kicsit magasabban megugrani, mondjuk pont annyival, amennyivel a csomagtartó teleszkópok beszarása esetén ugrani kell. Ez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy csomagtartófedél kipattintása, meglepődés, szemgúvadás, gyors fejszámolás, hogy mégis miért ilyen mocsok nehéz egy csomagtartó ajtó. Kutyák csomagtartóba való beugrasztása a gyerekek segítségével. (Na srácok befelé! Nem Csili, nem te, összetaposnak a nagyok te ostoba! Suzy befelé, Silky ugorj már be! Csili menj onnan, Emma segíts már neki, nem, Silky nem ki, hanem be, na hopika, ügyes kutya, Emma segíts már, mert beszarok, ha még két percig tartanom kell ezt a -hosszú sípszó- ajtót, stb).
Kutyák bent, gyerekek kint, ajtó lecsuk, illetve zuhan, halk fohász, hogy ne farok amputáció, vagy EU szabvány tagló legyen a vége, csendes elhatározás, hogy ezzel részével nem dicsekedem a gerinc klinikán legközelebb, vagy ha igen, akkor sem a kímélő életmódot fogom címszó alatt.
Megérkezünk az állatorvosi rendelőhöz, helyes, helyes, senki sincs, pont terveim szerint.
Kiszállásnál ugyanaz a móka, kutyák kiözönlenek, ötfelé rohannak, én tartom a csomagtartó ajtót, majd leejtem, csattanás.
Kutyák közepes jóneveltséggel, és beszarási faktorral benyomulnak (avagy vonszoltatnak - kinek, kinek vérmérséklete szerint) a váróba. Nagy zajjal lehetünk, két gyerek, három durván rettegő kutya, kijön az asszisztens nő, és igen elmésen megkérdezi,  hogy mind ide jöttünk-e. Nem bazmeg kávezni jöttünk.
Hamar sorra is kerülünk, a doki el van bűvölve, alaposan megvizsgálja, meglappogatja őket, apróbb trükköket is megpróbál betanítani nekik (sikerül, ennyire okosak, na).
Visszafelé vad özönléssel nyomulnak a kocsihoz, boldogok és felszabadultak, hiszen senki sem szurkákta őket, és dugdosott a fenekükbe semmit, sőt, jutifalatot is kaptak. Egy kutyának ennyi bőven elég az örömmámorhoz. Túlbuzgó eminens diákként, egymást fellökve ugranak a csomagtartóba, szinte tartják helyettem az ajtót, nehogy egy rossz pillanatomban eszembe jusson mégiscsak a hőmérőzés.
Hazafelé felszabadult jókedv uralkodik a kocsiban, Iván megkérdezi, hogy nem visszük-e el őket állatorvoshoz, ahogy megbeszéltük? WTF kicsifiam, te hol voltál az elmúlt félórában? Kiderül, hogy ő kint felejtődött a váróban a padon, de nem is baj, úgysem akart bejönni a vizsgálóba.
Mindenki elégedett, itthon boldog hintalóként vágtatnak végig a kerten, písz és láv van, én közben már a szervízzel vagyok telefonban, sürgetem a teleszkóp beszerzését.
Eszembe jut, hogy akár mérgelődhetnék is, de mi a fenének, minden megoldódott, inkább legurítok egy stampedli neocitránt, elvégre egyszer élünk.

2012/09/25

Ivánduma

Ivánt faggatják a szuperhősökről, kérdezik, melyik tetszik neki a legjobban. Iván szégyenlősen bevallja:
- Én csak egy szuperhőst ismerek...
- És kis az?
- Hát apa...

2012/09/22

Emma az ultrakonzervatív

Tegnap legorombìtott, hogy én már ne hordjak fekete csipkemelltartót, mert nekem már gyerekeim vannak.
Ma pedig pikírt hangsúllyal kérdezte, hogy én miért akarok elenni (az apjával) randizni, hiszen én már házas vagyok... Aki házas, az ne randizzon, főleg ne fekete csipkemelltartóban. Végülis értem én, nem hiányzik neki, hogy még egy kistesót szabadítsunk a nyakára...

