Végül álljon itt mementóul a kedvenc képem, Milosról, aki, megrögzött habcsóktolvajként tölti a napjait.

Második nap, azaz huszonhatodika...
Ez a legjobb nap a karácsonyban, ilyenkor a barátok jönnek. Bár kissé ki voltunk purcanva a sok rohangászás, főzőcskézés után, végül minden kész lett, mindent felfaltunk, és eltölthettük egy szuper napot az igazi szeretteinkkel.
Évek óta olyan nap ez nekünk, mint egy jól megérdemelt jutalom az előző nap szívása után.
Locsogás Orsival nekem, locsogás Árpival Jurának, heverészés, röhögcsélés, családias hangulat.
Imádják a gyerekeket, azok is őket, nincsen feszélyezettség, kényszercsevej. Csak jóérzések.
Ők azok, akikket mindig sajnálunk, ha elmennek, bármennyit is voltak nálunk.
Nohát karácsony donez, cseppet sem bánom, de azt sem, hogy újabb egy évig kell várni a következőre.

Első napon szokás szerint a családot vártuk. Zsófiékat, anyut, öcsémet a barátnőjével, és bátyámat.
Ez a túlélős nap, már ami az én családomat illeti.
Idén szálmimagunk főztünk-sütöttünk mindent, igen nagy sikerrel, és rettenetes fáradtságok árán.
Fénykép nem készült, túlélésre játszottunk. Újabb ajándékroham, immáron csak a gyerekeknek.
Milos megkapta a hőn áhított prüprü táót (távirányítós autót), Emma egy nagy lovat az Aranyhaj c. filmből (amit volt szerencsénk múlt héten moziban megnézni), Iván pedig egy verdás szerelős kamiont és Villám McQueent.

Öcsémék előadták a klasszikus gyerektelen párt, mindenről volt építő véleményük a gyereknevelés terén. Rögtön a megérkezésük után három perc alatt iszonyatosan felpörgették a gyerekeket, csiklandozták, szekálták őket, majd mikor a kölykök elkeztek visító pörgettyűként cikázni a házban, megjegyzéseket tettek rájuk, hogy milyen neveletlenek.
Sógornőmről most már nyíltan süt az irtózat, ahogy a gyerekekre néz, vagy egyre jobban utálja a gyerekeket (nem csak az enyémeket, hanem generál), vagy csökken az önuralma. Ki is fejtette, hogy amikor nálunk jár, mindig rájön, hogy ő soha nem akar gyereket.
Kedves, igaz? Kinek kellenek ellenségek, ha ilyen rokonai lehetnek?!
Bátyám viszont nagyon jókedvű volt, az elmúlt évek mélabúja a múlté, viccelődött, két összetett mondatot is mondott egyszerre. Hiába no, azt csiripelik, van barátnője.

Zsófiék egyre jófejebbek, sóhajtozva néztük, hogy milyen nagyok, okosak, milyen könnyű lesz az életünk, ha a kicsik ekkorák lesznek.
Nem meglepő módon sokkal normálisabb bántak a kicsikkel, mint a felnőtt tesómék. Beszéltük is, hogy jövőre át kéne szervezni a dolgot, nem érdemlik meg, hogy pont a legszarabb napon legyenek velünk, ez tök igazságtalan.
Nohát egy szó mint száz, túléltük azt a napot is.

Hát igen, a karácsony...

Idén olyan váratlanult tört ránk, hogy csak pislogtunk. Pedig volt koszorúnk, becsülettel gyújtottuk a gyertyákat, volt adventi naptárunk, minden, de valahogy mégis csak a kertek alatt sunnyogott a karácsony.

Így aztán, bár piszkosul megkéstünk mindennel, az egyik legjobban sikerült ünnepünk volt.

A díszítésnél rögtön elhatároztuk, hogy törékeny díszt idén nem teszünk a fára, és az iparművészeti remek cserép betlehemünk is a dobozában piheni át ezt a két hetet.

Rögtön a legelején kiderült, hogy jól döntöttünk.

Milos legkedvesebb szórakozása a fát csépelni.

Hatalmas labdákat, autókat, építőkockákat hajít neki, másfél méteres vizipisztollyal csépeli.

Ennek megfelelően mostanra eléggé viseltes szegény fa.

Az ajándékok minden idők legnagyobb sikerét aratták. Ivánnak Londonból hoztam egy villogós, önmaga tengelye körül is elfoduló távírányítós autót, Emma pedig egy rózsaszín mp4 lejátszót kapott.

Milos egy beszélő porszívót kapott, de ő is távirányítós autót szeretett volna, kétségbeesésének hangot is adott (másnap megkapta):

Szines, szagos verzió:

Elkészültek Patrícia képei!
Kattints ide, aztán alul a "clients" gombra, oda írd be: jura
És ott természetesen a 2010 decemberre.
Jó szórakozást!

Hoppácska, na ki az egyes szerver vezető kertje?! :-)

Itt járt nálunk Patrícia. Két éve volt itt utoljára, és már nagyon vártuk.
Most nem tudtam annyit készülődni, mint tavaly, és az utolsó pillanatban kiderült, hogy még az alapozó púderem is eltűnt. A rúzsom pedig már a múltkor sem volt meg.
De szerencsére Patrícia igazi profi, és nagyon kedves, közvetlen, szóval pontosan olyan, mint amire emlékeztünk.
Persze a három gyereket egyszerre lefotózni komoly kihívás, valószínűleg egy zsák bolhával is könnyebben boldogul az ember. Nem segített az sem, hogy Milost ébreszteni kellett, ennek megfelelően igen mogorva volt. Egyszer mintha majdnem elmosolyodott volna, de aztán észbekapott.
Azt hiszem a legjobb képek kettőnkről készültek, izgatottan várjuk, hogy elkészüljenek.

Jelentkeztem Lobo virtuális játékára. A lényeg az, hogy csökkentsük a várólistánkon szereplő könyveket. Ennek érdekében készíteni kell egy 12 könyvből álló listát, amit 2011-ben feltétlenül el kell olvasni.
Íme az én listám. 12+1 könyv van rajta, ha esetleg véletlenül még idén elolvasnék belőle valamit (van rá esély).
Azt hiszem ez egy könnyen teljesíthető lista, talán a Succubus könyvbe törhet bele a bicskám, hiszen bármennyire is kíváncsi vagyok rá, ritkán van alkalmam sztaki, vagy szótár előtt olvasni. Esetleg ha a Jézuska tojna nekem egy fordító-tollat, ami régi vágyam...
Tehát játékra, olvasásra fel!

Még mindig London

Azért az árulkodó a két napi londoni tevékenységemről, hogy hazafelé a becsekkolásnál automatikusan a bankkártyámat nyújtottam oda a személyim helyett...

Emmaduma

Anya én emlékszem, hogy műtöttek, pillangót tettek a kezembe, és ketreces ágyban feküdtem, mint a vad kutyák.

Volt az iskolában sebész, és megállapította, hogy a Sárinak lánysérve van. Nekem is volt, de megműtötték, én már túlvagyok rajta, de Sárinak még csak most kezdődik az évad.

Igazán jót tett az önbecsülésemnek, hogy a repülőtéren hosszú utazás után, hajnali fél egykor két srác szolídan udvarolgatni kezdett nekem.
Ennek hozadékaként Jura féltékenységtől fűtve azóta is fokozott tempóban csapja nekem a szelet. (Na azért odáig nem fajult a helyzet, hogy szerelemtől lobogva időben hazaérjen a munkából...)

Miloska természetesen a viszontlátás örömében azonnal a mellemre tapadt, és tele szájjal, szerelmesen kuncogva ezt hajtogatta két nyelés között: "ciceeeehhheeeheee".
Azaz, megjött végre a cici, meg az a valki, aki egyébként hozzá van csatolva.

London jó volt, nagyon jó, mint mindig.
Kell ez nekem, mint egy falat kenyér, csak elvegyülni aközött a rengeteg mindenféle ember között. Áramlani velük, ténferegni, vagy rohanni, buszra várni, oyster után kotorászni.
Az egyik boltban azt hitték ott lakom, nehezen győztem meg őket, hogy ugyan az én irányítószámommal a kasszánál nem sokra mennek. Turista vagyok? Az hát, mi más lennék... Furcsa, nem gondolták volna. Én sem, otthonabbul vagyok ott évi pár napra, mint itthon évi háromszázvalahány napra.
Közel sem mondanám, hogy tudok angolul, csalóka is lenne az én shopping-english-emből másra következtetni. Pár éve még semmit sem értettem, kicsivel utána már egy csomót értettem - de rosszul, most pedig szinte mindent értek (már ha éppen nem indiai, vagy kínai beszél hozzám, őket továbbra sem értem semennyire sem, hogy az ausztrálokról már szó se essék).
Orsi utolsó pillanatban csatlakozott hozzánk, remekül szórakoztunk.
Sokkal kevésbé csillogó volt most az advent a belvárosban, tényleg nyakig ülhetnek a szószban.
További terveim között szerepel egy tavaszi, csak kettesben töltött látogatás, amiben mindenféleképpen benne foglaltatik egy Brightoni kirándulás is.
Most cudar egy idő volt, én még ennyire Londonban nem fáztam, inkább bele sem gondoltam, hogy Brighton-ban mi lehet...
Képek viszont kivételesen lesznek, mert Orsi hozott gépet, és sokat kattintgattunk...

A Fogtündér minálunk évek óta törzsvendég, hiszen hét éve folyamatosan fogzik valaki. Egy szakajtónyi fogat már idehurcolt ez a mesebeli lény.
Tegnap este Iván is belépett a fogváltók csapatába, kihullott az első kis egérfoga.
Jellemző módon észre sem vette, azzal jött oda hozzám, hogy nézd, anya, valamit rágok - és mutatta a tenyerén a fogacskát.
Volt nagy örömködés, Iván borzasztó izgatottan készül a holnap reggelre, hogy vajon mit hagy ott neki a Fogtündér.
Én már tudom, valószínűleg egy óriás bakugan lesz az...
Íme az én kis fogatlanom:

Ráadásként pedig az újsütetű kis vámpírom, aki éppen (nagy kínok közepette) növeszti azokat a fogacskákat, amiket majd pár év múlva elhullajt:

És a hó csak zuhog, csak zuhog (tegnap reggeli kép a hálószobánk ablakából, és holnap reggel még ilyenebb lesz).

