Jura miután elolvasta a szombati post-omat azt mondta, hogy az nem kifejezés, milyen részeg voltam, azt sem tudtam kimondani, hogy proletár... Öööööö...

Egész más. Éjjel felébredtem, és megnézten Emmát, hogy be van-e takarva, nem fázik-e. A félhomályban neztem, ahogy a pelust, amivel be volt takarva teljesen maga köré csavarta. Úgy nézett ki, mint Casper. Egy bájos pici szellem a kiságy közepén, édesdeden aludt.
Aztán a hajnali szopikor csak néztem, néztem. A kis mezitelen lábacskáját, ahogy a szopi közbeni átszellemültségt?l emelgeti, nekitámasztja a karomnak, szétterpeszti a lábujjait. A kis kezét, ahogy az ujjamba kapaszkodik, és az okos kis szemét, ahogy félálomban félig leengedett szemhéjja mögül a melltartóm pántját szemléli.
És akkor arra gondoltam, hogy tényleg igaz, hogy milyen gyorsan megn?nek, és olyan rövid ideig lesznek ilyen picik, minden pillanatot érdemes megragadni...
Akkor nagyon akartam, hogy velünk aludjon a nagyágyban, összebújva, hozzámgömbölyödve, mint egészen pici korában. De tudom, hogy a saját ágyában, nyugiban szeret aludni, ezért inkább visszatettem oda, mikor elaludt.

Délután megyek kozmikushoz, huráááááá!
Végre sikerül elvergődni. Azert nem felhőtlen ez az öröm, mert az arckezelés eredménye nálam általában az, hogy napokig úgy néz ki az arcom, mintha kézigránáttal sminkeltem volna... De azután nagyon szép leszek...