Olyan 14 éves lehettem, mikor anyu elárulta, hogy tulajdonképpen nem is biztos, hogy az az apám, akit annak gondolok, lehet, hogy másvalaki. Halottakról jót, vagy semmit, így aztán talán elég ha azt mondom, ha kettejüket összegyúrtam volna sem tettek volna ki egy fél "rendes" apát. Nem akarom anyut megbántani, de férfiak terén rettenetes izlése volt...
Nem rázott meg különösebben akkor a hír, úgy döntöttem, nekem jó az, aki van (ő sem, de a másik tényleg sokkal rosszabb). Mind a kettő totál alkoholista, csak emeznek már megszoktam a hülyeségeit.
Apám (akit eredetileg annak tartottam) 3 éve halt meg egy szörnyű betegségben. Nemsokra rá kiderült, h V. (a másik versenyző) is nagyon súlyos beteg. Hja kérem az alkohol öl butít és nyomorba dönt. Nemsokkal ezelőtt agyvérzést is kapott, lebénult, haldoklott... (Az ivást azért nem hagyta abba...)
Múlt héten anyu eljött velünk sétálni a parkba, és többek közt V-re terelődött a szó. Anyu azt mondta, V. nem hívta már vagy két hete, csak nem meghalt?! Az egész olyan morbid volt, hogy hangos nevetésben törtünk ki.
Ma hívott anyu, hogy jól érezte, V. tényleg meghalt még múlt hét kedden...
A sors furcsa fintora, hogy ugyanabban a temetőben, ugyanúgy lesznek eltemetve, ugyanabban a szóróparcellában...
Jövő hét kedden lesz a temetés, és bár utálok temetésre járni, azért megígértem anyunak, hogy elmegyek vele (ne legyen egyedül), és V. lányának is biztos jól fog esni, hogy ott vagyok. Régen nagyon jóban voltunk, csak őt Németországba fújta a szél, évek óta nem találkoztunk...
Holnap talán előrukkolok egy vidámabb témával.