Mára elszállt belőlem minden izgulás, csak a nagy öröm maradt. Persze nem is volt időm rá, délelőtt fodrász, sminkes, utána pedig usgyi anyuékhoz, készülődni. Emma példásan viselkedett egész nap. Semmi probléma sem volt vele, sőt, még kakilt is mielőtt átöltöztettük volna az ünneplőruhájába.
Az egész szertartás alatt szinte transzban voltam, így aztán jóformán semmire sem emlékszem. Az anyakönyvezető egy tündér volt, egészen személyes hangot ütött meg, elmesélt, hogy ő akkor találkozott velünk először, mikor az Emmát vártuk (nála tettük az apasági nyilatkozatot).
Az ebéd jó volt, jókat beszélgettünk, de sokkal inkább emlékeztetett egy baráti összejövetelre, mint egy esküvői ebédre. Persze kevesen is voltunk hozzá...
Végül hazajöttünk, és megtartottuk a nászéjszakát... Emma anyunál aludt, így cincoghattunk egész éjjel. Felkapcsolt villanynál szerelmeskedtünk a saját ágyunkban, és tévéztünk is szintén ott (azaz DVD-ztünk). Élveztük hogy nem kell suttogni, hangtalanul osonni, és sötétben tapogatózni.
Egész nap nem esett az eső szerencsére, de a nap sem bújt elő. Azaz...
Amikor a házasságkötő terem előtt kiszálltam a taxiból, épphogycsak elrendeztem a ruhámat, mikor Jura kilépett onnan. Azt a pillanatot sosem fogom elfelejteni... Szívfájdítóan jóképű volt, úgy éreztem, kisüt a nap, és az arany színű nyakkendője felragyog a napsütésben. Jura szerint egyáltalán nem sütött ki akkor a nap, ugyanolyan felhős-borús volt mint addig s azután egész nap.
Nem tudom. Talán csak a lelkemben ragyogott a napsütés, amikor megláttam. De amíg élek így fogok emlékezni erre a pillanatra.