2009/09/29

Így állunk mi



Valamint:
Iván csak kitúrta az öccsét a mama öléből:


Tegnap megjártuk a szemészetet, a neurológiát és a saját dokinkat. Mindezt reggel kilenctől délután háromig. Még szerencse, hogy anyu velünk tudott jönni, egyedül a három gyerekkel nem tudom mit csináltam volna.
A neurológustól megtudtam, hogy én tehetek róla, hogy ennyit kellett várni, bezzeg ha a kórházban maradunk a gyerekkel, akkor hipphopp minden házhoz jött volna.
Mondjuk amikor beadtam a papírokat, látta, hogy egy agyrázkódásos gyerekről van szó, arra az ötperces (szó szerint ötperces) vizsgálatra behívhatott volna kicsit hamarabb, mint 2,5 óra.
A szemészeten sem mehettünk be hamarabb, végülis miért is mehetnénk, nyilván valóan Kovács néni szemüvege jóval fontosabb, hiszen Kovács néni bejelentkezett. Én kérek elnézést, hogy nem tudtam már két héttel előre, hogy a gyereknek balesete lesz...
De a két rendőr által közrefogott bilincsbe vert pasi nem ücsörgött a folyosón órákat...

Nem is puffogok többet, nincs is értelme, szar ez úgy ahogy van, de hát ezt eddig is tudtuk. Nyilvánvaló tanulság, vagy legyünk bűnözők, vagy menjünk magánintézménybe, hogy emberi időben orvos szeme elé akarunk kerülni.
Szerencsére Ivánnak nincs nagy baja. A vasárnapra egyáltalán nem emlékszik, a kórházról vannak homályos emlékei. Nem is baj... Vannak még apróbb memória-zavarai, a neurológus szerint pihentetni kell, és rendbejön.
Milos kutyául van, nagyon csúnyán köhög, öklendezik. hörög, sípol. Még hallgatni is tereh.
Emma egész jól van, ha nem számítjuk a zöld taknyot és a köhögést. Őt tegnap elvitte a mama magával.

Nekem mostanra a stressztől és az extrém kialvatlanságtól bebetonozódott a fejembe egy jó kis szemkifolyatós fejfájás. Fáj minden porcikám, hiszen napok óta hol a tíz, hol a tizenhat kilós gyereket cipelem.
No de innen már csak fölfelé visz az út...

2009/09/27

Ahogy nyitottuk, úgy zártuk is a napot a sürgősségin.
Iván nekibringázott egy parkoló kocsinak, de annyira, hogy az behorpadt. Beütötte a fejét, térdét.
A sürgősségin megröntgenezték, megnézegették (na nem túl alaposan), és miközben ezeket a köröket róttuk kiderült, hogy Iván nem csak hogy a balesetre nem emlékszik, de szinte az egész nap kiröppent a fejéből. Azt kérdezgette minduntalan, hogy miért lett beteg. Kísértetiesen emlékeztetett egy régi esetre, egészen elszorult a szívem. Amikor visszakérdeztünk, azt mondta, mert féllábon állt, megszédült és elesett. A biciglizésre egyáltalán nem emlékszik.
Agyrázkódás.
Bent akartak tartani 72 órás megfigyelésen, de hazajöttünk saját felelősségre. Végülis van itthon egy kruppos szopós bocim, meg egy félig meggyógyult másik.
Jurának a héten indul az SAP, kizárólag saját halált fogadnak el igazolt hiányzásnak.
Holnap megyek Ivánnal szemészetre és neurológiára (amennyiben éjjel nem kell visszamennünk). Persze Milost is vinni kéne háziorvoshoz a köhögéssel, és az sem segít túl sokat a dolgon, hogy lassan egy hete éjszakázom Milossal.
Egyelőre működik a robotpilóta, teszem, amit tenni kell. Ha vége, jöhet a hiszti.
Krupp
Mi más?! Sejtettem én ezt.
Hát evvan, végülis Emma már pont kinőtt belőle, hogy is nézne ki ez a ház kruppos gyerek nélkül?
Kissé elvavult bréking nyúz :-)

Pénteken felállt!

Sajnos kép nincs, mert ugyan a telefonom nálam volt, de az egész csak egy másodpercig tartott, aztán összerogyott a kis lába.
Tegnap este is vidáman ácsorgott az ágyunkban Jura oldalába kapaszkodva. De akkor meg semmiféle fényképezős alkalmatosság nem volt nálam.
Szóval a kiságyat sürgősen leengedtük.

Viszont a takony lehúzódott a torkára (talán a mellkasára is?!), szóval a mai reggelt az ügyeleten kezdjük. Természetesen. Egy magára valamit is adó kisgyerek hétköznap egyszerűen nem betegszik meg. Ez azonnali kizárást von maga után a Babák És Kisgyermekek Nemzetközi Szövetségéből.

