2008/01/30

Némaságom oka az oroszlánjelmez(ek).
Holnap befejezem, és akkor végre újra netfügghetek...
P.S.: lesznek képek :-)

2008/01/25

Vannak olyan napok, mikor remekül érzem magam a bőrömben.
Semmi különös nincs, csak úgy rendben van körülöttem a világ, és a világban benne csücsülök a helyemen.
Pedig akár nyavajoghatnék is, mert éjszaka Emmához mászkáltam, és reggel úgy érbredtem, hogy nyaktól fölfelé a jobb oldalam megbetegedett. A jobb fülem, a jobb orrom, a torkom jobb oldala.
Most már csak nátha, és olyan fázós fáradtság ül rajtam.
De valahogy mégsem zavar, mert nem ez érdekel, hanem hogy a dolgok olyan jók.

Tegnap pedig Mónika fektetett, és amikor hazaértünk, nagyon megdicsérte a gyerekeket, hogy Emma azonnal elaludt, Iván még olvasgatott, majd ő is elszunnyadt.
A bölcsiben is azt mondták, hogy egyértleműen nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb lett a kis pernahajderünk.
Az oroszlánjelmezhez szükséges kellékek beszerezve, és akár parázhatnék is, hogy soha nem varrtam, és jaj hogy csinálom meg, de mégis azt gondolom, hogy remekül fog sikerülni.

Jó ez így, és annyira jó lenne, ha ezek a napok lennének többségben!

2008/01/24

Mindenki tesz be hisztivideót a gyerekeiről, hát megfogadtam, hogy én is :-)
(Most már kamera is van hozzá.)
Bár az enyémek klasszikus értelemben véve nem szoktak hisztizni. Inkább bekattannak, és olyankor fel s alá rohangásznak visítozva.
A Pohly család egyszer tanúja is volt ennek, legnagyobb sajnálatomra, mert pont azt akartam nekik demonstrálni, hogy mennyivel sokkal jobb lesz majd akkor, ha nagyobban lesznek az ikrek.
Mert naaagy, okóóós gyerekek már nem viszik a sírba (olyan gyakran) a szüleiket.
Sajnos aznap pont nem működött a demó üzemmód a srácokon...

Ma reggel Emma rámutatott az ovi udvarára, és azt mondta az apjának:
"Látod apa, itt szoktunk anyával játszani ovi után!"
Ilyenkor annyira megdöbbenek mindig, hogy mennyire könnyű örömet szerezni nekik. Mondjuk már tegnap este is arra gondoltam, hogy be kéne szervezni egy másik anyukát is, hogy ő is hozza ki a gyereket hazaindulás előtt.
A süvítő jeges szelet majd valahogy elhallgatom, helyette inkább a gyerekek örömére koncentrálok a meggyőzés során :-)

2008/01/23

Kezd működni
Öcsike öt perccel kilenc előtt, olvasgatás közben elfeküdt, és azt mondta fáradt.
Igaz ma nagyon szuszóka napjuk van, de az is igaz, hogy bár megvolt a félórás játszóterezés este, utána fekvésig visítva rohangásztak.
Ehhez képest kezd beindulni a megszokás, este szépen lefeküdtek, énekeltünk, csókokat váltottunk, ésss... én mentem House-t nézni.
Apa pedig szépen levezényelte az altatást. Nyikk nem hallatszott, hamar és könnyen elaludtak...
Jaésmég

Tegnap annyira vicces volt. Fél ötkor még kimentünk kicsit az ovi udvarára játszani a gyerekekkel, egészen sötétedésig (ötig) csúszdáztak. Remek idő volt, az égen foszlányokban felhők.
Aztán az utcánkba befordulva csöpögni kezdett az eső. Mire a kapuhoz értünk, zuhogott és nagyon fújt a szél.
Persze bőrig áztam, mire kinyitottam a kaput, de azért mégsem bántam meg. Mert az eső olyan igazi tavaszi zápor volt, határozottan édeskés tavaszillattal. Az állaga meg kifejezetten londoni volt. Imádtam!

Altatás
Tegnap este Jura vállalta magára az altatás hálátlan feladatát (minekutánna jó korán hazacsaltam egy nagy kondér tejberízzsel).
Háromnegyed órás szintidőt állított be, ami igazán remek.
Utóbb azon borongott, hogy nem szereti, hogy a gyerekek azzal alszanak el, hogy ő haragszik rájuk. És akkor én rávilágítottam a tutira. Márminthogy bakker egyszerűen nem kell rájuk megharagudni.
Hát nem világos, mint Kolombusz tojása?

Az a legnagyobb vicc, hogy működik! Rá kell állítani az agyamat, és működik. Na persze nem én tojtam a spanyol viaszt, Marika segített nekem ebben.
Marika a mi megmentők lett sokadszorra már (hát nem furcsa, hogy az én életemben a Marikák valahogy mindig ilyen szerepbe kerülnek?).
Marika az öcsi gondozónénije a bölcsiben. Tizensok évig a főfő gyakorlati bölcsiben volt vezető. Ő aztán mindent tud a gyerekekről, egy éves kortól iskoláig.
Eddig még bármit tanácsolt, az mind bejött, ha Emmával van gondom, azt is tőle kérdezem meg.

Szóval Marika azt mondta, hogy a gyerekek (egész pontosan Iván) azért csinálják ezt a cirkuszt, mert kíváncsiak a tűrőképességünk határára, és arra, hogy a frissen felfedezett saját Én-jükkel mit tudnak elérni, hogyan tudnak hatni rám (a környezetükre persze, de az anya mindig kéznél van a kísérletezésre).
És meglepő módon nem attól nyugszanak meg, ha elérik a céljukat (kiborítanak, akkor alszanak el, amikor ők akarnak), hanem atól, ha egy bizonyos határon túl nem engedjük őket. Ekkor megbizonyosodnak arról, hogy bár hatással vannak ránk, de mégis van egy biztos pont, ahonnan netovább.
Ez pedig növeli a biztonságérzetüket, és a belénk vetett bizalmukat.

Ekkor értettem meg, hogy hogy tényleg nem kell rá haragudni, bárhogy is próbálkozik, hanem egyszerűen meg kell húzni a határt mindannyiunk lelki békéje miatt.
Persze könnyű most, London után, frissen kipihenve, és majd kiderül hogyan muzsikálok hetek múlva, de ez most megy, működik, és ez sikerélmény mindannyiunknak.
Szösszenetek

Hurrá, kivasalták az utcánkat! Kevésbé hurrá, hogy csak az utca feléig. A másik irányban még simán megrendezhető a Somogybabodi offroad verseny...

Bevásárlólista, bevásárlólista, bevásárlólista!
Százszor és ezerszer megfogadom, hogy felírom, mit kell venni. Aztán mégsem, és persze a legfontosabbat nem veszem meg.
Visszamenni meg lusta vagyok, még a kivasalt utcán is. Hja kérem, az otthon körmét reszelgető háziasszony sirámai...

Olvasónapló
Nyitni kéne egy ilyen blogot, csak a magam örömére. Azért Asimov elképesztő, de komolyan. Kiolvastam az Encyclopedia Galactica első kötetét, majdnem egy szusszra (600 oldal).
Most a második kötet 400. oldalánál tartok, és egyszerűen nem bírom letenni. Hajnali egykor úgy kell rákényszerítenem magam, hogy most már aludni kell, de addigra tövig rágtam izgalmamban a körmeimet...

Na és persze ma reggel elaludtunk mindannyian. Ébren voltam időben, de képtelen voltam felkelni. A gyerekeket nem győztem éberré csókolni. Mondjuk igazság szerint ezt nagyon szeretem. Büntetlenül csókolgathatom és szagolgathatom őket. Aztán persze felébrednek, és vége az élvezkedésnek :-)

2008/01/22

Megújult erővel, megacélozott szívvel és idegekkel vágtam bele az esti fektetés körül kialakult káosz rendbetételének.
Az új menetrend a következő:
- nyolckor legkésőbb pizsibe öltözés, rituális tv kikapcsolás (ha még be van kapcsolva a bebe)
- fél kilenckor legkésőbb felmenetel
- kilencig közös olvasgatás a mi ágyunkban
- kilenckor pisilés, saját ágyba vonulás
- közös éneklés, nyálas csókparty
- alvás...

Öööö na ez utóbbi terén még vannak hiányosságok, de azért javult a helyzet két nap alatt is.
A trükk az, hogy öcsiről nem vagyok hajlandó tudomást venni, bárhogy visítozik, ugrál, vihorászik is.
Emma nagyon jófej, mert csendben fekszik, és nem reagál öcsi hülyeségeire (pedig ez nehéz ám), szóval le a kalappal előtte.
Tegnapelőtt másfél órás menet volt, tegnap már csak egy órás.

