2003/09/23

ez a ruha nem az a ruha
Ehhh... A blogger monnyon le.
Megírtam egy remek kis post-ot, volt benne minden, dévényes torna, töltött szőlőlevél, titkos séta, kakilás a Mozart cukrászdában, aztán bumm, ahelyett, hogy szépen megjegyezte volna elszállt az egész. Hát kinek van kedve ezek után megint bepötyögni? Úgyis az első volt a jólsikerült, remekbeszabott... ehhh.....
Szóval megvan a menyasszonyi ruhám, le is van foglalózva, és hiába is próbáltam titkolni Jura előtt, nem ment. Nem tehetek róla, nem tudom tartani a számat. Nem tudok titkolózni előtte...
Figyelem: a képen látható ruha nem az én ruhám lesz, kizárólag illusztráció!

2003/09/22

de erdekes apa ingmintaja
A hétvége egész kellemesre sikeredett. Szombaton nagycsaládosok találkozón voltunk Pápa környékén. Végül csak 3 család gyűlt össze, de remekül szórakoztunk. Úgy volt, hogy ott alszunk a vendéglátóknál, de este mégiscsak úgy döntöttünk, hogy hazaindulunk. Nem jutottunk messze, elvégre Emmának beállt a kis vekkere, este fürcsi, alvás, legkésőbb nyolckor. Egy nagyon szuper kis szállodában megkaptuk a toronyszobát, aminek a lenti részén a gyerekek, a galériáján pedig mi aludtunk Emmával.
Másnap pedig meglátogattuk a Pannonhalmi Apátságot. Az egy órás idegenvezetést Emma ájultan átaludta. De olyan mélyen, hogy amikor megsimogattam meg sem mozdult. Sápadt volt, és hűvös. Én meg iszonyúan megijedtem. Tudom hogy ez hülyeség, de teljesen kétségbeestem, mikor nem akart felébredni. Aztán szegénykémet végül mégiscsak felráztam, de nem kívános senkinek azt a pár másodpercet. Úgy éreztem órák telnek el. Még két óra múlva is remegtek a lábaim.
De minden összességében nagyon jólsikerült kis hétvége volt ez...

2003/09/19

szetesve
Valamiért nem tudom publikálni a tegnapi post-omat, és fogalmam sincs miért. Na nem mintha órákig kutattam volna az okot...
Jura tegnap korán itthon volt már (úgy éjfél körül), és úgy tűnt nem is ivott. Na nem mintha sajnálnám tőle, csak nem a szomszédból autókázott haza, és hát mitagadás, féltem a tyúkszaros életét.
A mai nap a tegnapihoz hasonlatos.
Címszavakban:
Szopi, ébredés, Jura el dolgozni, takanyó, kaki, szopi, peluscsere, szopi, peluscsere (ezek tetszőleges számban), park, haza, szopi, fürdés, alvás, Jura haza gyerekekkel, fürdés, estimese, és... nemtom, itt tartunk most.
Jura mesét olvas, én az előbb írtam egy hosszadalmas levelet a frissen szült barátnőmnek tele okosabbnál okosabb tanácsokkal, most blogot írok (tudom, ez meglepő), és...
Asszem beájulunk az ágyba nagy romantikusan.

2003/09/18

itt repul a kismadár
Tegnap Jura üzleti vacsorán volt este, és bár nem jött későn (kb 11 körül), én már vígan húztam a lóbőrt. De annyira, hogy fel sem bírtam ébredni. Beszéltünk pár szót, de arra sem emlékszem, hogy mit.
Úgy volt, hogy én meg a barátnőmmel találkozom, de sajna nem jött össze. Ma pedig azokkal a barátaival találkozik, akik régen (mikor még csak szerető voltam) kíváncsiak voltak rám, ma már nem. Feleség-státuszba léptem, tehát szerintük semmi keresnivalóm nincs a szeretős bulin. Mindazonáltal mikor legutóbb voltam sem éreztem jól magam egyáltalán, kicsit befülledt a társaság és izzadtságszagúak ezek a bulik már. Abban semmi humoros sincs, hogy egymást baszogatják folyamatosan.
Azt kell hogy mondjam, ma nem történt semmi az ég világon. Vannak ilyen napok. Mindent egybe vetve remek kis nap volt ez a mai. Emma is kiegyensúlyozott, vidám kisbaba volt, sokat játszott, nevetgélt, pürrögött, végül este szépen hang nélkül elaludt. Napközben iszonyú édesen aludt, a kezeit olyan kecsesen tartotta. Le is fényképeztem, és elküldtem Jurának e-mailben itt repül a kismadár címmel.
Furcsa egy dolog ez a szerelem. Ha ránézek, mindig elönt a hála, hogy ilyen csodás párom lehet, olyan nagyon tetszik. Néha ha csak nézem, egy hétköznapi foglalatosság közben, szeretném, ha az agyam egy fényképezőgép lenne, és azt a képet örökre elraktározná. Elvesztegetettnek érzem azt az időt, mikor már kivettem este a kontaktlencsémet, és nem látom, csak nagyon homályosan. Annyira sajnálom, hogy elvesztem a lehetőséget, hogy lássam őt. Tisztán, élesen.

