2008/04/29

Leányanya...



Csütörtökön megyünk dédikéhez 2-3 napra. Mi kettesben beiktatunk Jurával egy ausztriai kirándulást, a dolgot rózsabeszerző körútnak álcázzuk.Jó lesz már megint kettesben, mert már nagyon régen nem voltunk együtt sehol, és nagyon hiányzik. Mostanában megint rengeteget dolgozik, és a hétvégék is egy szempillantás alatt tovatűnnek. Jóformán szót sem váltunk a nagy rohanásban.

Igaz, a vasárnapunk nagyon szuperül sikerült. Sétáltunk egyet az utcában hátrafelé. Olyan jó, hogy olyan helyen lakunk, ahol egy csomó szabad föld van pár lépésre, elhagyott kertek, kis falusi házikók.

2008/04/23

A tegnapi napban egy jó volt, hogy véget ért...
Ideges voltam a mai kárszakértés miatt. Persze teljesen feleslegesen, de ezt csak az agyammal tudtam.
A bölcsibe érve azzal nyitottak, hogy Iván nem aludt délben, és délután elviselhetetlen volt. Nafasza mondtam én korántsem Ősanyásan, mert láttam a délutánomat romokba dőlni.
Úgy is lett, Iván az ovi játszóterén sikeresen berohant egy hinta elé, ami jól gyomorszájon ütötte. Elterült, mint egy kis zsák, még a levegő is benne szakadt.
Szerencsére kutya baja, de én plusszban hülyére izgultam magam, hogy biztos valami komoly belső sérülése van a gyereknek, a lépe darabokban, ha délután nem is, de álmában meghal.
Ezek ma, józan, nyugodt(abb) fejjel rémes hülyeségek, de ott és akkor teljesen komolyan gondoltam.
Szerencsére a gyerekek hülyeszülő-biztosak, egy kis hinta általi elütést fel sem vesznek...

Hazaérve azért kiutaltam magamnak egy pohárka stresszoldó bort, és egy cigit.

Végül az este mégsem lett olyan rémes, mert ahogy Iván kisírta magából a feszkót, teljesen nyugodt, álmos kisgyerekké vált. Nyolc előtt közölte, hogy álmos, és ő lefekszik.
Úgy is lett.
Emma még sokáig ébren volt, izgult a mai kirándulás miatt (dehogy basszameg miért ezt a köcsög izgulósságot örökölte tőlem, azt nem tudom...)

Ma kárfelmérték a kocsimat, persze nem volt semmi különös, a srác jófej volt, tíz perc volt az egész.
Most pedig menek a srácokért, és bőszen remélem, hogy Iván méltóztatott ma aludni.

2008/04/22

Itt vagyok még, élek és virulok, mindenki egészséges, és látogatja a megfelelő intézményeket.
Az időm nagyrészét a kertben töltöm, amint az a másik blogomban látható is, ezért itt a nagy hallgatás.
Szóval nincs hír, és az most jó hír...

2008/04/20

Pénteken egy szlovák pasi talált két olyan elemet a kocsimon, ami még nem volt megzúzva. Tett róla, hogy ez ne így legyen. Mindez egy parkolóban történt, és ha nem állok pont a kocsim mellett, simán elhúz. Állítólag észre sem vette, hogy mi történt, csak amikor szóltam neki, hogy nézze már meg a saját kocsiját, akkor szörnyedt el. Na igen, a passat csúnyábbul nézett ki, mint az én viharvert kis punyóm.
Így aztán papírt töltögettünk, biztosítót hivogattam. Szerdán jönnek (házhoz!) kárt felmérni, fényképezni. Kellett ez nekem, mint egy hátbaverés...
Öröm az ürömben, hogy a Generali az ő biztosítójának a magyar partnere, és állítólag ők elég korrektek. Ráadásul céges kocsi, a apasi nem szarozott, elismert, aláírt.

2008/04/17

Gáz anya vagyok, jajjajj...

Éjjel folyamatosan ment a mászkálás, jöttek-mentek a gyerekek. Végül hajnalban Iván úgy feküdt be mellém, hogy észre sem vettem.
Csak akkor, mikor szegény gyerek fejjel előre lezúgott az ágyról. Szerencsére puha szőnyeg van ott, csak azt nem vettem számításba, hogy hülye (és főleg vak!) anyja szegénynek a lábánál fogva próbálja meg felkapni.
Jól odavertem szegény gyerek fejét az ágy oldalának.
Rettenetes lelkifurkám van, hogy hogy lehetek ilyen hülye, nem mentség, hogy szemüveg nélkül, félhomályban, felriadva nem tudom a gyerek fejét és lábát megkülönböztetni.
Közénk raktam szegényt, aki alaposan belémfúrta magát. Nem ütötte meg magát nagyon, egy átlagos udvari esésnél nagyobbat koppan, de ennek most én vagyok az oka.
Jaj, ilyenkor legszívesebben visszatuszkolnám őket a hasamba, hogy ott vigyázzak rájuk. (Ivánnak ez nem is lenne ellenére.)