2008/01/21

Köveket kérjük előkészíteni

Eredetileg odi kommentjére akartam válaszolni, amit a londonos posztomra írt.
De inkább ide írom, mert van simán egy kommentnyi mondanivalóm a témáról. Nem angyal-szelídségű anyaság fog csöpögni a szavamból, úgyhogy mókusokat, köveket bekészíteni.
Nyilván szeretem a gyerekeimet, ezt mindenki tudja, erre nem is pazarolnék több szót, ez egyszerűen evidencia.

De.
Az utóbbi időben meglehetősen elviselhetetlenek voltak (mint ahogy az lentebb olvasható is), és úgy láttam, ebből a körből egyedül, helyből már nem tudok kiszabadulni. A türelmem elfogyott, és mindinkább szuicid gondolatok jártak a fejemben (hogy egyéb más gondolatokról ne is beszéljünk, amik a Btk. sok paragrafusában foglaltakat kimerítenék).
Így aztán kapóra jött London.

Eleinte rémes lelkifurkám volt, mert anyura hagyom őket. Nem azért, mert nekik rossz anyuval lenni, hanem mert nekem rossz vele lenni. (Ez egy hülye anyai agykapcsolat, hogy akivel nekem rossz, azzal a gyerekeimnek is rossz. Ez nem igaz - szerencsére.)
Egészen indulásig rossz érzéseim voltak ezzel kapcsolatban, de aztán mikor anyu megjött, és a gyerekek kitörő örömmel fogadták, megnyugodtam. Láttam azt, ami józan ésszel eddig is nyilvánvaló volt, szeretnek a mamával lenni.
Jókedvvel maradtak vele. Talán nem is képzelgés, ha azt gondolom, ők is örültek, hogy elmegyek, egy idióta, idegzsába anya nem szórakoztató. Nagyi sokkal inkább, aki körbe-körbe kinyalja a popijukat.

A gyerekek kiválóan érezték magukat ez alatt a hat nap alatt, a hazaérkezésünk is csak annyiban érdekelte őket, hogy mennyi és milyen ajándékot viszünk. Mama erre a hat napra felszívta magát, és szupernagyi volt.

Én is kiválóan éreztem magam nélkülük, és a szívem mélyére nézve állíthatom, cseppet sem hiányoztak. Naponta kétszer beszéltünk telefonon, mindig csupa vidámság volt a hangjuk. Este nem hiányzott az őrült téboly, ami otthon szokott lenni, jó volt úgy aludni, hogy nem kellett fél füllel a gyerekszobába hallgatózni, reggel magamtól ébredni, úgy enni, ahogy, amit és ahol kedvem tartotta.
Lehet, hogy ha betegek, vagy rosszkedvűek lettek volna, ha szomorúak, amikor beszélünk telefonon, akkor hiányoztak volna.

Ehelyett szabadságra mentünk egymástól hat napra, és én nem bosszantottam magam azzal, hogy emiatt őrlődjem.
A repülőn hazafelé már nagyon hiányoztak, a kocsiban pedig legszívesebben a sofőr lábára léptem volna, hogy tapossa már azt a gázt kicsit erőteljesebben.
Itthon volt nagy öröm, rengeteg ajándék (na persze, a kindercsokinak örültek a legjobban :-), nagy vihorászás, csókolózás, hancúrozás, ölelkezés.
A türelmem pedig újra a régi, a raktárak feltöltve, az idegeim kisímulva, megstoppolva, várják az újabb bevetést.

Nyilván vannak olyan anyák, akiknek erre nincs szükségük, lényükből fakad a jóság, a türelem. Én nem ilyen vagyok, nekem muszáj legalább félévente (ha nem gyakrabban) kicsit elmennem regenerálódni.
Úgy látom a gyerekek nem lettek lelkisérültek ettől a pár naptól, viszont élvezik, hogy az anyukájuk végre újra jól érzi magát a bőrében.
Azért az vicces, hogy két nappal azután, hogy jól betojtunk leszállás közben, egy gép tényleg odacsapta magát.