Túl gyorsan telik az idő, még emlékszem, milyen borzalmas volt a múlt tél vége, mikor már annnnnyira vártam a tavaszt, arra ébredni, hogy fehér megint minden. Nem volt azóta annyi meleg, és jóidő, hogy ezt igazán feledni tudjam, és szívből örüljek az első hónak.

Nem örülök, utálom.

Holnap Jura hajnalban utazik Varsóba, ki tudja, mi lesz a helyzet a repülőtéren, nekem meg egyedül kell elvergődnöm az összes gyerekkel mindenhova.

Karácsonyi ajándéklista

Mire is vágytam én 7 éves koromban? Azt hiszem talán egy Barbie-ra. Nagy dolog volt ez akkoriban. Emma mire is vágyik? Egy laptopra. De ha arra nincs pénze a Jézuskának (nincs), akkor egy iPOD-ra. De rózsaszínre ám!Ezt lealkudtam egy mp3 lejátszóra (rózsaszín!).

Íme a mű (Roti sajnos kimúlt, így ő a föld alól élvezi az ünnepeket), amit Jézuskának rajzolt. A halak nem tudom mit keresnek kint a hóesésben, de azért ők is ámulnak-bámulnak. Külön figyelmet érdemel Emma arca, amit meglepődik az ajándék láttán.

Milos is leadta a rendelést karácsonyra. "prüprü táó" (távirányítós autó). Nincs még 2 éves, de már tudja, hogy mit akar...
Iván csak annyit mondott, hogy nem tudja nit kér, mert megvan mindene.

No hát ez tökéletesen jellemzi a három gyerek ajándékokhoz (és élethez) való hozzáállását.

Szerdán megvalósult egy régi vágyam. Csak mi, kettesben itthon Jurával. Nem mászkáltunk el sehova, sőt, egész napos áramszünet volt, szóval sem tévé, sem számítógép, sem háztartási gép nem vonta el egymástól a figyelmet. Szuper volt.
Bár Jura élcelődött kicsit azon, hogy nyilván valóan sok szervezésembe került, hogy az ELMÜ-vel erre a napra rakassam az éves karbantartási napot.

Azóta persze megint külföldön van, sőt, hétfőn is megy, már követni sem tudom, hogy éppen melyik országban van.
December elején pedig úgy döntöttem, hogy elmegyek vele Londonba. Ezer éve nem voltam (na jó, csak kettő), és már nagyon hiányzik. Reszkess Oxford street, jövööööök!

Miért, ó miért mindig az én farkammal kell verni a csalánt? Ha lenne ilyen testrészem, esküszöm fenistilben ázna hetek óta...

Ja, és a tökkel holtversenyben a másodikok lettünk.

Egyébiránt hosszas csendem oka egy hirtelen felindulásból elkövetett nappali-felújítás volt. Majd egy hétig le volt fóliázva az egész, de megérte, nagyon klassz lett.
Mindazonáltal most munkásokat jó darabig látni sem bírok.

Néha annyira béna tudok lenni, hogy lassan felkérnek egy vámpíros tiniregény főszerepére. (És igen, ennyi óra nemalvás után tudok legalább olyan bárgyún nézni, mint Bella.)
Tegnap este rácsuktam a saját csuklómra a saját csomagtartó ajtómat. Ollé!
Öröm az ürömben, hogy nem az ujjaimra sikerült, hiszen azok értelemszerűen eltöredeztek volna, mint a ropi. Így csak könnyeztem egy strófányit, majd mikor szóhoz jutottam, akkor káromkodtam egy kört, és tíz perc után már használni is tudtam. Megúsztam egy kis zúzódással, mire két hét múlva belilul, már el is felejtem.

7 éves...
a házasságunk.
Jó nekünk így, nagyon jó. Vannak jobb napok és rosszabbak, de ha nem lennének, akkor nem tudnánk mihez viszonyítani.
De szinte minden nap valamelyikünk elsuttogja az ágyban nagy sóhajjal, hogy "de jó veled".
És tényleg...

Ezt a tököt készítettem az ovis tökfaragó versenyre. Hát nem volt kis meló, annyit mondhatok...

6 éves

Hihetetlen, hogy már Iván is ennyi idős. Jövőre suliba megy. Ugyanaz a szeleburdi, nagyon okos, világot felfedezni vágyó ember, aki egy éve volt, mégis a HAT ÉV már olyan nagygyerekes dolog.

Nagyon szerencsés vagyok, hogy engem választott, még ha sokszor nehéz is vele.

107 cm, 17 kg és egy foga mozog...

Ahhhh végre megjelent a Vámpírakadémia negydik része. Azon melegiben haza is hurcoltam, mind vadász a zsákmányt.
Az eredeti angol könyvön nem tudtam átrágni magam, annyira nem vagyok penge angolból, hogy le-fől tudjam kapdosni bokros teendőim közepette, ahogy a magyar nyelvűekkel teszem.
Hozzáteszem: sajnos. Mondjuk pont a vámpírakadémia elég jól van fordítva szerencsére.
Szóval most itt van, elhatároztam, hogy addig bele sem kezdek, amíg a gyerekek le nem fekszenek, és nem lesz nyugi körülöttem. Azért kicsit néha végigsimítok rajta, ha elmegyek mellette.
Most már alszanak a gyerekek, én meg itt ülök, és csak nem kezdek bele, még húzom kicsit az izgalmat magamban. Megyek is, és hosszasan megmosom a fogam :-)

A kaput késznek nyilvánítottuk. Reményeink szerint most már tényéleg műűködni fog a nyitó automatika is. Elvileg eddig is működött, gyarkolatilag azonban eddig csak akkor volt hajlandó megmoccanni, ha nem esett, és tartósan nulla fok felett volt a hőmérséklet, valamint ha úgy tartotta kedve.
Nyilvánvaló, hogy nem kellemesen napos időben purcan ki, hanem hajnali párás órán, amikor zuhog az eső, és késésben vagyunk.
Esetleg késő éjjel, hogy úgy kelljen átmászni a kerítésen, imígyen betörve saját kertünkben, hogy a kis kulccsal kézzel nyithatóvá tegyük.
Na de most kapott új infraérzékelőt, szóval minden okés lesz...
Valamint van kaputelefonunk is. Évek óta először.
Én nem annyira forszíroztam a dolgot, mivel nekem így nagyon kényelmes volt. Nem csöngetett boldog-boldogtalan, hozzánk csak a szívünknek kedvesek, vagy az igazán kitartó harcosok jutottak be.
A pizzás már rutinszerűen dudált és a postás is tudta a számomat. Na de Edina is megmondta, hogy fengshui szerint is jobb a kaputelefon, bár halvány lila segéd fogalmam sincs, hogy hogy fog eztán becsengetni a csí.
Tehát a kapu kész, jöhet a csí, meg minden jó!

Emmaduma

-Akkor várjatok meg, ne induljatok el nélkülem, mert én vagyok a főtétel!

Holnap
Milos kettő, Iván egy szurit kap reggel (el ne felejtsek pisit és oltási könyvet vinni!) Ennek örömére mindketten meghosszabbítják a hosszú hétvégéjüket még egy nappal.
A biztonság kedvéért reggel jön a fűtésszerelő is, hogy szétbombázza a nappalit, ha a három gyerek nem boldogulna ezzel a feladattal.

Ha létezik dolog, amitől rámjön a sikítva menekülési kényszer, az a szeparációs szorongás. Mikor egész nap mászik rám, ellökdös a konyhapulttól, artikulátlan hangon vonyít a fülembe, hogy cici ciciiiiii és tááááá (távirányító - ne keressetek összefüggéseket, nincs. Számára csak ez a két dolog bír értékkel). Taknya-nyála egybefolyik, mert bömböl megállás nélkül, és mivel az óra is át lett állítva, hiába fektetem új rend szerint (tehát egy órával később a megszokotthoz képest), ő csak azért is a saját órája szerint kell vagyis (fél hat helyett) fél ötkor.
Az egy óra alváshiány újabb anyásságot és bömbölést generál, amit egy kis fogzás is megfűszerez.
Na ilyenkor mélységesen megértem a láncűrészes sorozatgyikosokat, meg a remetéket.

Milos a fogzásnak abba a stádiumába érkezett (megint), amikor szinte kizárólag csak cicit fogad el. Nappal szinte semmit sem eszik, főtt ételt csak nyomokban. Ennek következtében megint elkezdett éjjel ébredni, és mohón, sokat szopni...
Lassan előkotrom a szopis teát. Húsz hónapos elmúlt...

Jura azt mondta, most, hogy így felraktam az internetre, hogy mi hol van a házban, írjam le azt is, hogy nem tartunk itthon értéket.
Muhhhahaha, mintha három gyerek mellett, egy felújítás után bármi értéke maradhatna az embernek...

No akkor képekben

Tanulósarok a folyosón. Balra Emma, jobbra Iván íróasztala:

Ajtók a folyosóról. Szemből a mi hálónk, középen Milos szobája, jobbra Emma és Iván szobája (balra a tanulósarok kis részlete):

Emma és Iván szobája:

Milos szobája kicsit még üres, de nem tudom, mit tehetnék be, hiszen ő tényleg csak aludni jár be:
A mi hálónk:

Jura dolgozósarka az ágyunk mögött:

Újabb tervek

Nagyon belendültünk a házfelújításba, következő projektünk a nappali. Igaz, hogy az nemrég (2-3 éve) lett megcsinálva, de az ablakok körül még kilóg a purhab. Nagyon szarul néz ki, ebben biztosak lehettek...
Mivel remek festőket találtunk, semmi sem állíthat meg minket abban, hogy mindent ki ne fessünk. A nappali jelenleg zöld, amit nagyon szeretünk, és eredetileg maradt volna ugyanez a szín (Dulux nagyvilág színei, míg világ a világ, kapható lesz), de aztán elkezdtem agyalni...
Tanácskoztam Edinával is, aki kitanulta a fengshuit, már a felső szintet is az ő közreműködésével alakítottuk. Nekem a zöld-lila kombó nagyon bejönne. Enyhén aggódva hívtam fel Jurát, hogy mit szólna hozzá, ha kicsit változtatnánk a nappali színén, mire ő is a lilát javasolta. Szokás szerint egy húron pendülünk...
A festő még ma fogja csak megtudni, hogy "kicsit" változott a terv, a nappali színt vált (még nem tudom, mire), és hozzácsapjuk a folyosót, meg a lépcső korlátját is.
Jövő hét vége felé csinálná, ami azért kissé izé, mert Ivánnak lesz szülinapja. A nappali valószínűleg romokban fog heverni. Szerencsére a gyerekbuli csak rákövetkező hétvégén lesz.
Most már tényleg lefotózom az emeletet ájszver. Most. Megyek.

