2007/08/31

Úgy tűnik megvilágosodtam Emmával kapcsolatban.
Vagy legalábbis rájöttem valami nagyon fontosra. Úgy tűnik, hogy neki az oviban (és minden máshol) leginkább a tömeggel van baja.
A régi oviban is ezer gyerek volt, az új oviban is nyáron az összevont csoportokban.

A heti megfigyelésem az volt, hogy amelyik napon nyolc körül beértünk az oviba, és még csak két-három gyerek lézengett, akkor hangosan kacagva vonult be a csoportszobába. Az óvónéninek is volt ideje vele foglalkozni, ölelgetni, udvarolni neki, melléülni a reggelinél.
Amikor viszont kilenc körül értünk be, és meglátta a millió nyüzsgő gyereket a csoportban, azonnal meghátrált, és belém csimpaszkodott.

Végülis én vagyok az igazán bolond, mert az alaptermészetéből ez fakad. Idő kell neki, hogy szokja a helyzeteket (talán kicsit több idő is, mint másoknak), jót tesz neki, hogyha reggel van ideje hozzászokni az ovis légkörhöz. Jobb neki, ha csendben és nyugiban tud az óvónéni, vagy a dadus ölében elkezdeni a napot, és akkor már észre sem veszi, ha közben megérkezik a többi gyerek.

Nagy tanulság nekem ez ismét arról, hogy az, amit én gondolok jónak a gyereknek, az még nem biztos, hogy neki tényleg jó.
Az én természetemből az fakad, hogy jó későn megyünk, hipphopp becsöppenünk a nyüzsibe, és egyből mehet a menet.
Újra és újra meg kell őt figyelnem, hogy tudjam, neki igazán mi a jó.
Például az, ha mostantól nyolcra beérünk az oviba.

2007/08/30


Már régóta szeretném Emma rajzát átadni a digitális örökkévalóságnak. Hónapokkal ezelőtt rajzolta, címe: Öcsike anyaka hasában

Ma reggel kéz-a-kézben elsétáltunk tüdőszűrésre a váci kórházba.
Újabb jópont nekik.
A hely kultúrált, azonnal sorra kerültünk, gyorsan készen lettünk.
Kicsi epizód az ablaknál:
- Jónapot! Tüdőszűrésre jöttünk. Elég a TAJ kártya, vagy kell a személyi, meg a lakcím kártya is?
- Egyenlőre elég a TAJ...
Néni hátrasétál a kartonozóba.
- Jártak már itt? - kiált előre.
- Még nem.
- Honnan költöztek ki? - jön vissza az ablak mögötti asztalhoz.
- Pestről.
- Jóóóózsi! Hozd a széket!

2007/08/29

Rohadt szar flessem volt az előbb.
Jura továbbította mélen a szegedi programot (egy cég hívta meg őket családostul), és én valami poénosat nem értettem meg belőle.
Jaaaaj, hát az vicc! - mondta életem párja - itt az irodában mindenki harsányan röhögött, mikor elolvastuk.
Akkor azt éreztem, hogy egészen mélyre süllyedek, a torkomban szorító gombóc nőtt, és potyogni kezdtek a könnyeim. Az egyetlen kapaszkodóm, a humorérzékem, ami a legsötétebb gyeses időszakomban is mentőövem volt, most úgy tűnik cserbenhagyott. Lelki szemeim előtt felrémlett, ahogy az irodában valaki hangosan felovassa a levelet, és a megfelelő pillanatban (hiszen rajtam kívül mindenki érti ezek szerint a poént) harsányan felnyerítenek.
Mindig érzem azt a kis szúrást a gyomromban, mikor Jura a benti tolvajnyelven mond nekem valamit (amit én honnan is tudnék), és én meg nézek értetlenül (a legrohadtabb, amit én szívből gyűlölök, az a "minden jó?" kérdése). Ez ahhoz a másik világhoz kapcsolja, amihez nekem semmi közöm, amelyik világban a számomra egyik legfontosabb ember napi 12 órát tölt el. A maradék ébren töltött ötöt-hatot eszelős rohanásban töltjük, vagy agyleszívott bambulással.

