2009/02/27

Milosügyek

Megejtettük az első látogatást a nefrológián.
Elképesztő, hogy az ország egyik legelismertebb specialistája egy négy négyzetméteres kis lyukban rendel a betegfelvételi pult mögött a lépcső alatt.
Van egy pici tetőablak, hogy éppen ne fulladjon meg az ember abban a nyomasztó kis helységben. Tisztára mint Mr. Weasley irodája a HP-ből.
És ide özönlik hozzá az ország minden tájáról a sok vesebeteg kisgyerek. Szégyen az országra, a kórházra...

Csináltak egy alapos hasi UH-ot, amin kiderült minden, amit eddig is tudtunk. Jobb vesében nagyfokú tágulat, alaposan elvékonyodott kéregállmány, bal vesében enyhe tágulat, egész jó vastagságú kéregállomány. Úgy tűnik a VUR (reflux - vizelet visszaáramlása a hólyagból a vesékbe) sem kizárható.

Április 16-ra kaptunk időpontot MAG-3 izotóp vizsgálatra, ami arra jó, hogy feltérképezik a teljes veseműködést, ezáltal képet kapunk arról, hogy hol is van a szűkület.
Nem kellemes vizsgálat, branülön keresztül sugárzó anyagot fecskendeznek be, majd egy vákuumágyba fektetve a kis pácienst nézik az izotóp útját a kiválasztó rendszerben.
A vákuumágy azért kell, mert fél-háromnegyed órán át mozdulatlanul kell feküdni.
Nagy valószínűséggel ezután műtét következik.

De addig is pihi és nyugi...

2009/02/25

Milos születése

Nem volt titok, hogy mikor jön el a nagy nap, hiszen Milos veseproblémái miatt indított szülés lett megbeszélve.
Próbáltam a lelkére beszélni, hogy induljon el magától, de nem hallgatott rám, az utolsó pillanatig szeretett volna a kuckójában tartózkodni. Hóesésben úgyis mindig aludni szokott, minek bajlódjon a születéssel, ha durmolni is lehet a jó meleg kuckóban.
Előző nap szép szabályos fájásaim voltak, reménykedtem, hogy talán mégis lesz valami, de éjszakára elmúltak.

Reggel izgatottan indultunk a kórházba, kicsit el is késtünk. Én nagyon féltem, szinte mindentől, ami aznap rám várt.
Kaptunk egy szép szülőszobát, rámkötötték a ctg-t, és vadásztam a szívhangot, mert Milos mindig elbújt előle.
Nyolckor a doki megnézett, bő két ujjnyi (mégiscsak volt hatása az előző napi fájogatásnak), burok áll, fej nagyon fent. Feküdnöm kell, nehogy a burokrepesztés után előreessen a köldökzsinór (aztán szülés végéig úgy is maradtam hanyatt fekve, ez elég pocsék is volt, viszont lemaradt a beöntés és borotválás is, amit azért kicsit bánok). Nyolckor megtörtént a burokrepesztés.
Volt néhány rendszertelen fájásom, de a helyzet odalent változatlan volt, így megkaptam az oxitocint. A szülésznő hosszasan babrált a gyógyszeradagoló géppel, Jurával együtt próbáltak rájönni, miért küld mindig hibaüzenetet.

Közben én már éreztem az oxitocin hatását, erősödtek, hosszabbodtak a fájások. Felidéztem a legzéstechnikáról tanultakat, és megpróbáltam alkalmazni.
Próbáltam befelé figyelni, elengedni a rettegésemet és megélni a fájásokat a maguk teljes valójában. A légzéstechnika és ez valóban segített, mindig csak az adott fájásra, vagy szünetre koncentrálva egészen elviselhető volt a fájdalom.
A néha rámtörő rosszullétekre gyümölcslét ittam, az sokat segített. Jura végig ott sertepertélt körülöttem, mindig kitalálta, hogy mire van szükségem, nézte a fájásokat a ctg papíron.
Amikor sűrű hárompercesek voltak már, újra megvizsgált a szülésznő, szinte semmit sem tágultam. Pár szóval lelket öntött belém. A baba nagyon fent van, nem tudja a feje feszíteni a kijáratot, ezért az erő arra megy el, hogy Milost lejjebb lökdösse. Mennyivel jobb volt ezt hallani, mint hogy egy óra alatt semmi sem történt, hiába fáj piszkosul.