Mondtam szegénykémnek, hogy ezért kell a saját ágyában aludnia, mert onnan nem tud kiesni. Egész reggel ezt hajtogatta, szegény gyerek ezt most egy életre megjegyezte...
Emmaduma

-Anyaaaa, képzeld, láncot csinálok neked anyák napjára! De ez titok, ne mondd el mzs-nek!

2008/04/15

Csináltam egy új blogot, mert a kerti dolgok már nem férnek ide.
Fogyasszátok egészséggel:
presh kertje

2008/04/11

Péter és a farkas

Emma legújabb kedvence. Sajnos csak angol kommentárral van meg.
Először apjával hallgatta, és annyira megragadt benne a történet, hogy amikor másodjára velem hallgatta, akkor a gyenge fordítási kísérleteimet leintette, és szóról szóra elmondta, hogy éppen mi történik.
Döbbenetes, hogy ő, aki egy mesét sem tud visszamondani, egy egészen egyszerű történetet sem, elsőre megjegyzi az egész Péter és a farkast.
Világos, hogy a zene egyetemes nyelve mennyivel érthetőbb számukra, és mennyivel jobban kötődnek is hozzá.
Áhitattal hallgatja minden egyes alkalommal, és közben magyarázza, hogy mi történik. Nekem elveszett már ez a gyermeki nyitottságom a zenére, ebben ő még sokkal otthonosabban mozog.
Jó ez, hogy van egy ilyen apukájuk, aki néha megkaparintja tőlem őket, és ilyeneket hallgattat velük...

2008/04/10

Itt a tavasz, mert:

Egyre zöldebb minden

A gyerekek ruháiból a napi középhőmérséklettel arányos mennyiségű homok zúdul ki.

Jövő héten lomtalanítás lesz, így egyre gyakoribb, az utcában lassan haladó, hangosbemondón a következőket harsogó szakadt lada:
"Halló, halló, figyelem! Hölgyeim és uraim! Tiszteltetem önöket! Kívánok szép napot! Megérkezett a fémhulladék felvásárló! Mindenféle fémhulladékot veszek! Halló, halló, figyelem!"
(És még mondja valaki, hogy nem kultúrált országban lakunk.)

Egyre több kurva áll Csomád és Fót között az út szélén.

A kurvák mellett elszórt ipari mennyiségű szemetet szép lassan benövi a gyom.
(És még mondja valaki, hogy kultúrált országban lakunk.)

A darazsak és a méhek ugyebár ébredeznek...

A veresi piacon ősz óta nem látott mennyiségű ember hömpölyög szombatonként (ez a jelenség amúgy is megér egy újabb külön posztot).

Tehát a vak is láthatja, itten bizony visszafordíthatatlan kitavaszodás esete forog fenn!
Hurrá!
Pirosbetűs nap

Ma reggelre virradóra olyan csodára ébredtem, amire már rég nem (kb 5 hete). Mindenki a saját ágyában töltötte az éjszakát, az alvás állapotában.
Emma nem köhögött, nem fájt a füle (pedig panadolt sem kapott), és nem mászkált, nem jött át. Így én is tudtam egy jót aludni. Hurrá és éljen!
Unatkozik

- Anyaaaa! Csinálok kettő képeket, és különbségeket. És ki is találom, jóóó?

2008/04/09

Figyelem! A nyugalom megzavarására alkalmas poszt következik!
Aki nem szereti a női dolgok (ééééted, az a havonta előforduló véres izé) naturális leírását, az lapozzon.

Szóval leírom ezt mégis, mert bár eleinte nem akartam, de aztán rájöttem, hogy ez az én blogom, és azt írok bele, amit akarok.
Még akár ezt is, hiszen ez kit érdekelhet, de tényleg, de rosszfej vagyok, leírom.
Hát kérem én hat éve nem menstruáltam, utoljára 2002 májusában, a szülinapomat rontotta el a dolog.