2009/09/25

A szomszéd fűje

Hm, Iván meg mit csinál?


Aha! Az én játékommal játszik...


Hát akkor... Célozzuk be a tiltott kincset.


Megvaaan! Jó kis játék ez.


Hát azért a közös játék mégiscsak jobb...

Ismerkedés


Azért javul a helyzet, ma már csak két óránként ébredt. Így el is értük az újszülött-kori állapotokat. Csodálkozom azon, hogy míg pár éve egy ilyen éjszakától is totálisan kikészültem volna, most kettő után sem voltam teljesen nullán, és a harmadik (azért valljuk be szintén pocsék, de) kicsit jobb éjszaka után már szinte kipihent vagyok, hogy sikerült két-háromszor két órát egyben aludnom.
Öregszem, vagy nemtommi...

2009/09/23

Köszi mzs-nek, hogy felhívta rá figyelmemet, pár napja csinálom, a FlyLady programot.
Szuper.
Azt vettem észre, hogy a gyerekek is nagyon lelkesen csatlakoztak, bár nekik fogalmuk sincs róla, hogy mi ez a változás. Például minden vacsi után leszedik az asztalt, és le is törlik.
Szívből remlem, hogy azon kevés hóbortok közé fog ez nálam tartozni, amiket nem hagyok félbe.
Mászik

Még csak pár napja, de minden nappal egyre gyorsabb sebességre kapcsol. Mintha valami versenyben lenne önmagával.
Viszont elkapta a taknyot Emmától, így éjféltől fél-egy óránként ébredt, aztán a komplett délutáni alvást kihagyta. Tokkal vonóval. Ez már megér egy szemöldök emelintést.
Na persze semmi szilárd ételt nem hajlandó magához venni, bár amilyen rémségesen rosszak ezek a bébikaják, nem is csodálom. Háromfélével kínáltam, és a harmadik az én michelin csillagos párolt bioizém volt, de egyik sem kellett neki. Szóval visszaállunk egy pár napig a full cici üzemmódra. Én nem is bánom, sokkal kényelmesebb így.

Itt jegyezném meg, hogy délután csillagos ötösre abszolváltunk egy posta-gyógyszertár-fagyizás kört. Az a helyzet, hogy egyre könnyebb velük, és ettől egyre élvezetesebb.
Az, hogy le van verve állandóan a sípcsontom, okés.
Hogy karomon, könyökömön, csípőmön mindig van egy-két lila folt, rendben.
Hogy havonta csapom szét a fejem valami polcban, vagy kinyitott szekrényajtóban, megszoktam.
Hogy tegnap beletört egy rózsatüske az ujjbegyembe, hát túlélem.
De hogy annyira béna legyek, hogy a sarokbőr-reszelő cuccal elnyessem az egyik lábujjam belsejét, azt már kicsit túlzásnak érzem. Mire elállítottam a parakokban folyó vért, és feltakarítottam magam után, le is késtem a diavetítést a gyerekszobában.
Bénaén...
Jujj
Kaptunk egy gyorshajtási bírságot, harminc rugó. Jurának lufit fogok kötni a lábára...

2009/09/22

Párológép
Akkor vettük, mikor Emmával voltam terhes, és sómentes diétát kellett csinálnom. Nagyjából háromszor használtam, mert a sótlan párolt halnál kevés rosszabb dolgot tudok így kapásból mondani.
Aztán összevissza költöztünk, és mindig a ládák mélyén hevert, itt pedig négy éve lakik a pincében.
Mivel pempőkés korszakba léptünk a legkisebb deddel, előcsillant az agyam mélyéről, hogy hát párológép.
Előástam, levakartam róla a több centis dzsuvát, és beüzemeltem. Most persze azon gondolkodom, hogy nem jutott nekem ez eddig eszembe, hiszen ez egy remek találmány.
Zöldség megpucol, felkarikáz, begór a gépbe, és fél óra múlva kész a szuperpempő (na persze pürésíteni azért még kell).
Teljesen más íze van így a zöldségeknek, mint főve, könnyű használni és tisztítani. Szóval éljen a párológép.

2009/09/21

Fányíkoe

Elég régóta érik már ez a bejegyzés. A pátyi óta nem volt a családnak általános szava, de két-három hónapja felütötte a fejét a fányíkoe. Nem tudni honnan jött, tán a keleti szél hozta, de itt van, mindannyiunk megelégedésére.
Mindenki kicsit máshogy mondja, és minden helyzetben máshogy lehet ejteni, a hangsúlyok tologatásával.
Lehet fányikóóe, fányííkoe, esetleg fánikoe.
Kérdezni is lehet, és válasznak is tökéletes.

