Háromnegyed 11-kor becsöngetett hozzám a szembe-szomszédasszony, hogy lehet, hogy rossz a kaputelefonja, leszalad és megnyomja, nézzem már meg legyek szíves, hogy csörög-e. Leszaladt, megnyomta, csörgött. Már a lépcsőn felfelé jövet szabadkozott, hogy csak azért gondolta, hogy rossz, merthogy vár egy szerelőt, aki 10 és 11 közöttre ígérte magát, és talán itt járt már, csak nem tudott bejutni.
10 és 11 közöttre ígérte magát. Egy szerelő. Háromnegyed 11 volt. Hol él ez a nő, könyörgöm? Mert hogy nem Magyarországon, az tuti. Elfojtottam egy harsány kacajt, és megnyugtattam, hogy jönni fog az a szerelő. Mégsem röhöghetem körbe a szomszédomat, akivel most találkozom életemben először...

Emma nagyon nyűgös egész nap, van hogy csak sír, ő maga sem tudja miért.

Este voltunk fogorvosnál, a doki akkora lukat fúrt a fogamba, mint egy holdkráter. Ideiglenes tömés van benne, meg kell figyelnem, h fáj-e. Mert ha igen, akkor gyökérkezelés lesz... Annyit kérdezett, hogy teljesen zavarba jöttem. Mikor fáj, mennyi ideig fáj, mikor múlik, el, mitöl múlik el, stb stb... Mondtam neki, hogy egy pár hetes gyerek mellett az ember nem tud ilyesmire figyelni. Egyszercsak megfájdul, aztán egyszercsak már nem fáj...
Becsületére legyen mondva se az injekció, sem pedig a fúrás kicsit sem fájt, ellenben most, hogy jön ki belőle az érzéstelenítő úgy érzem, hogy arconcsaptak egy fagyott ürücombbal...

Este nagyon jót nevettünk. Jura a fürdetőmester, a lefekvéselőkészítő. Kikészítem neki, hogy mit kell a gyerekre adnia, de ezen kívül mindent megcsinál (mert azt kijelentette, hogy ő nem képes kitalálni, mit adjon rá. Itt van az ő tudományának a határa. Ezt pedig tiszteletben kell tartani.)
Naszóval gyerek bedugva a hálózsákba, és kezdetét vette a tradícionális esti hasfájás elleni folyadék gyerekbeügyeskedése. A játékhoz három versenyző kell, egy pár hetes kisbaba, akibe bele kell juttatni egy kiskanálnyi szirupot, és két szülő, akiknek ezt meg kell ez a feladata. A sikerhez, gyorsaság, villámkéz, megfelelő időzítés és rafiéria szükségeltetik (a kisbabának olyan még a szopás miatt a szája, hogy ha valami belekerül, automatikusan köpi ki). De már ráérzett a játék lényegére, az arcán feszült elszántság, mikor elkezdünk prüntyögni, és közeledik a kiskanál. Már ekkor beindul a nyelve...
Első körben el is véreztünk, hiába lapátoltam visszafelé a száján kicsorgó lötyit, nem és nem volt hajlandó nyelni. Második körben egy bravúros mozdulattal a beleöntöttem, úgy is hallottam, hogy nyel egyet. Egyszercsak elkezd valami ömleni a szőnyegre. Nocsak... Hm... a hanyatt fekvő gyerekből, akinek végig a száját lestük, hogy jut a szőnyegre ennyi (te jó ég, tényleg, de mennyi?!) folyadék?
Apa lába végigfolyatva, a szőnyegen tócsa. Bepisilt. Na de hogyan? Ennyire? A friss pelusból?
Nohát a megfejtés, apa nem adott pelust a kislányára. A hálózsák az megvolt, csak a pelus hibádzott. Diszkréten röhögtem csak, nem akartam megbántani. Kuncogva közöltem vele, hogy rosszul gondolja, a gyerek még nem szobatiszta. (Ezt azért nem lehetett kihagyni.)
Mentségére legyen mondva este nálunk volt az építész, hozta a terveket a házunkról, amit építeni szándékozunk, és még nagyon ott járt az esze. De akkor is nagyon mókás volt...