2012/09/21

Eltűnés

Több oka is van ennek. Először is az infúzió-kúra, 5 alkalommal reggel 9-kor a Kútvölgyiben (laza 2x2 órás út). Íme az utolsó alkalomról a fényképes bizonyíték, ez szombaton készült, ezt a kórház intenzív osztályán kaptam, ami végtelenül nyomasztó hely, de a személyzet magyartalanul kedves.

Aztán elkezdődött az iskola, és az oviban, meg a különböző különfoglalkozásokon is beindult az élet, a három gyereknek közel heti 20 foglalkozás, amiből kb 5 pl ovin belül megoldott, de akkor is fejben kell tartani, hogy melyik nap kell úszócucc, tornacucc, mittoménmilyencucc.
A délelőttök nagy részét a nyárról elmaradt tüzek oltásával töltöm, és a két új kutyával foglalkozom, a délutánjaimat pedig olyan szintű logisztikai mátrix tölti ki, amin még a jó öreg Neo is csak a fejét vakarná (ha lenne időm, fotosoppolnék ide egy jó kis képet Neoról, amint felálló hajjal, sikításra tátott szájjal, képregény-gúvadt szemekkel nézi a hűtőmre kitett menetrendet - de mivel nincs időm, ezért csak képzeljétek ide lécci).

Rakok ide kutyás képet is, mert jófejek (aki követi a facebook-oldalamat, annak sajnos nem tudok újat mutatni):



A fogyókúrát nincs időm csinálni, de mivel tulajdonképpen életmódot váltottam,  azért lassacskán csepegnek le rólam a kilók, 57.9-58,5 kg között vagyok.
Megpróbálom visszatérni a bloggolás kebelére, mert szeretem, és jó nekem (de most megyek baglyot varrni az ovis Mihály-napi vásárra, meg sapkát kötni Emmának, meg felmosni a fürdőszobát, mert a kismacskák romba-döntötték. Megjegyzem a mai nappal megváltották a kinti életmódhoz a jegyet, még egyszer nem vagyok hajlandó görényesíteni a házat).
Na jó, azért még a macskákról is rakok képet, mert bármennyire is miniterroristák, azért nagyon cukik (az egyik cirmos még gazdira vár):


2012/09/07

Kutyákrúl

Hogy róluk is essék pár szó, hiszen velünk élnek egy kis ideje.A megérkezésük sima volt, Suzy egyből birtokba vette a kertet, mintha mindig is itt lakott volna. Silky sokkal nehezebben oldódik, ő az emberektől vár nyugtatást.
Aztán néhány nap múlva jött Bori a Kutyaduma suliból, hogy gatyába rázza a bandát, segítse felépíteni a falkarendet, és hozzásegítsen minket három jólnevelt kutyához, akikkel öröm az élet. Akik nem szaladnak világgá, ha nyílik a kapu, akik nem veszik ki a gyerekek kezéből a kiflit, akik nem döntenek fel az ajtóban, akik szót fogadnak, és teljes biztonsággal behívhatók bármilyen terepen.
Az első alkalom után teljesen kinyúltak, úgy elfáradtak:
Itt látszik, hogy Suzy mennyire otthon érzi magát első perctől fogva:
Aztán kiderült, hogy túlságosan is jól érzi magát, míg mi Szegeden voltunk hétvégén, anyu hívott, hogy Suzy megharapta Milost. Kis seb lett az arcán.
Hétfőn jött Bori, és kicsit újraterveztük Suzy nevelését. A kis hölgy fajtájához méltatlanul domináns, alaposan meg kell erősíteni a gazda pozíciót. Bori igazi profi, nagyon hálás vagyok neki, hogy jön, és segít, jó tanácsokat ad, nevel.
Mostanra lenyugodtak a kedélyek, Silky oldódik, sikerült már a kavicson is átcsalogatnom (retteg a szűk átjáróktól, a kavics érintésétől, és az ijesztő hangokkal teli tyúkudvartól), és Suzy sem gondolja azt, hogy ő a főnök. A kapu tárva-nyitva lehet, ők megállnak a fák vonalában, és a kajához is csak akkor nyúlnak, ha megengedem nekik.
Chilike is kezdi elfogadni, hogy ez már bizony így marad, ezek a két behemót nálunk fog lakni :)
Alakulunk, de még nincs vége, jó pár hét után fogom tudni azt mondani, hogy köszi Bori, most már boldogulunk egyedül is :)

2012/09/06

Évnyitó és autizmus

Ha csak egy képet tehetnék fel arról, mi az autizmus, ezt a képet választanám. Cseppben a tenger, annyira visszaadja az egész lényegét. Így élnek ők közöttünk.