2009/09/20

2009/09/19



Hét hónapos

Nagyon mozgalmas hónap volt, őrületes tempóban megindult a mozgásfejlődése. Egy hónapja még csak egy kapálózó fókabébi volt, most pedig már egy izgő-mozgó kisgyerek.
Szóval mozgás:
Elsőrangúan kúszik, bár a jobb keze a hasa alá szorul mindig, és gyakran felborul. Gyönyörűen négykézlábra áll, és pár "lépést" mászik is. Ezzel és a kúszással bárhova eljut, ahova akar. Gyönyörűen, és sokáig ül.

Napirend kialakulóban, van jobbára kétszer alszik egy nap. A délelőtti alvás után van egy kis főzelék evés. Kedvence a répa. Nem sokat eszik, viszont sokat iszik, és utána még cicizik kicsit.
Délután kisebbet szundít, hat körül kap anyatejes-gyümölcsös tejpépet.
Ezen kívül jobbára továbbra is szopizik, akár nyolcszor is egy nap.

Van két foga, amit használ is. A többit folyamatosan növeszti, egyszerre.

Keveset hízott ebben a hónapban, ami nem is csoda, hiszen minden kalóriát lemozog. 8860 gramm. Hosszra nem sokkal több, mint volt.

Értelmileg is nagyon sokat fejlődött, hallgat a nevére, érti azt, hogy "nem". Játszik (és kezdeményez) kukucs-játékot. Emmáékkal szemben megvédi magát, rájuk visít, csíp, harap, ha piszkálják. Az etetőszékbe ültetve hangosan követeli a jussát, ha mást nem, akkor egy kis kenyérhéjat (amit egyébként nem különösebben szeret).

Gagyogása sokat finomodott, kedvence továbbra is a "bábábábá".
Itthon van végre.
Úgy hiányzott, mint egy elvesztett végtag, ami fáj és viszket, csak éppen megvakarni nem tudja az ember.
Éjjel nagyon kevesen várakoznak az érkezési oldalon. Nincs öt-hat rokon utasonként, nem jut virágcsokor, széles mosoly. Gyűrött arcú sorfőrök várakoznak, kókadtan lógatják a papírra firkantott neveket. Épp csak néhány.
Én ünneplőbe öltözött szívvel robogtam végig az emmnulláson, és ahogy berobbantam az ajtón, lobogott utánam a kis retikülöm (szigorúan a legkisebb), álmosan rezzentek fel az ott várakozók. Megbotránkozva néztek rám. Én meg nem értettem. Ha éjfélkor száll le a gép, már nem is szabad örülni az érkezőknek?
Azt mondta olyan vagyok, mint egy szertelen kamsz lány, ahogy vigyorogva integettem neki messziről, és végig ugrabugráltam mellette a kordon külső oldalán, amíg csak ki nem ért.
Hát persze hogy! Minden éjjel vele álmodtam, vágyakoztam utána, és most végre itt van!
Hozott nekem EAT!-es szecsót, és egy sokkal klasszabb meglepit, mint amit én valaha is gondoltam volna (Twilight soundtrack és Muse CD).
Hazafelé csak beszéltünk, beszéltünk, szorongattuk egymás kezét, mint két bamba alak. Nevetséges, hogy három gyerek, és tíz év után most csak egy hülye kis mondat kotyog a fejemben:
Baszki, tökre szerelmes vagyok...

P.S. Padlószőnyegen nem tanácsos szexelni, mert komoly felhámsérüléseket szerezhet az ember. És kényelmetlen is...

2009/09/15

A testnedvek éjszakája

Nos ez a poszt egészen másról szól, mint szólt volna tíz évvel ezelőtt (ugyanezen cím alatt), hiszen a blog neve magzatvíz és nem tűsarkú lágyékcsizma.
Úgy kezdődik, mint minden jó éjszaka. Hajnali négyig alvás (részemről éjféltől), amikor is Milos ébredt szopizni. Cicire cuppantottam, ő pedig ahogy újszülött korától megszokta, fuldokolva evett is, akkorákat kortyolva, hogy nekem fájt.
Aztán mikor leraktam, egy öblös, férfias böffentéssel visszaadta az egészet, csak úgy locsogott. Kizárt, hogy bármi is maradt volna a gyomrában. Így aztán felkaptam, egy ronggyal felitattam a nagyját, és az ágy másik végébe visszafektettem a gyereket. Ő meg jólesően szusszant egyet, és mély álomba merült. (Egyébként elégedetten alszik azóta is, pedig mindjárt nyolc óra.)
Áttámolyogtam a gyerekszobába, ahol kiderült, Iván alaposan be van pislive. Pit staff, ahogy Villám McQueen kis haverja mondaná, másodpercek alatt átöltöztettem a gyereket szárazba, átfektettem a matracra, és lehúztam az ágyneműt.
Ezután már csak kézmosás, és alvás következett.
Ez egy jó éjszaka volt, egész kipihent vagyok. Remélem ez tendencia...