Azóta egy-két kósza vércsepp úgy félévente.
Ma meg mi történik velem?! A végén lehet hogy felnövök? A nemi érés egy bizonyos fokára eljutottam.
Két napja van ez a szokásos két cseppes dolog, már ez is furcsán soknak tűnt, de hát egye kánya, belefér.
Erre ma reggel berakom a kis tisztasági betétemet, mondván elég ez, majd elkocogok a gumishoz gumicserére.
Ott kezdett el ömleni belőlem az áldás, de jött csőstül. Az az egy kis nyamvadt betétke bírta egy darabig, majd feladta. Rohantam is haza a szép új nyári gumikkal, és pánikhangulatban feltúrtam a házat egy kósza tamponért.
Emlékeztem, hogy kell lennie, pár éve mintha vettem volna, de azóta jaj vagy háromszor költöztünk, ki tudja hova lett.
Meg is találtam, a legkeskenyebb, legminibb izét. Ez is valami, több, mint a tisztasági betét, a kettővel együtt csak eljutok egy boltig, ahol árulnak rendes méretű és kapacitású tampont.

De most itt magam között az is elmondhatom, hogy ez a menstruáció izé, hát ez egy nagy szívás!
Én erre nem emlékeztem, hogy ekkora. Hát görcsöl a hasam, leszakad a derekam, fel vagyok fújódva, mint egy kólikás tehén, még Jura sincs itthon, hogy jóízűen gyilkolhatnám és különben is, pofátlanság az egész...
Próbálom vígasztalni magam a ténnyel (jó magyar ember lévén a más bajával), hogy sok nő bizony ezt minden hónapban átéli, szóval mit nyavajgok én itt...
Mélyen remélem, hogy azonnal terhes leszek, mert hát kérem erről nem volt szó!
Anyám! Nem ilyen lovat akartam!

Mindenesetre a helyzettel kezdeni kell valamit, szóval megpróbálom a legjobbat kihozni belőle, próbálom átérezni a női csít, meg mindent, hogy áramoljon a csakráimon ki és be, meg legyen jó sok női princípium, meg hókuszpókusz, meg ilyenek.
És akkor köszönöm szépen, ennyi elég is lesz ebből, következhet az áldott állapot úgy kilenc hónapig, hogy szülés után hamar hamar visszarakathassam a kedvenc kis spirálomat...
Köszi, viszhall!

2008/04/07

Arcüreg-gyulladás
És újabb hét itthon.
Nappal már teljesen jól van, aludni viszont nem nagyon tud a köhögéstől, tehát fáradt, azaz nyűgös.
Újabb maroknyi hajszálam fontolgatja, hogy kihulljon, vagy elég csak megőszülnie.

Angol lemondva (ötödik alkalommal), gumis lemondva (jöhet még váratlan tél, jó lesz az a téli gumi), autószerelő lemondva (minek az a jobb első lámpa, úgyis egyre hosszabbak a nappalok), okmányiroda lemondva (elvégre nem a jogsitól megy a kocsi, hanem benzintől), ésatöbbi ésatöbbi...

Kertészek viszont nem lemondva, egy hete minden nap tudnak meglepetést okozni, ha nem vagyok résen, egy pillanat alatt elromlik valami.
Még legalább egy hétig dolgoznak nálunk, jól dolgoznak és ügyesek, de azért nem bánnám, ha már nőne az a fű, amit még el sem vetettek...
Itt a tavasz, éled a természet

Egyetlen éledésnek nem örülök, az pedig a darazsak éledése. Az elmúlt héten két-három darazsat küldtem át az örök virágmezőkre. Mivel nem szeretem gyilkolni az állatokat, minden egyes alkalommal figyelmeztetnem kell magam, vagy ők, vagy én. Vagy a Hegylakó szavaival élve: csak egy maradhat.
Az az egy pedig igyekszem én lenni.

Valamiért imádnak nálunk lakni. Minden nyáron tele van velük a ház, a kert. Havonta ki kell hívnom Janit, hogy böngéssze át a tető alatti részeket, darázsfészek irtás céljából. De ha a tetőről le is költöznek, még marad a kertben számos hely nekik. Sajnos.

Természetesen engem csípnek meg egy szezonban legalább kétszer, hiába járok szandálban (soha nem mezitláb), és a rajzó darazsaknak is én vagyok az egyetlen ellenség, akit az utolsó csepp mérgükig támadni kell.
Mondjuk nagyjából igazuk is van.
Nincsen nekem velük semmi bajom, amíg messze elkerülnek. De nem kerülnek.
Így hát fel kell vegyem a kesztyűt, kezdődik az idei menet...
Mindent összevetve remek kis nap kerekedett a vasárnapból.
Elmentük Jurával a sajtófotó kiállításra, és hazafelé vettünk egy csomó mindent a cukrászdában. Még én is megettem majdnem egy egész gesztenyepürét!

