2010/12/27

Végül álljon itt mementóul a kedvenc képem, Milosról, aki, megrögzött habcsóktolvajként tölti a napjait.
Második nap, azaz huszonhatodika...
Ez a legjobb nap a karácsonyban, ilyenkor a barátok jönnek. Bár kissé ki voltunk purcanva a sok rohangászás, főzőcskézés után, végül minden kész lett, mindent felfaltunk, és eltölthettük egy szuper napot az igazi szeretteinkkel.
Évek óta olyan nap ez nekünk, mint egy jól megérdemelt jutalom az előző nap szívása után.
Locsogás Orsival nekem, locsogás Árpival Jurának, heverészés, röhögcsélés, családias hangulat.
Imádják a gyerekeket, azok is őket, nincsen feszélyezettség, kényszercsevej. Csak jóérzések.
Ők azok, akikket mindig sajnálunk, ha elmennek, bármennyit is voltak nálunk.
Nohát karácsony donez, cseppet sem bánom, de azt sem, hogy újabb egy évig kell várni a következőre.
Első napon szokás szerint a családot vártuk. Zsófiékat, anyut, öcsémet a barátnőjével, és bátyámat.
Ez a túlélős nap, már ami az én családomat illeti.
Idén szálmimagunk főztünk-sütöttünk mindent, igen nagy sikerrel, és rettenetes fáradtságok árán.
Fénykép nem készült, túlélésre játszottunk. Újabb ajándékroham, immáron csak a gyerekeknek.
Milos megkapta a hőn áhított prüprü táót (távirányítós autót), Emma egy nagy lovat az Aranyhaj c. filmből (amit volt szerencsénk múlt héten moziban megnézni), Iván pedig egy verdás szerelős kamiont és Villám McQueent.

Öcsémék előadták a klasszikus gyerektelen párt, mindenről volt építő véleményük a gyereknevelés terén. Rögtön a megérkezésük után három perc alatt iszonyatosan felpörgették a gyerekeket, csiklandozták, szekálták őket, majd mikor a kölykök elkeztek visító pörgettyűként cikázni a házban, megjegyzéseket tettek rájuk, hogy milyen neveletlenek.
Sógornőmről most már nyíltan süt az irtózat, ahogy a gyerekekre néz, vagy egyre jobban utálja a gyerekeket (nem csak az enyémeket, hanem generál), vagy csökken az önuralma. Ki is fejtette, hogy amikor nálunk jár, mindig rájön, hogy ő soha nem akar gyereket.
Kedves, igaz? Kinek kellenek ellenségek, ha ilyen rokonai lehetnek?!
Bátyám viszont nagyon jókedvű volt, az elmúlt évek mélabúja a múlté, viccelődött, két összetett mondatot is mondott egyszerre. Hiába no, azt csiripelik, van barátnője.

Zsófiék egyre jófejebbek, sóhajtozva néztük, hogy milyen nagyok, okosak, milyen könnyű lesz az életünk, ha a kicsik ekkorák lesznek.
Nem meglepő módon sokkal normálisabb bántak a kicsikkel, mint a felnőtt tesómék. Beszéltük is, hogy jövőre át kéne szervezni a dolgot, nem érdemlik meg, hogy pont a legszarabb napon legyenek velünk, ez tök igazságtalan.
Nohát egy szó mint száz, túléltük azt a napot is.

Hát igen, a karácsony...
Idén olyan váratlanult tört ránk, hogy csak pislogtunk. Pedig volt koszorúnk, becsülettel gyújtottuk a gyertyákat, volt adventi naptárunk, minden, de valahogy mégis csak a kertek alatt sunnyogott a karácsony.
Így aztán, bár piszkosul megkéstünk mindennel, az egyik legjobban sikerült ünnepünk volt.
A díszítésnél rögtön elhatároztuk, hogy törékeny díszt idén nem teszünk a fára, és az iparművészeti remek cserép betlehemünk is a dobozában piheni át ezt a két hetet.
Rögtön a legelején kiderült, hogy jól döntöttünk.
Milos legkedvesebb szórakozása a fát csépelni.
Hatalmas labdákat, autókat, építőkockákat hajít neki, másfél méteres vizipisztollyal csépeli.
Ennek megfelelően mostanra eléggé viseltes szegény fa.
Az ajándékok minden idők legnagyobb sikerét aratták. Ivánnak Londonból hoztam egy villogós, önmaga tengelye körül is elfoduló távírányítós autót, Emma pedig egy rózsaszín mp4 lejátszót kapott.




Milos egy beszélő porszívót kapott, de ő is távirányítós autót szeretett volna, kétségbeesésének hangot is adott (másnap megkapta):

2010/12/24

Szines, szagos verzió:

2010/12/22

Elkészültek Patrícia képei!
Kattints ide, aztán alul a "clients" gombra, oda írd be: jura
És ott természetesen a 2010 decemberre.
Jó szórakozást!