Az én világomban énekelünk a kakinak, disney hercegnők masíroznak rózsaszín ruhában, hullik a homok mindenből, az étel kis katonákból áll, és a mosógép állandó zúgása adja az alapzajt.
Faszkivan bazmeg

2007/08/28

Nagyiügyek

Anyu három hete lassan, hogy nem látta az unokáit, először mi utaztunk el, aztán ő, végül az előző hétvége azért esett kútba, mert lebetegedett.
Mondjuk ez idő alatt egyszer sem telefonált, nagyjából ennyire fontosak ilyenkor az unokák. Amikor felhívom szívbemarkoló hangon közli, hogy annyira, de annyira hiányoznak neki, hogy az már szinte fáj.
Na persze! Láttam én mát karón varjút...

Meg is beszéltük, hogy akkor kikúrálja magát hétvégére, hogy unokázhasson végre. Közben Jura hívott, hogy lenne egy jó kis program hétvégére, Szegedre hívtak minket, halászléfőzés, csónakázás, ilyes. Menjünk gyerekestül. Háát, az nem lesz jó, mert anyu nem örülne, ha végre unokázhatna, és erre elvisszük őket hétvégére - gondoltam én kis naiv.
Hát akkor menjünk ketten, és anyu meg legyen itt a gyerekekkel, biztos örülni fog, hogy együtt lehet velük - gondoltam én kis naiv megen.
Visszahívom anyut, és elújságolom, hogy akkor Szeged. Kicsit később leesett neki, hogy jaaa, hogy csak mi ketten, ő meg itthon lenne a gyerekekkel (naja, vele London után soha többet sehova!).
Elképesztően elkámpicsorodott hangon sóhajtotta bele a telefonba, hogy hát jó, akkor legyen.

Hát bazmeg - gondoltam én. Most akkor mi ez a hattyú halála, hogy ennyire vágyik már az unokáira, hogy majd belepusztul, de hogy vigyázzon rájuk, az kb. olyan, mintha a fogát húznák.
Megy megint a pofavágás, a mártírkodás.
Kedvem lett volna azt mondani, hogy ha ennyire megerőltető számára ez a dolog, akkor elvisszük a gyerekeket, és jöjjön következő hétvégén, oszt viszonlátás.
De persze papirtigris vagyok...

Majd írok még egy panaszkodósat erről, de most indulnom kell a gyerekekért.

2007/08/26

Az utóbbi idők legjobb hétvégéje áll mögöttünk. Minden jól sült el, minden program remekül sikerült.
A gyerekeken is látszik, vidámak, kiegyensúlyozottak, hiszti csak mutatóban. Sok ilyet nekünk!

2007/08/25


A mai nap tízpontos volt.

Egész délelőtt teljesen olyanok voltunk, mint egy normális család. Bundáskenyeret reggeliztünk, aztán a kertben szöszmötöltünk, végül ebédet főztünk.

Ennél a pontnál jegyezném meg, hogy csókjaim Odinak, nagy-nagy örömet szerzett nekünk azzal a Thomassal. Bearanyozta a hajnalunkat...

Tegnap dugába dőlt az esti mozizás, mert anyu lebetegedett, így lemondta a hétvégi gyerekfelvigyázást. Így aztán bevetésre került Mónika, a takanyó. Aki mellesleg dadus volt az oviban, és imádja a gyerekeket. Az érzés kölcsönös.

Már alig várták hogy megérkezzen, majd nagy sivítással ujjongtak, mikor végre megjelent. Tudtuk, hogy jó kezekben lesznek.

Hiszen a régóta várt programra került sor délután, mentünk babanézőbe a Pohly családhoz. Itt meg akartuk vizitálni, hogy igaz-e az a sok horror, amit a blogjukban olvasunk, miszerint az ikrek módszeres, lassú szülőgyilkolásra adták a fejüket, amit szűnni nem akaró sírással kívánnak véghezvinni.

A hír kacsának bizonyult, két békésen nézelődő, szélesen mosolygó (igen, rám mosolygott egyikük), jó kedélyű kisbabát találtunk a lakásban. Mitöbb, a kezemben tartott kis csomag el is aludt. (Hát Ferikém, lesz mit mesélnünk a gyámügyön...)