2008/01/15

London - a világ köldöke

Reggel minden simán ment, szépen kiértünk a repülőtérre, hipphopp becsekkoltunk, simán felszálltunk. Aztán az én órám pontosan két és fél óra múlva jelzett, hogy akkor most kell Londonba érnünk. De nem értünk, azt hittem csak tévedek, mert nem volt nálunk óra. Egyre kényelmetlenebb lett már az ülés, untam magam nagyon, még Jurát bosszantani is untam, pedig az máskülönben kedves elfoglaltságom nekem.

Aztán végre elhangzott a "cabin crew ten minutes for landing" ereszkedés, fékszárnyak ki, döcögés, rázkódás. Akárcsak a mi utcánk - néztünk össze Jurával.
Aztán fékszárnyak be, pilóta gázra lép. Ahhhh bakker Heathrow, itt mindig a magyar gép az utolsó.
Sokára megint fékszárnyak ki, zötyögés, rázkódás himbálódzás. Meredek ereszkedés, gyorsan megyünk még mindig, szinte stuccoljuk a házak tetejét, a gép billeg, rázkódik, a szárnya egyre jobban kileng.
Aztán tuchdown, pattogunk a leszállópályán, mint valami idétlen pingponglabda.
Hát home sweet home, az eső zuhog, a szél inkább orkán, a pilóta leizzadhatott.

Még gurulunk, mikor egy csomó utas felpattan, és kezd öltözködni. Rájuk szólnak, de persze semmi. Harsog a hangszóróból a "sit down please", de persze ezek magyarok, még ennyire sem beszélnek angolul, vagy csak nem érdekli őket, ők rohanni akarnak a kijárathoz, mintha ezzel előbb érkeznének meg. Végül kicsattog a sztyuárd, és leülteti őket. Én szégyellem magam helyettük.
Persze kiderül, hogy jól jelzett a kis órám, fél órával többet voltunk fent, mint a menetidő.
Jura elkésik, jajaj siessünk, még szerencse, hogy ismerjük a járást, nem kell keresgélni, futás a Heathrow Express, Paddington, taxi, dugó, hotel.

Felpattintjuk a cuccot, és már megyünk is le.
Jura jobbra, én balra.
Sok sok bolt, az árleszállításoknak lassan vége, a gyerekruhák már mind elkeltek.
Vannak viszont felnőtt cuccok. Így aztán hogy, hogy nem, magamnak vásárolok be.
A szokásos útvonalon megyek, elámulok, hogy fél év alatt is mennyi minden változott.

Szóval lett sok szép új ruhám, a pénztárcám meg vékonyabb valamivel. Az angolom egyre magabiztosabb, sokkal több mindent megértek, sokkal jobban meg tudom értetni magam.
A legbonyolultabb mondat azért mégiscsak az, hogy "elnézést, van ebből a nadrágból nyolcas méret?" Azért ezért még nem adnak nyelvvizsga papirt :-)))

Az Oxford leges-legtávolabbi pontján hív Jura, hogy végeztek.
Az eső szakad. Hát jó, induljuk el egymás felé (addigra legaloppoztam az Oxford Circus-re).
Na persze bőrig áztam.
Felpattintjuk a cuccot a szobába, Jura csak ámul-bámul, milyen szépeket vettem, és ó de jól áll, és az is mennyire klassz, és hű és há, milyen szuper, hogy végre magamnak is vásároltam.

Kiugrunk egy kávéra, meg a Boots-ba, és tök jó, hogy a kontaktlencse folyadék és a fogkrém pontosan ugyanazon a polcon található, mint tavaly és tavalyelőtt is, így nem kell keresgélni.
A szálloda melletti kávézóban az eladólány magyarul szól hozzánk, na persze, kicsi a világ és magyarok mindenhol vannak.

Most Jura üzleti vacsorázik, én meg csak molyolok itt a gép előtt.
Holnap még egy egész napom van egyedül, de vásárolni már nincs kedvem (te jó ég, hívjátok a mentőket!). Azt hiszem felülök egy hopp on hopp of-ra, és csak megyek körbe-körbe, és nézem a várost.
Este Jura már szabad lesz, soha jobb alkalmat egy csavargásra a Soho-ban.

2008/01/14

Párbeszéd a hátsó ülésen hazafelé a kocsiban

E: Öcsike, jó volt a bölcsiben?
I: Igeeeeeen!
E: Most mond azt, Emma, jó volt az oviban?
I: Igeeeeeen!
Ma délelőtti párbeszéd köztem, és a sarki kifőzdés lány között.