Hoppácska, na ki az egyes szerver vezető kertje?! :-)

2010/12/15

Itt járt nálunk Patrícia. Két éve volt itt utoljára, és már nagyon vártuk.
Most nem tudtam annyit készülődni, mint tavaly, és az utolsó pillanatban kiderült, hogy még az alapozó púderem is eltűnt. A rúzsom pedig már a múltkor sem volt meg.
De szerencsére Patrícia igazi profi, és nagyon kedves, közvetlen, szóval pontosan olyan, mint amire emlékeztünk.
Persze a három gyereket egyszerre lefotózni komoly kihívás, valószínűleg egy zsák bolhával is könnyebben boldogul az ember. Nem segített az sem, hogy Milost ébreszteni kellett, ennek megfelelően igen mogorva volt. Egyszer mintha majdnem elmosolyodott volna, de aztán észbekapott.
Azt hiszem a legjobb képek kettőnkről készültek, izgatottan várjuk, hogy elkészüljenek.

2010/12/12


Jelentkeztem Lobo virtuális játékára. A lényeg az, hogy csökkentsük a várólistánkon szereplő könyveket. Ennek érdekében készíteni kell egy 12 könyvből álló listát, amit 2011-ben feltétlenül el kell olvasni.
Íme az én listám. 12+1 könyv van rajta, ha esetleg véletlenül még idén elolvasnék belőle valamit (van rá esély).
Azt hiszem ez egy könnyen teljesíthető lista, talán a Succubus könyvbe törhet bele a bicskám, hiszen bármennyire is kíváncsi vagyok rá, ritkán van alkalmam sztaki, vagy szótár előtt olvasni. Esetleg ha a Jézuska tojna nekem egy fordító-tollat, ami régi vágyam...
Tehát játékra, olvasásra fel!

2010/12/10

Még mindig London

Azért az árulkodó a két napi londoni tevékenységemről, hogy hazafelé a becsekkolásnál automatikusan a bankkártyámat nyújtottam oda a személyim helyett...
Emmaduma

Anya én emlékszem, hogy műtöttek, pillangót tettek a kezembe, és ketreces ágyban feküdtem, mint a vad kutyák.

Volt az iskolában sebész, és megállapította, hogy a Sárinak lánysérve van. Nekem is volt, de megműtötték, én már túlvagyok rajta, de Sárinak még csak most kezdődik az évad.

2010/12/09

Igazán jót tett az önbecsülésemnek, hogy a repülőtéren hosszú utazás után, hajnali fél egykor két srác szolídan udvarolgatni kezdett nekem.
Ennek hozadékaként Jura féltékenységtől fűtve azóta is fokozott tempóban csapja nekem a szelet. (Na azért odáig nem fajult a helyzet, hogy szerelemtől lobogva időben hazaérjen a munkából...)
Miloska természetesen a viszontlátás örömében azonnal a mellemre tapadt, és tele szájjal, szerelmesen kuncogva ezt hajtogatta két nyelés között: "ciceeeehhheeeheee".
Azaz, megjött végre a cici, meg az a valki, aki egyébként hozzá van csatolva.

2010/12/08

London jó volt, nagyon jó, mint mindig.
Kell ez nekem, mint egy falat kenyér, csak elvegyülni aközött a rengeteg mindenféle ember között. Áramlani velük, ténferegni, vagy rohanni, buszra várni, oyster után kotorászni.
Az egyik boltban azt hitték ott lakom, nehezen győztem meg őket, hogy ugyan az én irányítószámommal a kasszánál nem sokra mennek. Turista vagyok? Az hát, mi más lennék... Furcsa, nem gondolták volna. Én sem, otthonabbul vagyok ott évi pár napra, mint itthon évi háromszázvalahány napra.
Közel sem mondanám, hogy tudok angolul, csalóka is lenne az én shopping-english-emből másra következtetni. Pár éve még semmit sem értettem, kicsivel utána már egy csomót értettem - de rosszul, most pedig szinte mindent értek (már ha éppen nem indiai, vagy kínai beszél hozzám, őket továbbra sem értem semennyire sem, hogy az ausztrálokról már szó se essék).
Orsi utolsó pillanatban csatlakozott hozzánk, remekül szórakoztunk.
Sokkal kevésbé csillogó volt most az advent a belvárosban, tényleg nyakig ülhetnek a szószban.
További terveim között szerepel egy tavaszi, csak kettesben töltött látogatás, amiben mindenféleképpen benne foglaltatik egy Brightoni kirándulás is.
Most cudar egy idő volt, én még ennyire Londonban nem fáztam, inkább bele sem gondoltam, hogy Brighton-ban mi lehet...
Képek viszont kivételesen lesznek, mert Orsi hozott gépet, és sokat kattintgattunk...

2010/12/02

A Fogtündér minálunk évek óta törzsvendég, hiszen hét éve folyamatosan fogzik valaki. Egy szakajtónyi fogat már idehurcolt ez a mesebeli lény.
Tegnap este Iván is belépett a fogváltók csapatába, kihullott az első kis egérfoga.
Jellemző módon észre sem vette, azzal jött oda hozzám, hogy nézd, anya, valamit rágok - és mutatta a tenyerén a fogacskát.
Volt nagy örömködés, Iván borzasztó izgatottan készül a holnap reggelre, hogy vajon mit hagy ott neki a Fogtündér.
Én már tudom, valószínűleg egy óriás bakugan lesz az...
Íme az én kis fogatlanom:

Ráadásként pedig az újsütetű kis vámpírom, aki éppen (nagy kínok közepette) növeszti azokat a fogacskákat, amiket majd pár év múlva elhullajt: