Tegnap gyönyörű kis belépőt fabrikáltam, a szívnek meg kellett szakadnia belé, és pont a kiteljesedés pillanatában a gép egyszercsak azt mondta katt, és elsötétült a képernyő. Büszke vagyok a káromkodás-technikámra, nem véletlenül fejlesztettem évekig. És azt hiszem tegnap, ebben a katartikus pillanatban igazán szépen cifráztam.
Szóval akkor az eredeti téma: Emmának hívják, és szombaton lesz 6 hetes. Ezekben a percekben éppen az ágyikójában pihen, és delfinhangokkal vegyes disznóröfögést hallat. Csak úgy bele a nagy magyar XIII. kerületi délelőttbe.
Talán ő a vilátörténelemben az elhatározástól számítva leghamarabb megfogant baba.
Szégyenteljesen őszinte leszek a terhességemmel kapcsolatban.
Azon ritka emberek közé tartozom, akiknek a párja hamarabb tudta, hogy gyermeket vár, mint ő maga. Kedvesemet a vadászkutyákat megszégyenítően kifinomult szaglásom vezette nyomra. És mivel én is sejtettem valamit, gyáván megvártam, amíg elindul dolgozni, és akkor csináltam meg a tesztet. Aztán mikor pozitív lett nem hittem a szememnek, elkezdtem hevesen reszketni, és mitagadás, totális pánik fogott el. (Csak később eszméltem rá, hogy nem éreztem a kismama magazinokban oly sokszor emlegetett földöntúli boldogságot.) És az sem jutott eszembe, hogy versbe faragva az angyali üdvözletet, esetleg rögtön UH képpel igazolva tortába süssem, és kedvesem születésnapján tálaljam. Már csak azért sem, mert akkor már meglehetősen előrehaladott állapotban voltam. És nem, a házfalra sem meszeltem embernyi betűkkel...
Igen, igen, kövezzetek meg, teljesen prózai módon felhívtam, és valami hülyeséget dadogtam a telefonba. Hogy mit, arra szerencsére a modern távközlés jótékony mulandósága borul. Ő meg sem lepődött a híren, de nem is rohant haza mázsányi vörös rózsával... Ember volt, és ember is maradt mindvégig
mellettem.
A maradék 9 hónapba nem mennék bele túl részletesen. Volt szerencsém hónapokig behatóan tanulmányozni a családi fajanszot, és csiszolni az oly méltán sokat emlegetett káromkodás-művészetemet. (A várban, melynek neve bbrrroooohhááááá)
Nem sugárzott az arcomról madonnás ragyogás, és nem rohantam oda minden utamba kerülő kisdedhez ajnározni.
Aztán túl egy rettenetesen fájdalmas és nehéz szülésen végre a kezembe kaparinthattam életem fő művét, a kislányomat. Abban a pillanatban tudtam, jobban nem is alakulhatott volna az életem. És azóta sem tudok rájönni, hogyan is élhettem eddig gyerek nélkül.
Úgy döntöttem rájövök, mitől is borulnak ki az anyukák otthon, mi is az a gyes-betegség (a szülés utáni depresszióról már lecsúsztam), és tenyleg muszáj-e elrontani az életünket, csak mert ciki boldognak lenni.
Persze ehhez kell egy olyan csodálatos ember és apa, mint aki mellettem áll...
Most megyek, és megetetem a kisdedet, és próbálom megszerelni a vadi új mosógépet, ami ahelyett, hogy mosna, csak vésztjóslóan búg. Folyt köv.

Rájöttem ám, miért csak búg a mosógép... Ugyanis nem volt víz... Okos egy jószág. Ellenben a csapból jelenleg valami ocsmány barnás lé folyik. Talán azzal van összefüggésben, hogy az utcát már két hete verik szét pont előttünk, valami vezetékeket cserélnek, vagy mi... De az is lehet, hogy azzal van összefüggésben, hogy tegnap óta egy lakást vernek szét a házban (gyanítom pont fölöttünk), felújítás lehet, vagy mi... Íly módon megvilágosodni látszik előttem az ok, miért is van napok óta egyre erősödő makacs fejfájásom (nem, ez nem "az" a fejfájás, ez valódi) Arra gondolni sem merek, hogy milyen szine lesz az éppen mosásban lévő pelenkáknak...

Egy HTB élete csupa búgás. Erre most jöttem rá, mikozben a konyhában állva (leszámítva az utcáról felhangzó és a fenti lakásból "lehangzó" kopácsolást) a lakás búgásait halgattam. A mosógép, a számítógép, a mikró, és az áramfogysztástól kicsit megkattant biztosíték...
Ez a biztosíték egyébként aggaszt. Kicsiny gyermekkorom óta betegesen félek az áramtól. Lehet, hogy előző életemben az áram csapott agyon (talán egy tesla-generátor babrálása közben). Szeretném hinni, hogy előző életemben én voltam Kleopátra. De nem. Sokkal valószínűbb, hogy valami nyomorult kis porszem voltam, egy ingatlanügynök, aki otthon babrált az árammal, és aznap pont rossz napja volt...