2008/07/08

Macskakalandok

Roticsek szeme elég vacak. Nem elég, hogy a baleset óta nem húzódott össze a pupillája, kicsit kis dülled. Persze avatatlan szem nem veszi észre, de akkor is.
Így történhetett, hogy valami (vagy valaki, pl. egy másik macska) belekapott a szemébe, és felsértette a szaruhártyáját. Ez szombaton reggel történt, rohanás az állatorvoshoz.
Kaptunk szemcseppet, gélt, és pontos használati utasítást a macskához (4-5x csöpögtetni és kenni). Kedden kontroll.
Csöpögtettem, kentem, ahogy előírták, bár mind nehezebben, hiszen a macsek egyre jobban tiltakozott.
Ma a kontrollon kiderült, hogy rosszabbodott a szeme, meg kell műteni.
Ismét altatás, a harmadik szemhéját rávarrták a szemére (ez egy fehér hártya, csak állatoknak van). Levadásztam a bernáthegyi kennelt a szekrény tetejéről, abban fog lakni két hétig, mert a gallért sem lehet levenni róla, nehogy szétkapja a varratokat a szemén.
Két hétig csöpögtetek, ágytálazok, és magyarázkodom majd neki, hogy miért szükséges is bezárva lennie.
Aztán újra műtét, egy füst alatt a drótot is kiveszik az állából, amivel a törött állkapcsát rögzítették.

Egy szó, mint száz, a macska elég romos. Simán elmehetne a Frankeisteinbe, vagy valami C kategóriás zombis horrorba statisztának. Az állából drót lóg ki, a szeme összevarrva, a nyakán gallér...

Nincsenek megjegyzések: