Amikor lovaglás után kocsiba ültünk, egy kellemes hangulatú posztot fogalmazgattam a fejemben.
Amiben szerepelt, hogy Emma csodaszépen lovagolt, ismét futószáron gyakorlás végett, gyorsügetésben, ami mármár vágta. Csípőre tett kézzel kiállt a nyeregből, csak rótta, rótta a köröket, mint egy gyerekamazon.
A szép őszi időre való tekintettel rengetegen voltak a lovastanyán, a nagy karámban Lajos egy fiatal lányt edzett ugratásra, a lány is valami gyönyörű volt, karcsú szépség egy ébenfekete lovon, hosszú szőke haja lobogott a szélben, tisztára mint egy lányregény. Mondjuk akkor már néma lányregény legyen, mert Lajos néha megdícsérte a lányt: "jóvan, ezt faszán csináltad!" Ez nem annyira illik a virágmintás borító mögé.
Kicsit megbicsaklott a dolog azon a ponton, mikor Iván lepisilte magát, végig mindenét, és miközben Milos rám volt kötve, próbáltam menteni a menthetőt.
Ő a kocsiban végezte, Emma nadrágjában (még jó hogy elhoztuk az oviból, mert ott adtam rá a lovas gatyát).
Nem nagyon volt kedvünk hazaindulni Emmával, csak álltunk a nagy karám mellett, és néztük a többi lovast, ahogy egy ló ugrik, vágtázik, az egyszerűen megunhatatlan.
Végül visszamentünk a kocsihoz, ahol Iván felrakott lábakkal a No women, no cry c. számot hallgatta.
Szóval ezen a ponton mindenki elégedett, és vidám volt. Aztán jött a fekete leves.
Milos idulás után szinte azonnal hányni kezdett, és hányt is hazáig. Nyomtam a gázt, mint egy őrült, hogy mielőbb hazaérjünk. Addigra szegény fullra telehányta az anorákját, az ülést, mindent.

Itthon kezdődött a téboly. Milos folyamatosan hányt, beültettem a kádba, lemostam, kivettem, felöltöztettem, hányt, levetköztettem, vissza a kádba. Mindeközben Emma bejelentette, hogy bepisilt. Beparancsoltam őt is a kádba, végig szerencsétlenkedett, közben a telefonomat kerestem, de ők nem találták, én meg nem tudtam kiszabadulni a fürdőből, mert Milos folyamatosan hányt, már reszketett, krétafehér arccal feküdt a pelenkázón.
Közben Emma lefürdött, de közben kakilnia is kellett, valahogy egy kis pici kaki is a wc mellé esett, azt Iván vette észre, aki szintén kakilni jött. Hányás és kakifoltokat kerülgetve öltöztettem át újra Milost, majd ismét le, és már együtt ültünk a kádba, mert engem is végighányt tokától bokáig.
Közben meglett a telefon, hívon Jurát, na persze ők ma küldik az első havi zárást SAP-vel, de mondta, hogy ha kórházba kell vinni a gyereket, hazajön.
Végre kijutottam a fürdőből, hívtam a doki nénit, aki fél dedalonetta kúpot javasolt. Szegény gyerek megkapta, onnantól nem is hányt, viszont kakilt, szerencsére nem hasmenéseset.
Gyengébb idegzetűek ezt most ne olvassák: kiszedtem a kakiból a maradék kúpot, és visszahelyeztem.
Aztán rendeltem pizzát, mert vacsit készíteni esélytelen voltam.
Innentől kezdve furcsa fordulatot vett az este, mert Milos egycsapásra meggyógyult. Többet nem hányt, visszatért a színe, és turbó sebességgel porzott a nagyok nyomában négykézláb a nappali padlóján.

Happy enddel zárul a történet, a pizza megjött, befaltuk, és Milos is megtért az ágyába. Hiperérzékenyre van állítva a bébiőr, hogy egy hangosabb szusszanást is meghalljak.
Remélem az est további része eseménytelen lesz, és Jura is hazajön még ma...