2004/10/27

szerelem
Bohó ifjú koromban mindig gúnyos mosolyra húzódott a szám mikor egy könyvben azt olvastam hogy egy pár soksok év után is úgy kívánja meg egymást mint egykoron, szerelmük hajnalán. Azt gondoltam nincs az a partner, akivel ne fúlna unalomba a szex. Reménykedtem hogy olyan férjem lesz, akivel legalább néhanapján jó...
Aztán ahogy teltek az évek, partnerek jöttek-mentek, volt sok hosszabb-rövidebb kapcsolatom már azon gondolkodtam hogy te jó ég, hogy fogom én megállni hogy ne csaljam meg a férjem?!

Itt van Jura, és minden eddigi elképzelésemet megcáfolja. A hűség nem kényszer, hanem valami egészen csodálatos új dimenzió. Olyan jó érzés elmerülni a csókjában, szomjasan kívánni, egyre szenvedélyesebben, mélyebben. Egészen felemelő érzés érezni ahogy megkíván egy pillanat alatt. Látom a szemén, a mozdulatain...
Szerencsés vagyok, nagyon...

2004/10/26

egermenedek
Vannak olyan pillanatok az ember eleteben, amit ha egy filmen latunk akkor úgy gondoljuk kissé erőltetett a dolog. Ilyen például ha az ember jóformán mindenórásan hajnali háromnegyed kettőkor egy egeret hajszol az előszobában a férjével és az anyjával.
Hát így peregnek napjaink, mint homokszemek...

2004/10/23

varakozas
Várakozás.
Az elmúlt éveim valahogy ennek a jegyében telnek Jurával. Néha úgy érzem mindig csak várok.
Amikor elkezdtünk találkozgatni vártam hogy üzenjen mikor is futunk össze. Valahogy mindig éreztem mikor fog jelentkezni, melyik napot fogja mondani.
Aztán pár év után komolyabbra fordult a dolog köztünk (mennyire banális megfogalmazása annak a robbanásnak ami akkor történt szinte hetek alatt) vártam rá hogy elszabaduljon "otthonról" hogy végre velem lehessen. Először volt szívet tépően rossz hogy nem én vagyok A Család egy férfi életében.
Hajnalban vártam hogy nyíljon a bejáratiajtó, és beosonjon friss péksütemény illatot sodorva magával, majd vártam ahogy csendben kapkodva ledobálja a ruháit, és becsússzon mellém a takaró alá, hogy átöleljen, rátapadhassak, köré fonódhassak, beszívhassam a bőre illatát. "Kicsi indám" -így hívott...
Aztán elment, mert dolgozni azt kell.
Egész nap vártam hogy végre délután legyen. Mikor már sejtettem hogy közeledik kiültem a konyhaablakba, és vártam hogy megjelenjen az a kék autó (azóta is ha meglátok egy olyat belecsavarodik a szívem a vágyakozásba), kiszálljon ő, bohókásan kapkodva, újság, táska, zakó, minden csúszik szét, mert ő már rohanna fel hozzám, de még annyi dolog van.
Aztán elment, mert "haza" kellett mennie, és én egyedül maradtam megint. Vártam a reggelt újra.
Aztán megtörtént a csoda, megfogant Emma. Egy hétig vártam a bizonyosság után hogy összeköltözhessünk végre. Életem egyik legfájóbb és legboldogabb hete volt az.
Aztán kilenc hónapig babát vártunk. Vártuk a válópert, vártuk az új munkahelyét, vártuk a költözést, a szülést.
Vártuk az esküvőt, hogy sóvárogtuk azt a napot...
Most újra gyermeket várunk, és én minden nap ugyanolyan örülten várom hogy hazajöjjön, várom a hétvégét hogy együtt lehessünk. Éjjel, amikor várom hogy végre elaludjak ilyesmiken gondolkodom. Ha Jura, akkor várakozás.

Valamelyik nap a heverő előtt ült amin feküdtem. Néztem őt, és észrevettem hogy a zoknija le van csúszva és meg van csavarodva a lábán. Hirtelen előntött a szerelem. Boldog vagyok vele. Egész életemben erre vártam. Rá vártam.

2004/10/22

csendelet hassal
Úgy tűnik végre befordultunk a célegyenesbe, tegnap elhagytam a nyákdugómat, és a méhszájam is szépen készülődik. Keményebb része a dolognak hogy rettenetesen görcsöl a hasam alja, és nem tudom Emmát megemelni... Szegénykém, még szerencse hogy már tud járni. Viszont ideje lenne legalább a kórházi csomagot bepakolni...

Házaséletünk újabb fordulópontjához érkezett. Szegény Jurám tegnap bevallotta hogy nem mer már hozzám közeledni, mert fél hogy valami bajt csinál. Kicsit meg van ijedve az orbitális méretű pocakomtól. Azt hiszem tegnap esett le neki, hogy nekünk lesz még egy gyerekünk. Eddig volt pocakom, állapotom, nyűgöm, vizsgálatok, még ultrahang is (mindegyiken ott volt), de az mind én voltam.
Meg is értem, nekem is nagyon nehezen esik le a dolog, pedig bennem növekszik, és nemsokára meg is születik...