2009/09/14

Zsuzsa néni szerint Iván ma elsőször fogott ki rajta. Nagyon mogorva volt, sokat rosszalkodott, nem aludt. Mondtam neki, hogy üdv a klubban, ezek szerint Iván igazán otthon érzi magát az oviban, mert eddig csak velem csinálta ezt, ha rossz napja volt.
A fene se' hitte volna, hogy ennyire megviseli őket, hogy az apjuk elutazott.
Sűrűn reméltem, hogy kirosszalkodta magát az oviban, de sajnos nem. Még mentünk zeneoviba, majd haza. Iván rémesen elviselhetetlen volt, szabályosan büntetett.
Nehezen is aludt el. Remélem az éjszaka nem lesz olyan szörnyű, mint tegnap volt.

A Pannon Szétesem meg tehet nekem egy szívességet (vö: nyasgem), az lett a kedvenc hétfői szórakozásuk, hogy letiltják a telefonomat, mert szerintük számlatartozásom van. Nincs számlatartzásom, viszont (akár csak a múlt héten) itt állok szál magam a három gyerekkel, letiltott telefonnal. Szeretném az illetékes elvtársat addig ütlegelni egy igen kemény tárggyal, amíg nem szerez néhány nyolc napon túl gyógyuló sérülést.
Sejtettem én, hogy hosszú hét lesz ez, de nem számítottam rá, hogy ennyire, még csak hétfő este van, és én félig megőszültem...
Az első apátlan éjszakánk meglehetősen katasztrófálisra sikeredett. Emma még este is pityergett, hogy hiányzik neki apa. Nagy nehezen elaludtak, én is átvonszoltam magam a saját (nagyon üres) ágyamba.
Jó darabig forgolódtam, majd mire nagy nehezen álom jött a szememre, megjelent Iván, hogy pisilnie kell. Pisiltünk, visszarogytam. Nemsokra rá Emma jött, hogy szerinte reggel van. Éjfél volt ekkor.
Ezután már csak Milos kelt ötször, és hipphopp, meg is pirkadt. Fél hatkor valami mókamester dudált többször is az után. Na akkor azt gondolotam, hogy ha most lenne egy puskám, tuti seggbe durrantanám a köcsögházit.
Ehhez képest viszonylag gördülékenyen zajlott az ovibamenetel. Csepergő eső bedagadt szemek, és persze el is késtünk.
Na sebaj, lesz ez még így se.

Tattini gerincvédő mellény jelenleg nincs sehol, nagykerben sem, és nem is lesz két hónapig. Basszameg.

2009/09/13


Jurával fél óra múlva feszáll a gép, és meg sem áll Londonig. Péntek éjjel jön csak haza. Hiányozni fog. Emma sokáig sírt utána. Délután rajzolt egy rajzot a tenyerébe. A címe: Emma és Apa szerelmesek egymásba...

Én már nem rajzolok ilyesmit a tenyerembe, én csak magamban gondolom ezt...

Ez a lány lóra született - mondta Lajos pénteken.
Olyan, mintha valójában mindent tudna, és csak arra várna, hogy Lajos megkérje rá. Mindent azonnal, elsőre megcsinál, teljesen hibátlanul. Az állunkat keresgéljük a porban minden órán.
A nagy gerincvédő vadászat

Kobak már van, de mivel Emma lekerült futószárról, és lassan megy "osztályba" (nagy karámba), és tanulja a vágtát, gerincvédő kell, ez nem alku kérdése.
Kétféle kapható, egy hátra szíjjazható protektor, ami csak a gerincet védi, és van a védőmellény, ami mellkast is véd egy esetleges eséskor.
A protektort eleve elvetettük, mert az összes hozzáértő egybehangzó véleménye szerint gyerekre felelőtlenség csak azt adni, mellény kell.
Azt viszont nem gondoltam volna, hogy azt ilyen nehéz beszerezni. Kis keresgélés után három fajtára szűkítettem a kört. Van a dechatlonban saját márkás, van a Horze-ben saját márkás, és van Tattini, amit több boltban is meg lehet találni (elvileg). A dechatlonos tizehétezer, a tattinis tizennyolc, és a horzés huszonnyolc ezer jó magyar forint. Egy teljes hétvégi utánajárás után az eredmény az, hogy csak horzés van Emma méretében, ami viszont úgy néz ki, mint egy rohamosztagos páncélmellény. Viszont valóban komoly védelmet nyújt. Dechatlonos nincs, egyik áruházukban sem, és nem is lesz tavaszig. A tattinissal meg az a baj, hogy ami hosszában jó, az széltében kicsi.
Hát nem gondoltam volna, hogy védőmellényt szerezni ilyen mocsok nehéz és kurva drága.
Sejtettük, hogy ez egy költséges sport, de Emma olyan elképesztően lelkes és tehetséges, hogy minden támogatást megkap tőlünk.
Amilyen piszok mázlisták vagyunk, Iván és Milos vitorlázni és golfozni fog, esetleg búvárkodni...