2003/09/17

szilvagyi egbolt
Na jól nem írtam ezer éve. Ennek több oka is van. Az egyik, hogy Szilvágyon voltunk csütörtöktől vasárnapig. Határozottan állíthatom, remekül éreztük magunkat. Apróbb malőrök azért előfordultak. Például az egyik nap bableves és káposztáscvekedli volt az ebéd. Egy szoptató anyának (aki mellesleg imádja ezeket, és már három hónapja nem ehetett) kifejezett kínzás ez. Igen goromba megjegyzéseim voltak magamban, miközben én sajtos-tejfölös tésztát majszoltam, a család többi tagja igen jóízűen falatozott a fent említett étkekből.
Pénteken telefonáltak az Orextől, hogy megérkezett a gyűrű és matt is. De érdekes! Most hirtelen meg tudták csinálni? Természetesen elnézést most sem kértek...
Hétfőn mentem el érte, nem bírtam megvárni anyut, magamra kötöttem a gyereket, oszt gyia, átkocogtunk a Westendbe.
A hét legizgalmasabb híre azonban mégiscsak az, hogy Jura hétfőn kezdett az új munkahelyén. Nagyon izgalmas. Jó későn is jött haza, már hazafelé menet voltunk a parkból, mikor elénk jött. Ott az utcán húztam az ujjára a gyűrűt, nem bírtam tovább magammal. De a legjobb mégiscsak az volt, hogy Jurát szinte egészen kicserélték. Szinte szökellt a vidámságtól (remélem az is közrejátszott, hogy meggyűrűztem), este is mókázott a gyerekkel. Akinél viszont eltört a mécses, és valami rettenetes üvöltést vágott le vagy egy órán keresztül.
Kicsit megtépázott idegekkel mentünk át kajálni a Friday's-be. Eredetileg mozizni is akartunk, de az már nem fért volna bele az időbe. Arról nem is beszélve, hogy másnap korán keltünk, vittük Emmát a dévény-féle tornára, utána pedig kontrollra a Sváb hegyre.
Szegény kiscsibémnek most fájt is, amit csináltak, üvöltött mint a sakál. Jura csak elvitt minket (nem lóghat rögtön a második napján), egyedül voltam. Hiányzott a lelki támasza, az az igazság. Taxival mentünk fel a hegyre, ahol Emmát fel kellett keltenem. Szegény teljes stesszben volt, hogy már megint basztatják, totál befeszült. Persze kijelentették, hogy még mindig nagyon feszesek az izmai, és hogy nem szimetrikusan használja a végtagjait. Jött is főfőatyaúristen doktornő, és megultrahangozta szegény kicsikém agyát. Közölte, hogy hát a jobb agyféltekén, ahol a vérzés volt, van egy kis agykamrai tágulat. Ugye hogy a bal keze van elmaradva? -kérdezte tőlem nagy diadalmasan. Hát -mondom -nem. Sokáig így volt, de egy ideje a bal keze az ügyesebb, a jobb pedig az erősebb.
Na erre csak hápogott, látszott, hogy pörög az agya, hogyan mondhatna valami okosat, hogy megússza ezt a beégést. Nem nagyon sikerült neki. Közölte, hogy ezek a tünetek utalhatnak arra is, hogy ez egy kezdődő féloldali bénulás, de ő személy szerint mégiscsak arra hajlik, hogy ez már csak olyan maradványa a hypotóniának. Ebben maradtunk...
Azt azért hozzátenném, hogy amint végeztünk, és beraktam a gyereket a kocsijába, egyből elkezdte fogdosni és birizgálni a vonatos csorgőjét. Teljesen szimetrikusan...
Aztán este még bepótoltuk a hétfőről lemaradt mozit.
Hogy, hogy nem, én pedig oly nagy szerelembe estem az én jövendőbelimmel, hogy magam sem értem. Naphosszat csókolnám, szeretném... Ki érti ezt?!