Még véget sem ért az október, és nekem téli gumik feszítenek a kocsimon...

Na és még azt is akartam írni, hogy hónapok óta küldi a testem a jeleket, hogy elég már, nem bírja tovább, évek óta szívom le, terhes vagyok, szülök, szoptatok, éjszakázom, miközben közel sem adok annyit neki, amennyit kiveszek belőle.
Most én is felhorgadtam, felfogtam, hogy baj lesz, ha így folytatom, testerősítő kúrába kezdtem. És szépítőbe is. Rendszeres vendég vagyok a fodrásznál, kozmetikusnál, műkörmösnél, még szempillám is lett, van tűsarkú csizmám, szűk farmerom, szolizom, és tervbe van véve a kondizás is (most végre, hogy rendben van a nyakam is), meg egy testkezelés, mert lassan ebadót kell fizetni a hasbőrömért, ami olyan, mint egy shar-pei, csak nem horkol (még).
Na most persze lehetne kötekedni, hogy mitől bírom jobban az éjszakázást, ha van műkörmöm, de aki látta már csoffadt önmagát szülések után, az tudja, mennyit is számít ez.
Meg az, hogy szerdán, a szokásos évi céges party-n jól kicsípve láttam a WTF tekinteteket, és isten áldja azt, aki kitalálta az alakformáló fehérneműt, de a cipőm is hiperszexuális volt, a sarokmagasságához pilótaengedély kell, de imádtam.
Most jön az én időm!

Három gyerek...
Három imádnivaló, okos, gyönyörű gyerek.
Olyan szinten szívnak le, hogy néha csak zselé marad az agyam helyén, egy kis kocsonyás rezgés, szinapszis nulla. Egyszerre beszélnek, és nem feltétlenül akarok minden szavukra odafigyelni, mert képtelen vagyok. Az "anya, én most olyan vagyok, mint Misa, és foltos vagyok, lánymacska vagyok, és a nevem is Misa... és és és" mondatoknál automatikusan kikapcsol az agyam.
De közben már a másik is ordít, a kicsi visít, felmászott valamire, mert mostanában felmászik mindenre, de ott rájön, hogy mégsem oda akart menni, és akkor visít. De a kezében egy bakugan van, természetesen nem az övé, ettől a bakugan tulajdonosa visít, de közben "anya, és most foltos macska vagyok, és a fülem fekete, és... és..."
Ez megy órákon keresztül, végül már mire mindenki megvacsorázott, megfürdött, közben szerintem levegőt sem vettek, hiszen folyamatosan lökték a sódert, egymást túlkiabálva, és én a lépcsőn felfelé úgy érzem összeesem, mintha most futottam volna le a maratont. Nagy sóhajjal rogyok le a szopis fotelba, egy mohó kis száj a mellemre tapad, pár perc után pedig már egyenletesen szuszog.
Nem sokkal később a másik kettő is elalszik, én pedig ájultan rogyok be a saját ágyamba, és nem gondolok semmire, mert nincs rá erőm.
A legjobb mégis hajnalban, mikor egy kicsit feleszmélek, olyan jó, hogy még lehet aludni, megbökdösöm a horkoló másik felemet, hogy hátat fordítson nekem, hozzásímulok a hátához, térdem a térdhajlatába, állam a tarkójához, akkor nagyon jó, akkor minden jó. Sokáig próbáltam megfejteni, hogy százezer év után is mi lehet az, amitől ennyire jó, amitől csak vele jó, de nem ment. Nincs is értelme, ez így van, ez egy olyan dolog, amik egyébként csak regényekben esnek meg, nekem ezt dobta a gép, nap mint nap rácsodálkozom, egészen biztos vagyok benne, hogy jobban jártam, mint egy lottóötössel.
Mondjuk ez most egy elég zavaros poszt lett, nem is tudom, mit akartam mondani, de már át sem olvasom, mert az agyam (este lévén) a szokásos diétás kocsonya, és valószínűleg a saját írásomat sem tudnám felfogni.
Na, a lényeg az, hogy jó nekem, örüljetek velem...

Egyperces hírek
Jura Lengyelországban, a telefonom beleesett egy tál vízbe, azóta nem ébreszt, és nem kezeli a híváslistát, Emma krupposan ébredt. Krupposan! Hét és fél évesen!
Na de most már aztán!

Autós szösszenet... Avagy többszörös comming out, és életem leghosszabb posztja...

Először is egy vallomással kezdeném... Nagyon súlyos előítéleteim vannak (voltak). Na nem úúúgy, teljesen nyitott vagyok mindenféle, faji, nemi és szexuális tekintetben (tulajdonképpen akár szó szerint is, ehhhe).
De! A kocsik terén meglehetősen kényes vagyok. Ez az én agyhúgykövem, és most előre is bocsi mindenkitől, akit megbántanék, mert mint az alább ki fog derülni, teljesen meggyőzhető vagyok.
Úgy, ahogy opelt sosem vennék, úgy húzódott eddig gúnyos mosolyra a szám, ha szóba került, hogy valakinek BMW-je van. Nem részletezném eddig, tényleg nagyon mély előítéletek voltak bennem.
Tegnapelőtt este Jura lefekvés előtt megvallotta, hogy a tankot ott tartották a szervízben, csereautóval jött haza... Egy bömössel... Tétován meg is jegyezte, hogy nem is olyan rossz kocsi...

Ez egy vadi új, fullos X5-ös...
Másnap reggel megláttam, és szerelem volt első látásra. Ez az első kocsi, amin minden tökéletesen rendben van. Külsőre elegánsan veszélyes. Nem fényszórója, hanem tekintete van Ahogy Jura beindította, az a nyavajás szó szerint rám nézett! Jó, tudom, hogy csak az útkövető automatika, de akkor is... Arról nem is beszélve, hogy kicsiny proli lelkem szánalmas rajongással viseltet az Angel Eye iránt...
A totalcar tesztben egy A6 quattroval állítják szembe, amit csak egy bólintással nyugtáznék. Igen, az A6 quattro volt a másik nagy szerelmem, de az nagyon szét volt hajtva, úgy recsegett, mint egy négyárbócos szkúner viharban.

De vissza a bömöshöz!
Belül halk, szinte nincs motorzaj, ami a tankhoz képest különösen feltűnő, és bár ez is dízel, a különbséget zongorázni lehetne, míg ez egy szalonzenekar, utóbbi úgy kerreg, mint egy torokgyulladásos traktor. Bár ez utóbbinak is van előnye, már az utca végéről halljuk, hogy jön apa haza (hiszen Feri bácsi a zetorral már nem rallizik olyan későn az utcán).
A bömössel apa besurran, mint egy kisegér, és nincs vádló tekintet az órán, mondhatja, hogy öáó én már itthon vagyok egy ideje, csak nem vetted észre...

Belülről nekem a fedélzeti komputerrel meggyűlt a bajom, ugyanis egy nagy monitor, egy kis csavaróval, azon van minden, tv/dvd/rádió/GPS. El lehet vele szórakozni...
Régi vágyam az ülésmemória, és igen, ebben van is! Mivel rendszeresen csereberéljük a kocsijainkat, szinte minden nap állítgatni kell mindent. De nem ebben a kocsiban! Ráadásul ha leállítod a motort, előzékenyen hátra- és felcsúszik minden az útból.
Nincs többé kormány okozta lila folt a térden!
Az ülések egyébként is minden elképzelhető, és általam eddig nem látott szögben és paraméterrel állíthatók, nincs az a szülőágy sem, ami ennél többet tudna... Ráadásul van ülésszellőztetés is, amit valószínűleg nem bableves rajongóknak eszeltek ki, hanem nagyondrágaöltönyös nagyonfontos embereknek. Ezt nem próbáltam ki, nem kerültem izzasztó helyzetbe, amíg vezettem.

Iván külön kedvence a hátsó üléssor klímája, amit percenként kapcsolgatott...

Automata váltója van, de ez az automata váltók egy számomra teljesen ismeretlen világa, nem érződik a váltás, ha nyomom a gázt gyorsul, ha nem nyomom, nem gyorsul. Mintha kizárólag egy sebessége lenne, és az folyamatosan optimális fordulatszámon pörögne.
És ha már gyorsulásnál tartunk... 540 Nm... Ötszáznegyven, ember! És 245 lóerő. Én ugyan nem próbáltam, de Jura meghajtotta a kicsikét, és autópályán simán ment kettőnegyvennel is 130-al...

Szinte könyörög, hogy nyomd a gázt, mert szereti, a futómű tökéletes, a rugózás elképesztő (a fekvőrendőrt egy diszkrét pukkanással jelzi csak), a kanyarban kanyarodik. Talán kicsit túlkormányzott, de ezt csak azért mondom, mert most már valami rosszat csak kell mondanom...

Az tény, hogy sajnos csak egyszer vezettem fél órát, így aztán töredékét sem tudtam felfedezni annak, amit ez a kocsi nyújtani tud. Sajnos... Mint például a tempomatot, amit Jura méltatott hosszasan.
Nagy bánatomra másnap visszacserélték egy másik kocsira (erről is írok majd), és harmadnapra pedig visszajött a tank a szervízből...

Tudom, tudom, eltűntem :-)

Tegnap óta járok fizio-ra, egyelőre meglehetősen időpocsékoló bohóckodásnak tűnik. Tíz perc masszázs, egy rendkívül ügyetlen masszőr kislány előadásában (az a típus, aki belemélyeszti az ujjbegyét a csomókba, és addig nyomja, amíg át nem pattan az ujja alatt), utána pedig UH-os kezelés, az is pár perc.
Végigjárom a 10 alkalmat, aztán meglássuk...