Gyorsan meg is ragadtam az alkalmat, és kértem EDÁ-t.
Nagyjából húsz perc múlva meg is jött az anesztes team, egy öreg dokibácsi vezényletével nekifogtak. Ott és akkor azt sem tudtam, mitől rettegek jobban. A fájásoktól, vagy az EDA beadásától.
Az EDA igenis fájt, én csak nyüszítettem, mert közben jöttek a fájások is, és szorongattam Jura kezét. Az egyetlen biztos pont volt a világban. Arra gondoltam, hogy ebbe én most bele is halnék, ha nem jöhetett volna be velem.
Végül meglett az EDA is, mindenki bíztató volt és nagyon kedves, míg várták hogy hasson valamiről sztorizgattak, de már akkor sem figyeltem, most sem tudom, nem is érdekelt, de nem is zavart.
Kezdtek enyhülni a fájások, én szóban és gondolatban szentté avattam az EDA kitalálóját és az anesztes doki bácsit, de még a szülésznőt is, aki elintézte nekem, és bár kicsit félrecsúszott (a méhem tetejét és alját éreztem, és a bal lábam teljesen elzsibbadt). Közben sutyiban felcsavarták az oxitocint is.
Volt úgy háromnegyed óra pihenőm, amikor a fájások bár gyakrabban jöttek és erősebbek voltak, de én sokkal enyhébbnek éreztem őket, eufórikus hangulatba kerültem, nevetgéltem. Mindeközben őrületes tempóban tágultam, köszönhetően az EDÁ-nak.
Aztán egy idő után kezdett elmúlni az EDA hatása, egyre brutálisabbak lettek megint a fájások, de még mindig volt egy kis pereme a méhszájnak, ekkor megkaptam a második adagot is.
A lábam újra teljesen elzsibbadt (Jura húzta fel vizsgálatoknál), de szinte azonnal tolófájásokat kezdtem érezni.

A szülésznő szerint nyomhattam volna, a dokim erősködött, hogy még nem. Kicsit összevitatkoztak a lábaim között, miközben én sírtam a kimerültségtől és az elszuszogott tolófájásoktól. Az EDA hatását most már cseppet sem éreztem.
A dokim közben kétszer elsündörgött, a szülésznő pedig hívta a csecsemősöket, hogy itt baba lesz hamarosan. Elhúztak egy kis ablakot, amin túl a csecsemő ellátó szoba volt.
A szülésznőm végre előkerítette sokadjára is a dokimat. Végre nyomhattam, elérkezett az én időm, a szülésben ezt szeretem a legjobban.
A szülésznő bíztatott, segített, a dokim csak ténfergett.
Én csak nyomtam, nyomtam, nyomtam, vagy fél órán keresztül, de Milos mindig visszacsúszott. Nem ezt szoktam meg, én három fájásra mindig kitolom a babáimat.
Egyre feszültebb lett a hangulat, két fájás között aggódva néztünk egymásta Jurával, egyikünk sem merte megkérdezni, mi lehet az oka, hogy nem jön ki ez a gyerek.

Végül a szülésznőm rápirított a dokimra, hogy most már aztán segítsen a dolgon, ő meg nagy duzzogva elkezdett valami sámlit keresgélni. Ha fel tudok kelni, tuti megrugdosom, de ehelyett csak nagyon csúnyákat gondoltam az összes felmenője felől.
Végül csak odaállt, és a következő fájásnál mindent beleadtam, ő meg könyökkel és alkarral rásegített. Nagyon jólesett, ez volt az a plussz erő, ami eddig hiányzott, éreztem, hogy átbukik a kis fej ott, ahol eddig nem sikerült neki. Elöntöttek a könnyek a megkönnyebbüléstől, és szinte azonnal éreztem is a szétfeszítő fájdalmat, ahogy Milos feje befeszült a kijáratba.