2003/09/10

emma furdik-szilvagy
Nem bírom utolérni magamat a mosással. Főleg hogy most már lassabban is száradnak a ruhák. Ehh... Van egy csomó extra, amit mosni kéne (új ágynemű, meg régi, meg törölköző, meg mittomén mennyiféle szirszar...
Ráadásul szeretnék egy fél napot csendes magányomban eltölteni a gép előtt, hogy belemélyedhessek a photoshop rejtelmeibe. Mert az úgy annyira nem kóser, hogy gép bekapcs, levelek leellenőrizve, fórum leellenőrizve, tevék és hősemberek megetetve (közben gyerek hol felnyűg, hol elalszik), majd izaglomtól remegő kézzel Photoshop Biblia kinyit, melléklet CD behelyez, első mondat elolvas, és... AJA AJJA AJJAAA... -szól kislányom. Majd egész délután ugyanez. Anyu elég gyakran feljön (szinte minden nap itt van), de akkor persze szintén nem ülhetek a gép előtt kukán... Este meg már a kutyának van kedve nekiállni, leginkább beájulok az ágyba.

2003/09/09

a.geddes
Hát nem bírtunk magunkkal jól, és ma reggel persze csináltunk egy másik tesztet. Ez már meglehetősen egyértelműen negatív. Nem is tudom, hogy megkönnyebbültem-e, vagy elszomorodtam. Jobban jártam így - ez tény. De akkor is...

Reggel voltunk dévény-féle tornán. Szegény Emma végigüvöltötte, mert aludni akart, de nem hagyták, hanem levetköztették, és összevissza nyomogatták, basztatták. Úgy tűnt azért fájni nem fáj neki... Szegénykém...
Utána hatalmasat aludt. Aztán felébredt, evett, majd újra elaludt. Aztán felébredt (hason aludt), felnyomta magát, előre nyúlt, elkezdte fogdosni és maga felé húzni az egeret, amit elé tettem. Ilyet korábban sosem tett, nem tudta az egyik kezét sem felemelni, mert akkor felborult...

Végre felraktam a képeket, és rendbe raktam ezt a szegény blogot.

2003/09/07

jura kuldte nekem
Ez a nap úgy telt el, hogy jóformán semmisem történt. Délelőtt lent voltunk a parkban, délután pedig Jura elvitte a gyerekeket moziba, aztán haza. Jó sokáig nem volt itthon. Talán ideje lenne már nem úgy érezni, mint egy szerelmes tini, de rettenetesen hiányzik, ha nincs velem...
Este betoppant anyu és öcsém, egyszerre tele lett a lakás. Közben az egyik barátnőm is üzent, hogy megszületett a kisfia. Szóval nagyüzem volt. Anyu nálunk aludt, gondolkoztunk is, hogy elmegyünk moziba, de aztán kiderült, hogy nincs olyan film, amit megnéznénk, mert már mindent láttunk. Így aztán maradtunk itthon, és nem bántuk meg. Fürödtünk egy jót (a kádban istenieket lehet beszélgetni), és hát az este folytatása nászba torkollott. Csodálatos volt, csak ennyit tudok mondani...