Miután megérkezett a két csecsemőszagra kiéhezett barátnő, négyesben elindultunk a budapesti délutánba. A Ba Bar-ban kötöttünk ki, ahol igen jót beszélgettünk. Hatkor mi leléptünk, és kettesben hagytuk a megtépázott szülőket, hogy maradéktalanul kiélvezhessék első kettesben töltött, szabad estéjüket, a balzsamos nyáréjben.

Itthon két nagyon vidám, víg kedélyű zsivány várt, és egy szépen rendberakott konyha.
Mónika forevör!

Iván már alszik, Emma is megy nemsokára lefeküdni, és akkor miénk a világ.

Ilyen napot mindig, mindenkinek!
Kicsit visszaolvastam, és már tavaly ilyenkor is egész nap vinnyogtak...
Szombat esti párbeszéd Emma és az apja között

- Na Emma? Akkor ezt olvassam?
- Ezt én már mind olvastam! Olvass nekem valami mást anya!
- Apád! Apád vagyok fiam!
- Én nem vagyok neked a fiad! Én láááány vagyooook!

2007/08/20

És hogy milyen a szex egy pici, balatonparti faházban, ahol minden négyzetcentiméteren gyerekek nyüzsögnek pitymallattól késő éjjelig? Legfőképp semmilyen.
Pedig a nap símogató, a parton feszes testű, hetyke mellű lánykák szambáznak, az esték balzsamosak, tücsökciripelősek.
A négy gyerekesek mégis böjtölnek, és az est beálltával mondat közben zuhannak mély álomba az ágy felé menet. Éjjel nem pajzán gondolatok ködében élnek bíbor nászt, de nem ám!
Alvajáró, nyüszögő, folyton kitakarózó, felsíró gyerekeket terelgetnek, hogy hajnalban karikás szemmel arra ébredjenek, hogy pisi- és álomszagú porontyok bújnak meg minden hajlatukban.

Tudomásom van róla, hogy vannak emberek, akik nemcsak évi egy hétig élnek így, hanem évi egy évig. Egy szobában (nohdacu egy ágyban) alszanak a sok-sok porontyokkal, és állítólag élvezik.
Sértődés ne essék, el is hiszem nekik, de könyörgöm árulja már el nekem valaki, hogy ők hogy szexelnek?
Vagy talán csacsi gondolat azt képzelnem, hogy öt (mit öt, nyolc) év után is lehet az egyik legfontosabb dolog az életemben, hogy kedvemre élvezzem a szexet a (skandallum!) férjemmel?
Hangosan, lámpafénynél, hosszasan?

Abban a nettó négy és egynegyed percben, amit négyszemközt tudtunk tölteni az emberrel, az alábbi tervet eszeltük ki:
Nyaralást kipihenő miniszünidő!
Célállomás: valamely borvidék
Célidő: ősz
Cél: egy nap alvás, egy nap szex, egy nap alvás - mindeközben finom borok és ételek mértéktelen magunkhoz vétele
Nagyon várom!

2007/08/19


Felfedeztünk egy isteni helyet Marcaliban. Termálfürdő és strand. Hatalmas terület, szuper medencékkel. Meglepően kihalt volt, a tökéletes strandidő ellenére. Kb. harminc ember lézengett az egész strandon. A gyerekek jóformán egyedül uralták a gyerekmedencét.
Pancsoltunk vagy három órát, amikoris egy őrületes felhőszakadás hazaűzött minket.
Alkalmam volt kipróbálni a páleszos ötletet búbborogatásra. Bár a koktélbárban csak vodka volt, azzal borogattam le Iván fejét, miután hanyatt esett a székről a térkőre. Jó hír, ennél nem volt nagy üvöltés, mint a késes verziónál, és pukli sem nőtt.
Lehet hogy halef helyett pálesz lesz nálam a játszóterezések alkalmával?
A Balaton tökéletes. Pont olyan, amilyennek lennie kellett volna már jó ideje. A víz tiszta és selymes, a strandok kultúráltak, a kajáldák mértéktartóan jó árban vannak, és jóformán nem lehet mellényúlni, mindenhol egységesen jó a kaja.
Négy gyerekkel nyaralni kész rémálom, még szerencse, hogy az idő a legmegfelelőbb egy ilyen nyaraláshoz. Szolíd strandidő, nem kánikula, de hideg sincs. Az éjszakák hűvösek, lehet aludni is.
A panzió ezért az árért igen remek.
Az odaút két és fél óra volt, ebből egy azzal telt, hogy átvágtunk Pesten. Utána végig autópálya.