Én: Szia! Kérek egy hot dog-ot.
Eladó: Ok, máris csinálom!
Én: Ó várj csak, inkább kérek eeeegy... hot dog-ot.
Eladó: ???
Én: Ööö bocsi, vagyis inkább egy hamburgert...

Kicsit zilált vagyok...

2008/01/13

Itt jártak ma délután szívünknek oly kedves sorstársaink. Emma és Iván bemutatták, hogy mi vár rájuk, 3-4 év múlva. Fel s alá rohangásztak sikítozva, ordítva, szinte egy pillanatra sem nyugodtak le. Mondjuk végig jófejek voltak. Emma eléggé féltékeny volt a babákra, ha az ölemben volt az egyik, könnyben úszó szemmel nézett rám.
De összességében nagyon klassz délután volt, sokat ilyet, méég :-)
Amikor egy picit meginognék, hogy milyen klassz dolog is egy puha, jó illatú kis csecsemő, aki az enyém, aki növekszik bennem, és világra jön, mikor úgy istenigazából megvágynék egy harmadikat, akkor nagy szerencsére a gyerekeim ráébresztenek, hogy dehogy kell ez nekem!
Akkor csokiszószt csöpögtetnek a kutya fejére, akkor fel-le rohangálnak a lépcsőn, akkor tönkreteszik (megszerelik) a porszívót, a fúrót, a növényspriccelőt, és ha ez még mind nem lenne elég (márpedig ez még nálam belefér), akkor olyan elviselhetetlenül pimaszak, kötekedők, verekedősek, hisztizősek, szófogadatlanok, hogy csomókban hullik és őszül a hajam egyszerre.
És akkor mondjuk még mindig csak délelőtt tíz van.
Szóval ilyenkor arra gondolok, hogy jó ez így nekem, elég a két gyerek, szépek, okosak, nagyszerűek, és néha tényleg egészen elbűvölőek tudnak lenni.

2008/01/12

A jó ég áldja meg a BBC-t, amiért reggelente a legjobb gyerekműsorokat adja, hovatovább hétvégén is pontosan ugyanazok mennek, ugyanakkor.
Twinees, Balamory, Big cook little cook, stb...
Végre olyan gyerekműsorok, amitől nem ráz ki a hideg...

2008/01/11

Jura megtáltosodott. Minden este hazaér fektetésre. Ha fürdetésre nem is, de az nem vészes, az jó, azt szeretem, főleg hogy Emma egyedül zuhanyzik már.
De fektetésre mindig hazaér, legkésőbb fél kilencre.
És ez nagyon nagyon nagy jófejség, tekintettel az elmúlt hetekben kialakult harci helyzetre. Iván teljesen kifordult önmagából, és főleg velem viselkedik katasztofálisan. Sok év óta először érzem úgy, hogy ez a helyzet kezd túlnőni rajtam, kicsúszott az irányítás a kezemből.
Jura pedig, mint egy igazi hős minden este belovagol, és megmeni Ivánt attól, hogy saját szülőanyja kezei között lelje rút végét.
Ezért jó két szülő. Mikor az egyik végképp elvérzik a csatamezőn, akkor vonul hadba a másik, lengő zászlókkal, harsány trombitaszóval.
És akkor az egyik (esetünkben én) felcsévézi kiomlott beleit, cafatokra tépett idegeit, és lábát húzva elvánszorog regenerálódni.

Na igen, ma valahogy nem a magasztos anyai érzések tolulnak fel bennem.
Vágom a centit Londonig.

2008/01/10

Dilemma


A négy és fél évesek néha komoly döntési helyzetkbe kerülnek. Esetünkben három pár új zokni közül kellett kiválasztani, hogy melyiket vegye fel éjszakára.
Hosszas vajúdás után felhúzta az egyiket, majd a másik kettővel nyugovóra tért. Az ágyában a macijával együtt párnára fektette, majd betakargatta őket. Utolsó erejével még ezt motyogta:
"Jó éjt maci, jó éjt zokni, jó éjt másik zokni!"

2008/01/08


Voltunk szombaton bébilátogatóban a kórházban. Zsuzsi annál a dokinál szült, akinél én, és abban az ágyban feküdt, ahol én Ivánnal. Nagyon furi volt odamenni "csak" látogatóba.
Gréti viszont gyönyörűséges, és a mamája is szuperül nézett ki, mintha nem is pár napja szült volna.
Engedélyével megmutatom ország-világnak a kis jövevényt.

