Köhögés

Még mindig, főleg éjjel. A doki néni szerint taknyos, a torka már jó. Ami nagyon furi, mert az orrából már régesrégen semmi sem jön (szívva sem), viszont úgy köhög, mintha hatvan éve szívná már a mezitlábas Munkást, napi két dobozzal.
Éjjel a legrosszabb. Ébred, szopizik, lerakom, és abban a pillanatban rátör a köhögés. Harákol, öklendezik, és aztán összehány mindent, ahol éppen van. Az ágyat, a mi ágyunkat, a hátamat.
Hajnalban van mindig egy pont, mikor azt érzem, hogy nem tudom tovább csinálni. Aztán persze kihányja a tejet, még sokat köhög, újra szopik, és köhög (esetleg újra hány), aztán egyszercsak megnyugszik.
Nagyon legyen már ennek vége!