2012/06/27

Bizonyítvány

Nagyon jó kis bizit hoztak haza a gyerekek. Emma minden készségtantárgyból kiváló, a többiből (magatartás, szorgalom, magyar, matek, környezet) négyes. Ez teljesen rendben van.
Ráadásul ezt a három oklevelet hozta haza:

Iván szöveges értékelést kapott, sokkal jobbat, mint reméltem. Szóval minden hepi...

Mama

Tegnap meghalt a nagymamám. Elég szörnyű, hogy leginkább mindenki megkönnyebbült. Az a mama, aki az én nagymamám volt, már régen eltűnt az agyvérzésekben, demenciában.

2012/06/21

Ivánduma

Iván kedvenc képzelt betegsége a "pisi-kaki fordulás".
Mindenki kitalálhatja, hogy ez mit jelent.

Veresi strand

Hiába van felfújt medence a kertben, nem tudják a gyerek használni, ugyanis a darazsak kisajátították. Így aztán tegnap gondoltunk egyet, hamarabb mentünk Miloskáért a bölcsibe, és utána elcsattogtunk a veresi strandra. Tízpontos! Viszonylag nagy tó, kissé zavaros, zöld vízzel, de nem büdös. Homokos part, fák, olcsó árusok. A part hosszan, lassan mélyül, kisgyerekekkel ideális.
Belépővel, karúszóval, labdával, vacsorával, nasival együtt 4000 ft-os hagytam ott.
Iván az elején összebarátkozott két kislánnyal, azaz ők barátkoztak össze vele, és végig együtt játszottak. Labdáztak, fogócskáztak, látszik Ivánon az úszásoktatás, karúszóval, vagy deszkával simán lubickol, víz alá is megy. Miloska pedig a karúszójával úgy úszott, mint egy kis halacska, Flóra biztosan csuklott végig, olyan hálatelt szívvel gondoltam rá, hogy így megtanította úszni. De a többi ember is csak hűzött meg házott, mikor ez az aprócska kis torpedó elkezdte hasítani a vizet.
Imádtam minden percet. Fél nyolcig voltunk ott, Iván még maradt volna, de Milos már hazavágyott. Itthon még egy jó fél órát elpancsoltak a kádban, de kellett is, iszonyat homokos lett mindenünk.

2012/06/20

Ruhagyűjtés koraszülötteknek

Ezeket gyártottam az elmúlt hetekben. Inkubátor pólók, minisapik, inkubátor letakarók. Kötöttem már sapikat is nekik, de a varrott cuccokat jobban tudják használni.
Itt található a facebook-os oldaluk, azon pedig a lista, hogy mire van szükségük. Azt hiszem senkit nem ér váratlanul a hír, ha elmondom, a magyarországi koraszülötteket, kórházi ellátásra szoruló újszülötteket ellátó osztályok (PIC, NIC) súlyos anyagi gondokkal küszködnek, az olyan "úri huncutságokra", mint ruha, nem nagyon telik, gyors az amortizáció a mosás-fertőtlenítés miatt.
Ennek a problémának az orvoslására alakult ez a csapat, akik az ország minden területéről gyűjtik az adományokat, nem csak varrott ruhákat, hanem feleslegessé vált anyagokat is, amiket varrni tudó önkénteseknek küldenek el, hogy ruhává, takarókká, lepedőkké alakulva jussanak el a kis páciensekhez.
Nekem ez kikapcsolódás, ezek a kicsi darabok hamar elkészülnek, és garantáltan jó helyre kerülnek.

2012/06/19

Milos úszik

Milos úszik

Uszibemutató

Előre bocsátom, rettenetes anya vagyok. Egy dolgot nem szeretek a fulltimemom helyzetemben, hogy minden bemutatóórára, ünnepségre nekem kell elmennem. Önként, dalolva, és élveznem KELL.
Erre a bemutatóra is úgy mentem, mint akinek a fogát húzzák. Szerencsére Milos hamar leküzdötte a "jaj, anya itt van, tapadjunk rá" hisztit, és ment a vízbe.
Ekkor én teljesen elhűltem, mert az én icurkapicurka kisbabám konkrétan ÚSZIK!
És vízen jár:
És mindezt nagyon, de nagyon élvezi! Nagy reményekkel tekintek a balatoni hétvége elé, már őt sem kell minden pillanatban életben tartani a medencében.

2012/06/18

Második hét

Súly: 61, 4 kg (-1,7 kg), derékbőség: 81 cm (-5 cm)
A héten voltam konditeremben is, kaptam edzéstervet, a lány a sz*rt is kihajtotta belőlem, két napig sírtam az izomláztól, és úgy jártam, mint aki becsinált.
Maradtam a Gastroyalnál, egyelőre bírom a kajájukat.

VAKÁCIÓÓÓÓ!

Első napon volt egy kis kötelező program, reggel időpontom volt szemkontrollra (minden tökéletes továbbra is), és mivel Iván velem volt, elengedtük Jurát dolgozni, csak ketten mentünk be. Nagyon hamar végeztem, utána pedig kibéreltünk egy bringó hintót. Tettünk egy fél órás kört a szigeten, és nagyon élveztük.
Az ezután következő sétát a Margit hídig már nem annyira, mert Iván végig nyavajgott. Igaz, elég meleg volt, de nem vészesen, hiszen árnyékban mentünk szinte végig.
Egy kis vásárlás a Westendben (nyilván az utolsó utáni pillanatban a rövidgatyák és ujjatlan pólók beszerzése), és hazavonatozás. Na az már tényleg rekkenő hőségben történt, Ivánról úgy szakadt a víz, hogy a végén már a pólóját is levette.
Itthon egyből lehűtötte a kedélyeket a felfújható pancsoló, jó sok vízzel. Így azért elviselhető a kánikula is...
Vannak azért, akiknek az átlagosnál egy picit jobb dolguk van. Íme:

2012/06/17

Az élet márpedig szép

Délelőtt elmentünk a Gozsdu udvarba kettesben, megnézni a kirakodó vásárt, és utána bementünk az Alexandrába Emmának nyári matekgyakorlót venni.

Hamar hazaértünk, és egy gyors ebéd után Jura elvitte mamát és Emmát mamához, ugyanis Emma a vakációt rögtön egy rajztáborral nyitja Vandánál.
Hazafelé én éppen Milost altattam ("anyaaaa, pancikázni atajooot, vadisz tata van a pejuszbaaaan, hehe, anya, kilapátolod a tatát, nehod kicípje a popimat), mikor Jura hívott, hogy épp a KIKÁ-ban van, szuper kanapét talált, tudtam, hogy az esténket ebben az áruházban töltjük, bébiszitter híján a két fiúval.
Felvértezett lélekkel indultunk el, és mondhatom, semmi meglepetés nem ért minket. Összeszokott párosként előztük meg a komolyabb katasztrófákat, amit a fiúk lépten-nyomon elő akartak idézni. Juhászkutya-párosként tereltük őket, magasról téve a megsemmisítő (idősebb, vagy gyermektelen), illetve megkönnyebbült (gyerekkel lévő) tekintetekre. Egy felpörgött auti, és egy hároméves hiperaktív gyerekkel vásárolni extrémsportnak minősül, ezt bárki megmondhatja, ráadásul a pulzusom biztosan végig a zsírégető tartományban volt.
A teljes KIKA személyzete előtt mélységes kalapemelésem, egy fél rosszalló pillantást sem kaptunk, nem szóltak ránk akkor sem, mikor Miloska sikítva ugrált fejeseket egyik emeletes ágy tetejéről a másikra, vagy kommandósokat megszégyenítő tigrisbukfenccel vetődött a (kb derékmagasságig) elkerített homokkal felszórt kiállítórészbe.
Anyagi kárt nem okoztunk, bár a lámparészlegen nem jártunk (egész pontosan Iván berohant, keresztül esett egy idősebb úron, és azzal a lendülettel lekapcsolt néhány állólámpát, akkor hirtelen azt gondoltam, hogy nem is annyira érdekelnek a lámpák).
Sikerült meg is rendelnünk a kanapét (és nagyon remélem, hogy azt a szürke kinyithatós sarok garnitúrát fogják leszállítani, és nem a lila bőrfotelt arany-berakással), a kanapé-osztályon lévő hölgy vérprofi volt, és csak icipicit tikkelt a szeme, amikor Milos nagyjából harmadjára próbálta meg rá- és a számítógépére szakítani az ott lévő szalagfüggönyt.
Az a helyzet, hogy rengeteget nevettünk, bármilyen furcsa is, mert beláttuk, hogy nekünk egyszerűen ezeket a lapokat osztották, ki kell hoznunk belőle a legtöbbet. Óriási feszkótól szabadul meg az ember akkor is, mikor egyszerűen elengedi azt a sürgető késztetést, hogy megfeleljen a többi ember elvárásának, hogy örökösen azon pörögjön, hogy te jó ég, vajon mit gondolnak az emberek, amikor meglátják ezt a két süvölvényt. Hogy folyamatosan szégyenkezzünk a gyerekeink viselkedésén. Ilyenkor látjuk meg a mosolygó arcokat is, mert vannak szép számmal.
Természetesen nem hagytuk, hogy másokat komolyabban zavarjanak, vagy bármiben akadályozzanak, illetve hogy bármiben kárt tegyenek.