2009/09/11


Az előbb a szobába lépve egy ücsörgő kismanó fogadott. Nem volt meglepő, napok óta gyakorol, de eddig félúton mindig visszagördült.
A kép valójában a második felülést dokumentálja, ami kicsit csálé az elsőhöz képest, de a büszkeség kiválóan látszik a fején.
És félig kúszik-mászik-hernyózik. Érdekes technikával csinálja, de halad, és ez a lényeg. Sokat lendített a dolgon, hogy leraktam neki két hosszú padlószőnyeg csíkot, ezen megfelelő a kis mancsok és térdek tapadása. Maximum két hét, és úgy fog porozni négykézláb, hogy szerelhetjük fel rá a spoilert...

2009/09/09

Édes angyalom, végre az első nap itthon hosszasan nyugiban. Tegnap megmakacsoltam magam, és közöltem Emmáékkal, márpedig nem megyek értük ebéd után, bőven elég Milost a délutáni különfoglalkozások miatt szivatni, délben már nem vagyok erre hajlandó.
Nem érdekel a hiszti sem, mert az láthatóan műbalhé, kiválóan érzik magukat az oviban, a vak is láthatja.
Így aztán Milos végre nagy békességben hódolhat a zavartalan délelőtti alvásnak (amire hetek óta nem volt lehetősége), így már három teljes órája húzza a lóbőrt. Reményeim szerint visszakapom az én nyugodt, békés, jókedvű angyalkámat, aki akkor volt, mikor kedvére alhatott.

2009/09/08

Nem is írtam az ovikezdésről.
Hát minden a legnagyobb rendben. Hétfő reggel szépen becuccoltunk, és Iván hátra se nézve ment a csoportba. Nyilvánvalóan örült, hogy az élet végre a megszokott mederben folyik tovább.
Emmának volt pár perces műbalhéja, de óvónéni hamar leszerelte, és bár zokogva vonult be a csoportba (egy jobb érzésű szociális munkás egyből tárcsázta volna a gyámügyet), mire elpakoltam a cipőjét, meg a kardigánját kint, már abba is hagyta. Timi pont akkor adta be Fannit, és azt mondta, ül az asztalnál, és vidáman cseveg a csajokkal.
Aztán délután nagyon fáradtak és vidámak voltak, Emma odáig merészkedett, hogy azt állította, hogy nem is kellett volna sírni, mert nagyon jó volt az oviban.
Ez persze nem jelentette azt, hogy ma reggel ne adja elő ugyanazt a cirkuszt az apjának. Jura azt mesélte, hogy még kezet is kellett mosnia kifelé menet, mert ragadt a könnytől...
Nagy színésznő a csaj, az tuti...
Nem mondhatnám, hogy különösebben megterhelő lenne három gyereket fürdetni-fektetni. De azért gáz (tehát melegvíz) nélkül azért nehezített pálya...
Tegnap déltől holnap délig nincs gázszolgáltatás a térségben. Még szerencse, hogy kerámia lapos az új tűzhely...

Milos mackó kezd elégedetlenkedni a cicin elalvással. Ahogy elalszik, felviszem, a szemei felpattannak, és visít.
Ma megelégeltem, és mikor láttam, hogy álmos, felvittem az ágyába, és megerősített lélekkel vártam a fejleményeket. Morgott nagyjából két percet, felzokogott tíz másodpercre, majd elaludt.
Na így legyen okos az ember lánya. Még a végén kiderül, hogy ő már rég magától akar aludni, de jófejségből nem szólt eddig, mert látja, hogy mennyire szeretem ezt a cicizős altatást...

2009/09/07

Kétségtelenül beköszöntött az ősz. Ma egy marék fényes vadgesztenyét szedtem ki a gyerekek nadrágjának zsebéből.

