A ma reggelt az tette teljessé, hogy Jura nem rohant el reggel Kecskemétre, hanem inkább leugrott a boltba reggelinekvalóért.
Így lehetett, hogy kedvenc reggelinkkel dőzsöltünk, ami (minő meglepő) full english breakfast.
Ez nálunk mindig ünnepi lakoma, kényeztetés, titkos összekacsintás.
A full english breakfastos reggelivel induló napok mindig remekül sikerülnek. A serpenyőben sercegő bacon, gomba, paradicsom illata keveredik a vajas pirítóséval, és mióta megvan a másik serpenyőnk is (a boltban is erre gondolotunk egyből, mikor megvettük), egyszerre készül el a tükörtojással (szoszidzsokat mi nem szoktunk sütni, még nem fedeztünk fel igazi angolosat itthon), a harmadik lángon eredeti CBA-s paradicsomos konzervbab rotyog kissé feljavítva.
A gyerekek zsírcsatakos kézzel nyúlkálnak a tálba, és tömik a sült szalonnát, mi pedig azon versenyzünk, hogy ki készítse el a kávét a másiknak, és ki ugorjon fel az asztaltól a serpenyőhöz, ha már kozmás illatok terjengenek. Mert az ilyen reggeleken valahogy sokkal jobban esik adni, mint kapni...
Az ilyen reggelik kibélelik a gyomrot, a lelket, az idegeket, biztosítva a nap további gördülékenységét.
Végül Jura elment Kecskemétre, de már nem szomorkodtam annyira, főleg, hogy úgy tíz perc múlva hívtuk egymást olyan kamaszszerelmesek módján, hogy máris hiányzol...
Holnap jön csak haza, és bár szörnyen nevetségesen hangzik ennyisok év után, de hiányzik...