Hazafelé azt gondoltuk, hogy ilyen gyönyörű este csakis arra lehet jó, hogy egy csodás étterem (Katlan Tóni)  teraszán egy pohár bort kortyolva élvezzük az életet. És mert a KIKÁS sikeren vérszemet kaptunk, az elgondolást tett követte.
A Katlan Tóni merem állítani nálam abszolút dobogós, ha nem a legjobb gasztronómiai élmény (talán a Rosinante pariban van vele), pedig sok nagyon trendi, nagyon jó helyen voltam már. Egyszerűen csodás, hogy egy ilyen étterem van a szomszédunkban, ezért hajlandó lennék akár egy órát is autózni (de anyám, csak pár percet kell!), és mivel a tulajdonosok is úgy tudom három gyerekkel büszkélkedhetnek, tudják, milyen játszósarok kell.
A fiúk végtelenül felpörögve vetették bele magukat az élvezetekbe, miközben mi halkan sírtunk a gyönyörűségtől evés közben, ők kisebb atomtámadást hajtottak végre a gyereksarkon. Az étkezés vége komoly fenyegetőzésbe, és szabadkozásba torkollott, de a pincérsrác egy halvány mosolyt kipréselve csak annyit mondott, hogy volt már ott nagyobb káosz is. Mondjuk az tény, hogy felszedettük a fiúkkal a szétszóródott (közel fél kiló) babot, de akkor is nagyon hálásak voltunk neki ezért a nyilvánvaló hazugságért.

Most Jura fekteti a gyerekeket, én pedig itt ülök, és írom ezt a posztot, és közben arra gondolok, hogy tényleg minden a hozzáálláson múlik, mert önnön romjaiba roskadtan mondhatnám azt is, hogy ez a nap egy totális katasztrófa volt, és közben csomóznám a kenderkötelet, de semmi ilyen késztetésem nincs, hiszen van két (három) csodás gyerekünk, sokat nevettünk ma, semmi kár nem keletkezett, isteni jót vacsoráztunk, és még egy kanapét is vettünk. Innen nézve ez egy pozitív nap.

Mondjuk azt nem tudom, hogy Jura is így gondolja-e, vagy inkább visszavágyik a tegnapi csapatépítésre, ahol picsarészeg félmeztelen huszonéves kolleganők pancsikáltak a Balcsiban. (Természetesen ez egy költői túlzás, tudvalevő, hogy huszonéves kolleganők soha és semmilyen körülmények között nem vesznek magukhoz alkoholt csapatépítésen, ellenben decens sanelkosztümben vitatják meg halk szavakkal Schopenhauert és Kirkegórt.)

2012/06/11

Első hét

Letelt. Zárásképpen tegnap délután volt Emma szülinapi zsúrja és kissé elhajlottam. Hétvégén nem is tornáztam.
Súly: 61,8 kg
Ezen a héten még G. menü, de jövő héttől kipróbálom a Norbi update-et. Semmi stratégiai megfontolás, egyszerűen reménykedem, hogy az ehetőbb, mint ez. Árban nem nagyon van különbség.
Derékbőséget ma tuti nem mérek, mert tegnap lecsúszott pár pohár bor is, és a szokásos másnapos püffedés van rajtam.
Látványra egyébként lényegesen jobb a helyzet.
(Jura is elkezdett velem fogyózni, ő az Angyalkonyhát választotta. Állítólag a kaja finom. Sajnos mozogni nem mozog. Az induló súlya 99,6 kg volt, ma reggel 97,4 kg.)

