2009/09/29

Tegnap megjártuk a szemészetet, a neurológiát és a saját dokinkat. Mindezt reggel kilenctől délután háromig. Még szerencse, hogy anyu velünk tudott jönni, egyedül a három gyerekkel nem tudom mit csináltam volna.
A neurológustól megtudtam, hogy én tehetek róla, hogy ennyit kellett várni, bezzeg ha a kórházban maradunk a gyerekkel, akkor hipphopp minden házhoz jött volna.
Mondjuk amikor beadtam a papírokat, látta, hogy egy agyrázkódásos gyerekről van szó, arra az ötperces (szó szerint ötperces) vizsgálatra behívhatott volna kicsit hamarabb, mint 2,5 óra.
A szemészeten sem mehettünk be hamarabb, végülis miért is mehetnénk, nyilván valóan Kovács néni szemüvege jóval fontosabb, hiszen Kovács néni bejelentkezett. Én kérek elnézést, hogy nem tudtam már két héttel előre, hogy a gyereknek balesete lesz...
De a két rendőr által közrefogott bilincsbe vert pasi nem ücsörgött a folyosón órákat...

Nem is puffogok többet, nincs is értelme, szar ez úgy ahogy van, de hát ezt eddig is tudtuk. Nyilvánvaló tanulság, vagy legyünk bűnözők, vagy menjünk magánintézménybe, hogy emberi időben orvos szeme elé akarunk kerülni.
Szerencsére Ivánnak nincs nagy baja. A vasárnapra egyáltalán nem emlékszik, a kórházról vannak homályos emlékei. Nem is baj... Vannak még apróbb memória-zavarai, a neurológus szerint pihentetni kell, és rendbejön.
Milos kutyául van, nagyon csúnyán köhög, öklendezik. hörög, sípol. Még hallgatni is tereh.
Emma egész jól van, ha nem számítjuk a zöld taknyot és a köhögést. Őt tegnap elvitte a mama magával.

Nekem mostanra a stressztől és az extrém kialvatlanságtól bebetonozódott a fejembe egy jó kis szemkifolyatós fejfájás. Fáj minden porcikám, hiszen napok óta hol a tíz, hol a tizenhat kilós gyereket cipelem.
No de innen már csak fölfelé visz az út...

3 megjegyzés:

vbea írta...

Nemááááááá! Én mostanában csak annyival jövök, hogy vazzam meg magam, de látom, máshol sem zöldebb a gyep...
Benedekem kruppos (jajMilos), úgyhogy tudom, de Emmán keresztül ti is túl képben vagytok.
Pusszantások a gyermekeknek, remélem, Iván is visszatér közétek teljes memóriafelszereléssel:-)

Egyébként meg, HURRÁ A FELÁLLÁSNAK!

Akecsk írta...

Jobbuljatok mindahányan!

Milkabogre írta...

Ez szemétség, nálunk a gyerekeket soron kívül behívják a rendelőben!