2003/09/06

emma és bobi
Igen kellemes kis napunk volt ma. Ott kezd?dött, hogy Emma átaludta az éjszakát, mégpedig oly módon, h még csak fel sem nyüsszent. Reggeli után (délben) nekivágtunk a nagy magyar szombatnak. Els? utunk az IKEÁ-ba vezetett. Mint ott kiderült ezen a szombaton fél Budapest úgy ébredt, hogy halaszthatatlan dolga van az IKEÁ-ban aznap, dél után valamivel. Vártunk egy strófányit a gyerekmegőrző előtt, mert teltház volt. Aztán a babakocsival igyekeztünk ösvényt törni a kavargó embertömegben. Amiért mentünk (ti. akciós emeletes ágy) természetesen nem volt, ellenben vettünk egy csomó szirszart nagyon drágáért...
(Jura itt toporog mellettem és követeli, hogy említsem meg, ez a nap azért indult ennyire jól, mert hajnalban szeretkeztünk egy csodálatosat. Igen. Igaza van. Tényleg.)
Aztán kajáltunk az étteremben húsgolyót meg ilyesmit. Van nekik egy jópofa ötletük (gyerekbarát dolog ez is), a mosdóknal egy külön kis szoba, kézmosóval, pelenkázóval és egy fonott karosszékkel. Baba-mama szoba. Két aprócska probléma van csak vele. Az egyik, hogy mivel a mosdók mellett van, átható latrina-szag lengi be, a másik pediglen az, hogy a babakocsi már nem fér be. Azért jófejek ezek a svédek. Jó hogy ilyen hideg van náluk, mert így állandóan az íróasztal mellett ülnek, és kitalálnak nagyon praktikus dolgokat.
Ezután átmentünk az Árkádba lottózni. Jura volt az utolsó előtti, aki még leadhatta a (nem, nem a szavazatát) a szelvényét. Kerestem Emmának meleg kissapit, de csak egy volt, ami jó volt rá. Akartam venni valami szép kis plüss rugit, de egyik rondább volt, mint a másik. Még a C & A-ben sem, pedig ott nagyon jó dolgok szoktak lenni. Ellenben kaptam egy isssssteni sapit (hozzá illő sállal), Zsófi pedig egy nadrágot. (Én is kaptam egy rövidnadrágot, nagy a szükség az ilyesmikre így ősszel.) Ja, és Emma kapot egy édes szőrös plüss kutyát, amolyan alvósat, amit elvihet majd az érettségiére is. Remélem leglábbis, hogy nem fogy el addigra, mert úgy tűnik szegény eb rühes picit, jelentősen hullik a szőre. Ez mondjuk nem akkora baj, így legalább van egy kis anyafílingje a dolognak, mert nekem meg a hajam hullik marokszám...
Végül békésen hazajöttünk, gördülékenyen lezavartuk az esti cirkuszt, és most abban a biztos tudatban heverészünk az ágyon, hogy királyok vagyunk.
Képek meg majd lesznek, csak igyekszem olyan helyet találni, ahonnan fel is tudom rakni őket.

2003/09/05

bababolt
Érdekes dolog történt ma. Vagyis az egész tegnap kezdődött. Este meglehetősen rosszul lettem. Szédülés, hányinger... Kicsit meglepődtem. Na, mondom, jól nézünk ki, ha máris kopogtat a kistesó. Este még tescoztunk, vettünk egy tesztet is. Hajnalban kibotorláltam, megcsináltam, és a félhomályban, ahogy a csipás szememmel rápislogtam, hát csak egy csík volt. Hát jó, legyen. Reggel Jura is megnézte, egy csík. Hát jó.
Aztán kicsit később felkeltem én is, frissen mosdva, tettrekészen perdültem ki a konyhába, és friss szemmel, a napsütésben mégegyszer megnéztem. Ott halványan, derengőn, bujkálón egy pici második csík. Egészen halvány, ha akarom ott, van, ha akarom nincs. SMS-eztem Jurának, ő pedig egyből hazajött... Ez nagyon meghatott. Nézegette, forgatta, de ő sem tudta eldönteni. Aztán jött anyu, odadugtam az orra alá. Ő is elég bizonytalan volt. Öcsém szerint -akit hozzánk fújt este az őszi szél- bizony van ott egy halvány csík.
Nincs folytatás. Jura délután újra megtekintette, szerinte nincs csík. Megegyeztünk, hogy egy hét múlva újra megcsináljuk, aztán majd meglátjuk.

