Hófehér kilépő a kád előtt. Mindenki ismeri, a klasszikus ikeás kádkilépőről beszélek. Vannak dolgok az ember életében, amiket el akar érni. Én hófehér kádkilépőt akarok. Csinos, bongyor, puha, hívodató hófehér kádkilépőt. amire az embernek kedve támad egy lazító langyos fürdés után leheveredni szeretkezni.
Nos vannak olyan dolgok, amik összeegyeztethetetlenek a kisgyermekes családmodellel. Ilyen például a hófehér kádkilépő. A gyerekek megérkeznek a játszótérről, és azon nyomban szürke kosznyomokat, fekete talplenyomatokat gyártanak a kádkilépőre. Könyörgöm, a szóban benne van: kilépő, nem belépő. Kéretik kizárólag kádból való kilépésre használni.
A harcot nem adom fel, ha kell kétnaponta mosom ki, ha kell ENSZ katonát állítok mellé... Márpedig nekem hófehér kádkilépőm lesz.

Emma az imént üvöltött egy negyed órácskát. Őrjöngött, fektében vonaglott, dühöngött. Közben magyarázott. Hogy mit? Hülye anyja nem értette. Kivettem, üvöltött, letettem, üvöltött. Bármit csináltam vele, üvöltött. Anyu is itt alszik, mindenki ott tolongott a gyerek ágya körül, ő meg persze a nagy sikerre való tekintettel ráadást is adott.
Végül rátettem a tenyerem a fejére. Szinte éreztem, ahogy megkönnyebbülten engedi bele a feszültséget a kis fején keresztül. Túl hatalmas ez a világ egy ilyen pici idegrendszernek. A kezem reszketni kezdett a nagy energiától, amit a kislányom sugárzott belém. Ő szinte azonnal megnyugodott, én meg itt állok döbbenten, hogy valóban az történt-e, amit éreztem...