2014/01/29

Ti akartátok!


Ilyen az, amikor a kiugrott könyökű gyerek rossz dokihoz kerül elsőre. Aztán másodikra jó dokihoz, de addigra a tíz perces művelet négy és fél órára nyúlik, és két napra gipszben végzi az alany. Nem, nem akarom elmesélni, mennyire megalázó, felháborító és embertelen élményt nyújtott nekünk tegnap egy doki Vácon, mert a gondolatra is epe gyűlik a torkomba. Pedig mindenki más (nem kevés) ott dolgozó szokásosan nagyon kedves, emberséges és szakmailag topon lévő volt. Az az egy pedig szarjon sünt naphosszat, és kívánom neki, hogy a fájdalmát nyilvánítsák hisztinek...
De azért az rendes volt Milostól, hogy ezzel a kis viccel megvárta a vizsgaidőszak végét...

2014/01/27

Az a poszt, ahol megpróbálom felvenni a fonalat...

Tüntetéseket vizionálok az ablakom alá, a blog folytatását követelők vadul kántálják, hogy MAG-ZAT-VÍZ, MAG-ZAT-VÍZ, és meg kell hajolnom az érvek súlya alatt, miszerint az országban elharapózó depresszió járványszerű terjedése a blogom nem írásának következménye.
Ki vagyok én, hogy gyönge vállamra ne vegyem szeretett honfitársaim, és külhonba szakadt idegenszívű testvéreim érzelmi állapotát?!
Hát tessék (de aztán ne sírjatok, hogy nem ezt akartátok!):
Egy közepes válságon vagyunk túl, nem túl vészes, de azért olyan szarkedves mindennapos állapot volt jó darabig, megspékelve némi egzisztenciális parával. És bár az előbbi nyomtalanul elmúlt, mit elmúlt, a hamvadó parázsból újjászületett főnixmadárként szárnyalunk, azért a pénzpara megmaradt.
Van már munka, olyan munkaféle, csak töredékét fizeti a multis habzsidőzsinek. Lesz ez még így se, mondhatjuk, és tényleg!
Erről több szót nem is szaporítanék, mert a végső következtetés mégiscsak az, hogy van élet a multin túl is, de még milyen!
Én pedig túlvagyok az első vizsgaidőszakon, és büszkén állíthatom, jobban teljesítettem, mint ahogy azt akárcsak álmomban is képzeltem volna. Tíz tárgyból 4,48-as átlagot csináltam, ezzel nagyjából az élmezőnyben végeztem. Bezony.
De ami az igazán döbbenetes számomra, az az érzés, vizsga után. Színtiszta mámoros sikerélmény, hát még amikor meglátom a jegyeket a Neptunon. Egy kivételével minden vizsgám sokkal jobban sikerült, mint ahogy gondoltam. Rájöttem, hogy mennyire kába ködben éltem évekig, mennyire nem volt sikerélményem. Nagy csapat közepére kerültem, pezsgő társasági életet élek, önmagamért, és nem az anyasági, vagy háztartási teljesítményért lettem valaki. Nem valakinek a valakije (anyukája, felesége) vagyok ott, hanem én magam, akinek önmagáért keresik a társaságát. Felülmúlhatatlan érzés...
A vizsgaidőszak pedig mámorító volt. Jura vitte a teljes háztartást, terelgette a gyerekeket, én csak tanultam és tanultam és tanultam, és élveztem, hogy ezeket a szuper vizsgákat én csinálom, én magam, ez a sok klassz dolog mind az én fejemből jön ki, folyik ki a papírra a tollamon keresztül. A tanulás lehet ilyen is? Sosem gondoltam volna.
Megtapasztaltam, milyen az, amikor apa dolgozik és dolgozik, és a család haptákban áll, a gyerekek elvarázsolódnak oviba, suliba, étel terem az asztalra és tisztaság a házba. Apa pedig megfáradva a munkától jóindulatú mosollyal megsimogatja az ünneplőbe öltöztetett gyerekek kis buksiját, és elvonul kipihenni a nap fáradalmait. Hát igen, könnyű rászokni, belekényelmesedni, én most már tényleg megértem a férfiakat, akik foggal-körömmel védik a társadalom férfiközpontú berendezkedését. Ilyen volt nekem egy hónapig, Jura mindent csinált. Ettől én pedig olyan szerelembe estem, hogy tán soha ilyenbe nem. Szerelmes rajongásom pedig még odaadóbb tettekre késztette Jurát.
Így most ott tartunk, hogy este ágyba kapom a finom falatokat, reggel a kávét, és amolyan kamaszos idióta párbeszédek zajlanak le köztünk, hogy "szeretlek - nem, én sokkal jobban szeretlek - de nem, mert én annál is jobban" stb... A helyzet tarthatatlan, már híztam is három kilót...