Más.
Még egy hete beadtam a gyógyszertárba a popsikrém receptet, mondták, h másnapra kész, kaptam egy számot. Este kivettem a farmerem zsebéből, mondván mi van, ha másnap nem azt veszem fel, nem lesz nálam a cetli. Beraktam a pelenkázó tatyóba. Majd egy hétig hiába kerestem, eltűnt. Ma (nem halogathattam tovább) bekullogtam a gyógyszertárba, és bevallottam a néniknek, bizony elvesztettem a számot. Nem örültek, de a popsikrémet megkaptam. Mondták, ha mégis előkerülne, adjam azért be. Égő arccal somfordáltam ki. Anyuval mentünk a parkba (így ejtettük útba a patikát, ami ott van a sarkon). Mesélem neki az egészet, farmert, zsebet, miegymást, majd az előadást szinesítve bemutattam, hogy hova dugtam a kis műanyag bilétát annó. Ebben a pillanatban a kezembe símult a kis cetli. Döbbenten húztam ki a kezem, benne az elveszett lappal. Egy teljes hétig nem találtam, azt a zsebet többször is átkutattam.
Ím a tárgyak titokzatos élete. Ezek után teljes hülyét csináltam magamból, mikor visszavittem a patikába. Van ez így...

2003/09/04

tigris szinrelep
Kinyúvadt a képtár. Képek lesznek majd eccercsak, ha méltóztatik megjavulnia. Addig is, a képtár monnyon le!

Az egész ott kezdődött, hogy terhes lettem. Aztán kicsivel később, midőn nyilvánvalóvá vált az állapotom, elhatároztam, hogy a babona, az babona, legalább a 12. hétig ki akarom bírni, hogy ne vegyek semmit a gyereknek. Nem egészen 11 hetes voltam, mikor Londonban jártunk. Csodálatos pár nap volt, és én végig megálltam, hogy ne vegyek rugdalózót, cipőcskét, miegymást. Akkor buktam el, mikor a felszállásra várva a repülőtéren betévedtünk egy Disney boltba. Álmamim őszi levegőztető anorákja virított szemtelenül a bolt közepén. Egy isteni finom, puha, meleg tigrisjelmez. (A Micimackóból Füles után Tigris a kedvencem.) Jura a megmondhatója, mennyit koketáltam. Arról nem is szólva, hogy Emma tavaszi gyerek... Így hát megvettük abban a méretben, amit kb. fél éves korára saccoltunk. Egészen pár nappal ezelőttig hevert a szekrényben, jobb sorsára várva. Miután átment a szokásos nulladik mosáson, tegnap megtörtént a premier. Ebben vittük a parkba sétálni Emmát. Tökéletes kistigris. Komoly csapat kísérte őt a sétán. Mi ketten Jurával, anyu és öcsém. Igen jól szórakoztunk, csak én fagytam meg teljesen. Emma viszont nem, mert a tigrisjelmez maga a megtestesült puha melegség.
Kép lesz!

2003/09/03


A mai nap legnagyobb hírértékkel bíró eseménye az, hogy Emma kakilt. Hát igen. Vannak mélypontok.
Egyébiránt tegnap voltunk Dévény mamánál. Nagyon kellemesen csalódtam benne, igen szőrmentén fikázta csak a többi orvost és módszert. Ráadásul amiket mondott, sokkal közelebb áll hozzám, mint az, amit a többi orvos mondott pl. a Sváb hegyen. Emma mostanában nem kifejezetten barátkozik szemüveges öreglányokkal, ez azt hiszem a múlt heti oltásra vezethető vissza. Hacsak meglát egyet, elkezd torkaszakadtából üvölteni. Így történt ez tegnap is. Hiába tették-vették magukat ott neki, nem hatotta meg. Okos ez a gyerek, na...
A végkövetkeztetés: hypotonia márpedig van, de ez sikeresen megoldható a dévény-módszerrel. Végre csinálnak is valamit vele, nem csak közlik, hogy fektessük hason, akkor is, ha úgy ordít, hogy taknya-nyála egybefolyik, anyuka sírhat vele max. (Ez a Sváb hegyi főatyaúristen doktor néni szakszerű tanácsa esetünkben a hypotónia orvoslására.)
A lényeg mindenesetre az, hogy végre sínen van a dolog, olyan emberek kezében, akik értenek is ahhoz, amit csinálnak...