A kocsim éppen szervízben, a megvásárlása óta esedékes vezérműizé-cserén van, meg még egy komolyabb listát is leadtam a srácnak, ha már ott voltam.
Végtelen türelemmel, és odafigyeléssel hallgatta a hibajeleségek leírását az előadásomban. Nagyjából ilyeneket mondtam: "na és van az az izéke ott középen, tudod, az a kis műanyag pöcökszerűség, amin az a kis fül van, na az mintha kicsit csálé lenne... De az is lehet, hogy másmilyen volt, és letörött róla valami, amikor a gyerekek műugrással szórakoztak elől, de ha le is tört, garantáltan nem lesz meg a hiányzó darab".
Ez a srác nagyon jófej, az egész szervíz nagyon korrekt, nem először járok itt, és mindig meg voltam velük elégedve.

És ha már kocsi, készülök egy kis autós szösszenettel is, hiszen Jura kocsija ismét szervízben van, kapott egy kölcsönautót, nagyon remélem, hogy megint három hónapig fogják szerelni a másikat, hogy ez jó sokáig nálunk lehessen.

Valamint készülőben van a "kis kórházi túlélő" posztom megírása is, ami kizárólag hasznos információkat fog tartalmazni, abban az esetben, ha hirtelen kórházba kerülne az ember mondjuk ha a gyereke fejreesik az oviban a pajtából.

Jura szerint Angelina Jolie tényleg itt lakik Magyarországon, a gyerekei egy suliba járnak a kollegájának a gyerekeivel.
Azért az már milyen nagy fokú deviáns agyburjánzása a világsztárságnak, hogy valaki Pesthidegkúton akar lakni?!
De mondjuk elépzelem, hogy neki is van egy idióta szomszédja (mint ebben az országban mindenkinek), aztán egy szép nap a kapanyélre könykölve odarikkant Angelinának (Vazul néni stílusában):
No idefigyejjé Jolikám! Ismerjük ám mink az ilyen gyöttmenteket, mint te! Ne hogy azt hidd, hogy te itt valaki is vagy, csak mer filmezgetté! Az én öregapámnak a dédapja is itt lakott mán, én tudom, hogy mennek itten a dógok! Ha rendesen viseled magad, még akár valaki is lehetsz eppár év múlva, nem néző te ki olyan rossz embernek...

Teljes mértékig megnyugodtam, abszolute egészséges a gyerekem. Ma megkapta az első fekete pontját ugyanis. A kis piszok pénteken lódított a házival kapcsolatban, ma pedig be volt írva: a házi feladat hiányos... Hát igen.
Amikor megkérdeztem, hogy miért mondta nekem, hogy azt nem kell megcsinálni, a válaszolta, hogy lusta volt. Nos, legalább őszinte...
Persze megbeszéltük, hogy ez nem volt szép, de igazából nem különösebben zaklat fel a dolog, és az különösen megnyugtat, hogy őt sem. Attól még szépen, és szorgalmasan dolgozik, néha belefér egy kis lustaság.

Kibújt a bal felső hármasa is, ezzel 13 db-ra nőtt a fogainak száma.

Már megint fáj a nyakam. A kórházban elfeküdtem, vagy mi, megint egyre jobban fáj. Ma már a cataflam is előkerült, alig tudtam aludni éjjel. Faszkivanmá!
Nem nagyon tudok egyébként mit írni, peregnek a napok, Emma élvezi a sulit, nagyon jól is megy neki, csak dícsérik. Iván is most szeret oviba járni, nagycsoportos lett, annak minden előnyével, és izgalmával.
Milos pedig végérvényesen teljesen beszokott a bölcsibe. Hétfőn itthon van, de úgy kell hat lóval visszatartani, mert menni akar. Ha megyek érte és meglát, rámrikkant vidáman, majd folytatja, amit éppen játszik.
Szóval nem is nagyon ülök gép előtt, mert nincs miért, és egyébként sem vagyok az a fajta blogger, aki minden nap leírja, hogy mit reggelizett a család, majd utána (tételesen) mit vásárolt a boltban, ésatöbbi...

Végre kiengedtek a köterból...
Az egész úgy történt, hogy hétfőn ebédidőben hívtak az oviból (ez a rémálmom egyébként, hogy hívnak az oviból/bölcsiből, hogy valami baj történt), hogy hátöööizé, az Iván leesett még délelőtt a pajta emeletéről (kb. 2 m magas), de szalmára esett, és nem volt rajta sérülés, de hátizé most azt mondja, hogy hányingere van, el kéne vinni dokihoz.
Még szerencse, hogy itt volt Judit, itthagytam neki Milost, lóra kaptam, be az oviba. Iszonyat kéztördelés óvónénik részéről, Iván nagyon szarul nézett ki, hulla fehér, szédeleg, mire összekészítettem, már hányt is. Rögtön láttam, hogy gáz van, beraktam a kocsiba egy műanyag tálkával, és usgyi Vácra.
Tovább szaporodtak a pozitív tapasztalataim a váci SBO-ról, egyből behívtak, alaposan átnézték a gyereket, aki a hasát fájlalta, semmire nem emlékezett. Fel a rtg-be, csináltak kétirányú koponya-, és mellkasrtg-t, valamint hasi UH-ot. Eleinte kérdezgette, hogy miért vagyunk itt, majd ijesztően gyorsan elaludt.
Amikor visszaértünk a sürgősségire, egyből behívtak, hogy "ne üljenek ott kint a sok ember között ezzel a kisfiúval", kaptunk egy üres vizsgálót, ahol lefekhetett. Jött egy sebész, alaposan megvizsgálta, hasi truma kizárva.
Végül felküldtek a gyerekosztályra. Iván a liftben rosszul lett, összehányt mindent, majd a gyerekosztály előterét is. Egyből vitték a vizsgálóba, felvették az adatokat, vettek tőle vért, szúrtak egy branült, intézték a szobát, közben fecsegtünk a nővérkével, hogy legutóbb is ő volt szolgálatban, mikor Milossal jöttünk. Iván szinte csak hányni ébredt fel, meg ha macerálták.
Egyből kapta az infúzót, és valami gyógyszert intravénásan, egész éjjel.
Utoljára este 10 körül hányt, akkor is a neurológus vizsgálata után.
Egész éjjel járt be hozzá a nővérke, csereberélte az infúziót a gyógyszerrel, mérte a vérnyomását.
Hajnalban kapta meg az utolsó adag gyógyszert, amit intravénásan kellett adni, és Iván reggel tulajdonképpen gyógyultan ébredt.
Még szájon át kapott gyógyszert végig, jött hozzá szemész is, próbáltuk tartani az ágynyugalmat.
Ma végre hazajöttünk, bár eleven, azért nagyon fáradékony is, végülis most jött ki egy közepesen súlyos agyrázkódásból.
Ma ki is derült, hogy mi történt valójában (Iván nem emlékezett rá, óvónénik nem látták az elejét), egy csoporttársa lökte le véletlenül, idétlenkedés közben. Szegén kisfiút (igazi csupaszív gyerek) nagyon megviselte, hogy mit tett, napokig sírt a lelkiismeret-furdalástól.
Mondtam az anyukájának (és az óvónéniknek is), hogy nem hibáztatok senkit, tényleg nem, sem ovit, sem óvónéniket, sem az ő fiát, ez egy baleset volt, sajnos előfordul az ilyesmi (az én gyerekeimmel kicsit gyakrabban).
Hát ez volt, túl vagyunk rajta...

(Hogy Milost hogyan szoptattam?! Kedden Jura munka után bejött a kórházba, és ott maradt Ivánnal, amíg hazaszaladtam Milost megszoptatni, lefektetni, a szerdát meg valahogy kibírtuk.)

Tegnap óta kórházban vagyok Ivánnal, az oviban lezúgott 2m magasról, agyrázkódása van. Csütörtökön jövünk haza, majd írok.

Filmklub

Eredet
Régóta nem láttam ilyen jól megcsinált filmet ebből a műfajból. Pörgős, jól összerakott, látványos.
Sanos nem bírom Leóka fejét, de azt el kell ismernem minden ellenszenvem ellenére is, hogy nagyon jó színész, és ahogy öregszik, úgy lesz egyre normálisabb a kinézete.
Aki szereti az ilyen típusú filmeket, annak kötelező, aki meg nem, az is nézze meg, ha nincs jobb dolga.

A Varázslótanonc
Teljesen rendben volt, bár Jurának más a véleménye. Szerinte teljesen átlagos volt, és csak néha mosolyodott el. De ő egy sznob, szóval az ő vélemény nem feltétlenül mérvadó egy ilyen film kapcsán. Kissé gonoszkodva azért megkérdeztem, ha ennyire unta, akkor miért aprította fel izgalmában az üdítős poharát szívószálastul a húzósabb jelenetek közben?
Szerintem műfajában mérve ez is egy nagyon jó film volt. Persze hogy tökéletesen kitalálható volt előre az egész sztori, de ilyen filmet nem is azért néz az ember, hogy meglepődjön (arra ott az Eredet pl, lásd fent).
A főszereplő srác kivételével az összes színész remekelt, és nem lepődnék meg, ha Nicolas Cage-re írták volna a szerepét eleve. Ráadásul vicces is volt és látványos, nagyon örülök, hogy megnéztük.

Hétfőn elmentem a hiperszuper gerincdokihoz, aki nem mellesleg igen jófej is. Három csigolyám mozdult el, egy a nyakamban, kettő a hátamban, végighúzta a kezét a gerincemen, és simán rányúlt arra a két pontra, ahol mocskosul fáj (a hátamban évek óta).
Klikk-klakk, helyre rakott, mint egy legót pár mozdulattal.
Nah másnap úgy elkezdett fájni a hátam, hogy előkapartam megint a cataflamot, konzultáltam ezzel-azzal, kiderült, hogy olyan régóta vannak a hátamban a csigolyák rossz helyen, hogy most a jó helye nem kényelmes az izmoknak körülötte.
Még két napig kinlódtam, de mára már egész jó a helyzet. A nyakam teljesen okés.
Kaptam egy névjegyet a dokitól, ott csinálnak nekem egy személyre szabott gyógytornát, amit otthon is csinálhatok.
Elegem van ezekből a fájdalmakból már, jó lenne, ha vége lenne...

