Második nap

Komoly dilemmáim vannak, persze ezek nem újkeletűek. A legfőbb bajom az egyik óvónénivel van. Nekem egyszerűen nem jön be ez a magyar módra siránkozás, hogy jaj mi szegény pedagógusok deszar nekünk... Közben meg azt látom, hogy 10-12-ig egy csésze teával lófrálnak a kertben a gyerekek között.
Nyolctól tízig van benti foglalkozás, aztán utána ez, amit írtam, ebéd, és mennek haza. Egész pontosan mi is ebben a megterhelő? Lehet, hogy valami csoda történik nyolc és tíz között, ez majd hétfőn kiderül.
Na hát hogy ők főznek. Megnéztem a mai ebédet, zöldséges köleskása. Egy csomó összezutyált zöldség, felrakták a tűzre, aztán csókolom.
És leves? - kérdem én. Ja, hát az tegnap volt...
Öööö...
Hát én ilyet az Árnyasban egyszer sem hallottam, pedig ott aztán látszott, hogy a belük is ki van hajtva szerencsétleneknek.

Iván elvágta a kezét fűrésszel, és egyáltalán nem tapasztaltam az óvónéni részéről azt a melegszívű gyengédséget, amit a régi óvónéniktől megszoktam (persze tudom én, piszkosul el voltunk kényeztetve az Árnyasban). Épp csak azt nem mondta neki, hogy ez semmiség, ne nyafogjon. Kapott rá árnika olajat, meg valami ráolvasást, a gyerek csak pislogott, mint hal a vödörben.
És továbbra is azt mondom, hogy nem azzal van a bajom, hogy a szülők takarítanak, meg barkácsolnak, stb. Azt nagyon szívesen, bármikor.

Ez a hosszú beszoktatás is egy baromság, látszik a gyerekeken, hogy ez nem jó így nekik. Három éve járnak intézményekbe, már nem is emlékeznek rá, hogy valaha is ott lettem volna velük, nem is tudják hova tenni ezt, hogy én mit keresek ott.
A pozitívum továbbra is az, hogy viszont a gyerekek szuperjófejek, nyilván ennek oka van...