2009/09/06

Milos eléggé gyorsan gyógyul, gondolom az is számít, hogy 2 napja nem kap semmi hozzátápit, csak full szopit.
Holnap ovi. Újra. Két hónap óta először.
Izgulás van. Emma teljesen szét van csúszva ettől, szegénykém olyan kis izgulós, stresszelős.
Egyik részem (meglepetésemre a kisebbik) azt mondja, végre fellélegezhetek, végre egy kis pihi, nyugi. A másik részem (a lényegesen nagyobb) pedig sajnálja, hogy vége ennek a klassz kis vakációnak, mert bármennyire is halál nehéz volt, meg tébolyda, de nagyon jó volt nekünk így négyünknek itthon.
De abban mélységesen biztos vagyok, hogy holnap reggel egy nagyon jó helyen hagyom őket, és remek kis napjuk lesz, de az is biztos, hogy hiszti lesz, amikor elmegyek...
Szeged szuper volt, mint minden évben. Reggel eléggé ijesztő volt az időjárás, de mire leértünk, hét ágra sütött a nap.
Milos is jobban volt, hajókázás a Tiszán (két óra tömény kipufogószag nyelés, amit a hajó okádott magából), borkóstoló (amiben én csak pár korty erejéig vetttem részt), és a vége felé Milospátyolgatás. Ámbár Milos tökéletes álombabaként hódította a női (és férfi) szíveket.
Találkoztunk Angival is, akinek a kislányai még sokkal helyesebbek, mint fényképen.
Elég hamar nyugovóra tértünk, szerintem az ország leggagyibb szállodájában, ami a Tisza Sport Hotel nevet viseli. Komplett időutazás volt, néhány falragaszon kint maradt a szálloda lánykori neve (amit bizonyára még az átkosban viselt), Hotel Petro.
Bár a mi szobánk (superior) fürdője fel volt újítva, Zsuzsiéknak (classic) csak egy lepukkant linóleumos jutott. A recepción kellő ügyességgel megérkezéskor kellett fizetni, nehogy a kuncsaft sikítva elmeneküljön, ha bejjebb kerül.
A reggeli nem is volt olyan rémes, bár az almalé annyira mű volt, hogy még a dobozán is műanyag alma volt.
Szóval ezt a helyet messze kerüljétek el, ha a jósorsotok valaha is Szegedre vet.

Hazafelé megejtettük a mostanra már tradíciónkká vált látogatást a Fehértói Halászcsárdában, ami kinézetre egy rémisztő túristadarálónak tűnik, és valójában az is, de iszonyatosan finom harcsapaprikást főznek.
Én komolyan el nem tudom képzelni, hogy mi vesz rá embereket (na persze főleg németeket), hogy ebben a panzióban megszálljanak. A halál izéjén van, közel s távol semmi de semmi, csak az M5 mindenféle fel- és lehajtója, és pártíz km-re Szeged. Ha csak az nem, hogy az ember napokon keresztül az ágyától nem messze rosszullétig zabálja a harcsapaprikást, meg szatymazi túrós lepényt (mert ez utóbbi olyan szinten finom, hogy zokogsz tőle).
A parkolója akkora, hogy egy kisebb Tesco simán megirigyelné, és kell is, mert buszokkal árad oda a nép áldozni a halzabálás oltárán. Ez egy étteremgyár. Muskátli, petúnia, pirospaprika füzér, és a többi rémisztő kelléke az ilyen helyeknek, mind megtalálható.
De ha csak valaha is a közelében jártok, feltétlenül menjetek be kajálni egy jót, nem fogtok csalódni.
Szóval mi is elcsomagoltattunk egy jó adag kaját, és ettünk deszertet, aztán hazafelé vettük az irányt. Na nem nyílegyenesen, mert kis kerülővel megnéztünk valami új hidat, ami most nem jut eszembe, hogy hol van, de valahol a Duna fölött az M8 környékén.
Aztán még egy kis IKEÁ-zás, végül spuri haza.

Mindent összevetve remek kis hétvége volt, méltó befejezése a nyárnak.

2009/09/05

Táviratilag
Milos jobban van.
Emmáék a mamánál.
Indulunk Szegedre.

2009/09/04

Csak eljutottunk dokihoz, szerencsére semmi komoly, csak a fogzás, kicsi huruttal. A fél gyógyszertárat elhoztam, mert akkor már fürdetőkrém, meg C-vitamin, meg kálcium, stb...
Ma már nem kínzom kocsikáztatással, majd Jura elviszi este a gyerekeket mamához.
Nekem csomagolnom kéne, a gyerekek cuccai már megvannak, de nekünk hármunknak is kell cucc 2 napra.
Nem túl könnyű hasogató fejfájással ezt megoldani.
Közben a gumis visszahozta, és fel is szerelte a kereket. Felhívott, hogy ők már kész is vannak, majd ugorjak be valamikor még a többin megnézni a nyomást, aztán majd a férjem valamikor kifizeti. Hát ez fálu.
Iván iszonyat hisztit nyomott, mert azt sem látta, hogy leszerelték a kereket, viszont maga az izé, az a valamicsoda, amin a kerék van teljesen elbűvölte, és megígértette velem, hogy megnézheti, hogy szerelik vissza a kereket. Na erről lemaradt, szóval teljesen kikészült.
Persze Milos elaludt, annyira kivolt, hogy lebukott a feje a járókában, és ott aludt el.
Így megvárom, hogy felébredjen, és mégiscsak leszaladunk a dokihoz.
Jó kis nap ez, én mondom...
Szegény kismókusom lebetegedett. Na nem nagyon, éppen csak annyira, hogy ne tudjam eldönteni, vigyem-e orvoshoz, vagy sem. Hiába a rutin, minden gyerek máshogy beteg, minden gyereknél ki kell tapasztalni, hogy mikor igényel orvost a helyzet.
Neki a veséi miatt egyébként is van egy csavar a dologban. Természetesen mindig pénteken kerül ilyen dilemma elé az ember, olyankor, amikor hétvégén a szegedi halászléfőző fesztiválra megyünk és nincs kocsim, hogy akár potyára is leguruljunk a dokihoz (a gyerekorvos szerint nincs senki a rendelőben, bakker ilyen itt sosincs, mindig ugatva köhögő karákoló kölykökkel van telezsúfolva a váró).
Kocsim pedig azért nincs, mert reggel Jura defektet kapott az utca közepén (még szerencse, hogy nem messzebb), és felnin gurult vissza a kapu elé.
Elvitte az én kocsimat, én meg itthon vagyok egy háromkerekű kocsival (mert aztán felhívtam a gumist, aki elvitte a kereket megjavítani).