A szülésznő gyakorlott mozdulatokkal tágította neki az utat, diktálta a légzést, bíztatott. Szóltak, hogy nyissam ki a szemem, nézzem meg a kisfiam. Hatalmas csatakos sötét hajú kis fej nyomakodott miliméterről miliméterre kifelé. A szétszakító fájdalomtól, és a megkönnyebbüléstől folytak a könnyeim.
Lassan kibukkant a kis feje, a szülésznő gyakorlott mozdulatottak segítette ki a kis vállakat, mire a kis jövevény erőteljes hangon felsírt, noha félig még bennem volt. Felnevettem, mert a bátyja is pont így jött a világra, ordított még a megszületése előtt. Végül kicsusszant az egész gyerek, egyből rám tették, én sírtam és nevettem, és csókolgattam a forró, maszatos kis fejet.
Jurára néztem, aki az átéltek hatására szintén magán kívül volt, valami kedveset mondogatott nekem, de én szinte nem is hallottam, egy másik világban voltam a rajtam szuszogó kis élettel.
Neki pedig nevetve szóltak, hogy no hát apuka, vegye elő a fényképező gépet...

Néhány perc múlva kezdett visszaszüremleni a külvilág a tudatomba, hálás voltam a szülésznőmnek, hogy nem kapták le rólam szinte azonnal a babát. Közben elkészültek a köldökcsatokkal, apa elvághatta a köldökzsinórt.
Egy pillanatra felemelték nekem Milost, hogy teljes újszülött szépségében gyönyörködhessek. Az a kép talán örökre belém égett, ahogy nagyon morcos fejjel, behúzott végtagokkal, nagyon csatakosan, de mégis tökéletesen formásan méltatlankodik a szülésznő kezében.
Milost átadták a kis ablakon, apa is elloholt utána. Rám még várt egy kis feketeleves. A szülésznőm kedvesen bíztatott, néha megnézte, levált-e a méhlepény.

Közben hallottam a nagy álmélkodást a szomszéd szobából, Milos hatalmas baba, 3910 gramm, és a fejkörfogata óriási, 37,5 cm. A hírre, hogy mekkora fejű babát milyen kis nő szült odatódultak a többi szülésznők és csecsemősök. Ámuldoztak és gratuláltak, mint valami szomszédasszonyok egy kis faluban.
Már hozták vissza Milost, mikor megszületett a méhlepény. Akkor könnyebbültem meg igazán végre először. A szülészésznő szerint az is nagyon nagy volt, és volt egy kis melléklepény is, meg is mutatta nekem.
Hosszadalmasan és nagyon alaposan átvizsgáltak kívül-belül, hogy minden rendben van-e, de rendben volt, rajtam egy horzsolás nem esett, hála a profi szülésznőmnek.
Közben Jura ott ült mellettem, kezében a pólyába csavart Milossal, és mindenről megfeledkezve csak nézte, becézte, nevetgélt a kis grimaszain. Ez a látvány azóta is sokszor eszembe jut, és mindig megmelegszik tőle a szívem.

Mikor végre végeztek velem hármasban maradtunk, megkaptam Milost is. Jura segített mellre rakni, mert én minduntalan beleakadtam a belőlem lógó zsinórokba. Ez az erős kislegény szinte azonnal rácuppant, és erőteljesen szopni kezdett.
Hosszasan szopizott, majd elszenderült. Kicsit megpihentem én is, Jura pedig értesítette az értünk izgulókat az örömhírrel.
Nagyon hálás vagyok neki, hogy ott volt velem, hiszem azt, hogy ezt a szülést együtt csináltuk végig.
Piszok mázlista is vagyok, mert hiába nem volt szabad szülésznő választás, én mégis kifogtam Fazekasné Zsuzsát, akiről ódákat zengenek a neten, és nem ok nélkül. Nagyon hálás vagyok neki a profizmusáért, az empátiájáért, a kedvességéért.

2009/02/24

Milos - elso napok

Emmaduma

Szoptatom Milost, Emma elgondolkodva néz minket, majd nagy komolyan rám néz, és azt kérdezi:
- Anya! Ez itt tényleg Milos?