2012/08/27

Harmadik látogatás

Újra vittük Chilikét is, aki nagy örömmel fogadta barátait, és igazán feloldódott a falkában.
Nagy élmény várt ránk, részt vehettünk az esti etetésben.
HÉT kutya várta a mennyei falatokat:


Amit meg is kaptak, és elképesztő tempóban behabzsoltak:

Nagy nap a mai, ma hozzák a két új családtagot, nagy az izgalom...

Újabb lakók érkezését várjuk a Bárkán

Az egész akkor kezdődött, mikor Zsuzsáék örökbefogadták Zippert. Zippi egész egyszerűen egy tündérbűbáj kutyafiú, és én akkor arra gondoltam, hogy de jó lenne nekünk is egy ilyen kutyus (Zsuzsáék egyébként Virágék Vacakjától kaptak kedvet, szóval mindenről ők tehetnek :-)
Zsuzsa folyamatosan linkelte a FB-on a fajtamentők képeit, én meg gondolatban ízlelgettem a dolgot, mit szólnának a gyerekek, Jura, Chili....
Aztán már a gazdikereső kutyusok képeit nézegettem, ki is néztem egyet-kettőt, mikor félve megemlítettem Jurának a dolgot. Mondhatni nyitott kapukat döngettem. Felvidult, és közölte, hogy ő gyerekkora óta vágyik egy goldenre, szóval régi vágya teljesülne ezzel.
A dolog eldőlt, Durellék újabb tagokkal szaporítják a bárkát.
Néhány kör után a fajtamentőknél kikötöttünk Suzy-nál, aki hogy, hogy nem Vácon lakik az ideiglenes gazdáknál. Fogadott testvére, Silky is vele van.
Suzy kiskora óta lakott a gazdiknál, ő az:

Silkynek hosszú, és hányattatott élete volt, 4 éve találtak rá egy sintértelepen, 11 kilóra lefogyva (35 kg a versenysúlyuk), rettegve egy ketrec sarkában.

 Kimentették, rendbehozták, kiszerették belőle a rettegést, így került Suzy mellé társnak három évre. De sajnos a gazdiknak "megváltoztak a lakhatási körülményeik", így visszakerültek a fajtamentőkhöz, most már egészen máshogy néz ki:


Itt találtunk rájuk. Először mi csak Suzyhoz mentünk, de akkor Silky beült Jura ölébe, nagy bociszemekkel ránézett, Jura ugyanilyen szemekkel rám, és akkor tudtam, kicsi bárkánk két új taggal fog bővülni. Második látogatáskor már így néztek egymásra:
Suzy mindeközben teljesen rákattant a gyerekekre, főleg Ivánra, kertszerte szaladgáltak, Iván sikoltozott a gyönyörűségtől.
A képeken látható egy aprócska, igen lelkes, de féltékeny kis állat, Chilike, aki hamar túltette magát az első rettegésen, és vidáman szaladgált a falkával (Suzyn és Silkyn kívűl van még 4 kutyájuk).
Folytatom a harmadik látogatással.

Újabb gyilok

Fogyatkoznak az állatok, szerencsére tervezett ütemben.
Az előző alomból maradt három kisnyúl, akit nem vett át a veresi árus, így anyukájukkal növekedtek tovább. De már nagyok is voltak, és kezdtek ivaréretté válni, szűkös volt nekik az egyszemélyes ketrec, lépni kellett.
Találtunk egy embert, aki vállalja a munka erőszakos részét. Egy reggel eljött egy kis kosárral, és elvitte a három nyuszit. Két óra múlva visszahozta a nyuszik egy részét:
Tejfölös nyúlpaprikás lett a hús egy részéből, a combok le lettek fagyasztva, várják a későbbi gasztrolelkesedésünket.