A kép megvan ám, csak éppen a képtár nem működik. Majd holnap.
Az agyam sem nagyon működik, mert hulla vagyok. Nem tudom, miért, talán mert Emma szokásával ellentétben felébredt az éjjel... Ja, és erről jut eszembe, teljesen meghatódtam, mert amikor a gyerek elkezdett nyüszögni (csak finoman, diszkréten, elvégre éjjel van), akkor Jura is felébredt. Na nem kell annyira értetlenül nézni... Hogy mi benne a pláne? Hát az, hogy az esetek túlnyomó részében apuci akkor sem ébred fel, ha a gyerek sikongatva üvölt. (Nem ez az apuci, hanem az apucik úgy általánosan.) Az apukáknak ilyen különös a hallásuk (pihenni kell a másnapi mamut vadászat miatt). De Jura felébredt, és én ebből tudom, hogy fontosak vagyunk neki. Hát ezért szeretem őt.
Na ez jó zavaros volt, de lényeg a bélyeg (a nyelvünk alatt)...
Emma anyázik, megyek...
Kép meg majd holnap.
Vagy ezt már mondtam?

2003/09/02

coffe-cup kepeslap
Tegnap meglehetősen vacak egy napom volt. Még pénteken telefonáltak az ékszerésztől, hogy elkészült Jura gyűrűje, hétfőn lehet érte menni. Nagy izgalommal vártam a hétfőt, alig tudtam magamban tartani,meglepetésnek szántam. Aztán hétfő délután mégis valahogy kikottyantottam a dolgot. Jura nagyon aranyos volt, biztosított róla, hogy ez így jobb is. Aztán míg ő a fodrásznál volt, én elmentem a gyűrűért. Ott ért az első csalódás, nem azt kaptam, amit megrendeltünk. Az enyém ugyanis teljesen mattított, ez meg fényes volt a szélén (ahol a sárga arany van két oldalt). Igaz, hogy ilyet már vehettünk volna akkor is, nem kellett volna 6 hetet várni, de rendben, nagyon szerettem volna már, hát elfogadtam. Hordás közben úgyis elmattul. Aztán mikor Jura kijött a fodrászatból, ráhúztam az ujjára. Ott ért a második csalódás. Kicsi volt. Szegénykémnek úgy nézett ki benne az ujja, mint egy kötözött sonka. Na usgyi vissza az ékszerészhez (még jó, hogy nem bítram kivárni, hogy hazaérjünk). Ott a nő közölte, hogy ez csak egy fél számmal kisebb, mint amit rendeltünk, biztos a melegtől be van dagadva az ujja (ma kb 15 fokkal van hidegebb, mint 6 hete, mikor a méretet megállapították). És különben is jó lesz az... Na itt durrant el az agyam. Nem elég, hogy nem azt kapjuk, amit megrendeltünk (horror áron), de még kicsi is, és ránk is akarják tukmálni. Mondtam, hogy jó, nézzük meg a tesztkarikát, hátha tényleg be van dagadva a keze. (A nő folyamatosan hülyének nézett, először közölte, hogy hát az nehéz lesz, nincs a méretében, mondtam neki, hogy én a tesztkarikákra gondoltam...) Erre adott egy két számmal nagyobbat. Na itt már iszonyú pipa voltam. Az egyetlen szerencséje, hogy Emma nyűgösködött a kezemben, különben iszonyú patáliát csaptam volna. Patkány vénasszony. Végig a szemünkbe sem nézett, úgy sunnyogott, sorozatosan át akart verni. Végül beoldalgott a kuckójába. A másik nő viszonylag kedvesebb volt, elkértük a teszthengert, és megnéztük, nem fél, de egy teljes számmal volt kisebb (szóval ebben is hazudott az a némber). A vége az lett, hogy gyűrű helyett kaptunk egy átvételi elismervényt, és egy ígéretet, hogy majd intézkednek, és ma telefonálnak.
Teljesen elrontották az estémet, amit már hetek óta úgy várok, hogy számolom a napokat. Az egész cirkusz során, az, hogy elnézést, el sem hangzott. Amikor kijöttünk, sírva fakadtam dühömben és csalódottságomban. Még most is nagyon pipa vagyok. Ha ma nem telefonálnak sűrű bocsánatlérések közepette, este bemegyek, és ott kő kövön nem marad, az tuti.