2004/10/18

master yoda
Voltunk tegnap az építésznél, újabb egyeztető beszélgetésen. Szépen alakulnak a dolgok, nagyon jó kis ház lesz ez. Egyetlen "aprócska" probléma van velük. Nem képesek egy normális konyhát tervezni. Megértem én hogy aki gyümölcssalátán, babapiskótán, deiten (ünnepnapokon rendelt pizzán) él nehéz belegondolnia hogy milyen lehet egy konyha ahol főznek is, de azért ez túlzás.
A lány szabályos hisztériás rohamot kapott mikor megkértük hogy ugyan rajzoljunk már egy használható konyhát. Repkedtek a bazdmegek, ide-oda kattintgatott az egérrel, összevissza rajzolgatott, éppenhogy elkerült egy súlyosabb idegösszeomlást. Végül nem sikerült megértetni magunkat vele, abban maradtunk hogy mindannyian gondolkodunk még a problémán.
Mondjuk engem túlzottan nem érdekel hogy neki milyen fóbiája van a konyhákkal kapcsolatban (mert hogy van, méghozzá nagyon súlyos, az tiszta sor), én olyan konyhát szeretnék amilyet elképzeltünk. Ebből pedig nem engedünk szemernyit sem.

Pocakiván egyre nagyobb és nagyobb, most már keveset mozog, azok viszont jóval fájdalmasabbak mint eddig. A múlt szerdai UH 2800 grammra becsülte a pillanatnyi súlyát, a doki szerint még egy kilót simán felszedhet ha kivárja az idejét. Jajjjj...

2004/10/16

csalad
Ez a nap egyszerűen tökéletes. Pontosan ilyenről ábrándoztam kislánykoromban, mikor elképzeltem hogy hogy is telik egy nap egy normális, szerető családban.
A reggel egészen apró zökkenővel indult, Jura elhatározta hogy habos kakaóval ébreszt, viszont a tejszínhab keverés közben összeesett. Ő úgy gondolta hogy ez megpecsételi az egész napot, én viszont úgy gondoltam hogy ilyen apróság nem ronthat el egy nagy reményekkel teli szombatot. Amúgy is úgy gondolom az egészről, hogy nagyon kevés férj veszi a fáradtságot hogy ilyesmit kitalál (ti. habos kakaó), este megveszi a tejszínt hozzá, mégpedig nem flakonos habot, hanem olyat, amit saját két arany kezével ver fel.
nagyon finom volt így is, mert az ízén az állaga nem rontott cseppet sem.
Következett egy vidám reggeli, szintén az előző este beszerzett alapanyagokból.
Aztán Emmát leraktuk aludni, mi pedig elhevertünk. Én a vendégágyon (aludtam egy nagyot), Jura pedig előttem a szőnyegen, újságot olvasott.
Jura befejezte a komód összeszerelését, miközben Emma elmélyülten szerelt és porszívózott mellette. Én Iván és Emma ruháit pakolgattam, közben gyögyörködtem kis családomban.
Hancúr, közös ebédkészítés (sztrapacska), jóízű lakmározás következett. Majd Emma ismét aludni tért.
Odakint vígasztalanul esett az eső, mi pedig bebújtunk egy kád forró vízbe. Csend volt, csak az eső monoton kopogása hallatszott. Isteni volt összebújni, egymást simogatni a furdőszivaccsal, csodás, érzéki élmény (még Iván is mélyen aludt a pocakomban).
Emma akkor ébredt mikor éppen kimásztunk a kádból, igazán jól időzített. Hancúr, videózás, közös uzsizás következett. Gyorsan összepakoltunk, majd vidám fürdés, fektetés.
Most fél kilenc van, Emma alszik, előttünk az este, és azt kell gondoljam méltó befejezése lesz ennek a napnak bármi következzék is.

2004/10/15

apa es lanya
Pár hete fedeztem fel hogy Emmának van egy apró kis szeplője a derekán pont a popsija felett. Azon morfondíroztunk Jurával hogy micsoda őrületesen szexi lesz majd ez ha felnő. Remélem olyan férfit talál majd aki kellőképpen tud értékelni egy ilyen pirinyó kis szeplőt.
Ha lehet hinni a szakirodalomnak akkor olyan ferjet valaszt mint az apja. Akkor elégedett leszek. Talán tudunk olyan mintát adni neki hogy felnőve boldog családot tudjon alapítani, és megtalálja a helyét az életben.

Nem alszom jól mostanában. Nem csoda, egy ekkora görögdinnyével a hasamban... Éjszakánként furcsa dolgokon morfondírozom. Aztán ha elalszom mégfurcsábbakat álmodom. Most éjjel például azt hogy nagyon megbántottam Jurát (véletlenül felgyújtottam egy parkot ami az övé volt). Nagyon sokáig pedáloztam hogy végre újra összejöjjünk. Amikor ez megtörtént olyan földöntúli boldogság öntött el hogy elhatároztam neki ajándékozom a szüzességem. Buta álmok, olyan érzelmes hangulatba kerülök tőlük...

2004/10/12

oszi csendelet
Vég nélküli monológ megy a fejemben, agyblog. Aztán mire gép elé kerülök mind elillan. Pedig olyan jó lenne leírni mennyire szerelmes vagyok a férjembe, a lányomba, mik azok az apró történések, amiket nem szeretnék elfelejteni, le kéne írni, meg kéne örökíteni. Aztán nem teszem meg, elillan, és csak remélhetem hogy egyszer még eszembe fog jutni.

Néha csak nézem ezt a kicsi alakot, és nem hiszem el hogy létezik még egy ilyen csodálatos gyerek a világon. Olyan jó gyerek, hogy ilyen talán nincs is. Reggel békésen ücsörög a járókában amig magamhoz térek és összeszedem magam, felöltözöm. Addig ő olvasgat, csendben játszik. napközben is igen belátó, ha kimegyek a szobából mindig elmondom hova megyek, mit fogok csinálni, mikor jövök vissza, ő bólint egy nagyot, sarkon fordul, és megy játszani.
Valamelyik nap hisztérikus zokogásban törtem ki (utolsó hetes agyelborulás), ő nézett egy darabig, majd hozzám bújt, a nyakamba fúrta a fejét és megveregette a vállam.
Édes kicsi alak, milyen üres lenne az életem nélküle...