2011/06/23

Közös fagyi

Végül tegnap este nem ment el a Nagyon Fontos Mindenki Ott Lesz partira, és ez jófejség. Valamint a Roger Waters koncertre sem ment el, igaz, hogy oda én sem, pedig legalább annyira vágytam rá, mint ő.
És az is hozzátartozik, hogy Iván évzárójára is eljött, igaz a műsor után visszarohant dolgozni, de legalább ott volt, és ezzel nagyon nagy örömet szerzett nekem is és Ivánnak is.
Emma évzárójára nem jött el, a mázlista, bár én is megúszhattam volna, borzalmas volt. Emmának nagyon szép lett a bizonyítványa, dicséretet kapott technikából. Persze sikerült úgy intézniük, hogy teljesen letörjék szegényt, hiszen a sztár-tanulók kaptak egy csomó könyvet, akinek meg "csak" jó lett a bizonyítványa (értem ezalatt, hogy a szöveges értékelésben szinte csak jókat írnak), nem kapott semmit. Mivel az egész iskolába 24 gyerek jár, lehet, hogy nem haltak volna bele egy pár oldalas színezőbe, így viszont pont azoknak a gyerekeknek vették el a kedvét a szorgalomtól, akikre főleg ráfér a biztatás.
Emma órákig bömbölt a csalódottságtól, főleg mert év végén nagyon belehúzott, és most (teljesen jogosan) úgy érzi, hogy a semmiért dolgozott annyit. A tanárok, és az ő skatulyáik...
Ilyenkor érzem azt, hogy lehet, hogy a waldorf mégiscsak jó választás lett volna.

2011/06/22

Hogy ne csak mindig madárcsicsergés legyen...
Kétségkívül minden június súlyosan megviseli a házasságunkat. Jura lassan már haza sem jár, valószínűleg jobban járna, ha bent aludna a munkahelyén. Minden héten elutazik, és amikor nem dolgozik hajnali egyig (hétvégén is), akkor üzleti vacsorákra jár.
Pár hétig még lehet is jópofát vágni ehhez, de elérkezik az a pont, amikor rólam is lehull a bájos feleség álarca, és egy gorgófő tekint ki a fejemből.
És nem azért, mert oly nagyon kéne a segítség a gyerekek körül, hiszen azt kirázom a kisujjamból, jobbára eddig is egyedül csináltam, hanem mert úgy érzem, jogom van a férjemhez.
Egy sötét szörnyeteg okádja a tüzet bennem, forog, és ki akar bújni. Én pedig kínomban inkább azt kívánom, bár ne várnám haza mindig, bár mindegy lenne, jön-e, vagy sem, vagy hova fújja a szél. Látom, hogy ő is fáradt, nyúzott, segítenem kéne neki, nem piszkálni, de bennem meg üvölt egy önző hang, hogy 33 évesen jogom lenne a választott társammal élni.
Az előbb hívott Bukarestből, hogy hurrá, elérte a délutáni gépet, megy Emmáért rajzra (persze előtte még sok dolga lesz, de hétkor ott lesz). Én pedig hiszem is meg nem is, de azért vicceskedve felvetettem, hogy haha, de ha hazajött akkor már kötelező ám velünk is maradnia, nem visszarohanni (este nyolcról beszélünk), ahogy szokott volt mostanában. Hát izé - kezdte -, igazából jó is, hogy felhozom, mert a Sanyi üzletfelének ma lesz Az Éves Legnagyobb Nagyszabású Színes Szélesvásznú partija, és hát mindenki ott lesz, kérdezgetik őt is, hogy ugye biztosan megy...
Ez mondjuk önmagában semmi különös, mert persze előfordul az ilyesmi, csak történetesen ez volt a leges-legutolsó csepp abban a bizonyos pohárban, amibe hetek óta csordogál.
Nyilván kis idő múlva lehiggadok, csak megvonom a vállam, hogy hát evvan. De most úgy érzem, a fülemen gőz tör ki sivítva, vagy én szaladok világgá sikítva.
Faszkivanmá...

2011/06/16

A kertet elárasztották a kertészek, a házat a redőnyösök. Emma itthon van, unatkozik, következésképpen engem cseszeget. Nekem ránőtt a fülemre a telefon, mert nagyjából hárommillió elintéznivalóm van, délelőtt ingért és lufiért szaladgáltam, próbálom fejben tartani, hogy a ballagásra mi mindent kell vinni, semmi se maradjon itthon, de közben konténerest keresni, eligazítani félóránként az embereket.
Valamikor kéne szakítanom egy fél órácskát zuhanyzásra, de itt mászkál mindenki a fejemen.
Jura személyes elmondása szerit a Halálcsillag fővezérével tárgyal ma délelőtt, olyan izgulásban volt, hogy épp csak nem kellett őt is bepelusoznom. Mondjuk szerintem ez csak Ede bácsi, a Sanyi embere, akivel tavaly itt grilleztünk a kertünkben, de ő nyilván jobban tudja.
Ja, és a nyuszik hat hetesek, aki kér belőlük, most tegye fel a kezét.