2009/09/03

Nagy örömmel fogadtak minket az Árnyasban. Mindenkire átragadt a lelkesedés, még a méhecske csoportos dadus is lelkendezett a visszatérésünkön, pedig vele aztán tényleg semmi kapcsolatunk sincs.
Iván a jelét halacskáról cápára (szápára) módosította, és kapott új öltözőrészt, Emma marad a régi helyén, de ló lesz a jele.
Hosszasan ölelgetett mindenki mindenkit, volt nagy sivalgás, és a forgatagban Marika elragadta tőlem Milost, valami külön utakra mentek, és amikor visszakaptam újra kifejtette, hogy sokkal hamarabb be kéne adnom hozzá bölcsibe, mert ez egy imádnivaló kis Dömdödöm.
Szóval hétfőtől megyünk mindenki nagy örömére és megelégedésére.
No hát waldorfos pályafutásunk nagyjából (és egészében) itt véget is ért.
Tegnap délután még elmentünk a régi oviba, mert Emmáék kérték, hogy hadd játszanak a régi barátokkal. Szinte mellbevágott a különbség a két ovi, de legfőképp az óvónők között. Tárt karokkkal fogadtak minket, Emmáék azonnal rátaláltak a régi barátokra, és egyből fel is oldódtak. Iván megtalálta Nyikita barátját, akivel onnantól kezdve egy méterre sem távolodtak el egymástól.
Hosszasan beszélgettem a dilemmáimról az ovitulajjal, akiknek a gyerekei w. suliba járnak, és egyre inkább meggyőzött a dolog, hogy nekünk mégsincs ott helyünk.
Nem tudunk teljesen azonosulni ezekkel a dolgokkal, nem tudom, hogy tudnék együtt dolgozni két olyan óvónénivel, akik nem szimpatikusak. A gyerekek ezt látnák.

A másik az, hogy w oviból csak w. suliba van lehetőségünk továbblépni. Mi van akkor, ha az az egy osztálytanító hasonlóképpen nagyon nem szimpi? Akkor bajban vagyunk.
Persze rögtön elkezdett járni az agyam, hogy ha nem waldorf, akkor milyen suli, és kiderült, hogy Csomád, ami nekem eddig is egy tartalékjátékos volt, továbbra is szuper hely. Erről a suliról eddig is csak jókat hallottam, és továbbra is így van ez. Emma egy barátnője most kezd ott elsőt, és van olyan ovistárs, akinek nagytesója odajár, és jövőre szintén oda megy majd elsőbe.

Tiszta őrület ez az egész, már én érzem, hogy ez túl sok, amit ezen agyalok. Nem kéne ennyire óvni a gyerekeimet, mert tök jól megállják a helyüket.
Annyit nem bánok, hogy kipróbáltuk, mert így elmondhtjuk, hogy úgy döntöttünk ellene, hogy belekóstoltunk. (Valami nagy oka annak van, hogy többször próbáltuk már, és többször visszapattantunk erről a waldorf dologról.)

Emmával meggyűlt a bajom, mert ő persze az új oviba akar járni, mert ott lehet szöcskét fogni...
El kell fogadnom, hogy nem babusgathatom örökké, nem könnyíthetem meg mindig a dolgát, fel kell végre fognom, hogy nem azzal teszem neki a jót, ha mindig a könyebb ellenállás felé nyomom.
És sajnos el kell fogadnom hogy bármennyire is a tökéletességre törekszem, követek el hibákat (legtöbbször abbéli igyekezetemben, hogy még nagyobb jót tegyek nekik), és egyszerűen le kéne már pattannom az életükről kicsit, mert azon fogom kapni magam, hogy harminc éves korukban is döntésképtelenül ülnek a szoknyámon...

