Egészen furcsák a kisbabák, az egyik pillanatban kétségbeesetten és fájdalmasan zokognak, hogy az ember szíve meghasad belé, a következő percben pedig teli szájjal vigyorognak (rosszabb esetben fordítva).

Rájöttem, hogy Jura miért annyira cumi-párti. Hát neki nincs cicije. Azaz nyilván van, de nem a gyerek szájába adható. Én aztán tudom milyen frusztráló, ha az alig pár hetes gyermekünk vígasztalhatatlanul zokog és tátog. Mi ilyenkor a szülő első gondolata? Biztos éhes ez a szegény gyerek... (Teljesen függetlenül attól, hogy az előbb falt be egy kétszer annyi idős gyerekeknek is becsületére váló adagot.)
Nekem ugye könnyű, betárazom a cicit, oszt hajrá. Dehát egy férfiember mit csináljon? Ha a kezembe adja, hogy szoptassam meg, nyíltan beismeri, hogy vereséget szenvedett, nem tud megnyugtatni még egy síró kisbabát sem. No nem! Egy valamire való férfi ilyet sosem tenne. Inkább a szájába tuszkolja a cuclit (amit egyébként minden jó érzésű ded méla undorral és fintorokkal fogad), és ha elég ügyes, akkor sikerül akár percekig is a gyermek szájában tartani azt. Ez pedig egyenlő a sikerrel, mert mint fent említettem, a kisbabák hangulata akár a tavaszi időjárás, szeszélyes és változékony.
Ráadásul a cumi sokszor tényleg jobb megoldás, mert ha nem éhes (ez viszonylag gyakori sírás esetén), akkor azzal csak még nagyobb bajt csinál az ember, ha cicit ad neki. Mert akkor még többet eszik, és ettől mégjobban fáj a pocija. Ördögi kör. De Jura megtalálta a megoldást a cumiban. És én ezert (is) szeretem őt.
Ezért hát a mi gyermekünk cumizik. De ettől még kiegyensúlyozott, boldog babának tűnik. Sokszor elgondolkodtunk már azon, miért van a cumi kültéri egységének pillangó alakú két szélén lyuk. Elkeseredettebb pillanatainkban arra gondoltunk, hogy talán gumit lehet belefűzni, és akkor a gyerek fejére kötve nem kell fél percenként az ágyához ugorva visszailleszteni.
Nos, mielőtt bárki ránk hívná a gyermekvédelmiseket, meg kell hogy mondjam, ez mind csupán elmélet maradt, a megvalósításig sosem jutott, kizárólag csak ábrándoztunk róla.

Egész más. Emma ma olvasott. Pletykalapokat már eddig is lapozgatott, de ez most komoly, tudományos olvasmány, a 0+ kategória gyöngyszeme. (Gyakorlatlan szülőknek: 0+ = újszülöttkortól felfelé ajánlott) Ez bizony rikítóan szines (vizuális inger), a lapjai zizegenk (auditív inger), és különböző tapintású anyagok vannak belevarrva (taktilis inger). És még fogantyúja is van. Ez volt a végső érv, ami miatt megvettük... Egy zizegő színes apró könyv fogantyúval, mindössze 1500 ft-ért. Ja, és mosható is. A hülyének is megéri. De a gyerek imádja, vigyorog, kurjongat és hujjog neki. És egy érző szívű szülőnek nem is kell több...

(Apró adalék, mert ténylegesen megfogadtam, hogy itt bizony csakis a színtiszta igazat mondom, és különben sem szeretek más tollával ékeskedni: nem vagyok olyan művelt, hogy tudjam ezeket a szavakat, hogy auditív és taktilis. Jura súgta meg. Csak az igazság kedvéért mondtam el. Na. ő egy művelt ember. Én meg kevésbé. Na. Csak a miheztarás végett.)