2011/06/14

Bahh, rettenetesen megfáztam én is, meg Emma is. Nem tudom hol és mikor, hiszen dögmeleg váltakozik a tikkasztó hőséggel.
Felváltva prüszkölünk és fújjuk az orrunkat.
Éppen lezajlott Emma szülinapi bulija, máris új szerveznivaló tartja gúsba kötve a napjaimat. Iván ballagása. Mivel a ballagók szervezik a büfét, és én csinálom a közös ajándékot az óvónéniknek, plusz Iván ajándéka után szaladgálok. Na semmi komoly, csak lufi, és egy kis plüssel díszített tornacsuka, amit Emma is kapott tavaly.
Mondjuk lufist egyszerűen nem találok, a végén még mászkálhatok Gödöllőig, vagy Fótig.
Közben persze zajlik a szokásos nyári felújítási projekt, a héten várom a redőnyösöket, a kertészeket, jövő héten pedig a festőket.
Jura egészen Londonig (júli 8.) használhatatlan lesz, amikor nem külföldön lesz, akkor válogatott vendégeket vacsoráztat, szórakoztat, és szolgál ki mindenféle számokkal, mérlegekkel és pénzügyi tervekkel.
Így történhet meg az is, hogy se Iván ballagásán, se Emma évzáróján nem lesz ott. Szarul esik? Nagyon. Tudok tenni valamit? Nem igazán. Lenyelhetem a békát, és megpróbálom nem cseszegetni (annyit), mert (tegyük fel) nem tehet róla.
Mivel anyu meg érettségiztet, egy, csak egy legény leszek talpon a vidéken. Míg a többieknek ott lesz a család apraja-nagyja, tántikák és keresztmamikák, én egyszál magamban fényképezek, videózom, lengetek lufit és csokrot. Persze értem én, hogy ez csak egy ovis ballagás, nem az érettségi, de akkor is szar, na. Evvan...

2011/06/06

Emma szülinapi zsúrja


Egyszerűen szuper volt. 20 gyerek, 7 felnőtt vett részt rajta.
Elképesztő mennyiségű munkám volt benne, olyan szinten pörögtem, hogy másnap izomlázam volt.
Mivel rettenetes kánikula volt, előző este szerkesztettünk Jurával egy nagy napvédő hálót. Csináltunk akadálypályát a gyerekeknek, főztünk gulyáságyúban paprikás krumplit. A gyerekek ájult örömére bekapcsoltam a locsolót, ők pedig sikítozva rohangásztak a füvön.
Jelentős mennyiségű törölközőt és száraz bugyit, pólót osztottam szét utána.
Persze a malőr sem maradhatott el, elfelejtettem gyertyát és tüzijátékot venni a tortához (3 torta volt ekkora mennyiségű gyerekre), még szerencse, hogy ilyen rendetlen a háztartásom, mert ki tudtunk guberálni nyolc gyertyát egy fiókból.
Mire a gyerekek befalták a tortát, elkezdett ömleni, zuhogni az eső. Míg a felnőttek mentették a menthetőt, a gyerekek sikítva bezúdultak a házba.
A történelem ismétli önmagát 2-3 éve is pont így történt. Mielőtt módszeresen lerombolták volna a nappalit, felvetettem, hogy nézzük meg az ajándékba kapott Aranyhaj dvd-t.
Nagyon cukik voltak :-)
A film alatt hazaszálingóztak, és mire mindenki elment, mi nagyon fáradtan, de nagyon elégedetten dőltünk le a kanapéra.


Nyolc éves
Ez már gombócból is sok. Nagylány már, pár nap, és elvégzi az első osztályt.
Nem nosztalgiázom azon már, hogy milyen cuki kisbaba és tipegő volt. Mert az volt, de mostani állapotát sokkal jobban szeretem. Lehet rá számítani, a világot kezdi felnőtt szemmel is szemlélni. Lehet vele beszélgetni a szó valódi értelmében, már nem egy kis egocentrikus ovis, hanem egy kissé önző nagylány, aki hajlik már az érdemi diskurzusra is.
Végtelenül büszke vagyok rá, mert tehetséges, érdekes és nagyon szeretnivaló ember.
126 cm, 27 kg és 33-as a lába. Már el tudom csenni a zoknijait...
Kaptok még képet, mert mostanában ilyen képes kedvemben vagyok:
Az új lakótársak, Kakaó és Vanilia:


És az új lakótársak a régi lakótárs gazdáik kezében:

Ivánról egy kép csak úgy, mert imádom:



Milosról is egy igen jellemző:

Álljon itt mementóul a történelmi hűség kedvéért, hogy
Most Nem Én Kezdtem El Pedzegetni Még Egy Gyerek Lehetőségét!
A hangsúly azon van, hogy nem én. Hanem Jura.
Egész konkrétan így szólt derült égből:
"Én úgy szeretem a lányokat. Milyen kár, hogy csak két lányom van, és egy csomó fiam."

Könyörgöm, üssetek agyon, ha szülni akarnék még egy gyereket!
Apróbetűsen: ha valaki garantálná, hogy lány, simán vállalnám a dolgot.
Nem, NEM AKAROK TÖBB GYEREKET...