Az, hogy le van verve állandóan a sípcsontom, okés.
Hogy karomon, könyökömön, csípőmön mindig van egy-két lila folt, rendben.
Hogy havonta csapom szét a fejem valami polcban, vagy kinyitott szekrényajtóban, megszoktam.
Hogy tegnap beletört egy rózsatüske az ujjbegyembe, hát túlélem.
De hogy annyira béna legyek, hogy a sarokbőr-reszelő cuccal elnyessem az egyik lábujjam belsejét, azt már kicsit túlzásnak érzem. Mire elállítottam a parakokban folyó vért, és feltakarítottam magam után, le is késtem a diavetítést a gyerekszobában.
Bénaén...