Ehhh... ha azt mondom, hogy szörnyű napom van, akkor még semmit sem mondtam...
Emma megkapta a 2 hónapos oltását. HIB és meningitis ellenit. Üvöltött mint a sakál, alig bírtam megnyugtatni. Kicsit elaludt, majd olyan f1 körül felébredt. Onnantól kezdve végig üvöltötte a délutánt. A lába bedagadt, fájt neki, hőemelkedése is volt és persze nyüglődött. Én teljesen kétségbeestem, a végén már vele sírtam. Felhívtam Jurát, aki nem egészen úgy reagálta le a dolgot, ahogy nekem jólesett volna. Totális félreértés volt. Ő csak nyugtatni akart azzal, hogy elbagatelizálta a dolgot, én meg ebből azt vettem ki, hogy nem is vesz komolyan, hülyének néz, hogy ilyen kis problémától ennyire kiborulok. Mindketten jól megbántódtunk. Szerinte mártírkodtam, szerintem pedig érzéketlen volt. Este totális sértődötten jött haza (akkor Emma már másfél órája aludt, kicsit ki tudtam fújn magam). Hiába udvaroltam körbe, nem érdekelte. Én pedig túlságosan fáradt és megviselt voltam ahhoz, hogy sokáig békítgessem.
Emma felébredt, ő pedig odaugrott hozzá, kivette a kezemből, hogy majd ő. Jó, tessék, én elmegyek zuhanyozni.
Jól sült el a dolog, mert én az aggodalmammal csak gerjesztettem Emmában a nyűgösséget, ő pedig frissen, vidáman állt a dologhoz. Persze, hogy a gyerek vigyorgott neki, beszélgetett vele.
Hát ehhez kell két ember.
Én viszont totálisan kikészültem, legszívesebben világgászaladnék...
Hát ez van, holnap is virrad ránk egy reggel, talán jobb nap lesz, mint a mai volt. Mellesleg ez nem lesz nehéz...