Szegény kicsi Ivánom...
Egyik pillanatról a másikra elment a legjobb bartája az oviból. Az, akivel a kezdetektől fogva úgy vannak, mint a borsó, meg a héjja. Nehezen lesz neki igazán legjobb barátja, és bár eljátszik ő bárkivel, azért Nikita volt a legeslegjobb barát.
És most nincs, és az én kisfiam tegnap hosszasan zokogott, vígasztalhatatlanul, mert hiányzik neki a kis zsivány barátja.
Felhívtam az anyukáját, jövő héten átmehet hozzájuk játszani, édes angyalom nem hogy a napokat, de a perceket számolja addig, nekem meg csendben megszakad a szívem érte...

Nem is írom le azt a kabarét, ami a nyakam körül ment három napig az egészségügyben, egy biztos nekem a Misszió Egészségügyi Központtal még egyszer sem volt jó tapasztalatom (rosszul fogalmaztam: csak és kizárólag rossz tapasztalatom volt eddig), és ezt a mostani történések sem változtatták meg (hogy szarjanak sünt, de diarés jelleggel).
Lényeg a lényeg, fogggalmuk sincs, hogy mi bajom (nem is érdekli őket egyébként), de legalább kaptam valami gyógyszert, és Edina elvitt egy szuper masszőrhöz, aki egész jól rendbe rakott. Hétfőn meg megyek a szupergerincdokihoz.
Szóval most már forog a fejem a nyakamon, tehát képes vagyok ellátni a családot. Mondjuk eddig meg kénytelen voltam, mert Jura az elmúlt három napban éppen hogy csak megmutatta magát.

Mindeközben szegény Emmácskám gyűri a napokat a suliban, vagy a suli gyűri őt, olyan szintem elfárad délutánra, hogy csak visítani, meg morogni tud, súrolja az elviselhetetlenség határát. Elég korán kell ágyba dugni ahhoz, hogy reggel életet lehessen bele verni.
De sorra hozza a piros pontokat, és lelkesen meséli, hogy mi mindent tanultak, élvezi ő, még ha ennyire le is fárad tőle.
Nagyon büszke vagyok rá, még ha ki is hullik a hajam tőle délutánonként...

Emmaduma

-Apa a hajmosásban jó, mama a fésülésben, anya meg az ordibálásban...

Valami izé történt a nyakammal. Éjszaka már mocskosul fájt (konkrétan annyira, hogy felébredtem minden mozdulatra), reggel pedig már csak vinnyogni volt erőm.
Minekutánna hathatós segítséggel (ezúton is köszi Juditnak és Edinának) megjártam a magyar egészségügy bugyrait, született egy nyak- és hátröntgenem, amin az áll, hogy "nyaki lordosis kiegyenesedett" és hogy "Th. I. csigolya ívén a középvonalban 2 mm-es ívzáródási hiány van", valamint "Egyéb kóros csontelváltozás nem látható". Még szerencse...
Szóval ez valami olyasmit jelent, hogy kurvára fáj a nyakam, nem tudom a fejemet mozdítani (sőt, lehet, hogy le is esik). De csak egy hét múlvára kaptam időpontot a gerincdokihoz.
Addig is vezetni nem tudok (most legalább is), és egy székletvisszatartási problémákkal küzdő robot mozgáskultúrájával bírok (magyarul: befosott bádogember vagyok).
A panadol és az algopyrin semmit sem csökkentett a fájdalmon (vagyis inkább bele sem merek gondolni, hogy mi van, ha EZ a csökkentett fájdalom).

A mi iskolakezdős napunk viszont remekül sikerült.
Jura szabit vett ki, és miután minden gyermekünket leadtuk a megfelelő intézményekbe, nekivágtunk a városnak. Beültünk reggelizni egy kávéházba, csináltattunk szemüveget Jurának, és egyébként meg összevissza csatangultunk a városban.
Ebédelni a MÁK bisztróba ültünk be, ami számomra fájdalmasan trendi hely, és drága is, de basszus, a kaja valami nagyon durván finom.
Végül sikerült levadásznunk a Vámpírakadémia negyedig részét is, mert az még nem jelent meg magyarul, de nekem lassan perforál az oldalam, hogy mi lesz még. Így kénytelen vagyok angolul elfogyasztani...
Az egész nap egyszerűen szuper volt, jó volt kézenfogva röhincsélve sétálni az őszi városban, évek óta most először tetszett Pest.

Elsős lett...
Mivel ez egy pici suli, az egész iskola diákostul, tanárostul, szülőstül elfért a nagyobbik teremben. Az évnyitó ennek megfelelően családias lett, voltak versek, köszöntők, meg himusz és szózat.
Ezután átöltöztek a gyerekek kényelmes ruhába az ünneplőből, de amikor húztam volna a zoknit Emmára rámsziszegett, hogy "Jajjj annyaaaaa, neeemááááár! Tudod, hogy az iskolások már EGYEDÜL öltöznek, meglát a tanító néni..."
Így lett, hogy rögtön az első nap már cikisen viselkedtem :-)
Ezután nem sokkal az apját is elküldte, aki elszoruló szívvel csókolta, hogy menjen már, itt már nem lehetnek szülők. Ki lettünk ebrudalva.
Délután pedig szűkszavúan csak annyit nyilatkozott, hogy nem is csináltak semmi különöset, főleg nem tanulást, a leginkább közlésre érdemes mondanivalója az volt, hogy pisilés után nem tudta lehúzni a wc-t, de egy nagylány segített neki.

Másnap, azaz tegnap már nagyon lelkes volt, hosszasan mesélt a kocsiban, hogy neki már kilenc barátja van (ami elég jó aránynak tűnik tekintettel arra, hogy az egész iskolába! huszonöt gyerek jár). Viszont nem mert kikéretzkedni óráról, amikor kakilnia kellett, ettől aztán egész este sirdogált, hogy fáj a hasa. (Ma reggel ezt meg is beszéltük a tanító nénivel.)
Mindent összevetve jó lesz ez nagyon, már látszik.
Elseje előtti este kicsit szorongtam, hogy kikerül ebből a nagyon gömbölyű, családias, csupa szív ovis környezetből (ahogy mondani szoktuk, Andi néniek olvadt vajból van a szíve), bele a nagy rideg oktatási rendszerbe.
Aztán másnap arra jutottam, hogy nem is annyira rideg ez a rendszer, de legfőképp Emma az, aki miatt, akiért nem aggódom. Mert talpraesett, bátor, nyílt szívű ember, aki megállja a helyét bármilyen helyzetben. Ő volt a legvidámabb elsős, szívesen és könnyen maradt ott.
Innen nézvést már érteni vélem azt az elgondolást, hogy ha az első érzékeny éveket védett burokban tölti a gyerek, akkor megerősödik annyira, hogy könnyen vegye az akadályokat egy kevésbé védett helyzetben is. Persze ehhez kell sokminden más is, például egy Emma...

Végső visszaszámlálás...
Iskolatáska, tecnika doboz, tornazsák bepakolva, füzetek felcimkézve, ünneplő ruha kimosva, vasalva, szépen kiterítve.
Miközben a listáról olvasva szépen mindent összekészítettünk, csendesen megszólalt: "anya, azért izgulok..."
"Én is" -válaszoltam, és ebben maradtunk...
Holnap egy nagyon hosszú út első lépését teszi meg. Én pedig büszke vagyok rá, hogy van egy nagy, okos lányom...

Könyvklub
Stephenie Meyer - Twillight
Richelle Mead - Vámpírakadémia

Na már megint ezek a szerelmes tini vámpírkönyvek... Ez a nő sokkal jobban ír, mint Meyer, nem olyan terjengős, bő lére eresztett, viszont kicsit izzadtságszagú az elején, kitűnik az erőlködés, hogy valami különleges világ kerekedjen ki a szokványos vámpírsztorikhoz képest. Maga a körítés nekem erőltetett, de teljes mértékig megbocsájtható.
Az egész onnan indult, hogy olvastam a Mancs-ban egy egész jó kritikát a most megjelent harmadik részről (ami azért valljuk be, nem semmi, ha a hiperkultursznob Mancs egy ilyen kaliberű könyvről jót ír, az nem véletlenül kelti fel az ember figyelmét).
Mivel a Twillight óta nem nagyon találtam magamnak olvasnivalót, már eléggé nyüglődtem, nekem a lételemem az olvasás (főleg, hogy az új szobánkban az ágyban is hódolhatok ennek a szenvedélyemnek). Hiába kezdtem neki a Tetovált lánynak többször is, az valahogy nem csúszott.

Egy szó, mint száz, Jura meglepett ezzel a könyvvel, én pedig nekiláttam. Az első száz oldalnál még azt válaszoltam az érdeklődésére, hogy háááát, szódával elmegy. Aztán egyszercsak bumm, beindult a történet, pörgött, beszívott, megrágott, kiköpött. Nagyon jót tesz neki, hogy sallang- és picsogásmentes, akciódús.
Másnap is csak olvastam-olvastam, és amikor Timi hívott (valami bevásárlóközpontból), gyorsan megvetettem vele a második részt, az oviban meg is kaptam. A harmadikat Jura hozta szirénázva tegnap este, fél éjjel, és ma csak olvastam, olvastam... Külön jólesik, hogy van benne némi orosz-vonal.
Angolul van még kettő és tervben egy harmadik. Most ehetem a kefét, mert persze a legizgalmasabb résznél fejeződött be a harmadik könyv.

Konklúzió: aki szerette a Twillight-ot, annak nagy eséllyel ez is tetszeni fog, engem ezek a vámpíros könyvek most már tényleg megvettek kilóra, jöhet az Éjszaka Háza is...

Másfél éves
Számokban: kb. 80 cm, és 10860 gramm, 12 db fog.
Két hétig szinte ijesztően sokat aludt, most ijesztően sokat zabál eszik. Szóval jelentős növekedés elé nézünk.
Amióta saját szobája van, átalussza az éjszakát is. És hát igen... még mindig szopizik. Elég sokat.
Viszont annnnnnyira cuki, hogy azt el sem tudom mondani. Egyszerűen tökéletes gyerek. Utánzós korszakában van, mindig, mindenkit utánoz, főleg Emmát, akire úgy tekint, mint egy istenségre...
Egy mázli ez a gyerek, egy isten lába...