2012/06/08

Vissza a jövőbe...

avagy fogyiklub 3.0
Ez életem 3. fogyókúrája. Az első (még Iván után) totális kudarc volt, mint utóbb kiderült azért, mert még szoptattam. Mikor azt befejeztem, minden kúra nélkül lement a felesleg.
Tavaly volt a második, Amerika előtt, akkor lefogytam kb. 5 kg-t, amiből 2-3 vissza is jött mostanra.
Most pedig teleszaladt a hócipőm azzal, hogy minden második ember cinkos mosollyal megkérdezi tőlem, hogy  csak nem jön a kistesó? Áááááááááá!
Igen, minden egyes plusz kiló a hasamon van és a derekamon. Tényleg úgy nézek ki, mint egy gnóm, nem tudok normális ruhát felvenni.
Tehát újabb kúrába fogtam.
Az induló méretek:
63,1 kg, derék: 86 cm, csípő: 93 cm.
Reményeim szerint legkésőbb őszre szeretnék 55 kg lenni, és szeretném, ha a derekam lemenne 70 cm körülire.
A diétás menüt a Gastroyal Zsírégetőklubjától rendelem, vettem egy fa hulahopp karikát, amivel napi 10 percet nyomok + napi 240 hasizomgyakorlatot (felülés és lábemelés).
Reményeimben az is szerepel, hogy lejárok egy veresi fitness-klubba, de nem tudom, mennyire lesz rá időm.

2012/06/07

Szenzoros problémák az autizmus spektrumon

Itt van egy nagyon jó cikk erről.
Én a saját tapasztalatomat szeretném leírni egy konkrét példa kapcsán.
Van egy speciális része ennek a dolognak, mégpedig a fájdalom érzékelésének megváltozása. Vagyis a megváltozás nem jó szó, hiszen ő nyilván mindig is ilyen volt, önmagához képest nem változott, csak a nagy átlaghoz képest más.
Vannak olyan autik, akik egyáltalán nem érzékelik a fájdalmat, ez bizony komoly figyelmet igényel. Iván hozzáállása a fájdalomhoz azonban egészen furcsa. Van, hogy nem érzi, de ha megérzi, akkor viszont elviselhetetlenül fáj neki. Bármi, akármi. Nincs köztes állapot, kicsit fáj, enyhén szúr, ezeket nem ismeri. Ez komoly odafigyelést igényel, mert valójában sosem lehetünk biztosak abban, hogy mekkora a baj a fájdalomra adott válaszához képest.

A konkrét példa pedig pünkösd vasárnap esett meg. Szalonnasütés végén voltunk már, esteledett, én a konyhában pakoltam, a többiek (3 felnőtt, 4 gyerek) még kint voltak a kertben, és ott pakoltak, oltották el  a tüzet. Egyszercsak Iván hangos zokogással jön be, hogy Milos megszúrta a lábát a nyárssal.  Kiderült, hogy nem szúrás, hanem égés, ő maga csinálta véletlenül, de már jó negyed órája történt.
Ekkor már nem nagyon tudtam érdemben segíteni, előkaptam a naxolt, fújtam, fújtam, de azonnal el kellett volna kezdeni. A felhólyagzást, kisebesedést már nem tudtam megelőzni.
Haragudhatnék, hogy a három felnőtt miért is engedte az autistát és a hiperaktívat forró nyársakkal hadonászni, hogy miért nem vették észre, hogy nagyobb a baj egy kis horzsolásnál...

