Vannak pillanatok az ember életében, amikor egy igen kicsi, csendes szigetre vágyik, ahol békésen vizipipázva telnek a napok. A délután egyik pillanata ez volt. Túl nyugodtan indult a nap. A gyerekek (a Jura leendő exnejétől származóak) meglehetősen későn ébredtek, nem volt éjjel mászkálás ("apa! Fáj a hasam..."), és még órák múltán sem tépték egymás haját. Még a Tescoban is minden rendben volt. Bár azért azt meg kell, hogy állapítsam, ha ledobnak egy dzsungel közepén, mindösszesen egyetlen machetevel, az sokkal egyszerűbb feladat, mintha szombat délután három gyerekkel elindulsz tescozni...
Mikor csomagokkal megpakolva kiértünk a parkolóba, szomorú látvány tárult elénk. Defekt. Nosza apa nekiugrott kereket cserélni, közben a gyerekek rollerre pattantak, és különböző kunsztokkal hozták a hajhullást azokra a suzuki vagy opel volánja mögött ülő sörhasú családapákra, akiket eléjük vetett a rosszsorsuk.
Emma etetési ideje vészesen közelgett, én pakoltam a kocsiba a csomagokat, és erőst szórtam a miatyánkot, hogy Emmára ne törjön rá a farkaséhség. Meg is úsztuk, Jura a teljes Ferrari versenyistallójat megszégyenítő iramban cserélte ki a kereket.
Recept: Végy 1 db Citroen Xsara Picasso gépjárművet, keverj hozzá egy nyakig olajos apát, egy kezét tördelő ideges anyát, két felajzott kiskorút, gyermekülésestől, egy éhes csecsemőt hordozóstul, egy nagyméretű babakocsi vázat, a ráillő mózeskosárral, bolondítsd meg egy csipetnyi pelenkázótáskával, két rollerrel, egy teljes garnitúra játszótéri szettel (ínyenceknek labdával, homokozóvödrökkel, szitákkal és formákkal), és az egészet habard be egy teljes tescós nagybevásárlás csomagjaival. Erős napsütésben, minimum 40C°-on tálald az idegösszeomlás határán. És ha még van szusz benned, akkor jó étvágyat!
Mire hazaértünk, Emma üvöltött, mint akit nyúznak. Berontottam a fürdőszobába. A kád eldugult, a mosógépből belefolyó zavaros fekete lé a peremét nyaldosta. Nosza kezet mostam, és miközben a gyerekek körülöttem örvénylettek (© by fisher), megpróbáltam levenni a felső polcról a kézmosókrémet Jurának. Az előtte lévő körömlakkos üvegcse ugrott egy tripla leszúrt rittbergert, és egy gyönyörű tízpontos gyakorlat után a lábujjam körömágyán landolt. Könnybelábadt szemmel álltam ostobán, kezemben a kézmosó krémmel, távolról Jura hangja úszott be az agyamba. Sürgetett, hogy igyekezzek, mert az Emma üvölt. Igen, hallom.
Na pontosan ez volt az a pillanat, amikor arra a kis szigetre vágyódtam. Pálmafák, halk gitárszó, vizipipa és a tenger. Kendert termesztenék, pöfékelnék, elmélkednék...
Mindenesetre a mellemre tett kisded egy másodperc alatt elhallgatott, mohón nyeldekelt, én meg a könnyeim fátyolán át vizsgáltam a lábujjamat, hogy vajon tényleg leesett-e, vagy csak úgy érzem...
Hát ilyen kis mókásan telnek a mi hétvégéink...