Szerencsére tyúkfronton változatlan az állomány, bár Etus nagyon megijesztett, hosszasan betegeskedett, valószínűleg összetört benne a tojás. Nem volt szívem levágni, és úgy néz ki megtérül a türelem, mert Etus szépen összeszedte magát. Még nem tojik, és kicsit lassabb, de már bent alszik a többiekkel.

2012/08/15

Nyakas témák

Kb. 2 hete már jó ideje fájt a nyakam, mikor egy éjszaka, amikor Miloshoz keltem, valami banánlis mozdulattól bedurrant. Minden mozdulat, és mozdulatlanság iszonyatosan fájt, 2 Aleve csillapított rajta annyira,  hogy már nem sírtam a fájdalomtól. Akkor éjjel elhatároztam, hogy a végére járok ennek a dolognak. A fájdalom kisugárzott a jobb karomba, zsibbadtam egészen a kisujjamig. Kétféle bika erős fájdalomcsillapítót szedtem váltva éjjel-nappal, hogy valahogy kibírjam.
Másnap írtam a Dávid Gerincklinikának, akik egy órán belül visszahívtak, hogy a tüneteim alapján mindenféleképpen MR javasolt. Kaptam is időpontot keddre.
Az MR-ről annyit, hogy nem ez lesz a kedvenc vizsgálatom, noha maga a vizsgálat egyáltalán nem fájdalmas. Viszont 40 percet feküdni mozdulatlanul fájós nyakkal maga volt a kín. Ráadásul az lehet, hogy minden fémet  levettem, de a tetkóimat úgy rángatta a mágneses tér, mint valami tébolyult. Vitustáncot járt mindkét szemem, és szemöldököm.
No mindenesetre meglett az eredmény:

"Nyaki lordosis kiegyenesedett.
Enyhe balra convex scoliosis.
A dens fejében mind a T1, mind a T2 sequentiakon kis scleroticus pont környezetében jelintenzívebb gyűrűvel.
Ezen elváltozás további megfigyelés tárgyát képezi, azaz 3 hónap múlva kontroll javallt, illetve rtg. készítése.
A C.V./VI. résnek megfelelően a foramenbe beterjedő kifejezett gyöki compressiot okozó, hátsó hosszanti szalagot elemeló, canalist szűkítő acut discus hernia.
A középső szakaszon a porckorongok víztartalma csökkent.
A discus hernian kívüli porcok is ellapultak különböző mértékben.
Egyéb csontszerkezeti eltérés, vagy discus eltérés nem látható.
A beteg panaszai hátterében a már említett jobb oldali discus hernia áll."

Ez azt jelenti, hogy nagyon szarok mind a csigolyáim, mint a porckorongjaim, valamit porckorong sérvem van.
Kedden mentem a Gerincklinikára, ahol megállapították, hogy mindezeken felül hanyagtartásom van, és valószínűleg sok bajomat ez okozza, az ott elvégzett mozgásos tesztek is a sérvet támasztják alá. Látható sérülés is a csontokon, mintha autóbalesetem lett volna. Mondtam, hogy semmi ilyesmi nem történt velem. Valamint van valami világító folt az egyik csigolyámon, ami nagy valószínűséggel meszesedés, de inkább nézze meg a Fődoktortótumfaktum Professzor Úr (alázatosankeziccsókolom) is.
Hát itt tartunk, várjuk a fent említett istenség diagnózisát is, aztán ha ő zöld utat ad, akkor indul a heti 2 gyógytorna, 5-10 alkalommal, és a személyre szabott házi torna. (Budán baszki, Budán!)
Ha nem ad, akkor CT, rtg. Addig is mozgásos, emeléses tilalom (hahaha).