Azért egy ilyen nyaralás (ti. 4 gyerek) leginkább mégiscsak mazohistáknak való. Vagy ősanyáknak, ősapáknak. Ez nem volt titok eddig sem, mi nem ezek vagyunk. Ha már a kicsik is lennének 6-8 évesek, akkor ez egy tízpontos nyaralás lenne. Így leginkább csak azt sajnálom, hogy xanaxot nem hoztam. A homeós Sedatif PC kevésnek bizonyult, és tömény alkohollal sem lehet folyamatosan kezelni az idegeimet.
Holnap megyünk haza (hála a jóságos, magasságos...), és keddtől ovibölcsi.

PS: a homeós bogyók igen jónak bizonyultak, legalábbis öcsi esetében mindenféleképpen, az ekcémája (krémezés nélkül is) gyönyörűen visszahúzódott.

2007/08/03

Ezt most találtam a neten, nagggyon vicces :

Miatyánk Microsoft, aki a merevlemezen vagy, szenteltessék meg a te Windowsod, jöjjön el a te frissítésed, legyen meg a te javítókészleted. Miképpen a Windowson, azonképpen az officeban is. Mindennapi e-mail-ünket add meg nekünk ma, és bocsáss meg kalózvideóinkért. Miképpen mi is megbocsátottunk a Matávnak.És ne vígy minket a BSA-hoz, de szabadíts meg az OS/2 -től. Mert tiéd a DOS, a Windows, és az NT. Mindörökkön örökké ENTER!!

2007/08/02


A homeós doki néni azt mondta, azért van ez az egész (krupp, betegségek), mert Emmának extragyenge az immunrendszere. Egyszerűen ilyen típus. Nem bíztatott túlságosan, szerinte hónapokba fog telni, amíg gatyába rázzuk a dolgot. Dehát a homeopátia a türelmesek gyógymódja ugyebár...

Kaptunk egy hosszú listát a beszereznivalókhoz, úgyhogy immunrendszer vigyázz, kész, TŰZ!


Iván remekül üzemel, és hála a nagykésnek a feje is elég jól néz ki. (Akinek ilyen eleven gyereke van, mindig legyen kéznél a nagykés - nem nem azért -. A fejen keletkező ütések helyét azonnal le kell vele szorítani fél-egy percig, és bár rettenetesen fáj, és a gyerek visít mint a választási malac, nagyszerűen megelőzi a fejen keletkező (ijesztő mértékben növő) diónyi, vagy félbaracknyi hematómát. Mert az aztán tényleg nagyon- és sokáig fáj.)

2007/08/01

Címszavakban

Emma megint kruppol, és mivel most más baja tényleg nincs, az allergia felé terelődik a gyanú mindinkább.

Meghalt a tengerimalackánk, aki ráadásul nem is a miénk volt, csak gazdái távollétében nevelődött minálunk jóideje. Úgy tűnik ezt a szélsőséges időjárást már nem bírta a kis szíve.
Megsirattuk, eltemettük.

Öcsi ma reggel lezúgott a lépcsőn, a délelőttöt a kórházban töltöttük. Sürgősségi, koponyaröntgen, gyerekosztály, szemészet, gyerekosztály. Három óra alatt teljesítettük a versenyszámokat, az összetettben igen jó helyezéssel zártuk a napot.
A végeredmény: fél tenyérnyi vérömleny a fején, a füle bedagadt, vörös és lehorzsolt, a nyakán van egy kb. 8-10 cm hosszú vastag hurkaszerű horzsolás. Úgy tűnik agyrázkódása sincs, kemény fejűek ezek a Sándorok!
Mintegy hat órával egy borzalmas zuhanás után minden tekintélyemet latba vetve kellett lebeszélnem róla, hogy ugyan ne sétálgasson már a kanapé háttámláján (igen, ott! talán kötéltáncosnak készül).
A szótára új mondattal gyarapodott: " eszete a éccőn" = "leestem a lépcsőn".

Most pedig megyünk Emmával a homeós dokihoz.

U.I. Egy szép, csendes gumiszobára vágyom...