Köszönjük a drukkolást, és a gratulációkat!
Tegnap hazajöttünk a kórházból, amint rendezzük a sorainkat írok részletesen is.
A veséjéről pár mondatban:
A kórházban jóformán minden nap készült UH. Ezek szerint a jobb vese stabilizálódott egy elég rossz állapotban, hatalmas tágulattal, nagyon kicsi kéregvastagsággal. A vizsgálatot végző neonatológus doktornő szerint sürgős beavatkozást nem igényel a dolog, de sajnos elég valószínűnek tűnik, hogy ez a vese károsodott. (A bal vesében nem vészes a helyzet, az a jobb helyett is állja a sarat.) Elég nagy a valószínűsége, hogy rövid időn belül műtétre lesz szükség.
A doktornő beszélt a nefrológus gyerekgyógyásszal, péntek délelőttre egyeztetett nekünk időpontot hozzá, és elkezdjük a kivizsgálásokat, hogy pontos képet kapjunk a vesék állapotáról, működéséről, és a további teendőkről.

Miloson mindez nem látszik, pontosan úgy viselkedik, mint bármely más tökéletes kisbaba, egyelőre demo üzemmódban van. Jelenleg csak az eszik-alszik-pisil-kakil funkciók működnek rajta. A teljes verzió letöltése folyamatban van, pár hetet még igénybevesz :-))
Bónusz kép kétnapos korából.

2009/02/18

Hóhahóó

Holnap szülünk
Hát itt a vége. Próbálom kiélvezni a mai napot, utoljára pocakosan, de leginkább csak terhesnek érzem magam továbbra is.
Nyúl vagyok, és parázok a szüléstől, elég nehéz ez így, hogy tudom, holnap reggel fél nyolckor indul a menet. Előkészítés, burokrepesztés, oxitocin.
Másrészt fizikailag útban van a hasam, ami már tényleg brutálisan óriási, állítólag egy közel négy kilós fiúcska lakik benne, hát ezt is meglátjuk holnap.
Még mindig tilalom van, tökéletesen ellentétes híreket hallok az apás szülésről, amiből csak annyit tudtam leszűrni, hogy Jura vagy ott lehet, vagy nem.
Hát ez már két hete is így volt.
Éjjel háromtól ötig nem aludtunk Milossal, próbáltam kérlelni, induljon magától, lehetőleg éjjel, de a füle botját sem mozgatta, csak a fenekét szánkáztatta jobbról balra, majd vissza a hasam tetején, és aztán megpróbálta a lábaival az alsó bordaívemet feltolni. Majdnem sikerült is neki...

2009/02/16

Májsziügyek megen

Szombaton még kihasználtuk az ajándék potyahétvégét, és csavarogtunk egyet Jurával. Kapóra jött a Valentin nap is, elhatároztuk, hogy elmegyünk étterembe is.
Emma megígértette velünk, hogy veszünk neki cumit. Szívem vajból, agyam tésztából, megígértem.

A Brendonba mentünk, mert speckó kívánságok voltak, macis legyen. Álltunk álltunk a cumik előtt, és tanakodtunk.
- Basszus -nyavajogtam - ezek olyan kisbabásak.
Jura egészen furcsán nézett rám, és tagoltan azt mondta:
- De hát a CUMIK előtt állunk...

Bakker, télleg, ott állunk a cumik előtt, aminek legkevésbé sem célközönsége a hatéves korosztály.
Így aztán elgondolkodtunk, milyen mondatottal is fogunk fordulni az eladókhoz a következő években. Pl:
- Elnézést! Van esetleg Harry Potteres cumi? vagy
- Bocsánat! Emós cumit tartanak? esetleg
- Khm! Swarovszky kristályos cumit keresek... érettségire lesz... neadjisten
- Ezt a gyűrűdíszest kérném. Be tudnák csomagolni? Nászajándéknak szánjuk...

2009/02/13

Baszki péntek 13. és zuhog a hó!
Nyílj meg föld alattam.

Tegnap este történt a boltban, ahova ovi után mentem be a gyerekekkel.
Állunk a sor kellős közepén, körülöttünk százezer ember.
Emma (jó ovis módjára) süvöltve közölte velem:
- Anyaaaaa! Én folyton pukizooook!

Nyílj meg föld szép csendben, és nyelj el engem iziben... Lopva a körülöttünk állókra pillantottam. Szegények próbáltak nem túl hangosan és feltűnően röhögni.

Ezek után az én drága kislányom kibontotta a kindertojást, amiért hosszasan könyörgött, és kidobta a csoki részét.
Elhűlve kérdeztem, hogy mit csinál. A világ legtermészetesebb módján válaszolta: vigyáz a fogaira.
Ááááááááááááááá...

2009/02/11

Emma kétségkívül száz százalékosan nőből van.
Az előbb nyomott egy klasszikusan mensizős hisztit azon, hogy nincs tavaszi cipője... Öhhh bakker, mi vár még ránk...
Punnyadok a gép előtt, mondhatni csak reszelgetem itt a körmömet.
Valami tompa kábulat ül rajtam, elfáradtam no, két napig bent a városban, izgulni, menni, vizsgálóasztalokra feküdni, reménykedni.
A tegnap délutáni eufória (ahogy az a Nagykönyvben írva vagyon) ma szolíd fásultsággá változott.
Biológiai oka van, mondják az okosok, kifáradnak az örömhormon termelő sejtek, és átlagon alul végzik a dolgukat.
Igaz lehet ez, mikor egyszer kipróbáltam egy fél extasit, egy napig szerelmes voltam a világba, a világ is belém. Aztán jött két hét depi.
Jaj, jaj, mit válaszolok majd a gyerekeimnek, ha megkérdezik, hogy anya, te drogoztál valaha? Igazat mondjak, vagy okosat? Hát azt mégsem mondhatom, hogy igen, drogoztam, és állati jó volt... Bakker...
Szóval csak punnyadok itt, és hülyeségeken agyalok.
Tulajdonképpen bármin szívesen agyalok, csak arra ne kelljen gondolonom, hogy hát igen, eljön majd az a nap, amikor fel kell feküdni arra a keskeny, kényelmetlen asztalra, lábakat a kengyelbe, és jön a tuti...
Azt mondják, ilyenkor valami nagyon kellemes dologra kell gondolni. Hogy például egy napsütötte tengerparton sétálok. Ezt a tengerpartos dolgot már próbáltam, nem jött be.
Az meg nem túl ősanyás, ha arra gondolok, hogy heverünk a haverokkal a kanapén, szívjuk a dzsangát, és váltjuk megfele a világot, vagy csak röhögünk agyatlanul egy repedésen a falon...
Vagy mondjuk még jobb lenne egy jól időzített megfelelő helyre és módon beadott EDA.

Milosügyek

Hétfőn igen kellemes meglepetés ért minket az UH-on. Milos veséje javult! Csökkent a tágulat, nőtt a kéregvastagság.
Így Hajdú doktornő szerint sem indokolt cseppet sem a császár. És az indítás is ráér, na nem túl sokáig, de a jövő hétig még igen.
És ezt írásba is adta.
Így aztán tegnap a dokival meg is állapodtunk, hogy ha addig nem indul be magától, akkor jövő hét csütörtökön indít (vizsgálat közben tett is róla, hogy akár be is induljon, ha nagyon akarna...)
Méhszáj szűk egy ujjnyira nyitva, de a feje még nagyon magasan van, most még elég kockázatos is lenne indítani, kilenc nap alatt még tágulhatok is, és a feje is beilleszkedhet.
És addigra valószínűleg a tilalom is végetér a kórházban.
Nem akarok nagyon előre inni a medve bőrére, de ez így nekem most nagyon klappol.
Milos persze édesdeden szunyál mint mindig, ha esik a hó, ő bizony nem bánja, hogy még a jó meleg kis kuckójában héderelhet további egy hetet.
Ami azt illeti, nem csak az alvási szokásai szerint kis medve, de a súlya szerint is.
A gép szerint másfél héttel nagyobb, 3600 gramm és a feje is meglehetősen nagy...

2009/02/06

Az a rémhír terjeng, hogy az influenzajárvány miatt az apukák még a szülésre sem jöhetnek be.
Kedden megkérdezem a dokimtól, és ha ez igaz, akkor nem vagyok hajlandó jövő héten befeküdni se császárra, se indításra...