2012/08/12

Etus

Bemutatom nektek Etust, aki névadója a méltán híres Szomszédok című teleregény egyik központi figurája volt.
Etus egy klasszik tenyeres-talpas, faros-bögyös kendermagos menyecske, akiből simán kinézem, hogy elsőként fog jövőre elülni a tojásokon, hogy kiscsibékkel örvendeztessen meg minket, hacsak addig tengelyt (vagy kést) nem akasztunk egymással.
Etus tyúk létére rafkós egy fazon, A megboldogult fekete kakas első számú háremhölgye volt, megtanult kiszökni az udvarból, néhai ura tanította meg neki.
Amikor reggel rájött, hogy a főnök az utolsó útjára indult az ölemben, hosszas kotkodácsolásba kezdett (olyanba, amilyet a tyúkok akkor csinálnak, mikor megtojtak), végül a nagy bánatban megörvendeztetett minket a lent említett második tojással.
Ezután Etus illegalitásba vonult, hogy szívós aknamunkával torpedózza meg a tárkonyos kakasleves utáni jól megérdemelt délutáni pihenést.
Etus szökik, de pechjére a konyhaablakból kiváló rálátás nyílik a fű azon részére, ahol legelészni szeret. Amikor meglátja, hogy jövök, bűntudatos képpel spurizik a tyúkudvar ajtajához:

Majd azért ott ártatlan pimaszsággal fordul vissza, miszerint ő nem is érti, hogy kerülhetett ki:

Még ma lehálózzuk a kerítés gyenge pontját, ha az sem válik be, akkor Etus szárnyain kipróbálom a legújabb trendi fazonvágást.

Egy nem annyira kellemes emlék

Jura vitte pénteken Miloskát bölcsibe, mikor egy mellékútról egy kocsi hirtelen elé kanyarodott. Ő nem akarta elcsapni az anyósülésen ülő nőt, ezért jobbra rántotta a kormányt. Azért így is összecsattantak, Jura kocsiját egy kerítés állította meg, az valószínűleg totálkáros lett.
Szerencsére nem lett semmi bajuk, csak a sokk, és másnap fájt a nyakuk, és Miloska azért azóta is karamboloztatja az autóit (mondjuk azt előtte is csinálta, azóta mélyebb átéléssel).
Kint volt azt RTL klub is, na nem azért, mert olyan nagy volt a sztori, hanem mert felhívták őket, és nem volt jobb dolguk.
Szeretném mihamarabb elfelejteni az egészet.

Bréking nyúz

A második tojás! Mellette egy bolti, az arányok érzékeltetésére.

Gyilkosság a tyúkudvarban

A helyzet mostanában fokozódott a szárnyasok háza táján, a pimasz kis fekete kakas, és bandája kezdett nagyon elszemtelenedni. Elverték a többieket a kajától, verekedtek, zaklatták a szemérmes tyúklányokat.
Valamelyik nap kivitte a háremét az udvarból, a füvön legelésztek békésen, mikor megláttam őket. Ő persze egyből felsorakozott a kiskapunál, mint aki maga sem tudja, mit keres kint. Amikor visszament, a csajok teljesen elanyátlanodtak, alig tudtam beterelni őket.
Mivel ez a kakas volt az, aki Emmát megcsípte kisebb korában, nem volt kérdés a sorsa, vagy mondhatni végzete, amivel ma reggel találkozott is Veronka néni kése által.
Íme néhány nappal ezelőtt:

Megfogtam őket, tartottam a lábukat, Veronka néni pedig fogta a szárnyukat, hátrahúzta a fejüket, és nyissz. Pár perc, és már mehettek is a forró vízbe.
Az első nyisszantástól számítva fél órán belül jelentős változáson estek át nagy hangú madárkáim:

Jura teljesen ki volt borulva, annyira féltette a gyerekeket az élménytől, hogy inkább elvitte őket boltba, leveshezvalókat venni.
Mint később kiderült, csak ő volt ilyen érzékeny, Emma zokogásban tört ki, hiszen ő akarta kopasztani a pipiket, Miloska pedig vígan látott neki a bontásnak mamával:

Emma érdeklődően végigkísérte a boncolást, vidám történeteket meséltünk a megboldogultakról, a baromfik anatómiáját elemeztük. Végül nem maradhatott el egy kis bábozás sem:


A belsőségek főnek a cicáknak, a zsigereket a tyúkudvar megmaradt lakói fogyasztották el, az értékesebb részek pedig várják a további feldolgozást:

Összességében nagy élmény volt, úgy nekem, mint a gyerekeknek, nem kizárt, hogy kiterjesztem az állományt vágni való baromfival is.
Update:
tárkonyos kakasleves:


Tegnap egyébként megszületett az első tojás, picike, de nagyon formás, fényképet nem tudok mutatni, mert Miloska kicsit "játszott vele"...