Most zajlik Amerikában a Lost-os eredeti cuccok aukciója. Nagyon durva, többezer dollárokért mennek el a szereplők ruhái és más kellékek.
Ma megy kb. 400-ig, holnap este folytatódik a másik fele. Nézzétek meg itt.

Most látom a suli honlapján, hogy tanévnyitó szeptember elsején reggel nyolckor. Négyre kell értük menni, mert a tanítás is elkezdődik...
Néééégyre? A tanítás is elkezdődik? Szippp...
Nem tudtam, hogy egyből ott kell hagyni, ilyen sok időre...
Jáááájjj, szippp... Ezt még szoknom kell...

Meghalt az egyik ovistárs anyuka, 39 éves volt. Decemberben fedeztek fel nála egy alattomos rákot, áttétes, műthetetlen. Erős, egészséges, vidám nő volt, és nyolc hónap alatt végzett vele ez a szörnyűség. Egy hatéves kisfiút és egy két és fél éves kislányt hagyott itt.
Napok óta a fejemben jár, nem értem, nem tudom felfogni. Azt mondják, neki már megváltás volt a halál. Az ittmaradottaknak mindig nehezebb. Annak az édes, okos kisfiúnak, akinek egy éve még az volt a legnagyobb gondja, hogy hogyan kerüljön a lányom mellé párnak a kiránduláson. Most végignézte, ahogy az anyját felemészti a betegség, a kemók. Az anyját, akivel úgy voltak, mint a borsó, meg a héjja.
Hogyan tud talpra állni egy család egy ekkora tragédia után?!

Ivánduma

Cirkuszi előadás, az akrobata hölgy éppen egy kis pálcán kézenáll (egy kézen), két lába a feje felett spárgában. A dermedt csendbe Iván hangja hasít bele.
- Anya! Te ezt meg tudod csinálni?
- Nem fiam, de apád biztosan örülne neki...

Ivánduma

Anya! Az előbb játszottunk a Bentennel. De nem volt benne idegen erő!

Már egy hete csak a mamára gondolok csont nélkül átalszik éjszakákat, megtoldva azzal, hogy hat helyett nyolc-kilenc körül ébred.
De mivel a jógyerekségi együttható állandó, cserében napközben szinet folyamatosan ordít, vagy zokog. Egyébként meg is értem, az utolsó négyesét növeszti, az ínyén az Andok hegyvonulata rajzolódik, közvetlenül kibukkanás előtt. Valószínűleg én is visítanék vég nélkül.

Zenés Állatkerti Esték - Bolyki koncert

A tegnapi koncert simán bekerült nálam az eddig általam látottak top10-ébe.
Már nagyon régóta készülünk Jurával Bolyki koncertre, és a múlt héten meglepett ezzel a jeggyel az Állatkertbe. Izgultunk az időjárás miatt, de szerencsénk volt. A fiúk jófejek, viccesek, árad belőlük a szeretet. Énekelni pedig uhhhh, naggggyon tudnak.

Színes, élvezetes, magával ragadó előadás volt, kifelé menet pedig az éjszakai állatkert zaja feltette az i-re a pontot.

Dobpergés! Tapsvihar, pezsgőpukkanás, tüzijáték-ropogás!
Milos ma először hivatalosan is átaludta az éjszakát. Csont nélkül, este nyolctól reggel nyolcig!
Csúcs! Másfél éves korára ezt is megértük.
Nagyon remélem, hogy az új szoba teszi ezt vele, mert akkor van remény további sikerekre.
Nyolc órát aludtam egyben! Hoppácska!

Filmklub
Adós vagyok egy csomóval, de rövid leszek :-)

The Twilight Saga: Eclipse
Ezt Jura megnézte velem a kedvemért. Ez a rész is jobb, mint a könyv, de nem volt magasan a léc, a könyvön alig bírtam átrágni magam. Jura a végén kicsit el is szundított.

Szellemíró
Ezt én néztem meg Jurával a kedvéért. Eddig sem rajongtam Polanskiért, eztán sem fogok. Kellemes film, semmi extra, kicsit erőltetett csakazértsemhepiend-befejezéssel.

Toy Story 3.
Emmával néztük meg, ő szerette, szerintem kicsit túl komolyra sikeredett, a három közül nekem ez tetszett legkevésbé. Engem picit zavar, hogy emiatt a nagy háromdézés miatt beleraknak a filmekbe egy csomó töltelék-jelenetet, csak hogy sziszegjen a nép a nézőtéren. Nem ez az első film, amin ezt érzem.
Azért aranyos volt, kellemes vasárnapi program, némi horror-áthallással.

Csak röviden: ma végre visszaköltözhettünk az emeletre. Még egy-két kapcsoló, konektor hiányzik, festés javítgatások, a radiátorok és bútorok kellenek még, de lakhatók, alhatók a szobák.
Nagyon szép lett, fényképezek, ha teljesen megvannak.

Vettem végre egy rendes orrszívót, a motoros Pesztonka helyett egy klasszikus porszívósat. És láss csodát, a kinlódás helyett egy csomó öhhh, khmmm cucc jött ki a gyerek orrából...

Emiliana Torrini - Jungle Drum Official Musik Video

Most ez a kedvencem, viduljatok :-)

Lassan (nagyon lassan) végeznek fönt a szakik. Hétvégén már lehet itt-ott takarítani, összeszerelni a bútorokat, jövő hét közepén vissza lehet költözni.
Ma családegyesítés, délután megyek a gyerekekért a táborba, este jön haza Jura Lengyelországból.
Raknék fel képeket, de a picasa nem tudja bemásolni őket gépre.

Mélypont

Milos már megint beteg, lázas, köhög, nem alszik, de azt már több mint egy hete. A kialvatlanságtól jóformán ki sem tudom nyitni a szememet. Lassan bármit bevallok, csak hadd aludjak már végre egyben három órát.
Ezen a héten még egy csomó intéznivalóm lenne (függönyvásárlás pl.)
Közben persze teljes erőből zajlik a felújítás az emeleten. Nagyon szeretnék már végre a saját ágyamban aludni, kezd elegem lenni a barkács- és festékboltokból.
Jura tegnap hajnalban utazott el Londonba, holnap hajnalban megy át Lengyelországba, pénteken este jön haza.
Emma és Iván tegnap reggel elutazott táborba, értük pénteken megyek le. Még nem tudom, hogy Milost viszem-e, remélem azért addig meggyógyul.
Nagyobb baj, hogy holnap-holnapután parketta lakkozás lesz, ami állítólag iszonyat büdös, de beteg gyereket nem viszek bölcsibe, itthon kell átvészelnünk valahogy...
Hát nagyjából ennyi...

Helyzet
(még) élünk!
A villanyszerelés ma a finisbe ér, már csak a festés, parketta csiszolás-lakkozás, és apróbb munkálatok vannak hátra.
Jövő hét közepén elkezdhetünk visszahurcolkodni...

Igazi mókamester, és gyorsan tanul.
Van egy játéka, amiről egy kis zenélő plüss állatka lóg. Na ennek valami iszonyat hangja van, ahogy sípol. Ha megnyomja, Emmáék rákezdenek a visításra, veszekednek vele, hogy ne csinálja.
Nemsokra rá egyedül is elő tudta adni az egész műsort. Megnyomja a zenélő izét, és amíg az sípol, ő fancsali képpel, keserves műsírással vokálozik mellé. Közben persze sanda pillantásokkal lesi, hogy mekkora hatást ér el vele...
Általában nagyot. Egyszer videóra veszem, mert muszáj megörökíteni az utókornak (na meg persze hogy tudjam mivel zsarolni nyugger koromban, hogy fizesse ki a VIP nyanyaszállót).

Új mondatok Milos szókincsében

Aja dejeeeee! (Anya gyere!)
Esz, esz a dzidze! (Kérek (enni) cicit!)
Chi ejeje! (Chili helyedre!)
NEM! (Igen, nem, kérek, nem kérek, stb...)

r.! Ó jesssz, köszi, hogy eszembe jutattad, ráadásul olvasom is Vattacukorhajú Lány blogját, csak valahogy kiment a fejemből, hogy neki volt 1-2 ilyen projektje is.
Írtam is neki, és nagyon remélem, hogy kedvező választ kapok.

Szavaztam Dévény Annára a Prima Primissimán. Az, hogy Emma mozgása korának megfelelő, nagyban neki köszönhető.
Ő aztán tényleg megérdemel minden elismerést...

No és hát egy-gyerekesek vagyunk most már tényleg, mert múlt héten is azok lettünk volna, de a kórházban azért valahogy nem ugyanaz a fíling...
Tegnap este volt kis csúszás, mert nyolcra értünk haza a barkácsáruházból, így Milos csak kilenckor aludt el, de azért már így is belekóstolhattunk abba, hogy milyen is egy igazi felnőtt este.
Főztünk egy könnyű vacsit, ittunk egy pohár pezsgőt, és elaludtunk a kanapén egy közepesen szar film előtt...
Ezúttal az "igazi" felnőtt program elmaradt, mert egyrészt hullák voltunk, másrészt telezabáltuk magunkat, harmadrészt elkaptam valami torokvészt a kórházban, és hát a harákolós köhögéssel megtűzdelt dártvéderes légzés nem valami vágykeltő egyik fél számára sem.

Teljes erővel a falszíneken és a dekorációkon jár az agyam. Szombaton kiválasztottuk a színeket Jurával, tegnap megvettük a laminált lapot Milos szobájába.
Aztán tegnap szét is esett a fejemben az egész, főleg a gyerekszobák színei.
Milos szobája elég sötét, zegzugos, egy kifejezetten világos padlószínt választottunk, de a reggeli fényekben (nyugati fekvésű a szoba) még ez is szinte sötétnek hatott. A "babapiskóta" elnevezésű szín nem is annyira illik oda, kissé barackos, lehet, hogy még attól is világosabb kellene.
Ahogy nézegetem a szobát, egyre csak az jut eszembe, hogy az a kémény, és a tetősík együtt olyan, mint egy nagy fa.
Mivel az én kézügyességem, és kreativitásom nem elég a vágyaimhoz, elkezdtem falfestőt keresni a neten. Vérborzalom, mennyi kontár pingál a falakra. Tömény diznihányás ömlik ki a monitorból, ahány micimackót és hercegnőt láttam az elmúlt egy órában, már frankón émelygek.
Eddig egyvalakit találtam, akinek a munkái nagyon megtetszettek. Bár a honlapja nem bővelkedik fotókban, és hát azért természetesen itt is van dizninyál bőven, azért csak megbújik egy-két gyönyörű, egyedi kép is. Kértem árajánlatot, remélem nem lesz túl drága, mert mindenféleképen vele szeretném megcsináltatni Milos szobáját.