2009/02/05

Hosszú és tanulságos telefonbeszélgetést folytattam a szadai waldorf ovi óvónénijével.
Nagyon megörült nekünk, mert ilyen nagyobb korú gyerekre van éppen szükségük, mint a mi kettőnk.
Most is lenne hely, és örülnének is neki, ha jönnének a gyerekek (persze előzetes találkozás, felmérés, ilyesmi azért lenne).
Hát Milos baba miatt éppen nem lenne jó ötlet a nagyokat kirántani a jól megszokott kis közegükből, hiszen az ovi számukra egy szeretett, biztos közeg.
Jól át kell még ezt rágni azt hiszem, nem az odamenetelt, hanem a mikor-t.
Amit hallottam, az nagyon tetszett, nagy valószínűséggel tényleg sokkal közelebb fog állni a családunkhoz a waldorf ovi, mint a mostani.
Bármennyire is imádjuk ezt az ovit...
Szerintem én vagyok az ördög. Vagy legalábbis közel állok hozzá.
Ugyanis nem alszom. Egyre tompuló aggyal, egyre vörösödő szemekkel, egyre lomhább mozgással peregnek a napok. Az esti lefekvés gondolata is kétségbeejt már.
Hulla fáradtan fekszem az ágyban, és nem és nem tudok aludni. Éjszakánként úgy kétszer egy-két óra jön össze most már hetek óta.
Kipróbáltam már gyógyteát, homeós szert, evést-ivást, nem evést-nem ivást, ráolvasást, olvasást, tévézést, csendben-sötétben fekvést, és egyéb nyalánkságokat.
A helyzet változatlan, ez valami brutál hormonális anomália lehet.
Mindenesetre én olyan fáradt leszek szülésre, hogy úgy fogok bevánszorogni, mint valami reumás csiga (a mozgásom egyébként sem az a régi fitt).
Vágom a centit...

2009/02/04

Érzik már, hogy változik az életünk hamarost.
Ha én magam előtt le is tagadnám hogy feszült vagyok, izgulok, be vagyok tojva a jövő héttől, akkor itt vannak az én kis átjátszó állomásaim, akik kiválóan felerősítve adják vissza a bennem dúló érzelmeket.
Iván az oviban sírdogál, anya kell neki, mindig csak anya. Emma az oviban szörnyen pimasz lett, itthon váratlan sírógörcsök törnek rá.
Legszívesebben ők bújnának belém, a régi anya kell nekik, aki felkapta őket, akire rá lehetett feküdni, akihez bújni lehetett hosszasan.
Mondhatom, hogy a helyzethez (és a késztetéshez) képest még így is türelmes vagyok, állom a sarat, de ez csak nagy levegő és elhatározás kérdése, tudják ők ezt jól, belül minden húr pattanásig feszül.

Szerencsére apa itt van, és bár apa is türelmetlenebb, mint általában, tőle talán nem várnak el kizárólagosságot mint tőlem, hozzá nincsenek talán ennyire érzelmileg hozzádrótozva.
Apa nagyon igyekszik hazaérni fekvésre, nagyon igyekszik a házba lépése pillanatától helyt állni, nagyon igyekszik helyettem is ölelést és odafigyelést osztani.
Ők pedig hálásan bújnak hozzá, talán most tanulják meg, hogy a szülők azért vannak ketten, mert ha az egyik átmenetileg nem funkcionál olyan jól, akkor ott a másik, aki a helyébe lép.

Nagyon hálás vagyok neki ezért, cserében igyekszem egy csomó terheshülységtől megkímélni. Nem picsogok neki naphosszat a testi nyavajáimról, pedig jaaaj de jól esne, idegességemben próbálok nem belekötni (pedig ő van legközelebb, vele jó csak igazán veszekedni, házsártoskodni), éjjel nem keltem fel, hogy már megint nem tudok aludni órák óta, próbálom nem megőrjíteni a fészekrakó ösztönömmel, igyekszem nem túlságosan kiszolgáltatni magam, és ha már átvette tőlem a srácokat, igyekszem nem beleszólni mindenbe (na ez a legnehezebb).