2012/08/02

Igazgyöngy Alapítvány

Néhány klikk a netes bank automatikus utalását beállítani, 1500 ft egy közepes ebéd egy napra, vagy egy család egyszeri fagyizása. Egy hátrányos helyzetű gyereknek egy havi lehetőség az Igazgyöngy Alapítványnál.
Ha szeretnél segíteni, itt a lehetőség:

2012/07/19

Eközben egy messzi, messzi galaxisban...

Miloska remekül érzi magát mamánál:


És az Árnyas Táborban sem unatkoznak a nagyok:




Szerdán,

azaz tegnap sajnos szomorúan indult a napunk. Az egyik kiscica sajnos elpusztult. Egész pontosan elhagyta az élet, nem szopott, nem hízott, a tápszer sem kellett neki, mire elvittük az állatorvoshoz, már csak egy szurit kaphatott. Szép csendesen elaludt.
A többi négy szerencsére igen jó bőrben van, dagadtak, hangosak, erőszakosak, szétrágták már szegény anyukájukat.
Nem sokat szomorkodtunk otthon, inkább felkerekedtünk, és elindultunk, Bécsbe kirándulni.
Azaz nem is Bécsbe, hanem Shopping City Südbe, ahol van egy kész-ház bemutatópark, a Blaue Lagune. Tíz éve akarunk oda elmenni, és most végre eljutottunk. Több mint száz felépített házba lehet bemenni, körbenézni. Volt ott tiroli fakunyhó, elegáns polgári otthon, és ultramodern kockaház. Elképesztő terek, lakberendezési megoldások.

Két órát kódorogtunk ott, a végén már teljesen elzsibbadt az agyunk. Átruccantunk SCS-be, ahol sikerült megszerezni a Rock of Ages zenéjét CD-n, és újra úton voltunk. Kicsit beszimatoltunk Eisenstadtba, de az este Rust-ban ért minket, ebben a csodás kis ékszerdobozban, ahol a hagyomány szerint minden háztetőn gólya lakik. És tényleg:
Leültünk egy kellemes kis étterem teraszára, ahol igazán romantikus környezetben költöttünk el gasztro-szempontból felejthető vacsorát.
Éjfélre értünk haza, fáradtan, jókedvűen. A szomorú kezdet után igazán nagyszerűen sikerült ez nap is.

A szabadság édes íze

A gyerekek hétfő reggel elpályáztak az Árnyas Táborba, ahol egészen biztosan istenien érzik magukat.

Miloskát bevittük mamához, és nekünk elkezdődött a dolce vita.
Egész hétfőn csavarogtunk, például befejeztem a MadeByYou-ban a tálamat, de voltunk kertészetben, IKEÁ-ban, sokfelé. Élveztük, hogy nem kell hazarohanni. Itthon kényelmesen megvacsoráztunk, ittunk egy pohár bort, megnéztünk egy filmet. Fantasztikus élmény volt.
Kedden sokáig lustálkodtunk az ágyban, kényelmesen megreggeliztünk (na ez maga megérne egy külön posztot), és elindultunk a városba.
Délben volt jelenésem kéthavi kontrollon a  szemészeten, hát döbbenetes az eredmény, a jobb szememmel 150%-ot látok, a ballal 120%-ot. A doktornő nem hitt a szemének. Ez a végleges eredmény, kaptam róla igazolást a jogsimhoz.
Utána mozi, Rock of Ages. Én másodjára láttam már, először egyedül néztem meg, és mondtam Jurának, hogy ezt neki is látnia kell. Ez a film egyszerűen zseniális. Nem tudom, miért húzzák le a kritikák, én imádtam, megnézném harmadjára is, de mostanában nem kerülök egyedül mozi közelébe. Majd megveszem DVD-n.
Kis csavargás, aztán haza. Jura főzött egy isteni vacsit, és megint csak filmnézés. Ahhhh, meg tudnám szokni...

Csak szép sorban...

Múlt heti visszatekintő képekben:


Szuper ez az intenzív úszás, bár nagyon fárasztó három gyereket egyedül úszni vinni, igazán megéri. Sokat ügyesedtek, és jól szórakoztunk.