De a legjobb mégiscsak az volt, hogy tevékenykedtünk a kertben, és egy csomó dolgot megcsináltunk, vagy legalábbis elkezdtünk, amit már régóta szerettem volna elintézni.
Kilomoltam a kisházat, és az oldalába ömlesztett fa egy részét felhasogattam (már amit tudtam), és bepakoltam. Jura pedig elkezdte lecsiszolni a kerti bútort, hogy lefesthessem, és új pompájában tündököljön.
A jól végzett munka jóleső fáradtságával tértünk nyugovóra.
Nem utolsósorban anyu aludt a gyerekszobában, így én tudtam aludni hét órát egyben. Hurrá!

2008/04/06

Nyilván fáradt vagyok, hát persze. Nyilván nyilván.
Bár (Jura követelte hogy írjam le) éjjel aludtam egyben három órát! Végre, kedd óta ilyen nem volt...

De leginkább magamra haragszom, hogy megbántódom egy köcsög beszólásán, amin már hónapok óta nem bántódom meg, nem is érdekelt, ma mégis megbánt vele kurvára, annyira, hogy legszívesebben venném a kabátomat, és elhúznék a picsába, csak el innen, messze ettől az embertől, aki anyámnak hazudja magát, de azon kívül, hogy összefeküdt mindenféle pasival a világrajöttöm előtt kilenc hónappal, mást nem tett értem, hacsak azt másért tevésnek nem nevezzük, hogy közel harminc éve keseríti meg a mindennapjaimat.

De miért is én mennék el, a saját házamból, miért nem mutatok ajtót, hogy takarodjon innen, messze, el, sose lássam többet?
Nyilván nem tehetem, mert a gyerekeimnek kell egy nagymama, legalább egy nagyszülő, aki hát olyan, amilyen, nagymamának azért nem olyan egetverően rossz, mint anyának, és nincs jogom elvenni azt az egy satnya kis nagymama-kezdeményt, aki nekik jutott.

És hát nem működik, egyszerűen képtelen normális emberként reagálni a közeledésemre. Ha felhívom (persze én, mindig én), ha érdeklődöm felőle, akkor elpofátlanodik, nyeregben érzi magát, és csőstül jönnek az ilyen köcsög beszólások.
Nem tudom miben reménykedem harminc év folyamatos pofon-osztása után is, hogy egyszer csoda történik, és anyává válik. Akit érdekel a gyereke sorsa, örül az örömének, és bánkódik a bánatán.
Ehelyett csöppet sem érdekli, hogy mi van velem, ha öröm ér, csak a savanyú féltékenység szaglik belőle, ám ha bánat ér, akkor gonosz kárörömmel rúg még belém kettőt.

Egyetlen előnye van ennek a helyzetnek, azt biztosan látom, milyen anya NEM leszek...

2008/04/05

Éljen a disznózsíros mellkaspakolás, bármennyire is undorító, büdös, és visít tőle a gyerek!
Rinyablog

az leszek tuti, és nagy szerencse, hogy éjjel nem jutott a kezem ügyébe net, mert akkor írtam volna csak igazi rinyapostot.
Azt kéne éreznem, hogy jaj szegény gyerek, milyen beteg már megint (még mindig), és anyai szívem a fájdalomtól hasad ketté, és persze érzem én ezt, de sokkal erősebben érzem, hogy kurvára sajnálom magam.
Hogy három napja kétszer két óra volt a legtöbb, amit egyben aludni tudtam, hogy legszívesebben sírnék a fáradtságtól, és dühtől, és amikor Jura közli, hogy milyen fáradt (ő természetesen a másik szobában vígan alszik akár hat-hét órákat is), akkor úgy érzem, hogy meg tudnám fojtani egy kanál vízben.

Most természetesen alszik a gyerekekkel, és a józan eszem nagyon jól tudja, hogy hát aludjon, ha tud, de a nemjózan eszem, amit most erősebbnek érzek, azt mondja, hogy ez egy rohadt pofátlanság, ne aludjon ő sem, hanem sajnáljon engem. Minimum.
Mert én persze nem tudok aludni napközben, mert ha megteszem, akkor a nap hátralevő részében agyhalott zombi vagyok, és az egyetlen dolog, ami arról biztosít, hogy lötyög még valami a koponyámon belül, az az éles, semmire el nem múló fájdalom.
Ezért aztán ha csak lehet, nem alszom napközben.