Emma és Iván szobája pont az ellenkezője Milos szobájának, fényes, nyitott tér. Oda egy "tengeri kavics" nevű színt választottunk, ez egy meleg, barnás-lilás hangulatú szürke szín. Kontrasztszíne tulajdonképpen nincs, de nincs is olyan fal abban a szobában, ami hangsúlyos lenne. Így marad ez a szín, falmatrica, és a függönyökben fogom kiélni magam, oda élén színes muszlin függönyöket képzeltem el, lilát, kéket.
Falfestő keresgélése közben bukkantam rá erre az oldalra. Nagyon régi vágyam már ez nekem, eddig ledes formában képzeltem el, de úgy tűnik, ez még jobb eljárás. Egycsapásra megoldódna az éjszakai fény problémája. Az ára teljesen kifizethető kategória, de el sem tudom képzelni, hogy milyen technikával csinálják. Nálunk nem egy nagy falfelületről van szó, kb. 10-12 nm.
Nagyon izgulok, hogy minden szuper legyen, a visszaköltözésünk után még bőven lesz mit szépítgeni, finomítani...

Ma ovit festettünk összcsaládilag, és nagyon szuper volt. Először is az óvónénik jófejek, és a másik anyuka, aki rajtam kívül ment segíteni, pont Iván legjobb barátjának anyukája, és természetesen hozta a fiát is.
Jura Milost futtatta az udvaron, míg mi csiszoltunk, gipszeltünk, festettünk, takarítottunk, a gyerekek bandává verődve keringtek. Ott voltak még a tulajdonosék gyerekei is, és mivel összenyílik a kertjük az ovival, a banda náluk is megfordult párszor sarazás céljából.
Aztán rendeltünk pizzát, és a gyerekek is előkerültek, visszahajtotta őket a gyomruk az ovihoz. A bejárat előtt találtam rájuk, ültek az árnyékban szép sorban, félmeztelenek, barnák és tetőtöl talpig szutykosak voltak, szívószálas ivólét ittak, és sütött róluk az elégedett vakáció-fíling.
Pizzaevés után Jura hazavitte Milost és Ivánt, Emma eltűnt Kittivel a házuk udvarán, mi pedig továbbcsiszoltunk, gipszeltünk, stb...
Este a fiúk visszajöttek értünk, de Emmát alig tudtam elvonszolni a szórakozásától...
Fáradt, rettenetesen koszos, de nagyon jókedvem volt.
Jura viszont ingerült, morgós, és halálosan fáradt. Arról panaszkodott, hogy rettenetesen fárasztó vigyázni a gyerekekre, ha ezt kéne csinálnia folyamatosan, hát felhúzná magát az egyik gerendára. Most már érti, miért szoktam én este ennyire fáradt lenni, ő bizony mindjárt meghal.
Gyorsan összedobtam egy könnyű vacsit, lefürdettem az egész bandát (hajmosás incl.), leraktam Milost, kicsit mostam, és mire a szobába értem, Jura békésen húzta a lóbőrt a kanapén, élő szobraként annak, mennyire fárasztó a gyereknevelés...
Kéne még pár ilyen nap, én istenien kipihentem magam, annak ellenére, hogy 8 órán keresztül festettem, és Jura is kicsit belekóstolhatott az én életembe. Nem árt neki... :-)

Nah szóval kórház...
Vasárnap Jura elvitte a nagyokat mamához, hiszen másnaptól indult a felújítás. Ő még odavolt, mikor Milos ébredt. Valamije nagyon fájt, ez látszott rajta. Sírdogált, dörzsölte magát a földhöz, hátha le tudja vakarni a fájdalmat. Sem enni, sem inni, sem cicizni nem akart. Nagyon aggódtam, éreztem, valami nagyon nem stimmel. Adtam neki panadolt, és felraktam neki egy pisizacskót.
Jura nagyon sokára jött haza. Elvileg még egy csomó pakolnivalónk volt.
A pisizacskóban csúnya, zavaros pisi lötyögött. Ennek már fele sem tréfa, felhívtam a kórházat, azt mondták menjünk be.
Még összeraktuk a vendégszobában Milos ágyát, hogy ha hazajövünk, már csak le kelljen rakni.
Bent megvizsgálták Milost, elvitték a pisit. Nemsokára jöttek is vissza, hogy anyuka, ez a pisi nagyon csúnya, minden van benne, aminek nem kéne lennie, baci, fehérvérsejt, vörösvértest, meg egy csomó izé, amire már nem is emlékszem.
Jura elindult haza a cuccokért, nekünk elkezdték intézni az ágyat. Ekkor már este 10 volt, Milos hulla fáradt.
Elkezdték szurkálni, hogy vért vegyenek, és berakják a branült. De a kis dokinő iszonyat béna volt, minden véna eldurrant a keze alatt, összevissza turkált a gyerekben a tűvel. Milos egyre jobban ki volt készülve, lila fejjel üvöltött, vergődött. Tőlem megkérdezték, nem leszek-e rosszul. Mondtam, hogy nem, és gondolatban hozzátettem, de te viszont mindjárt rosszul leszel, ha agyonütlek, mert ennyit kínzod a gyerekemet hülye béna picsa.

Végül a nővérke megszánta szegény kicsikémet, kivette a dokicsaj kezéből a tűt, és egy pillanat alatt megcsinálta. Ez volt az ötödik szúrás...

Még vérnyomást, meg lázat próbáltak neki mérni, de szegény kicsikém már csak visított mindenre.

Levették a vért, vitték a laborba. Mi mentünk egy kört az UH-ra, ott minden rendben volt, a veséi ugyanakkorák voltak, mint a legutolsó kontrollon.

Meglett a véreredmény, alcsony CRP, meg még valami, ami arra utalt, hogy ez a fertőzés csak most indult, a legelső pillanatban kaptuk el. Alaposan meg lettem dícsérve.

Megkapta Milos az első intravénás antibiotikumot, beköltöztünk a szobába. Közben Jura visszaért a cuccokkal.

Milos azonnal ájultan elaludt, még egy infúziót bekötöttek neki, én meg csak feküdtem az ágyamon, és arra gondoltam, hogy már megint ebben a kibaszott kórházban vagyunk, ez egy mocsokság, hogy lassan bérletünk lesz oda...

Egy után aludtam el, fél kettőkor arra ébredtem, hogy Milos hányt, és belázasodott. Két gyors ágyhúzás és egy kúp után végre elalhattunk.

Ezután a napok eseménytelenül teltek, Milos igen kiváló egészségnek örvendett, keddre a pisije is feltisztult. Napi háromszor kapta a gyógyszert intravénásan, hajnali hattól este nyolcig megállás nélkül trappolt fel-alá a folyosón, haverkodott mindenkivel, nővérkéket szédített.

Az egyik gyógyszer beadása éjfélre esett, nagyon változó volt, hogy ki hogyan adta be. Volt olyan, aki lefekvéskor lámpát gyújtott a szomszéd szobában, és éjfélkor a derengő fényben a gyerek ágya fölé lebegett, és úgy adta be, hogy a kismókus még csak fel sem szusszant.

De volt olyan is, aki szabályosan ránkrúgta az ajtót, az összes villany a pofánkba csapta, kikapta a gyereket az ágyból, lefogta, és benyomta neki a cuccot, mint egy vadállat.

Harmadik napon elromlott Milos branülje, át kellett kötni. Ugyanazt a tortúrát végigcsináltuk, mint első alkalommal. Ez a második branül nem lett az igazi, áteresztett, innentől kezdve Milosnak nagyon fájt a gyógyszer beadás.

No de minden jó, ha jó a vége, csütörtökön végre kiszabadultunk a rabságból...

Ezzel kapcsolatban írtam egy listát, hogy mik a feltétlenül szükséges dolgok, ha hirtelen kórházba kell menni, mert nem biztos, hogy egy nagy ijedelem közepén minden eszünkbe jut.

És ha egy férfi hozza utánunk a cuccokat, könnyen úgy járhatunk, mint én, hogy napokig egy nájlon rövidgatyában, randizós csipkemelltartóban és egy zsabós blúzban pusztultam meg a kórházi negyven fokban. Bár kétségkívül csinos voltam...

P.S.: a kép címe: Szent Nagyvizit a szomszéd szobában...

Felújítás képekben


Az alapkoncepció a következő volt, két szobából hármat csinálni. Ez von maga után mindent (villanyszerelés, burkolás, fűtés-szerelés, ezerféle kőműves-munka, nyílászárók cseréje, stb.)
Ilyen volt képekkel nem szolgálhatok, mert vasárnap este tűztünk be a kórházba, nem jutott eszünkbe fényképezni, másnap reggel megjelent a brigád, és mire felocsúdtunk, már késő volt ilyen volt képet csinálni.
Szóval először is, egybe nyitották a két szobát (a parkettás rész a régi gyerekszoba, a köves a mi régi hálónk) Milos szobája "lesz" középen (szemben a kémény):
Itt a jobboldali keskeny rész a folyosó a fekete takaró fóliával lefüggönyözve:
Kikapták a mi hálószobánk dupla teraszajtaját és két ablakát:

Oda egy szimpla ajtó került, és felfalazták az ablakok-ajtó közti részt:
Felhúzták a válaszfalakat is, a régi gyerekszoba 1/3-a, és a mi hálónkból egy rész lett középső szobává alakítva (jobb elöl Emma-Iván szoba, mellette a Milos-szoba, és szemben a mi hálónk - mindez a folyosóról fényképezve):
A régi gyerekszoba dupla teraszajaja és ablakai szintén kijöttek:
És így lett egy teraszajtó + 1 ablak az Emma-Iván szobában:
Egy ablak a Milos-szobában. Ez egy nagyon érdekes szoba lett, itt van a két tetősík találkozása, és a nappaliban lévő cserépkályha kéménye, ami most körbejárható:
A mi hálószobánk nagyot változott. Először is ki lett "harapva" belőle egy rész Milos szobájához, más részről a szoba tetőhajlás le lett falazva egy pengefallal, hogy az ágyunk feje falhoz tudjon támaszkodni (ahol az ember áll, az a bejárat a folyosóról, az ytongos rész, aminek támaszkodik és ami a kép közepén van, az Milos szobájának a fala, végül balra a bevakolt fal a pengefal, ott látszik a kép bal szélén, hogy van egy kis átjáró mögé) A pengefal és a Milos-szoba fala közé zárt részben lesz majd az ágyunk:

Végül a mi hálószobánkból elfalazott rész Jura kis modellező sarka lesz, a kutyaólas ablak ezt fogja bevilágítani:

Közben a tetőt is javítgatták, újrarakták a vápát (ilyen kutyaól ablaka világítja be Jura modellező-sarkát):
Folyt. köv.