2008/01/06

Kaptam egy labdát, amit ezúton is köszönök, mert már régóta morfondírozom valami hasonlón, így most megpróbálom szavakba, mondatokba formálni.

Kedvenc könyvem, hááááát, az van, hogy a Harry Potter sorozat. Minden kötetét olvastam öt-hatszor. Olyan ez nekem, mint egy agyrágógumi. Elolvasok néhány egyéb könyvet, majd lazításként újra végig a HP teljes sorozatot.
De úgy általában a könyvekkel pont úgy vagyok, mint Anetta. Vannak nagy emlékezetesek, pillanatnyi kedvencek. A könyvek szerves részei az életemnek.
Kislánykoromban Jane Eyre nekem is nagy kedvencem volt, aztán Elfújta a szél, na persze :-) Anyegin nagy hatással volt rám nyolcadikban. Gimiben jött Mester és Margarita, azt sokszor-sokszor elolvastam. Kicsit később a Szigeti veszedelem. Ki hinné, gyönyörű szerelmi történet van beleszőve.
Az elmúlt év nagy élményei kétségkívül Háy János könyvei, Márquez, Asimovot most fedeztem fel, az Encyclopedia Galactica második kötetének közepén járok, letehetetlen.
Kis kitérőt tettem most Biff evangéliumával, amitől egészen megszerettem Jézust. Annak ellenére, hogy egy remek humoru könyv, mélyen megrázó, megindító.

A filmek egészen mások. Vannak nagyon emlékezetesek, mint pl. a Zongoralecke, vagy a Hetedik pecsét, Berlin fölött az ég, Vándorló palota, de vannak olyan kedvencek, amik mint könyvben a HP, százszor is megnézek, megunhatatlanok, pár éve az Oscar (Stallone-val) volt ilyen (ezúton is kérem minden olvasómat, hogy ha meglátja ezt a filmet dvd-n, vegye meg nekem gondolkodás nélkül :-), na és a Doktor Szöszi. Hát igen, azon a filmen sokadjára is képes vagyok zokogva röhögni, és egy zilált idegzetű anyának mi másra is lehetne szüksége?!
Sorozatokból House egyértelműen, magasan. Olyannyira, hogy második helyezett nincs is, inkább csak harmadik, az pedig a feleségek ofkorsz.

(Na és van egy különdíjasom is, a Tigris és sárkány. Azt a filmet egyszer egy hónapon keresztül minden este megnéztük a haverokkal. Beszívtunk, elterültünk a kanapén, és megnéztük ezt a filmet. Olyan mély hatással volt rám, hogy az egész filmből csak arra emlékszem, hogy össze-vissza röpködnek benne :-) Régóta tervezem megnézni tudatmódosító szer hatása nélkül is.)

Zenében Simply Red.

A világ legjobb pasija (természetesen Jura után) a tíz évvel ezelőtti Sean Connery és a mostani Robbie Williams.

Kaja? Pont egy anorexiást kérdeztek? Ha lenne egy tabletta, ami fedezné a napi energia és mindenféle bevitelt, nekem az lenne a legmegfelelőbb. Az étkezés számomra hétköznapi szinten letudni való nyűg és macera.
Elmenni a kedvessel egy igazán jó étterembe, és megadni a módját? Úgy igen! Abban az esetben sztéééék minden mennyiségben, félig átsütve, borsmártással. Vagy bármi más csípős, pikáns, érdekes. Thai cuccok is jöhetnek!
(Sütemények, csokik kíméljenek, egy cukrászda számomra undorodós, öklendezős kín, tíz perc után bármit bevallok, csak szabaduljak!)

Hobbi... Mikor mi. Most éppen üvegmatrica festés, régebben keresztszemes hímzés, még régebben a pasizás. Bár a mindenkori főhobbi az az olvasás. Mostanában havonta 3-4 könyvet biztosan elolvasok.

A végére megtoldanám eggyel.
Kedvenc hely teljesen egyértelműen London. Mondjuk novemberben, mert mint az Utas és holdvilág óta jól tudjuk, a november Londonban nem hónap, hanem egy lélekállapot.