És persze a gyerek is péntek délelőtt kiválóan jól van, semmi láz, semmi köhögés, jókedv, minden. Mire gyanútlanul leteszek abbáli szándékomról, hogy elvigyem dokihoz, hogy nézze meg hétvége előtt. Minek is? A kutya is látja, hogy ez a gyerek a gyógyulás útjára lépett.

Majd akkor, mikor már a rendelés véget ért, a gyógyszertár bezárt, a doki is kikapcsolja a telefonját hétfő reggelig, és az életi is szinte megáll, péntek délután négykor visszaesik, de mit visszaesik, most már hurutosan köhög (amire nem lehet adni azt a köhögéscsillapítót, amit a doki adott hétfőig, hiszen tüdőgyulladást kapna a pangó cucctól), de minek is adnám a köhögéscsillapítót, mert nem csillapít semmit, hiszen a gyerek köhög, szünet nélkül, és már újra jön a hányás.
De már az orra is folyik.
És akkor most mit csináljak?

És éjjel is persze úgy köhög, hogy megint öklendezés, hányás a vége, és félóránként felsír. Én kinyitom a terasz ajtót, becsukom, párásítót basztatom, vizért, majd teáért szaladok, biztosítom, hogy ugyan, nem baj, hogy lehányta a frissen felhúzott ágyneműnket, és visszaájulok azokra a köztes félórákra és csöndekre.

Majd mikor sokadjára is fél óra alvás után ébreszt fel, akkor úgy érzem, nem bírom tovább, kiugrom az ablakon, vagy felkötöm magam, de minimum bármit bevallok. Nem csoda, a nácik egyik közkedvelt módszere volt, nem hagyni az embert aludni.

Jura leglább elmenekülhet a munkahelyére, ahol senki sem köhög és hányja le, mitöbb, neki ez a dolga. De nekem itt a nulla-huszonnégy, és tényleg, ma kaptam két és fél óra kimenőt, hogy bevásárolhassak a hétvégére. Hurrá!
Tény, hogy kellemes napsütés volt, sodortattam magam a tömeggel a piacon, de az agyamból minduntalan kihullott, hogy mit is akarok venni?!
A CBA-ban egy komoly tanulsággal lettem gazdagabb, miszerint soha, de soha többet nem megyek szombat délelőtt vásárolni, maradok a jól bevált péntek délelőttnél (márha persze nem beteg a gyerek).
Na persze, az otthon körmét reszelgető úrinő. Dehát könyörgöm legalább ennyi...

És ha valaki idáig eljutott az olvasásban, akkor meg is érdemli.
Ufff, én szóltam...

2008/04/04

Szépül a kert


Az egyik tuját sajnos kidöntötte a szél. Ki kellett venni, és a mellette lévő másikat is. Nyílt egy kijárat a kert felső és alsó része között.









Kéretik a szép hullámos szegélyt nézni :-)








2008/04/03

Vírusos garatgyulladás - mondta a doki néni. Még szerencse, hogy elvittem a lányt. Estére már felment a láza, ma 39,5-tel ébredt. De az éjszaka sokkal jobban telt, és bár volt pár köhögőroham, azért összességében tudtunk aludni valamennyit.
Most ájultan alszik a nappaliban, még ma nem evett, és gondolom nem is nagyon fog.

2008/04/02

Teljes mértékig meg vagyok róla győződve, hogy előző életemben embereket fojtottam meg. Másra gondolni sem tudok, csak valami ilyesmi miatt lehet ennyire terhelt a karmám a köhögéssel.

Krupp, na persze.
Mikor azt hinném, hogy végre kinőtte, mikor már titkos kis örömgondolatok járnak a fejemben, hogy hurrá, megúsztunk vagy három-négy olyan időjárást, amitől régen bekruppolt volna, de most nem, mikor kezdek úgy tekinteni a gyógyszerporlasztóra, és a Rectodelt kúpra, mint valami régi rossz emlék tárgyi bizonyítékára, akkor beüt a mennykő.

Emma éjjel olyan szinten bekruppolt, mint talán másfél éve nem. Tizenegytől háromig fulldoklott, köhögött, ugatott, öklendezett. Nyitott ablak, párásítás, gyógyszer, lófaszt lófüttyöt sem ért.
A móka ma reggel folytatódott, szinte folyamatosan köhög, az előbb a reggelijét is kihányta.
Az arcán meg vannak pattanva az erek az erőlködéstől, az egész arca vizenyősre van duzzadva.

Én meg nem bírom hallgatni, nem bírom nézni, hogy fulldoklik, nem bírom elviselni, hogy nem tudok segíteni rajta (most sem). Legszívesebben világgá futnék...