Persze most jönnek a nemszeretem dolgok, elmondani a w. oviban, hogy mégsem megyünk oda, kisakkozni a költségvetésünkből újra azt a plussz száz rugót, és elviselni Emma hisztijét, aki persze azt akarja, hogy az Árnyasban is ott üljek vele délelőtt...
Mindenesetre a barátok, és óvónénik egységesen nagyon nagyon örülnek a döntésünknek, és Zsuzsa néni fülig érő szájjal megsúgta, hogy Ivánnak mindig lesz helye az ő csoportjában, Babi néni pedig (az ovitulaj) pedig biztosított róla, hogy feltétlenül van lehetőségünk tékozló fiúként visszatérni az Árnyas kebelére.

2009/09/02

Második nap

Komoly dilemmáim vannak, persze ezek nem újkeletűek. A legfőbb bajom az egyik óvónénivel van. Nekem egyszerűen nem jön be ez a magyar módra siránkozás, hogy jaj mi szegény pedagógusok deszar nekünk... Közben meg azt látom, hogy 10-12-ig egy csésze teával lófrálnak a kertben a gyerekek között.
Nyolctól tízig van benti foglalkozás, aztán utána ez, amit írtam, ebéd, és mennek haza. Egész pontosan mi is ebben a megterhelő? Lehet, hogy valami csoda történik nyolc és tíz között, ez majd hétfőn kiderül.
Na hát hogy ők főznek. Megnéztem a mai ebédet, zöldséges köleskása. Egy csomó összezutyált zöldség, felrakták a tűzre, aztán csókolom.
És leves? - kérdem én. Ja, hát az tegnap volt...
Öööö...
Hát én ilyet az Árnyasban egyszer sem hallottam, pedig ott aztán látszott, hogy a belük is ki van hajtva szerencsétleneknek.

Iván elvágta a kezét fűrésszel, és egyáltalán nem tapasztaltam az óvónéni részéről azt a melegszívű gyengédséget, amit a régi óvónéniktől megszoktam (persze tudom én, piszkosul el voltunk kényeztetve az Árnyasban). Épp csak azt nem mondta neki, hogy ez semmiség, ne nyafogjon. Kapott rá árnika olajat, meg valami ráolvasást, a gyerek csak pislogott, mint hal a vödörben.
És továbbra is azt mondom, hogy nem azzal van a bajom, hogy a szülők takarítanak, meg barkácsolnak, stb. Azt nagyon szívesen, bármikor.

Ez a hosszú beszoktatás is egy baromság, látszik a gyerekeken, hogy ez nem jó így nekik. Három éve járnak intézményekbe, már nem is emlékeznek rá, hogy valaha is ott lettem volna velük, nem is tudják hova tenni ezt, hogy én mit keresek ott.
A pozitívum továbbra is az, hogy viszont a gyerekek szuperjófejek, nyilván ennek oka van...

2009/09/01

Megvolt az első napunk az új oviban. Még csak udvarra mentünk tíztől délig. Nagyon kellemes meglepetés volt, szó sem volt koronacsakrákról, meg egyéb nyalánkságokról.
Milost betámasztottam babakocsiban egy fa alá, és a másik beszoktatós anyukával kvaterkáztunk. Kaptunk kézimunkát is, valami körmöcskézést, nem tudom elmagyarázni mi ez, az a fajta kézimunka, ami kellemesen monoton, és ezáltal remekül relaxál, viszont semmire nem jó körkötött madzag a végeredmény.
Bár az óvónéni szerint a gyerekek nagyon sok mindenre fel tudják használni, hát oké, végülis nekik valóban sokkal színesebb a fantáziájuk.
Kicsit olyan fíling volt, mint egy nyárvégi délután a vidéki nagyinál. Poros udvar (szerencsére a kerti munkálatok elkezdődtek már), a gyerekek csigaházat és szöcskét gyűjtöttek, bandáztak, rohangáltak.
Első körben ezek a gyerekek sokkal nyitottabbnak, befogadóbbank, kedvesebbnek tűntek az "átlag ovis csoport"-hoz képest. Nem láttam belvillongásokat, Emmáékat őszinte kíváncsisággal, és kedvességgel fogadták, egyből bevonták a játékba.
Nem igaz, hogy a waldorfos gyereknek mindent szabad, rájuk is rájukszólt az óvónéni, ha mondjuk földgöröngyöket dobáltak, mire a gyerekek minden dacoskodás és ellenkezés nélkül abbahagyták, és más mulatság után néztek.
Holnap viszek fényképezőt is...
Waldorf ovi

Ezt még nagyon szoknom kell. Az alábbi körlevelet kaptam ma reggel:

"Sziasztok!
Ismét: Kell a gyerekek fejére kalap vagy kendő!!
Nap, szél és koronacsakra védelem miatt!"