Kizárt, hogy valaki eljusson ennek a posztnak a végére, de ha mégis, akkor fogadja őszinte csodálatomat!
Muzsika kénytelen lesz, mert neki dobom tovább a labdát!
Nahát arról nem is beszélve, hogy a tetőről lezúduló jégenk rémes hangja van...
Kiegészítenék
Van sokkal rosszabb is a tükörjégnél. Az ónoseső százszor nagyobb kibaszás, főleg ha egész nap esik. Az valahogy jobban csúszik, mint a sima jég.
A tizenméteres tujáinkat szétdöntötte, a fák szinte nyögnek, Jura beleszállt a kapuba a kocsival, mert nem tudott megállni.
Nyarat! Nyarat akarok!
Vajon fideszék felvennék a szavazós listájukra? A sok idióta kérdés között végre lenne egy igazán lényeges is.
Valahogy így képzelném el:
"Akarja-e Ön, hogy holnaptól nyár legyen (de minimum 15 fok májusig)?
IGEN NEM (nemigen, nemtom, stb) "
No persze eredménye ugyanúgy nem lenne, de legalább ezt a kérdést mindenki el tudja dönteni egymaga is.

2008/01/04

És mééég, és méééég jóhírek

Megszületett Zsuzsi babája, aki gyönyörű és egészséges.

Férjhez megy Melinda. A vőlegénye egy igazán szeretnivaló rendes srác.

Úgydeúgy örülök nekik.
Szösszenetek

A 4,5 éves lányom, és a 43 éves férjem hajszálra megegyező módszerrel túrják fel a szekrényüket, hogy végül az eredetileg is legfelül lévő ruhát válasszák ki. A szekrényben maradó káosz teljesen egyforma.

Tegnap este Emma azzal lepett meg, hogy sikítófrászt kapott egy póktól. Nem értem, sosem félt tőle, sem senki más a családból. Kérdezgettem, hogy miért fél tőle (mert megcsípi), ki fél még tőle, honnan tanulta ezt, de nem adott érdemi választ. Amikor elmeséltem neki, hogy kiskorában volt egy pókja, aki a lépcsőkorláton lakott, és akit minden alvás után első dolga volt megnézni, hogy jól van-e, csak hitetlenkedve pislogott (kb úgy mint mikor a fényképeken lévő kövérkés hörcsögképű kisbabáról azt állítom, hogy az ő).
Ez szösszenetnek indult, de aztán egy önálló poszt lett belőle.

Iván három éves koráig úgy aludt el, hogy lefektettük, kapott egy puszit, majd otthagytuk a szobájában. Tíz perc múlva vígan durmolt.
Most minimum fél órás vihogva rohangálós sóműsort ad le, a kétségbeesés és szájhabzós őrjöngés végső pontjára taszítva ezzel engem.
Hacsak nem fekszik be mellé az apja, aki persze akár netezhet is a notebookon, Iván vidáman elszunnyad. Na persze ez velem nem működik.
Mivel Emmát így is altatni kell esténként, és persze egy helységben nem alszanak el (kukiii!, pukiii!, neeem, te vagy a kuki!, te meg a pukiiii! - vihogás -anyaaa, az öcsi nem hagy aludni! Anya, kukiiii!, Pukiiiii! - vihogás, stb), két ember szükséges az altatásukhoz. Legalábbis az ünnepek alatt szépen meg is szokták ezt.

Mondtam Jurának, hogy ha már mindenáron szopatni akar, akkor ezt tegye úgy, hogy én is élvezzem, tehát a gyerekeket hagyjuk ki ebből a körből. Így nem tudom őket egyedül elaltani.
Márpedig ő minden nap segíteni fog, hazaér fektetésre - hangzott a szép válasz egyből. Zilált sikoly szerű kacagás hagyta el ajakim, majd a szemébe mondtam a nyilvánvaló tényt: hazudik.
De nem, de igen, de nem, de igen, de nem... Jjjjjjó, akkor beszéljenek a tettek.
Tegnap f11-re ért haza és ma sem várható 9 előtt.

Így megkezdtem a két gyerek egyedül elalvására való trenírozást (nemán az én hímtagommal verdessék mások a csalánt, még akkor se, ha az a "más" a tulajdon férjem).
Tegnap este előszedtem a sufniból a kötélidegeket, a legszebb türelmemet és a tartalék angyali anyaságomat, majd nekiláttam a cselendzsnek.
Mintegy háromnegyed óra tömény pokol után el is aludtak mindketten édesen szuszogva. Nekem csendben megőszült még két tucat hajszálam a festék alatt.

Jura hazafelé felhívott a kocsiból, és kifejtette, hogy jót tenne nekem egy főiskola, hogy a vizsgázásokkal rutint szerezzek az életben rám váró éles helyzetekben való megfelelésben.
Igazán nem akartam veszekedni vele, ezért csendesen arra kértem, hogy tegyük le a telefont, mert olvasni szeretnék.

Ivánduma


Mama fekteti őket, ám a lárma csak nem akar szűnni fentről. Egy idő után megelégeltem, és felviharzottam rendet tenni.
Mama kissé ziláltan ül Iván ágya szélén, és panaszkodik. Nem akar aludni, rohangál, vihog.
Na akkor rádörrenek szigorúan - mondom én, majd öcsihez fordulok, és őrmestereket megszégyenítő tónusban nyitok.

- Azonnal tessék aludni, késő van!
- NEM!!! - jön a határozott válasz csípőből.
- Mi a fenét képzelsz te magadról kisfiam?!
- AZT!!! - csattan a válasz azonnal.

Nem bírtam tovább tartani a szigort, lerogytam a földre, és negyed óráig vinnyogtam a röhögéstől.
Tegnap délután ültem először kocsiba a Nagy Karácsony Utáni Havazás óta, és áldottam a jó eszemet, hogy azért úgy kétnaponta járattam egy órácskát a motort, hiába nem mentem vele sehova.
Így aztán néhány sértődött hörrenés után be is indult nagy kelletlenül.
Az ablaka viszont befagyott, se tőlem, se hozzád, cseszhetem a tolatást (nem röhögni, 8 éve vezetek, de még mindig nem tudok tükörből tolatni, csak úgy ha kihajolok a lehúzott ablakon).
Ma reggel viszont én vittem a gyerekeket ovibölcsibe, így kiforrott véleményem van a helyzetről:
1, hóban csak addig jópofa vezetni, amíg a kertben ropog az ember. Az utcán már nem mókás
2, jégen mégkevésbé jópofa vezetni, sem a kertben, sem az utcán nem buli
3, színjég emelkedőn megállni botorság (ennél nagyobb botorság már csak az, ha csak egy kicsit állunk meg, hogy nézzük a Szent Kukásautót és a kukásbácsikat)
4, az ember tanuljon meg tükörből tolatni
5, a lom a szemétbányában lakjon, a kocsi meg a garázsban (legalábbis télen mindenféleképpen)
6, bármennyire is feszengek benne, azért néha sokkal hasznosabb a tank, mint a punyó.
7, pontosan ennyi elég is a télből, részemről hétfőtől jöhet a tavasz

2008/01/03

Azt meg majdnem el is felejtettem írni, hogy a kedélyállapotomban komoly javulást idéz elő a tény, hogy hosszabbodnak a nappalok.
Négy óra, és még világos van. Hogy ez mekkora királyság!
Na itten van az Újév. Igen kiválóan indul, biztos vagyok benne, hogy ez az év is legalább olyan jó lesz, mint a tavalyi.
Elgondolkodtam egy besztofkétezerhét poszton, de aztán úgy gondoltam, lusta vagyok utánagondolni.
A múlt év besztof volt caklipakli, néhány mostanra feledésbe merült nyűgével együtt is.
Ez az év amilyen kiválóan indul, olyan remekül folytatódik majd alig több, mint egy hét múlva, hiszen megyünk Londonba.

A Szilveszter punnyadt volt, nem volt kedvünk muszáj-bulizni, ezért itthon teszteltük a tv műsor kínálatot. Egy biztos, úgy ötven csatornából hetvenhét féle nézhetetlen szar áradt, így én olvastam, Jura el-elszunyókált két csatornaváltás között.
Igaz az is, hogy én egy remek könyvet olvastam (Biff evangéliuma), és előző este kitársasoztuk magunkat mzs-nél, éppan csak nem aznap volt Sziveszter és nem koccintottunk éjfélkor, egyébként tökéletes szilveszterezés lett volna.

Ja, és az újévi fogadalom. Én sosem szoktam, de most mégis. Megfogadtam, hogy idén minden minden vackot kidobok, mindent, ami elromlott, eltört, nem tetszik, nem használom, vagy nem fogom használni. Nem túrok fel mindent ezért, de ha a kezembe akad egy ilyen, kíméletlenül megy a kukába.