Hát ovis lett a nagyfiam...
Hetek óta jár át az oviba, az óvónénik és a gondozónénik szépen átszoktatták.
Nekem tegnapra már csak annyi dolgom maradt, hogy kipakoltam a bölcsis zsákját (kicsit a szívem szakadt meg), és átpakoltam az ovis zsákjába.
A bölcsiben elbúcsúztatták, kapott fakanálra akasztott pöttyös tarisznyát (teletömve csokival, pogácsával, síppal, minden földi jóval).
Mint kiderült, mire megérkeztem, Iván és Zsuzsa néni (az óvónénije) már megbeszélték, hogy melyik lesz a szekrénye, hol fog aludni. Tegnap már be is mutatkozott a Katica csoportban.
Minden bölcsis felnőtt megölelgette, megcsókolgatta Ivánt, még a takarító néni is, mintha mostantól sosem látnák többet, pedig csak a térdig érő kerítés másik oldalán fog játszani...

Most látszik csak, milyen jó döntés volt még egy évet a bölcsiben tartani. Igaz, hogy novemberben már 4 éves lesz, de mostanra érett meg igazán az ovira. Ég a vágytól, hogy ovis lehessen, már most nagy érzelmi biztonsággal kötődik Zsuzsa nénihez, szót fogad neki, betartja a szabályokat, tökéletesen szobatiszta (idejét sem tudom, mikor történt bármiféle apró baleset is).
Úgy éli meg az oviba menetelt, mint egy régóta áhított nagy ajándékot, bölcsis ölelő karokból ovis ölelő karokba.