Szerencsére egy tapasztalattal bölcsebb lettem az elmúlt években, semmi sem marad úgy, ahogy éppen van, minden helyzet elmúlik, jön másik és egy megint másik. Próbálom megélni azt, ami éppen van. A jó részét az élvezet kedvéért, a rosszat pedig a tanulság végett...

2009/02/03

A gazdasági válság egészen furcsa helyeken gyűrűzik be az átlag ember életébe.
Én például tegnap majdnem bepisiltem miatta.
Történt éspedig, hogy úgy döntöttem, álmatlan forgolódás helyett inkább sorozatokat nézek a tévében.
A gyerekektől pont akkor értem át a hálóba, mikor kezdődött A mentalista c. sorozat. Akkor már éreztem, hogy ki kéne mennem, de megnyugtattam magam, a jó öreg kereskedelmi csatornákon a reklámblokkok közé vágják a filmeket úgyis, hamar eljön az én időm.
Nem jött.
Az egész sorozat alatt egy fia reklámblokk sem volt. És ha ez nem lett volna végletekig felháborító, hát a Bones is azonnal kezdődött, pedig arra tényleg nagyon számítottam, hogy legalább a két film között kiosonhatok.
Kénytelen voltam a Bones főcíme alatt kirobogni, mert már nem bírtam tovább (persze le is maradtam vagy két szénné égett hulláról).
Később aztán észbekaptak, és a Bones alatt volt két reklámblokk is, de én akkor már a mélységes csalódottság és értetlenség fázisában leledztem.

De aztán jött Jura, és megvilágította az én pókhálós, kizárólag biológiai funkciókra kihegyezett terhesagyamat.
Hát kérem erről is a gazdasági válság tehet. A cégek inognak, a reklámköltségekből faragnak le rögtön másodjára (elsőre kirúgnak egy csomó embert), nincs pénz drága kereskedelmi csatornákon főműsoridőben reklámozni.
És ennek mi lesz az eredménye szegény kismamákra nézvést? Nem lesz megváltó reklámblokk, ami alatt könnyíthetnének meggyötört hólyagjaikon.
Vérborzalom, mi lesz ebből a szép fogyasztói társadalomra kihegyezett világból...

2009/02/02

Itt vagyok, itt vagyok!
Hétvégén nem szoktam a géphez jutni, mert lecsap rá a család.

Szóval sikerült jól megkavarni a dolgokat pénteken. Nem biztos már az sem, hogy császár lesz, mert nincs papírom róla. A dokim egyedül nem dönthet így, gondolom a kórházi neonatológusok nem látták indokoltnak, Hajdú doktornő pedig nem írt róla papírt.
Mondjuk ő 3 hete is azt mondta, a gyerek miatt nem szükséges.
A Heim Pálban lévő nefrológus orvos szerint sem az.
Tehát jövő héten újabb kör az Istenhegyin (lassan már be sem kell mutatkoznom, hiszen megismernek), újabb UH, és szakvélemény kérése Hajdú doktornőtől.

Az érzéseim vegyesek.
Először nagyon pipa lettem, hiszen már felkészültem a császárra, erre most megint bizonytalanságba löktek.
De aztán elszállt a mérgem, és rájöttem, hogy nem ettem meszet követelni a császárt, ha minden hozzáértő orvos szerint (és ebből ketten országosan elismert tudorai a témának) azt mondják, nem szükséges.
Tiszta sor, hogy alapból mindkettőnknek jobb a hüvelyi szülés, végső esetben még mindig ott van a szomszéd szobában a műtő, akármi is történik.
Persze minden a hétfői UH eredménytől függ, és attól, hogy Hajdú doktornő mit ír a Szent Leletre.

Így most újra felcsillant a remény, hogy tán megússzuk a kést, és nyilván én jobban megkinlódom majd egy 37. heti indítással (ami egyértelműen nem egyenértékű egy magától induló szüléssel), és még az is lehet, hogy így is császár lesz a vége, de bízom Istenben a jószerencsémben, és szárazon tartom a puskaport iszom a málnalevél teát.
Gyerek még nem maradt bent, Milos sem fog!
Az anyák dala