Ma végre kiengedtek a kóterból minket. 4 napos intravénás antibiotikumos kúra után 10 napos itthoni kúrát irányoztak elő.
Olyan szinten szétszurkálták a gyereket, hogy úgy néz ki, mint egy mini drogos. De jól van, ez a lényeg, drukkoljatok nekünk, hogy ne legyen (megelőzés céljából) állandó antibigyóra beállítva, és ne jöjjön vissza ez az rusnyaság többet, mert mindkettőre komoly esélyünk van, pedig eddig tök jól megúsztuk.
A házfelújítás előrehaladott állapotban van, állnak az új falak, bent vannak a nyílászárók, tető kijavítva, apróbb javítások elkezdve. Szuper csapatot fogtunk ki, eddig minden úgy megy, mint a karikacsapás.
Holnap írok bővebben, ami azt illeti, van mit...

SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY

Akadályoztatás miatt (Milos bekapott egy vesemedence-gyulladást, antibiotikum kúrára bent tartottak minket a kórházban, ő egyébként remekül van, szorgalmasan bontja a berendezést, én csendben őszülök) csak pár nap múlva jelentkezem

Szegény Roti itthagyott minket. A garázsban találtunk rá, az oldalán feküdt, mint ha csak aludna, de halott volt.

Hosszú, kalandos élete volt. Hat éve fogadott minket örökbe, mikor ebbe a házba költöztünk. Az állatorvos szerint már akkor is olyan 3-4 éves lehetett.

Sokáig nem adtam neki enni, mert nem akartam, hogy ideszokjon, de miután megtudtam, hogy a szomszéd félkegyelmű bácsi fel akarja akasztani (igen, megette az ő macskáinak a kajáját), úgy döntöttem, inkább legyen a mi macskánk.

Mindig nagyon szelíd volt, soha nem történt olyan, hogy akár csak figyelmeztetésül is odakapott volna, akárhogy is nyúzták a gyerekek.

Elvitük ivartalaníttatni, de az orvos sem tudta, hogy fiú-e, avagy lány. Végül egy kisműtéttel megnézték inkább fiú lehetett, de csak fejletlen, elcsökevényesedett ivarszervei voltak. Mindegy is volt, hogy fiú, vagy lány, nekünk Roti volt, aki (mint a nevéből is fakad) igen harciasan védte a területét a többi macskától.

Aztán úgy két éve pár nap eltűnés után rettenetes állapotban jött haza, a napok óta zuhogó esőben, szinte félholt volt. Az állatorvos szerint valószínűleg egy kocsi ütötte el, de ő hazakúszott, és ott várt az ajtóban, sírva nyávogva.

Teljesen összetört a feje, elvesztette a fél szemét, összetört az orrüregje, az egyik lába, mellkasa, az állkapcsát bonyolult (és méregdrága) műtétek sorozatával hozták helyre. Sajnos így sem lett tökéletes, rágni már nem tudott, kizárólag konzerves macskakaját tudott megenni ezután.

Sokat nevettünk rajta, hogy ott a rokkant-matrica a seggére ragasztva, de a több méter magasban levő pár centis ablakpárkányra gond nélkül felröppent...

Most azonban itt hagyott minket, valószínűleg végelgyengülés vitte el, mi pedig biztosak vagyunk benne, hogy sokat köszönhetünk egymásnak.

Most már mindig is ő marad az első macskánk.

Nyugodj békében Roti, a macskák égi birodalmában biztos akad egy csendes, meleg zug, ahol szundikálhatsz.

Állásajánlat

Tisztelt S. L. Úr!
Kérem, ha ideje engedi, olvassa el néhány soros bemutatkozó levelünket, valamint fontolja meg (soha vissza nem térő) egyedi ajánlatunkat.

Cégnév: S. Zrt.

Alapító, tulajdonos és vezérigazgató: S. Judit

Célkitűzések:
S. Emma Zsanna, S. Iván László és S. Milos Marcell jelenleg kiskorú gyermekek testi-lelki egészségének és jólétének biztosítása, ezen gyermekek felnevelése.

Telephely: 2162 Őrbottyán, ...

Cégünk telephelye Budapest agglomerációjában található, egy csendes kisfalu mellékutcájában. A S. Zrt. családi vállalkozásként indult 2003-ban, az elmúlt 7 évben azonban komoly céggé nőtte ki magát, hiszen induláskor a majdnem egy darab gyermekszámhoz képest, mostanra cégünk ezt megháromszorozta. Büszkén vállaljuk, hogy a gazdasági válság idején is helyt álltunk, mi több, fejlődtünk. Nem sok vállalkozás mondhatja el ezt magáról.

Cégünk befektetőt és társtulajdonost keres, ugyanis a kezdetben befektetett szellemi apport mára kevésnek bizonyult (tekintettel a cég jelentős növekedésére).

Alkalmazottak:
L. Márta (alkalmi munkavállaló és nagymama)
T. Judit (mindenes)

Társcég:
Alapítvány Az Árnyas Utcai Gyerekekért – Óvoda és Bölcsőde

Külső konzulensek:
Dr. Baktay Zelka és Baktay Miklós

Amit kínálunk:
Dinamikusan fejlődő cég, kihívásokkal teli, folyamatosan változó munkakör, a piac egy olyan szegmensében, ami évszázadok óta bizonyítottan kiemelt fontosságú.
Kiváló munkahelyi légkör, kicsi, de összetartó csapat ( és igen dekoratív külsejű kollegák).
Gyönyörű környezet, klasszikus elrendezésű, minden igényt kielégítő, jól felszerelt iroda.
Szórakoztató elektronikával (házimozi, többszáz csatorna, későbbiekben játékkonzol, CD-DVD-LP megtekintésére és hallgatására alkalmas lejátszó és erősítő), és korlátlan elérésű internet, wi-fi csatlakozással elérhető napfényes tárgyaló.
A modern kor igényeinek megfelelő „blog-típusú” honlap, kiváló marketing, iwiw-en, facebook-on való jelenlét.
Bérezés: jelenleg alkuképes, de kizárólag természetbeni juttatás jöhet szóba! Étkezés megoldott!

Amit elvárunk:
Maximális szellemi és anyagi lojalitás cégünk felé.
Kötelező heti öt napban napi 2x2 óra intenzív és kizárólagos, valamit hétvégente és munkaszüneti napokon napi 8 óra szintén intenzív és változatos munkavégzés.
Hetente egy (általában hétvégére eső és a kötelező 8 órán kívüli!) minimum 2 óra időtartamú management meeting (helyszín változó).
Havonta két nap (tetszőleges hétköznapon, napi 8 óra) intenzív stratégia-alakítási és cégstruktúráló megbeszélés.
2-3 hetente 3 órás meeting a külső konzulensekkel.
Átlagban havi egy, kötelező jellegű részvétel a társcég (Árnyas Óvoda és Bölcsőde) rendezvényein (az aznapi munkaidőbe ez természetesen beleszámít).
Évi 2x1 hét kötelező jellegű csapatépítő tréningen való részvétel (Kérem vegye figyelembe, hogy később ez az idő növekedhet!)
Átlagosan napi 1, általában rövid idejű (maximum 10 perces) telefonkonferencia.

Remélem cégünk ajánlata felkeltette az Ön érdeklődését, amennyiben így van, a lenti elérhetőségeken várom önéletrajzát, motivációs levelét, valamint jelentkezését interjúra.

Üdvözlettel:
S. Judit
alapító, elnök és vezérig.

Szerdán ki lett mondva, Jura workoholista.
A nagymértékű elkeseredésem mellett meg is könnyebbültem, néven van nevezve a helyzet.
Egy teljes napig bőszült voltam, sértett, megbántott és szomorú. És legőszintébben szólva (tudom, nincs ilyen szó, de érzés van), legszívesebben agyoncsaptam volna az emberemet egy tompa tárggyal.
Hosszas neten való szörfözés után rájöttem, ennek a témának nem nagyon van irodalma jelenleg itthon, ha meg is említik, akkor is úgy, hogy ez lehet egy út az alkoholizmusból való kijövetelre (ti. nem annyira káros hatású és romboló szenvedélybetegség a workoholizmus, mint az alkoholizmus). Köszi.
Akkor nézzük a tényleket.
A Multinacionális Zrt (by lustaanyu) mindent megad neki, amit csak kívánhat (na jó, szexet még nem).
Remek környezet, remek csapat, csinos, fiatal kolleganők, kihívások, és sikerélmények, megbecsülés, és a nélkülözhetetlenség nimbusza.
Itthon mi van? Állandó nyaggatás, oda nem figyelés, üvöltés, takony, kaka és egyéb testnedvek, na jó, és szex, csak hogy némi pozitívumot is említsek.
Ez nem fog változni, mert három kicsi gyerekkel egész egyszerűen ilyen az élet, és a legjobb formámban is valaki vinnyog a lábamat átkulcsolva, hogy annnyaaaaaaa...
Céggel csak cég veheti fel a versenyt, ez tiszta sor.
Így aztán megalapítottam a S. Zrt.-t, és küldtem egy állásajánlatot Jurának.
(ez a következő posztban olvasható).