Na jó, kicsit haragszom, de ugyanakkor tudom azt is, hogy képtelenség mindig mindent megelőzni, 100%-ban odafigyelni. Ha én vagyok ott, egyből fényre viszem, és megnézem, mi történt, kifaggatom, hogy pontosan mi történt, megnézem a nyársakat.  Ez már nem is tudatos, olyan automatikusan működik. De nem várhatom el mástól, pláne olyanoktól, akik nem ebben élnek, hogy megfelelően reagáljanak.
Minden este kenem a lábát (bő 6-8 cm hosszú duplaseb) árnikával, és hajtogatom magamban, hogy nem tudok mindig mindenhol ott lenni. Nem történt nagy baj, meg fog gyógyulni, ettől nagyobb dolgokból is kigyógyult már (a képen már a félig gyógyult állapot látszik, az igazán durvával senkit sem akartam sokkolni).

2012/06/05

Gyerekszáj

Gyerekduma
Beérkezünk kis falunkba, amikor a gyerekek meglátják, hogy a helységnév mögött ott a tábla rovásírással. Iván felkiált:
- Nézd anya, halandzsául is ki van írva!
Mire Emma rezignáltan:
- Á, az csak azoknak van, akik nem tudnak rendesen olvasni...

2012/06/04

Ágyrajáró

Valahogy még nagyon össze vagyunk kötve. Ritkán álmodok rosszat, de ha igen, akkor ő is. Szörnyű rémálmom volt, Miloska elveszett. Torokszorító, rossz érzéssel ébredtem, még mindig hevesen dobogó szívvel. Pár perce feküdhettem, mikor Miloska a fal túloldalán felvinnyogott, azt motyogta, hogy "anya, anya", majd át is jött.
Befeküdt mellém, szorosan hozzámsímult és azonnal el is aludt. Álmában ellazult, és felvette a szokásos "fel a kezekkel" pózt, ahogy általában aludni szokott. Még most is durmol, ami igazán ritkaság a részéről.

2012/06/03

Bók

Kettesben autózunk Pesten. A Szabadság hídon megpillantom, ahogy egy ifjú párt fotóznak.
- Nézd, esküvői fotözás! Nahát, nagyon szép a menyasszony. Én is szép menyasszony voltam?
- Nem, te nem szép, te GYÖNYÖRŰ menyasszony voltál.

2012/06/01

9 éves

Számokban: 133 m, 29 kg és 34-es cipőméret.
Szavakban: nagyon kamaszodik, sokszor kedves, segítőkész, máskor meg elviselhetetlenül pimasz. Már közös zoknikat hordunk, és lehet vele jóízűen beszélgetni értelmes, komoly dolgokról.
Ez a kilenc év egy szempillantás volt, a picuri kis csomagból egy gyönyörű virág nyílt ki. Imádom!

And the winner iiiiiiiiiis....


Egyszerűen imádom az ovis családi napot. Isteni hangulat, móka, kacagás, evés, ivás, pálesz! Három éve különdíjasok lettünk a chili con carne-val, két éve győztünk a jókai bablevessel, tavaly nem indultunk, idén pedig ismét elsők lettünk az erdélyi csorba levessel.
Az idei téma az indiánok voltak, a csapatunk neve Villámló Fakanál volt, a főztünk művészneve pedig "rókákkal táncoló leves, a törzsfőnök ajánlásával tüzesvíz utáni napokra".
A bográcsot elszámoltuk, a miénk kicsi lett, Timi hozott egy nagyobbat, nem sok maradt belőle, mert híre ment, hogy haj de finom, csak úgy sorakoztak az emberek a tányérukkal. Nagyon sokat nevettünk, olyan gondtalan, jókedvű nap volt, mint amilyen ritkán esik meg az emberrel. Leginkább akkor, amikor sok jóbarát összejön, tüzet rak, hozzávalókat szel, mindenki kavar egy  kicsit az ételen, aki csak elmegy mellette.
Pedig még az eső is alaposan elvert minket. Eredményhirdetéskor egymás mellett ültünk a padon a csajokkal, izgatottan fészkelődtünk, és amikor megtudtuk, hogy mi nyertünk, sikítoztunk és ugráltunk, mint a bolondok.
Nagyon büszke vagyok magamra, mert tulajdonképpen én főztem, a többiek a kukta szerepét töltötték be. A szuper csapatpólónk Edinát dícséri, Brigi hozta az innivalókat (többek között isteni mézes-fahéjas tüzesvizet).
Az a helyzet, hogy nyerő csapat vagyunk...
Az oklevelünk: